2012_13_13 GCPOGA

2012.10.12 Péntek

Ma Vé-vel a Börzsönybe fogunk utazni. Mivel a Vác-Diósjenő vasútvonalon ritkás a menetrend és már hamar sötétedik, ezért korán el kell indulnunk. Hajnali 2 órakor kelünk, valamivel 4 óra után már forog a kerék alattunk. Így is majdnem 8 órakor érünk Diósjenőre. Borult, de szerencsére eső és szélmentes az idő. A szokásos nekikészülődés után elindulunk az állomásnál kezdődő síúton. Közben konstatáljuk, hogy a fényképezőgép megint otthon maradt. Hiába, ilyen korai kelés mellett még a listámat sem látom rendesen elolvasni.Kiérve a faluból, a Börzsöny rögtön kimutatta a “foga fehérjét”. Egyből egy 20 fok közeli emelkedővel nyit, ami néha átcsap 40 fok közelibe. Aztán kicsit szelídebb lesz az emelkedő, sőt helyenként lejtősre is vált az út, de csak azért, hogy ismét vad emelkedésbe menjen át. Többet pihenünk, mint megyünk, még szerencse, hogy ilyen korán érkeztünk. Azért nem csak az oxigénhiány miatt állunk meg, hanem a körülöttünk lévő táj is hihetetlen változatossággal tárul elénk. Mivel már október közepén járunk, a fák lombozatuk jó részétől megszabadultak, így nem akadályozzák a terep vonulatainak követését. Most sajnálom igazán, hogy a fényképezőgép otthon maradt! Ha lassan is, de eljutunk úti célunkhoz. Még egy utolsó meredek és a látnivalót képező fák előttünk magasodnak. A helyszín a Pogányvári nyereg és az itt növő, hatalmas bükkfák kiterjedt gyökértányérja adja az igazi látnivalót. A föld a gyökérzet egy részéről lemosódott, lekopott, így a szabadon maradt gyökerek girbegurba szövevénye feledhetetlen látványt nyújt. (Érdemes a legelső sorban található zöld feliratra kattintva a ládaoldalon, a ládásztársak által készített fényképeket végignézni.)  Csak állunk tátott szájjal (több oxigén fér be) és csodáljuk a természet eme műalkotását. Miután ismét szabályosan tudunk lélegezni, megkeressük a ládát. Logolunk és az üres ládában hagyunk egy kulcstartót, hogy az utánunk jövő, legalább találhasson a dobozban valamit.  Nem messze található ide a Csóványos, a Börzsöny legmagasabb pontja, de oda már nincs erőnk felmászni. Életemben már másodszor hagyom ki, de egyszer úgyis sorra kerül! A gerincen haladva folytatjuk utunkat. Úgy gondoljuk, hogy miután feljutottunk Magyarország egyik legmagasabban fekvő geoládájához, innen már könnyű lesz az utunk. Na igen, ahogy azt Móricka elképzeli… Eleinte nincs is gond. Az út enyhe lejtéssel halad a keskeny gerincen. Ilyen keskeny hegygerincen még nem jártam. Szinte “pengeélen” lépdelünk. Az ösvénynél alig szélesebb a hegy gerince, talán 1 m széles lehet, majd mindkét oldalon meredeken ereszkedő hegyoldal. Különleges, már-már magashegyi élmény. Leérünk egy völgybe. A térkép szerint a Pogányvári-patak folyik benne. Itt megy a   jelzés, ezen terveztük a visszatérést. Rövidesen egy derékvastagságú, kidőlt bükkfához érünk. Nekem sem könnyű átmászni rajta, de Vé rövidke lábainak igazi kihívás. Tetszik az akadálypálya. Most meg a patakban lévő köveken kell lépdelni. Csúsznak ám a rajtuk lévő nyálkás rétegtől és a víztől. Igen olvastam, hogy a cipőnk Vibram talpa mindenhol tapad, kivéve a vizes követ. Óvatosan haladunk. Én pár méterrel előbbre, keresem a könnyebb utat. Vé lassabban halad. Időnként bevárom. Megint kidőlt fák következnek, majd ismét a patak. Egyre sűrűbben fekszenek az “úton” a fák előttünk. Micsoda vihar lehetett itt, ha ekkora fákat, ilyen mennyiségben kidöntött! Némelyik alatt könnyebb átbújni, mint átmászni rajta. Van amit meg kell kerülni, mert nem lehet sem alatta, sem felette átjutni. Fogy az erő, már nem olyan vicces a dolog. Ráadásul a hegyoldal egyre magasabb körülöttünk, egyre keskenyebb a “nyílás” felettünk, ahol a GPS kiláthat a műholdakra. Márpedig a helyzet meghatározás annál pontosabb, minél több műhold látszik, minél szélesebb szögben. A pontossági kör egyre növekszik, már legalább 50 m-es lehet a szokásos 5-6 m helyett. (A körön belül bárhol lehetünk ilyen távolságon belül.) Egy darabig még segít a tartózkodási helyünk meghatározásában a GSM hálózatról érkező jel, (ezért szeretem jobban a telefont, mint a túra GPS készüléket) de aztán oda a térerő is. Egyre kevésbé tudjuk, hogy hol vagyunk. Eltévedni nem fogunk, mert végig kell menni a völgyön egy keresztútig, ezzel nincs gond. De mennyi lehet még előttünk? A turistaút is, a térkép szerint, valahol  Z alakban megtörik és feljebb halad tovább. A kidőlt fák miatt a jelzések sem láthatók. Szerencsére a patak egyre keskenyebb, legalább a vizes kövek nem akadályoznak. Megyünk előre és találgatjuk, hol lehetünk. A térképről próbálom beazonosítani a tereptárgyakat, de nincs sok, meg a térkép sem olyan részletes. Hiába vagyok gyakorlott térképolvasó, ha nincs hozzá kellően részletes térkép. Egyre több a kidőlt fa, lassan lehetetlenné válik az előre jutás. A térképet nézegetve, feltűnik, hogy valahol felettünk lehet egy erdészeti út. Oda kellene feljutni! Valóban, lentről is látszik, hogy mintha egy törés lenne a hegyoldalban. Valószínűleg ott fut az út. Közel merőlegesen nekivágunk a völgy oldalának. Legalább félméteres avarban gázolunk, szánkázunk, ami remek dolog lenne, ha nem volnánk ilyen fáradtak. Vissza-vissza csúszva, négykézláb, de felérünk. Szerencsére ott az út. Ezen már szinte sétagaloppban mehetünk. Nem is árt sietni, mert délután 3 óra felé jár az idő. Fél ötkor lemegy a nap és akkor nem nagyon fogunk tudni tájékozódni. GPS jel még mindig nincs, de legalább gyorsabban haladunk. Egyszerre feltűnik a keresztút, ami tulajdonképpen a patak völgyét kerüli meg. Mintegy varázsütésre megjön a GPS jel is. Hurrá, megkerültünk! A hátralévő távolságból látszik, hogy sötétedésig elérjük Diósjenőt is. Nagy kő gurul le a szívünkről a patak völgyébe. Nem baj, nem üt agyon senkit, mert más hülye úgysincs, aki erre jöjjön. Rövidesen visszaérünk arra az útra, amin jöttünk. A kör bezárult. A “csiganyál”, amit húzunk magunk után, azaz a track olyan, mintha egy részeg szamár hagyta volna. Csapong egyik oldalból a másikba, mert halál fáradtan dülöngélünk a falu felé. Elérjük a Diósjenő mellett lévő tanösvény tábláit, mindjárt megérkezünk! Már erős szürkületben esünk be a faluba. De hosszú ez a falu! Éhesek is vagyunk, jó lenne leülni is. Szerencsére a térképen meglátom a Mona Liza Pizzéria feliratot. Megcélozzuk a műintézményt. Benyitunk és legnagyobb meglepetésünkre egy nagyon kellemes környezetbe csöppenünk. A vonatig még van idő, eszünk-iszunk egy jót. A lábainkba is visszatér némi erő, amivel elvonszoljuk magunkat a vasútállomásig. Még ilyen keserves 700 m-t!!!
Rövidesen érkezik a vonat, irány haza!

