A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart. “Simontornya kívül-belül – Simontornyai dombok és Simontornyai vár” olvasásának folytatása
Miután a múlt héten megújítottuk szent fogadalmunkat, miszerint főszezonban kerüljük a Balatont, ma mondanom sem kell, már kora reggel a nagy lavór felé visz a vonat bennünket. Sőt, ha az első betervezett geoláda rövid nevét nézzük (GCDUGO), akkor lavór helyett kádnak is nevezhetnénk, hiszen a kádnak van dugója.
Tehát, Siófokon szállunk le a vonatról, itt található ugyanis a Balaton “dugója” és lefolyója, a Sió-csatorna. Pontosabban fogalmazva, innen indul. Az állomástól nem is kell messzire mennünk és már a csatorna partján állunk. Viszonylag korán érkezünk, hogy e forgalmas helyen, mugli-mentesen keresgélhessünk. Na, meg a reggeli hűvös is jól esik, mert mára még a múlt hetinél is rekkenőbb hőséget ígért a meteorológiai előrejelzés. A hőmérséklet meghaladhatja a 36°C-t is! Legelőször is a helyszínt vesszük szemügyre. Sokan nem találják a ládához a lejáratot, ugyanis a csészét a csatorna falában egy üreg rejti. Ehhez a vízrajzi tábláig kell elmenni, ahol egy lépcső vezet le az alsó keskeny peremre, amin végigballagva megközelíthető a láda. A keskeny peremet meglátva Vé máris dönt, Ő inkább felülről szurkol nekünk, mondhatni majd “szemmel tart” bennünket, nehogy beessünk a vízbe. Ennek van is némi esélye, mert a keskeny szegélyen horgászok ülnek sorjában, mint fecskék a távíró dróton. Zolival elindulunk a lépcsőn, majd a peremen és igen nagy tiszteletnek örvendünk, mert mindenki feláll jöttünkre. Nem győzzük megköszönni. Most látszik, hogy milyen jó, hogy Vé-t a megfelelő koordinátán hagytuk, mert a csatornában elég gyengécske a GPS vétel, így Őt figyelve, tudjuk, hogy megérkeztünk.
Elkezdek az egész töltés hosszában húzódó résben tapogatózni. Hirtelen, sziszegve egy termetes sikló csusszan ki és veti magát a vízbe. Húúúú, rendesen beszaladt a gatyamadzag! Nem tudom a sikló vagy én ijedtünk-e meg jobban. Szerencsére több akadály nem merül fel, a doboz gyorsan megkerül. Logolunk, közben a pulzusom is visszaáll a normális szintre. A helyszínen készült fényképeken látszik, hogy a madarak is kedvelhetik ezt a helyet, mert fészek maradványok látszanak a képen. Lehet, a sikló is ezért látogatott ide.
Visszaaraszolunk a peremen, miközben újra felállítjuk a horgászokat, némi morgást kiváltva ezzel. Ennyit a tiszteletről. A lépcsőhöz érve, egy pecás megkérdezi, hogy megtaláltuk-e azt, amiért jöttünk, mert előző délután járt ott egy lány, aki nem. Megnyugtatjuk, hogy mi ügyesebbek voltunk és megtaláltuk. Közben eljátszom a gondolattal, ha a lány találja meg a siklót, micsoda visítás lett volna. A halak nemcsak a Sióból, de még a Balatonból is kiugrálnak! De aztán elhessegetem eme gondolatokat lehet, hogy egy igazi amazon járt erre, kevésbé ijedősen, mint én. Miután visszaérünk Vé-hez, beszámolunk a kalandunkról, majd szemügyre vesszük a csatorna túlpartján sorakozó vasakat. Ott van a téli kikötő és egy hajójavító műhely.
Miután megnéztük az objektumot, elindulunk a hajóállomás felé, mert ládázásunkat a Tihanyi-félszigeten fogjuk folytatni. Közben vetünk egy pillantást a vízrajzi adatokat tartalmazó táblára, amiből nem sok látszik, annyira gyenge a számokat alkotó szegmensek fénye. Éjszaka, biztosan jól látszik, állapítjuk meg.
A kikötőben bent áll a Füred nevű katamarán, a Balaton legújabb személyszállító hajóinak egyike. Reméljük, hogy ezzel fogunk átjutni a nagy vízen.
Az indulásig még van idő, így Vé és Zoli letelepszenek egy padra, míg én elmegyek megváltani a regisztrációs jegyet. Majd visszatérek, hogy összegyűjtsem a családtól az arcképes utazási igazolványokat, mert a pénztáros néni ragaszkodik hozzá, hogy sorszámukat feltüntesse a jegyen. Miután másodszor is visszatérek a családhoz ismét a túlparton álló hajók tanulmányozásába és fényképezésébe fogok. Na, meg persze a Füredébe, de az árnyékok és a sok reklám felirat miatt ebből nem sok látszik.
Lassan eljön az indulás ideje, felszállunk a hajóra. Jól gondoltuk, a Füred visz át Tihanyba. Érdekes végig nézni a manővert ahogy a nagy hajó eltávolodik a parttól, majd lassan megfordulva, a nyílt víz felé veszi az irányt. Valószínűleg már a korszerű, forgatható hajtóművel látták el, mert képes oldalra is mozogni.
Időközben jó meleg lett. Kifejezetten jól esik a vízen fújó szél, valamint a menetszél hűtő hatása. Fényképezünk és a stílszerűen kalózkendőt viselő Zoli, a hosszú karjai segítségével, lő egy családi szelfit is.
Nagyon gyorsan átérünk a vízen. Kiszállva. megcsodáljuk az itt tartózkodó nosztalgia hajót, majd elindulunk, hogy a Magyar-tenger nevű multi által ajánlott helyeket bejárjuk.
A szerpentinező 
-ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
A kis családom még otthon megígértette velem, hogy ládázás után fürdeni fogunk. Én ezt már el is kezdtem. Mire felérünk a meredek úton, szakad rólam a víz. Szerintem, a hőmérséklet már közel jár a 30 °C-hoz. Korábban jártunk már Tihanyban, pontosabban a félszigeten, ma egy másik részét fogjuk bejárni. Átmegyünk a településen, ahol mindenütt hatalmas tömeg hömpölyög. Ismét elgondolkodom biztos, hogy főszezonban kellett idejönnünk? Persze fürdeni, most a legalkalmasabb. Szerencsére, lassacskán kiérünk a településről és az utunk ismét emelkedőre vált, egyelőre csak szelíden. Az első megállónk (a multi első pontja) a szélmarta sziklák.
Ezek úgy keletkeztek, hogy a szél, a lávaömlés során felszínre került bazalt kemény rétegei közül kifújta, az eső kimosta a puhább rétegeket, ezáltal igen érdekes alakzatokat hagyva hátra. Az itt elhelyezett padok egyikénél, letelepszünk, hogy némi vizet vegyünk magunkhoz. Közben csodáljuk a kibontakozó panorámát. Megtekintjük a Külső- és Belső-tó látványát, majd mivel sehol egy árnyék, a nap pedig rettenetesen tűz, gyorsan tovább is állunk.
Egy kis erdőn át (ez a neve is, Kiserdő) visz az út, némi enyhülést kínálva az árnyékával, később a szőlőkhöz érünk. Elmegyünk egy levendulás mellett, de az már elvirágzott. A szőlő pedig még éretlen, pedig jól esne most a melegben legelészni kissé. Persze a nap ismét árnyékmentesen ér bennünket. Ami jó a szőlőnek, az nem jó nekünk. Mi, máris aszalódunk.
Az út egy majorság mellett visz el, vagy talán keresztül rajta. Itt sok kessernek volt konfliktusa a házőrző ebekkel, de most megkötve hűsölnek az árnyékban. Igazuk van, minek ilyen melegben ugrálni? Begyűjtjük a jelszó részletet és megyünk tovább. Az út emelkedik, mert a Csúcs-hegyre kell felmásznunk, mely bő 40 méter emelkedőt jelent.
Felküzdjük magunkat és ismét rácsodálkozunk a Balaton látványára, amivel nem lehet betelni. Ezzel teljesítettük is ezt a multit. Begyűjtve az utolsó jelszórészletet, logolunk és megyünk tovább.
