Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont


2014_66-69_172-175 GCorju, GCNkov, GCNAK és GCPils-3

2014.10.01 Szerda

A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!


Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott Zöld négyszög  jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a Zöld sáv jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. “Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont” olvasásának folytatása

Gyalogosan a síneken, de mégis biztonságban -Zala-völgyi vasút


2014_65_171 GCZVVT

2014.09.27 Hétfő

A bejegyzésem címe, úgy gondolom, kissé magyarázatra szorul, hiszen a síneken közlekedni, pláne gyalogosan, az Álmoskönyv szerint sem tartozik a biztonságos tevékenységek közé. Most azonban a Nagy Vasútbezárás egyik áldozatáról, az egykori 24-es (és nem 27-es, ahogyan azt a ládaoldal írja) számú vasútvonalról van szó. Mióta a szovjet csapatok kivonultak, ezeken a síneken nyugodtan lehet korzózni, vasúti jármű nem fogja azt megzavarni. Az “ahol a madár sem jár” analógiájára elmondhatjuk, hogy ez olyan vonal, ahol a PFT (Pályafenntartás) sem jár.


Ennek a néhai vonalnak állít emléket a GCZVVT geoláda, mely egy vasútbarátnak, mondhatni kötelező darab. Ráadásul nem csak vasútbarát, hanem geoládabarát is vagyok, így számomra, a divatos kifejezéssel élve, 2 in 1 célpont ez a hely. Először is következzék egy kis (vasút)történelmi áttekintés. Akit nem érdekel az ilyesmi, az ugorja át a következő bekezdést.

A vonal HÉV (helyiérdekű vasút) jelleggel jött létre 1892-ben. Mint az a nevéből is következik, elsősorban a környék igényeinek, mellékvonali jellemzőkkel történő kiszolgálása volt a fő feladata, mint a mezőgazdasági termények szállítása, hivatásforgalom, stb. Az első szakasza még a Dunántúli HÉV társaság alatt Türje állomásig épült meg, alig 5 km-es hosszban. A Zalavölgyi HÉV építette tovább Sármelléken át Balatonszentgyörgyig. Ezt a Zalaszentgrót-Balatonszentgyörgy közötti szakaszt 1895 végén nyitották meg. Később a Zalavölgyi HÉV beolvadt a Dunántúli HÉV társaságba. Vonal átépítés miatt Zalabér-Batyk lett a vonal kezdőpontja. A vonal középső szakaszát, a Zalaszentgrót-Sármelléki szakaszt 1974-ben megszüntették és a síneket is felszedték. A Zalabér-Batyk – Zalaszentgrót közötti 6 kilométeres szakaszt a Nagy Vasútbezárás Napján, 2007. március 3-án zárták be. A Sármellék-Balatonszentgyörgy szakasz azért menekülhetett meg, mert a sármelléki szovjet repülőteret (ma FlyBalaton polgári repülőtér) ezen a vonalon keresztül látták el üzemanyaggal, így hadi jelentőséggel bírt. Bezárása után, itt megmaradtak a sínek. Ide zarándokolok ma el.

