A nyugati Mátraszélen – Nagy-hársas és Apci Tengerszem

2015_33-34_221-222 GCPMR és GCApci

2015.04.11 Szombat

A múlt heti szeles időjárást, mintha elfújta volna a szél.   Kellemes, igazi tavaszi, napsütéses időjárást ígért a meteorológia, így vidáman indultunk reggel, egy korábban még fel nem fedezett területre, a Mátra nyugati lábához. Jobbágyi vasúti megállóhelyen szállunk le a vonatról. Első célpontunkat el sem téveszthetnénk, hiszen ott magasodik velünk szemben, a hegy tetején egy geodéziai mérőtorony, a Jobbágyihegyi, mely a Nagy-hársas-hegy tetején áll. Na, erre varrjunk gombot! Most akkor milyen hegy?


Szóval, a vonat elhaladása után, a sorompó felemelkedését követően, megindulunk a torony felé. Egyébként nem csak a helye ilyen cifra, a rendeltetése is. Ugyanis azon kívül, hogy geodéziai mérőtorony, még rádióamatőr antennatoronyként is funkcionál. Egy átjátszó állomás van benne. Erről később még ejtek néhány szót. Nem sokat megyünk, máris érezzük, hogy ma nem fogunk fázni. A reggeli hűvösben történő indulás miatt akad néhány réteg ruha rajtunk, melyből a legfelső gyorsan a hátizsákba kerül. Cipelhetjük egész úton, de reggel még szükség volt rá. A tavaszi nap zavartalanul süt le ránk. Pár száz méter után elérjük a falu szélét, ahol az aszfaltút ösvényre vált és irány a hegy. Szó szerint toronyiránt megyünk. Eleinte még elfogadható emelkedéssel. Mielőtt bevennénk magunkat a bozótosba, megállok szuszogni, miközben panorámaképet is sikerül készíteni a lábunk alatt és a távolban elterülő tájról.

Fotózás után folytatjuk utunkat az egyre meredekebb hegyoldalban. Gyakran megállunk pihenni, mert nekem a tüdőm, Vé-nek a lába parancsolja így. Egyre többet kérdezgetem magamtól, ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy erre jöjjünk? A bűnös azonban lapítva hallgat(ok). (Utólag lejátszva a tracket, még 20 szoros gyorsításban is csiga lassan vánszorogtunk felfelé.) A 363 m szintkülönbséget 1 óra 40 perc alatt sikerült leküzdeni. Tehát nem mondhatnám, hogy ezen a kb, 1,8 km távon a menetszéltől lobogott volna a hajunk. Nem tudom a csiga mennyit fut két vödör vízzel 100 méteren, hegynek fölfelé, de az 1,1 km/h átlag sebességünktől nem sokkal maradhat le. Így kell nekünk alföldi, eltespedt irodakukacoknak! Vé útközben talált egy remek széket magának, alig tudtam továbbhaladásra bírni.

Sok van még felfelé? (Igen)

Szerencsére a hegy és rajta a torony türelmes volt hozzánk, szépen megvárta, míg felérünk. Amíg mászunk felfelé elmesélem, hogyan is született ez a láda. A geocaching hőskorában a jóval kisebb létszámú és ezért zártabb kesser közösség gyakorta személyi mobil rádión (angol rövidítése PMR) tartotta egymással a kapcsolatot. Ez a rádió kategória afféle átmenet a walkie-talkie készülékek és az engedélyhez kötött rádió amatőr berendezések között. Ha valaki, valahol ládázott, csak beleszólt a rádióba, és ha szerencséje volt, akkor választ is kapott egy környékbeli ládásztól. Ne feledjük a geoládák mennyisége is csak néhány százra rúgott, így viszonylag meghatározott területen mozogtak a ládászok. Folyt egyfajta verseny, hogy ki tud minél nagyobb távolságról összeköttetést létesíteni. Ehhez voltak remek helyek, a lehetőleg növényzettel minél gyérebben fedett hegycsúcsok, hiszen köztudomásúlag innen a rádióhullámok messzebbre is terjednek. Ezért telepítik az adótornyokat, GSM bázisállomásokat lehetőség szerint, minél magasabb pontra. Szóval a hőskorban magpet sporttárs, a láda eredeti rejtője, innen létesített kapcsolatot a többi kollégával. Ennek történetét a ládaoldalon olvashatjátok.Ez a láda rövid nevének GCPMR az eredete. Amíg ezt elmeséltem fel is értünk a gerinc közelébe.

(Valójában, az sokkal később történt, de haladni kell a történettel.)

A láda a gerincen vezető turistaút alatti, kövekkel, sziklákkal borított lejtőn került elhelyezésre, minő meglepetés, egy kisebb fajta szikla alá. Na ezt találd meg! A toronyra szerelt antennák mémileg zavarják a GPS vételt, így minden elmozdulást viszonylag lassan követett a készülék mutatója. Tettem néhány kört, mire sikerült behatárolni, hogy hol is keressem a ládát. Vé közben pihent a köveken, mert egyre jobban fájt a lába. A nagy igyekezetben nem is készítettem fényképet a területről, pedig érdemes lett volna. Logolás után elfogyasztottuk a “csúcscsokit”, amit azért viszünk magunkkal, hogy a túra legmagasabb pontján megjutalmazzuk magunkat. A turistaúton már könnyedén haladtunk a szintben és enyhén lejtős úton. Távolabbról szemügyre vettem a torony antenna készletét.

