2014_78_184 GCDBAK
2014.11.15 Szombat
Eltelt egy újabb hét. Ma, harmadik alkalommal látogatunk el a Balaton déli partjára, hogy gyalogosan végig járjuk a “Balatoni kerekezés a déli parton” nevű kerékpáros multit.
A vonatról Fonyódon szállunk le. Múlt heti szakaszunkat itt fejeztük be. Vonatot és nem vonatpótló buszt írtam, mert Balatonszemesen a vonatpótló buszt vonatra cseréltük. Ezen szakasz felújítása csak később kezdődik.
Az állomást a Balaton felőli aluljárós kijáraton hagyjuk el. Innen indul mai etapunk. A kis parkot elhagyva, máris a kikötő medencéje mellett vagyunk. Kicsit nézegetjük a sok vízi járművet. A mólón daru áll, a vízből emelik ki a téli pihenőre vonuló kishajókat, jachtokat, melyek nem maradnak itt a vízen. Jó sok vízi jármű van itt! Nyáron még sosem láttunk ennyit egyszerre, mert olyankor kint, a nyílt vízen tartózkodik jó részük.

Miután kinézelődtük magunkat, elindulunk a part mentén. Rövidesen egy épülő, hatalmas épület mellett megyünk el. Vajon, mi lesz itt? – találgatjuk. Aztán egy táblán meglátjuk, hogy a Fonyódi Jachtclub fürdőháza épül. Illetve, most nem épül, mert teljesen kihalt. Nyilván télire befejeződtek a munkálatok. Az északi part most nem látszik olyan jól, mint a múlt héten. Borúsabb és szélcsendes az idő, így a túlpart párába burkolózik. Látunk egy fát, melyet valaha egy vihar dönthetett ki félig. Azonban valahogyan megkapaszkodott és most elég érdekesen áll a víz partján. Az látszik, hogy él, valószínűleg nyáron kellemes árnyékkal szolgált a fürdőzőknek.
A szabadstrand végén, a csónakkikötővel szemben, kissé el kell távolodnunk a parttól, mert innen a vasútvonal közvetlenül a vízparton vezet. Keresztezzük a vasutat és a 7-es út mellett megyünk. Balról magasodik a fonyódi magaspart löszfala, mely többször megcsúszott már. Régebben már terveztük a tetején vezető panoráma sétány felkeresését, de abban az időben le volt zárva, mert a löszfal instabillá vált. Lentről jól látszik, hogy a fák már közvetlenül a legszélén állnak és házak is vannak a széléhez közel. A fal aljában az omladék megfogására épült kerítés is megindult néhány helyen, meg kellett támogatni több ponton és a villanyoszlopok is dülöngélnek, mint diszkós csávó a szombat esti buli után. Jól láthatóan mozog az egész terület és nyilván nem szolgálják a stabilitást a 7-es út és a vasúti forgalom következtében keletkezett rezgések sem.

Jobbról, a Balatonba épített stégek látszanak, de most csak a vízi szárnyasok “pecáznak”.

Rövidesen egy, nem a szabványos Déli Vasúti állomásépülethez érünk. Ez a bélatelepi vasúti megállóhely. Mint a falán elhelyezett emléktábláról kiderül, a helyén álló, egykori bakterház volt a helyi fürdőépület központja. Így már érhető a különleges kivitel.

Viszont nekem az őrházról az Indul a bakterház őrháza ugrott be. Elképzeltem, ahogy a büdös banya ül a ruhatárban, míg Bendegúz a borsot töri az orra alá. Vetünk egy pillantást a vízre, majd még jobban el kell távolodnunk a víztől, mert a partot egy Kemping és Üdülőfalu foglalja le magának. Szépek a területén sárgálló fűzfák.