Sajnos egyedül jövök, mert Vé nem kapott szabadságot, nekem viszont ki kellett venni, mert az egész nyarat kitöltő feladataim miatt, idén még időarányosan sok napom bent maradt. Vonattal Fenékpuszta megállóhelyig tudok utazni. Már a megállóhely megközelítése is érdekes, hiszen a vonatok csak egy irányban állnak meg itt, méghozzá Keszthely felől érkezve. Hiába jöttem én Balatonszentgyörgy felől, el kellett utaznom Keszthelyig, hogy aztán ott felszállva az ellenkező irányú vonatra, megérkezzek Fenékpusztára. Miután leszálltam a megállóhelyen, némi tájékozódás után megindultam a Zöld sáv jelzésen a “település” felé. Ugyan csak a majorság kifejezés a helytálló, de már a római korban lakott hely volt. Egy erődrendszer részét képező, “Valcum” nevű erőd állt itt. A romok a mai napig megvannak, ezeket veszem először szemügyre. Kicsit elidőzöm és nézelődök, míg a falmaradványra ülve, megeszem a tízóraim. Szokásom, hogy egy-egy hosszabb multi pontjai közelében járva, megkeresem azokat és felírom jelszórészletet. Aztán egyszer majd összeáll a dolog egy egésszé. Most is így teszek, hiszen itt, a romok mellett van a Dél-Balatoni kerékpáros multi, a GCDBAK 6. pontja. Míg keresem, fény gyullad sötét buksimban. Annyira tetszik ez a hely, hogy ezt Vé-nek is látnia kell! Miért ne járhatnánk végig a déli partot és ezt a multit. Persze nem egy nap alatt, de több szakaszban! Vé úgyis a Balaton szerelmese. A pontot ugyan begyűjtöttem és a logbookba is tettem egy bejegyzést, az elhatározás megszületett! Gyalogosan körbe fogjuk járni a Balatont! A keleti part jó részét tavaly már bejártuk , majd errefelé folytatjuk. Aztán egyszer úgy is összeállnak a szakaszok egy kerek egésszé. Egészen megvidámodva ballagok tovább az itt-ott ugyancsak sáros utakon. Helyenként nem nagyon tudom kikerülni a pocsolyákat, így cipőm szép borítást kap a sárból. Legalább Vé-nek is jut valami élmény, mikor pucolja – gondolom kajánul, de aztán elszégyellem magam. Szegény dolgozik, én meg itt élcelődök a rovására. Bárcsak itt lenne, hiányzik! Egy idő után a turistaút, melyen ez idáig mentem, elkanyarodik én pedig “arccal a vasút felé” fordulok. Szekérutakon érek ki a 76-os út mellé, azon túl pedig ott az áhított sínpár! Mondanám, hogy csillog, de a rárakódott rozsda nem engedi az ilyen felvágós kifejezést és a villongást. Mint a paripa, ha friss füvet érez, szinte repülök a talpfákon a láda felé. Aztán lassítok, mert sok a látnivaló körülöttem. Először is, meghatódom, mikor eszembe jut, hogy egyik kedvenc gyermekkori olvasmányom, a Tüskevár főszereplője, Tutajos is ezen a vonalon utazott. Az emlékezetes Zala-híd feletti jelenet, amikor a fiúk kinéznek  a Zalára és azon  Matulát és a kis Katicát pillantják meg a csónakban, a következő hídnál lett felvéve. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ezt olvastam. Az külön élmény, hogy Zsolti barátom is a főhős vezetéknevét viseli, sőt állítólag távoli rokonságban is álltak azzal az emberrel, akiről Fekete István Tutajos alakját mintázta. Akkor én lehetnék Bütyök? Töprengésem a víz illata szakítja meg. Ez meg itt balra a töltés mellett a BEREK! Állj meg jó ember, ne rohanj! – mondom magamnak. Majd, visszafelé megnézem – nyugtatom meg másik énem. Hűha, egy kis egyedüllét és máris magammal beszélgetek! Mi lesz itt? Többes személyiség? Még jó, hogy Vé elmondta, hogy a skizofrénia ebben a korban már nem szokott jelentkezni, így megnyugodva és lassabban megyek/megyünk tovább. (Biztos ami biztos, hátha mégis többen vagyok.)  A lassítást az is indokolja, hogy a talpfákat (mert itt bizony még fából vannak a keresztaljak), nem az átlagos lépéshossznak megfelelően, hanem a tengelyterhelés kívánalma szerint fektették le. Egy közt átlépni kevés a távolság, kettőt átlépni sok. A vonalbejárók, gondolom idővel hozzászoknak a talpgerenda távolsághoz. De vajon az utcán is ilyen totyogva járnak? Míg ezeken a dolgokon lamentálok, a GPS-en látom, hogy ládaközelben vagyok. Valóban, kis keresgélés után kiszúrok valami oda nem illő dolgot. A láda rejteke az! Pompás rejtés! Avatatlan szem nem veszi észre. A logok szerint, sokan nehezen is találják.  Öröm, bódottá! – ahogyan az egyszeri ember mondta a tévében. Logolás után, most már tényleg jöhet a megnyugvás és a környezet alapos megfigyelése. Legelőször is egy távoli pillantás Sármellék irányába, ahogyan a nyílegyenes pálya belevész a távoli növényzetbe. (Ld. kiemelt kép!) Továbbmenni most nincs kedvem, de egyszer lehet, hogy végig megyek a pályán. Mi az a 11 km! A vasút után jöjjön a BEREK! A Kis-Balaton vize elő-elő csillog a növényzetből, egészen a vasúti töltés aljáig terjed. Nevetve gondolok azon autós kesserekre, akik ezt a pár száz métert a rakodótól is lusták gyalog megtenni. Egészen a láda mellé jönnek a közúton, majd sérelmezik, hogy az országút és a vasúti töltés között megmerülnek. Ja, kérem, ez itt a Kis-Balaton területe! Persze a ládaoldalon le van írva, hogy nem érdemes arról közelíteni, de minek strapálják magukat olvasással. A találat a lényeg! Pedig sok érdekességtől esik el az ilyen ember! Na, megint elkalandoztam, gyerünk vissza, hogy sínen legyünk! Bár a növényzet már kezdi levetni nyári ruháját, nekem így is tetszik a táj!

Milyen jó lenne bemenni a fák közé és Tutajosként a vadvilágot lesni ! De nem lehet. Részben a terep alkalmatlan a közlekedésre, másrészt pedig Fokozottan Védett Terület, tehát belépni tilos! Természetszerető és -járó emberként, tudomásul veszem és betartom ezt az intelmet, de a fantáziám nem zavarja a természetet! Az szabadon leselkedhet a fák között a madarak után. Fizikai énem azonban csak békákat lát, amint nagy ugrásokkal csobbannak a vízbe, ha rájuk vetül az árnyékom. Úgy látszik, sokáig lesz még jó idő, ha így szeptember végére sem vermeltek el! (Megint ez a meghasadt tudat! Az imént Bütyök, most meg Tutajos! Baj lesz ebből! Inkább, maradok én.)

