GCPTRG, GCIrha és GCfrah 2014.01.11 Szombat 4-5 éves lehettem, amikor Nagyanyámék vályogházának felújítása során a “budai föld” kifejezést hallottam. Akkoriban engem a földfélék közül csak a sárga homok érdekelt, ugyanis abban egész nap szívesen játszottam.… (tovább…)
GCBVMP, GCAKLF és GCLOSZ 2014.01.02 Csütörtök A kissé felemásra sikerült szilveszteri ládázás után úgy döntöttünk Vé-vel, hogy teszünk egy újabb próbát a szerencsénkkel és ismét kesselni megyünk. Célpontul a Balaton keleti partját választjuk. Két napja… (tovább…)
GCEAST, GCMIT és GCVPNK 2013.12.31 Kedd Év végére mindkettőnk munkahelye hosszabb tevékenységi szünetet hirdetett, így a két ünnep között a hétköznapok is szabadnapok lettek számunkra. Ma, Szilveszter napján is hétköznap van, de ez már olyan… (tovább…)
Több milliárd dolláros technológia segítségével műanyag dobozokat kutatunk fel szerte az országban, hogy beleírjuk a nevünket.
A magyar geocaching közösségben 2002 óta hagyománya van, hogy Karácsonykor Geokarácsonyfát állít a csapat, azaz kint a természetben, valahol feldíszítenek egy fenyőfát és a közelében elhelyeznek egy ajándékokkal teli ládát. Eleinte csak Budapest közelében volt egy fa feldíszítve, de ahogy vidéken is megszaporodtak a kesserek, úgy lett igény több fa állítására is. Manapság már, általában az ország 5 pontján “állítanak fát” a Geojézuska és lelkes angyalkái. Tavaly szerettem volna elmenni egy ilyen fához, de Vé-t nem lelkesítette túlságosan az ötlet. Aztán, ahogy látta a GCXM12 oldalán a sok lelkes bejegyzést és a fényképeket, már nem ellenkezett. Így idén mi is elindultunk geokarácsonyfát keresni.
Mivel úgy tervezzük, hogy a Geokarácsony ládán kívül még megkeresünk néhány másikat, így Biatorbágy vá-t választjuk túránk kiinduló pontjának. A vonatról leszállva, sűrű köd fogad bennünket. A GPS is alig lát az antennájánál tovább. Ha nyár lenne, ebben az anticiklonban, ami most uralkodik, hétágra sütne a nap. De tél van. Szerencsére első célpontunk a településen található, így nem okoz nagy gondot a csekély látótávolság. Biatorbágy fő utcáján ballagunk az egykori híres-hírhedt viadukthoz, melyet hajdanán Matuska Szilveszter dinamittal és a bécsi gyorssal repített a levegőbe, 22 ember halálát okozva ezzel. Valószínű az öregnek ez volt a hobbija, mert két korábbi, egy németországi és egy ausztriai robbantást is a számlájára írtak. Hülye elfoglaltság az biztos, inkább kirándult volna! Most ne menjünk bele, hogy a történelmünkben hová is vezetett ez az esemény! A viaduktot később újjáépítették, majd az 1-es vasútvonal felújítása során, mikor nagyobb sebességű közlekedésre is alkalmassá tették, a nyomvonalat áthelyezték. A viadukt azóta műemlékként emlékeztet a múlt eseményeire. Míg ezen töprengünk, a ködből, mint egy thrillerben, hirtelen előttünk terem a viadukt. Olyan hirtelen magaslott fel előttünk, hogy az már-már kísértetiesnek tűnt. Egyik pillanatban csak a tejfel-szerű köd, a másik pillanatban ott áll előtted. A két viadukt között egy lépcső vezet felfelé, ezen indulunk meg. A ládát az egyik pillér lábánál megtaláljuk.
Logolunk, majd kicsit nézelődünk és fényképezünk. Közben figyeljük a köd gomolygását. A viadukt hol feltűnik, hol eltűnik.
