Gyalogosan a síneken, de mégis biztonságban -Zala-völgyi vasút


2014_64_170 GCZVVT

2014.09.27 Hétfő

A bejegyzésem címe, úgy gondolom, kissé magyarázatra szorul, hiszen a síneken közlekedni, pláne gyalogosan, az Álmoskönyv szerint sem tartozik a biztonságos tevékenységek közé. Most azonban a Nagy Vasútbezárás egyik áldozatáról, az egykori 24-es (és nem 27-es, ahogyan azt a ládaoldal írja) számú vasútvonalról van szó. Mióta a szovjet csapatok kivonultak, ezeken a síneken nyugodtan lehet korzózni, vasúti jármű nem fogja azt megzavarni. Az “ahol a madár sem jár” analógiájára elmondhatjuk, hogy ez olyan vonal, ahol a PFT (Pályafenntartás) sem jár.


Ennek a néhai vonalnak állít emléket a GCZVVT geoláda, mely egy vasútbarátnak, mondhatni kötelező darab. Ráadásul nem csak vasútbarát, hanem geoládabarát is vagyok, így számomra, a divatos kifejezéssel élve, 2 in 1 célpont ez a hely. Először is következzék egy kis (vasút)történelmi áttekintés. Akit nem érdekel az ilyesmi, az ugorja át a következő bekezdést.

A vonal HÉV (helyiérdekű vasút) jelleggel jött létre 1892-ben. Mint az a nevéből is következik, elsősorban a környék igényeinek, mellékvonali jellemzőkkel történő kiszolgálása volt a fő feladata, mint a mezőgazdasági termények szállítása, hivatásforgalom, stb. Az első szakasza még a Dunántúli HÉV társaság alatt Türje állomásig épült meg, alig 5 km-es hosszban. A Zalavölgyi HÉV építette tovább Sármelléken át Balatonszentgyörgyig. Ezt a Zalaszentgrót-Balatonszentgyörgy közötti szakaszt 1895 végén nyitották meg. Később a Zalavölgyi HÉV beolvadt a Dunántúli HÉV társaságba. Vonal átépítés miatt Zalabér-Batyk lett a vonal kezdőpontja. A vonal középső szakaszát, a Zalaszentgrót-Sármelléki szakaszt 1974-ben megszüntették és a síneket is felszedték. A Zalabér-Batyk – Zalaszentgrót közötti 6 kilométeres szakaszt a Nagy Vasútbezárás Napján, 2007. március 3-án zárták be. A Sármellék-Balatonszentgyörgy szakasz azért menekülhetett meg, mert a sármelléki szovjet repülőteret (ma FlyBalaton polgári repülőtér) ezen a vonalon keresztül látták el üzemanyaggal, így hadi jelentőséggel bírt. Bezárása után, itt megmaradtak a sínek. Ide zarándokolok ma el.