A megpróbáltatásaim azonban nem értek véget. Továbbra is emelkedik az út és a már 35 °C körüli híg levegőben, a rossz tüdőm egyre nehezebben küzd meg az oxigéncsere feladatával. A pulzusom is egyre magasabb. Eléri a határértéket jelentő 160-as ütésszámot, majd a 180-t is. Egyre sűrűbben kell megállni, hogy megvárjam, míg visszaesik. Szerencsére, eleinte van miben gyönyörködni. Fényképezni azonban már nincs erőm, csak a levegőért küzdök. Később, szerencsére lejtmenetbe kapcsolunk, itt már folyamatosabban tudok haladni. Azonban újabb dombon kell átmásznunk. Ezen a részen már csak fától fáig osonok és nekik dőlve várom, hogy a szívverésem csendesedjen. Komolyan rosszul érzem magam és még bőven van hátra az útból. A tervezettnél jóval lassabban haladunk a sok kényszerpihenő okán. A fürdésből semmi sem lesz ma, állapítja meg kis családom. Sajnálom őket és titokban azért imádkozom, hogy csak eljussak a révig. Jó 50-60 méteres szintkülönbséget küzdünk le. Már erősen délutánba hajlik az idő, mire ismét ereszkedni kezd az út. Ezen a részen végre tudok haladni, csak néha kell megállni pihenni. A Club Tihany területe fölött járunk, amikor a telefon kijelzőjére pillantva látom, hogy az utunkba esik egy be nem tervezett geoláda, az Újlaki templomrom. Jó ok a megállásra, kis pihenésre.
Szeretjük a régi templom romokat, különösen az Árpád-koriakat, így gyorsan letöltöm a láda adatait és nekiállok keresni. A család a fáradtságtól lerogy az út menti kövekre. Én most, hogy már kapok levegőt, valósággal újjászülettem. Egyedül indulok megkeresni a csészét. Ez igen gyorsan sikerül. Már találkoztunk hasonló rejtési módokkal. A tempómat a növényzetből felvert szúnyog amazonok is serkentik. Izzadt bőröm valóságos terülj-terülj asztalkát kínál számukra, mind utánam erednek. Kirohanok a bozótból, szinte futtában logolok. A család is észbe kap, gyorsan veszik a holmijukat és tempósan elindulunk a lefelé vezető úton. Tulajdonképpen, majd otthon megnézzük, mit is találtunk. Pedig jó lett volna kicsit még érezni a hely hangulatát! A Club Tihany területére nyílik a turistaút vége, ilyet sem láttunk még! Szépen becsukjuk a kaput magunk mögött és kíváncsian várjuk, mit szólnak majd a portán. Az őrök azonban ránk sem hederítenek. A kapun kilépve a szomszédos élelmiszerbolt felé vesszük az irányt, ugyanis az összes vizünk elfogyott. Innen már csak egy rövid séta a rév területe. A komp bent áll, már lehet is felszállni. Újra a Balatonon hajókázunk, de most a fáradtságtól kissé letargikusan szemléljük a vizet. A Szántódi révtől még egy 2.5 km-es út áll előttünk a Szántód-Kőröshegy vasútállomásig. Leszállva a kompról, tempósra vesszük lépteinket, mert rövidesen jön a vonat. Sík terepen, milyen gyors tudok lenni! Persze ebben közrejátszik az is, hogy így estefelé már elmúlt a kánikula és a nagy lavór/kád felől kellemesen hűs szellő fújdogál. Pár perc múlva a vonat is jön, sőt le is tudunk ülni, mert Siófok után már állnak az utasok. Jó döntés volt erre jönni!
Az viszont biztos, hogy kánikulában többé nem indulunk el hegyes terepre. A leckét megtanultuk. Tisztában kell lenni a korlátainkkal.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
1. szakasz: Siófok vá. – jelöletlen út – GCDUGO – jelöletlen út – Siófok hajóállomás
2. szakasz: Tihany hajóállomás – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCMaTe_1 – – GCMaTe_2 – – jelöletlen út – GCMaTe_3 – jelöletlen út – – GCMaTe_4 – 
– GCUJTE – – Tihany rév
3. szakasz: Szántód Rév – 
– jelöletlen út – 
– jelöletlen út – Szántód-Kőröshegy vá.
Megtett távolság: kb. 2 + 11 + 3=16 km
Szintkülönbség: 16 + 788 + 19= 823 m.
Átlagsebesség: 1,28 + 1,62 + 4,0 km/h (mozgásban 4,1 + 3,28 + 4,6 km/h)
A track letölthető:
Frissítés 1: 2021-ben a siófoki zsilipet elkezdték átépíteni, így a rejtés helye építési területre került, ezért a láda új helyre költözött.
Frissítés 2: Ugyancsak 2021-ben a GCMaTe láda 3. pontja megszüntetésre került a sok, kutyákra vonatkozó panasz miatt, Így ma már 1H+2V összeállításban kereshető. Egyebekben a pontok helye nem változott.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Jeles hétvége áll előttünk, Terveink szerint, ma fogjuk a 250. geoládát megkeresni. Egy hónap híján, 3 éve kezdtük ezt a remek, szabadidős elfoglaltságot. Másik apropója a mai napnak, hogy az elfáradt Nikon fényképezőgépünk helyett vettünk egy Sony márkájút, melynek ma lesz az első útja velünk.
Természetesen, ezen a fontos napon, Zoli is velünk tart. A célterület Vé egyik kedvenc tájegysége, a Balaton-medence, így jókedvvel vágunk neki az útnak. Az előrejelzésekből látszik, hogy verőfényes, meleg nyári napnak nézünk elébe. A vonat Balatonkeneséig visz. Első tervezett geoládánk a Sér-hegyen található. Ez a “hegy”, mely földrajzi besorolása szerint még halomnak is alig nevezhető a 180m körüli tengerszint feletti magasságával, Balatonkenese és Balatonfűzfő között található.
A település Főutcáján indulunk el kifelé a városból. Elhagyva a házakat, az országút szélén haladunk. Az autók száma gyér, így nem zavarjuk egymást az úton közlekedőkkel. Aztán egy mezőgazdasági telep után balra, a szántóföldek felé vesszük az irányt.
Egyelőre egy dűlőúton haladunk. A geoláda a “hegy” tetején található geodéziai mérőtornyot hívatott bemutatni. Az építményt látjuk, az utat azonban nem. A térkép szerint is csak időszakos ösvények vezetnek el hozzá. A ládaoldalról kölcsönöztem egy képet, amely más évszakban és más növényzettel készült, de jól mutatja a toronyhoz vezető ösvényt. Most azonban a szántóföld búzával van bevetve és pár nappal az aratás megkezdése előtt, sárga tengerként veszi körbe az objektumot. Figyelmesen nézelődve haladunk, hátha valahol találunk egy csapást. A búzát nem akarjuk letaposni, sőt érinteni se nagyon, mert az érett kalászokból pereg a szem. A dűlőből rendszeresen traktornyomok vezetnek a búzatáblán keresztül. Elhatározzuk, hogy az egyiket felhasználjuk a megközelítésre. Találunk is egy viszonylag jól kijárt, szélesebb csapást, amit akár útnak is nevezhetnénk, ezen indulunk el befelé a búzásba. Ez azonban elmegy a torony alatt és semmiféle ösvényt nem látunk oldal irányba, amit igénybe vehetnénk a közelítéshez. Közben ömlik rólunk a víz, mert odafent alaposan befűtöttek. Túlmegyünk az építményen, mikor az általunk használt traktornyom elfogy és egy derékszögben érkezőnek adja át a helyét. Na, ezen felfelé indulva, mégiscsak közelebb kerülhetünk célunkhoz – gondoljuk. Kb. 150 métert haladva, találunk is egy ösvényt, majdnem a torony vonalában, ezen indulunk el és szerencsésen a oda is érünk. Ezzel, hát megvolnánk – sóhajtunk fel. Némi szlalomozással, de megérkeztünk a célhoz! Arra gondolunk, hogy felmászva a torony tetejére, biztosan jó kilátásban lesz részünk a Balaton felé. A lépcső elég hiányos és rozoga, ezért Vé máris dönt, Ő inkább lent marad. Az első szintig jutunk, de egy madárfészekbe botlunk, amiről a tojó ijedten emelkedik fel. Zolival rögtön úgy döntünk, hogy visszafordulunk. A fészekben ugyanis két tojás van. Kár lenne a tojót elijeszteni és a tojásokat kitenni a pusztulásnak. Alig érünk le a torony aljába, az anyamadár visszatér és újra elfoglalja helyét a fészekben. A tojások megmenekültek! Egyébként nem is lett volna egyszerű feljutni. A környékbeli gyűjtögetők ugyanis alaposan kifosztották a mérőtornyot. Sem ajtó-, sem ablakkeretek nincsenek már és a szinteken, a létrákat összekötő trepni lemezek is valamelyik MÉH telepen várhatják az újrahasznosítást. Némi artista mutatvány kellett volna, ha fel akarunk mászni. Miután lemondtunk a panorámáról, megkeressük a ládát. Nincs nehéz dolgunk, mert a torony melletti fa tövében, néhány kővel takarva, pihen a geoláda. Gyorsan logoljuk a 250. találatunkat, majd elhatározzuk, hogy itt, az árnyékban fogunk megkajálni. Míg Vé előszedi az elemózsiát, én az épület mellől csinálok egy panoráma képet a Balaton irányába.
