Nem egy thrillerre utal a cím, de mai túránk helyszíneit ezzel a három szóval lehet jellemezni. A Gerecsébe, Szárliget környékére látogatunk el. Szerencsés nap ez a mai, hiszen ismét hárman vágunk neki az útnak! “Kisvasút, szakadék végül kápolna – Kisvasút emlékhely Szárligeten, Mária szakadék és Körtvélyesi kápolna” olvasásának folytatása
Ma ismét Tatára látogatunk. Miután a frekventált területeket bejártuk, most Irány a természet! Két, a Tatát délről szegélyező erdőben lévő ládát szándékozunk megkeresni. “Szerelem első látásra- Tatai halszag és Szent Tamás forrás” olvasásának folytatása
Tavaly ugyan elbúcsúztunk a Balatontól, de most januárban, ismét visszatérünk. Akárcsak tavaly januárban, ismét Balatongyörök az úti cél. Vajon, most is olyan sok virágot fogunk látni, mint akkor? “Kettő az egyben – Paphegyi- és Szépkilátó” olvasásának folytatása
Mint azt Karácsony előtt már sejtettük, 2014 végén már nem volt több lehetőségünk geoládázni. Miután kipihentük a Karácsony és az év váltásának fáradalmait, ma meglátogatjuk a 2014-es Geokarácsonyfát, amint azt tavaly is megtettük. “Újra itt a Geojézuska – Geokarácsony 2014 és Pazmaneum” olvasásának folytatása
Három hét kihagyás után, ismét a geoládák nyomába eredünk. Mai célpontunk, a Sopron melletti Kecske-hegy és az ott épült kilátó. Pontosabban, a kilátó inkább Fertőrákos mellett található, de mi Sopronból fogjuk megközelíteni. “Irány Északnyugat! – Kecske hegy” olvasásának folytatása
Három szombatot töltöttünk el idáig, a Balaton déli partját járva. Utunk alapja a “Balatoni kerekezés a déli parton” elnevezésű kerékpáros multi. Ennek, várhatóan utolsó szakaszához értünk ma. “Balatoni kutyagolás a déli parton IV. – Csicsergő-(fél)sziget és Balatoni kerekezés a déli parton 6. pont” olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon” olvasásának folytatása
Ma ismét egy nem szokványos geoládához látogatunk el Vé-vel. E ládánál nem a megszokott jelszó beírással tudjuk igazolni a megtalálást, hanem a rejtő egy egyedi feladat teljesítését kéri. Erről bővebben lentebb írok. “Egy újabb különlegesség a GPS Drawing – Gercse és A Csúcs csúcsa” olvasásának folytatása
Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak” olvasásának folytatása
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott 
jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. “Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont” olvasásának folytatása
Vé-ben csillapodott a takarítási láz, így újra együtt kelünk útra. Sajnos az időjárás ma nem olyan kegyes hozzánk, mint legutóbb. Esőt ígér a meteorológia. Célunk Márkó község és az ott található Kálvária, melynek egyedisége abban áll, hogy a kálvária utat a vasút szeli ketté. Az utolsó két stáció már a vasút túloldalára került és itt áll a Szent Sírt jelképező kápolna is.
Márkónak saját vasúti megállóhelye van, így idáig utazunk a vonaton. Először a ládához megyünk, majd a stációkat fordított sorrendben járjuk végig, végezetül a Márkói völgyhíd ládáját keressük meg. Legalábbis ez a terv. A faluszéli megállóhelyen leszállva, nekivágunk az országútnak. A térkép ugyan jelöl egy ösvényt a kápolna felé, azonban ezt a láthatólag gondos gazdák beszántották, így megyünk tovább egy komolyabb földút felé. Néha úgy látszik, mintha lenne út, de végül el kell mennünk az egyik kijárt útig, hogy ráfordulhassunk a kápolnához vezető szekérútra.
Innen már látni a területet átszelő utak hálózatát, ugyanis a honvédségi lőtér határán járunk. Ezen a részen ugyan már nincs lövészet, mert ez a rész a biztonsági zónához tartozik, de a terület hivatalosan a Honvédség kezelésében van és, amint egy tábla tájékoztat, lövészet idején tilos erre járni. Jelenleg béke van, a katonák is a béke-körletükben, de leginkább otthon vannak. Sorkatonaság ugye már nincs, a szerződéses állomány nagy része pedig hétvégére hazatér. Így nyugodtan megyünk a kápolna felé, melyet rövidesen el is érünk.Körbejárjuk a csinos kis építményt, mely igen csak hányattatott sorssal bír. Maga a település is osztozott a viharos történelemben. A XIII. században létrejött község többször elpusztult, majd feltámadt az idők során. 1720 után német ajkú telepeseket hoztak ide, akiket a II. világháború után kitelepítettek és helyükre magyar nyelvű lakosság került. A kálváriát 1836-ban a két évvel korábbi nagypénteki tűzvész emlékére emelték az akkor még itt élő német gyökerű családok. A kis kálvária templom a háborúban megrongálódott és csak 1991-ben állították helyre. A II. világháború után a szovjet csapatok (is) használták a lőteret, ami a kápolna állagát tovább rontotta. Sajnos a vandalizmusnak a felújítás sem szabott gátat, mert a kápolna falain újabb graffitiket is láttunk.
