2014_78_184 GCDBAK és GCBBB
2014.11.08 Szombat
Újra itt a hétvége! Lelkesen készülődünk az újabb, Balaton-parti gyaloglásra. A múlt héten a ködös időjárás ellenére remekül éreztük magunkat. A fürdőző tömeg nélküli Balaton minden évszakban csodálatos, legyen bármilyen is az időjárás! Vágjunk hát neki a második szakasznak!
Balatonlelle vmh-ig visz a vonatpótló busz. Rögtön megcélozzuk a partot. Készül néhány fénykép a parkról, ahol múlt héten véget ért az utunk.

Ködtől ma nem kell tartanunk, mert élénk északi szél fúj. A partra érve, már-már túlságosan is élénknek találjuk. Fázósan húzzuk magunkon össze a kabátot. A szél által keltett hullámok időnként a partra is kicsapnak. Nem is lehet közvetlenül a vízparton menni, mert áll a víz. Valószínűleg korábban még erősebb lehetett a szél.
A vízi szárnyasok most is a vízen ringatóznak, de ez most inkább hullámvasutazásnak tűnik, ahogy le-fel mozgatják őket a hullámok. Nincs is mindegyiknek kedve fürdeni, van amelyik egy kis hídról figyeli a vizet. Lehet, hogy magyar-tengeri-beteg lett a hullámzástól.

A szabadstrand révén, a víz közelében gyalogolhatunk elég hosszasan. A föveny végén ismét a kerékpárút és a vasúti töltés mellé megyünk ki. Egyre több fa és bokor vette fel őszi ruháját, de az elhúzódó meleg miatt valahogy nem az igazi ez az ősz! Észrevettük, hogy sok fa zölden hullajtja le leveleit a hirtelen hűvösebbre váló időjárás hatására. Ez a klímaváltozás teljesen összezavarja a növényeket (is).

Már Bogláron járunk. A vasutas üdülő elé érünk. Ezt leginkább onnan látni, hogy az udvarán egy “Nyalóka” becenevű gőzös van kiállítva. Régen, ilyen mozdonyok jártak a szárnyvonalakon errefelé is.

Az üdülő után, ismét a part felé vesszük az irányt. Úgy látszik, hogy a vonaton jövet, kaja közben benyalhattam valami vírust, mert sürgősen WC után kell néznem. Az érzés egyre sürgetőbb, így a látásom eléggé beszűkül és a környező tájra már nem nagyon tudok figyelni. Csak egy lehetséges WC-re tudok fókuszálni. Persze, minden zárva, nincs hová menni!!!! Végre van egy nyitott étterem, de onnan elküldenek azzal, hogy még zárva vannak, csak takarítanak. Kövér izzadság cseppek gördülnek a homlokomon. Eszembe jut, hogy az állomáson nyitva van a WC, arra vesszük az irányt. A következő kb. egy óra történéseit nem írom le, mert nem publikusak.
Történetünk a vasútállomástól indul újra, némileg megnyugodva. A víz felé menet útba ejtjük a Balatonboglári Sziget strand geoládáját. A logok alapján egy elég jól elrejtett ládáról van szó. Többen csak segítséggel találják meg. A környező házakban lakók be vannak avatva, figyelni szokták a keresőket és segítenek, ha kell. A koordinátára érve, tényleg nem sok rejtekhely kínálkozik. Akkor gondolkodjunk! Még egyszer körbenézve, egyetlen tárgy akad, amiben elférne egy geoláda. De abban más van. Közelebb megyek, körbenézem és rájövök, hogy itt bizony más is lehet, mint ami első látásra látszik. Valóban, ott “vigyorog” ránk a láda. Nagy az öröm. Nem láttam, hogy figyeltek volna, de lehet, hogy az ablakok mögül, lesett valaki. Legalább láthatta, hogy milyen ügyesek vagyunk! Az ősz végi időjárás hatására a rejtő által kért viráglocsolás elmarad, irány a strand! A láda nevét adó Sziget strandon megállunk egy padnál, hogy megcsodáljuk az Északi-partot, mely végre takarás nélkül mutatkozik meg. A nap is kisütött és mintha a szél is mérséklődne kissé. Vagy csak már megszoktuk. A meteorológia mára esőt jósolt. A radarképet megnézve látszik is, hogy mind a keleti, mind a nyugati medencében esik. Csak itt a középső részen van jó idő. Kesser-isten megint ránk mosolygott! A kacsák valóságos hidat alkotnak a szemben lévő szigetig, mely a strand névadója lehet.
Miután pihentünk, kigyönyörködtük magunkat és pótoltuk az elvesztegetett kalóriákat, újból az apostolok lovára pattanunk és folytatjuk utunkat Fonyód felé. A házak között megyünk és meglepődve látjuk, hogy egy-két házhely üresen maradt, ahol szintén egy kis szabadstrandot alakítottak ki. Olyan kis “háztáji” strand, de legalább nem kell messze menni! Aztán megint a vízpartra érünk. Érdekes ez a cikkcakkos haladás, de legalább nem unalmas! A Balaton pedig mindenhonnan látványos. Érdekes megfigyelni, ahogy menet közben, lassan változik a perspektíva és mutatja más arcát a táj. A vonatról is mindig figyeljük ezt a változást, de ott túl gyors a tempó ilyen alaposabb megfigyeléshez, illetve a házak gyakran akadályozzák a folyamatos nézelődést. Néhányan még sétálgatnak a parton, de rövidesen elmaradnak mögöttünk.




Elérjük Fonyód szélét. A gyermektábor után ismét egy csendesebb utcába térünk be. Innen szinte végig a parton megyünk, egészen a kis térig, ahol a multi 4. pontját is megtaláljuk. Fonyód ismét alkalmasnak látszik a túra megszakítására. A mai nap nagyon szerencsések voltunk, mert az időjárás is a kegyeibe fogadott és jóval többet tudtunk a víz mellett menni, Vé nagy örömére. Jövő héten folyt. köv.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonlelle vmh. – jelöletlen út – –
– jelöletlen út – Balatonboglár vá. – jelöletlen út – GCBBB – jelöletlen út –
– jelöletlen út –
– jelöletlen út – GCDBAK_4 – Fonyód vá.
Magassági diagram
Megtett távolság: kb. 15 km.
Szintkülönbség: 219 m.
Átlagsebesség: 3,4 km/h (mozgásban 4,2 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!