2015_45_232 GCMaKa

2015.05.08 Péntek

Ma reggel arra ébredtem, hogy életkorom számlálója eggyel tovább lépett. Na, tessék! Megint tanulhatok egy új számot, mert ha megkérdezik, hány éves vagyok, ciki dolog számolgatni. Az előzőt is éppen, hogy megtanultam, pedig az kerek szám volt! Ebből is látszik, hogy mennyire fontos számomra az életkorom. Ahogy mondják, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Én általában 110-nek. De ma nem. Az esős napok után végre napsütésre ébredtünk. Megyünk túrázni!

---

Mai célpontunk a Cserhátban található riolittufa képződmény, Kazár falu felett. Terveink szerint Kisterenye-Bányatelepig utazunk, onnan gyalog megyünk a célig. A vasút jelenleg pályakarbantartás miatt nem közlekedik, így vonatpótló autóbusz visz a hasonló nevű autóbusz megállóig. Ez pár száz méter pluszt jelent majd utunkon, mert a 21-es utat és a vasútvonalat ennyi választja el egymástól. Miután leszálltunk a buszról, aszfaltozott úton kezdünk bele a túrába. Útközben, balról egy elég nagy forgalmú helyet hagyunk el. Sorban érkeznek az autók és mindenki kannákat pakol ki vagy rak be a csomagtartóba. A térképen látom, hogy egy Csevice-kút van az adott helyen. Valószínűleg jó lehet a vize, ha megéri ide kiautózni érte! Mi rendületlenül megyünk tovább. Átkelünk a Tarján-patak hídján, majd egy ipari létesítmény marad el mögöttünk. Elérjük a vasútvonalat, ahol is véget ér az aszfaltozott út és ezzel elhagyjuk a civilizációt. Füves-cserjés területen átkígyózó szekérúton megyünk tovább. A hőmérsékletre nem lehet panasz, ma is jól befűtöttek. Hol egy ruhadarabtól megszabadulás okán, hol egy kis vízpótlás miatt állunk meg. Közben, szinte észrevétlenül kezd emelkedni alattunk az út.

Nemsokára elérjük jelzésű turistautat, mely rövid időre társunkul szegődik.

Egy náddal benőtt, a térképen mocsaras területnek jelölt helyen hagyjuk azt el, hogy továbbra is jelöletlen úton menjünk tovább. Itt már észrevehetőbben emelkedik a terep, de nem vészes. Tulajdonképpen egy hatalmas, legeltetésre alkalmas mezőn baktatunk, a távolban erdőfoltok sejlenek fel. Vé-vel gyönyörködünk a szelíd dombok látványában. Szinte egyszerre nyilvánítjuk ki, hogy mindkettőnket a zalai tájra emlékeztet a környék.

Érdekes, hogy a dombok tetejéről lekopott a növénytakaró. Úgy néznek ki, mint az öregedő és kopaszodó legények. Valószínűleg a szárazság lehet az oka, hogy ott nem nő fű. Itt lejjebb, ahol néha még nádfoltok is jelzik a mélyebb, nedves területeket, szintén hatalmas repedések mutatkoznak a talajon. Úgy látszik a múlt heti esőből ide nem sok jutott!

Viszont a melegből bőségesen jutott mára. Vé le is ül, hogy feltekerje a nadrág szárát, ezzel is teret adva a lengedező szellő hűtő hatásának.

Szorgalmasan kattogtatom, azaz inkább csak kattogtatnám a fényképezőgépet, de egyre kevésbé akar működni. A lencsét védő lamellák időnként nem nyílnak ki rendesen, így pedig nem lehet fényképezni! A dombok között kanyargó úton, egyre magasabbra jutunk. Néhol már-már akár kaptatónak is lehetne nevezni az út hajlását. Egy idő aztán elmarad a füves terület. Szántóföldön vezet az út. Legalábbis útnak jelzi a térkép, de helyenként a gondos gazdák beszántották azt, csak a traktornyomban botorkálunk. Felérve egy nagyobbacska dombra, örömmel üdvözöljük az alant elterülő Kazár falu látványát. Egy traktoros, mintha földönkívülieket látna, bámul meg minket. Honnan nőtt ki ez a két csodabogár, mikor én mindent felszántottam? – gondolhatja. Nem is bánjuk, hogy a termőföldi kirándulás véget ér, mert nem túl kényelmes dolog a barázdákon és a traktornyomban való ballagás. A faluban ismét a jelzett út fogad bennünket, immár elkísér célunkig. Vagy inkább mi kísérjük el az utat, hiszen az volt itt hamarabb. Na, mindegy, hagyjuk a filozófiát, csak haladjunk! Egy nagy kanyar után kiérünk a faluból, ahol már dúsabb növényzettel borított területen haladunk. Helyenként erdő is található körülöttünk. Jól esik a fák árnyéka, mert a Nap már igen magasan jár és nem spórol a sugaraival. Még egy újabb, ezúttal lihegtető emelkedő és meg is érkeztünk célunkhoz, a riolittufás pusztasághoz. Ezt a mállékony, könnyen sérülő, sziklás területet kisebb-nagyobb, helyenként több méter mély barázdák tarkítják. Olyan az egész, mint egy megfagyott vízesés. Különleges látvány, nem csoda, hogy védett! Hasonlót állítólag a Törökországi Kappadokiában lehet látni, csak ott komolyabb méretben. Csak ámulunk e kőráncokkal tarkított, holdbéli táj látványán. A helyiek joggal nevezik ezt a részt “fehér köveknek”, mert ahogy visszaverik a napfényt, még napszemüvegen keresztül is hunyorognom kell. Mivel a fényképezőgép nem hajlandó életre kelni, így mobillal fotózunk párat. Itt fent a tetőn, helyenként már kezdenek a fák, bokrok gyökeret verni, de lejjebb csak tiszta kőmező látható. Érdemes az Interneten rákeresni a tájról készült fényképekre, mert valóban különleges látvány, amit az én fotóim, sajnos nem adnak vissza.

