Tavaly ugyan elbúcsúztunk a Balatontól, de most januárban, ismét visszatérünk. Akárcsak tavaly januárban, ismét Balatongyörök az úti cél. Vajon, most is olyan sok virágot fogunk látni, mint akkor? “Kettő az egyben – Paphegyi- és Szépkilátó” olvasásának folytatása
Mint azt Karácsony előtt már sejtettük, 2014 végén már nem volt több lehetőségünk geoládázni. Miután kipihentük a Karácsony és az év váltásának fáradalmait, ma meglátogatjuk a 2014-es Geokarácsonyfát, amint azt tavaly is megtettük. “Újra itt a Geojézuska – Geokarácsony 2014 és Pazmaneum” olvasásának folytatása
Három hét kihagyás után, ismét a geoládák nyomába eredünk. Mai célpontunk, a Sopron melletti Kecske-hegy és az ott épült kilátó. Pontosabban, a kilátó inkább Fertőrákos mellett található, de mi Sopronból fogjuk megközelíteni. “Irány Északnyugat! – Kecske hegy” olvasásának folytatása
Három szombatot töltöttünk el idáig, a Balaton déli partját járva. Utunk alapja a “Balatoni kerekezés a déli parton” elnevezésű kerékpáros multi. Ennek, várhatóan utolsó szakaszához értünk ma. “Balatoni kutyagolás a déli parton IV. – Csicsergő-(fél)sziget és Balatoni kerekezés a déli parton 6. pont” olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon” olvasásának folytatása
Ma ismét egy nem szokványos geoládához látogatunk el Vé-vel. E ládánál nem a megszokott jelszó beírással tudjuk igazolni a megtalálást, hanem a rejtő egy egyedi feladat teljesítését kéri. Erről bővebben lentebb írok. “Egy újabb különlegesség a GPS Drawing – Gercse és A Csúcs csúcsa” olvasásának folytatása
Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak” olvasásának folytatása
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott 
jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. “Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont” olvasásának folytatása
Vé-ben csillapodott a takarítási láz, így újra együtt kelünk útra. Sajnos az időjárás ma nem olyan kegyes hozzánk, mint legutóbb. Esőt ígér a meteorológia. Célunk Márkó község és az ott található Kálvária, melynek egyedisége abban áll, hogy a kálvária utat a vasút szeli ketté. Az utolsó két stáció már a vasút túloldalára került és itt áll a Szent Sírt jelképező kápolna is.
Márkónak saját vasúti megállóhelye van, így idáig utazunk a vonaton. Először a ládához megyünk, majd a stációkat fordított sorrendben járjuk végig, végezetül a Márkói völgyhíd ládáját keressük meg. Legalábbis ez a terv. A faluszéli megállóhelyen leszállva, nekivágunk az országútnak. A térkép ugyan jelöl egy ösvényt a kápolna felé, azonban ezt a láthatólag gondos gazdák beszántották, így megyünk tovább egy komolyabb földút felé. Néha úgy látszik, mintha lenne út, de végül el kell mennünk az egyik kijárt útig, hogy ráfordulhassunk a kápolnához vezető szekérútra.
Innen már látni a területet átszelő utak hálózatát, ugyanis a honvédségi lőtér határán járunk. Ezen a részen ugyan már nincs lövészet, mert ez a rész a biztonsági zónához tartozik, de a terület hivatalosan a Honvédség kezelésében van és, amint egy tábla tájékoztat, lövészet idején tilos erre járni. Jelenleg béke van, a katonák is a béke-körletükben, de leginkább otthon vannak. Sorkatonaság ugye már nincs, a szerződéses állomány nagy része pedig hétvégére hazatér. Így nyugodtan megyünk a kápolna felé, melyet rövidesen el is érünk.Körbejárjuk a csinos kis építményt, mely igen csak hányattatott sorssal bír. Maga a település is osztozott a viharos történelemben. A XIII. században létrejött község többször elpusztult, majd feltámadt az idők során. 1720 után német ajkú telepeseket hoztak ide, akiket a II. világháború után kitelepítettek és helyükre magyar nyelvű lakosság került. A kálváriát 1836-ban a két évvel korábbi nagypénteki tűzvész emlékére emelték az akkor még itt élő német gyökerű családok. A kis kálvária templom a háborúban megrongálódott és csak 1991-ben állították helyre. A II. világháború után a szovjet csapatok (is) használták a lőteret, ami a kápolna állagát tovább rontotta. Sajnos a vandalizmusnak a felújítás sem szabott gátat, mert a kápolna falain újabb graffitiket is láttunk.
Miután körbejártuk és fényképeztük az épületet, elindulunk megkeresni a ládát, melyet olyan 300-350 m-re a kápolnától rejtett el a rejtő egy fa- és bokorcsoportban. Könnyen megtaláljuk, logolunk és visszaindulunk a kápolnához, hogy megjárjuk a kálváriát, csak éppen fordított sorrendben. Gyorsan elérjük az egyediséget adó vasbeton hidat, mely a 20-as számú vasútvonal felett ível át.
