2013_10_39 GCmakk
2013.03.23 Szombat
Hurrá! Itt a tavasz! Ha kinézek az ablakon, süt a nap, zöldül a fű. Csak reggelente van még hideg, de ezen lehet segíteni. Menjünk ládázni! Hármasban, Vé, Zoli és én indulunk el a Börzsönybe. Kismarosig utazunk, onnan a Királyréti kisvasúttal folytatjuk a végállomásig. Kellemest a hasznossal! Legalább a kisvasutak iránti vonzalmunkat is kielégítjük Zolival. Mint a vonatkísérőtől megtudtuk, gyorsított személyvonattal utaztunk. Olyan utastájékoztatást nyomott, mintha IC-n utaztunk volna. Stílszerűen mondva, “Király”(réti) volt.
A végállomáson, lekászálódva a zsúfolt szerelvényről, aszfaltúton vágtunk neki mai túránknak. A madarak csicseregnek, a nap süt, meleg a kabátunk, mi kell még a tavaszi élményhez? Szépen bandukolunk a 
jelzésen, majd ráfordulunk egy makadám útra, itt is a kerékpáros utat követve. A Szén-patak gázlóját a vízhozam miatt nem vállaljuk be, inkább kerülünk a hídig. A terep nem nehéz, szépen egyenletesen emelkedik. Helyenként ugyan akad egy-két meredekebb szakasz, de aztán vagy völgymenet vagy kevésbé meredek szakasz következik. Közben találkozunk az országos 
jelzéssel és ezen folytatjuk utunkat. Itt már földút van alattunk. Szerencsére még nem nagyon engedett ki a föld fagya, kemény felületen járunk. Itt-ott feltűnik egy hókupac. Nyilván itt is sok hó esett március 15. körül és persze, itt a hegyekben nehezebben olvad. De egyre több a hó, már néha az ösvényen is azon haladunk. Á, biztosan összefújta a szél és vastagabb volt, vagy csak árnyékos a hely, a Nap nem melegíti, lassan olvad. Elhatározzuk, hogy megállunk kajálni. Zoli elhelyezkedik egy ferde fatörzsön, főúri kényelemben eszik. 
Még jó, hogy hoztunk forró teát, jól esik most. Körbejár a Becherovkás laposüveg is. Zoli örvendezik, hogy már betöltötte a 18-at, így kaphat Ő is. Étkezés után megújult erővel folytatjuk utunkat. Elhaladunk a Saj-kút (Semmelweis-forrás) mellett. A vizecske vidáman csordogál, ez most sem fázik! Ahogy mind magasabbra érünk, úgy lesz egyre hidegebb is. Begombolkozunk, még szerencse, hogy a reggeli hideg miatt jól felöltöztünk. A korábbi veríték a kabátban kezd megfagyni. De jó ilyenkor a polár, ez nedvesen is melegen tart! 500 m felett már többet megyünk a havon, mint hómentes helyen. A környezetünk is kifehéredik, visszatértünk a télbe? Zolira ráadom a magammal hozott kamáslit, hogy ne ázzon be a cipője. A mi magas szárú túracipőnk szerencsére bírja. Elérjük a 600 méter tengerszint feletti magasságot és itt már nyoma sincs a tavasznak. Kőkemény téli táj van körülöttünk, egyre magasabb hóréteggel. Az úton sincs letaposva a hó, mert láthatólag nem nagyon jár erre senki. Egyetlen magányos nyom kanyarog előttünk, az sem friss. Van, ahol már bokáig járunk a hóban. Na, jó kis tavaszi kirándulás! Bár fiatalkoromban sokat túráztam, de inkább csak nyaranta, ezért most kissé meglep, hogy nem gondoltam arra a tényre, hogy 5-600 m magasság körül van a “hóhatár” ilyenkor. E fölött, bizony még Tél tábornok az úr! Sebaj, a kedvünk jó. Élvezzük a havas túrát. Vé-vel felelevenítjük a somoskőújfalui utunkat, hogy mennyire élveztük ott is a havat. Nevetgélve érünk a Foltán-kereszt melletti rétre. Itt bizony lábszárközépig érő hó fogad helyenként. Még jó, hogy lejjebb, a hómentes helyen ettünk, mert a padokat is hó fedi. A ládaleírás szerint egy hatalmas fa üregében, 2 m magasan kell a ládát keresni. Szerencse, hogy Zoli velünk jött, szükség van a magasságára. Viszont az iránytűnk meghülyült. A g:hu program nemrég frissült és úgy látszik nem túl jól sikerült. Az iránytű szerint haladva, nő a távolság a célponttól. Fordítva mutat? Eme logikával belőjük, hogy kb. melyik fa rejtheti a ládát. Találunk is egy nagy üreget. Olyan magasan van, hogy még Zoli is mászik érte. 