Érdekes, hogy a rádió berendezések működéséhez szükséges energiát napelemből és szélkerékből nyerik. Tetszik ez a környezetbarát megoldás! Alig jutottunk a következő kanyarig, mikor Vé megállást vezényel. Éles szemmel, az egyik kövön kiszúrt egy QR kódot. Csak nem Manci?- kérdem. Mindjárt kiderül. Betöltöm a telefonba a Munzee alkalmazást, (ami szintén geolokációs játék és mi nemes egyszerűséggel Mancinak nevezzük) és leolvasom a kódot. Már csippan is a találat. Megdicsérem Vé-t a szemfülességéért.

Közben orrunkat virágillat csiklandozza. Körben terjedelmes ibolyamező terül el. Szimatolgatva megyünk tovább. Pár száz méteren elkísér az illat. Kicsit odább a tavaszi hérics virágai kényeztetik szemünket. Már el is feledjük a hegymászás okozta nehézségeket és boldogan legeltetjük szemünket a látványon. Megérte felküzdeni magunkat ide!

A virágmezőn túl egy kissé roskatag etető mellett megyünk el. Gyakran megállunk gyönyörködni a tájban és a virágokban. A kellemes közérzetet csak Vé egyre erősödő lábfájása rontja.

Most elérünk arra a pontra, ahol a és turistautak keresztezik egymást. A -ról átváltunk a -re Apc felé.

Az eddigi főleg cserjés, bokros területet erdő váltja fel. Kellemesen árnyas, rendezett, tiszta erdőben ballagunk. Az aljnövényzet üde zöldje továbbra is kellemes látvány. Egy nagy derékszögű kanyar után már nem sokat kell menni és felbukkan előttünk az apci tengerszemnek nevezett kis tó.

A kéklő vize partján, a virágba borult bokrokkal és zöld levélrügyeiket bontogató fákkal, lenyűgöző látvány. Percekig gyönyörködünk benne. Miután felocsúdunk, a láda után nézünk. Meredek partoldal van előttünk, valahol lejjebb mutatja a helyét a GPS. Arrébb megyünk, hátha vezet út lefelé, de nem. Nincs mese a meredek partoldalban kell leereszkedni. Szerencsére csak kb. 5-6 m a szintkülönbség. Lecsúszdázunk. Keressük a ládát. Egy fa tövében megtaláljuk, elég gyenge takarásban. Kinyitjuk, benne rengeteg papírlap a kesserek logjaival. Logfüzet, jelszó sehol. Ezt így nem tudjuk logolni! Felhívom a rejtőt és felajánlom neki a láda gyógyítást. Nagyon megörül neki, készségesen elárulja a jelszót, mi pedig egy új logfüzetet helyezünk el a ládában és még a doboz tetejének belsejébe is felírjuk alkoholos filccel a jelszót. Sajnos pót-íróeszköz nincs nálunk, így azt nem tudunk a ládában hagyni. Természetesen mi is belogolunk, majd igyekszünk alaposan álcázva visszarejteni a dobozt. A tavalyi avar segítségével ez elég jól sikerül. Következik a mászás, hogy visszajussunk az útra, mert felfelé vezető utat lentről sem lelünk. Vé lábának sorsa ezzel megpecsételődött. Már azt sem vállalja, hogy lemenjünk a vízpartra.

Az egyik kilátópontról készítek még néhány képet a környékről, majd folytatjuk utunkat kifelé az erdőből.

Az erdőszélen aztán gyors kalkuláció merre is menjünk tovább. Eredetileg még egy ládát fel akartunk keresni, de most a szekérúton inkább Apc felé vesszük az irányt. Csak a vasútig bírja ki Vé lába! Jól járható út vezet a község felé, bár helyenként mély, saras kátyúkat kell kerülgetni, de gyalog ez nem probléma, csak kicsit megtörik tőle a track. Aztán egy feszület mellett elhaladva, ismét aszfalt van a lábunk alatt. Innen már Vé-nek is könnyebb. Rövidesen beérünk a házak közé. Szépen parkosított területen vágunk át a Polgármesteri Hivatal mellett. A következő kereszteződéstől már a busz is jár. Innen még úgy 2 km-t kell gyalogolni a vasútállomásig. Persze busz sehol sincs. Először átkelünk a Zagyva fölött. Alig van benne víz, szinte át lehet lépni. Hogy megnő, mire hozzánk és a torkolatig ér! Szerencsére az úton alig van forgalom, pedig szépen sárgába öltöztünk, ahogy azt lakott területen kívül egy gyalogosnak tennie illik. Mindenesetre a forgalom hiánya nem zavar bennünket. Egy hajdani nagy ipari üzem mellett kanyarodunk be a vasútállomás felé. Azt nem sikerült kideríteni, hogy milyen üzem lehetett, most több kisebb cég osztozik a telephelyen. Sajnos az állomás teljesen elhagyatott, pedig jó lett volna inni, esetleg enni valamit. Egy Büfé árválkodik ugyan a parkolóban, de ez csak hétköznap, munkaidőben van nyitva. Majd Hatvanban megisszuk a szokásos túrazáró sörünket! – hoztuk meg az egyhangú határozatot és szorgalmasan vártuk a vonatot. Szerencsére pad még akad, így Vé is megpihentetheti végre a lábát.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Jobbágyi vm. – jelöletlen út – GCPMR – – GCApci – – jelöletlen út – Apc-Zagyvaszántó vá.

Megtett távolság: kb. 11 km.
Szintkülönbség: 824 m.
Átlagsebesség: 1,74 km/h (mozgásban 3,9 km/h.)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.