Sajnos egyedül jövök, mert Vé nem kapott szabadságot, nekem viszont ki kellett venni, mert az egész nyarat kitöltő feladataim miatt, idén még időarányosan sok napom bent maradt. Vonattal Fenékpuszta megállóhelyig tudok utazni. Már a megállóhely megközelítése is érdekes, hiszen a vonatok csak egy irányban állnak meg itt, méghozzá Keszthely felől érkezve. Hiába jöttem én Balatonszentgyörgy felől, el kellett utaznom Keszthelyig, hogy aztán ott felszállva az ellenkező irányú vonatra, megérkezzek Fenékpusztára. Miután leszálltam a megállóhelyen, némi tájékozódás után megindultam a Zöld sáv jelzésen a “település” felé. Ugyan csak a majorság kifejezés a helytálló, de már a római korban lakott hely volt. Egy erődrendszer részét képező, “Valcum” nevű erőd állt itt. A romok a mai napig megvannak, ezeket veszem először szemügyre. Kicsit elidőzöm és nézelődök, míg a falmaradványra ülve, megeszem a tízóraim. Szokásom, hogy egy-egy hosszabb multi pontjai közelében járva, megkeresem azokat és felírom jelszórészletet. Aztán egyszer majd összeáll a dolog egy egésszé. Most is így teszek, hiszen itt, a romok mellett van a Dél-Balatoni kerékpáros multi, a GCDBAK 6. pontja. Míg keresem, fény gyullad sötét buksimban. Annyira tetszik ez a hely, hogy ezt Vé-nek is látnia kell! Miért ne járhatnánk végig a déli partot és ezt a multit. Persze nem egy nap alatt, de több szakaszban! Vé úgyis a Balaton szerelmese. A pontot ugyan begyűjtöttem és a logbookba is tettem egy bejegyzést, az elhatározás megszületett! Gyalogosan körbe fogjuk járni a Balatont! A keleti part jó részét tavaly már bejártuk , majd errefelé folytatjuk. Aztán egyszer úgy is összeállnak a szakaszok egy kerek egésszé. Egészen megvidámodva ballagok tovább az itt-ott ugyancsak sáros utakon. Helyenként nem nagyon tudom kikerülni a pocsolyákat, így cipőm szép borítást kap a sárból. Legalább Vé-nek is jut valami élmény, mikor pucolja – gondolom kajánul, de aztán elszégyellem magam. Szegény dolgozik, én meg itt élcelődök a rovására. Bárcsak itt lenne, hiányzik! Egy idő után a turistaút, melyen ez idáig mentem, elkanyarodik én pedig “arccal a vasút felé” fordulok. Szekérutakon érek ki a 76-os út mellé, azon túl pedig ott az áhított sínpár! Mondanám, hogy csillog, de a rárakódott rozsda nem engedi az ilyen felvágós kifejezést és a villongást. Mint a paripa, ha friss füvet érez, szinte repülök a talpfákon a láda felé. Aztán lassítok, mert sok a látnivaló körülöttem. Először is, meghatódom, mikor eszembe jut, hogy egyik kedvenc gyermekkori olvasmányom, a Tüskevár főszereplője, Tutajos is ezen a vonalon utazott. Az emlékezetes Zala-híd feletti jelenet, amikor a fiúk kinéznek  a Zalára és azon  Matulát és a kis Katicát pillantják meg a csónakban, a következő hídnál lett felvéve. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ezt olvastam. Az külön élmény, hogy Zsolti barátom is a főhős vezetéknevét viseli, sőt állítólag távoli rokonságban is álltak azzal az emberrel, akiről Fekete István Tutajos alakját mintázta. Akkor én lehetnék Bütyök? Töprengésem a víz illata szakítja meg. Ez meg itt balra a töltés mellett a BEREK! Állj meg jó ember, ne rohanj! – mondom magamnak. Majd, visszafelé megnézem – nyugtatom meg másik énem. Hűha, egy kis egyedüllét és máris magammal beszélgetek! Mi lesz itt? Többes személyiség? Még jó, hogy Vé elmondta, hogy a skizofrénia ebben a korban már nem szokott jelentkezni, így megnyugodva és lassabban megyek/megyünk tovább. (Biztos ami biztos, hátha mégis többen vagyok.)  A lassítást az is indokolja, hogy a talpfákat (mert itt bizony még fából vannak a keresztaljak), nem az átlagos lépéshossznak megfelelően, hanem a tengelyterhelés kívánalma szerint fektették le. Egy közt átlépni kevés a távolság, kettőt átlépni sok. A vonalbejárók, gondolom idővel hozzászoknak a talpgerenda távolsághoz. De vajon az utcán is ilyen totyogva járnak? Míg ezeken a dolgokon lamentálok, a GPS-en látom, hogy ládaközelben vagyok. Valóban, kis keresgélés után kiszúrok valami oda nem illő dolgot. A láda rejteke az! Pompás rejtés! Avatatlan szem nem veszi észre. A logok szerint, sokan nehezen is találják.  Öröm, bódottá! – ahogyan az egyszeri ember mondta a tévében. Logolás után, most már tényleg jöhet a megnyugvás és a környezet alapos megfigyelése. Legelőször is egy távoli pillantás Sármellék irányába, ahogyan a nyílegyenes pálya belevész a távoli növényzetbe. (Ld. kiemelt kép!) Továbbmenni most nincs kedvem, de egyszer lehet, hogy végig megyek a pályán. Mi az a 11 km! A vasút után jöjjön a BEREK! A Kis-Balaton vize elő-elő csillog a növényzetből, egészen a vasúti töltés aljáig terjed. Nevetve gondolok azon autós kesserekre, akik ezt a pár száz métert a rakodótól is lusták gyalog megtenni. Egészen a láda mellé jönnek a közúton, majd sérelmezik, hogy az országút és a vasúti töltés között megmerülnek. Ja, kérem, ez itt a Kis-Balaton területe! Persze a ládaoldalon le van írva, hogy nem érdemes arról közelíteni, de minek strapálják magukat olvasással. A találat a lényeg! Pedig sok érdekességtől esik el az ilyen ember! Na, megint elkalandoztam, gyerünk vissza, hogy sínen legyünk! Bár a növényzet már kezdi levetni nyári ruháját, nekem így is tetszik a táj!

Milyen jó lenne bemenni a fák közé és Tutajosként a vadvilágot lesni ! De nem lehet. Részben a terep alkalmatlan a közlekedésre, másrészt pedig Fokozottan Védett Terület, tehát belépni tilos! Természetszerető és -járó emberként, tudomásul veszem és betartom ezt az intelmet, de a fantáziám nem zavarja a természetet! Az szabadon leselkedhet a fák között a madarak után. Fizikai énem azonban csak békákat lát, amint nagy ugrásokkal csobbannak a vízbe, ha rájuk vetül az árnyékom. Úgy látszik, sokáig lesz még jó idő, ha így szeptember végére sem vermeltek el! (Megint ez a meghasadt tudat! Az imént Bütyök, most meg Tutajos! Baj lesz ebből! Inkább, maradok én.)