Na, ezt mugli nem fogja véletlenül sem megtalálni! Bár a rejtő azt írta, hogy a fa elnyelt már több ládáját is. A mostanit kipecázzuk. Ez inkább GPS nélküli megtalálásnak sikeredett! A “tavasz” jegyében kiveszünk egy tulipánt és berakunk egy fanyulat. Visszarejtés után megnézzük Foltán János erdész emlékkeresztjét. 
Elgondolkodtató, hogy a világ semmit sem változott a XIX. század vége óta. A munkájukat végző embereket ma is ugyanúgy érik atrocitások és támadások, mint akkor. Még a rendőrök sincsenek biztonságban, nem is szólva a fegyvertelen emberekről pl. a jegyvizsgálókról. Természetvédelmi őr barátom mondta, hogy oldalfegyver nélkül már Ő sem mer elindulni, mert a fatolvajok simán megtámadják. Szép új világ! Elmélkedésünk alatt, míg álldogáltunk a kereszt előtt, bizony fázni kezdtünk. Ideje tovább indulni. Mivel a kisvasút ritkán jár, ezért Diósjenő felé vesszük az irányt. Innen könnyebb lesz hazavonatozni. A 
úton megyünk. Az egyetlen magányos nyom is eltűnt, erre nagyon régen nem járt senki. Szűz hómező van előttünk. Viszont, ahogy a nóta mondja, “befútta az utat a hó”. Az még hagyján, hogy befútta, de a tavaszi napfény a tetejét meg is olvasztotta valamikor, ami szép vékony jégkéreg formájában vissza is fagyott. Kis családom, mint az egerek a hó borította mezőn, vidáman futkároznak rajta, legfeljebb néha szakad be alattuk. Én azonban minden lépésnél áttöröm a jeget. Néhol térdig merülök az alatta lévő hóba. Ez egyáltalán nem vicces, bár a család szétröhögi magát, amikor látja, hogy helyenként alig bírom kihúzni a lábam. Minél jobban próbálkozom és evickélek, annál mélyebbre merülök. Mintha láp lenne alattam. Kínomban már én is röhögök, de ettől is fogy az erő. Nagyon lassan haladunk. Nekem háromszoros erőfeszítés. Visszanézve olyan, mintha a Jeti ballagott volna az úton. Jaj, Istenem és felém vezetnek a nyomok!!! A család megnyugtat, ne pánikoljak, hiszen én vagyok a Jeti! Később vastagabb a jég, helyenként már megbír. Könnyebb menni. Nagyobbra veszem a lépéshosszt, bátran megyek, majd egyszer csak … sutty, a lában az egekben, a fejemet jól beverem a jeges talajba. A család már nem nevet, aggódva néznek, élek-e. Kicsit még rápihenek (ez jár nekik a röhögésért), hadd aggódjanak kicsit, majd Zoli segítségével feltápászkodom. Az úton vékony jégcsík van, ahogy a megolvadt hó a jégréteg tetején, elkezdett az út menti árok felé folydogálni, majd visszafagyott. Már a család is csúszkál időnként. Végre átkelünk a jégmezőn. Mi lettünk a “Jégmező lovagjai”. Szerencsére túl vagyunk az út legmagasabb pontján, lefelé haladunk. A Csehvárhoz vezető elágazás után a hó mennyiség is csökken. Később a 
úton már csak foltokban található. Persze, a foltok a legmeredekebb helyeken maradtak meg. Aki ismeri az utat, az tudja, hogy van egy igen meredek rész, ahol valamikor fakorlátokkal is segítették az úton járókat. Sajnos ebből mára már csak a korlát romjai maradtak. Nyáron sem könnyű ezen a szakaszon átkelni, de most alig-alig sikerült. Vé-t ketten segítjük Zolival, kézről-kézre adjuk. Szerencsére, ezután már “sétagaloppban” mehetünk. Még Diósjenő felett van egy meredekebb szakasz és végre beérünk a faluba! Persze utunk a korábban megismert Mona Lisa Pizzériába vezet. Eszünk, jól felmelegszünk és a tele pocakunktól megvidámodva kimegyünk a Vasútállomásra.
A vonaton megbeszéljük a mai nap tanulságát.
Ha az Alföldön már tavasz is van, a magasabb hegyekben komoly téli környezet is fogadhat. Érdemes a hóvastagságról tájékozódni indulás előtt!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Királyrét knyk vá. – – – GCmakk – – 
– Diósjenő, Mona Lisa Pizzéria – – Diósjenő vá.
Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 14 km.
Szintkülönbség: 1056 m.
Átlag sebesség: 2,5 km/h.
A track letölthető innen. (https://track.katulyakutato.hu/GCmakk/GCmakk.gpx)
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Katulyakutató 