Miután körbejártuk és fényképeztük az épületet, elindulunk megkeresni a ládát, melyet olyan 300-350 m-re a kápolnától rejtett el a rejtő egy fa- és bokorcsoportban. Könnyen megtaláljuk, logolunk és visszaindulunk a kápolnához, hogy megjárjuk a kálváriát, csak éppen fordított sorrendben. Gyorsan elérjük az egyediséget adó vasbeton hidat, mely a 20-as számú vasútvonal felett ível át.
Láttam már szebb alkotást is, de titokban reménykedem, hogy innen felülről klassz, vonatos képeket készíthetek. Kicsit várunk, de üres a pálya.
Indulnunk kell, mert felettünk egyre súlyosabb és mélyebben szálló fellegek gyülekeznek és még szeretnénk a völgyhidat is megnézni. A stációk kb. 50 méterenként követik egymást. Művészileg nem túl kiemelkedő alkotások, de láttunk már ennél rémesebbeket is. Itt legalább felismerhetők a képeken, hogy mit is ábrázolnak.
Az 1. stáció mellett lévő pihenőben elfogyasztjuk a tízórainkat és elindulunk a völgyhíd felé. Végig megyünk a falun és útközben szomorúan látjuk, hogy az ebédeléshez kinézett étterem, sajnos áprilisban bezárt. Pedig a netes információk alapján tetszetős helynek nézett ki. A falu déli szélére érve, ott magaslik előttünk a viadukt.
Tíz méternél is magasabban, folyamatosan áramlik rajta a 8-as út forgalma, nem szűnő, mormoló zajt okozva. Szerencsére itt már nincsenek házak, hogy zavarnák a lakókat. A Séd patakon lévő duzzasztó és kis vízesés mellett megyünk el. Ezt a közeli, felújított vízimalom ellátására emelték. Előttünk magasodik a hegy, melynek tetejéről remek rálátás ígérkezik a völgyhídra. Az út azonban nagyon meredek. Ez még hagyján, de a korábbi esőktől átázva, a talaj csúszik a lábunk alatt. Komoly küzdelem árán teszünk meg vagy 50 métert, de be kell látnunk, hogy ez ma nem fog menni, így a visszafordulás mellett döntünk. A duzzasztóhoz érve, rákezd az eső is.
Gyorsan felvesszük az esőkabátokat, de a szinte porlasztott vízzel permetező eső a szemövegeinket alig átlátható vízhártyával borítja be. Kicsit még nézelődünk, elindulunk a vízimalom felé, de közelebb érve, láthatóan zárva van. Be kell látnunk, hogy mára ennyi volt! Elindulunk visszafelé a faluba. A murva/homok bányához érve az eső eláll. Elérte célját, visszafordulásra kényszerített bennünket, minek essen tovább? Még lefényképezem a bányát, majd azon tanakodunk, hogyan is tovább.
Vonat csak órák múlva lesz, nézzük meg a távolsági buszt! A buszig is van még egy jó félóra, így a közeli büfében ütjük el az időt. Jön a busz és rövidesen a veszprémi vasútállomáson várjuk a hazafelé vivő vonatot.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Márkó vmh. – 
– jelöletlen út – Gcmago – Kálvária – jelöletlen út – – jelöletlen út, majd visszafordulás – jelöletlen út – – jelöletlen út – Márkó, Kálvária utca am.
Megtett távolság: kb. 7 km.
Szintkülönbség: 169 m.
Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 4,1 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Ládász életünk során már több “Strázsa” nevű helyen megfordultunk, így az Esztergom melletti Kis-Strázsa-hegyen és a Nagykőrös közelében lévő Strázsa-halmon. Ma a monori szőlőhegy van soron, melyet szintén Strázsa-hegynek hívnak. Persze “hegynek” csak az alföldi ember szemével nézve lehet nevezni, hiszen 191 méteres magasságával csak halomnak számít a földrajzi besorolása alapján.
Természetesen Monor vasútállomáson szállunk le a vonatról. Innen csak a 
jelzést kell követnünk, mely egyenesen a “hegyen” álló kilátóig visz. A városon különösebb látnivaló nélkül haladunk keresztül, hiszen Monor is csak olyan kisváros, mint amilyenből számtalan van az országban. “Elővárosának”, Monorierdőnek a lakosságával együtt is csak kb. 20 ezres a létszáma. Viszont járási székhely és a budapesti előváros vonatindító állomása is. A lakosság nagy része naponta a fővárosba jár dolgozni. De térjünk vissza túránkhoz! A házak közül kiérve, a szőlőskertek veszik át a főszerepet. Az út is lassanként emelkedni kezd, jelezve, hogy mégiscsak hegynek megyünk. Jellemzően bekerített, egyéni birtokokat látunk, szemben a borvidékek nagy táblás művelésével. Már jócskán a telkek között járunk, mikor eszünkbe jut, hogy természetjáró mentorom és barátom Osi, a lelkünkre kötötte, hogy a város szélén álló borozóba feltétlenül térjünk be, megkóstolni a hegy levét. Erről lemaradtunk, vissza már nem fordulunk. Egyébként is mi csak túra után szoktunk egy-egy pohárral felhajtani valami itókát, úgymond “jutalom a nap végén” jelleggel. Megyünk az úton és nézegetjük a kerteket. Van amelyik gyönyörűen ápolt, hatalmas fürtök lógnak a tőkékről, mások elhanyagoltak, gazosak. Látszik, hogy évek óta nem voltak metszve sem, csenevészek a bogyók is a fürtökben. Gondolom “örülnek” a szomszédok, mert ilyen telkekről, a monília is könnyen átterjed a környékre. Lassanként elérünk a Szent Orbán szoborhoz, melyet a szőlők védelmében állítottak, ahogy azt szokás sokfelé az országban. Utunkat a pár évvel ezelőtt létesült szőlészeti és borászati tanösvényen folytatjuk. Olvasgatjuk a táblákat, gyarapítva ez irányú tudásunkat. Aztán, mivel nem olyan magas ez a hegy, hamar fel is érünk a tetejére felállított kétszintes kilátóhoz. Kicsit szkeptikusak vagyunk a kilátást illetően, mert a kilátót a környékről sem lehet látni, de egy próbát megér! Felérve a második szintre meglepődünk, hogy milyen messzire el lehet látni! Viszont a város felé nincs kilátás, így jól láttuk, hogy nem láttuk.
