2014_81_187 GCSkecs 2014.12.20 Szombat Három hét kihagyás után, ismét a geoládák nyomába eredünk. Mai célpontunk, a Sopron melletti Kecske-hegy és az ott épült kilátó. Pontosabban, a kilátó inkább Fertőrákos mellett található, de mi Sopronból fogjuk… (tovább…)
2014_79-80_185-186 GCSICS és GCDBAK 2014.11.22 Szombat Három szombatot töltöttünk el idáig, a Balaton déli partját járva. Utunk alapja a “Balatoni kerekezés a déli parton” elnevezésű kerékpáros multi. Ennek, várhatóan utolsó szakaszához értünk ma.
2014_78_184 GCDBAK 2014.11.15 Szombat Eltelt egy újabb hét. Ma, harmadik alkalommal látogatunk el a Balaton déli partjára, hogy gyalogosan végig járjuk a “Balatoni kerekezés a déli parton” nevű kerékpáros multit.
“Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt… és közben megtaláltam a Hazámat”
Fekete István
Több milliárd dolláros technológia segítségével
műanyag dobozokat kutatunk fel szerte az országban, hogy beleírjuk a nevünket.
Újra itt a hétvége! Lelkesen készülődünk az újabb, Balaton-parti gyaloglásra. A múlt héten a ködös időjárás ellenére remekül éreztük magunkat. A fürdőző tömeg nélküli Balaton minden évszakban csodálatos, legyen bármilyen is az időjárás! Vágjunk hát neki a második szakasznak! “Balatoni kutyagolás a déli parton II. – Balatoni kerekezés a déli parton 4. pont és Balatonboglári Sziget Strand” olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon” olvasásának folytatása
Ma ismét egy nem szokványos geoládához látogatunk el Vé-vel. E ládánál nem a megszokott jelszó beírással tudjuk igazolni a megtalálást, hanem a rejtő egy egyedi feladat teljesítését kéri. Erről bővebben lentebb írok. “Egy újabb különlegesség a GPS Drawing – Gercse és A Csúcs csúcsa” olvasásának folytatása
Nagy nap a mai csapatunk történetében! Mára egy mozgóláda megkeresését terveztük be. Ilyen ládatípussal idáig még nem volt dolgunk. E ládatípus kezelése eltér a korábban megismertektől, így kellő izgalommal indulunk a Börzsönybe. A jeles alkalom okán Zoli is velünk tart. “Az első mozgó – mobil_001, Bárány-bérc és Csehvár” olvasásának folytatása
Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak” olvasásának folytatása
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Solymár vasútállomásig utazom vonattal, onnan gyalog indulok tovább. Keresek egy padot, iszom, majd a felszerelés szokásos előkészítése után, elindulok a megszokott 
jelzésen. Szeretem ezt az utat, mert egy rövid kertvárosi szakasz után, már kint is vagyok a település szélén és aszfalt helyett, földúton haladhatok. Átmegyek a Paprikás-patak feletti hídon és a 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. “Nagykovácsi környékén, Vé nélkül – Ördöglyuk-barlang, Királyi panoráma, Kilátás Nagykovácsira, Kálvária és Pilisszentiváni séta 3. pont” olvasásának folytatása
A bejegyzésem címe, úgy gondolom, kissé magyarázatra szorul, hiszen a síneken közlekedni, pláne gyalogosan, az Álmoskönyv szerint sem tartozik a biztonságos tevékenységek közé. Most azonban a Nagy Vasútbezárás egyik áldozatáról, az egykori 24-es (és nem 27-es, ahogyan azt a ládaoldal írja) számú vasútvonalról van szó. Mióta a szovjet csapatok kivonultak, ezeken a síneken nyugodtan lehet korzózni, vasúti jármű nem fogja azt megzavarni. Az “ahol a madár sem jár” analógiájára elmondhatjuk, hogy ez olyan vonal, ahol a PFT (Pályafenntartás) sem jár.
