Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak


2014_70-71_176-177 GCnyul és GCBEZE

2014.10.11 Szombat

Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak” olvasásának folytatása

Vé kedvében járva – Dunapart és Szent Pál-sziget


2012_10-11_10-11

GCduna és GCSZPS

2012.09.29 Szombat


Nem bírunk magunkkal, két nap elteltével ismét a geoládák nyomába szegődünk. Már tényleg függők vagyunk. Egyre izgalmasabb, hogy újabb és újabb helyekre jutunk el a geocaching keretében. Régen is jártam a természetet és a városokat, de már több olyan helyen voltunk, ahova egyébként eszembe sem jutott korábban elmenni. Megerősítem, azt a Fórumon olvasott mondatot, miszerint „A geocaching nélkül sosem jutottam volna el ide!” “Vé kedvében járva – Dunapart és Szent Pál-sziget” olvasásának folytatása