A természet után a vasúti pályára vetem tekintetem. Mint említettem, fa aljak vannak a sínek alatt. Ezekben pedig szegek, a gyártás évével. Zömében a hatvanas évekből származnak, amikor a vonalat a teherforgalom igényei szerint átépítették. Aztán jöttek a javítások, erről árulkodnak a hetvenes évek talpfaszegei. Egyiket le is fényképezem. Nézegetem a szétrohadt talpfákat, hátha valamelyikből ki lehetne húzni egyet, emlékbe. Láss csodát, egyet sikerül kézzel kivenni! Mehet a vasúti relikviás dobozomba! Immár kétszeres örömmel tanulmányozom tovább a pályát. Most a síneket veszem szemügyre. Itt a legfiatalabbat keresem, mert ez árulkodik arról, hogy mikor végezhettek utoljára komolyabb felújítást a pályán. Találok egy 1988-as gyártású sínt. Ez bizony azt mutatja, hogy egészen a bezárásáig jó állapotban tartották a pályát. Közben a rakodóhoz érek. Itt egy kézi állítású váltóberendezés van.

Kiszögelték, hogy illetéktelenek ne állítsák át. Gondolom, azért időnként a PFT csak végig gurul a pályán, mert azt hiszem, hogy a stratégiai jelentősége megmaradt a vonalnak, ezért is nem szedték fel a síneket. Egyébként az állaga is egészen rendben van. Azt a néhány korhadt aljat kell kicserélni, kicsit beszabályozni a szinteket, kis bozótirtás a pálya mentén, gyomirtás a pályán és a forgalom újra felvehető lenne. Hej, ha a valamikori terveket a Szombathely-Balaton vonalról a pénzhiány nem hiúsította volna meg! Lehet, még mindig járnának itt vonatok! A rakodó egy ún. homlokrakodó, mely lehetővé teszi, hogy a közúti járművek felhajthassanak a vasúti kocsikra. Feltehetőleg ez is katonai célokat szolgált, harcjárművek fel- és lerakodására használták.

A fenékpusztai megállóhelyre némi kerülővel fogok visszatérni. Átkelek a 76-os úton és a túloldalon található kerékpár/turista úton megyek visszafelé. Közben érintem a romos Festetics Kastélyt. Valószínűleg az egykori lenfonó gyár irodáinak használták a háború után, legalábbis kinézete alapján úgy tűnik. Még egy HUNGÁRIA feliratú embléma is díszíti a kerítést lehet, hogy ez volt a cég neve? Most már értem a hatalmas kémény szerepét is, amit jövetben láttam. Feltehetőleg a gépeket működtető gőz előállítására szolgáló kazánhoz tartozott.

Ráfordulok az egykori kastélyhoz vezető, fasorral szegélyezett útra. Találok egy kifakult, összeirkált táblát, mely az egykori római erődről ad információkat. Helyenként alig olvasható. Valahogy az egész Fenékpuszta siralmasan lepusztult hely benyomását kelti. A régi istállókból kialakított szükséglakásokban lakók sem növelik a bizalmat. Pedig ez a hely a kiemelkedő mezőgazdasági múltja és a környezet szépsége révén, többet érdemelne! Innen, a már jövetben megismert úton térek vissza a fenékpusztai vasúti megállóhelyhez. Éppen egy gyors vonat húz át. Utolsó kocsija után nézek és kicsit szimbolikusnak is tűnik a látvány. Fenékpuszta számára a fejlődés vonata elment, miközben a hely itt maradt megkopott emlékeivel. Jön-e még vonat számára?

Frissítés: A 2019/20-as menetrendben Fenékpuszta már nem szerepel a vasúti megállóhelyek között. Tényleg elment számára a vonat.

Én minden kopottsága és elhanyagoltsága ellenére, beleszerettem ebbe a nyugalmat árasztó, csöndes helybe. Szívesen fogok visszatérni, ha újra erre járok.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Fenékpuszta vmh. – Zöld sáv – GCDBAK_ 6- Zöld sáv – jelöletlen út – vasúti pálya – GCZVVT – vasúti pálya – Kék kerékpárZöld sáv – Fenékpuszta vmh.

 

Megtett távolság: kb. 6 km.
Szintkülönbség: 80 m.
Átlagsebesség: 2,6 km/h (mozgásban 4,0 km/h.)


A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

4 hét kihagyás után újra egyedül -Varázsláda


2014_63_169 GCvarz

2014.09.24 Szerda

Ismét szabadságon vagyunk. Vé-nek rettenetes takaríthatnékja van, ahol én csak útban vagyok, ezért elzavar ládázni. Így mindenkinek jobb lesz. Egyébként is 4 hét kihagyás után már elvonási tüneteim vannak!


A vonatról Velence vasúti megállóhelyen szállok le, mert mai célpontom a Velencei-hegység legmagasabb tagja, a Meleg-hegy. Nevét állítólag onnan kapta, hogy a környezetébe rengeteg hőt sugároz ki, mivel gránit tömbje megőrzi azt és csak lassan adja át környezetének. Majd meglátjuk, bár hőmérő nincs nálam, hogy ellenőrizhetném a levegő hőmérsékletét itt és ott. Lépteimet a tavaly már megismert útvonal felé veszem. Az ismerős tájon gyorsan haladok és rövidesen az M7 feletti gyaloghídról nézem az alattam áramló gépkocsifolyamot, mely hétköznap lévén, meglehetősen nagy. A híd után balra, Sukoró felé fordulok, hogy még a község előtt, a Sárga kereszt jelzésen nekivágjak az emelkedőnek. Felettem a makulátlan kék ég, légmozgás alig, mi kell még a boldogsághoz?! Az emelkedő sem vészes, még a rossz tüdőmmel is könnyen veszem. Kis idő elteltével, már a fák közül tekintek le a tóra és környékére.

Tájnézés után még egy kis erőfeszítés és fent vagyok a csúcson, illetve inkább platónak mondanám. Ez tényleg egy meleg hegy, legalábbis felfelé jövet nagyon kimelegedtem. Legelőször a Honvédség telephelye ötlik a szemembe, ahol az antennákat elnézve, egy relé állomás üzemelhet. Kicsit nosztalgiázom, mert valamikor régen rádiómérnöknek tanultam. Ha akkor befejezem a sulit, akár ide is járhatnék – villan át rajtam. De az életem másként alakult, “csak” turistaként,gyalogosan jöttem fel ide, nem hivatalból, terepjáróval. Megyek tovább és előttem magaslik a “Varázstorony”, egy geodéziai torony, melyre mindenféle rádióberendezést szereltek, nyilván átjátszási rendeltetéssel, hiszen a környék legmagasabb pontján tartózkodom. A berendezésekből különféle hangok hallatszanak, a nagyfrekvenciás alharmonikusoknak és interferenciáknak köszönhetően. Ezért illetik a tornyot “varázstorony “megnevezéssel. Elképzelem, ahogy szeles időben még ezekhez a hangokhoz a feszítő kötelek rezgése keltette hang is társul, akkor milyen koncert lehet itt! Közben még egy átjátszó tornyot is felfedezek, lassanként olyan itt, mint egy mikrohullámú sütőben!

Miután kicsodálkoztam magam az antenna rengeteg okán, megkeresem a ládát. Ja, hogy miért Varázsláda a csésze neve? Idézet a ládaoldalról:

“A ládát egy németországi e-mail címmel rendelkező család rejtette 2002-ben. A szétázott papírdobozból készült ládikát Mihul kessertársunk varázsolta át használható állapotúvá.
Idézet Mihul logjából: – Nem tudtam megállni, hogy ne javítsak a helyzeten, mint önkéntes “geoláda mentő”. Ezért, mivel ez varázsláda, így hipp-hopp átvarázsoltam műanyag dobozra a papírdobozból, és teleraktam apró ajándékokkal, hogy az utánam következő jobban érezze magát. – Vagyis a telepítők a névadók, Mihul pedig a varázsló.”

A doboz környezetében rengeteg, szép és nagy gombára akadok, melyek láthatólag jól érzik magukat a nagyfrekvenciás térben is. Zavartalan életüket az is mutatja, hogy némelyikük már egészen összetöppedt., anélkül, hogy idő előtt elpusztította volna valami. Nyilván szétszórták spóráikat és az enyészet útjára léptek.

Ez a láda egyébként halmozza a ládász élvezetét, mert többféle játék céljait is szolgálja. Kinyitva először a “Mancit”, akarom mondom a Munzee-t regisztrálom, majd egy új játék kódját, a GCP-ét. Ezzel még nem találkoztam eddig. Végül sor kerül a geoládára is, amelyért tulajdonképpen jöttem.

Logolás után a közeli kilátóhelyre megyek és kipróbálom a napokban vásárolt távcsövemet. Mérete ellenére egészen jó képet ad, csak a kék színt kiszűrő réteg hiányzik róla, mely csökkentené a távoli homályosságot, amit a párásság okoz. Egy köröző ölyvet próbálok követni, mérsékelt sikerrel. Na igen, ehhez kicsi a lencse, könnyű eltéveszteni a mozgó célpontot. Összességében elégedett vagyok. A távolságot közelebb hozza, mint a kompakt fényképezőgépem lencséje.

Nézelődés után az ismert úton indulok vissza. A hegy alatti turistaút csomóponthoz érve, úgy döntök, hogy a változatosság kedvéért a Sárga sáv úton, a Bence-hegy lába mellett térek vissza a vasúti megállóhelyhez. Innen remek kilátás nyílik a Meleg-hegyre. Elcsodálkozom, hogy milyen magasan és milyen messze jártam.

Fel sem tűnt menet közben, de most szembesülve a tényekkel, már érezni is kezdem a fáradtságot lábaimban. A hülye agyad! – mondom magamnak és indulok Velence felé. Útközben ismét megtekintem az itt felejtett szovjet emlékművet, ahol tavaly Vé oly fényes tekintettel nézett a jövőbe.

Elmosolyodok az emlékeken. Kár, hogy most sem Ő, sem Zoli nincs velem. Nem rossz egyedül menni, de hiányoznak! Elvégre csapat vagyunk vagy mi! Míg ezt végig gondolom, már újra az M7-esnél vagyok.

A híd utáni kis pihenőhelyet kihagyom, mert a gyomromban már igencsak harangoznak. A közeli István Étterem felé veszem lépteimet, ahol egy finom menüt veszek magamhoz. Ide érdemes lesz visszatérni máskor is! Miután megpihentem, ténylegesen érzem már a lábaimban a kilométereket. Nehéz újra rávenni magam, hogy elinduljak, de el kell jutnom valahogy a vasúthoz! Azért sikerrel járok és még sokat sem kell várnom a vonatra. Jó kis nap volt a mai! Ezentúl, ha erre vonatozom, a meleg-hegyi rádiótornyok már ismerősként fognak integetni.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Velence vmh. – Sárga sávSárga keresztSárga sáv – GCVARZ – jelöletlen út Kék kerékpár Sárga sáv – jelöletlen út – Sárga sáv – Velence vmh.

Megtett távolság: kb. 17 km.
Szintkülönbség: 652 m.
Átlagsebesség: 3,1 km/h (mozgásban 4,2 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)


Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Nesze semmi…-Templom és vadászkastély, Libanoni cédrus és Oroszlán-szikla


2014_58-60_164-166 GCkast, GClibc és GCOrsz

2014.08.25 Hétfő

Ma még tart a szabadság. A neve napján meg dolgozzon, akinek 2 db anyuka jutott! Ugyanis, ma van a névnapom! Mi mással is ünnepelnénk, mint ládázással. Budapestre utazunk néhány láda begyűjtésére. “Nesze semmi…-Templom és vadászkastély, Libanoni cédrus és Oroszlán-szikla” olvasásának folytatása

Egy kör Isaszeg környékén – Isaszegi csata, valamint Horhos és Horgásztó


2014_56_162 GCIS49 és GCHOHO

2014.08.22 Péntek

A szabadságos napokat kihasználva, ma Isaszeg környékére megyünk. Megnézzük az Isaszegi csata emlékművét és még két ládát. Legalábbis ez a terv, aztán majd meglátjuk! “Egy kör Isaszeg környékén – Isaszegi csata, valamint Horhos és Horgásztó” olvasásának folytatása

Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda


2014_48-50_154-156 GCTiBa, GCTIHA és GCLAHA

2014.08.02 Szombat

Zoli a múlt heti fiaskó után, ma jó korán érkezik a vonathoz. Annál is inkább igyekezett, mert ma a Balatonhoz megyünk, ahol Ő még nem sokat járt. “Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda” olvasásának folytatása

Budaörsi ugri-bugri – Törökugrató, Csiki Pihenőkert és Barbibaba


2014_44-46_148-150 GCtrug, GCCIP és GCBABA

2014.07.05 Szombat

Ma, a szokásosnál később indulunk el ládázni, hiszen csak ide a “szomszédba”, Budaörsre megyünk. Így már dél körül jár az idő, mikor a Csiki-csárda am-ban leszállunk a 88-as buszról. “Budaörsi ugri-bugri – Törökugrató, Csiki Pihenőkert és Barbibaba” olvasásának folytatása

Irány Pécs! – Világörökség, A geolakat, Pécsi Nemzeti Színház és Jakováli Hasszán pasa dzsámija


2014_40-43_144-147 GCPecs, GCLOCK, GCPEKF, GCPNSZ, GCJaHa és GCNYVF

2014.06.28 Szombat

Fiatalabb korunkban mindketten jártunk már Pécsett és mindkettőnket megfogott a város hangulata. Ideje volt, hogy a geocaching keretében is ellátogassunk ide! Lassan már egy hónapja tervezzük az utat, de valami, leginkább az időjárás, mindig közbeszólt. Ma azonban semmi akadálya nem látszik az útnak, így nekivágunk. Szeretnénk az első IC-vel megérkezni, hogy még viszonylag hűvösben kezdjünk neki  –  az idén különösen meleg nyárban-  a városnézésnek. Ehhez az első, Szolnokról 3 órakor induló vonattal el kell utaznunk. Tehát, ébresztő 1 órakor! “Irány Pécs! – Világörökség, A geolakat, Pécsi Nemzeti Színház és Jakováli Hasszán pasa dzsámija” olvasásának folytatása

Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár


2014_33-34_137-138 GCVeKo és GCGERV

2014.05.31 Szombat

Mint azt egy korábbi logomban írtam, betöltöttem az ötvenet. Múlt heti Sárospatak környéki utunkat követően eljöttek gyermekeim is felköszönteni. Olyan tortát kaptam tőlük, amit feltétlenül meg kell, hogy mutassak kedves Olvasóimnak. Image00001

Tehát, amint látszik, 50 után is van élet. Majd meglátjuk.! Mindenesetre ma is teszek egy próbát. Olyan területére megyünk az országnak, ahol nagy egybefüggő erdőségek találhatók. Ez idáig a Vértes kiesett “működési területünk” alól. Csak néha-néha keveredtünk el a szélére. Most bevesszük magunkat a mélyébe. “Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár” olvasásának folytatása

Szülinapi ládázás a kedvenc tájegységemben – Ahonnan láttuk a Magas-Tátrát! és Létrási-vizesbarlang


2014_29-30_133-134 GCBukk és GCletr

2014.05.10 Szombat

L-es lettem. Na nem a ruhaméretem változott ilyen kedvezően, az maradt XXL, sőt néha XXXL méretű, hanem az éveim száma érte el ezt az értéket. Úgyis fogalmazhatnék, betöltöttem az első L-t, az X mintájára. Csak ezek az L-ek nem szaporodnak úgy, mint az X-ek. Ha meg szaporodik, akkor C lesz. Egyébként, ha már a római számoknál tartunk, szegény rómaiaknak, alig-alig adatott meg, hogy az életkorukat így írhassák le, hiszen az átlagéletkoruk 28(!) év volt. Tehát római szemmel nézve, valóságos Matuzsálem vagyok. Na, legalább lesz egy jó kifogásom, ha nehezen megy a hegymászás, én már nagyon öreg vagyok! Azt hiszem, elég is lesz már az ehhez a mérföldkőhöz kapcsolódó filozofálgatásból!

Ma kedvenc tájegységembe, a Bükkbe fogunk ellátogatni, annak is az általam leginkább kedvelt részére, Lillafüred környékére. Mivel hosszú túra áll előttünk, ezért a kisvonatos utazást most hanyagoljuk és az 5-ös autóbusszal érkezünk, annak lillafüredi végállomására. Azért szeretem annyira ezt a tájat, mert 3-14 éves koromig, minden nyáron ide hozott nyaralni kedvenc nagynéném, Kata. (Vajh, miért is lett a lányom neve Kata?) Csodálatosakat kirándultunk ezen a tájon, amivel belém oltotta a Természet szeretetét. Örökké hálás leszek neki ezért! Amerre most indulunk, ővele talán csak egyszer jártunk. A hegy erre meredek és Katát érszűkülete már akadályozta a komolyabb szintkülönbségek leküzdésében.

Tehát leszállva az autóbuszról, a végállomásnál induló Sárga sáv jelzésen vágunk neki a hegynek. Meglehetősen erős szél fúj. A hatalmas bükkök koronáiban recsegnek-ropognak az ágak. A szél orgonamuzsikája mellé dobpergésként hat, ahogyan össze-össze ütődnek. Érdekes erdei koncert! Egy idő után Vé elvonul tőlünk, hogy leguggolva engedjen a természet hívásának és elvégezze folyó ügyeit. A munka dandárjában egyszer csak hatalmas reccsenés hallatszik, majd egy óriási ág esik le Vé mögött. Szegénykém, úgy megijedt, hogy majdnem elfelejtette visszahúzni a bugyiját, úgy rohan hozzánk. Isteni szerencse, hogy nem rá esett az ág, mert ehetnénk Zolival ketten a vagdalthús konzervet! (Szerencsére Vé a hátizsákját ideadta, mielőtt elment a dolgára ) Életem párjainak, valahogy nincs szerencséje ezekkel a fákkal. Az első feleségemre a Zemplénben dőlt majdnem egy bükkfa, miközben hasonló tevékenységet végzett. Miután konstatáltuk, hogy Vé-nek az ijedtségen kívül semmi baja sem esett, el is határozzuk, hogy ezentúl erős szélben nem megyünk az erdőbe. Megértettük a figyelmeztetést. Az ösvényen egyébként rengeteg letört faág van, helyenként közlekedni sem könnyű. Az elmúlt napok szeles időjárása megtette a magáét. Megyünk felfelé az erdőben a Vesszős-völgyben. Köröttünk és előttünk meredek hegyoldalak, hatalmas bükkökkel borítva. Nagyon szeretem a bükköt és a bükköst, de most az előző eset után, minden reccsenésre felfelé lesek, hogy érkezik-e újabb “küldemény”. Végre felérünk a platóra, ahol jelzést váltunk. A továbbiakban a Piros kereszt-t követjük. Ha az erdőben a sok letört faág jelezte az elmúlt viharokat, akkor itt a platón már a kidőlt és derékba tört fák sora mutatja, hogy viharos időben nem jó erre járni. Megdöbbenve nézünk egy-egy fát, melynek törzsvastagsága az enyémmel vetekszik és gyufaszálként roppantak meg a szélben. A bükkök, köszönhetően annak, hogy gyökérzetük inkább tányérszerűen a földfelszínen terül szét és nem nyúlik nagyon mélyre, jobbára csak kidőltek, de a tölgyek, melyek gyökérzete mélyebben és erősebben kapaszkodik a földbe, a szél csavaró hatására, szilánkos csonkokként meredeznek az ég felé. Ijesztően szép bizonyítékai a Természet erejének.

Megelégedésemre az út kevésbé meredekre vált. Viszont tipikus karsztos tájra érünk. A térképen és a terepen is látom, hogy mindenfelé töbörök, víznyelők és barlangok sorjáznak az út mentén. Mindig is csodáltam ezt a nagyszerű mechanizmust, ahogy a hegyekben leesett csapadékból a föld alatt csodálatosan tiszta és ásványi anyagokban gazdag karsztvíz keletkezik. Ezeknél a töböröknél kezdődik az egész folyamat.

Magasabbra érve, jelöletlen szekérutakon folytatjuk utunkat a csúcs felé. “Csak menni a csúcs felé…”- dúdolgatom, de csak magamban, nehogy a család itt hagyjon az ágakkal dobálódzó erdőben. Itt magasabban és a nyilvánvalóan ritkábban járt utakon, ismét sok letört ág nehezíti a közlekedést. Szerpentinezve haladunk és elérjük a 800 m-es tengerszint feletti magasságot. Innen már nincs messze a Vargai-Kurta-bérc, utunk első célpontja. Ennek közelében került elhelyezésre az “Ahonnan láttuk a Magas-Tátrát!” elnevezésű geoláda, ugyanis páramentes, jó időben innen bizony el lehet látni egészen a Tátráig. Vagy legalábbis lehetett, mert az elmúlt években a vegetáció ugyancsak megnőtt. A terület károsodott fáit látva, a szél ezt a részt korábban sem kímélte. Egy csúcs mindig is jobban ki van téve az elemeknek. Egy-egy komolyabb vihar letarolja a növényzetet és amíg az újra nő, addig remek kilátás nyílik róla. Miután felértünk, legelőször is, mivel dél jócskán elmúlt, egy étkezésre alkalmas helyet keresünk. A kidőlt fák remek lehetőséget kínálnak a pihenésre és a szendvicseink elfogyasztására.

Evés közben tanulmányozom, ahogyan az erdő újraéled. A kidőlt fák helyén valóságos versenyfutás folyik a magoncok és csemeték között, hogy ki tud hamarabb a többiek fölé nőni és ezzel több napfényt begyűjteni. Aztán ezeket a törekvőket egy viharos éjjel a természet elpusztítja és minden kezdődhet elölről.

Versenyfutás az életért…

Kaja után elsétálunk a bérc szélére és a fák koronájában képződött réseken át mi is megpróbáljuk meglesni a Magas-Tátrát. Annak ellenére, hogy egy hidegfront után és egy másik előtt vagyunk, amikor is jóval kisebb a levegő páratartalma, nem igazán tökéletes a távoli látvány. A közeli és távolabbi hegyek még csak látszanak is, de dilemmánk támad, hogy a távolban a havas Tátrát vagy csak gomolyfelhőket látunk. Mindkét variáció esélyes, bár a fényképek alapján inkább a felhőkre szavazok.

Itt is látunk gyufaszálként szétroncsolódott fákat. Micsoda erő kell, hogy így megcsavarja és szétroppantsa ezeket a fákat! Szinte hihetetlen, hogy a máskor oly simogató szellő, megerősödve ilyesmire is képes!

A láda megtalálása és logolása után megkezdjük ereszkedésünket a bércről. A már ismert szerpentinen leereszkedünk a Kühne Andor-útra (Piros sáv jelzés) és a továbbiakban ezen megyünk tovább. Szelíd lejtőn érjük el a Létrástetői kutatóházat, mely a Bükki Nemzeti Park kezelésében működik. A ház mellé épült esőház padjai és asztalai mellett végre kényelmesen letelepedhetünk, hogy elfogyasszuk a konzervünket is. Közben gyönyörködünk az előttünk elterülő tájban. A szél alábbhagyott, így szép gomolyfelhők is tarkítják már az eget.

