2015 59-60_247-248 GCKEKL és GCGIDA
2015.06.06 Szombat
Kamasz koromban nagy lelkesedéssel néztem, az azóta már legendássá vált, “Másfélmillió lépés Magyarországon” c. filmsorozatot, mely a Kék Túra útvonalát mutatta be 14 epizódban, az akkori útvonalon, a László-tanyától Nagy-Milic) a Szent-Vid hegyig (Írottkő). A filmben felbukkantak a kor neves szakértői, így Dercsényi Balázs művészettörténész, akinek a könyveit gyakran forgattam, egy-egy helyre elutazva vagy Juhász Árpád geológus, akinek az ismeretterjesztését mindig szívesen hallgattam, az akkoriban még nézhető televízióban. Akkor meg is született a döntés, én is végig járom azt az 1124 kilométert! “A nagy KÉK országúton – Országjáró Kék Láda és Őz-kút” olvasásának folytatása
Kellemes, igazi tavaszi, napsütéses időjárást ígért a meteorológia, így vidáman indultunk reggel, egy korábban még fel nem fedezett területre, a Mátra nyugati lábához. Jobbágyi vasúti megállóhelyen szállunk le a vonatról. Első célpontunkat el sem téveszthetnénk, hiszen ott magasodik velünk szemben, a hegy tetején egy geodéziai mérőtorony, a Jobbágyihegyi, mely a Nagy-hársas-hegy tetején áll. Na, erre varrjunk gombot! Most akkor milyen hegy? 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. 
– 
jelzést kell követnünk, mely egyenesen a “hegyen” álló kilátóig visz. A városon különösebb látnivaló nélkül haladunk keresztül, hiszen Monor is csak olyan kisváros, mint amilyenből számtalan van az országban. “Elővárosának”, Monorierdőnek a lakosságával együtt is csak kb. 20 ezres a létszáma. Viszont járási székhely és a budapesti előváros vonatindító állomása is. A lakosság nagy része naponta a fővárosba jár dolgozni. De térjünk vissza túránkhoz! A házak közül kiérve, a szőlőskertek veszik át a főszerepet. Az út is lassanként emelkedni kezd, jelezve, hogy mégiscsak hegynek megyünk. Jellemzően bekerített, egyéni birtokokat látunk, szemben a borvidékek nagy táblás művelésével. Már jócskán a telkek között járunk, mikor eszünkbe jut, hogy természetjáró mentorom és barátom Osi, a lelkünkre kötötte, hogy a város szélén álló borozóba feltétlenül térjünk be, megkóstolni a hegy levét. Erről lemaradtunk, vissza már nem fordulunk. Egyébként is mi csak túra után szoktunk egy-egy pohárral felhajtani valami itókát, úgymond “jutalom a nap végén” jelleggel. Megyünk az úton és nézegetjük a kerteket. Van amelyik gyönyörűen ápolt, hatalmas fürtök lógnak a tőkékről, mások elhanyagoltak, gazosak. Látszik, hogy évek óta nem voltak metszve sem, csenevészek a bogyók is a fürtökben. Gondolom “örülnek” a szomszédok, mert ilyen telkekről, a monília is könnyen átterjed a környékre. Lassanként elérünk a Szent Orbán szoborhoz, melyet a szőlők védelmében állítottak, ahogy azt szokás sokfelé az országban. Utunkat a pár évvel ezelőtt létesült szőlészeti és borászati tanösvényen folytatjuk. Olvasgatjuk a táblákat, gyarapítva ez irányú tudásunkat. Aztán, mivel nem olyan magas ez a hegy, hamar fel is érünk a tetejére felállított kétszintes kilátóhoz. Kicsit szkeptikusak vagyunk a kilátást illetően, mert a kilátót a környékről sem lehet látni, de egy próbát megér! Felérve a második szintre meglepődünk, hogy milyen messzire el lehet látni! Viszont a város felé nincs kilátás, így jól láttuk, hogy nem láttuk.
jelzésen folytatjuk. Az út egyik oldalán a megszokott szőlőskertek, a másikon kezdődik az erdő. Néhány kanyar után meg is érkezünk a rejtési helyre. A logokból látszik, hogy nem teljesen egyértelmű a leírás, a ládát többen nem találták meg. Ezért is hívtam fel Osi barátomat, hogy megkérdezzem a részletekről, mert Ő nem régiben járt erre. A ládának egy megdőlt fa alatt kellene lennie, de ehelyett egy álló fa tövében leljük meg, gallyakkal és száraz fűvel álcázva. Az eltérés pár méter, tulajdonképpen belefér a GPS hiba határába. Ha nem ragaszkodunk a leíráshoz, megtalálható.
