Évzáró ládázás Kőbányán – Tó a városban és Csősztorony

2015 115-116/303-304 GCBaTO és GCCST

2015.12.31 Csütörtök

Karácsony után megérkezett a Szilveszter is. Miután nem vagyunk nagy bulizók, tavaly úgy döntöttünk, hogy az év utolsó napját lehetőleg a geoládázásnak szenteljük. Ennek jegyében érkeztünk Kőbánya-Kispest vasútállomásra.


A vonatról leszállva és a vágányok feletti felüljáróra fel mozgólépcsőzve, kissé szokatlan módon jobbra és nem balra fordultunk. Idáig mindig Kispest felé vezetett utunk, most azonban Kőbánya a cél. Leérve a lépcsőn és kilépve a felüljáró borítása alól ismét hideg levegő ölel körül bennünket. Reggel, mikor elindultunk, mínuszban járt a hőmérő higanyszála. Most se sokkal van melegebb, pedig már 10 óra körül jár az idő. Szerencsére zavartalanul süt a nap. Bár ezek téli napsugarak, de azért érezhetően melegítenek ott, ahol nincs árnyék. Elindulunk a Sibrik Miklós út felé, amely érdekes módon, kettévágja a Bosch telephelyét. Persze tudom, az út volt itt előbb és két oldalára épült az ipari üzem, de az út fölött átvezető gyaloghíd azt sugallja, hogy a telephely lett kettévágva. A Bosch után ráfordulunk a Gyömrői útra. Erre is kissé rácsodálkozok, mert idáig csak autóval jártam erre. Gyalogosan kicsit más képet mutat. Az Auchan mellett befordulunk, majd elhagyva a komplexumot, a házak között haladunk az egykori téglagyári kubikgödörből lett tó felé. Nem is kell sokat menni, már ott is vagyunk. Első ránézésre is kellemes színfolt ez a tó a panelházak között, nemhogy másodikra. Alaposabban körülnézve van itt minden, szánkódomb, sétány, szabadtéri kiállítás, szobor és persze a tó, rajta vadkacsákkal. Szerencsére a napsütés már kissé felmelegítette a levegőt és a gyaloglás is jót tett hőháztartásunknak, így jókedvvel látunk hozzá a multiláda két pontjának megkereséséhez. Először egy lámpaoszlopról kell a megfelelő nevet leolvasnunk, ez könnyen megy. Közben elhaladunk a Munkás óriási rozsdamentes acélból készült szobra előtt. Érdekes alkotás, de a “cucualizmusban” hozzászoktunk az efféle szocreál ábrázolásokhoz, nem is igen lepődünk meg rajta. Ebből a perspektívából nézve átvillan rajtam, hogy csak nem a felette húzódó távvezetéket érintette meg, azért jönnek a kezéből az energia nyalábok? De aztán elhessegetem a szemérmetlen gondolatot, a szobrász nyilván mást akart ábrázolni.

Elindulunk a kis tó partján, közben gyönyörködünk a gyenge szellőben fodrozódó vízfelület tükröződésében, melyet csak a vadrécék úszkálása zavar meg némileg.

Érdekes, hogy Szilveszter napjához képest, milyen nagy a csend. Én is egy hasonló lakótelepen nőttem fel, de akkoriban már reggeltől harsogtak a papírtrombiták és durrantak a petárdák. Igaz, azóta petárdázni, már csak 18 óra után lehet, de tapasztalatom szerint ez nem nagyon tartja távol az embereket a durrogtatástól. Mindenesetre örülünk a csendnek és az álmos vasárnapi jellegű hangulatnak. Közben a tóra épített kis híd végén megnézzük a felállított fenyőfát, (ld. kiemelt kép) hiszen mégiscsak a Karácsony időszakában járunk. Még égőket is felfedezni vélek rajta. Nyilván este kivilágítják a környékbeliek örömére. Sétánk során elérkezünk a szabadtéri téglakiállításhoz. Az egykori kőbányai és más téglagyárak termelésének eredményéből építettek itt egy falat, emléket állítva ennek az egykor jelentős iparágnak. Legelőször azt a téglát keressük meg, melynek felirata adja a jelszó második részét. Sikeresen logolunk, ami után zavartalanul a téglák böngészésének szentelhetjük időnket. Korábbi munkám során én is sokféle téglával találkoztam. Legemlékezetesebb egy tiszafüredi tégla volt, mely olyan keményre lett égetve, hogy a vésőgéppel is alig tudtuk megmunkálni. Olyan szép szikrákat vetett, hogy rá is lehetett volna gyújtani róla, bár egyikünk sem dohányzott. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy ennyi téglagyár (24) működött csak Kőbányán! Míg én az ismertető táblákat és a falban található téglákat tanulmányozom, Vé kihasználja a téglafal által visszavert hőt és csendben melegszik.

Található itt egy malomkő is, mely szintén mentett darab, bár a téglához nem sok köze van. Miután beteltünk a kiállítás látványával, sétálunk tovább a tóparton.

Körbe érve, ismét megtekintjük a Munkás szobrát, majd elindulunk az Óhegy felé. Jelenleg ugyanis az Újhegy nevű városrészben vagyunk. Kiérve a házak közül, ráfordulunk a Harmat utcára, mely következő úticélunkhoz, a Csősztoronyhoz vezet. Jó hosszú út. Valamivel több, mit 2 km-t kell megtennünk a kertvárosi hangulatú utcácskában, jó félórás sétával. Közben elmegyünk egy sportpálya mellett is, ami most igen csendes.
Eseménytelen út után érünk egy kereszteződésbe és a Csősztorony közelébe. Legelőször az átellenes sarkon álló villanyoszlopra szerelt elektromos szekrény aljáról leolvassuk a jelszót és logolunk is sikeresen. Ezután szemügyre vesszük a Csősztornyot, mely az 1800-as évekből származik.

Akkoriban itt még szőlőművelés folyt és a gyakori tolvajlás ellen építették ezt a kétszintes, tornyos, romantikus stílusú épületet, mely Kőbánya címerébe is bekerült. A ládaoldal szerint helytörténeti kiállítást terveztek ide, de ahogy látjuk, vendéglátóipari egység került bele. Ez úgy látszik, jobban fizet. Most zárva van, így nem tudjuk a mai napon “kötelező” pezsgőzést megkezdeni. Vé újra fázni kezd, ezért úgy döntünk, hogy hazamegyünk. A legközelebbi vasútállomás Kőbánya alsó, ezért errefelé vesszük az irányt folyamatosan ereszkedve, hiszen (Ó)hegyen voltunk. A vasútállomásról hazavonatozunk és szerény módon, a tévé előtt szunyókálva várjuk az éjfélt, hogy az új esztendő köszöntése mellett koccintsunk egyet a 2015-ben megtalált 116 geoládára is .

A nap mérlege:

Bejárt útvonal:

KÖKI vá. – jelöletlen út – GCBaTO_1 – jelöletlen út – GCBaTO_2 – jelöletlen út – GCCST – jelöletlen út – Kőbánya alsó vm.

Megtett távolság: kb. 7 km
Szintkülönbség: 151 m.
Átlagsebesség: 2,94 km/h (mozgásban 4,0 km/h)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Frissítés-1: A GCBaTO láda már kétszer is új ládagazdaához került. Jelenleg hárompontos multiként kereshető.

Frissítés-2: A GCCST is új ládagazdához került és a rejtés is hagyományossá lett alakítva, egy másik helyen.

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .