2014_66-69_172-175 GCorju, GCNkov, GCNAK és GCPils-3
2014.10.01 Szerda
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott 
jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé.
Sajnos, ismét aszfaltút kanyarog a lábaim alatt, de legalább szemügyre veszem a település házait is. Látszanak a német gyökerek. Tiszta, rendezett házakat látok. Keresztezem a városi parkot, majd innen már kifelé tartok a településről. A házak közül kiérve balra fordulok és egy sorompóval lezárt úton már az erdőben ballagok, egyre emelkedő úton. Nagy ellenségem, az emelkedő azonban nem tart sokáig. Rövidesen ráfordulok egy közel szintben vezető útra, mely kanyarjaival a terepi alakzatok vonalát követi. Egyszer csak feltűnik előttem egy tábla, mely első úti célom, az Ördöglyuk-barlang felé mutatja az elágazást. Elindulok a barlang felé. Az út eleinte enyhén, majd egyre jobban lejt. Most még jó, de ezen vissza is kell jönni! – gondolom. Pár száz méter után ott állok a barlang főbejáratát lezáró vasajtó előtt. Szemügyre veszem, de elég nehezen nyithatónak látszik. Természetesen, kísérletet sem teszek arra, hogy bemenjek, mert megfelelő felszerelés híján és egyedül még az Álmoskönyv sem ajánlja egy barlang meglátogatását!
Szemben az ajtóval a növényzeten egy nyílás van, ahonnan rálátás nyílik Solymárra. A párás idő és az avarégetés okán felszálló füst miatt, a távolbalátás korlátozott, de azért sejthető a környező táj körvonala.
Nem is barlangászni jöttem, ezért gyorsan a geoláda után nézek. A leírás nem túl szószátyár, mindössze annyit említ, hogy a barlang közelében kell keresni. A rejtek koordinátáihoz közelítve rengeteg gomba van körülöttem mintegy mutatva az utat a csésze felé.
A korábbi logokból annyit kihámoztam, hogy a geoláda valahol egy szikla alatt található, de nem könnyű rátalálni, mert nem túl jó a GPS vétel a helyszínen. Én is hasonlóképpen járok. A GPS hol 1 m-t, hol 10 m-t jelez változó irányban, pedig én csak néhány lépést teszek előre. Olyan a szemem, mint a jó postásnak, egyik a GPS képernyőn, míg a másikkal a terepet kutatom. Közben zergéket megszégyenítő módon ugrálok szikláról sziklára, mert a terep ugyancsak változatos és meredek. Néha jól beverem a sípcsontom, hiszen harmadik szemem nincs, hogy még azt is szemmel tartsam, hogy hová lépek.
Hiába bolyongok, nem találom a ládát. Nagyjából azért sikerül körbehatárolni egy kb. 20 négyzetméter nagyságú területet, ahol érdemes keresni. Viszont mindenütt sziklák, alattuk számos rejtésre alkalmas üreggel. A telefont elteszem, már csak a szememre hagyatkozom. Milyen kár, hogy nincs itt Vé, most jól jönne a női megérzése! Lassan félórája zergézek vagy kecskézek (nem kívánt törlendő). Már-már feladom a keresést. Lóg az eső lába, ha itt ér, a vizes sziklákon előbb-utóbb eltöröm a lábam.
Éppen indulnék vissza a barlang bejártához, amikor párhuzamosan fekvő ágacskákon akad meg a tekintetem. Aha, ez tipikus kessernyom! Avatott szem úgy olvas belőle, mint vadász a vad ürülékéből. 
Közelebb szökellek zerge üzemmódban és ekkor valami kéklés dereng át az ágak között. Megvagy! – kiáltok fel és valóban, a gallyak alatt ott lapul a kék fedelű ládika! Hát ezért megdolgoztam! Kinyitom, a szokásos szerény ajándékok, viszont a logbook betelt. Kilesem a jelszót, majd a javító készletből egy új logbookot helyezek el a ládában. Ez a találat megérdemel egy kis gondoskodást! Ahogy forgatom a dobozt látom, hogy az alja repedt. Na, ezt is meggyógyítjuk, mert így az őszi esős időjárásban előbb-utóbb felszívja a nedvességet és elázik a belseje. A nálam lévő Duck-tape kitűnő erre. Természetesen a ládában lévő szemét (használt buszjegy meg mindenféle fecni) megy a zsákomban lévő szemetes zacskóba. Kinek jut eszébe, hogy ilyeneket rakjon be ajándék gyanánt!? Aki berakta, vajon örülne neki? Sajna, egyre gyakoribb, hogy ilyesmivel van tele a láda. Még csak alig több, mint 2 éve ládázunk, de a ládatartalmak színvonal csökkenése nagyon szembetűnő!
Miután a láda karbantartása megtörtént, gondosan visszarejtem, had dolgozzon meg érte más is! Nagyobb így a megtalálás öröme, ha “kicsit” dolgozni kell vele.
Visszatérek a barlang bejáratához. Ismét kilesek a növényzetben lévő lukon és látom, hogy a felhők sűrűsödnek. Aligha úszom meg a mai napot eső nélkül. Nem baj, a nehezén túl vagyok, a többi láda a leírások alapján, már könnyebb falat lesz.
Visszamászok a jelzésre és folytatom az utam Nagykovácsi felé. Kellemesen járható úton lépkedek. Rövidesen már az egykori Zsíroshegyi Turistaház romjainál állok. Majd, jövetben alaposabban megnézem, döntök. A 
-ön indulok a kilátóhely és a láda felé.
A láda csak pár méterre van a turistaúttól, ahogy a leírásban írva vagyon: “Avtzsaka arágá őyn efyge ersépél ráp lóttút tezleja.” Ez nem élienül van írva, csak visszafelé kell olvasni! Tehát egy fenyő ágán kell keresni. Bár az utolsó logok alapján, inkább alatta. A dilemma hamar megoldódik, mert a koordinátára érve, egy csenevész fenyőcske alatt ott hever rejtetlenül, az álcázásra szolgáló kövekre dobva, a geoládaként tovább szolgáló pezsgőtablettás doboz.
Ezzel nem kellett megdolgozni, mint az előző ládával! Kinyitom, a tartalma saláta. Az eredeti logbook rég betelt. Azóta mindenki cetlikre logol. Kipakolok mindent a csőből és az alján találok egy mini logbookot, amiben bőven van még szabad hely. Tetézi a bajt, hogy megered az eső. Jó kövér cseppek hullanak a papírsalátára. Ajjaj, valahogy meg kellene óvni az elázástól! Próbálom a kabátom szárnyával takarni, miközben gyorsan logolok és gyömöszölöm vissza a salátát a csőbe. Persze a félig üres logbook kerül felülre, más ne szenvedjen. A pezsgőtablettás doboz a fenyő alá kerül, a kövek “álcázásképpen” rá. Mondjuk a környéken sehol nincs kő, így annyira nem álcáznak, de nincs alkalmasabb anyag. Lehullott fenyőtűkkel fejezem be a “maszkírovkát”, ahogy katonáéknál mondták.
Mire végzek, az eső eláll. Ez nagyon kiszámolta, mikor kell esnie! Végig megyek a jelzésen a Sziklás-hegy füves gerincén, hogy aztán a bércorron leessen az állam. A párás levegőből felsejlik a királyi panoráma. Tényleg találó a láda elnevezése! Sajnos a távolabbi hegyek már belevesznek a felhőbe. Elhatározom, hogy itt ebédelek, mert az esőfelhők közben távoztak. Evés közben csodálhatom az alant elterülő tájat. A lenti mozgalmas életből egy hang sem jut el hozzám. Mint egy terepasztalon, futkároznak lent a járművek az utakon, miközben itt fent a csend és a nyugalom honol. Keresek egy száraz helyet, leülök és előveszem a Vé által készített szendvicset. Míg majszolom, néha felszakadozik a felhőzet és távolabbi tájak is kibontakoznak a párából egy -egy pillanatra. Ilyenkor fényképezőgépet ragadok és fényképezek.
Fantasztikus élmény! Ha később erre járunk, ezt jó időben is meg kell még nézni! Ebédem elköltve, visszaindulok a fenyvesben rejlő turistaház romokhoz. Mindig fáj a szívem, ha ilyen romos épületeket látok, legyen az egykori gyárépület vagy turistaház. Mindegyik megélhetést vagy örömöt jelentett egykor az embereknek.
Ez a turistaház is mennyi természetjáró embernek nyújthatott menedéket, éjszakai szállást vagy akár csak étkezési, pihenési lehetőséget! Érdekes, hogy így veszni kellett hagyni, mert nem volt rentábilis a fenntartása. Legalábbis, úgy gondolom ez lehetett a baj, mint a piacorientált világban általában. Nem akarom visszasírni a régi rendszert, de fiatalkoromban bizony mindenfelé álltak ilyen turistaházak, amiket fillérekért lehetett igénybe venni. Egy régi Útitárs kiadványban láttam, hogy 20Ft-ért(!) lehetett megszállni egy ilyen helyen. Az órabérem akkor 12,50 Ft volt, tehát két órát sem kellett dolgozni egy éjszakáért! Persze állami dotáció volt az áron, de ma, egy stadion árából hány ilyen turistaházat lehetne évekig működtetni! Valószínűleg több embernek hoznának örömöt, mint a “zsúfolt” stadionok! Persze, ha a Főnök inkább a természetet járta volna a bőrdarab kergetése helyett, most lehet, hogy a futball szurkolók lennének szomorúak. Nézegetem a falakat, próbálom kitalálni az egykori helyiségek funkcióit, de ez ma már nem olyan egyszerű. Már a közfalak is eltűntek, a természet lassan visszaveszi a területet.
Az elágazásban két útjelző táblát találok, egy régit is egy újat. Elnézegetve ezeket, be kell látnom, hogy azért vannak pozitív fejlemények is, hiszen a régi tábla olvashatatlanná kopott, az új meg nagyszerűen olvasható.
