Először a Velencei-hegységben – Bence-hegy, Szintezési Ősjegy és Csúcsos-hegy

2013_48-50_78-80 GCBENC, GCSzOs és GCcshy

2013.09.07 Szombat


Valahogy úgy hozta az élet, hogy még sosem jártam a Velencei-hegységben. Talán az az oka, hogy vonattal nem egyszerű megközelíteni és korábbi lakóhelyeimtől is messze esett. Gyerekkoromban ugyan, egyszer volt alkalmam fürödni a tóban, de a “hegység” kimaradt. Most viszont elhatároztuk, hogy ideje felkeresni ezeket a “magaslatokat”. Elsősorban a Szintezési Főalappont érdekelt. Erről a Nadapi Ősjegyről Térképészet órákon tanultunk is katonáéknál. De, ha már megyünk, begyűjtünk még egy-két ládát. Velence megállóhelyen szállunk le a vonatról. “Először a Velencei-hegységben – Bence-hegy, Szintezési Ősjegy és Csúcsos-hegy” olvasásának folytatása

Újra vár a Vár – Csókakő és Fejér megye egyik legmagasabb pontja

2013_23-24_52-53 GCCsok és GCFMLP

2013.05.25 Szombat


Az 5-ös számú vasútvonal munkahelyemhez tartozik, de ritkán jutunk erre el, ezért kihasználva a lehetőséget, megejtek egy megállóhelyi ellenőrzést Csókakő vmh-en. Megnézem, hogy kint van-e “A vonatok a megállóhelyen nem állnak meg” hirdetmény. Sajnos ez évek óta így van és minden évben kezdeményezzük , hogy legalább a turisztikai szezonban álljanak meg itt a vonatok, ez idáig hiába. Tehát túránkat innen kezdjük. “Újra vár a Vár – Csókakő és Fejér megye egyik legmagasabb pontja” olvasásának folytatása

Ez már igazi tavasz! – Gaja-szurdok, Bodajk – Bodajki vaskereszt – Ősi zarándokhely és szoborpark, Bodajk

2013_11-12_40-41 GCGaja+GCBAVA+GCBOD

2013.04.13 Szombat


“Hurrá! Itt a tavasz!” -kezdtem előző bejegyzésemet, de mint kiderült, tél volt még a javából. Most viszont végre MEGÉRKEZETT! Már a hőmérséklet is hamisítatlanul tavaszi, elraktuk a kabátokat. Persze, hogy megyünk túrázni! Azért nem olyan magasra, mint a múltkor, jobb az óvatosság. Úti célunk a Keleti-Bakony, közelebbről Bodajk környéke. “Ez már igazi tavasz! – Gaja-szurdok, Bodajk – Bodajki vaskereszt – Ősi zarándokhely és szoborpark, Bodajk” olvasásának folytatása