A természet után a vasúti pályára vetem tekintetem. Mint említettem, fa aljak vannak a sínek alatt. Ezekben pedig szegek, a gyártás évével. Zömében a hatvanas évekből származnak, amikor a vonalat a teherforgalom igényei szerint átépítették. Aztán jöttek a javítások, erről árulkodnak a hetvenes évek talpfaszegei. Egyiket le is fényképezem. Nézegetem a szétrohadt talpfákat, hátha valamelyikből ki lehetne húzni egyet, emlékbe. Láss csodát, egyet sikerül kézzel kivenni! Mehet a vasúti relikviás dobozomba! Immár kétszeres örömmel tanulmányozom tovább a pályát. Most a síneket veszem szemügyre. Itt a legfiatalabbat keresem, mert ez árulkodik arról, hogy mikor végezhettek utoljára komolyabb felújítást a pályán. Találok egy 1988-as gyártású sínt. Ez bizony azt mutatja, hogy egészen a bezárásáig jó állapotban tartották a pályát. Közben a rakodóhoz érek. Itt egy kézi állítású váltóberendezés van.

Kiszögelték, hogy illetéktelenek ne állítsák át. Gondolom, azért időnként a PFT csak végig gurul a pályán, mert azt hiszem, hogy a stratégiai jelentősége megmaradt a vonalnak, ezért is nem szedték fel a síneket. Egyébként az állaga is egészen rendben van. Azt a néhány korhadt aljat kell kicserélni, kicsit beszabályozni a szinteket, kis bozótirtás a pálya mentén, gyomirtás a pályán és a forgalom újra felvehető lenne. Hej, ha a valamikori terveket a Szombathely-Balaton vonalról a pénzhiány nem hiúsította volna meg! Lehet, még mindig járnának itt vonatok! A rakodó egy ún. homlokrakodó, mely lehetővé teszi, hogy a közúti járművek felhajthassanak a vasúti kocsikra. Feltehetőleg ez is katonai célokat szolgált, harcjárművek fel- és lerakodására használták.

A fenékpusztai megállóhelyre némi kerülővel fogok visszatérni. Átkelek a 76-os úton és a túloldalon található kerékpár/turista úton megyek visszafelé. Közben érintem a romos Festetics Kastélyt. Valószínűleg az egykori lenfonó gyár irodáinak használták a háború után, legalábbis kinézete alapján úgy tűnik. Még egy HUNGÁRIA feliratú embléma is díszíti a kerítést lehet, hogy ez volt a cég neve? Most már értem a hatalmas kémény szerepét is, amit jövetben láttam. Feltehetőleg a gépeket működtető gőz előállítására szolgáló kazánhoz tartozott.

Ráfordulok az egykori kastélyhoz vezető, fasorral szegélyezett útra. Találok egy kifakult, összeirkált táblát, mely az egykori római erődről ad információkat. Helyenként alig olvasható. Valahogy az egész Fenékpuszta siralmasan lepusztult hely benyomását kelti. A régi istállókból kialakított szükséglakásokban lakók sem növelik a bizalmat. Pedig ez a hely a kiemelkedő mezőgazdasági múltja és a környezet szépsége révén, többet érdemelne! Innen, a már jövetben megismert úton térek vissza a fenékpusztai vasúti megállóhelyhez. Éppen egy gyors vonat húz át. Utolsó kocsija után nézek és kicsit szimbolikusnak is tűnik a látvány. Fenékpuszta számára a fejlődés vonata elment, miközben a hely itt maradt megkopott emlékeivel. Jön-e még vonat számára?

Frissítés: A 2019/20-as menetrendben Fenékpuszta már nem szerepel a vasúti megállóhelyek között. Tényleg elment számára a vonat.

Én minden kopottsága és elhanyagoltsága ellenére, beleszerettem ebbe a nyugalmat árasztó, csöndes helybe. Szívesen fogok visszatérni, ha újra erre járok.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Fenékpuszta vmh. – Zöld sáv – GCDBAK_ 6- Zöld sáv – jelöletlen út – vasúti pálya – GCZVVT – vasúti pálya – Kék kerékpárZöld sáv – Fenékpuszta vmh.

Megtett távolság: kb. 6 km.
Szintkülönbség: 80 m.
Átlagsebesség: 2,6 km/h (mozgásban 4,0 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Megint a strázsán – Monori Strázsa és Lógató Horgásztó


2014_61-62_167-168 GCmono és GCLOTA

2014.08.31 Vasárnap

Ládász életünk során már több “Strázsa” nevű helyen megfordultunk, így az Esztergom melletti Kis-Strázsa-hegyen és a Nagykőrös közelében lévő Strázsa-halmon. Ma a monori szőlőhegy van soron, melyet szintén Strázsa-hegynek hívnak. Persze “hegynek” csak az alföldi ember szemével nézve lehet nevezni, hiszen 191 méteres magasságával csak halomnak számít a földrajzi besorolása alapján.