Ebből a magasságból csak sejteni lehet a tavat, de a végtelen búzamező jól mutat a képen. Étkezés után önkioldóval készítünk egy csoportképet a jubileumi megtalálás alkalmából. (Ld. borítókép) Mindenki büszkén feszít rajta, aztán a kivezető utat kezdjük kutatni. Úgy néz ki, hogy egy darabig vissza kell mennünk, majd a torony vonalától feljebb ki is jutunk egy rendes dűlőre. Ez már elvezet a térképen is jelölt földúthoz, amin Fűzfő felé vehetjük az irányt. Végig a tűző napon haladunk. Még a naptej is serceg a bőrünkön, pedig elég magas faktorszámút használunk. Ennek és az út keresgélésnek köszönhetően, el is felejtjük lefényképezni az építményt, így a búzamezőben kanyargó traktornyomról mellékelek egy képet.
Fűzfő határába érve aztán megkönnyebbülünk, mert egy szakaszon gyér erdőn át vezet az út. Jólesik az árnyék! Aztán az üdülőövezetben megyünk tovább. Megcsodáljuk a szép és kevésbé szép épületeket. Egy lelket sem látunk, vagy alszanak még, vagy már a parton süttetik magukat a lakók. Időnként egy-egy autó araszol el mellettünk, kisebb porfelhőbe burkolva bennünket. Az izzadt testünknek csak erre volt szüksége!
Kiérve a fák közül, ismét fák, de inkább csak cserjék vesznek körül bennünket. Keskeny, benőtt ösvényen megyünk libasorban. Látszik, hogy erre nem sokan járnak. Elsősorban a “Mámai csuszamlás” nevezetű geoládát felkeresők, és valószínűleg a környéken lakók vagy az üdülővel rendelkezők közül azok, akik tudják, hogy milyen szép innen a kilátás a Balatonra. A bozótoson átkelve, mikor is az ágak csikarták izzadt bőrünket, de legalább letörölve az autók porát, kiérünk a löszfal tetejére. Itt ritkul a növényzet és szalonnasütés nyomait fedezzük fel a füves platón. Kicsit arrébb, szinte függőlegesen zuhan alá a löszfal, bár ez az időközben betelepített növényzet miatt nem látszik elsőre. Hajdan a környéken helyezkedett el egy Máma nevű falucska, de mára csak ez a Máma-tető nevű hely őrzi emlékét. Ugyanis 1914-ben itt leszakadt a löszfal, elsodorva az akkor már megépült vasútvonalat. Később, többször megismétlődött az esemény, így 1950-ben a vasutat áthelyezték közvetlenül a Balaton-partra. Miután a ládaoldalról elolvastuk ezt a kis vasúttörténeti szösszenetet, Zolival csatlakozunk Vé-hez, aki már percek óta tátott szájjal bámulja az előtte kibontakozó látványt.
Valóban csodálatos az időközben befátyolosodott ég alatt zöldes színűvé vált Balaton látványa, rajta a vitorlák fehéren csillogó sziluettjével. Nem csak vitorlás hajók, hanem széldeszkások is bőven vannak a vízen. Kár, hogy a fényképek nem igazán jól adják vissza a látnivalót! Az olcsó kis gép automatikája nem képes megbirkózni az összetett fényviszonyokkal. Mindenesetre, kár lett volna kihagyni a helyet! – állapítjuk meg egyhangúan. Gyorsan megkeressük a geoládát, ami nem nagy kihívás, hiszen egy bokor alatt csak néhány jelképes gally fedi.. Kész csoda, hogy épségben megtalálható! Reméljük még sokáig így marad! Logolunk, majd letelepszünk a fűbe, csodálni a látványt. Lábunk alatt terül el a Fűzfői-öböl és tényleg nem tudunk betelni a panorámával. Az idő azonban délhez közelít, indulnunk kell tovább, mert mára még egy ládát terveztünk és lassan a “lovaknak sem ártana dobni valamit”. Ahogy felállunk észleljük, hogy sikerült egy hangyabolyba csüccsennünk. A viszonylag magas fű jól eltakarta a kis napszámosokat, akiket most nem győzünk a ruhánkról lesöpörni. Szerencsére a szelídebb fajtából valók, így a kalandot megússzuk csípések nélkül. A dolgozók a beomlott boly javításával vannak elfoglalva, mi pedig elindulunk Fűzfő felé.
Meredek úton óvatoskodunk lefelé, mire a város utcáit elérjük. Itt egy szép hosszú séta vár ránk, először szintben, majd további, immár szelídebb ereszkedéssel. Átkelünk a vasúton, majd egy kerítés mentén, mely a kikötőt védi, elindulunk visszafelé. Utunk az első mellékutcáig folytatódik, ahol befordulunk a part felé és egészen lemegyünk a víz mellé. Itt található a “Balatoni kecskekörmök” nevű geoláda. Egy sétány mellett, közvetlenül a vízparton, sőt a víz fölé nyúlva áll egy terebélyes fa. Ennek a gyökerei között rejtőzik a láda.
Kivárjuk, míg éppen senki nincs a közelünkben, mert az ösvény egy játszótérhez vezet és sok kíváncsi tekintetű gyermek szaladgál fel és alá, majd Zoli belép és kiemeli a ládikát, mely már régóta kukucskált ránk az álcázó ágak alól. Gyors logolás és visszarejtés, majd keressük a látnivalót. A kecskekörmök megnevezés a Balaton mellett ugyebár, a miocén és pilocén korból ránk maradt kagylók maradványait takarja, melyeket valaha nagy tömegben lehetett a parton megtalálni. A nép egy remek legendát költött köréjük, bizonyos aranyhajú királylány Balatonba veszett kecskenyájáról. Az urbanizáció következtében, természetesen semmi esélyünk nem mutatkozott, hogy kecskekörmöket találjunk. (Aranyhajú királylányról nem is beszélve, bár Zoli Őt többre értékelte volna.) Ezt sejtettük is. Viszont reméltük, hogy szép kilátásban lesz részünk közvetlenül a partról. Sajnos ezt a nádas meghiúsította. Csak itt-ott volt egy kis kilátás a közben feltámadt szél keltette hullámoktól locsogó Balatonra.
Ez a láda bizony csalódást okozott, amit társaim arcáról le is olvasok. Ha készítettem volna szelfit, bizonyára én is hasonló képet vágok.
