Balatoni kutyagolás a déli parton IV. – Csicsergő-(fél)sziget és Balatoni kerekezés a déli parton 6. pont

2014_79-80_185-186 GCSICS és GCDBAK

2014.11.22 Szombat

Három szombatot töltöttünk el idáig, a Balaton déli partját járva. Utunk alapja a “Balatoni kerekezés a déli parton” elnevezésű kerékpáros multi. Ennek, várhatóan utolsó szakaszához értünk ma.


Múlt héten Balatonmáriafürdőn fejeztük be utunkat, így ma idáig utazunk a vonattal. Az állomásról a vasútvonallal párhuzamosan indulunk az állomás végénél lévő útátjáróig, amelyen átkelve, a Balaton felé vesszük az irányt. Most azonban nem megyünk el odáig, hanem a Balatonberény felé vezető úton maradunk. Pontosabban, a járda elfogytával, a kerékpárúton lépdelünk. Kerékpárossal csak elvétve találkozunk, mert bár jó az idő, így november végére eltűntek a turisták. Csak a lakosság jelent némi forgalmat, a környékbeliek mennek a dolguk után.

Szembetűnő a változás, ami az elmúlt 1 hónap alatt történt. Amikor elindultunk, bár hatalmas novemberi köd volt, a fák még zöldelltek. Aztán következett egy rövid sárgulási szakasz, de mára a fák, bokrok nagyrészt elvesztették levél-ruhájukat és csupasz ágakkal várják a telet. Álmodnak a fák, ahogy álmodnak a nyaralók is. Kihalt és álmos az egész Balaton-part. Csak a településeken van némi élet, ez is inkább a boltok környékére koncentrálódik. Ez a nekünk való idő! Bár a hagyományos fűtés okozta füst nem tesz jót a kehes tüdőmnek, de kiérve a településekről, már jó a levegő. Balatonkeresztúr térségében közelítjük meg újra a vizet, de ez is inkább nádassal fedett terület, itt-ott egy-egy üresebb vízfelülettel. Ez már itt a Nagy-Berek, illetve az annak az egykori területéből kihasított rész. A szabadstrandon is csak a vízi szárnyasok “napoznak” a reggeli párarétegen áttörni igyekvő napfényben. Lassan felszívódik a párapaplan és halványan látni a Keszthelyi-öböl térségét is.

Ismét egy újabb geoláda esik utunkba, a “Csicsergő (fél)sziget” névre hallgató. Ez egy, a szívemnek igen kedves dolgot mutat be, jelesül azt, hogy hogyan is nézett ki a terület, mielőtt a Balatont szabályozták és megjelentek volna a fürdőzők tömegei. A BEREK gyerekkorom óta, mióta elolvastam Fekete István erről írt regényeit, izgatja a fantáziámat. Most végre láthatom, milyen környezetben játszódott a történet! A Csicsergő-szigetre egy kis hídon tudunk bemenni. Egy kiépített, rendezett pihenőhely fogad, majd nekivágunk a nádasba vezető ösvénynek. Pillanatok alatt bent vagyunk a sűrűjében. Nekem nagyon tetszik a terület. Ahogy beljebb megyünk, halljuk hogy valami nagy testű madár kap szárnyra a nádas mögötti nyílt vízről. Nehézkesen paskolja a vizet, mire hosszas nekifutás után fel tud szállni ez a “madár-Jumbojet”. A nádastól semmit sem látunk. Én is csak Vé ijedt arcát, mert Ő nem szereti az ilyen zajos dolgokat, főleg, ha nem is látja a zaj forrását. Én azonban, a GPS-t követve rendületlenül török beljebb és beljebb. Az ösvény és a mellette lévő papírzsebkendők lassan elfogynak. Kár, hogy az emberek, minden félreeső helyet WC-nek használnak, beszennyezve a szép környezetet! Lassan a láda környékére érünk. A GPS még 10+ métert mutat, de előttünk víz és nád. Már itt is nagy a sár, jól jön a túracipő! Nézelődöm, de nem valószínű, hogy a láda a mutatott irányban lenne, mert arra már határozottan csak vízfelület van. Egy kidőlt fa körüli kis “térre” érünk, ahol jobban le van taposva a nád. Ez körülbelül a járható út vége is, így alaposabban szemügyre vesszük a területet. Egy fa tövében aztán meg is látjuk a kővel, fadarabbal eltakart odút. Célba értünk!

