2015 68-69/256-257 GCsijo és GCSTVR

2015.07.11 Szombat

---

A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart.

Otthon, a térképen jó ideig kerestem, hogyan lehetne legcélszerűbben eljutni a Mózsé-hegyre, mai első geoládánk helyszínére. Persze ez is csak olyan alföldi hely, mert bármily meglepő, de Simontornya még az Alföldi nagytájon található. A Mózsé-hegy tengerszint feletti magassága 200 m körül van, így inkább csak a halom kategóriába sorolható be, jó indulattal dombnak is nevezhetnénk, de az kevésbé hangzatos, mint a hegy. Mindegy, engem akkor is meg fog szuszogtatni, az biztos! Visszatérve gondolatsorom elejére, a vasútállomásról a legrövidebb eljutás a 61-es úton kínálkozik, de “a Barátunk” utcakép nézetét tanulmányozva, gyorsan letettem erről a változatról, meglátván a sűrű gépjárműforgalmat és a keskeny Sió-hidat. Maradt a hosszabb változat, a városközponti Sió-hídon át, majd kigyalogolva a településről, végül irány a “hegy”.

A Sióhoz érve örömmel üdvözöltük őkelmét, hiszen a múlt héten a szülőhelyén jártunk. Mekkorát nőtt az eltelt egy hét alatt!

A híd után jobbra fordulva egy “végtelen” hosszú utcán ballagunk kifelé a városból. Persze, Simontornya nem nagy település, gyorsan megtesszük azt a kb. 1,5 km-t, ami után balra fordulva, előttünk magasodik a “hegy”. Magam is alföldi lévén, megértem ezt a gondolkodásmódot amikor, ha három rög egymásra vetődik, máris hegynek tituláljuk, sőt hármas-hegynek, ld. a Debrecen melletti Haláp-Hármashegyet. Szóval, elindulunk a “hegyre” vezető földúton. Elhagyunk egy igazán szép házat, mely mindannyiunknak megtetszett. Innen már egész jó a kilátás a Sióra és a távolabbi halastavakra.

Később cserjés és füves területen vezet az ösvénnyé szelídült földút. A kis rét nyári vadvirágai vidámságot varázsolnak szívünkbe. A múlt héten kiadós esők öntözték a tájat, így a meleg ellenére sincs kiégve a fű. Egy lekaszált terület jön, melyet már szőlősor övez. Ugyanis ez a hely alapvetően szőlőtermesztésre használatos. Az egyik kedvenc borvidékünk, a szekszárdi szélén járunk. Reggeli induláskor, fel is merült bennünk, hátha akad erre is egy borosgazda, aki beinvitál a pincéjébe, hogy megmutassa milyen bor terem errefelé. Egyelőre azonban, a szépen művelt sorok mellett, inkább csak felhagyott szőlőkkel találkozunk. A metszetlen, elvadult tőkék helyenként alig látszanak ki a gazból. Itt nem lesz kínálás! Viszont itt áll modern korunk egyik jelképe, a GSM-torony.

Mai első geoládánk is egy ilyen felhagyott szőlő, romos présházánál van elrejtve. Miután a présházhoz értünk, izgalommal kezdjük találgatni, hol lehet a láda, mert a leírás szerint trükkös rejtésről van szó. Míg mi Zolival találgatunk és keresgélünk, Vé leül enni, ránk hagyva a munka oroszlánrészét.

Hiába, ha Ő megéhezik, azonnal ennie kell, különben rosszul lesz. Nincs olyan szép tápanyag raktára, mint nekem. Én egy hétig is elélek a felhalmozott készletből!

Miután megtaláltuk az ötletesen eldugott ládát, mi is táplálkozni kezdünk. Vé már befejezte az étkezést, ezért új telefonja különleges képalkotási funkcióit próbálgatja. Így megörökítésre kerülök relief, grafika és fekete-fehér kiadásban, míg Zolinak a kifakult retró kép jut.