Ennek a néhai vonalnak állít emléket a GCZVVT geoláda, mely egy vasútbarátnak, mondhatni kötelező darab. Ráadásul nem csak vasútbarát, hanem geoládabarát is vagyok, így számomra, a divatos kifejezéssel élve, 2 in 1 célpont ez a hely. Először is következzék egy kis (vasút)történelmi áttekintés. Akit nem érdekel az ilyesmi, az ugorja át a következő bekezdést.
A vonal HÉV (helyiérdekű vasút) jelleggel jött létre 1892-ben. Mint az a nevéből is következik, elsősorban a környék igényeinek, mellékvonali jellemzőkkel történő kiszolgálása volt a fő feladata, mint a mezőgazdasági termények szállítása, hivatásforgalom, stb. Az első szakasza még a Dunántúli HÉV társaság alatt Türje állomásig épült meg, alig 5 km-es hosszban. A Zalavölgyi HÉV építette tovább Sármelléken át Balatonszentgyörgyig. Ezt a Zalaszentgrót-Balatonszentgyörgy közötti szakaszt 1895 végén nyitották meg. Később a Zalavölgyi HÉV beolvadt a Dunántúli HÉV társaságba. Vonal átépítés miatt Zalabér-Batyk lett a vonal kezdőpontja. A vonal középső szakaszát, a Zalaszentgrót-Sármelléki szakaszt 1974-ben megszüntették és a síneket is felszedték. A Zalabér-Batyk – Zalaszentgrót közötti 6 kilométeres szakaszt a Nagy Vasútbezárás Napján, 2007. március 3-án zárták be. A Sármellék-Balatonszentgyörgy szakasz azért menekülhetett meg, mert a sármelléki szovjet repülőteret (ma FlyBalaton polgári repülőtér) ezen a vonalon keresztül látták el üzemanyaggal, így hadi jelentőséggel bírt. Bezárása után, itt megmaradtak a sínek. Ide zarándokolok ma el.
Sajnos egyedül jövök, mert Vé nem kapott szabadságot, nekem viszont ki kellett venni, mert az egész nyarat kitöltő feladataim miatt, idén még időarányosan sok napom bent maradt. Vonattal Fenékpuszta megállóhelyig tudok utazni. Már a megállóhely megközelítése is érdekes, hiszen a vonatok csak egy irányban állnak meg itt, méghozzá Keszthely felől érkezve. Hiába jöttem én Balatonszentgyörgy felől, el kellett utaznom Keszthelyig, hogy aztán ott felszállva az ellenkező irányú vonatra, megérkezzek Fenékpusztára. Miután leszálltam a megállóhelyen, némi tájékozódás után megindultam a jelzésen a “település” felé. Ugyan csak a majorság kifejezés a helytálló, de már a római korban lakott hely volt. Egy erődrendszer részét képező, “Valcum” nevű erőd állt itt. A romok a mai napig megvannak, ezeket veszem először szemügyre. Kicsit elidőzöm és nézelődök, míg a falmaradványra ülve, megeszem a tízóraim. Szokásom, hogy egy-egy hosszabb multi pontjai közelében járva, megkeresem azokat és felírom jelszórészletet. Aztán egyszer majd összeáll a dolog egy egésszé. Most is így teszek, hiszen itt, a romok mellett van a Dél-Balatoni kerékpáros multi, a GCDBAK 6. pontja. Míg keresem, fény gyullad sötét buksimban. Annyira tetszik ez a hely, hogy ezt Vé-nek is látnia kell! Miért ne járhatnánk végig a déli partot és ezt a multit. Persze nem egy nap alatt, de több szakaszban! Vé úgyis a Balaton szerelmese. A pontot ugyan begyűjtöttem és a logbookba is tettem egy bejegyzést, az elhatározás megszületett! Gyalogosan körbe fogjuk járni a Balatont! A keleti part jó részét tavaly már bejártuk , majd errefelé folytatjuk. Aztán egyszer úgy is összeállnak a szakaszok egy kerek egésszé. Egészen megvidámodva ballagok tovább az itt-ott ugyancsak sáros utakon. Helyenként nem nagyon tudom kikerülni a pocsolyákat, így cipőm szép borítást