Családi ihletésű geoládák Nagykátán – Nagykátai nagy fa és Apu emlékére

2015_46-47_233-234 GCNagy és GCAPU

2015.05.09 Szombat

A tegnapi hosszú út és gyaloglás a tűző napon kissé megviselt bennünket, ezért ma később keltünk és egy közelebbi célpontot választottunk magunknak, Nagykátát. Érdekes, hogy az ezen a településen található három geoláda közül kettő családi ihletésű. A “Nagykátai nagy fa” elnevezésében szereplő fát, a rejtő nagyapja ültette valamikor, az “Apu emlékére” nevű pedig magáért beszél. A rejtő édesapja emlékének szentelte a ládát.


Tehát irány Nagykáta! A 45 km-es utat kb. 1 óra alatt tesszük meg a Farmos környéki mocsáron átvezető vasútvonal pályaállapotának köszönhetően. A vasútállomásról leszállva, a város “hátulsó fele” irányába hagyjuk el az aluljárót. Ez a város szegényebb oldala. Persze a vasút környékén akadnak egészen szép házak, de ahogy kijjebb érünk, úgy lesz egyre szegényesebb a környék. Elhagyva a Sportcsarnok és fürdő környékét, szinte már csak viskónak mondható házak jelentik a “látványt”. Egy részük hétvégi háznak épülhetett, de sokban laknak is. Az utcán néhány lompos alak tántorog, nem túl szívderítő társaságot nyújtva. Értetlen arccal fordulnak a két hátizsákos alak, azaz felénk. Miért jöhettek erre, ezek a turistának látszó emberek? – gondolhatják. Igyekszünk is gyorsan túl lenni ezen a szakaszon. Rövidesen az aszfaltozott út is véget ér, szekérútnak átadva helyét. Tényleg szekérút, mert egy lovaskocsi dülöngél az egyenetlen úton szembe. Átvágunk egy szántón a közeli erdő felé. Az aszfaltút végével tényleg kiértünk a civilizációból. Az erdő szélén és benne végig az út mentén, vastag szeméthalmok állnak. Mintha a városi szeméttelepen járnánk. Pedig az erdő szélén ott állt a tábla: “Szemét lerakása hatóságilag tilos!” Tapasztalataim szerint az ilyen táblák inkább felkérés jellegűek, mint tiltanak. Mintha az lenne rájuk írva: Ide rakd a szemetet! A hulladékról légy-felhők szállnak fel, a szag is kellemetlen. Vé-nek idáig se nagyon fűlt a foga Nagykátára jönni, de amit most hallgatok…

Nincs ebben a nőben semmi kalandvágy? – gondolom , de inkább nem szólok semmit.

Engem is zavar a környezet, de majd csak túl leszünk rajta! A geoládák keresése okozta izgalom felül emel az ilyen kellemetlenségeken. Ahogy mind beljebb megyünk, úgy lesz egyre emberibb a táj. Egyébként szép kis alföldi akácerdő lenne, igaz mesterségesen telepítve, ha az emberek nem csúfítanák el. Idővel aztán a hulladék mennyisége az átlagos magyar erdők szintjére redukálódik. Egy keresztúton befordulunk és rövidesen ott magaslik előttünk a tekintélyes méretű fa.