Nincs mit tenni elindulunk, hogy megebédeljünk. A part közeli úton egymást érik a bódék, különféle ételeket kínálva. Az erősen elhasznált olaj szaga azonban elriaszt minket. Egyre jobban korgó gyomorral bandukolunk, míg mellettünk mindenki fal valamit. Ki lángost, ki hamburgert, halat stb. Vé viszont kényes az étel minőségére, pláne ennyiért, így csak megyünk tovább. Már a strand mellett járunk, lassan kiérve a településről, mikor egy tábla villan a szemünk elé, Tó Vendéglő. Megtekintjük a kihelyezett étlapot. A kínálat és az árak barátságosak. Kb. ez a soron az utolsó vendéglátó hely, valószínűleg ezért nincsenek az árak elszállva. Barátságos a kinézete, ezért bemegyünk. Mivel a hely nem szerepel a Turistautak.hu térképén, így a rendelésünkre várva, rögzítjük a hely GPS koordinátáit, hogy majd otthon POI-ként vihessük fel azt a térképre. Várakozásunkban nem csalódtunk. Bőséges és finom ebéd kerül elénk. Ebéd után “Anyámnak se…” állapotba kerülünk, de lassan azért illene elindulni. Közben még megállapítjuk, hogy a mai nap annyira nem volt kiemelkedő élményekben gazdag. A Sér-hegy a 250. megtalálás okozta öröm nélkül nem sokat jelentett volna. A Mámai csuszamlást viszont kár lett volna kihagyni! A Balatoni kecskekörmök sem jelentettek túl nagy élményt, bár a vízhez lemenni és a tó felől fújó szélben hűsölni nem volt rossz. Az ebéd pedig várakozáson felül sikerült, tulajdonképpen nem is volt olyan rossz nap! Még átverekedjük magunkat a zsúfolt sétányon, miközben megújítjuk fogadalmunkat, hogy szezonban a Balatonra nem jövünk. (Vajon, mikor hágjuk át ismét a magunknak hozott szabályt?) Újra átkelünk a vasúton és a forgalmas 71-es út mellett gyalogolva vagy inkább a meleg és a fáradtság, na meg a kajakóma miatt, leginkább csak vánszorogva érjük el a balatonfűzfői vasútállomást. Szerencsére, így főszezonban gyakran járnak a vonatok és rövidesen már az egyikről nézzük újra a Tó Vendéglőt, majd a Mámai csuszamlás helyét. Innen lentről látszik leginkább, milyen meredeken szakadt le a löszfal. Végül a vonat elringat bennünket, csak Székesfehérvár előtt riadunk fel.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonkenese vá. – jelöletlen út – Tátorjáni tanösvény – – jelöletlen út – – jelöletlen út – búzamező – GCSer – búzamező – jelöletlen út – GCMaCs – jelöletlen út – – jelöletlen út – – Tó Vendéglő – – jelöletlen út – Balatonfűzfő vá.
Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 310 m.
Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 3,9 km/h)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: 2022. decemberében a GCBKOR Balatoni kecskekörmök láda az eredeti rejtő inaktivitása miatt új ládagazdához került, aki gyökeres változtatásokat hajtott rajta végre. Megváltozott a rövid név BKKR-re, a láda neve Balatoni kecskekörmök, Balatonfűzfőre és új helyre is költözött.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
A dolgos hét után, végre ismét hétvége és geocaching! Ma Jászdózsa és környéke van soron. Az időjárás előrejelzés szerint, fázni nem fogunk! “Kánikulában Jászdózsa környékén – Jászdózsai láda és Vak Bottyán emlékhely” olvasásának folytatása
Elérkezett szabadságunk utolsó napja. A héten az időjárás nem tette lehetővé a ládázást, így a mai napot nem akartuk kihagyni. Viszonylag késői indulással, 11 óra körül érünk Érdre, mai városnézésünk helyszínére. “Séta Érd-Ófaluban – Érdi Minaret és Fogadalmi kápolnák Érden” olvasásának folytatása
Megkezdtük szabadságunk harmadik hetét. Talán, még életemben nem voltam háromhetes szabadságon, pedig a szakemberek szerint ennyi szükséges, hogy az ember kipihenje magát és fel tudjon töltődni a következő szabadságig. Idén ez sikerült. Természetesen, folytatjuk a geoládák gyűjtögetését. Ma Baranyába látogatunk el. “Egy igazán európai község – Bicsérd – játék, horgászás” olvasásának folytatása
Szabadságunk és a jó idő folytatódik, Bár tegnap átvonult felettünk egy hidegfront, de ez jól jött számunkra, mert ma kristálytiszta az idő, a pára eltűnt a levegőből, így messzire el lehet látni. Szeretjük az ilyen időjárási helyzetet, ilyenkor jó a hegyekben túrázni, mert a panoráma szinte zavartalanul tárul elénk, miközben felettünk kéken ragyog az ég, legfeljebb kis fehér pamacsok díszítik az eget. Ma ugyan nem a hegyek, (csak nevükben hegyek), valójában dombok megmászására készülünk, de onnan is nyílhat remek panoráma. Célkeresztünkben Budaörs és környéke szerepel. “Hegyről hegyre Budaörsön – Budaörsi kálváriadomb és kápolna, Budaörsi panoráma, Naphegyi geoláda, Budaörs, Tűzkő-hegyi parkerdő és Az Ördögoromi kőfejtő koboldja” olvasásának folytatása
Szabadságon vagyunk! A héten megkezdtük szokásos tavaszi pihenésünket. Mint az pár éve megszokott, ismét a magyar geocaching oldalról választjuk célpontjainkat és jellemzően, egynapos kirándulások keretében keressük fel az ország különböző tájait. (Persze az időjárás is szerepet játszik választásunkban.) Most sem teszünk másképp! Gyönyörű tavaszi időjárásra ébredtünk. Mai célpontunk a Mecsekben található Jakab-hegy lesz. “Medvehagyma illatú túra- Ház a fa tetején, Pálos kolostor romjai, Avar-kút és Magyarürögi Nagyboldogasszony templom” olvasásának folytatása
Ma hazautaztunk a szüleimhez Debrecenbe. Apukám imádja a Hortobágyot és ha csak teheti, kimegy a kihajtási és behajtási ünnepségre, fényképezni. Mivel ma van a Kihajtás napja, ezért nem kérdés, hogy ott a helyünk! Mivel szüleim már nehezen mozognak, így sógorom visz ki bennünket autóval (még jó, hogy 7 személyessé alakíthatót vett!)
Mi is az a kihajtás és behajtás? – teheti fel, a nem Debrecen-környéki olvasó jogosan a kérdést. A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Mára ez a nap turistacsalogató látványossággá vált. A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágy ünnepei sorában kiemelkedő a Szent György-napi Kihajtási Ünnep, mely során a hortobágyi pásztorokkal és állataikkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A jó öreg, sokat látott, de még mindig szolgáló Kilenclyukú hídon áthajtott jószágok, a csergető csikósok, a híres pusztaötös és a híd lábánál legelésző, impozáns szürke marha gulya és rackanyáj feledhetetlen látványt nyújt.
A behajtás ennek ellentéte. A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve, a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen az állat már nem talál táplálékot a határban. A behajtásnak, vagy más néven szorulásnak megvoltak a jeles napokhoz kapcsolódó határnapjai: a marhákat Katalin, vagy Mihály napján, a juhokat Dömötör napján hajtották haza. A beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is.
Miután tisztáztuk a fogalmakat, kezdődjön történetünk! A fent említett Kihajtási ünnep mindig több ezer embert vonz szerte az országból, így ha látni is akarunk valamit, érdemes idejekorán indulni. Mi egy kicsit megkésve érkezünk, így csak távolabb sikerül parkolóhelyet találni, de legalább ingyeneset. Gyalogosan indulunk el a híres Kilenclyukú Híd felé. A Debrecen felőli hídfőnél sikerül helyet találni. Mivel a mai napig ezen a hídon vezet át a Hortobágy egyik főközlekedési útja, a 33-as út, ilyenkor annak forgalmát leállítják arra az időre, míg az állatokat áthajtják a hídon. Igyekszünk elhelyezkedni, hogy lássunk is és Apunak is megfelelő legyen a fényképek elkészítéséhez.
Én a 11 éves unokahúgommal Zsófival pedig, a híd geoládájának megszerzése mellett döntök. Szerencsénkre nem sokat kell várni, már érkeznek is az állatok. A pásztorok vad karikás ostoros durrogtatás (csergetés) mellett terelik át a különböző állatok csoportjait a hídon.
A híd túl keskeny, hiszen annak idején nem ilyen sűrű forgalom számára épült, éppen csak elfér két autó egymás mellett. Járda nincs, így veszélyes gyalogosként a hídra merészkedni a nagy forgalom miatt. Kihasználva azt az időszakot, amíg az állatok után a forgalmat ismét ráengedik a hídra, gyorsan elindulunk a híd multijának első pontjához, mely éppen a híd közepén helyezkedik el. Egy gyors fotó után iszkolunk is tovább, mert a rendőrség megnyitotta az utat és már érkeznek is az első gépkocsik. Remélem, hogy a híd alatt száraz lábbal át tudunk kelni a másik oldalra, mert ez a hídon már reménytelen. Lemegyünk a víz mellé vezető ösvényhez, de kiderül, hogy a híd alatt áthatolhatatlan sár van, csak a horgászok járnak erre. Most is sokan lógatják a madzagot a vízbe. A víz mellől is megtekintjük a régi hidat és a híres Csárdát.