Kis pihenő után, elindulunk a közeli Létrási-vizesbarlanghoz, mely a következő célpontunk. Itt barlangászokkal is találkozunk, de nem zavarjuk egymást. A GPS vétel igencsak gyenge, így inkább csak a szemünkre hagyatkozunk.

A lejt-viszonyok sem a legjobbak, a meredek lejtőn nem könnyű megállni. Ahogy megfordulok, velem szemben, fejmagasságban szinte kivilágít a láda fehér műanyag teste egy fa gyökerei közül.

Kissé megdolgozom, mire a csúszós meredeken felkapaszkodom érte. Kibontva, szinte tocsog a víztől, mert repedt a doboz. A vizes logbookba még bélyegzővel is nehéz elhelyezni a logunkat, a toll pedig nem is fog a papírra. Azonban csak most jön a neheze! A lejtős felületen a doboz álcázására szolgáló kövek folyton legurulnak. Pár percen át küzdök vele, majd Zoli segítségével sikerül megállítani az építményt. (Szerintem ezért a tevékenységéért meg is érdemelne egy építész diplomát! )

A barlang megtekintésétől felszerelés és Vé klausztrofóbiája miatt eltekintünk. Viszont szemügyre vesszük a barlang lejáratával szemben elterülő ligetes rétet. Ezek is jellemzőek a Bükkre, különösen a magasabb területeken és nagyon szeretem a látványukat.

Miután kiélveztük a látványt, a kis ösvényen visszatérünk a jelzett útra, mely egyelőre a Jávorkútra vezető országúton halad.

Autó nem nagyon jár erre, így biztonságban haladunk. A Szepesi-rét sarkánál a turistaút elválik az országúttól, hogy kissé meredekebben ereszkedve érje el a Savós-völgyön át, a kisvasút pályáját keresztezve, a Kohászok útját. Ekkor azonban újabb akadálypálya kezdődik, méghozzá a legnehezebb a mai napon. Mondanom sem kell, hogy kidőlt fák állják utunkat. De, mekkorák! Hármunk együttes derékvastagságánál is vastagabb öreg bükkök fekszenek az úton keresztben. Némelyik alatt át lehet bújni, ez Vé-nek megy a legjobban, lévén Ő a legkisebb. Másokon át kell mászni, ami Zolinak kedvez a hosszú lábai miatt. Én, ha lehet megkerülöm a fákat. Egyik módszer sem kedvező, tekintve a mai napon már teljesített jelentős szintkülönbség miatt remegő lábainkat. A nagy útkeresésben még fényképezni is elfelejtek, pedig remek látvány lett volna. Mindenesetre a kép örökre beleégett a retinámba! Az országút ugyan ott szerpentinezik a közelünkben, de a vége máshol van, jelentős kerülőt okozva. Ezeket a plusz kilométereket nem vállaljuk be. Szerencsére, lejjebb érve megszűnik az út akadálypálya jelleg és egy kényelmes lejtésű völgyben andalogva ereszkedünk tovább.

Rácsodálkozunk a napfény játékára, ahogyan a lombok között besütve fényfoltokat hoz létre az erdő talaján.

Találunk egy fát, amely a lejtőn úgy nőtt rá egy sziklára, mintha valaki kőlapokat pakolt volna alá, hogy függőlegesen álljon. Remélem a fényképen a nagy kontrasztkülönbség ellenére látszik ez az érdekesség.

Végül feltűnik a kisvasút viaduktja, majd rövidesen kezdődik a Hámori-tó.

Istenem, mennyit jártam ezen a tóparti úton! Örömöm így kettős, a nosztalgia és a rövidesen célba érés öröme. A tó végénél felkapaszkodunk az országútra és rövidesen a kisvasúti állomás mellett várjuk a buszt.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: 5-ös busz Lillafüredi vá. – Sárga sávPiros kereszt – jelöletlen út – GCBUKK – jelöletlen út – Piros sáv – jelöletlen út – GCletr – Piros sáv – 5-ös busz Palotaszálló/Vasútállomás am.

Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 787 m.
Átlagsebesség: 2,5 km/h.

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Hurrá, “nyaralunk”! – Füzéri vár


2014_26_130 GCFuVa

2014.05.05 Hétfő

Kicsit pontosítanom kell a címet. Mivel májust írunk, így nem nyaralunk, hanem “tavaszolunk”. Azt is csak röviden, mert a három napos füzéri tartózkodásból fél nap az odautazás, fél nap a visszautazás. Tehát egészen pontosan: “Hurrá, tavaszolgatunk!” “Hurrá, “nyaralunk”! – Füzéri vár” olvasásának folytatása