– GCLOTA – 
jelzés vezet, így erre állunk rá az állomásnál. Végigsétálunk az Iskolakert nevű parkon, ahol megcsodáljuk a Református Kollégium előtt álló hatalmas, árnyas fákat. Útközben megállunk a Huszár Panzió és Étterem nyitvatartásának és étlapjának megtekintése céljából és elhatározzuk, hogy visszafelé itt fogunk étkezni. Lassan a város szélére érünk, ahol egy vasúti átjáró után a beszédes nevű Malomgyár utcán folytatjuk utunkat. A turistaút azonban hamarosan letér egy dűlőútra. ezen mégis csak jobb menni, mint az aszfalton! Előttünk egy dombon szőlő ültetvények találhatók. Szántóföldek és az egykori Malomkőgyár helye mellett haladunk. Az utat időnként erdősávok és cserjések szegélyezik. Ezt az egyhangúságot az egyre gyakrabban feltűnő szőlők oldják. Hű, ha szeptember lenne, de jót lehetne “legelni” itt!-mondja Vé. Most azonban a szőlőfürtöknek még nyoma sincs. Megyünk is tovább. A szőlőt lassan ismét erdők váltják, de ezek már olyan “igazi” hegyi erdők. Egy-egy régi épület romja mellett megyünk el. A térképről látjuk, hogy egykor tanya, iskola, pince stb. állt itt.
majd a tanösvény egy másik ágán távozunk. Nem akarok ismét a csalánosban kikötni! Jól választottunk, erre jobbak a terepviszonyok. Ráadásul szinte szintben kell menni, amit külön díjazunk. Egy szőlőbirtok mellett lépünk ki az erdőből. Ismételten sajnáljuk, hogy nem érik a szőlő! Elmegyünk egy remek helyen épült, de elhagyott présház mellett. De jó kilátás lehetett innen! Vajon, miért hagyták el így? Közben a szomszédos domboldalon figyeljük, ahogyan egy felhő árnyéka áthalad. Érdekes kontrasztot ad az árnyékos és a napsütötte rész. Sajnos a fényképen nem annyira átütő ez a látvány, mint a valóságban.
Azt hiszem, elég is lesz már az ehhez a mérföldkőhöz kapcsolódó filozofálgatásból!
jelzésen vágunk neki a hegynek. Meglehetősen erős szél fúj. A hatalmas bükkök koronáiban recsegnek-ropognak az ágak. A szél orgonamuzsikája mellé dobpergésként hat, ahogyan össze-össze ütődnek. Érdekes erdei koncert! Egy idő után Vé elvonul tőlünk, hogy leguggolva engedjen a természet hívásának és elvégezze folyó ügyeit. A munka dandárjában egyszer csak hatalmas reccsenés hallatszik, majd egy óriási ág esik le Vé mögött. Szegénykém, úgy megijedt, hogy majdnem elfelejtette visszahúzni a bugyiját, úgy rohan hozzánk. Isteni szerencse, hogy nem rá esett az ág, mert ehetnénk Zolival ketten a vagdalthús konzervet! (Szerencsére Vé a hátizsákját ideadta, mielőtt elment a dolgára 
A látvány egészen az Árpád-hídig elkísér bennünket. Nagyon jól esik a kellemes novemberi napsütés a múlt hét ködös-párás, fagypont közeli hőmérsékletéhez képest. a híd utáni csomóponton átverekedve magunkat, ismét a rakparton folytatjuk. Rövidesen az Óbudai-sziget hídjához érünk. A híd után leereszkedünk egészen a Duna-ág partjára, így távolabb kerülünk a forgalmas rakparti úttól. 
A forgalom zaja mostantól valahonnan felülről hallatszik és így már nem olyan zavaró. A víz mellett ballagva és a sziget fáit nézegetve, fel sem tűnik, hogy egyszer csak elfogy az út. Kerítések vannak előttünk. A zöldön keresztülvágva felmászunk a rakpart útjához. Valahogyan kikeveredünk a Mozaik utcába. Végül is valahova ide adta a térkép a multi következő pontját. A Mozaik utca Szentendrei út sarkára esett a koordináta. 