Nincs mit tenni, kénytelenek vagyunk visszatérni a forgalmas útra, hogy a hídon visszafelé is átkelve, megközelíthessük a multi második pontját. Szerencsénkre nem csak mi kóborlunk itt összevissza, így egy nagyobb gyalogos csoporthoz csapódva, sikerül visszajutnunk a folyó Debrecen felőli oldalára. Fellélegzem, mikor leérünk a hídról. Ha nincs ilyen tömeg, nem lehet egyszerű leolvasni az első pontot! Ezt a véleményemet egyébként a geoláda oldalán tett bejegyzések is alátámasztják. Persze, akinek autója van, az áthajtás közben is láthatja a nagy karakterekkel írt jelszó részletet, akinek pedig nincs, annak legyen a “gugli” utcanézete a barátja! Én semmiképpen sem javaslom a gyalogosan történő hídra lépést!
Szóval, megkönnyebbülve indulunk az egyszerűbbnek látszó második ponthoz. Mint az a ládaoldalon rejtelmesen, visszafelé írva elolvasható, egy vízügyi objektum fedele alatt található, a fémkerethez mágnessel rögzítve, a mikroláda. A nehézséget az adja, hogy az objektumot a fáradt emberek padnak használják és ezen pihennek. Na, most aztán hogy jussunk hozzá a dobozunkhoz!?
Leülök én is a betonra, melyen egy igen nagys… tekintélyes alvázszerkezettel rendelkező asszonyság ücsörög, elfoglalva csaknem az egész felületet. (A kép csak illusztráció és már nem az említett személy látható rajta.) Elkezdek óvatosan a perem alá tapogatózni, egyre vészesebben közelítve a hölgy alvázához. Most, mi lesz!? Ha észreveszi, valószínűleg kapok egy olyan átszállót, hogy a szomszédos bokor lesz a sírom fölött a fejfa. Vagy esetleg ellenkezőleg, megörül a közeledésemnek és biztatni fog, hogy abba ne hagyjam? Nem tudom, melyik lenne a rosszabb opció! Szerencsére a dolgok kritikussá válása előtt beleakad az ujjam a filmes dobozba és gyorsan a magamévá teszem (inkább, mint az asszonyságot!) Gyorsan biztonságos helyre vonulunk Zsófival és logolunk. A visszarakásra unokahúgomat kértem meg, nem akartam kísérteni újra a sorsomat. Ő ügyesen, feltűnés nélkül teljesítette a küldetést, de azért láthatólag Ő is tisztes távolságot tartott a hatalmas testrésztől. Az első találattal megvolnánk – állapítom meg. Remélem a többi nem lesz ennyire kalandos!
Elindulunk a következő geoláda, a Madárkórház felé. Sajnos itt a Hortobágyon rengeteg madár lesz a civilizáció áldozata, így egy ilyen kórház létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Itt ápolják a villanyoszlopokon áramütést szenvedett, vagy éppen megmérgezett madarakat. A kórház elé érve kiderül, hogy itt sem kisebb a tömeg, bár pont egy olyan pillanatot sikerült lencsevégre kapni, mikor nem látszik senki.. A láda a Kórház bejáratával szemben lévő fahíd feljárója alatt található.
Cipő bekötést színlelve leguggolok, hogy benézzek alá. Valóban ott a láda, két tégla mögé rejtve. Hogyan húzzam ki észrevétlenül? Kissé érdekes lenne, ha egy őszülő, pocakos ember a híd alá mászna! Ismét Zsófi húz ki a bajból. Ha egy gyerek a földön csúszkál, arra senki sem figyel. Unokahugi egy szempillantás alatt kikapja a dobozt, senki rá se nézett. Leülünk a kórház mellett elhelyezett padhoz logolni.
Míg megszületik a log, megjelenik az egyik dolgozó, egy ragadozó madarat tartva a karján. Valószínűleg Zsófinak akarja megmutatni. Közben megcsörren a telefonom. Vé hív, aki a szüleimmel maradt. Kérdi, merre vagyunk, mert lassan indulnánk haza. A madár nézegetésből így semmi sem lett. Zsófi gyorsan visszarakja a ládát a már megszokottnak mondható ügyességével és elindulunk vissza a Kilenclyukú-híd felé. Rövidesen össze is futunk a családdal. Megyünk az autó felé, hogy azzal jussunk el a harmadik ládához, amely az út mentén, a II.világháború legnagyobb magyarországi tankcsatája emlékére kiállított T-34-es tank mellett található. Átkelünk a 33-as úton. Mi megyünk unokahugival beszélgetve elöl, pár lépéssel mögöttünk a család. Egyszer csak zuhanás hangja, majd sikítás és jajgatás hallatszik mögülünk. Ijedten fordulunk hátra. Apu négykézláb a földön, mellette az ijedt Vé. Odarohanunk és sógorommal talpra állítjuk Aput. Ahogy Vé később elmesélte, apám egyszerre csak eltűnt mellőle és a lábainál heverve talált rá. Rekonstruálva a dolgot, Apu feltehetőleg egy gödörbe lépett, amit nem vett észre. Felállítva kiderül, hogy nem tud járni. Sógor indul az autóért, én pedig támaszt nyújtok az öregemnek. Kifordult a bokája, ezért nem bír lépni. Megérkezik az autó. Szerencsére az útig nem nagy a távolság, sikerül Aput beültetni. Tenyere, térde vérzik, ezt bekötözzük. Arról hallani sem akar, hogy a tankot kihagyjuk, hiszen Zsófi még sosem járt ott. Lassan elmúlik az első ijedtség.
Megállunk a tank parkolójában. Szüleim az autóban maradnak, mi gyorsan körbenézzük a tankot és a közeli olajfa ágán megtaláljuk a geoládát.
Gyors logolás, majd indulunk haza. Apu bokája alaposan bedagadt, meghúzódott az ínszalag, de más baja nem történt. Pár hétig kímélnie kell, hogy helyre jöjjön.
Azt hiszem a mai nap elég kalandosra sikeredett, volt részünk mindenféle izgalomban bőven!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Hortobágy, Polgármesteri Hivatal parkolója – jelöletlen út – GCHORT-1 – jelöletlen út – GCHORT-2 – jelöletlen út – GCHMK – jelöletlen út, majd gépkocsival a GCHTCS-ig
Megtett távolság: kb. 3 km.
Szintkülönbség: 24 m.
Átlagsebesség: 1,64 km/h (mozgásban 3,9 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: A GCHORT ládánál meghallgatásra talált a sok panasz és az első pont át lett helyezve egy biztonságosabban megközelíthető helyre. A GCHTCS láda is új helyre került, mert a ritkás növényzet nem nyújtott elegendő takarást a ládának, így az folyton eltűnt.
Frissítés_2: Apunak több hetébe került, mire újra rendesen tudott járni. Ez az utolsó Kihajtási Ünnep emlékezetes maradt számára. Sajnos többre már nem tudott elmenni. Az évek győzedelmeskedtek az ereje fölött.
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni.