kap a sárból. Legalább Vé-nek is jut valami élmény, mikor pucolja – gondolom kajánul, de aztán elszégyellem magam. Szegény dolgozik, én meg itt élcelődök a rovására. Bárcsak itt lenne, hiányzik! Egy idő után a turistaút, melyen ez idáig mentem, elkanyarodik én pedig “arccal a vasút felé” fordulok. Szekérutakon érek ki a 76-os út mellé, azon túl pedig ott az áhított sínpár! Mondanám, hogy csillog, de a rárakódott rozsda nem engedi az ilyen felvágós kifejezést és a villongást. Mint a paripa, ha friss füvet érez, szinte repülök a talpfákon a láda felé. Aztán lassítok, mert sok a látnivaló körülöttem. Először is, meghatódom, mikor eszembe jut, hogy egyik kedvenc gyermekkori olvasmányom, a Tüskevár főszereplője, Tutajos is ezen a vonalon utazott. Az emlékezetes Zala-híd feletti jelenet, amikor a fiúk kinéznek a Zalára és azon Matulát és a kis Katicát pillantják meg a csónakban, a következő hídnál lett felvéve. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ezt olvastam. Az külön élmény, hogy Zsolti barátom is a főhős vezetéknevét viseli, sőt állítólag távoli rokonságban is álltak azzal az emberrel, akiről Fekete István Tutajos alakját mintázta. Akkor én lehetnék Bütyök? Töprengésem a víz illata szakítja meg. Ez meg itt balra a töltés mellett a BEREK! Állj meg jó ember, ne rohanj! – mondom magamnak. Majd, visszafelé megnézem – nyugtatom meg másik énem. Hűha, egy kis egyedüllét és máris magammal beszélgetek! Mi lesz itt? Többes személyiség? Még jó, hogy Vé elmondta, hogy a skizofrénia ebben a korban már nem szokott jelentkezni, így megnyugodva és lassabban megyek/megyünk tovább. (Biztos ami biztos, hátha mégis többen vagyok.) A lassítást az is indokolja, hogy a talpfákat (mert itt bizony még fából vannak a keresztaljak), nem az átlagos lépéshossznak megfelelően, hanem a tengelyterhelés kívánalma szerint fektették le. Egy közt átlépni kevés a távolság, kettőt átlépni sok. A vonalbejárók, gondolom idővel hozzászoknak a talpgerenda távolsághoz. De vajon az utcán is ilyen totyogva járnak? Míg ezeken a dolgokon lamentálok, a GPS-en látom, hogy ládaközelben vagyok. Valóban, kis keresgélés után kiszúrok valami oda nem illő dolgot. A láda rejteke az! Pompás rejtés! Avatatlan szem nem veszi észre. A logok szerint, sokan nehezen is találják. Öröm, bódottá! – ahogyan az egyszeri ember mondta a tévében. Logolás után, most már tényleg jöhet a megnyugvás és a környezet alapos megfigyelése. Legelőször is egy távoli pillantás Sármellék irányába, ahogyan a nyílegyenes pálya belevész a távoli növényzetbe. (Ld. kiemelt kép!) Továbbmenni most nincs kedvem, de egyszer lehet, hogy végig megyek a pályán. Mi az a 11 km! A vasút után jöjjön a BEREK! A Kis-Balaton vize elő-elő csillog a növényzetből, egészen a vasúti töltés aljáig terjed. Nevetve gondolok azon autós kesserekre, akik ezt a pár száz métert a rakodótól is lusták gyalog megtenni. Egészen a láda mellé jönnek a közúton, majd sérelmezik, hogy az országút és a vasúti töltés között megmerülnek. Ja, kérem, ez itt a Kis-Balaton területe! Persze a ládaoldalon le van írva, hogy nem érdemes arról közelíteni, de minek strapálják magukat olvasással. A találat a lényeg! Pedig sok érdekességtől esik el az ilyen ember! Na, megint elkalandoztam, gyerünk vissza, hogy sínen legyünk! Bár a növényzet már kezdi levetni nyári ruháját, nekem így is tetszik a táj!