Természetesen Monor vasútállomáson szállunk le a vonatról. Innen csak a Piros négyszög jelzést kell követnünk, mely egyenesen a “hegyen” álló kilátóig visz. A városon különösebb látnivaló nélkül haladunk keresztül, hiszen Monor is csak olyan kisváros, mint amilyenből számtalan van az országban. “Elővárosának”, Monorierdőnek a lakosságával együtt is csak kb. 20 ezres a létszáma. Viszont járási székhely és a budapesti előváros vonatindító állomása is. A lakosság nagy része naponta a fővárosba jár dolgozni. De térjünk vissza túránkhoz! A házak közül kiérve, a szőlőskertek veszik át a főszerepet. Az út is lassanként emelkedni kezd, jelezve, hogy mégiscsak hegynek megyünk. Jellemzően bekerített, egyéni birtokokat látunk, szemben a borvidékek nagy táblás művelésével. Már jócskán a telkek között járunk, mikor eszünkbe jut, hogy természetjáró mentorom és barátom Osi, a lelkünkre kötötte, hogy a város szélén álló borozóba feltétlenül térjünk be, megkóstolni a hegy levét. Erről lemaradtunk, vissza már nem fordulunk. Egyébként is mi csak túra után szoktunk egy-egy pohárral felhajtani valami itókát, úgymond “jutalom a nap végén” jelleggel. Megyünk az úton és nézegetjük a kerteket. Van amelyik gyönyörűen ápolt, hatalmas fürtök lógnak a tőkékről, mások elhanyagoltak, gazosak. Látszik, hogy évek óta nem voltak metszve sem, csenevészek a bogyók is a fürtökben. Gondolom “örülnek” a szomszédok, mert ilyen telkekről, a monília is könnyen átterjed a környékre. Lassanként elérünk a Szent Orbán szoborhoz, melyet a szőlők védelmében állítottak, ahogy azt szokás sokfelé az országban. Utunkat a pár évvel ezelőtt létesült szőlészeti és borászati tanösvényen folytatjuk. Olvasgatjuk a táblákat, gyarapítva ez irányú tudásunkat. Aztán, mivel nem olyan magas ez a hegy, hamar fel is érünk a tetejére felállított kétszintes kilátóhoz. Kicsit szkeptikusak vagyunk a kilátást illetően, mert a kilátót a környékről sem lehet látni, de egy próbát megér! Felérve a második szintre meglepődünk, hogy milyen messzire el lehet látni! Viszont a város felé nincs kilátás, így jól láttuk, hogy nem láttuk.

A kilátó párkányán elhelyezett, immár megszokottnak mondható rajz, segít a környező települések beazonosításában. Miután alaposan szétnéztünk, lefelé vesszük az irányt. A kilátó lábánál elfogyasztjuk tízórainkat, majd elindulunk a ládát megkeresni.

Sajnos az építmény költségvetésébe már nem fért bele néhány szemetesedény elhelyezése, így a szemetünket magunkkal visszük. Nem gyarapítjuk a környéken szétszórt hulladék mennyiségét! Mivel a kilátó közelében nincs alkalmas hely, a rejtő kb. 500 m-re a csúcstól helyezte el a geoládát, egy kiserdőben. Utunkat immár a Piros kereszt jelzésen folytatjuk. Az út egyik oldalán a megszokott szőlőskertek, a másikon  kezdődik az erdő. Néhány kanyar után meg is érkezünk a rejtési helyre. A logokból látszik, hogy nem teljesen egyértelmű a leírás, a ládát többen nem találták meg. Ezért is hívtam fel Osi barátomat, hogy megkérdezzem a részletekről, mert Ő nem régiben járt erre. A ládának egy megdőlt fa alatt kellene lennie, de ehelyett egy álló fa tövében leljük meg, gallyakkal és száraz fűvel álcázva. Az eltérés pár méter, tulajdonképpen belefér a GPS hiba határába. Ha nem ragaszkodunk a leíráshoz, megtalálható.

Logolás után megyünk tovább a turistaúton. Akácosok és szántóföldek között vezet az utunk. A csendet csak egy ragadozó madár kiáltása töri meg, ami a szántóföld fölött köröz. Úgy látom egerészölyv lehet, de elég messze van. Lassanként erősödő zúgás hallatszik, közeledünk a 4-es főút felé. Szerencsére egy aluljárón keresztül tudunk átkelni rajta, így nem kell a testi épségünket veszélyeztetni. Néha repülőgépek szállnak el (majdnem) fölöttünk, közel Ferihegy! Egy hosszú egyenes után aszfaltúthoz érünk és hipp-hopp, már Péteriben is vagyunk. Mindjárt a település szélén található a Lógató Horgásztó, utunk következő állomása. Mi nem a damilt lógatjuk, hanem az orrunkat, mert lóg az eső lába is. Ezért sietősre vesszük a logolást. Egy csupa hangya, öreg korhadó fa odúja rejti a ládát.