A szomszéd “vár”, ahova ma készülődünk, megyénk második legnagyobb városa, Jászberény. Valamikor komoly küzdelem folyt a két város között a megyeszékhelyi címért, amiből végül Szolnok került ki győztesen (nem biztos, hogy megérdemelten). Jászberénynek maradt a Jászság fővárosa titulus. Ebbe a városba látogatunk ma el. “Szomszédolás – Jászberény Zagyva-part és Jászberényi séta” olvasásának folytatása
A tegnapi Sárvári városnézésből kissé megfáradva tértünk haza, aminek az oka nem a legyalogolt, inkább a leutazott távolság volt. A szép napos, tavaszi időt azonban nem akarjuk kihasználatlanul hagyni főleg, hogy ma Zoli is velünk tud jönni. Ma nem utazunk messzire – döntöttük el, ezért Ócsára indulunk. “Szeles Húsvét – Kedvenc állataink és Ócsai műemléktemplom” olvasásának folytatása
Az ország túlsó felére készülünk ma, “Vazs” megyébe, ahogy a helyiek jó ízű tájszólásban emlegetik szűkebb pátriájukat. (Nehéz ezt a kissé nyitott “a” hangot írásban visszaadni, de aki már hallotta, tudja miről beszélek.) Mivel a célpont távoli, és azért, hogy legyen elegendő időnk a nézelődésre, 2 órakor jelez az ébresztő szerkezet. Valamivel 4 óra után már forog is a vonatkerék alattunk. ““Vazs” megyei városnézés – Sárvár” olvasásának folytatása
Az előző túrák során már érzékeltük a tavasz közeledtét és úgy határoztunk, hogy meglátogatjuk a Balaton környékét, hátha az ottani mikroklímának köszönhetően, már előbbre tart a tavaszodás. Tavaly, még januárban is sok virágot találtunk az északi partot járva. Irány, a jó borairól híres Dörgicse! “Dörgicsei templom(rom)ok – Dörgicsei romtemplom és Dörgicsei mosolygós templomrom” olvasásának folytatása
Nem egy thrillerre utal a cím, de mai túránk helyszíneit ezzel a három szóval lehet jellemezni. A Gerecsébe, Szárliget környékére látogatunk el. Szerencsés nap ez a mai, hiszen ismét hárman vágunk neki az útnak! “Kisvasút, szakadék végül kápolna – Kisvasút emlékhely Szárligeten, Mária szakadék és Körtvélyesi kápolna” olvasásának folytatása
Egész hétre pocsék, esős időt jelzett a meteorológia. Ma reggel, felkelés után még ránéztem az aktuális időjárási helyzetre és látom, hogy Székesfehérvár környékére már nem jósolnak esőt. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve, felkerekedünk, hogy meglátogassuk ezt a régóta bakancslistán lévő várost. “A koronázóvárosban- Székesfehérvári séta, Aquamobil és Prohászka-emléktemplom” olvasásának folytatása
Ma ismét budapesti ládák vannak soron. Az enyhe, télies időjárás okozta sár helyett, inkább az aszfaltot választottuk. Budapest két szomszédos lakótelepére látogatunk el, melyek nemcsak földrajzilag, de jellegükben is jól elkülönülnek egymástól, bár mindkettőt a munkástömegek számára építették. Ezek pedig, a Wekerletelep és a József Attila-lakótelep. “Múlt és jelen- Wekerletelep és Nyomortelepből Lakótelep” olvasásának folytatása
Az elmúlt hetekben kicsit elegünk lett a budapesti ládákból. Mivel tél van, kézenfekvő lehetőségként kínálkozik a Balaton, illetve annak környezete. Idén a Déli-parton még nem jártunk, látogassunk hát el, ide! “Csak a fele igaz – Irmapuszta-Rádpuszta” olvasásának folytatása
Ma folytatjuk a budapesti ládák gyűjtögetését, kissé hosszabb útvonalat tervezve, mint a múltkor. A héten átvonuló hidegfront kitisztította a levegőt, így nyugodtabban teszünk meg hosszabb utat is a városban. Mai célunk 8 láda meglátogatása, ezzel megdöntve eddigi rekordunkat. “Az ámokfutás folytatódik – Török emlék, Én és a Parlament… no meg az Irén, Nyugi, Lánchíd, a nagy öreg, Tengerész Emlékek, Vigadó-tér, Szerelem az Erzsébet téren és Contra-Aquincum” olvasásának folytatása
Ámokfutásnak egy korábbi bejegyzésben azt az alkalmat neveztem, amikor a szokásos 1-3 ládánál többet kerestünk meg. Ennek az oka a nagy a ládasűrűség, amikor kevés gyaloglással sok csésze begyűjthető. Mint korábban már említettem, orvosi javallatra sokat kell gyalogolnom, így alkalmanként a min. 5 km-es távhoz ragaszkodunk. Ez ugyan nem sok, de városi környezetben ennyi is elég a szennyezett levegő miatt. Természetesen ez a távolság a természetben elérheti a 20 km-t is. Mivel a geoládák jelentik a motivációt a gyalogláshoz, kézenfekvő, hogy ezekhez igazítjuk a kirándulást. “Ámokfutás Budapesten – Rákosrendezői sorompó, A Millenniumi Földalatti Vasút felszíni szakasza, Városligeti Műjégpálya, Földünk a magasból NETCACHE! , Mikroláda a Városligetben, Városligeti fenyves és Eötvös Loránd Geofizikai Intézet” olvasásának folytatása
Tavaly ugyan elbúcsúztunk a Balatontól, de most januárban, ismét visszatérünk. Akárcsak tavaly januárban, ismét Balatongyörök az úti cél. Vajon, most is olyan sok virágot fogunk látni, mint akkor? “Kettő az egyben – Paphegyi- és Szépkilátó” olvasásának folytatása
Mint azt Karácsony előtt már sejtettük, 2014 végén már nem volt több lehetőségünk geoládázni. Miután kipihentük a Karácsony és az év váltásának fáradalmait, ma meglátogatjuk a 2014-es Geokarácsonyfát, amint azt tavaly is megtettük. “Újra itt a Geojézuska – Geokarácsony 2014 és Pazmaneum” olvasásának folytatása
Három szombatot töltöttünk el idáig, a Balaton déli partját járva. Utunk alapja a “Balatoni kerekezés a déli parton” elnevezésű kerékpáros multi. Ennek, várhatóan utolsó szakaszához értünk ma. “Balatoni kutyagolás a déli parton IV. – Csicsergő-(fél)sziget és Balatoni kerekezés a déli parton 6. pont” olvasásának folytatása
Eltelt egy újabb hét. Ma, harmadik alkalommal látogatunk el a Balaton déli partjára, hogy gyalogosan végig járjuk a “Balatoni kerekezés a déli parton” nevű kerékpáros multit. “Balatoni kutyagolás a déli parton III. – Balatoni kerekezés a déli parton 5. pont” olvasásának folytatása
Újra itt a hétvége! Lelkesen készülődünk az újabb, Balaton-parti gyaloglásra. A múlt héten a ködös időjárás ellenére remekül éreztük magunkat. A fürdőző tömeg nélküli Balaton minden évszakban csodálatos, legyen bármilyen is az időjárás! Vágjunk hát neki a második szakasznak! “Balatoni kutyagolás a déli parton II. – Balatoni kerekezés a déli parton 4. pont és Balatonboglári Sziget Strand” olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon” olvasásának folytatása
Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak” olvasásának folytatása
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott 
jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. “Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont” olvasásának folytatása
Ma még tart a szabadság. A neve napján meg dolgozzon, akinek 2 db anyuka jutott! Ugyanis, ma van a névnapom! Mi mással is ünnepelnénk, mint ládázással. Budapestre utazunk néhány láda begyűjtésére. “Nesze semmi…-Templom és vadászkastély, Libanoni cédrus és Oroszlán-szikla” olvasásának folytatása
Ma Pestszentlőrincre látogatunk el Vé-vel. Célunk a Lőrinci kiserdő (Péterhalmi-erdő) és a Szent Lőrinc-kápolna felkeresése. “Erdőn át a kápolnához – Lőrinci kiserdő és Pestszentlőrinci Szentlőrinc Kápolna” olvasásának folytatása
Zoli a múlt heti fiaskó után, ma jó korán érkezik a vonathoz. Annál is inkább igyekezett, mert ma a Balatonhoz megyünk, ahol Ő még nem sokat járt. “Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda” olvasásának folytatása