Milyen jó lenne bemenni a fák közé és Tutajosként a vadvilágot lesni ! De nem lehet. Részben a terep alkalmatlan a közlekedésre, másrészt pedig Fokozottan Védett Terület, tehát belépni tilos! Természetszerető és -járó emberként, tudomásul veszem és betartom ezt az intelmet, de a fantáziám nem zavarja a természetet! Az szabadon leselkedhet a fák között a madarak után. Fizikai énem azonban csak békákat lát, amint nagy ugrásokkal csobbannak a vízbe, ha rájuk vetül az árnyékom. Úgy látszik, sokáig lesz még jó idő, ha így szeptember végére sem vermeltek el! (Megint ez a meghasadt tudat! Az imént Bütyök, most meg Tutajos! Baj lesz ebből! Inkább, maradok én.)
A természet után a vasúti pályára vetem tekintetem. Mint említettem, fa aljak vannak a sínek alatt. Ezekben pedig szegek, a gyártás évével. Zömében a hatvanas évekből származnak, amikor a vonalat a teherforgalom igényei szerint átépítették. Aztán jöttek a javítások, erről árulkodnak a hetvenes évek talpfaszegei. Egyiket le is fényképezem. Nézegetem a szétrohadt talpfákat, hátha valamelyikből ki lehetne húzni egyet, emlékbe. Láss csodát, egyet sikerül kézzel kivenni! Mehet a vasúti relikviás dobozomba! Immár kétszeres örömmel tanulmányozom tovább a pályát. Most a síneket veszem szemügyre. Itt a legfiatalabbat keresem, mert ez árulkodik arról, hogy mikor végezhettek utoljára komolyabb felújítást a pályán. Találok egy 1988-as gyártású sínt. Ez bizony azt mutatja, hogy egészen a bezárásáig jó állapotban tartották a pályát. Közben a rakodóhoz érek. Itt egy kézi állítású váltóberendezés van.
Kiszögelték, hogy illetéktelenek ne állítsák át. Gondolom, azért időnként a PFT csak végig gurul a pályán, mert azt hiszem, hogy a stratégiai jelentősége megmaradt a vonalnak, ezért is nem szedték fel a síneket. Egyébként az állaga is egészen rendben van. Azt a néhány korhadt aljat kell kicserélni, kicsit beszabályozni a szinteket, kis bozótirtás a pálya mentén, gyomirtás a pályán és a forgalom újra felvehető lenne. Hej, ha a valamikori terveket a Szombathely-Balaton vonalról a pénzhiány nem hiúsította volna meg! Lehet, még mindig járnának itt vonatok! A rakodó egy ún. homlokrakodó, mely lehetővé teszi, hogy a közúti járművek felhajthassanak a vasúti kocsikra. Feltehetőleg ez is katonai célokat szolgált, harcjárművek fel- és lerakodására használták.
A fenékpusztai megállóhelyre némi kerülővel fogok visszatérni. Átkelek a 76-os úton és a túloldalon található kerékpár/turista úton megyek visszafelé. Közben érintem a romos Festetics Kastélyt. Valószínűleg az egykori lenfonó gyár irodáinak használták a háború után, legalábbis kinézete alapján úgy tűnik. Még egy HUNGÁRIA feliratú embléma is díszíti a kerítést lehet, hogy ez volt a cég neve? Most már értem a hatalmas kémény szerepét is, amit jövetben láttam. Feltehetőleg a gépeket működtető gőz előállítására szolgáló kazánhoz tartozott.