A ládaoldalon olvassuk, hogy a fa kerülete helyenként eléri az 5,5 métert is. Magasságát még senkinek sem sikerült megmérnie. Egyébként egy hatalmas nyárfáról van szó. 1930 környékén ültette a rejtő nagyapja. A kivágását pedig, méretei miatt, eddig megúszta. Sajnos a fényképezőgépem továbbra is beteg, így egy régi mobilt hoztam magammal fényképezni. Ennek fix objektívja és 2 Mpx-eles kamerája limitálja a fotózási lehetőségeket és a képek minőségét. Amíg a fát nézegetjük és fényképezzük, megáll a fa mellett egy autó és korunkbeli pár száll ki belőle. Kiderül, hogy ők is kesserek. A ládát a közeli erdősávban együtt keressük meg. Nekik túra GPS-ük van, ezért rájuk bízom a láda helyének megtalálását a szomszédos kiserdőben. Persze én is követem a keresést a telefonos alkalmazás segítségével. Őket valahogy más helyre viszi a műszerük, végül is én találom meg a ládát. Úgy látszik a telefonos app, semmivel sem ér kevesebbet, sőt! A telefonon az a jó, hogy kedvezőtlen műhold állás esetén, a GSM jeleket is felhasználja a tartózkodási hely meghatározására, míg a GPS, ha nem látja jól a műholdakat, pl. mint itt a lombozat zavaró hatása miatt, nagyobb hibahatárral dolgozik. Nyilván, most is ez segített. A ládában megtesszük a bejegyzésünket és felírjuk a következő pont koordinátáit, ahol a jelszót egy fába vésve találjuk. Persze, nem a rejtő véste oda, csak felhasználta mások “művét”. Hajdan itt volt a nagypapája szőlőjének vége. Mivel ez a pont távolabb esik és még egy másik ládát is meg akarunk keresni, elbúcsúzunk a kesser pártól, akik a multi következő pontjához indulnak. Mi majd, visszafelé jövetben fogjuk begyűjteni ennek a multinak a jelszavát.
Közben észreveszek egy őzet a közeli útkereszteződésben, ezért arra indulunk, hogy hátha sikerül lefényképezni, de mire odaérünk, az őz eltűnik. Így aztán hátraarc és indulunk a következő geoláda felkutatására.

Kb. 3,5 km-t, nagyjából 1 órát kell gyalogolni. Eleinte szekérúton megyünk, amin minimális forgalom mellett, kényelmes a gyaloglás. Balról, egy akácos mellett, méhekre figyelmeztető táblát látunk, de szerencsére a kaptárak beljebb találhatók, így nincs veszély. Kiérünk a 3115 számú országút mellé. Itt már kellemetlenebb menni. A forgalom nem mondható jelentősnek, de azért szinte folyamatos. Szerencsére az út mellett akad egy széles, füves sáv, amely nem rég lett lekaszálva. Ezen nagyon kényelmesen lehet menni. A járművek zaja meg…, nos ez hozzátartozik az országúthoz. A járművek büdöse sem zavaró nagyon, mert a füvön sikerül kissé eltávolodni az úttesttől. Persze, akad egy-két öreg csotrogány, ami után percekig büdös van. Egy nagyon jól kinéző, dekoratív épületkomplexum előtt megyünk el. Találgatjuk, mi lehet. Legvalószínűbbnek a magánház látszik. Biztos a környék “földesuráé”. Mindenesetre szép. Elhaladunk egy kőkereszt mellett is, majd jövetben megnézzük – határozunk. Rövidesen egy erdős terület mellett, befordulunk egy dűlőútra. A gépkocsiforgalom okozta zaj és büdös a múlté. Egyik oldalról az erdő, a másikról szántóföld. Valahol félúton vagyunk Nagykáta és Tápióbicske között. Olvasgatjuk a ládaoldalt és kissé zavarosnak tűnik. Az világos, hogy a rejtő az édesapja halála után, az Ő emlékére helyezte el a ládát az apa szülőfalujában, de miért itt, ilyen távol? Ráadásul szó van a leírásban a Tápió-Hajta vidéke Tájvédelmi Körzetről, meg a ’48-as tápióbicskei csata emlékművéről és egyéb látnivalókról. Huhh, ez kicsit zavaros, kezdjük elölről! Az világos, hogy egy emlékládáról van szó. Alaposabb olvasás után kitűnik, hogy nem ez az eredeti rejtési hely, csak a sorozatos láda eltűnés miatt került ki ide, ilyen messzire a falutól. Eredetileg Tápióbicske egyik utcájában volt elhelyezve. Ez a hely viszont, a Tájvédelmi Körzet része. Olvasgatás közben a rejtek közelébe érünk. A GPS egy bokorba visz. De jól lehetne itt indiánosat játszani – mondom Vé-nek, ugyanis a bokor szinte sátrat képez. Kissé tartok tőle, nehogy “aknára lépjek”, de szerencsére senki sem kereste fel ilyen céllal a bokrost.