A kilátó párkányán elhelyezett, immár megszokottnak mondható rajz, segít a környező települések beazonosításában. Miután alaposan szétnéztünk, lefelé vesszük az irányt. A kilátó lábánál elfogyasztjuk tízórainkat, majd elindulunk a ládát megkeresni.
Sajnos az építmény költségvetésébe már nem fért bele néhány szemetesedény elhelyezése, így a szemetünket magunkkal visszük. Nem gyarapítjuk a környéken szétszórt hulladék mennyiségét! Mivel a kilátó közelében nincs alkalmas hely, a rejtő kb. 500 m-re a csúcstól helyezte el a geoládát, egy kiserdőben. Utunkat immár a jelzésen folytatjuk. Az út egyik oldalán a megszokott szőlőskertek, a másikon kezdődik az erdő. Néhány kanyar után meg is érkezünk a rejtési helyre. A logokból látszik, hogy nem teljesen egyértelmű a leírás, a ládát többen nem találták meg. Ezért is hívtam fel Osi barátomat, hogy megkérdezzem a részletekről, mert Ő nem régiben járt erre. A ládának egy megdőlt fa alatt kellene lennie, de ehelyett egy álló fa tövében leljük meg, gallyakkal és száraz fűvel álcázva. Az eltérés pár méter, tulajdonképpen belefér a GPS hiba határába. Ha nem ragaszkodunk a leíráshoz, megtalálható.
Logolás után megyünk tovább a turistaúton. Akácosok és szántóföldek között vezet az utunk. A csendet csak egy ragadozó madár kiáltása töri meg, ami a szántóföld fölött köröz. Úgy látom egerészölyv lehet, de elég messze van. Lassanként erősödő zúgás hallatszik, közeledünk a 4-es főút felé. Szerencsére egy aluljárón keresztül tudunk átkelni rajta, így nem kell a testi épségünket veszélyeztetni. Néha repülőgépek szállnak el (majdnem) fölöttünk, közel Ferihegy! Egy hosszú egyenes után aszfaltúthoz érünk és hipp-hopp, már Péteriben is vagyunk. Mindjárt a település szélén található a Lógató Horgásztó, utunk következő állomása. Mi nem a damilt lógatjuk, hanem az orrunkat, mert lóg az eső lába is. Ezért sietősre vesszük a logolást. Egy csupa hangya, öreg korhadó fa odúja rejti a ládát.
Míg felmászom, kissé “hangyás” leszek, Vé söprögeti rólam, amit talál. Logolás után gyorsan visszarejtem, eltávolítjuk az újabb hangyákat és indulunk a település központja felé. A tó nem nagyon érdekel, bennünket, inkább a település. A hangyák sürgölődése is a közeledő esőre utal. Így is van, alig érünk be a házak közzé, már csepeg is. Halogatjuk a dolgot, hogy ne kelljen a zsákból az esőkabátot előhalászni, de egyre komolyabban esik. Nincs választás! Felvesszük poncsóinkat, de mire végzünk vele, már el is áll. Ez igen rövid zápor volt, leginkább szívatás jelleggel. Kabalából magunkon hagyjuk az esővédőket, de mire a település központjába érünk, már nagyon meleg van alatta, így levesszük. Szerencsére az esőfelhő elhúzódott.
Megnézzük a templom körül az emlékműveket, majd indulunk a vonathoz. A Hosszúberekkel közös megállóhelyhez ugyanis, még egy jó 20 percet kell gyalogolni. Nem is csodálom, hogy nem sokan veszik igénybe a vasutat. Míg a megállóhely felé tartunk megbeszéljük, milyen szimpatikus településnek találtuk Péterit. Tiszta, rendezett, látszanak a lakók tót gyökerei. Az emlékművek egyike is a II. vh. utáni lakosságcserének állít emléket. A látottak miatt, ide szívesen visszatérnénk még!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Monor vá. – – – GCmono – – 
– GCLOTA – – jelöletlen út – – Hosszúberek-Péteri vmh.
Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 226 m.