Esztergom a kedvenc kisvárosaink közzé tartozik. Már többször megfordultunk itt. Legutóbb négy éve, a nagy árvíz után jártunk itt, egy kétnapos pihenés keretében. Akkor még nem ládáztunk és alaposan bejártuk a víztől kissé megviselt várost. Ládázásaink során, idáig csak a környező magaslatokról (Vaskapu, Kis-Strázsa-hegy) csodáltuk a települést. Most eljött az idő, hogy földközelből is szemügyre vegyük azt. Kíváncsian várjuk, hogy újra lássuk az ismerős helyeket. Korábban már írtam, hogy szeretünk időről időre visszatérni egy-egy helyre és megfigyelni a változásokat. Most is érdeklődve tekintünk elébe, hogyan is sikerült az árvíz után felszámolni a károkat. “Esztergom, a megunhatatlan – Esztergomi séta és Sándor Bástya” olvasásának folytatása
Ma, a szokásosnál később indulunk el ládázni, hiszen csak ide a “szomszédba”, Budaörsre megyünk. Így már dél körül jár az idő, mikor a Csiki-csárda am-ban leszállunk a 88-as buszról. “Budaörsi ugri-bugri – Törökugrató, Csiki Pihenőkert és Barbibaba” olvasásának folytatása
Fiatalabb korunkban mindketten jártunk már Pécsett és mindkettőnket megfogott a város hangulata. Ideje volt, hogy a geocaching keretében is ellátogassunk ide! Lassan már egy hónapja tervezzük az utat, de valami, leginkább az időjárás, mindig közbeszólt. Ma azonban semmi akadálya nem látszik az útnak, így nekivágunk. Szeretnénk az első IC-vel megérkezni, hogy még viszonylag hűvösben kezdjünk neki – az idén különösen meleg nyárban- a városnézésnek. Ehhez az első, Szolnokról 3 órakor induló vonattal el kell utaznunk. Tehát, ébresztő 1 órakor! “Irány Pécs! – Világörökség, A geolakat, Pécsi Nemzeti Színház és Jakováli Hasszán pasa dzsámija” olvasásának folytatása
A korábbi bejegyzésekből már megismert, volt kolléganőm Zsuzsa, ma ismét velünk tart. Zoli is ráér, így Ő is jön velünk, így teljes a csapat. Gyömrőre és környékére látogatunk. “Csoportos ládázás – Gyömrő, Hrúz Mária és Petrovics István és Tőzeges-tó” olvasásának folytatása
Ma egy kis Buda-járást tűztünk ki célul magunk elé Vé-vel. Bár a Meteorológiai Intézet esővel fenyeget, bízunk a jószerencsénkben és elindulunk. “Többször is megáztunk – Budapest madártávlatból, Kőpark tanösvény, Galgóczy kápolna és Elhagyott villamosvégállomás” olvasásának folytatása
Húsvét Hétfő van. Régi hagyomány, még az első házasságom idejéből ered, hogy ez a nap a túraszezon kezdete nálunk. Egyikünk sem szerette a locsolkodást, a gyerekek meg hamar rájöttek, hogy jobb a természetben nyíló virágok illata, mint a sok pacsulié. Így aztán, ha az időjárás engedte, mentünk. Szerencsémre Vé sem kedveli a locsolkodás intézményét, ezért folytatódik a hagyomány. Csak annyiban változott, hogy most nem kezdjük a túraszezont, hanem már javában benne vagyunk. Mivel túráinkat immár a megtalált ládák számában mérjük, így idén 17 láda óta tart a szezon. Ha szerencsénk van, ma meglesz a huszadik is. Zoli, talán engedve a régi beidegződésnek, szintén velünk tart. “Húsvéti átlagolás – Magyarország goládaológiai közepe, Szent Donát-hegyi emlékhely és Kamaraerdő” olvasásának folytatása
A februári időjárás kicsit bekeményített. A télies napok miatt nem tudtunk sehova se menni. Most azonban hétágra süt a nap, szinte májusi meleget ígér a meteorológia a mai napra. Ideje felkerekedni! Célpontunk Szigliget, ami kicsit messze van és a téli menetrend miatt, hosszadalmas a megközelítése. 1 óra 30-kor ébreszt az óra, ezért kissé álmosan kezdjük a napot. Sebaj, majd a vonaton alszunk! Sok-sok éve, egy országjáró túrán, egyszer egy éjszakát eltöltöttem Szigligeten. Akkor, amikor késő délután megérkeztünk, még volt idő egy gyors szétnézésre. Nagyon megtetszett a hely. Elhatároztam, hogy ide még vissza kell jönni! Ennek most érkezett el az ideje. “Elvarázsolva – Magányos fenyő és Szigliget varázsa” olvasásának folytatása
Gyönyörű, már-már tavaszi időt ígért a meteorológiai előrejelzés mára. Ezt kihasználva, megcélozzuk a Balaton északi partját, hogy Balatongyörök és Gyenesdiás között begyűjtsünk néhány ládát. A vonatról Balatongyörök vmh-en szállunk le. “Januári virágok – Szent Mihály domb, Helikon Taverna és Diási Szent János-forrás” olvasásának folytatása
A kissé felemásra sikerült szilveszteri ládázás után úgy döntöttünk Vé-vel, hogy teszünk egy újabb próbát a szerencsénkkel és ismét kesselni megyünk. Célpontul a Balaton keleti partját választjuk. Két napja a ködben úgysem sokat láttunk a tóból. Ma, miután egy jó kis hidegfront vonult át előző nap, szikrázóan napos időre virradtunk. Pontosabban a virradat már a vonaton, valahol Budapest környékén ért bennünket. “Új év, új ládák – Világosi magaspart, Balatoni löszfal és Balatonkenese, löszfal” olvasásának folytatása
Év végére mindkettőnk munkahelye hosszabb tevékenységi szünetet hirdetett, így a két ünnep között a hétköznapok is szabadnapok lettek számunkra. Ma, Szilveszter napján is hétköznap van, de ez már olyan “fél ünnepnap”. Mivel nem esik és nem fúj nagy szél, különben is Vé-vel mindketten utálunk bulizni, úgy döntünk, hogy az év végét ládázással ünnepeljük. Célpontul a “szomszédos” Nagykanizsát választjuk, azzal a felkiáltással, hogy ráérünk hazajönni és legfeljebb átvonatozzuk magunkat a következő évbe. “Szilveszteri ládázás az ország túlsó végén – East 17, Mit rejtenek a belső udvarok és Vasúti park, Nagykanizsa” olvasásának folytatása
És eljöve a hadjárat harmadik napja. Az időjárás nem fogadott annyira kegyeibe, mint előző héten, de jobb mint két hete. Érződik már, hogy november harmadik dekádjában járunk, a reggeli hőmérséklet igencsak alacsony. Nem baj. Egy igazi (geo)keresztes vitéz (na meg a polár) számára egy kis hideg nem akadály! “Véget ér a hadjárat – Keresztes hadjárat és Református templom” olvasásának folytatása
A múlt hetihez képest, gyönyörű őszi szombatra ébredtünk. Remek alkalom, hogy folytassuk a múlt héten elkezdett hadjáratot. Ma egy hete a hadjárat útvonalán a Margit-hídig jutottunk el, ezért utunkat innen folytatjuk.
A 4-6-os villamosról a budai hídfőnél szállunk le. Kis tájékozódás után az aluljárót választjuk és ezen keresztül jutunk ki a Germanus Gyula Parkba. Megörülünk, hogy zöldben mehetünk, de örömünk kérészéletű, mert az út elkanyarodik a Dunától és a kerékpárúttól, ami részben a vezérfonalunk, ezért átkelünk a villamos síneken és a parti sétányon ballagunk tovább. Megcsodáljuk a Margit-szigeti nyárfákat, melyek a rásütő napfényben még mindig csodálatosan sárgák. 
A látvány egészen az Árpád-hídig elkísér bennünket. Nagyon jól esik a kellemes novemberi napsütés a múlt hét ködös-párás, fagypont közeli hőmérsékletéhez képest. a híd utáni csomóponton átverekedve magunkat, ismét a rakparton folytatjuk. Rövidesen az Óbudai-sziget hídjához érünk. A híd után leereszkedünk egészen a Duna-ág partjára, így távolabb kerülünk a forgalmas rakparti úttól. 
A forgalom zaja mostantól valahonnan felülről hallatszik és így már nem olyan zavaró. A víz mellett ballagva és a sziget fáit nézegetve, fel sem tűnik, hogy egyszer csak elfogy az út. Kerítések vannak előttünk. A zöldön keresztülvágva felmászunk a rakpart útjához. Valahogyan kikeveredünk a Mozaik utcába. Végül is valahova ide adta a térkép a multi következő pontját. A Mozaik utca Szentendrei út sarkára esett a koordináta. 