Míg felmászom, kissé “hangyás” leszek, Vé söprögeti rólam, amit talál. Logolás után gyorsan visszarejtem, eltávolítjuk az újabb hangyákat és indulunk a település központja felé. A tó nem nagyon érdekel, bennünket, inkább a település. A hangyák sürgölődése is a közeledő esőre utal. Így is van, alig érünk be a házak közzé, már csepeg is. Halogatjuk a dolgot, hogy ne kelljen a zsákból az esőkabátot előhalászni, de egyre komolyabban esik. Nincs választás! Felvesszük poncsóinkat, de mire végzünk vele, már el is áll. Ez igen rövid zápor volt, leginkább szívatás jelleggel. Kabalából magunkon hagyjuk az esővédőket, de mire a település központjába érünk, már nagyon meleg van alatta, így levesszük. Szerencsére az esőfelhő elhúzódott.

Megnézzük a templom körül az emlékműveket, majd indulunk a vonathoz. A Hosszúberekkel közös megállóhelyhez ugyanis, még egy jó 20 percet kell gyalogolni. Nem is csodálom, hogy nem sokan veszik igénybe a vasutat. Míg a megállóhely felé tartunk megbeszéljük, milyen szimpatikus településnek találtuk Péterit. Tiszta, rendezett, látszanak a lakók tót gyökerei. Az emlékművek egyike is a II. vh. utáni lakosságcserének állít emléket. A látottak miatt, ide szívesen visszatérnénk még!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Monor vá. – Piros négyszögPiros kereszt – GCmono – Piros keresztPiros sáv – GCLOTA – Piros sáv – jelöletlen út – Piros sáv – Hosszúberek-Péteri vmh.

Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 226 m.
Átlagsebesség: 2,9 km/h (mozgásban 4,4 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Egy kör Isaszeg környékén – Isaszegi csata, valamint Horhos és Horgásztó


2014_56_162 GCIS49 és GCHOHO

2014.08.22 Péntek

A szabadságos napokat kihasználva, ma Isaszeg környékére megyünk. Megnézzük az Isaszegi csata emlékművét és még két ládát. Legalábbis ez a terv, aztán majd meglátjuk! “Egy kör Isaszeg környékén – Isaszegi csata, valamint Horhos és Horgásztó” olvasásának folytatása

Újra Vé kedvében járva – Kornyita


2014_55_161 GCKORN

2014.08.20 Szerda

Vé régebben több éven keresztül járt a Művészetek Völgyébe dolgozni. Ekkor hallott először a délebbre fekvő Káli-medence szépségeiről és a bakancslistájára felkerült ez a hely is. Kihasználva az ünnepnap adta lehetőséget, kivettünk pár nap szabit, hogy ládázhassunk. Első napon ide, a Káli-medencébe, pontosabban, az annak területén lévő Kornyi-tóhoz látogatunk el. “Újra Vé kedvében járva – Kornyita” olvasásának folytatása

Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda


2014_48-50_154-156 GCTiBa, GCTIHA és GCLAHA

2014.08.02 Szombat

Zoli a múlt heti fiaskó után, ma jó korán érkezik a vonathoz. Annál is inkább igyekezett, mert ma a Balatonhoz megyünk, ahol Ő még nem sokat járt. “Eredménytelen barátkozás a nyári Tihannyal – Tihanyi Barát, Tihany szíve és A “látott hal” – garda” olvasásának folytatása

Esztergom, a megunhatatlan – Esztergomi séta és Sándor Bástya


2014_47-48_151-152 GCEGOM és GCSaBa

2014.07.13 Vasárnap

Esztergom a kedvenc kisvárosaink közzé tartozik. Már többször megfordultunk itt. Legutóbb négy éve, a nagy árvíz után jártunk itt, egy kétnapos pihenés keretében. Akkor még nem ládáztunk és alaposan bejártuk a víztől kissé megviselt várost. Ládázásaink során, idáig csak a környező magaslatokról (Vaskapu, Kis-Strázsa-hegy) csodáltuk a települést. Most eljött az idő, hogy földközelből is szemügyre vegyük azt. Kíváncsian várjuk, hogy újra lássuk az ismerős helyeket. Korábban már írtam, hogy szeretünk időről időre visszatérni egy-egy helyre és megfigyelni a változásokat. Most is érdeklődve tekintünk elébe, hogyan is sikerült az árvíz után felszámolni a károkat. “Esztergom, a megunhatatlan – Esztergomi séta és Sándor Bástya” olvasásának folytatása

Csoportos ládázás – Gyömrő, Hrúz Mária és Petrovics István és Tőzeges-tó


2014_36-38_139-141 GCgyom, GCHMPI és GCTOZE

2014.06.07 Szombat

A korábbi bejegyzésekből már megismert, volt kolléganőm Zsuzsa, ma ismét velünk tart. Zoli is ráér, így Ő is jön velünk, így teljes a csapat. Gyömrőre és környékére látogatunk. “Csoportos ládázás – Gyömrő, Hrúz Mária és Petrovics István és Tőzeges-tó” olvasásának folytatása

Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár


2014_33-34_137-138 GCVeKo és GCGERV

2014.05.31 Szombat

Mint azt egy korábbi logomban írtam, betöltöttem az ötvenet. Múlt heti Sárospatak környéki utunkat követően eljöttek gyermekeim is felköszönteni. Olyan tortát kaptam tőlük, amit feltétlenül meg kell, hogy mutassak kedves Olvasóimnak. Image00001