Átlagsebesség: 2,9 km/h (mozgásban 4,4 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Az előző bejegyzésem ott hagytam abba, hogy az Isaszegi csata (GCIS49) geoláda jelszó nélküli megtalálás bejegyzését a láda rejtője elutasította, mert a ládát a helyén találta. Legelőször is ismételten szeretném kifejezni elismerésemet neki, hogy a nem találtuk meg jelzésünkre egyből elindult Budapestről, ellenőrizni a ládát. Kevesen teszik ezt meg a ládagazdák közül! Levelében írta, hogy a ládaoldalon megtalálható fényképek között ott van az a jellegzetes fa, melynek a tövében lapul a láda. Valóban, a ládaoldalt elfelejtettük megnézni. Mindkettőnket bosszantott ez a figyelmetlenség és a Nem találtam meg log. Mivel mára egy budaörsi utat terveztünk, hogy túra ruházatunkat frissítsük, úgy határoztunk, hogy Hatvanon át utazunk Budapestre és Isaszegen leszállva, teszünk egy újabb kísérletet a láda megtalálására. “Isaszeg újratöltve-Isaszegi csata” olvasásának folytatása
A szabadságos napokat kihasználva, ma Isaszeg környékére megyünk. Megnézzük az Isaszegi csata emlékművét és még két ládát. Legalábbis ez a terv, aztán majd meglátjuk! “Egy kör Isaszeg környékén – Isaszegi csata, valamint Horhos és Horgásztó” olvasásának folytatása
Vé régebben több éven keresztül járt a Művészetek Völgyébe dolgozni. Ekkor hallott először a délebbre fekvő Káli-medence szépségeiről és a bakancslistájára felkerült ez a hely is. Kihasználva az ünnepnap adta lehetőséget, kivettünk pár nap szabit, hogy ládázhassunk. Első napon ide, a Káli-medencébe, pontosabban, az annak területén lévő Kornyi-tóhoz látogatunk el. “Újra Vé kedvében járva – Kornyita” olvasásának folytatása
Ma Pestszentlőrincre látogatunk el Vé-vel. Célunk a Lőrinci kiserdő (Péterhalmi-erdő) és a Szent Lőrinc-kápolna felkeresése. “Erdőn át a kápolnához – Lőrinci kiserdő és Pestszentlőrinci Szentlőrinc Kápolna” olvasásának folytatása
A mai napra ismét csoportosan elkövetett ládázást terveztünk, mert újra velünk tart volt kolléganőm, Zsuzsa és fiam, Zoli. Célunk a Pilis, hogy felkeressük a Magyar Pálos Rend szülőhelyét, a ma már közigazgatásilag Kesztölchöz tartozó, Klastrompusztát. “Pálosok a Pilisben – Klastrompuszta, a pálosok fészke és Klastrom-túra” olvasásának folytatása
Zoli a múlt heti fiaskó után, ma jó korán érkezik a vonathoz. Annál is inkább igyekezett, mert ma a Balatonhoz megyünk, ahol Ő még nem sokat járt. “Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda” olvasásának folytatása
Ma, a szokásosnál később indulunk el ládázni, hiszen csak ide a “szomszédba”, Budaörsre megyünk. Így már dél körül jár az idő, mikor a Csiki-csárda am-ban leszállunk a 88-as buszról. “Budaörsi ugri-bugri – Törökugrató, Csiki Pihenőkert és Barbibaba” olvasásának folytatása
A korábbi bejegyzésekben, a címben szereplő Apát mindig a lánya szó követte valamilyen kontextusban. Most azonban, változott a helyzet, mert a lányom és a korábban már szintén megismert udvarlója Robi, regisztráltak a geocaching.hu-ra The Next Generation néven, hogy önállóan is kereshessék a ládákat. Remek döntés, csak az a baj vele, hogy ez a next generation, úgy látszik már nem tud magyarul. De, legalább így com-kompatibilis a nevük. 
A másik üzenete ennek a döntésnek, hogy ezek a gyerekek, úgy látszik hosszú távra terveznek! Viszont nem kapkodják el a keresést, mert az előző megtalálásuk óta 10 hónap telt el. Remélem a házasságkötésükkel sem sietnek, hanem jó alaposan megismerik egymást, hogy megalapozott döntést hozhassanak. Még egy érdekesség, amit jelen sorok írásakor fedeztem fel, hogy a The Next Generation és a lányom születésnapja ugyanarra a napra esik. De elég a polemizálásból, inkább keressünk ládát! “Apa és a The Next Generation – Apáti Nemzeti Tricolor és Nagy-Szikla (Apáthy-szikla)” olvasásának folytatása
A korábbi bejegyzésekből már megismert, volt kolléganőm Zsuzsa, ma ismét velünk tart. Zoli is ráér, így Ő is jön velünk, így teljes a csapat. Gyömrőre és környékére látogatunk. “Csoportos ládázás – Gyömrő, Hrúz Mária és Petrovics István és Tőzeges-tó” olvasásának folytatása
Múlt héten kimaradt a ládázás. Ennek oka Yvette volt. (Cherchez la femme!, ahogy a művelt japánok mondanák, ha tudnának kínaiul.) Pontosabban egy, ezt a nevet viselő mediterrán ciklon, mely 2014. május 14-15-én letarolta az országot. Különösen a Bükkben és a Balaton környékén okozott nagy pusztítást. Ha két hete a Bükkben tett látogatásunk során elborzadtunk a látványon, akkor most mi lehet ott!? Különösen, hogy tapasztalataim szerint, a BNP és a területileg illetékes Erdészetek nem szoktak sietni a károk következményeinek felszámolásával, főleg a turistautak járhatóvá tételével. De azon a hétvégén semerre sem ajánlották az elindulást, mert mindenütt a kármentesítés folyt.