Kissé megindulhatott a légmozgás, mert a köd egyre gomolygósabb. A nap is próbál áttörni a ködrétegen, de nem sok sikerrel. Egyszer csak olyan emberi alak féle kezd a ködgomolyagból kibontakozni. Csak nem az öreg Matuska tért vissza, közelgő névnapja alkalmából? – viccelődök. Az árny eltűnik, a köd újabb formát vesz fel. Na, ideje tovább indulni, annál inkább, met Vé lent vár bennünket és már nem tudja, hol vagyunk ennyi ideig. Különben is, nehogy magával vigye Matuska, mert a kajánk nála van. 
Miután a láda után Vé-t is sikeresen megtaláljuk a viadukt aljában, tovább indulunk. A hegyeket célozzuk meg, hogy azokon átkelve jussunk el az Érd melletti Geokarácsonyfához. Az útba eső Hármas-szikla ládát fogjuk még utunk során megkeresni. Eleinte sima aszfaltúton megyünk egyre vidámabban, ahogy a nyomasztó hatású viaduktot magunk mögött hagyjuk. Kíváncsi vagyok, hogy napos időben is ilyen hangulatú-e ez a hely. Majd kiderül, hisz fogunk még erre járni, ebben biztos vagyok, mert a környéken sok láda van. A Madár-forrás környékén aztán megszűnik az aszfalt és ráfordulunk a hegyre vezető útnak. Az út eleinte szépen illedelmesen, azaz enyhén emelkedik. A turistaút kikerül egy magánterületet. A nyomvonalból látszik, hogy hajdan itt egyenesen lehetett menni. Most két kapu meg egy kerítés miatt meg kell kerülni a területet. Hány ilyen van az országban!? Kerülő után visszatérünk az eredeti nyomvonalra és a terep is durcásabbra vált, azaz a szelíd emelkedő meredekebbe megy át. Na, ez még viselhető! Ballagunk a különös hangulatú ködös erdőben. Kicsit deja vu érzés. Egy tavalyi börzsönyi túrára emlékeztet, amit szintén hármasban tettünk meg. Az emelkedő aztán egészen meredekre vált, én meg teljesen kikészülök. A nagyon meredek máskor sem tartozik a kedvenceim közzé, de most ebben a szinte folyékony levegőben, beteg tüdőm alig-alig tud oxigént juttatni a vérembe. Nem segít sem az asztma pipa, sem a rohamoldó. Rég voltam ilyen pocsék állapotban! Még a család szemében is aggodalmat látok, pedig ők megszokták a “haldoklásomat”. Aztán szép lassan, fától fáig osonva, csak felérünk a Kő-hegyre. A hegy ormán haladunk. Több helyen is remek kilátás nyílna az alant elterülő völgyre, de a sűrű köd miatt, csak a közeli fák csupasz ágaiban, no meg az örökzöld fenyőkben gyönyörködhetünk. 
Szintben haladva elérünk a következő ládához, mely a Hármas-szikla névre hallgat. Nézegetem a TuHu térképet, de itt a közelben Négyes-Sziklát jelöl a térkép. A Hármas-Szikla még odább van. Nem baj! Megkeressük a ládát. Elhelyezzük benne a szokásos karácsonyfadíszt, melyet adventtől az év végéig szoktunk ajándék gyanánt a ládákban hagyni és logolunk. Majd nézzük a “panorámát”. A ládaoldalon remek, jó idős képek vannak. Olyankor látni lehet előző helyszínünket, a viaduktot is. Most azonban csak a köd mindenfele. Viccesen mondom a többieknek, hogy mindenki azt képzel el látványnak, amit akar. A hormonoktól teli, kamaszkorú fiam rögtön közli is, hogy Ő bizony meztelen Tesco-s lányokat lát, akik éppen fürdeni készülnek. Hogy ez honnan jött neki? Na persze, álmodik a nyomor. Már bármilyen pucér lányka jól jönne, csak jönne! 
Majd eljön annak is az ideje! Vé a nyíló virágokkal teli, tavaszi erdőt látja, én meg örülök, hogy végre már nem látok csillagokat a ködös égbolton, mert kezd helyreállni a légzésem. Miután mindenki kiélte a fantáziáját, megyünk tovább. Megkerüljük az igazi Hármas-sziklát és “egy emelettel” lejjebb megyünk tovább.