Láttam már szebb alkotást is, de titokban reménykedem, hogy innen felülről klassz, vonatos képeket készíthetek. Kicsit várunk, de üres a pálya.
Indulnunk kell, mert felettünk egyre súlyosabb és mélyebben szálló fellegek gyülekeznek és még szeretnénk a völgyhidat is megnézni. A stációk kb. 50 méterenként követik egymást. Művészileg nem túl kiemelkedő alkotások, de láttunk már ennél rémesebbeket is. Itt legalább felismerhetők a képeken, hogy mit is ábrázolnak.
Az 1. stáció mellett lévő pihenőben elfogyasztjuk a tízórainkat és elindulunk a völgyhíd felé. Végig megyünk a falun és útközben szomorúan látjuk, hogy az ebédeléshez kinézett étterem, sajnos áprilisban bezárt. Pedig a netes információk alapján tetszetős helynek nézett ki. A falu déli szélére érve, ott magaslik előttünk a viadukt.
Tíz méternél is magasabban, folyamatosan áramlik rajta a 8-as út forgalma, nem szűnő, mormoló zajt okozva. Szerencsére itt már nincsenek házak, hogy zavarnák a lakókat. A Séd patakon lévő duzzasztó és kis vízesés mellett megyünk el. Ezt a közeli, felújított vízimalom ellátására emelték. Előttünk magasodik a hegy, melynek tetejéről remek rálátás ígérkezik a völgyhídra. Az út azonban nagyon meredek. Ez még hagyján, de a korábbi esőktől átázva, a talaj csúszik a lábunk alatt. Komoly küzdelem árán teszünk meg vagy 50 métert, de be kell látnunk, hogy ez ma nem fog menni, így a visszafordulás mellett döntünk. A duzzasztóhoz érve, rákezd az eső is.
Gyorsan felvesszük az esőkabátokat, de a szinte porlasztott vízzel permetező eső a szemövegeinket alig átlátható vízhártyával borítja be. Kicsit még nézelődünk, elindulunk a vízimalom felé, de közelebb érve, láthatóan zárva van. Be kell látnunk, hogy mára ennyi volt! Elindulunk visszafelé a faluba. A murva/homok bányához érve az eső eláll. Elérte célját, visszafordulásra kényszerített bennünket, minek essen tovább? Még lefényképezem a bányát, majd azon tanakodunk, hogyan is tovább.
Vonat csak órák múlva lesz, nézzük meg a távolsági buszt! A buszig is van még egy jó félóra, így a közeli büfében ütjük el az időt. Jön a busz és rövidesen a veszprémi vasútállomáson várjuk a hazafelé vivő vonatot.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Márkó vmh. – 
– jelöletlen út – Gcmago – Kálvária – jelöletlen út – – jelöletlen út, majd visszafordulás – jelöletlen út – – jelöletlen út – Márkó, Kálvária utca am.
Megtett távolság: kb. 7 km.
Szintkülönbség: 169 m.
Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 4,1 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Ládász életünk során már több “Strázsa” nevű helyen megfordultunk, így az Esztergom melletti Kis-Strázsa-hegyen és a Nagykőrös közelében lévő Strázsa-halmon. Ma a monori szőlőhegy van soron, melyet szintén Strázsa-hegynek hívnak. Persze “hegynek” csak az alföldi ember szemével nézve lehet nevezni, hiszen 191 méteres magasságával csak halomnak számít a földrajzi besorolása alapján.
Természetesen Monor vasútállomáson szállunk le a vonatról. Innen csak a 
jelzést kell követnünk, mely egyenesen a “hegyen” álló kilátóig visz. A városon különösebb látnivaló nélkül haladunk keresztül, hiszen Monor is csak olyan kisváros, mint amilyenből számtalan van az országban. “Elővárosának”, Monorierdőnek a lakosságával együtt is csak kb. 20 ezres a létszáma. Viszont járási székhely és a budapesti előváros vonatindító állomása is. A lakosság nagy része naponta a fővárosba jár dolgozni. De térjünk vissza túránkhoz! A házak közül kiérve, a szőlőskertek veszik át a főszerepet. Az út is lassanként emelkedni kezd, jelezve, hogy mégiscsak hegynek megyünk. Jellemzően bekerített, egyéni birtokokat látunk, szemben a borvidékek nagy táblás művelésével. Már jócskán a telkek között járunk, mikor eszünkbe jut, hogy természetjáró mentorom és barátom Osi, a lelkünkre kötötte, hogy a város szélén álló borozóba feltétlenül térjünk be, megkóstolni a hegy levét. Erről lemaradtunk, vissza már nem fordulunk. Egyébként is mi csak túra után szoktunk egy-egy pohárral felhajtani valami itókát, úgymond “jutalom a nap végén” jelleggel. Megyünk az úton és nézegetjük a kerteket. Van amelyik gyönyörűen ápolt, hatalmas fürtök lógnak a tőkékről, mások elhanyagoltak, gazosak. Látszik, hogy évek óta nem voltak metszve sem, csenevészek a bogyók is a fürtökben. Gondolom “örülnek” a szomszédok, mert ilyen telkekről, a monília is könnyen átterjed a környékre. Lassanként elérünk a Szent Orbán szoborhoz, melyet a szőlők védelmében állítottak, ahogy azt szokás sokfelé az országban. Utunkat a pár évvel ezelőtt létesült szőlészeti és borászati tanösvényen folytatjuk. Olvasgatjuk a táblákat, gyarapítva ez irányú tudásunkat. Aztán, mivel nem olyan magas ez a hegy, hamar fel is érünk a tetejére felállított kétszintes kilátóhoz. Kicsit szkeptikusak vagyunk a kilátást illetően, mert a kilátót a környékről sem lehet látni, de egy próbát megér! Felérve a második szintre meglepődünk, hogy milyen messzire el lehet látni! Viszont a város felé nincs kilátás, így jól láttuk, hogy nem láttuk.