Tehát, amint látszik, 50 után is van élet. Majd meglátjuk.! Mindenesetre ma is teszek egy próbát. Olyan területére megyünk az országnak, ahol nagy egybefüggő erdőségek találhatók. Ez idáig a Vértes kiesett “működési területünk” alól. Csak néha-néha keveredtünk el a szélére. Most bevesszük magunkat a mélyébe. “Barangolás a Vértes rengetegében – Vértesszentkereszti Kolostor és Gerencsérvár” olvasásának folytatása

Kirándulás az ország egyik legszebb látványosságához – Megyer-hegyi tengerszem, Király-hegyi malomkőbánya és Nagy Bot-kő, gejzírkúp


2014_31-32_135-136 GCtege, GCKYRA és GCNBOT

2014.05.24 Szombat

Múlt héten kimaradt a ládázás. Ennek oka Yvette volt. (Cherchez la femme!, ahogy a művelt japánok mondanák, ha tudnának kínaiul.) Pontosabban egy, ezt a nevet viselő mediterrán ciklon, mely 2014. május 14-15-én letarolta az országot. Különösen a Bükkben és a Balaton környékén okozott nagy pusztítást. Ha két hete a Bükkben tett látogatásunk során elborzadtunk a látványon, akkor most mi lehet ott!? Különösen, hogy tapasztalataim szerint, a BNP és a területileg illetékes Erdészetek nem szoktak sietni a károk következményeinek felszámolásával, főleg a turistautak járhatóvá tételével. De azon a hétvégén semerre sem ajánlották az elindulást, mert mindenütt a kármentesítés folyt.


Ma, a helyzet normalizálódása után,  egy régi bakancslistás helyre látogatunk el, a Megyer-hegyi tengerszemhez, ami egy régi malomkő-bánya helyén alakult ki. A vonatról Sárospatakon szállunk le. A “tetthelyre” végig a Piros T jelzés vezet, így erre állunk rá az állomásnál. Végigsétálunk az Iskolakert nevű parkon, ahol megcsodáljuk a Református Kollégium előtt álló hatalmas, árnyas fákat. Útközben megállunk a Huszár Panzió és Étterem nyitvatartásának és étlapjának megtekintése céljából és elhatározzuk, hogy visszafelé itt fogunk étkezni. Lassan a város szélére érünk, ahol egy vasúti átjáró után a beszédes nevű Malomgyár utcán folytatjuk utunkat. A turistaút azonban hamarosan letér egy dűlőútra. ezen mégis csak jobb menni, mint az aszfalton! Előttünk egy dombon szőlő ültetvények találhatók. Szántóföldek és az egykori Malomkőgyár helye mellett haladunk. Az utat időnként erdősávok és cserjések szegélyezik. Ezt az egyhangúságot az egyre gyakrabban feltűnő szőlők oldják. Hű, ha szeptember lenne, de jót lehetne “legelni” itt!-mondja Vé. Most azonban a szőlőfürtöknek még nyoma sincs. Megyünk is tovább. A szőlőt lassan ismét erdők váltják, de ezek már olyan “igazi” hegyi erdők. Egy-egy régi épület romja mellett megyünk el. A térképről látjuk, hogy egykor tanya, iskola, pince stb. állt itt.

Már közel járhatunk, mert az út határozottabban emelkedik. Feltűnnek az első ismertető táblák is a tanösvényen. Tulajdonképpen itt kezdődik az igazi tanösvény, nem is igazán értem, idáig miért tanösvény jelzés vezetett. Egy kanyar után aztán hirtelen előttünk van az egykori bánya. Legalábbis a függőlegesre faragott sziklafalak az emberi beavatkozás nyomát mutatják. Aztán egy ismertető tábla is megerősít minket abban, hogy megérkeztünk.

Szemük, szánk eltátjuk a látványtól. Mivel a helyszínen még nincsenek sokan, gyorsan a láda után nézünk. Egy függőleges sziklafal tövében találunk az árulkodó kőrakásra. Szegény dobozon egy “malomkő” nagyságú szikladarab hever, alig bírom leemelni. Így nem csoda, ha a doboz folyamatosan tönkremegy! Gyors logolás után visszarejtés. Próbálok a kövekből kis fészket építeni, hogy a kövek súlya ne a ládát terhelje. Sok idő azonban nincs, mert a látogatók kezdenek megszaporodni és nem akarjuk ténykedésünkkel a ládát lebuktatni. Miután jövetelünk egyik célja teljesült, ráérünk a látnivalókra helyezni a hangsúlyt. Ámulva nézzük, hogy milyen szabályosan kerekek a sziklában a metszésnyomok. Vajon, milyen módszerekkel vájták ki ilyen precizitással?

Rövidesen a bányaudvarba jutunk. A leglátványosabb a sziklába vájt lakás és kovácsműhely.

Vé a klausztrofóbiája miatt inkább kint marad, én belülről is szemügyre veszem. Kint néhány félbehagyott malomkő is található, melyet Vé azonnal alkalmasnak nyilvánít az étkezésünk lebonyolítására, mivel már dél felé jár az idő.