Igazi ős-balatoni környezetben vagyunk. Felettünk egy fa korhadó ága, amitől kissé nehezen férek a ládához. Míg próbálom azt megszerezni, a kalapom szélével sikerül egy csomó dermedt hangyát lesodornom az ágról, egyenesen a nyakamba. Ezt azonban csak akkor veszem észre, mikor a testem melegétől felmelegedve, mocorogni kezdenek. Aztán, “megjött a reggeli” – felkiáltással kóstolgatni is kezdenek. Én pedig egy indián táncba kezdek. Bár a berekre nem jellemzőek az indiánok, de a globalizációs multikulti jegyében ez is belefér. Vé nevetve próbál megszabadítani tőlük, de ehhez szűk a hely. Mivel a logolással már szerencsére végeztem, irány kifelé!

Ne nézelődj, siess, mert csípnek!

Viszonylag tempósan csörtetünk ki a nádasból, ami komolyabb felfordulást okoz az itt tanyázó vízi madarak körében. Pedig tudhatnák, hogy nem róka vagyok, mert az nem csap ilyen zajt! A pihenőig meg sem állunk. Ott felső ruházatomtól és a maradék hangyáktól megszabadulok.

Itt is van egy harapós!

Most, a poláromat ledobva érzem, hogy bizony csípős a levegő is, nem csak a hangyák, pedig már dél körül jár az idő. Katona korom óta nem voltam ilyen hidegben, ilyen lengében. Gyorsan kirázzuk a ruházatomból a hívatlan vendégeket és kapkodom vissza ruháimat. Miután már csak én vagyok a ruhámban, megebédelünk és indulunk tovább Fenékpuszta felé. Lesz mit mesélnem Ladónak a berekről! (Nem Tutajosnak, hanem a barátomnak, aki nem mellesleg, távoli rokona a néhai regényhősnek.)

Visszatérve a kis hídon át a partra, közvetlenül a víz mellett megyünk. Egy nagyon kedves kutyasétáltató hölgy jön szembe aki, miután köszöntöttük egymást és váltottunk néhány szót felajánlja, hogy lefényképez bennünket. Ennek nagyon megörülünk, mert alig van közös kép rólunk túra közben. Legfeljebb, ha Zoli velünk tart, de Őt mostanában nagyon leköti a tanulás.

A szabadstrand vége már részben víz alatt áll, illetve a szélén egy vízzel telt árok húzódik, így egy alkalmas helyen visszatérünk mai utunk vezérfonalához, a kerékpárúthoz.

A bezárt vendéglátó egységek előtt elhaladva, rövidesen Balatonberény központjába érünk. Mármint a part vonalán számítva. Itt is teszünk egy kísérletet a Külhonban élő magyarok parkjában, hogy megközelítsük a vizet, de ismét fiaskó a végeredmény. Itt is áll a víz.

Ahogy a médiából megtudtuk, rég nem volt ilyen magas a vízállás a Balatonban. Tovább indulunk és egy, a nyaraló épületek közé tett kitérő után, csak a kerékpárúton megyünk tovább. Kiérve Balatonberényből, cserjés erdő mellett haladunk hosszan. Aztán ez is elmarad és elérjük a 76-os utat, illetve a vele párhuzamosan futó kerékpárutat, ahol jobbra fordulunk. Egy kerékpáros pihenőben mi is pihenőt tartunk, majd a felszerelés ellenőrzése után, elindulunk. A Zala-folyóhoz érünk. A jellegzetes formájú hídon átkelve, támad egy ötletem. Itt a folyó torkolata nem messze, nézzük meg! Valamikor ott is volt egy láda, de azt természetvédelmi okokból megszüntették. Már ragyogóan süt a nap, szerintem remek fotókat csinálhatunk a Keszthelyi-öbölről.

A lefelé vezető aszfaltúton megyünk. A nádasban van egy ösvény, azon elindulunk. De egyre sárosabb, cuppogósabb a terep. Kb. 50 m után belátjuk, hogy ide nem elég a túracipő. Ide gumicsizma vagy mellig érő halásznadrág kell! Visszafordulunk és némi reménnyel nézegetjük a híd alá kikötött horgászcsónakokat. Ha lenne evező valamelyikben, a folyón is ki lehetne evezni a torkolatba. De sehol sincs evező! Különben is, amilyen rendesek vagyunk, úgysem vetemednénk ilyen jogosulatlan használatra. De, jó eljátszani a gondolattal!