Ma, a helyzet normalizálódása után, egy régi bakancslistás helyre látogatunk el, a Megyer-hegyi tengerszemhez, ami egy régi malomkő-bánya helyén alakult ki. A vonatról Sárospatakon szállunk le. A “tetthelyre” végig a 
jelzés vezet, így erre állunk rá az állomásnál. Végigsétálunk az Iskolakert nevű parkon, ahol megcsodáljuk a Református Kollégium előtt álló hatalmas, árnyas fákat. Útközben megállunk a Huszár Panzió és Étterem nyitvatartásának és étlapjának megtekintése céljából és elhatározzuk, hogy visszafelé itt fogunk étkezni. Lassan a város szélére érünk, ahol egy vasúti átjáró után a beszédes nevű Malomgyár utcán folytatjuk utunkat. A turistaút azonban hamarosan letér egy dűlőútra. ezen mégis csak jobb menni, mint az aszfalton! Előttünk egy dombon szőlő ültetvények találhatók. Szántóföldek és az egykori Malomkőgyár helye mellett haladunk. Az utat időnként erdősávok és cserjések szegélyezik. Ezt az egyhangúságot az egyre gyakrabban feltűnő szőlők oldják. Hű, ha szeptember lenne, de jót lehetne “legelni” itt!-mondja Vé. Most azonban a szőlőfürtöknek még nyoma sincs. Megyünk is tovább. A szőlőt lassan ismét erdők váltják, de ezek már olyan “igazi” hegyi erdők. Egy-egy régi épület romja mellett megyünk el. A térképről látjuk, hogy egykor tanya, iskola, pince stb. állt itt.
Már közel járhatunk, mert az út határozottabban emelkedik. Feltűnnek az első ismertető táblák is a tanösvényen. Tulajdonképpen itt kezdődik az igazi tanösvény, nem is igazán értem, idáig miért tanösvény jelzés vezetett. Egy kanyar után aztán hirtelen előttünk van az egykori bánya. Legalábbis a függőlegesre faragott sziklafalak az emberi beavatkozás nyomát mutatják. Aztán egy ismertető tábla is megerősít minket abban, hogy megérkeztünk.
Szemük, szánk eltátjuk a látványtól. Mivel a helyszínen még nincsenek sokan, gyorsan a láda után nézünk. Egy függőleges sziklafal tövében találunk az árulkodó kőrakásra. Szegény dobozon egy “malomkő” nagyságú szikladarab hever, alig bírom leemelni. Így nem csoda, ha a doboz folyamatosan tönkremegy! Gyors logolás után visszarejtés. Próbálok a kövekből kis fészket építeni, hogy a kövek súlya ne a ládát terhelje. Sok idő azonban nincs, mert a látogatók kezdenek megszaporodni és nem akarjuk ténykedésünkkel a ládát lebuktatni. Miután jövetelünk egyik célja teljesült, ráérünk a látnivalókra helyezni a hangsúlyt. Ámulva nézzük, hogy milyen szabályosan kerekek a sziklában a metszésnyomok. Vajon, milyen módszerekkel vájták ki ilyen precizitással?
Rövidesen a bányaudvarba jutunk. A leglátványosabb a sziklába vájt lakás és kovácsműhely.
Vé a klausztrofóbiája miatt inkább kint marad, én belülről is szemügyre veszem. Kint néhány félbehagyott malomkő is található, melyet Vé azonnal alkalmasnak nyilvánít az étkezésünk lebonyolítására, mivel már dél felé jár az idő.
Közben egy népesebb középiskolás diákcsapat érkezik Károlyfalva felől. Vezetőjük próbál velük némi hasznos információt megosztani az egykori bányáról, de legtöbbjüket csak a folyamatosan csipogó telefonjaikra érkező üzenetek érdeklik, a másik felük meg folyamatosan azon sopánkodik, hogy hogy elfáradtak a közel másfél kilométeres(!) úton. A tanerő mondanivalója és a nagyszerű látvány talán csak egy-két gyereket érdekel. Mi sem voltunk angyalok, de ha egy osztálykiránduláson eljutottunk valahova, legalább megnéztük a helyet. Fel is szedelőzködünk, hogy folytassuk utunkat. Felmászunk a kiépített kilátóhelyre, ahonnan rálátás nyílik az egész környékre.
Innen készülhettek azok a csodálatos képek is, melyek alapján felvettem a helyet a bakancslistámra. Sajnos, vagy nem sajnos, a kilátás már nem olyan remek, mint a képeken, mert a növényzet kezdi visszahódítani a helyet. A legkisebb sziklarepedésekből és a peremeken megtapadt földrétegből is bokrok és facsemeték sarjadnak.
Érdekes látvány! Talán 3-4(!) gyerek is felmászott ide a huszonvalahányból, hogy szemügyre vegye a legjobb kilátást nyújtó helyről a meglátogatott területet. A többieket sajnálom, mert nem is tudják, miről maradtak le.