Kigyönyörködtük magunkat, ideje a láda után nézni. A leírás szerint egy riolit perem alatt van. Nagyon meredeken kell leereszkedni. A talaj pedig morzsalékos. Itt látszik, mennyire törékeny is a riolittufa. Vé nem is jön közelebb a ládához, mert az Ő lába nem bírja a meredeket, csak fentről nézelődik.

Nekem sem könnyű, de hát én ugyebár hős vagyok! Vé hőse. Meg is szerzem a dobozt. Nem látom értelmét, hogy visszatérjek Vé-hez a bejegyzés elkészítésének erejéig, ezért hátam egy fának támasztva, szinte féllábon logolok, miközben a lábam folyamatosan ki akar csúszni alólam. Nem is nyújtom hosszúra a dolgot, gyors név és dátum, majd pakolok is vissza. Vé közben ülcsit talált magának és álmodozva vagy inkább álmosan vár rám, azaz a hősére. Sajna a mobil zoomolt képe ilyen távolságról elég homályos, de a képjavító szoftverek sokat tudnak.

Bezzeg az én szülinapi szelfim! Azon minden szőrszálat, mely a képes felemet borítja, meg lehet számolni. Míg az erőlködéstől lihegve és egy fácskát ölelve fotózok, elég ronda kép sikeredik, de hát, ez is én vagyok! (Azért nem teszem közzé, mert nem szeretném az olvasótáboromat elijeszteni.) Visszaküzdöm magam Vé-hez, aki közben talált egy helyet, ahol a sziklákra leülve, kényelmesen megebédelhetünk. Falatozás után az ismert ösvényen indulunk lefelé. Kazárba érve úgy határozunk, hogy a szántóföldi bukdácsolást kihagyva, inkább a jelzett, bár némileg hosszabb utat választjuk. Egy helyen azért elcsábulunk egy rövidebb lehetőség reményében. A térkép kis hidat jelez az utunkba eső patakocska fölött, de híd sehol, csak káposzta földek. A patak felett ugyan át is lehetne akár ugrani, de a túloldalon se nagyon látszik a térképen szereplő ösvény. Ezért aztán nix ugri-bugri, inkább visszafordulunk. Közben, akárcsak jövetben, ismételten rácsodálkozunk a Községházára, ami leginkább a települések közepén szokott állni. Kazárban azonban a falu szélén, majdnem a káposzták szomszédságában található. Na, ilyet se láttunk még! Elérünk a falu főutcájára és most már tényleg a településen végig vezető, jelzett úton megyünk tovább. Nincs több próbálkozás! Ezt a döntésünket nem is bánjuk meg, mert szép kis településen vágunk át. Sajnálom, hogy a fényképezőgép feladta, a mobil akkujával pedig spórolni kell, mert az kell a navigációhoz. Kiérve a faluból, még egy kicsit az országúton megyünk, majd derékszögben befordulva, ismét egy szántőföldön vezet az út. Ez azonban egy széles, már-már autópálya méretű, jól letaposott út. Sok gép járhat erre. A turistaút is itt vezet, ezen könnyedén haladunk. A visszaút eseménytelenül telik, csak egyre fáradtabban emelgetjük lábainkat. A meleg és a napsütés sokat kivett belőlünk, mert egész úton árnyék, csak itt-ott akadt egy kevéske. Lassan azért elérünk a reggel látott, mocsarasnak jelölt területhez, de ez igazából nem vészes. Leginkább csak az utat szegélyző nádas mutatja, hogy milyen területen járunk. Az út maga, tökéletesen járható. Elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol jövetben a jelöletlen utat választottuk. Körbeértünk. Innen az ismert úton megyünk a vasútig. Ott azonban leülünk kicsit, mert a lábaink már igencsak tiltakoznak. Most jön csak igazán rosszul a vonatpótló buszozás, mert a 21-es útig még legalább egy km-t kell megtenni. Ráadásul tempósan, mert ha elmegy a busz, két órán keresztül állhatunk az út mellett a következőig. Így aztán nem sokat pihenünk. Felkerekedünk és erőnk maradékával sikerül is a buszt elérni. A buszban fáradtan dőlünk hátra, de azonnal a ma megtapasztalt élményeket kezdjük sorolni. Jó kis szülinap volt, életre szóló emlékekkel!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Kisterenye-Bányatelep VOLÁN mh. – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCMaKa – – – jelöletlen út – Kisterenye-Bányatalap VOLÁN mh.

Megtett távolság: kb. 18 km.
Szintkülönbség: 529 m.
Átlagsebesség: 2,8 km/h (mozgásban 4,0 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked
leginkább tetszőt.)

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod az ismertebb közösségi oldalakon a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.