2015 53-54_240-241 GCMARG és GCERKR
2015.05.16 Szombat
Ma ismét a Gödöllői-dombságot célozzuk meg. A tájelemek két egymástól távol eső típusát fogjuk meglátogatni, egy erdős hegyet (ami földrajzi besorolása szerint csak domb) és egy síkterületi homokpusztát (ami nem is olyan sík).
Veresegyház vasútállomásán szállunk le a vonatról. Kis nekikészülődés után, indulunk is párhuzamosan a vasúttal, majd egy sorompónál, keresztezzük azt. A házak között ballagunk eleinte szelíden, majd meredekebben emelkedő utcákon. Ahogy egyre kijjebb érünk a városból, úgy mindinkább újabb építésű házak között haladunk és feltűnik, hogy ezeket a házakat csak járművekkel rendelkező embereknek építették, mert a járdát kispórolták. Szerencsére gyér a forgalom, nem zavarjuk egymást a járművekkel. Befordulva egy keresztutcába, megszűnik az emelkedő, szintben haladunk tovább. Közben észrevesszük, milyen magasra is jutottunk. Alant szépen kinyílik a táj, csak a kissé párás levegő akadályozza a távolba látást.

Elhagyjuk a házakat és már fák között megyünk tovább. Az út ismét emelkedik, de nem vészesen. Felérünk egy kápolnához, amely előtt a Trianoni emlékmű keresztje áll.

A térkép szerint, innen jó kilátás nyílik, ezért teszünk egy kitérőt, amit nem is bánunk meg, mert remekül látszik a környező dombok vonulata. Továbbindulva, nyílt terepen haladunk, majd újabb erdő következik. Közben jelzett turistautakra következnek, amik el is vezetnek a magaslat tetején álló geodéziai mérőtoronyhoz.

Sajnos a torony nem a legjobb állapotában van, így eszünkbe sem jut felmászni a belsejében. Alatta találunk egy emléktáblát, rajta egy fiatal lány fotójával és egy kissé nehezen olvasható, felirattal, mementóul. Öngyilkos lett, balesetben vagy más módon hunyt el? Ki tudja? De így is, úgy is kár egy 16 éves, ifjú életéért. A torony lábától, a növényzet miatt nincs kilátás, így a láda keresésébe kezdünk, mely az út melletti meredek hegyoldalban, egy facsoportban található. A keresést nem csak a talaj meredeksége akadályozza, hanem a téli ónos esők eredményeként, a fákra rakódott jégréteg súlya alatt letört ágak és gallyak tetemes mennyisége is. Nagyon óvatosan kell lépdelni. A GPS jel is ugrál, feltehetőleg a lombkorona zavarja. Megyek az iránytű után, de csak nem akar egyenesbe állni. Egy facsoport körül járat a kütyü, ezt kutatom meg, de hiába.


Vé, közben nagyobb körben kutat, megnézve, minden gyanús fát. Végül ismét a női megérzés győzedelmeskedik a technika felett. Egy távolabbi facsoportban megleli a keresett csészét. Ez ugyan egy másik facsoport, de a GPS hibahatáron belül van. Majd otthon a nagyobb képernyőn összehasonlítom a hely ládaoldali és az általam készített fényképét, mert lehet, hogy valaki nem az eredeti rejtekbe rakta vissza a ládát. Persze el is lehet mérve, mert elég nagy a GPS hibahatára jelenleg is (kb. 6 m). Télen, mikor nincs lombozat, valószínűleg jobb eredmény születne. Mindegy, logolunk, visszarejtjük és álcázzuk a ládát, majd visszamászunk a turistaútra. Szerencsére senki sem járt erre, így nem látta ténykedésünket. Kicsit várunk, míg a lábunk remegése, – amit a laza, ferde talajon állás okozott-, csillapodik. Közben a térképen szemügyre vesszük a következő ládáig vezető utat. Érdekes, mennyi nyílegyenes út van benne! Ilyennel eddig nem nagyon találkoztunk.
A toronytól elindulunk vissza, majd rövidesen, a –
elágazást elérve, jobbra fordulunk és lassú ereszkedésbe fogunk. Kellemes erdei úton haladunk. Aztán a
jelzés elhagy bennünket és csak a
marad.
Nemsokára elfogy az erdő és cserjésekkel borított területen haladunk, ami azért jó, mert láthatóvá válnak a környező dombok szelíd vonulatai. Mellettünk villanypásztor húzódik, rábírva minden erre járót, hogy a járt utat a járatlanért el ne hagyja.

Később egy szép rózsaszínes virágba botlunk. A telefonon lévő virághatározó alapján, Dictamnus (Ezerjófű), a Rutafélék egyetlen magyarországi képviselőjeként azonosítjuk, de lehet, hogy tévedünk. Mindenesetre nagyon szép!

A cserjést tűlevelű erdő követi. Itt már homokkal kevert a talaj. Érdekes, hogy mégis elél rajta a fenyő! Bár nem olyan szépek, mint az Alpokalján, de azért még erdőt alkotnak. Megyünk a nyílegyenes úton, majd némi törésekkel 90 fokot fordulunk balra, aztán jobbra. Itt el is hagyjuk a jelzett utat, hogy a számtalan szekérút jellegű csapások egyikét kövessük, ugyanis megérkeztünk a tiszta homokra. Váltakozva fenyők és lombhullató fajok (zömében akác) mellett, időnként között megyünk és derékszögű kanyarok után el is érjük a homokgyepet.