Az út először meredeken ereszkedik, amitől viszont Vé visít, mert az ő lába meg a lejtőt nem szereti. Jól kiegészítjük egymást. Persze a számomra jutalom ereszkedés után, hasonlóan meredek emelkedő következik ismét. Egy ponton olyan sáros, hogy alig tudunk felkapaszkodni. Én el is csúszok, így szép sárfolttal az “ünnepi” túraruhámon megyek tovább a Geokarácsonyfához. Remélem nem köveznek meg érte, itt az erdőben! Mikor felküzdöm magam az emelkedő tetejére, Zoli közli, hogy Ő látta, hogy a turistaút oldalazva, kissé balra megy fel ezen a meredeken. Letolom, miért nem szólt. Állítólag mondta, de én nem hallottam. Szerintem megint a meztelen lányokon járt az esze. Mindegy. Az út ismét simábbra vált. Ekkor azonban, az erdő közepén egy villanypásztor vezetéke keresztezi a turistautat. Számomra az ilyen szerkezet magánterületet jelöl, de kerülő út nincs. Egyébként az út mellett, a villanypásztor bonthatóan van kialakítva, így leakasztjuk és megyünk tovább. Vajon mit védenek itt vele? Vagy azért van, hogy a vadak el ne szökjenek a területről? Úgy mégiscsak könnyebb levadászni őket. A másik sarkon már rutinosan akasztjuk ki a kerítést és megyünk tovább. Lassanként elérünk egy makadám útra, majd ismét szekérúton vezet az utunk. Itt már tempósabban haladunk, mert igen csekély a szintkülönbség. Rövidesen parkoló autók tűnnek fel, azt hiszem megérkeztünk. Valóban egy rövidke emelkedő után ott áll előttünk a FA! Varázslatos látvány az erdőben, a feldíszített fenyő, alig hiszünk a szemünknek. Sokan fényképezkednek és sétálgatnak körülötte. Köszöntjük az ott lévőket. Mintegy varázsütésre, a ködön áttör a nap fénye, még szebbé és csillogóbbá téve a feldíszített fát.
Körbejárjuk, Zoli felrakja a hozott díszt, egy vonatozó Mikulást. (Állítólag rám emlékeztet.)
Közben megkérek egy háttal álló kessertársat, hogy fényképezzen le bennünket. 
Megfordul és kiderül, hogy éppen eszik. Szabadkozok, de kissé morcos képpel a felesége kezébe nyomja a konzervet és lefényképez bennünket. Megköszönöm és még egyszer elnézést kérek, hogy evés közben zavartam. Egy másik csoportosulás van pár méterre a fától. Ott lehet a láda. Kivárjuk sorunkat és leesik az állunk, mert akkora a láda, amekkorát még nem is láttunk. Ez nem geoláda, hanem geo-dézsa! Mivel ilyenkor nem kötelező az ajándékcsere, Zoli élvezettel válogat.
Persze hoztunk mi is ajándékot, de jó tudni, hogy a szokásos apróságon kívül ilyenkor nagyobb darabok is beférnek a “dézsába”. Jót nevetünk az igényes kialakítású logbookban található és láthatólag a karácsonyi étkezés mámorában született jelszón . 
Ajándékcsere után a ládát “visszarejtjük”, de ez inkább csak megszokás, hiszen a következő kesser már ott toporog mögöttünk. Remek élmény volt, Vé-nek is tetszik a dolog. Innentől nincs több akadálya, hogy minden Karácsonykor felkeressük a Geokarácsonyfát. Míg nézegetjük a fát és a díszeit, ismerkedem a “kollégákkal”, de csupa ismeretlen név. Legalábbis egyik sem ismerős sem a logokból, sem a fórumról.