Ráfordulok az egykori kastélyhoz vezető, fasorral szegélyezett útra. Találok egy kifakult, összeirkált táblát, mely az egykori római erődről ad információkat. Helyenként alig olvasható. Valahogy az egész Fenékpuszta siralmasan lepusztult hely benyomását kelti. A régi istállókból kialakított szükséglakásokban lakók sem növelik a bizalmat. Pedig ez a hely a kiemelkedő mezőgazdasági múltja és a környezet szépsége révén, többet érdemelne! Innen, a már jövetben megismert úton térek vissza a fenékpusztai vasúti megállóhelyhez. Éppen egy gyors vonat húz át. Utolsó kocsija után nézek és kicsit szimbolikusnak is tűnik a látvány. Fenékpuszta számára a fejlődés vonata elment, miközben a hely itt maradt megkopott emlékeivel. Jön-e még vonat számára?
Frissítés: A 2019/20-as menetrendben Fenékpuszta már nem szerepel a vasúti megállóhelyek között. Tényleg elment számára a vonat.
Én minden kopottsága és elhanyagoltsága ellenére, beleszerettem ebbe a nyugalmat árasztó, csöndes helybe. Szívesen fogok visszatérni, ha újra erre járok.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Fenékpuszta vmh. – – GCDBAK_ 6- – jelöletlen út – vasúti pálya – GCZVVT – vasúti pálya – 
– – Fenékpuszta vmh.
Megtett távolság: kb. 6 km.
Szintkülönbség: 80 m.
Átlagsebesség: 2,6 km/h (mozgásban 4,0 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Vé-ben csillapodott a takarítási láz, így újra együtt kelünk útra. Sajnos az időjárás ma nem olyan kegyes hozzánk, mint legutóbb. Esőt ígér a meteorológia. Célunk Márkó község és az ott található Kálvária, melynek egyedisége abban áll, hogy a kálvária utat a vasút szeli ketté. Az utolsó két stáció már a vasút túloldalára került és itt áll a Szent Sírt jelképező kápolna is.
Márkónak saját vasúti megállóhelye van, így idáig utazunk a vonaton. Először a ládához megyünk, majd a stációkat fordított sorrendben járjuk végig, végezetül a Márkói völgyhíd ládáját keressük meg. Legalábbis ez a terv. A faluszéli megállóhelyen leszállva, nekivágunk az országútnak. A térkép ugyan jelöl egy ösvényt a kápolna felé, azonban ezt a láthatólag gondos gazdák beszántották, így megyünk tovább egy komolyabb földút felé. Néha úgy látszik, mintha lenne út, de végül el kell mennünk az egyik kijárt útig, hogy ráfordulhassunk a kápolnához vezető szekérútra.
Innen már látni a területet átszelő utak hálózatát, ugyanis a honvédségi lőtér határán járunk. Ezen a részen ugyan már nincs lövészet, mert ez a rész a biztonsági zónához tartozik, de a terület hivatalosan a Honvédség kezelésében van és, amint egy tábla tájékoztat, lövészet idején tilos erre járni. Jelenleg béke van, a katonák is a béke-körletükben, de leginkább otthon vannak. Sorkatonaság ugye már nincs, a szerződéses állomány nagy része pedig hétvégére hazatér. Így nyugodtan megyünk a kápolna felé, melyet rövidesen el is érünk.Körbejárjuk a csinos kis építményt, mely igen csak hányattatott sorssal bír. Maga a település is osztozott a viharos történelemben. A XIII. században létrejött község többször elpusztult, majd feltámadt az idők során. 1720 után német ajkú telepeseket hoztak ide, akiket a II. világháború után kitelepítettek és helyükre magyar nyelvű lakosság került. A kálváriát 1836-ban a két évvel korábbi nagypénteki tűzvész emlékére emelték az akkor még itt élő német gyökerű családok. A kis kálvária templom a háborúban megrongálódott és csak 1991-ben állították helyre. A II. világháború után a szovjet csapatok (is) használták a lőteret, ami a kápolna állagát tovább rontotta. Sajnos a vandalizmusnak a felújítás sem szabott gátat, mert a kápolna falain újabb graffitiket is láttunk.