A fűzfán fütyülők is téli álomra küldhették a szerszámukat, mert sehol sem láttunk egyet sem. A 7-es úton közlekedő autókat leszámítva nagy a csend. Miután ismét közelebb kerültünk a vízhez, az iránta érzett vágyunkat, a szabadstrand partjára látogatással oldjuk. Nem is értem, hová lett a tömeg, mert az összes strandon csak kacsákat és hattyúkat láttunk. Most rengeteg a szabad hely, ilyenkor kell fürdőzni! Már annak, aki szereti az össznépi lavórban (ez nálam a Balaton kódneve) pocsolást. Utunkat ismét üdülők és romhalmazba hajló szállodák, egykori vállalati üdülők romjai között folytatjuk. Milyen élet volt itt valamikor! Ezeket az épületeket megtöltötte a szakszervezeti beutalóvak érkezők hada, akik viszonylag olcsón, 1-2 hétig jól érezhették magukat. Mára csak a kiüresedett épületek álmodnak az egykori dolgozó tömegekről és a hajdan volt nyarakról. A magán üdülők is változatos képet mutatnak. Vannak itt a ’60-as, ’70-es évekből maradt vityillók, melyeket az innen-onnan kikerülő bontott anyagokból húztak fel. Milyen rangot jelentettek ezek a tulajnak! “Nyaralóm van a Balatonon!” – hangzott el a bűvös mondat és úgy éreztük, mintha egy mágnással állnánk szemben. Némelyiket ugyan kutyaólnak is csak jóindulattal lehet nevezni, de a nyaraló, az nyaraló! A jobbakat ki lehetett adni a kollégáknak, ismerősöknek, esetleg apróhirdetésen keresztül bárkinek. Igen, ez volt Zimmer Feri korszaka! Jó kis korrajz volt az a film! De térjünk vissza a jelenkorba! Ballagunk az utcák során, hol közelebb, hol távolabb a víztől, de azt sosem látva, mert a házak, telkek takarják. Látunk új építésű nyaralókat is. Némelyik alatt, szerintem hidraulikusan kitolható kacsaláb is van, mely a tulajdonos jelenléte esetén megemeli és forgatja az épületet. Azt azonban meg kell állapítanunk, hogy a pénz és a jó ízlés ritkán alkotnak szimbiózist. A kivagyiság nem csak az emberek, de tulajdonuk jellemzője is. Sajnos. Közben már Balatonfenyvesen járunk, mint az néhány tábláról kiderül. Beérünk a “City-be”. A Polgármesteri Hivatal előtt több szobor is sorakozik, főleg fából készültek. Van itt minden korból valami.

Utunk innen ismét a vízhez vezet. A túlpart még mindig párában, pedig már benne járunk a napban rendesen. Sok a vízi madár mindenfelé. E helyen is látszik az elmúlt időszak szeleinek pusztítása.
A parton nézelődve aztán konstatáljuk, hogy a nagy szoborbőségben elfelejtettük leolvasni a multi 5. pontján a szükséges jelszórészletet. Irány vissza a PMH elé, majd mivel nem akarunk harmadszor is végig menni az Eperjesi utcán, így két utcával arrébb térünk vissza a szabadstrandra. A strandot a Jachtkikötő zárja le, itt ismét a vasút mellé kényszerülünk. Az állomás után, a túloldalon látjuk a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút Gépészeti telephelyét és ott a téli pihenőre vonult, valamint javításra szoruló kocsik sorát. Nyúlik a nyakam, hogy minél többet lássak, mert a szívem csücske mindig a keskeny nyomtávú vasút marad.



Balatonfenyves alsóra érve ismét le tudunk a vízhez menni. Illetve csak a közelébe, mert a sár visszafordulásra késztet. Aztán ismét a kerékpárút mellett megyünk. Ez már Balatonmáriafürdő. Itt is megpróbálkozunk a vízhez lemenni. Néhány tollászkodó hattyút látunk, aztán borzalmas sár következik. Az út melletti vízelvezető árokban kotrást végeztek és az iszapot a partra rakták ki. A gép is jól felvágta a laza talajt, így elég körülményes az út végén álló kis játszótér megközelítése. Továbbmenni a sártól nem is lehetséges. Valahol ezen a részen van a Balaton-part legmélyebb pontja. Körben mocsár, így mindenütt áll a sár. Az egykori berekből hasították ki ezt a területet és a természet nem adja át csak úgy azt, ami az övé. Felettünk is zajlik az élet. Hangos gágogással vadlibák húznak valahová.
Kis nézelődés után, visszafordulunk. Egy darabig a mocsár széli nádas mellett megyünk. Mennyi szúnyog teremhet itt nyáron! Az épületek összes ablakára felszerelt szúnyoghálók is erről tanúskodnak. Majd ismét a kerékpárút mellé kényszerülünk. Ezen is megyünk végig, míg el nem érünk egy újabb kikötőhöz. A térkép szerint ez a túravitorlás kikötő. Itt semmi mozgás sincs.
Keresztezzük a vasutat, majd rövidesen már az állomáson tekintjük át a mai napot. Három túránk közül ma láttunk legkevesebbet a Balatonból, inkább a térség urbánus fele volt terítéken. Hihetetlen az az üdülő, szálloda vagy csak nyaraló mennyiség, amit eladásra kínálnak és vevő hiányában válnak lassan az enyészet martalékává! Ezek az elhagyott épületek, főleg az egykori üdülők, szállodák nem valószínű, hogy új életre keljenek. Torzói csak a régi idők Balatonjának.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Fonyód vá. – jelöletlen út – GCDBAK_5 – jelöletlen út – Balatonmáriafürdő vá.
Magassági diagram
Megtett távolság: kb. 20 km.
Szintkülönbség: 229 m.
Átlagsebesség: 3,9 km/h (mozgásban 4,3 km/h.)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!