Alaposan megnézünk minden táblát, villanyoszlopot és olyan helyet, ahova fel lehetett volna írni a koordinátákat, de nem járunk sikerrel, ezért tovább indulunk. Még szerencse, hogy a rejtőtől megkaptuk az összes koordinátát! Mivel már délfelé jár az idő, megéheztünk. Úgy döntünk próbálunk nézni egy olcsóbb étkezési lehetőséget, ahol megebédelhetünk. A közelben, egy valamikori gyárudvarban jelöl is a térkép egy Kajálda névre hallgató kajáldát, de sajnos hétvége lévén, zárva van. Megyünk tovább és ekkor meglátjuk az Auchan Óbudát. Az ilyen helyeken mindig van kínai, meg mindenféle más meleg étkezési lehetőség, ezért betértünk. Mivel szeretjük a kínai kaját és a többi konyha nem nagyon tetszik, ezért ezt választjuk. Kár volt! Úgy látszik, hogy az Auchanokban előírás, hogy csak vacak kínai kaját lehet forgalmazni, mert nálunk, Szolnokon is az ehetetlen kategóriába soroltuk be az ottani konyhát. Valószínűleg Auchanos kínaival többet nem próbálkozunk. Csak remélni tudjuk, hogy az étel bent marad, mert furcsán zuborog a belsőm. Mindenesetre teszünk egy kétbetűs kitérőt is, ha már civilizált módon ki tudjuk üríteni a felgyülemlett fáradt olajat. Miután némi hiányérzettel, de kissé feltöltődtünk, újra nekivágunk a hadjáratnak. A parkolón keresztül ismét a Duna felé húzódunk, mert a következő pont az Északi vasúti összekötő-híd, akarom mondani Újpesti vasúti-híd budai hídfője közelében van. Kiérünk az (újjá)épülő 2-es vasúti vonal mellé, egy alkalmas helyen át is vágunk alatta. A híd feljárónál ismét találkozunk régi ismerősünkkel, a kerékpárúttal. Újból együtt mehetünk tovább. A GPS az Aranyhegyi-patakon átívelő hídra mutat. 
Alaposan végig vizsgálunk minden lehetségs pontot, ahol el lehet helyezni koordinátákat, de ismét nincs szerencsénk. Mondjuk a hídkorlát itt is frissen van festve, ha azon volt a felirat, akkor elveszhetett. Indulunk tovább. A térképről látom, hogy a Római parton járunk immár. Régi bakancslistás hely. Rögtön eszembe jut az Állami Áruház című Latyi-film híres betétdala: “Egy dunaparti csónakházban…” Természetesen elő is adom, de Vé nyomatékosan felkér, hogy a művészetem akkor gyakoroljam, ha Ő nincs a közelben. Így marad a magamban dúdolgatás, meg művészetnek a blogírás 🙂 Meglepően nagy tömeg sétálgat a szép novemberi napsütésben a sétányokon és sok vendéglátó egység is nyitva van. Ha ezt tudjuk, itt is ehettünk volna! Egy idő után megritkulnak az egységek és mind több csónakházat látunk. Egy jó részük már funcióját vesztette, de az úton át a sójákhoz vezető sínek árulkodnak az egykori szerepükről. Lassacskán a Szentendrei-sziget déli csúcsának magasságába érünk, itt megint változik a környezet. A parton remek füves terület kínál napozó helyeket, amit sokan ki is használnak. Természetesen felöltözve teszik ezt, mert a napsütés ellenére, nincs 10 foknál melegebb. Kora délután ellenére már hosszúra nyúlik az árnyékunk, elég laposan jár a nap. A Barát-patakot elérve, annak mentén haladunk tovább. A térképen látom, hogy a következő ponthoz vezető utunkat az autópálya keresztezi. Átjárót sehol sem látok, de a pataknak van egy áteresze alatta. Hátha járható lenne! Elemgyünk odáig, de csalódással látjuk, hogy itt bizony nem célszerű átmenni. Visszafordulunk és a 34-es busz Hadrianus utcai am-ban felszállunk. Jövő héten az autópálya túloldaláról folytatjuk!
Bejárt útvonal: 4-6-os villamos Margit-híd Budai hídő mh. – jelöletlen út – GCkrhj-3 – 
Jelen bejegyzésünket egyes jelenetek és kifejezések miatt, nagykorúak csak kiskorúak felügyelete mellett olvassák! Ja és a korhatár besorolás miatt csak 21 és 5 óra között 
Katulyakutató 