Miután kigyönyörködtük magunkat és mi is elfogyasztottuk a szendvicseinket (magyar embernek a karácsonyfa alatt ennie kell, ha belehal is), indulunk tovább. Biatorbágyra visszamenni kissé sok lenne, mert alaposan áthűltünk a 0° körüli hőmérsékletben. A közeli Sóskút buszmegállóját választjuk végállomásul. Enyhén lejtős terepen ballagunk le a faluba, hogy a Petőfi Sándor utcai megállóból Tárnokra buszozzunk.
Frissítés: A Jézuska (nem a Geo) meghozta a várva várt új telefont, így ezt a tracket már azzal rögzítettem. Valamiért ez a fájl is megsérült, mint az előző. A Basecamp nem tudta megnyitni, így maradt a már “megszokott” Goggle Earth konvertálás kmz fájlba.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Biatorbágy vá. – 
– GCVIAD – 
– GCszla- – jelöletlen út – GCXM13 – jelöletlen út – – jelöletlen út – Sóskút, Petőfi Sándor u. 44. am.
Megtett távolság: kb. 14 km.
Szintkülönbség: 446 m.
Átlag sebesség: 3,8 km/h.A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Köszönjük!
És eljöve a hadjárat harmadik napja. Az időjárás nem fogadott annyira kegyeibe, mint előző héten, de jobb mint két hete. Érződik már, hogy november harmadik dekádjában járunk, a reggeli hőmérséklet igencsak alacsony. Nem baj. Egy igazi (geo)keresztes vitéz (na meg a polár) számára egy kis hideg nem akadály! “Véget ér a hadjárat – Keresztes hadjárat és Református templom” olvasásának folytatása
A múlt hetihez képest, gyönyörű őszi szombatra ébredtünk. Remek alkalom, hogy folytassuk a múlt héten elkezdett hadjáratot. Ma egy hete a hadjárat útvonalán a Margit-hídig jutottunk el, ezért utunkat innen folytatjuk.
A 4-6-os villamosról a budai hídfőnél szállunk le. Kis tájékozódás után az aluljárót választjuk és ezen keresztül jutunk ki a Germanus Gyula Parkba. Megörülünk, hogy zöldben mehetünk, de örömünk kérészéletű, mert az út elkanyarodik a Dunától és a kerékpárúttól, ami részben a vezérfonalunk, ezért átkelünk a villamos síneken és a parti sétányon ballagunk tovább. Megcsodáljuk a Margit-szigeti nyárfákat, melyek a rásütő napfényben még mindig csodálatosan sárgák. 
A látvány egészen az Árpád-hídig elkísér bennünket. Nagyon jól esik a kellemes novemberi napsütés a múlt hét ködös-párás, fagypont közeli hőmérsékletéhez képest. a híd utáni csomóponton átverekedve magunkat, ismét a rakparton folytatjuk. Rövidesen az Óbudai-sziget hídjához érünk. A híd után leereszkedünk egészen a Duna-ág partjára, így távolabb kerülünk a forgalmas rakparti úttól. 
A forgalom zaja mostantól valahonnan felülről hallatszik és így már nem olyan zavaró. A víz mellett ballagva és a sziget fáit nézegetve, fel sem tűnik, hogy egyszer csak elfogy az út. Kerítések vannak előttünk. A zöldön keresztülvágva felmászunk a rakpart útjához. Valahogyan kikeveredünk a Mozaik utcába. Végül is valahova ide adta a térkép a multi következő pontját. A Mozaik utca Szentendrei út sarkára esett a koordináta. 