Most örülök, hogy én a gyermekeimet úgy neveltem, hogy meglássák a természet szépségeit. Nem is kell őket sokat biztatni a kirándulásra! Ha idejük engedi, mennek. Remélem, ha egyszer lesz(nek) unoká(i)m, majd Ő(ke)t is hasonlóképpen tanítgathatom, hogy meglássák a szépet! Miután kigyönyörködtük magunkat és elkészítettük a “kötelező” fotókat annak emlékére, hogy itt jártunk,
elindulunk egy következő malomkőbánya helyszínére, a Király-hegyre. Az erdőben gyorsan mögöttünk marad a sok látogató zsivaja, csak az erdő és mi vagyunk. Meg egy útkereszteződés után három cigány asszony, akik gombát gyűjtenek. De milyeneket! Én még ekkorákat nem láttam! Úgy látszik, ismerik a legjobb gombatermő helyeket. Aggódva kérdezik, hogy láttunk-e gombákat, de amikor elmondjuk, hogy minket nem érdekel a gomba, megnyugszanak. Megijedtek, hogy begyűjtöttük előlük a javát. Azt meg elképzelni sem tudják, hogy akkor mit keresünk az erdőben, ha nem gombát! Gyorsan továbbállunk. Egyre kevésbé járt utakon haladunk. Itt-ott már látszik Yvett működésének nyoma is. Végül a jelzés egy alig járt ösvényre vezet. Előttünk egy termetes, frissen kidőlt fa. Biztos, hogy ezt is a szédült nőszemély döntötte ki, na de, miért az útra? Átmászni rajta, átbújni alatta nem lehet, pedig két hete komoly vizsgát tettünk ebből a tárgyból. Az én módszerem következik, meg kell kerülni! Azonban ez sem könnyű. A fa körül jobbról, járhatatlan bozót, balról dzsumbuj. Végül ezt választjuk. Óvatosan araszolok előre. Vé a mögöttem maradt “elefántcsapáson” már viszonylag könnyen halad. Egyszer csak érzem, baj van. A lábam beleakad az összenőtt szederinda fonadékba. Visszahőkölök, de ez kissé hevesre sikerül. A hátizsákom kibillent az egyensúlyomból és lassított felvétel szerűen dőlni kezdek. Próbálom visszanyerni az egyensúlyom, de lehetetlen. Annyit sikerül elérnem, hogy oldalra boruljak, ott nincsenek ágak, csak egy zöld folt. Teljesen egyenes testtartásban, a bokámat forgáspontként használva, zsákszerűen dőlök… A CSALÁNBA! Mert az a szép zöld, amit a szemem sarkából láttam egy csalánmező volt. A vékony technikai póló mit sem véd a csípésektől. Vé harsány hahotába kezd, mikor meglátja fancsali ábrázatom. Az egész annyira szürreális volt, ahogy lassan beledőltem a csalánba, hogy én is röhögni kezdek. Vé próbál felhúzni, de ez olyan, mint amikor a kisegér próbál segíteni az elefánton. Kis híján Őt is magamra rántom. Felállni sem tudok, mert ahogy felültem az esés után, a fenekem pont egy gödörben landolt és nem bírok kimászni. A hátizsák is visszahúz. Na, itt maradtam! Végül nincs más megoldás, mint ismét belehengeredni a csalánba és úgy feltápászkodni. Hurrá, most már a tenyerem is ég a csaláncsípéstől! Az biztos, hogy egy ilyen kezelés után a reuma messziről kerülni fog! Szerencsére több akadály már nincs a bányáig. Ez Király(-hegy)! Körben sziklafalak, előttünk egy sasbérc-szikla meredezik. A GPS-vétel egyenlő a nullával. Körbejárjuk a “cukorsüveget”, próbáljuk betájolni, hol lehet a láda,. Végül kiderül, hogy mászni kell. Néha jön egy kis jel a GPS-re, aszerint korrigálok. Aztán egy gyanús kőrakás a szikla aljában. Megcsörren a telefon. Vé hív, mert Ő lemaradt a sziklaszurdokban. Mondom merre jöjjön, megvárom. Rövidesen feltűnik és a közelemben lehuppan.
Meglehetősen elfáradt. Én gondozásba veszem a ládát. Online logolni nem tudok, mert nincs térerő. Felírom a jelszót, majd később adminisztrálunk. Miután visszarejtettem a ládát, én is Vé mellé telepszem, mert az én lábaim is kikészültek a morzsalékos terepen. Elkészítem életem első szelfijét is örömömben, bár az öröm kevésbé létszik a képen, inkább az új feladatra koncentrálás.
Ismét egy nagyon klassz helyre jutottunk el a geocaching segítségével, ma már a másodikra. Miután kipihentük kissé magunkat, indulunk vissza Sárospatakra. Vetünk még egy búcsúpillantást a sziklára, 
majd a tanösvény egy másik ágán távozunk. Nem akarok ismét a csalánosban kikötni! Jól választottunk, erre jobbak a terepviszonyok. Ráadásul szinte szintben kell menni, amit külön díjazunk. Egy szőlőbirtok mellett lépünk ki az erdőből. Ismételten sajnáljuk, hogy nem érik a szőlő! Elmegyünk egy remek helyen épült, de elhagyott présház mellett. De jó kilátás lehetett innen! Vajon, miért hagyták el így? Közben a szomszédos domboldalon figyeljük, ahogyan egy felhő árnyéka áthalad. Érdekes kontrasztot ad az árnyékos és a napsütötte rész. Sajnos a fényképen nem annyira átütő ez a látvány, mint a valóságban.
Az út mellett kedves kis virág, valami rózsaféle. Nemsokára ismét cserjés területen kanyarog alattunk az út. Virágzanak a csipkebokrok is.
Gyümölcsöskertek maradnak el mellettünk, míg a Nagy Bot-kő gejzírkúp felé haladunk. Ezt a ládát terveztük be harmadiknak. Látunk egy érdekes bokorcsoportot is, melyből három fa nyúlik az ég felé. Olyan messziről, mint egy döglött bogár, esetleg egy hátára fordult UFO.
Végül a szőlőktől is elbúcsúzunk, miközben a távolban felsejlik minden magyar szőlő ősatyja, a tokaji Nagy-Kopasz-hegy.
