Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár


2014_33-34_137-138 GCVeKo és GCGERV

2014.05.31 Szombat

Mint azt egy korábbi logomban írtam, betöltöttem az ötvenet. Múlt heti Sárospatak környéki utunkat követően eljöttek gyermekeim is felköszönteni. Olyan tortát kaptam tőlük, amit feltétlenül meg kell, hogy mutassak kedves Olvasóimnak. Image00001

Tehát, amint látszik, 50 után is van élet. Majd meglátjuk.! Mindenesetre ma is teszek egy próbát. Olyan területére megyünk az országnak, ahol nagy egybefüggő erdőségek találhatók. Ez idáig a Vértes kiesett “működési területünk” alól. Csak néha-néha keveredtünk el a szélére. Most bevesszük magunkat a mélyébe. “Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár” olvasásának folytatása

Újra vár a Vár – Csókakő és Fejér megye egyik legmagasabb pontja


2013_23-24_52-53 GCCsok és GCFMLP

2013.05.25 Szombat


Az 5-ös számú vasútvonal munkahelyemhez tartozik, de ritkán jutunk erre el, ezért kihasználva a lehetőséget, megejtek egy megállóhelyi ellenőrzést Csókakő vmh-en. Megnézem, hogy kint van-e “A vonatok a megállóhelyen nem állnak meg” hirdetmény. Sajnos ez évek óta így van és minden évben kezdeményezzük , hogy legalább a turisztikai szezonban álljanak meg itt a vonatok, ez idáig hiába. Tehát túránkat innen kezdjük. “Újra vár a Vár – Csókakő és Fejér megye egyik legmagasabb pontja” olvasásának folytatása