A kilátó párkányán elhelyezett, immár megszokottnak mondható rajz, segít a környező települések beazonosításában. Miután alaposan szétnéztünk, lefelé vesszük az irányt. A kilátó lábánál elfogyasztjuk tízórainkat, majd elindulunk a ládát megkeresni.
Sajnos az építmény költségvetésébe már nem fért bele néhány szemetesedény elhelyezése, így a szemetünket magunkkal visszük. Nem gyarapítjuk a környéken szétszórt hulladék mennyiségét! Mivel a kilátó közelében nincs alkalmas hely, a rejtő kb. 500 m-re a csúcstól helyezte el a geoládát, egy kiserdőben. Utunkat immár a jelzésen folytatjuk. Az út egyik oldalán a megszokott szőlőskertek, a másikon kezdődik az erdő. Néhány kanyar után meg is érkezünk a rejtési helyre. A logokból látszik, hogy nem teljesen egyértelmű a leírás, a ládát többen nem találták meg. Ezért is hívtam fel Osi barátomat, hogy megkérdezzem a részletekről, mert Ő nem régiben járt erre. A ládának egy megdőlt fa alatt kellene lennie, de ehelyett egy álló fa tövében leljük meg, gallyakkal és száraz fűvel álcázva. Az eltérés pár méter, tulajdonképpen belefér a GPS hiba határába. Ha nem ragaszkodunk a leíráshoz, megtalálható.
Logolás után megyünk tovább a turistaúton. Akácosok és szántóföldek között vezet az utunk. A csendet csak egy ragadozó madár kiáltása töri meg, ami a szántóföld fölött köröz. Úgy látom egerészölyv lehet, de elég messze van. Lassanként erősödő zúgás hallatszik, közeledünk a 4-es főút felé. Szerencsére egy aluljárón keresztül tudunk átkelni rajta, így nem kell a testi épségünket veszélyeztetni. Néha repülőgépek szállnak el (majdnem) fölöttünk, közel Ferihegy! Egy hosszú egyenes után aszfaltúthoz érünk és hipp-hopp, már Péteriben is vagyunk. Mindjárt a település szélén található a Lógató Horgásztó, utunk következő állomása. Mi nem a damilt lógatjuk, hanem az orrunkat, mert lóg az eső lába is. Ezért sietősre vesszük a logolást. Egy csupa hangya, öreg korhadó fa odúja rejti a ládát.
Míg felmászom, kissé “hangyás” leszek, Vé söprögeti rólam, amit talál. Logolás után gyorsan visszarejtem, eltávolítjuk az újabb hangyákat és indulunk a település központja felé. A tó nem nagyon érdekel, bennünket, inkább a település. A hangyák sürgölődése is a közeledő esőre utal. Így is van, alig érünk be a házak közzé, már csepeg is. Halogatjuk a dolgot, hogy ne kelljen a zsákból az esőkabátot előhalászni, de egyre komolyabban esik. Nincs választás! Felvesszük poncsóinkat, de mire végzünk vele, már el is áll. Ez igen rövid zápor volt, leginkább szívatás jelleggel. Kabalából magunkon hagyjuk az esővédőket, de mire a település központjába érünk, már nagyon meleg van alatta, így levesszük. Szerencsére az esőfelhő elhúzódott.
Megnézzük a templom körül az emlékműveket, majd indulunk a vonathoz. A Hosszúberekkel közös megállóhelyhez ugyanis, még egy jó 20 percet kell gyalogolni. Nem is csodálom, hogy nem sokan veszik igénybe a vasutat. Míg a megállóhely felé tartunk megbeszéljük, milyen szimpatikus településnek találtuk Péterit. Tiszta, rendezett, látszanak a lakók tót gyökerei. Az emlékművek egyike is a II. vh. utáni lakosságcserének állít emléket. A látottak miatt, ide szívesen visszatérnénk még!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Monor vá. – – – GCmono – – 
– GCLOTA – – jelöletlen út – – Hosszúberek-Péteri vmh.
Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 226 m.
Átlagsebesség: 2,9 km/h (mozgásban 4,4 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