Ismét egy erdőbe érünk. Itt nem sokat kell menni, mire egy játszótér mellett a gejzírkúphoz érünk.
Meglehetősen fáradtak vagyunk. A kályhát is jól megrakták odafent és a hosszú gyaloglás a napon sokat kivett belőlünk. Legelőször is egy alkalmas padnál letelepszünk és szivacsként szívjuk magunkba megmaradt vízkészletünket. Vé úgy dönt, hogy Ő pihen, én menjek a láda után. Őszintén szólva nem sok kedvem van hozzá, de elindulok. Az előző logokban már többen nem találták, valószínűleg eltűnt. Én is keresem, de inkább csak a becsület kedvéért. A ládát nem találom, de annak nyomát, hogy a helyet illemhelynek használták inkább. Feladom. Majd egyszer visszajövünk, úgyis van még láda errefelé. Mivel nem végeztem alapos kutatást, így mellőzöm a logolást. Több kedvvel, alaposabban átnézve a helyet, valósabb lesz a véleményünk.
Közben Vé is körüljárja a helyet. Aranyos kis virágokat talál az utat szegélyező kövek mellett.
Még megnézzük a pótjelszót a libikókán, de annak is csak a vélt helyét találjuk. Ez a láda nem ma várt ránk. Pihenés után útra kelünk.
A Huszár Étteremben eszünk egy közepes estebédet, majd az állomás felé vesszük az irányt. Az Iskolakerthez érve, mivel vonatindulásig még bőven van idő, sétálunk kicsit. Yvett egy újabb áldozatát itt is megtaláljuk.
Kicsit üldögélünk még a fák árnyékában. Felidézzük a nap történéseit. Már tiszta szívből nevetek én is a reuma-kezelésemen. Szerencsére a csaláncsípés már nem érződik, maradt az élmény. Az állomási Büfében még feltankolunk vízből a hazavezető útra, majd felszállunk a vonatra.
Frissítés: Miután hazatérve ismét ránéztem a Nagy Bot-kő, gejzírkúp láda oldalára láttam, hogy a Rejtő betegre állította a ládát, mert az valóban eltűnt. Nem a kitartásunkon múlt, hogy nem találtuk. Egyszer viszont visszatérünk és megkeressük!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Sárospatak vá. – – GCtege – – GCKYRA – – jelöletlen út – GCNBOT – – Sárospatak vá.
Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 463 m.
Átlagsebesség: 2,3 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Húsvét Hétfő van. Régi hagyomány, még az első házasságom idejéből ered, hogy ez a nap a túraszezon kezdete nálunk. Egyikünk sem szerette a locsolkodást, a gyerekek meg hamar rájöttek, hogy jobb a természetben nyíló virágok illata, mint a sok pacsulié. Így aztán, ha az időjárás engedte, mentünk. Szerencsémre Vé sem kedveli a locsolkodás intézményét, ezért folytatódik a hagyomány. Csak annyiban változott, hogy most nem kezdjük a túraszezont, hanem már javában benne vagyunk. Mivel túráinkat immár a megtalált ládák számában mérjük, így idén 17 láda óta tart a szezon. Ha szerencsénk van, ma meglesz a huszadik is. Zoli, talán engedve a régi beidegződésnek, szintén velünk tart. “Húsvéti átlagolás – Magyarország goládaológiai közepe, Szent Donát-hegyi emlékhely és Kamaraerdő” olvasásának folytatása
Ma – kihasználva az ünnepnapot – ismét nekivágunk az útnak, hogy visszatérjünk a két héttel korábbi helyszínre, és folytassuk az Esztergom közeli hegyek meglátogatását. Részben múltkori élményeink hatására, Zoli is velünk tart. Továbbra is vonatpótló autóbusz közlekedik a 2-es vonal teljes hosszában, de most a Kertvárosi vasútállomás bekötőútjának elején lévő buszmegállóban szállunk le róla. Ez már ismerős a Mogyorósi Kősziklához tett látogatásunk idejéből. “Visszatérés Esztergom fölé – Strázsa és In Memoriam Dorogi Szénbányák” olvasásának folytatása
Október végére jár az idő (bár az időjárás inkább szeptemberi), tehát ismét irány a Balaton! Ma a déli partra megyünk egy Zamárdi-Szántód túrára. Végre Zoli is velünk tart, így teljes a kis csapat. “Ej, mi a kő! – Szamárkő, a pogány szertartás helye_Túlpartról Tihany (volt Vízállás) és Balatoni nádas” olvasásának folytatása
Csodás októberi napsütés van, bár némi fátyolfelhősödés azért mutatkozik. Kezdődik a vénasszonyok nyara. Mint azt korábban kifejtettem, nekünk ez az időszak a balatoni szezon, tehát irány a Balaton! Mai célpontunk egy, ma már nem létező kilátó, a Somos kilátó. Pontosabban annak helye Balatonszentgyörgy határában és, hogy meglegyen a napi kilométer, felkeressük a közelben lévő Csillagvárat is. Induljunk hát! “Kilátás még van, kilátó már nincs – Somos kilátó és Csillagvár” olvasásának folytatása