Megbeszéljük a tanulságot.

•  Ha a hegyek közzé jövünk, hozni kell fejlámpát, mert ha a tervezettnél lassabban haladunk valami ok miatt és ránk sötétedik, legalább tájékozódni tudjunk!
• A Börzsönyt tisztelni kell! Helyismeret, megfelelő felszerelés, térkép és térképolvasási tudás nélkül nem érdemes nekivágni, mert a nehéz terepen és a sűrű, járatlan erdeiben könnyű eltévedni. A GPS-re sem lehet hagyatkozni a szűk völgyekben és, ha bajba kerülsz, térerő hiányában nem tudsz segítséget kérni. Egyedül ne indulj el a Börzsöny belsejébe!
• Megállapíthatjuk, hogy a mi egyéni gyalogló képességünk határa 20 km körül van. Pláne nagy szintkülönbség esetén. Hosszabb utat nem szabad tervezni! Ismerd meg a saját képességed határait!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Diósjenő vá. –– – – GCPOGA – – – – Mona Liza Pizzéria – – Diósjenő vá.

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 21 km. (Valamivel több, mert az út egy szakaszán, amíg nem volt GPS vétel, a track egy légvonalbeli egyenes + a Pizzéria- Vasútállomás távolság kb. 700 m.)
Szintkülönbség: 4825 m a GPS adatai alapján, de ez nem valós mérés, mert sokáig rossz volt vagy egyáltalán nem volt vétel.
Átlag sebesség: 2,2 km/h.
A track letölthető innen. A hosszú egyenesből látható, meddig nem volt GPS jel.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)