Alaposan megnézünk minden táblát, villanyoszlopot és olyan helyet, ahova fel lehetett volna írni a koordinátákat, de nem járunk sikerrel, ezért tovább indulunk. Még szerencse, hogy a rejtőtől megkaptuk az összes koordinátát! Mivel már délfelé jár az idő, megéheztünk. Úgy döntünk próbálunk nézni egy olcsóbb étkezési lehetőséget, ahol megebédelhetünk. A közelben, egy valamikori gyárudvarban jelöl is a térkép egy Kajálda névre hallgató kajáldát, de sajnos hétvége lévén, zárva van. Megyünk tovább és ekkor meglátjuk az Auchan Óbudát. Az ilyen helyeken mindig van kínai, meg mindenféle más meleg étkezési lehetőség, ezért betértünk. Mivel szeretjük a kínai kaját és a többi konyha nem nagyon tetszik, ezért ezt választjuk. Kár volt! Úgy látszik, hogy az Auchanokban előírás, hogy csak vacak kínai kaját lehet forgalmazni, mert nálunk, Szolnokon is az ehetetlen kategóriába soroltuk be az ottani konyhát. Valószínűleg Auchanos kínaival többet nem próbálkozunk. Csak remélni tudjuk, hogy az étel bent marad, mert furcsán zuborog a belsőm. Mindenesetre teszünk egy kétbetűs kitérőt is, ha már civilizált módon ki tudjuk üríteni a felgyülemlett fáradt olajat. Miután némi hiányérzettel, de kissé feltöltődtünk, újra nekivágunk a hadjáratnak. A parkolón keresztül ismét a Duna felé húzódunk, mert a következő pont az Északi vasúti összekötő-híd, akarom mondani Újpesti vasúti-híd budai hídfője közelében van. Kiérünk az (újjá)épülő 2-es vasúti vonal mellé, egy alkalmas helyen át is vágunk alatta. A híd feljárónál ismét találkozunk régi ismerősünkkel, a kerékpárúttal. Újból együtt mehetünk tovább. A GPS az Aranyhegyi-patakon átívelő hídra mutat. 
Alaposan végig vizsgálunk minden lehetségs pontot, ahol el lehet helyezni koordinátákat, de ismét nincs szerencsénk. Mondjuk a hídkorlát itt is frissen van festve, ha azon volt a felirat, akkor elveszhetett. Indulunk tovább. A térképről látom, hogy a Római parton járunk immár. Régi bakancslistás hely. Rögtön eszembe jut az Állami Áruház című Latyi-film híres betétdala: “Egy dunaparti csónakházban…” Természetesen elő is adom, de Vé nyomatékosan felkér, hogy a művészetem akkor gyakoroljam, ha Ő nincs a közelben. Így marad a magamban dúdolgatás, meg művészetnek a blogírás 🙂 Meglepően nagy tömeg sétálgat a szép novemberi napsütésben a sétányokon és sok vendéglátó egység is nyitva van. Ha ezt tudjuk, itt is ehettünk volna! Egy idő után megritkulnak az egységek és mind több csónakházat látunk. Egy jó részük már funcióját vesztette, de az úton át a sójákhoz vezető sínek árulkodnak az egykori szerepükről. Lassacskán a Szentendrei-sziget déli csúcsának magasságába érünk, itt megint változik a környezet. A parton remek füves terület kínál napozó helyeket, amit sokan ki is használnak. Természetesen felöltözve teszik ezt, mert a napsütés ellenére, nincs 10 foknál melegebb. Kora délután ellenére már hosszúra nyúlik az árnyékunk, elég laposan jár a nap. A Barát-patakot elérve, annak mentén haladunk tovább. A térképen látom, hogy a következő ponthoz vezető utunkat az autópálya keresztezi. Átjárót sehol sem látok, de a pataknak van egy áteresze alatta. Hátha járható lenne! Elemgyünk odáig, de csalódással látjuk, hogy itt bizony nem célszerű átmenni. Visszafordulunk és a 34-es busz Hadrianus utcai am-ban felszállunk. Jövő héten az autópálya túloldaláról folytatjuk!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: 4-6-os villamos Margit-híd Budai hídő mh. – jelöletlen út – GCkrhj-3 – 
– jelöletlen út – GCkrhj-4 – jelöletlen út – Hadrianus utca am.
Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 175 m.
Átlag sebesség: 3,4 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Köszönjük!
