Budai földön – Piktortégla-üreg, Irhás-árok és Frank-hegy


2014_3-5_107-109 GCPTRG, GCIrha és GCfrah

2014.01.11 Szombat

4-5 éves lehettem, amikor Nagyanyámék vályogházának felújítása során a “budai föld” kifejezést hallottam. Akkoriban engem a földfélék közül csak a sárga homok érdekelt, ugyanis abban egész nap szívesen játszottam. Most, kb. 45 év múlva, a geoládákat böngészve botlottam ismét ebbe a kifejezésbe és (milyen az emberi agy!) rögtön beugrott a rég nem hallott szó. Ezt én ismerem! Miután a múltkor a Balatoni magasparton talált utazókat már ideje lenne kihelyezni és a Piktortégla-üreg nevű láda  szerepel a .com-on is, ezért ma arrafelé vesszük az irányt. “Budai földön – Piktortégla-üreg, Irhás-árok és Frank-hegy” olvasásának folytatása

Visszatérés Esztergom fölé – Strázsa és In Memoriam Dorogi Szénbányák


2013_67-68_97-98 GCstra és GCIMDS

2013.11.01 Péntek

Ma – kihasználva az ünnepnapot – ismét nekivágunk az útnak, hogy visszatérjünk a két héttel korábbi helyszínre, és folytassuk az Esztergom közeli hegyek meglátogatását. Részben múltkori élményeink hatására, Zoli is velünk tart. Továbbra is vonatpótló autóbusz közlekedik a 2-es vonal teljes hosszában, de most a Kertvárosi vasútállomás bekötőútjának elején lévő buszmegállóban szállunk le róla. Ez már ismerős a Mogyorósi Kősziklához tett látogatásunk idejéből. “Visszatérés Esztergom fölé – Strázsa és In Memoriam Dorogi Szénbányák” olvasásának folytatása

Mesevilágból a Szigetre – Gázgyári megálló 2., AQVINCVM, Hajógyári sziget és Pop, csajok, stb.


2013_58-61_88-91 GCgazm, GCSPQR, GCISTI és GCpop

2013.10.12 Szombat

Ma Óbudára látogatunk el, az egykori gázgyári lakótelepre, majd Aquincumon át a Hajógyári-szigetre. Mivel a 2. sz. vasútvonalon zajlik a felújítás, így kénytelenek vagyunk BKK járattal megközelíteni a helyszínt. “Mesevilágból a Szigetre – Gázgyári megálló 2., AQVINCVM, Hajógyári sziget és Pop, csajok, stb.” olvasásának folytatása

A turul nyomában – 419 lépcsőfok és A turul barlangja


2013_36-37_65-66 GC419 és GCtbtu

2013.07.20 Szombat


A tatabányai ládázást eredetileg június 8-ra terveztem be, de ezt a napot más okból töltöttem a városban, ugyanis a Duna áradása miatt az 1 sz. vasútvonalat kizárták Tatabánya és Komárom között a forgalomból, én pedig ügyeletben töltöttem itt a napot. Ma azonban, köszönhetően annak, hogy népünk mindentudó vezére kézrátétellel megállította az áradást, már nyugodtan koncentrálhattunk a ládázásra. “A turul nyomában – 419 lépcsőfok és A turul barlangja” olvasásának folytatása

Visszatérünk Szegedre – Szegedi Református Templom, Tiszavirág és Szegedi városnézés


2013_33-35_62-64 GCSZHT, GCTivi és GCszev

2013.07.13 Szombat


Az új albérlet “honosítása” rendben folyik. Úgy érezzük, hogy megérdemlünk egy hétvégi pihenőnapot. Ismét Szeged van soron. A múltkor  a tápéi városrészt tekintettük meg, most a belváros van soron. “Visszatérünk Szegedre – Szegedi Református Templom, Tiszavirág és Szegedi városnézés” olvasásának folytatása