Visszatérünk a kerékpárútra és rövidesen a multi végládája felé fordulunk, hogy keresztezve a 71-es utat, már az egykori Festetics-kastélyhoz vezető fasorban lépdeljünk. Ez a rész, nekem már a szeptemberi utamból, ismerős. Az egyébként is csendes hely körül, most még annyi mozgás sincs, mint szeptemberben. Magyarul senkit sem látni.

Egyenesen a láda rejtekhelyéhez megyünk, amit szinte azonnal megtalálunk. Én már tudtam, hogy hol kell keresni, de Vé-nek sem okozott nehézséget.

A logfüzetben megkeresem szeptemberi bejegyzésem, majd írok egy újat mai dátummal. A feladatot teljesítettük, gyalogosan végigjártuk a kerékpárosoknak kitalált multit! Ehhez négy szombatra volt szükség. Az ugyancsak csapadékos időjárás ellenére egyszer sem áztunk meg, miközben rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Az út során megszületett bennünk a gondolat, gyalogosan körbejárjuk a Balatont! A keleti part nagy része, Világostól Fűzfőig már januárban teljesült. Most Földvártól Fenékpusztáig jutottunk. Még nem tudjuk, mikor folytatjuk, de biztos, hogy meglesz! Logolás után még megmutatom Vé-nek a római kori romokat.

Menetben még megnézzük a pótjelszó helyét, amit ennél a multinál valamiért, a szokásoktól eltérően, a láda 7. pontjaként adnak meg, ami kissé megtévesztő. A pótjelszót nem találjuk, de tulajdonképpen nincs is rá szükségünk. Mivel éhesek vagyunk és valami melegre vágyunk, a 400 éves Vámházban kialakított vendéglátó egység felé vesszük az irányt. Sajnos nem járunk szerencsével, nincs főtt étel. Szendvicsünk meg nekünk is van. Körbenézzük az épületet, ahol kis reliefek mesélik el Patkó János betyár halálát, illetve az egykori Balatonra utaló falfestmények vannak.

Még felmászom a kocsma (vagy a miliőhöz jobban illő elnevezéssel, korcsma) mellett álló kis kilátóra és készítek néhány képet.

Miután lejöttem, megcélozzuk a vasúti megállóhelyet. Odaérve látjuk, hogy még van egy óránk a vonatig, így sétálunk. A megállóhely közelében nyaranta madarásztáborokat szoktak tartani. Most is sokféle madár van itt, dróthálós ketrecekben. Gondolom, ezek ápolásra szorulnak, ezért vannak ebben a mini állat(madár)kertben. Elsétálunk még a gátról levezető kocsiútig, de a folytatásban ismét csak a sár látszik. Egyébként is érezzük már a mai utat az izmainkban, így a visszafordulás mellett döntünk. Vetünk még egy búcsúpillantást a berekre és a pihenő csónakokra.

  1. Mire visszaérünk, már nem kell sokat a vonatra várni. Még jön egy utolsó kihívás. Vé-t fel kell rakni a vonatra. A peron nélküli megállóhelyen a halberstadti kocsik emelt peronhoz készült lépcsőjére én is csak úgy tudok fellépni, ha feltérdelek és felhúzom magam. Vé-nek körülbelül csípőmagasságban van a lépcső, ezért alulról tolva támogatom a felszállásban, a jegyvizsgáló nagy örömére, aki az ajtóban állva mulat a dolgon. Aztán én is feltornázom magam és elindulunk haza. A vonat ablakából még nézelődünk, örömmel felismerve az ismerős helyeket, ahol az elmúlt hónapban jártunk. A lassanként leszálló sötét azonban már nem teszi lehetővé a nézelődést.

Vé el is alszik a vonat kellemes melegében és ringatásában. Hagyjuk hát aludni, kedves olvasóm, hadd álmodjon az elmúlt hónap és a jövőben tervezett balatoni kalandozásainkról. Én pedig, erre az évre búcsúzom tőled, Balaton!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Balatonmáriafürdő vá. – jelöletlen út – GCSICS – jelöletlen út – – GCDBAK_6 – – Fenékpuszta vmh.

Megtett távolság: kb. 15 km.
Szintkülönbség: 240 m.
Átlagsebesség: 2,9 km/h (mozgásban 4,1 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Összesített adatok
Megtett távolság: 68 km
Szintkülönbség: 993 m
Átlagsebesség: 3,4 km/h (mozgásban: 4,2 km/h)

A teljes út:

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.