Közben egy népesebb középiskolás diákcsapat érkezik Károlyfalva felől. Vezetőjük próbál velük némi hasznos információt megosztani az egykori bányáról, de legtöbbjüket csak a folyamatosan csipogó telefonjaikra érkező üzenetek érdeklik, a másik felük meg folyamatosan azon sopánkodik, hogy hogy elfáradtak a közel másfél kilométeres(!) úton. A tanerő mondanivalója és a nagyszerű látvány talán csak egy-két gyereket érdekel. Mi sem voltunk angyalok, de ha egy osztálykiránduláson eljutottunk valahova, legalább megnéztük a helyet. Fel is szedelőzködünk, hogy folytassuk utunkat. Felmászunk a kiépített kilátóhelyre, ahonnan rálátás nyílik az egész környékre.

Innen készülhettek azok a csodálatos képek is, melyek alapján felvettem a helyet a bakancslistámra. Sajnos, vagy nem sajnos, a kilátás már nem olyan remek, mint a képeken, mert a növényzet kezdi visszahódítani a helyet. A legkisebb sziklarepedésekből és a peremeken megtapadt földrétegből is bokrok és facsemeték sarjadnak.

Érdekes látvány! Talán 3-4(!) gyerek is felmászott ide a huszonvalahányból, hogy szemügyre vegye a legjobb kilátást nyújtó helyről a meglátogatott területet. A többieket sajnálom, mert nem is tudják, miről maradtak le.

Most örülök, hogy én a gyermekeimet úgy neveltem, hogy meglássák a természet szépségeit. Nem is kell őket sokat biztatni a kirándulásra! Ha idejük engedi, mennek. Remélem, ha egyszer lesz(nek) unoká(i)m, majd Ő(ke)t is hasonlóképpen tanítgathatom, hogy meglássák a szépet! Miután kigyönyörködtük magunkat és elkészítettük a “kötelező” fotókat annak emlékére, hogy itt jártunk,

elindulunk egy következő malomkőbánya helyszínére, a Király-hegyre. Az erdőben gyorsan  mögöttünk marad a sok látogató zsivaja, csak az erdő és mi vagyunk. Meg egy útkereszteződés után három cigány asszony, akik gombát gyűjtenek. De milyeneket! Én még ekkorákat nem láttam! Úgy látszik, ismerik a legjobb gombatermő helyeket. Aggódva kérdezik, hogy láttunk-e gombákat, de amikor elmondjuk, hogy minket nem érdekel a gomba, megnyugszanak. Megijedtek, hogy begyűjtöttük előlük a javát. Azt meg elképzelni sem tudják, hogy akkor mit keresünk az erdőben, ha nem gombát! Gyorsan továbbállunk. Egyre kevésbé járt utakon haladunk. Itt-ott már látszik Yvett működésének nyoma is. Végül a jelzés egy alig járt ösvényre vezet. Előttünk egy termetes, frissen kidőlt fa. Biztos, hogy ezt is a szédült nőszemély döntötte ki, na de, miért az útra? Átmászni rajta, átbújni alatta nem lehet, pedig két hete komoly vizsgát tettünk ebből a tárgyból. Az én módszerem következik, meg kell kerülni! Azonban ez sem könnyű. A fa körül jobbról, járhatatlan bozót, balról dzsumbuj. Végül ezt választjuk. Óvatosan araszolok előre. Vé a mögöttem maradt “elefántcsapáson” már viszonylag könnyen halad. Egyszer csak érzem, baj van. A lábam beleakad az összenőtt szederinda fonadékba. Visszahőkölök, de ez kissé hevesre sikerül. A hátizsákom kibillent az egyensúlyomból és lassított felvétel szerűen dőlni kezdek. Próbálom visszanyerni az egyensúlyom, de lehetetlen. Annyit sikerül elérnem, hogy oldalra boruljak, ott nincsenek ágak, csak egy zöld folt. Teljesen egyenes testtartásban, a bokámat forgáspontként használva, zsákszerűen dőlök… A CSALÁNBA! Mert az a szép zöld, amit a szemem sarkából láttam egy csalánmező volt. A vékony technikai póló mit sem véd a csípésektől. Vé harsány hahotába kezd, mikor meglátja fancsali ábrázatom. Az egész annyira szürreális volt, ahogy lassan beledőltem a csalánba, hogy én is röhögni kezdek. Vé próbál felhúzni, de ez olyan, mint amikor a kisegér próbál segíteni az elefánton. Kis híján Őt is magamra rántom. Felállni sem tudok, mert ahogy felültem az esés után, a fenekem pont egy gödörben landolt és nem bírok kimászni. A hátizsák is visszahúz. Na, itt maradtam! Végül nincs más megoldás, mint ismét belehengeredni a csalánba és úgy feltápászkodni. Hurrá, most már a tenyerem is ég a csaláncsípéstől! Az biztos, hogy egy ilyen kezelés után a reuma messziről kerülni fog! Szerencsére több akadály már nincs a bányáig. Ez Király(-hegy)! Körben sziklafalak, előttünk egy sasbérc-szikla meredezik. A GPS-vétel egyenlő a nullával. Körbejárjuk a “cukorsüveget”, próbáljuk betájolni, hol lehet a láda,. Végül kiderül, hogy mászni kell. Néha jön egy kis jel a GPS-re, aszerint korrigálok. Aztán egy gyanús kőrakás a szikla aljában. Megcsörren a telefon. Vé hív, mert Ő lemaradt a sziklaszurdokban. Mondom merre jöjjön, megvárom. Rövidesen feltűnik és a közelemben lehuppan.