Lassanként tovább indulok a Nagykovácsi Kálvária, következő úti célom felé. Itt Nagykovácsira történő kilátással kecsegtet a láda neve. Lássuk! Nem sokat kell mennem és már a település házai között járok. Szinte egyenes út vezet a Kálváriához. A leírás szerint az egykori három keresztből már csak kettő áll. Odaérve, én három keresztet és a tetőtlen romkápolna helyett, egy felújított épületet találok. Ráférne a ládaoldalra egy kis ráncfelvarrás. Mint az a táblákról kiderül, 5 éve adták át a felújított harmadik keresztet, ami láthatóan másképp is néz ki. Azóta tető is került a felújított kápolnára.
Viszont a kilátásnak annyi. A környéket felparcellázták és csak a házak között nyíló rések adta látványtöredékek engedik sejtetni az egykori kilátást. Ezek az egymást túl licitáló, “az én házam, az én váram” (van amelyiken még kilátó is van) épületek elég zavaróak ebben a környezetben.
A rejtés leírása sem stimmel. Filmes doboz helyett egy Kinder-tojás sárgája rejti a jelszót, mely az egyik kereszt tövében kialakult résben lapul.
Logolok, de kissé bajban vagyok, mert a szemben lévő házhoz közben melósok érkeztek, akik kíváncsian figyelik, mit is csinálok. Valahogyan, feltűnés nélkül vissza kellene helyezni a “tojássárgáját”. Kereszt előtt előfordul imádkozó ember, ezért térdre ereszkedve csempészem vissza a rejtekhelyre a golyóbist. Persze a kereszt előtt térdelni normális dolog, de mellette! Ugyanis, a rés a kereszt oldalán található. Nyilván ilyen ájtatosságot sem láttak még ezek a munkás emberek, hogy valaki nem a kereszt előtt, hanem mellette imádkozik!
Nem baj, nem először néznek hülyének már az életben, eggyel több belefér. Főleg, hogy én tudom a hülyeség okát is! 
Ezek biztosan nem fognak keresgélni, hogy mit csináltam én ott. Mivel Nagykovácsinak nincs vasúti összeköttetése, ezért egy régebbi adósságot pótlandó, elhatározom, hogy befejezem a Pilisszentiváni séta multit, melyet majdnem két éve, 2012. novemberében nem sikerült végig csinálnom, mert a harmadik pontja eltűnt. A ládaoldalon látom, hogy azóta meggyógyult a láda, ezért lépteimet Pilisszentiván felé igazítom.
Ez egy hosszabb útnak ígérkezik, de emelkedési szöge a kívánalmaimnak megfelelő, azaz negatív. 
Visszamegyek a legközelebbi nagyobb kereszteződésig, ahol a 
jelzésen indulok az Antal (Antónia)-árok felé. Közben átmegyek egy forgókapun, belépve ezzel a Szénások fokozottan védett területére.
Útközben megismerkedem még Pilisszentiván bányászatával, egy információs tábla segítségével, majd folyamatos ereszkedéssel, egy távvezeték alatt gyalogolva jutok el Pilisszentivánra. Útközben erősen elgondolkodok, hogy ha egy, mostanában “divatos”, erős vihar megrongálja a távvezetéket, a szakemberek hogyan jutnának el ide megjavítani az emelőkosaras járművekkel? Az látszik, hogy hajdan egy terepjárókkal járható út húzódott a vezeték alatt, de már teljesen benőtte a dús növényzet fákkal tarkítva. Az úton, útfélen látható hatalmas kidőlt fák, a korábbi viharok “termései” mutatják, hogy gondolataim nem légből kapottak. Na, mindegy, ez legyen az MVM dolgozók gondja! Mire elfáradnék, már Pilisszentiván házai között lépdelek a Slötyi-tó felé, ahol az említett multi 3. pontja található.
Könnyen megtalálom az elektromos kötődobozt a tó partján található korláton. Viszont a jelszón és egy Kinder-figurán kívül, semmi sincs a dobozban. Úgy látszik ez a rejtek sem túl biztonságos! Lehetne meggyőzőbben álcázni, egy darab kábellel és 240V-os matricával és akkor senki sem gondolná, hogy itt az elektromos dobozban nem birkózógépet talál.
A sikeres logolás után, elindulok a Községháza előtti buszmegállóba, hogy a vonatpótló busszal visszatérjek Budapestre. Egész jól sikerült nap lett a mai. Kár, hogy Vé nem vehette ki belőle a részét!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Solymár vá. – – – 
– jelöletlen út – Gcorju – jelöletlen út – – – – GCNkov – – – 
– GCNAK – – – – jelöletlen út – GCPils_3 – jelöletlen út – – Pilisszentiván Községháza amh.
Magassági diagram
Megtett távolság: kb. 12 km.
Szintkülönbség: 647 m.
Átlagsebesség: 2,4 km/h (mozgásban 3,8 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Katulyakutató 