Miután körbejártuk és fényképeztük az épületet, elindulunk megkeresni a ládát, melyet olyan 300-350 m-re a kápolnától rejtett el a rejtő egy fa- és bokorcsoportban. Könnyen megtaláljuk, logolunk és visszaindulunk a kápolnához, hogy megjárjuk a kálváriát, csak éppen fordított sorrendben. Gyorsan elérjük az egyediséget adó vasbeton hidat, mely a 20-as számú vasútvonal felett ível át.
Láttam már szebb alkotást is, de titokban reménykedem, hogy innen felülről klassz, vonatos képeket készíthetek. Kicsit várunk, de üres a pálya.
Indulnunk kell, mert felettünk egyre súlyosabb és mélyebben szálló fellegek gyülekeznek és még szeretnénk a völgyhidat is megnézni. A stációk kb. 50 méterenként követik egymást. Művészileg nem túl kiemelkedő alkotások, de láttunk már ennél rémesebbeket is. Itt legalább felismerhetők a képeken, hogy mit is ábrázolnak.
Az 1. stáció mellett lévő pihenőben elfogyasztjuk a tízórainkat és elindulunk a völgyhíd felé. Végig megyünk a falun és útközben szomorúan látjuk, hogy az ebédeléshez kinézett étterem, sajnos áprilisban bezárt. Pedig a netes információk alapján tetszetős helynek nézett ki. A falu déli szélére érve, ott magaslik előttünk a viadukt.
Tíz méternél is magasabban, folyamatosan áramlik rajta a 8-as út forgalma, nem szűnő, mormoló zajt okozva. Szerencsére itt már nincsenek házak, hogy zavarnák a lakókat. A Séd patakon lévő duzzasztó és kis vízesés mellett megyünk el. Ezt a közeli, felújított vízimalom ellátására emelték. Előttünk magasodik a hegy, melynek tetejéről remek rálátás ígérkezik a völgyhídra. Az út azonban nagyon meredek. Ez még hagyján, de a korábbi esőktől átázva, a talaj csúszik a lábunk alatt. Komoly küzdelem árán teszünk meg vagy 50 métert, de be kell látnunk, hogy ez ma nem fog menni, így a visszafordulás mellett döntünk. A duzzasztóhoz érve, rákezd az eső is.
Gyorsan felvesszük az esőkabátokat, de a szinte porlasztott vízzel permetező eső a szemövegeinket alig átlátható vízhártyával borítja be. Kicsit még nézelődünk, elindulunk a vízimalom felé, de közelebb érve, láthatóan zárva van. Be kell látnunk, hogy mára ennyi volt! Elindulunk visszafelé a faluba. A murva/homok bányához érve az eső eláll. Elérte célját, visszafordulásra kényszerített bennünket, minek essen tovább? Még lefényképezem a bányát, majd azon tanakodunk, hogyan is tovább.
Vonat csak órák múlva lesz, nézzük meg a távolsági buszt! A buszig is van még egy jó félóra, így a közeli büfében ütjük el az időt. Jön a busz és rövidesen a veszprémi vasútállomáson várjuk a hazafelé vivő vonatot.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Márkó vmh. – 
– jelöletlen út – Gcmago – Kálvária – jelöletlen út – – jelöletlen út, majd visszafordulás – jelöletlen út – – jelöletlen út – Márkó, Kálvária utca am.
Megtett távolság: kb. 7 km.
Szintkülönbség: 169 m.
Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 4,1 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