Én vállalkozom rá, hogy bebújok és meg is találom a ládát. Kimászok, logolunk, majd vissza a bozótba! A ládaoldal egy leírást ígért a ládában a Tájvédelmi Körzetről, de a 2012-es felújítás óta, ez már úgy látszik, elveszett. Sajnos a láda nagyon szegényes és szemetes. Eltávolítom a szemetet és kissé űrrel a lelkünkben, indulunk a csata emlékhelyéhez. Kellemes, fűvel benőtt úton érünk az emlékműhöz, illetve a környékén kialakított emlékparkhoz. Úgy döntünk, hogy megebédelünk és közben nézelődünk. Nekem az állam esik le, mert a szobor olyan élethűen van elkészítve, hogy szinte várjuk, hogy a katona lelépjen a posztamensről és kérjen egy harapást a szendvicsünkből. Még nem láttam ennyire kidolgozott alakot ilyen méretű szoborban. Sajnos a fényképezőgép, főleg az ellenfény, no meg a felbontás szegényessége miatt, nem adja vissza ezt a részletességet, de érdemes felkeresni és megtekinteni! Az országút mellett autós pihenő is ki lett alakítva a látogatók számára.

Miután végeztünk az ebéddel és megtekintettük az emlékhelyet, elindulunk Nagykátára. Visszafelé a korábban említett füves sávon megyünk ismét. Most kicsit megállunk megtekinteni a kőkeresztet.

A dűlőutat követően, ahonnan jövetben kiértünk az országútra, elérjük a város területét. Ipari létesítmények mellett megyünk el, ahová már kerékpárút is vezet. Vegyes, gyalogos/kerékpárút, így szépen libasorban ballagunk Vé-vel. Nézem, hogy a térkép szerint a következő utcánál be kell fordulnunk, hogy az első geoláda jelszavát is megszerezhessük. Nem is nézek a térképre, csak befordulunk a következő sarkon. Egy idő után gyanús lesz, hogy nem jó helyen vagyunk. Valóban egy, a térképen nem szereplő utcába sikerült befordulni. Ismét hátraarc, majd immár a megfelelő utcába térünk be. Néhány száz méter gyaloglás után rá is találunk a vésetekkel “díszített” fára.

Sikeresen logolunk, aztán irány a vasútállomás! Egyre városiasabb környezetben haladunk célunk felé. Elérve a Fürdőhöz vezető út torkolatához, az órámra pillantok és látom, hogy a vonatig nem sok időnk maradt. Megszaporázzuk lépteinket. Bár Vé nem szeret a vonathoz rohanni, de most Ő is sietősre fogja. Nincs kedve még egy órát itt szobrozni a következő vonatig. Szerencsére, pont időben érkezünk. Mikor felérünk a peronra, a vonat már jár befelé. Gyorsan kikapcsolom a GPS-t, felszállunk és már gurulunk is hazafelé.
Ismét két geoládával szaporodott a gyűjteményünk, ha nem is jelentettek éppen “HŰHA-élményt”.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Nagykáta vá. – – jelöletlen út – GCNagy_1 – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCAPU – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCNagy_2 – jelöletlen út – – jelöletlen út – Nagykáta vá.

Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 175 m.
Átlagsebesség: 3,1 km/h (mozgásban 4,1 km/h)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Frissítés_1:  A “Nagykátai nagy fa” láda 2017-ben adoptálásra és átdolgozásra került nyugdíjas erdészbarátunk és kessertársunk által, aki 2019-ben átadta egy másik kessernek. A geoláda ma már multi helyett hagyományos, ami nem is olyan nagy baj.

Frissítés_2: Az “Apu emlékére” láda is 2017-ben, a folyamatos láda eltűnések miatt, megszűnt. Először a rejtő közelebb helyezte az emlékműhöz, de nem győzte a pótlást, a sorozatos eltűnések miatt. Az emlékműre már csak a GCNagy láda legújabb rejtője tesz utalást a “Nagykátai nagy fa” megújult ládaoldalán.

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod az ismertebb közösségi oldalakon a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.