A kihelyezett táblák szerint természetvédelmi területen járunk. De akkor mi ez a motorzúgás? Hallhatóan közeledik, majd egy kanyar mögül szinte kirobban egy terepmotoros. Kis híján elcsapott bennünket. Ez, mit keres itt? Ahogy a ládaoldalon olvastuk, fokozottan védett növények is találhatók erre. Mindenesetre nyitott füllel megyünk tovább, mert a homokgyepes terület nem olyan sík, mint azt a neve alapján gondolná az ember. Kisebb-nagyobb halmokon át vezet az út. Ezek a pár méter magas domborulatok pont arra jók, hogy közöttük semmit se lehessen látni a környezetből, míg a tetejükről messze ellátni. Egy ilyen dombtetőről látjuk, hogy két rendőrautó is van a terepen. Aha! A motorosokat keresik villan át rajtunk. Kicsit megállunk, hogy eredménnyel járnak-e, de láthatólag eszük ágában sincs a védett területen motorozót megfogni. Inkább ők is a terepen száguldást élvezik. Közben leereszkedünk. Az újabb dombtetőről, újabb motorosokat pillantunk meg. A rendőrök eltűntek.

Nos, nyugodalmas nézelődésről szó sem lehet, ezek között a benzinszagú szúnyogok között, mert természetesen, üveghangig kihúzatott motorokkal tépik, szaggatják az utat és a homoki gyepet. Nesze neked, természetvédelem! Vannak országok, ahol egy ilyen motorozásért éveket lehet kapni, itt meg a rendőrök is részt vesznek a természetkárosításban! Iparkodunk is elhagyni a területet, nehogy vértócsaként végezzük egy ilyen “természetbarát” motoros kerekei alatt. Átvágva a homokpusztán, az útvonal egy kis erdősáv felé mutat. Elérve azt fellélegzünk, hátha itt már nem fognak motorozni! Valóban, csak az erdő szélén vezető turistaútról hallatszik a motorhang, a fák közé nem merészkednek ezek a modern kori barbárok. Megyünk az iránytű után és nemsokára odvas fák közé érünk, melyek egyikének tövén ott virít a geoláda. Logolunk és közben sajnáljuk, hogy a motorzaj miatt, nem lehet a közeli kis patak partján kicsit elmerengeni és hallgatni a természet hangjait, amit oly annyira szeretünk.

Szerencsére az erdősávban is bujkál egy kis ösvény, párhuzamosan a jelzett úttal, ezen megyünk Erdőkertes felé.

Az erdősáv a település szélén ér véget. A motorok hangját is lassan elfedik a köztünk húzódó dombok. Az természetes, hogy a településszéli buszmegálló helyett mi, a nem ajánlott, távoli vasúti megállóhely felé vesszük az irányt. Részben azért, mert ugyebár vonattal ingyen utazunk, másrészt szeretjük megnézni az utunkba eső településeket. Az utcákat járva többet lehet megtudni abból, hogy hogyan is élnek az emberek kis országunkban, mintha a “királyi” tévét néznénk és a hasonszőrű rádiót hallgatnánk. Mostanában valahogyan egyre nagyobb szakadékot vélünk felfedezni a valóság és a média hírei között. Érdekesek ezek az erdőkertesi utcák. Minden utca nyílegyenes és derékszögben találkozik. Látszik, hogy mesterségesen rajzolták meg valamikor a megálmodói. Valóban, a ládaoldalon olvassuk, hogy a múlt század tízes éveiben a Veresegyház külterületének számító részt felparcellázták, hogy a betelepülő és elsősorban a Fővárosban dolgozó munkásoknak előbb üdülőterületet, majd végleges otthonokat alakítsanak ki. Ez a szabályosság végig is kísér mindenhol, meglehetősen jellegtelenné téve a települést. Olyan alvóvároskának tűnik az egész. Egyszer csak egy egészen újszerű, jól felszerelt játszótérhez érünk. Ha lenne némi árnyék, egészen jó kis hely lehetne, de mire a szélére ültetett csenevész fácskák árnyékot vetnek, a játszótéren hintázó egyetlen, óvodáskorú gyermek is elvégzi az iskolát. Mindenesetre leülünk egy padra, hogy elfogyasszuk az ebédünket, mert egész úton nem nyílt erre alkalom. Mennyivel jobb lett volna a patak parton, ha a fém darazsak nem zümmögtek volna! Étkezés után, a naptól kellően felhevülve, tovább is állunk. Már nincs messze a vasúti megállóhely, ahol kb. 20 perc várakozás után felszállunk a vonatra.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Veresegyház vá. – jelöletlen út – –
–
– GCMARG –
– jelöletlen út –
– GCERKR – jelöletlen út –
–
– jelöletlen út –
–
– jelöleltlen út – Erdőkertes vm.


Megtett távolság: kb. 15 km.
Szintkülönbség: 579 m.
Átlagsebesség: 2,6 km/h (mozgásban 3,6 km/h)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: Sajnos, megint csak itthon vettem észre, hogy a telefon lencséjén ismét egy nagy folt éktelenkedik, ezért a képek élessége ismét nem az igazi. Valószínűleg a tartóból elővéve kenem mindig össze.
Frissítés_2: Itthon, a képeket nézegetve úgy tűnik, hogy a Margita ládája mégiscsak abban a facsoportban lett elrejtve, ahol mi is megtaláltuk. Akkor vagy a rossz műhold vétel csapott be bennünket, vagy valóban el vannak mérve a koordináták. Mindenesetre a logokban többen jelezték, hogy csak nehezen találták meg a ládát.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.