Meglehetősen elfáradt. Én gondozásba veszem a ládát. Online logolni nem tudok, mert nincs térerő. Felírom a jelszót, majd később adminisztrálunk. Miután visszarejtettem a ládát, én is Vé mellé telepszem, mert az én lábaim is kikészültek a morzsalékos terepen. Elkészítem életem első szelfijét is örömömben, bár az öröm kevésbé létszik a képen, inkább az új feladatra koncentrálás.

Ismét egy nagyon klassz helyre jutottunk el a geocaching segítségével, ma már a másodikra. Miután kipihentük kissé magunkat, indulunk vissza Sárospatakra. Vetünk még egy búcsúpillantást a sziklára, DSCN2300majd a tanösvény egy másik ágán távozunk. Nem akarok ismét a csalánosban kikötni! Jól választottunk, erre jobbak a terepviszonyok. Ráadásul szinte szintben kell menni, amit külön díjazunk. Egy szőlőbirtok mellett lépünk ki az erdőből. Ismételten sajnáljuk, hogy nem érik a szőlő! Elmegyünk egy remek helyen épült, de elhagyott présház mellett. De jó kilátás lehetett innen! Vajon, miért hagyták el így? Közben a szomszédos domboldalon figyeljük, ahogyan egy felhő árnyéka áthalad. Érdekes kontrasztot ad az árnyékos és a napsütötte rész. Sajnos a fényképen nem annyira átütő ez a látvány, mint a valóságban.

Az út mellett kedves kis virág, valami rózsaféle. Nemsokára ismét cserjés területen kanyarog alattunk az út. Virágzanak a csipkebokrok is.

Gyümölcsöskertek maradnak el mellettünk, míg a Nagy Bot-kő gejzírkúp felé haladunk. Ezt a ládát terveztük be harmadiknak. Látunk egy érdekes bokorcsoportot is, melyből három fa nyúlik az ég felé. Olyan messziről, mint egy döglött bogár, esetleg egy hátára fordult UFO.

Bogár vagy UFO?

Végül a szőlőktől is elbúcsúzunk, miközben a távolban felsejlik minden magyar szőlő ősatyja, a tokaji Nagy-Kopasz-hegy.

Ismét egy erdőbe érünk. Itt nem sokat kell menni, mire egy játszótér mellett a gejzírkúphoz érünk.

Meglehetősen fáradtak vagyunk. A kályhát is jól megrakták odafent és a hosszú gyaloglás a napon sokat kivett belőlünk. Legelőször is egy alkalmas padnál letelepszünk és szivacsként szívjuk magunkba megmaradt vízkészletünket. Vé úgy dönt, hogy Ő pihen, én menjek a láda után. Őszintén szólva nem sok kedvem van hozzá, de elindulok. Az előző logokban már többen nem találták, valószínűleg eltűnt. Én is keresem, de inkább csak a becsület kedvéért. A ládát nem találom, de annak nyomát, hogy a helyet illemhelynek használták inkább. Feladom. Majd egyszer visszajövünk, úgyis van még láda errefelé. Mivel nem végeztem alapos kutatást, így mellőzöm a logolást. Több kedvvel, alaposabban átnézve a helyet, valósabb lesz a véleményünk.

Közben Vé is körüljárja a helyet. Aranyos kis virágokat talál az utat szegélyező kövek mellett.

Még megnézzük a pótjelszót a libikókán, de annak is csak a vélt helyét találjuk. Ez a láda nem ma várt ránk. Pihenés után útra kelünk.

A Huszár Étteremben eszünk egy közepes estebédet, majd az állomás felé vesszük az irányt. Az Iskolakerthez érve, mivel vonatindulásig még bőven van idő, sétálunk kicsit. Yvett egy újabb áldozatát itt is megtaláljuk.

Kicsit üldögélünk még a fák árnyékában. Felidézzük a nap történéseit. Már tiszta szívből nevetek én is a reuma-kezelésemen. Szerencsére a csaláncsípés már nem érződik, maradt az élmény. Az állomási Büfében még feltankolunk vízből a hazavezető útra, majd felszállunk a vonatra.

Frissítés: Miután hazatérve ismét ránéztem a Nagy Bot-kő, gejzírkúp láda oldalára láttam, hogy a Rejtő betegre állította a ládát, mert az valóban eltűnt. Nem a kitartásunkon múlt, hogy nem találtuk. Egyszer viszont visszatérünk és megkeressük!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Sárospatak vá. – Piros T– GCtege – Piros T – GCKYRA – Piros T – jelöletlen út – GCNBOT – Piros T – Sárospatak vá.

Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 463 m.
Átlagsebesség: 2,3 km/h.

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!