Ma nagy fába vágjuk a fejszénket, ugyanis keresztes hadjáratba hív minket a geocaching. A “Keresztes hadjárat” elnevezésű multi geoláda pontjait szeretnénk felkeresni. Ez egy ún. pontról pontra kerékpáros multiláda, de természetesen más eszközökkel is teljesíthető. Össztávja, útvonaltól függően, 20 kilométer felett van, így valószínűleg nem egy nap alatt fogjuk teljesíteni. Már az is megerősíti a feltételezésünket, hogy a láda jelenleg “betegre” van állítva. A logok alapján számos pontja elveszett, megsérült vagy rongálódott, ezért sokan nem találták. Úgy gondoljuk, mindenesetre megér egy próbát. Legfeljebb majd befejezzük, ha meggyógyul. “Kezdődik a hadjárat – Keresztes hadjárat és Gellérthegyi vízesés és szobor újra” olvasásának folytatása
Mai túránkat a megszűnt Sorrento láda ihlette. Ugyan Sorrento Olaszországban található, de Budaörs közelében van egy hely, ahol a sziklák látványa állítólag hasonlatos a névadó hely nyújtotta látványhoz. Mivel a láda a régi helyén nem kapott engedélyt, így megszűnt. A közelben viszont található két, a GPSGames oldalon szereplő láda, ezért ezeket fogjuk megkeresni. Egyszer már volt egy megtalálásom ezen az oldalon, amikor a hírhedt Szivárvány láda nyomában jártam. A mai napnak különös jelentőséget ad, hogy megismerhetem Robi előző házasságából származó gyermekeit is. Robiról nyáron már írtam, hogy esélyes a bekerülése a családba. Nos, jelenthetem a helyzet fokozódik. Velünk tart még Zoli is, Vé viszont a háztartással van elfoglalva, így otthon maradt. “Másik játszótéren – Sárga sziklák mellett és Fürkész doboz 6 – Kies-völgy” olvasásának folytatása
Ma – kihasználva az ünnepnapot – ismét nekivágunk az útnak, hogy visszatérjünk a két héttel korábbi helyszínre, és folytassuk az Esztergom közeli hegyek meglátogatását. Részben múltkori élményeink hatására, Zoli is velünk tart. Továbbra is vonatpótló autóbusz közlekedik a 2-es vonal teljes hosszában, de most a Kertvárosi vasútállomás bekötőútjának elején lévő buszmegállóban szállunk le róla. Ez már ismerős a Mogyorósi Kősziklához tett látogatásunk idejéből. “Visszatérés Esztergom fölé – Strázsa és In Memoriam Dorogi Szénbányák” olvasásának folytatása
Október végére jár az idő (bár az időjárás inkább szeptemberi), tehát ismét irány a Balaton! Ma a déli partra megyünk egy Zamárdi-Szántód túrára. Végre Zoli is velünk tart, így teljes a kis csapat. “Ej, mi a kő! – Szamárkő, a pogány szertartás helye_Túlpartról Tihany (volt Vízállás) és Balatoni nádas” olvasásának folytatása
Nektek mi jut eszetekbe, ha azt halljátok, hogy “Vaskapu”? Nekem rögtön az Al-Dunai, folyami szurdokvölgy ugrik be. Azonban, hazánkban is van egy Vaskapu elnevezésű hely. Bevallom, hogy amíg a geoládák között nem olvastam róla, fogalmam se volt, hogy létezik. Névrokonához hasonlóan ez is a Duna közelében található. Esztergom mellett, a Maróti-hegyek legalacsonyabb csúcsát nevezik így és Esztergom látképének meghatározó eleme. Egyben ez volt a neve az itt található egykori turistaháznak, ami később a Brilli Gyuláról elnevezett menedékház lett. 2012 decemberétől pedig Vaskapu Étteremnek nevezik az építményt. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy a hegy miért kapta ezt a nevet. Mindenesetre ma erre a környékre látogatunk el. “Vaskapu, de nem az Al-Dunán – Vaskapu, Kerékpárral az érsek városába és Esztergom, belvárosi Kálvária-kápolna” olvasásának folytatása
Ma Óbudára látogatunk el, az egykori gázgyári lakótelepre, majd Aquincumon át a Hajógyári-szigetre. Mivel a 2. sz. vasútvonalon zajlik a felújítás, így kénytelenek vagyunk BKK járattal megközelíteni a helyszínt. “Mesevilágból a Szigetre – Gázgyári megálló 2., AQVINCVM, Hajógyári sziget és Pop, csajok, stb.” olvasásának folytatása