Alaposan megnézünk minden táblát, villanyoszlopot és olyan helyet, ahova fel lehetett volna írni a koordinátákat, de nem járunk sikerrel, ezért tovább indulunk. Még szerencse, hogy a rejtőtől megkaptuk az összes koordinátát! Mivel már délfelé jár az idő, megéheztünk. Úgy döntünk próbálunk nézni egy olcsóbb étkezési lehetőséget, ahol megebédelhetünk. A közelben, egy valamikori gyárudvarban jelöl is a térkép egy Kajálda névre hallgató kajáldát, de sajnos hétvége lévén, zárva van. Megyünk tovább és ekkor meglátjuk az Auchan Óbudát. Az ilyen helyeken mindig van kínai, meg mindenféle más meleg étkezési lehetőség, ezért betértünk. Mivel szeretjük a kínai kaját és a többi konyha nem nagyon tetszik, ezért ezt választjuk. Kár volt! Úgy látszik, hogy az Auchanokban előírás, hogy csak vacak kínai kaját lehet forgalmazni, mert nálunk, Szolnokon is az ehetetlen kategóriába soroltuk be az ottani konyhát. Valószínűleg Auchanos kínaival többet nem próbálkozunk. Csak remélni tudjuk, hogy az étel bent marad, mert furcsán zuborog a belsőm. Mindenesetre teszünk egy kétbetűs kitérőt is, ha már civilizált módon ki tudjuk üríteni a felgyülemlett fáradt olajat. Miután némi hiányérzettel, de kissé feltöltődtünk, újra nekivágunk a hadjáratnak. A parkolón keresztül ismét a Duna felé húzódunk, mert a következő pont az Északi vasúti összekötő-híd, akarom mondani Újpesti vasúti-híd budai hídfője közelében van. Kiérünk az (újjá)épülő 2-es vasúti vonal mellé, egy alkalmas helyen át is vágunk alatta. A híd feljárónál ismét találkozunk régi ismerősünkkel, a kerékpárúttal. Újból együtt mehetünk tovább. A GPS az Aranyhegyi-patakon átívelő hídra mutat. 
Alaposan végig vizsgálunk minden lehetségs pontot, ahol el lehet helyezni koordinátákat, de ismét nincs szerencsénk. Mondjuk a hídkorlát itt is frissen van festve, ha azon volt a felirat, akkor elveszhetett. Indulunk tovább. A térképről látom, hogy a Római parton járunk immár. Régi bakancslistás hely. Rögtön eszembe jut az Állami Áruház című Latyi-film híres betétdala: “Egy dunaparti csónakházban…” Természetesen elő is adom, de Vé nyomatékosan felkér, hogy a művészetem akkor gyakoroljam, ha Ő nincs a közelben. Így marad a magamban dúdolgatás, meg művészetnek a blogírás 🙂 Meglepően nagy tömeg sétálgat a szép novemberi napsütésben a sétányokon és sok vendéglátó egység is nyitva van. Ha ezt tudjuk, itt is ehettünk volna! Egy idő után megritkulnak az egységek és mind több csónakházat látunk. Egy jó részük már funcióját vesztette, de az úton át a sójákhoz vezető sínek árulkodnak az egykori szerepükről. Lassacskán a Szentendrei-sziget déli csúcsának magasságába érünk, itt megint változik a környezet. A parton remek füves terület kínál napozó helyeket, amit sokan ki is használnak. Természetesen felöltözve teszik ezt, mert a napsütés ellenére, nincs 10 foknál melegebb. Kora délután ellenére már hosszúra nyúlik az árnyékunk, elég laposan jár a nap. A Barát-patakot elérve, annak mentén haladunk tovább. A térképen látom, hogy a következő ponthoz vezető utunkat az autópálya keresztezi. Átjárót sehol sem látok, de a pataknak van egy áteresze alatta. Hátha járható lenne! Elemgyünk odáig, de csalódással látjuk, hogy itt bizony nem célszerű átmenni. Visszafordulunk és a 34-es busz Hadrianus utcai am-ban felszállunk. Jövő héten az autópálya túloldaláról folytatjuk!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: 4-6-os villamos Margit-híd Budai hídő mh. – jelöletlen út – GCkrhj-3 – – jelöletlen út – GCkrhj-4 – jelöletlen út – 34-es autóbusz Hadrianus utca am.
Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 175 m.
Átlag sebesség: 3,4 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Köszönjük!
Ma nagy fába vágjuk a fejszénket, ugyanis keresztes hadjáratba hív minket a geocaching. A “Keresztes hadjárat” elnevezésű multi geoláda pontjait szeretnénk felkeresni. Ez egy ún. pontról pontra kerékpáros multiláda, de természetesen más eszközökkel is teljesíthető. Össztávja, útvonaltól függően, 20 kilométer felett van, így valószínűleg nem egy nap alatt fogjuk teljesíteni. Már az is megerősíti a feltételezésünket, hogy a láda jelenleg “betegre” van állítva. A logok alapján számos pontja elveszett, megsérült vagy rongálódott, ezért sokan nem találták. Úgy gondoljuk, mindenesetre megér egy próbát. Legfeljebb majd befejezzük, ha meggyógyul. “Kezdődik a hadjárat – Keresztes hadjárat és Gellérthegyi vízesés és szobor újra” olvasásának folytatása
Ma – kihasználva az ünnepnapot – ismét nekivágunk az útnak, hogy visszatérjünk a két héttel korábbi helyszínre, és folytassuk az Esztergom közeli hegyek meglátogatását. Részben múltkori élményeink hatására, Zoli is velünk tart. Továbbra is vonatpótló autóbusz közlekedik a 2-es vonal teljes hosszában, de most a Kertvárosi vasútállomás bekötőútjának elején lévő buszmegállóban szállunk le róla. Ez már ismerős a Mogyorósi Kősziklához tett látogatásunk idejéből. “Visszatérés Esztergom fölé – Strázsa és In Memoriam Dorogi Szénbányák” olvasásának folytatása
Ma Óbudára látogatunk el, az egykori gázgyári lakótelepre, majd Aquincumon át a Hajógyári-szigetre. Mivel a 2. sz. vasútvonalon zajlik a felújítás, így kénytelenek vagyunk BKK járattal megközelíteni a helyszínt. “Mesevilágból a Szigetre – Gázgyári megálló 2., AQVINCVM, Hajógyári sziget és Pop, csajok, stb.” olvasásának folytatása
Kata be akarja mutatni a fiúját, Robit. Robi ládázni akar, mert a múltkor, amikor Katával mentek, megtetszett neki. Én meg látni akarom mindkettőjüket. A képlet adott: együtt megyünk ládázni. Szokásos módon a Nyugatiban várnak. Felülünk a 4-6 villamosra és a Margit-híd megállóban szállunk le. Innen a gyaloglás kap főszerepet. “Új fiú a csapatban (családban?) – Szent Margit sírja, Nyulak szigete és Puskás Ferenc szobor” olvasásának folytatása
Ma, Augusztus 20-án valami történelmi vonatkozású helyszínt kellene keresni. Legyen mondjuk Szarvas a történelmi Magyarország közepét jelölő jeltoronnyal. Mivel vasúton érkezünk, a jeltoronyhoz vezető úton jó keretet adhat a látnivalókhoz a Szarvasi multi geoláda. Tehát, irány Szarvas! Jó hír, hogy ma Zoli is velünk tart. “A történelmi Magyarország közepén – Szarvasi Jeltorony és Szarvasi multi geoláda” olvasásának folytatása
Gyermekkorom nyaraiból két hetet kedvenc nagynénémmel minden évben Lillafüreden töltöttünk. Innen, rendszeresen látogattunk be Miskolcra és bejártuk a város nevezetesebb részeit. Ma, az akkor szerzett emlékek és napjaink városképének összehasonlítására nyílik lehetőségem, hiszen Miskolcra látogatunk. Az “Avas Kilátó” autóbusz végállomáson szállunk le a 35-ös buszról. A buszon utazva érdeklődéssel nézem a tájat, hiszen mi többnyire a város felől, gyalogosan másztunk fel a kilátóhoz. Ezen a déli “hátsó oldalon” még nem igen jártam. “Miskolci emlékek nyomában – Avas kilátó, Miskolc Belvárosi Séta és Avasi Templom Mikroláda” olvasásának folytatása
A tatabányai ládázást eredetileg június 8-ra terveztem be, de ezt a napot más okból töltöttem a városban, ugyanis a Duna áradása miatt az 1 sz. vasútvonalat kizárták Tatabánya és Komárom között a forgalomból, én pedig ügyeletben töltöttem itt a napot. Ma azonban, köszönhetően annak, hogy népünk mindentudó vezére kézrátétellel megállította az áradást, már nyugodtan koncentrálhattunk a ládázásra. “A turul nyomában – 419 lépcsőfok és A turul barlangja” olvasásának folytatása
Katulyakutató 