A tegnapelőtt, a Gellérthegyen megtalált Geocoin meghatározta a mai programunkat és úti célunkat. A Geocoint ki kell rakni mihamarabb, mert a meteorológia komolyabb esőzést jósol a jövő hétre és ki tudja, mikor mehetünk ismét ládázni. A meglátogatandó ládát pedig az határozza meg, hogy legyen a Geocaching.com-on regisztrálva, mert utazót csak ilyen ládába lehet rakni. Na persze, lehetőleg legyen külföldiek által is látogatott a hely, hadd vigyék ki minél előbb az országból, mert idehaza sajnos gyakran eltűnnek ezek az utazók. Mindent mérlegelve a Balaton-felvidék mellett döntöttünk. “Vadnyugati környezetben – Gyenesdiási murvabánya és Berzsenyi kilátó, Pető hegy” olvasásának folytatása
Valahogy úgy hozta az élet, hogy még sosem jártam a Velencei-hegységben. Talán az az oka, hogy vonattal nem egyszerű megközelíteni és korábbi lakóhelyeimtől is messze esett. Gyerekkoromban ugyan, egyszer volt alkalmam fürödni a tóban, de a “hegység” kimaradt. Most viszont elhatároztuk, hogy ideje felkeresni ezeket a “magaslatokat”. Elsősorban a Szintezési Főalappont érdekelt. Erről a Nadapi Ősjegyről Térképészet órákon tanultunk is katonáéknál. De, ha már megyünk, begyűjtünk még egy-két ládát. Velence megállóhelyen szállunk le a vonatról. “Először a Velencei-hegységben – Bence-hegy, Szintezési Ősjegy és Csúcsos-hegy” olvasásának folytatása
Ma a szüleim meglátogatását kombináljuk egy gyors ládázással, tehát kellemest a hasznossal. Vé nem ér rá, így Zolival vágunk neki az útnak. A gyerek- és fiatalkori emlékek jutnak eszembe, mikor keresztanyámhoz menet, a Homokkertből figyeltem a le-felszálló gépeket. Később, amikor katona lettem, a szolnoki vonatra várva, a Nagyállomáson ácsorogva tettem mindezt. Repülős koromban egyszer egy útvonal repüléskor szálltunk el felette… “Kellemeset a hasznossal – Cívis reptér” olvasásának folytatása
“Hurrá! Itt a tavasz!” -kezdtem előző bejegyzésemet, de mint kiderült, tél volt még a javából. Most viszont végre MEGÉRKEZETT! Már a hőmérséklet is hamisítatlanul tavaszi, elraktuk a kabátokat. Persze, hogy megyünk túrázni! Azért nem olyan magasra, mint a múltkor, jobb az óvatosság. Úti célunk a Keleti-Bakony, közelebbről Bodajk környéke. “Ez már igazi tavasz! – Gaja-szurdok, Bodajk – Bodajki vaskereszt – Ősi zarándokhely és szoborpark, Bodajk” olvasásának folytatása
Legelőször is had kezdjem egy nagy örömhírrel! Megpályáztam Budapesten egy állást és sikerült elnyernem. A fizetésemelkedés mellett a legnagyobb hozadéka ennek az állásnak, hogy megszűnt a hétvégi, ünnepi és éjszakai munkavégzés! Ezentúl állandó nappalos műszakban dolgozom és minden hétvége és ünnepnap az munkaszüneti nap! Végre nem kell Vé-nek szabadságot kivennie, ha együtt akarunk valahova elmenni. Nagy az öröm riasztoséknál! 
“Az első TB – Bokodi-tó – Retro láda” olvasásának folytatása
Ma a Balaton-felvidékre indulunk. A Balatont nyáron én egy nagy össznépi lavórnak tartom, viszont nagyon szeretem a panorámáját és a környező tájat. Vé imádja a vizet, fürdeni is szeret, de utálja a tömeget. Ezért közmegegyezéssel, mi ősztől tavaszig járunk a Balatonra. Ilyenkor nincs tömeg, nincs szúnyog és a strandok is egész kihaltak. Megkezdődött a meteorológiai tél, tehát irány a Balaton! 🙂 “Tél elején Révfülöpön – Fülöphegy, Balatoni virtuális és Fülöpi templomrom” olvasásának folytatása
A múltkor a Róka-hegyen Katának annyira megtetszett a közös ládázás, hogy azóta is nyüstöl, hogy menjünk már újabb láda után. Így ma együtt indulunk el. “Apa-lánya program – Normafa Fókusza” olvasásának folytatása
Kihasználva, hogy Zolinak őszi szünete van, én pedig szabadnapos vagyok, ma ketten indulunk ládát keresni. Célunk a Pusztaszeri tájvédelmi körzethez tartozó Fehértói madárrezervátuma. Igaz, késő ősz van, a vándormadarak már továbbálltak, de az áttelelők közül, hátha sikerülne néhányat meglesni! “Madárlesen a Fehér-tónál – Kis madarak” olvasásának folytatása
Ma a gyerekeimmel, Zolival és Katával indulok ládázni. Kata még “ládaszűz”. Már sokat hallotta lelkes beszámolóinkat, ezért úgy döntött, hogy velünk tart. “Új (család)tag a csapatban – Kilátás2 (Róka-hegy)” olvasásának folytatása
A mai nap ismét egyedül kelek útra. Célom Törökbálint, ahol egy kilátót fogok felkeresni. “Ismét egy kilátó – Törökbálinti Párdüsz” olvasásának folytatása
Végre ismét hétvégére esik a szabadnap! Ma ismét hármasban vágunk neki a ládázásnak. Túránk kiinduló pontjának a 21-es autóbusz KFKI-nál lévő végállomását választjuk. “Az első virtuális – Buda Svájca (új)” olvasásának folytatása