Étkezés után tovább állunk. Ismét kaszálók és gazos szőlők mellett megyünk. Helyenként kilátás nyílik Simontornyára, de nem vagyunk elég magasan ahhoz, hogy átfogó panorámát láthassunk

Aztán kiérünk a turistaútra, mely igen tetszetősen egy bevágásban fut. míg a kétoldalt magasodó löszfalba pincék sora van vágva. Ezek is hasonlóan elhanyagolt állapotúak, mint a szőlők. Sokukon már ajtó sincs. Némelyiket épp, hogy elkezdték kimélyíteni, már fel is hagytak vele.

Közben egy felettünk magasodó kápolnához érünk, mely Nepomuk János emlékére lett felszentelve.

Mint azt az Internet segítségével megtudjuk, ez a János nem az a János, azaz az ismert szent, Nepomuki János, hanem Simontornya egykori földesurának ifjan, lovas balesetben elhalt gyermeke. Csak mi örök fiatalok, azaz Vé és én vállaljuk, hogy a meredek ösvényen felkapaszkodunk a kápolnához. Vé le is ül pihenni, de vagy aranyere van, vagy rajzszögbe ült, mert igen furcsa arcot vág. Zoli meg lent vigyorogva várja, hogy kiszórakozzuk magunkat.

Az eladó pincék során érünk le a hegyről, majd lentről visszatekintünk, merre is jártunk. Újra átkelünk a Sión és egy kis parkban megnézzük a II. világháború áldozatainak állított emlékművet. Egyszerű, letisztult alkotás.

Lassanként odaérünk a várhoz, mely szerves része a település történetének. Simon alországbíró 1277–ben építtetett itt egy tornyot, amiről aztán elnevezték a várost Simontornyának. Fénykorát Nagy Lajos korában élte, a Lackfiak birtokaként.

A megmaradt kőfalak téglával vannak kiegészítve, mely nekem sokkal szimpatikusabb megoldás a mostanában alkalmazott hófehér falazóelemnél, mint amit pl. a Csókakői várnál láttunk.

Igaz a téglafal helyenként, szemmel láthatóan romlásnak indult. A leírás szerint a várban elhelyezett kiállítás nem egységesen egy kort mutat be, hanem a vár életének különböző korszakait. Sajnos arra már nincs elég idő, hogy bejárjuk a kiállítást, mert hosszú az út hazáig. Terveink szerint egyszer visszatérünk és akkor a várnak szenteljük az egész napot. Most (majdnem) körbejárjuk a várat, és megkeressük a geoládát.

Hányatott sorsú láda ez, nagyon gyakran eltűnik. Nemrég pótolták, de mivel nem a szokásos vízálló kialakítású ládában kapott helyet a tartalom, így az elmúlt napok esős időjárása szinte olvashatatlanná tette a jelszót. Hosszan silabizáljuk, mire sikerül kibetűzni a feltehetően jó megoldást. A ládát egyébként egy csatorna alá rejtették el, ami szintén nem bizonyult túl szerencsésnek, mert a tetőről lezúduló vízből is kapott jócskán.

Mikroláda nincs nálunk a javításhoz, nagyobb pedig nem fér el a rejtekben. Marad hát ez a megoldás, bízva abban, hogy a panaszkodó logok hatására, a rejtő jobb megoldást keres. A vár megtekintése után leülünk a szomszédos parkban az árnyas fák alatt és elfogyasztjuk a hazulról hozott kaja maradékát. Kis pihenés után felkerekedünk és a jövetben megismert úton, az állomásra megyünk.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal:
Simontornya vá. – jelöletlen út – – jelöletlen út – Gcsijo – jelöletlen út – – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCSTVR – jelöletlen út – Simontornya vá.

Megtett távolság: kb. 9 km
Szintkülönbség: 308 m.
Átlagsebesség: 2,3 km/h (mozgásban 3,9 km/h)

A track letölthető innen.

(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Frissítés_1: A GCSTVR láda hányattatása folytatódott. Többször át lett helyezve, sokat volt betegre állítva, mert eltűnt. Átlag 3-4 havonta költözik. Hiába, lakott területen nem könnyű állandó rejteket találni a ládáknak!

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.