2014_10_114 GCMAFE és GCSZGV
2014.03.01 Szombat
A februári időjárás kicsit bekeményített. A télies napok miatt nem tudtunk sehova se menni. Most azonban hétágra süt a nap, szinte májusi meleget ígér a meteorológia a mai napra. Ideje felkerekedni! Célpontunk Szigliget, ami kicsit messze van és a téli menetrend miatt, hosszadalmas a megközelítése. 1 óra 30-kor ébreszt az óra, ezért kissé álmosan kezdjük a napot. Sebaj, majd a vonaton alszunk! Sok-sok éve, egy országjáró túrán, egyszer egy éjszakát eltöltöttem Szigligeten. Akkor, amikor késő délután megérkeztünk, még volt idő egy gyors szétnézésre. Nagyon megtetszett a hely. Elhatároztam, hogy ide még vissza kell jönni! Ennek most érkezett el az ideje.
Badacsonytördemic-Szigliget vá-on, kissé elgémberedve szállunk le a vonatról. Kb. 7 és félórát zötykölődtünk idáig, beleszámítva az átszállások közötti várakozást is. Szerencsére szikrázó napsütés fogad. A hőmérséklet is kellemes, gyorsan szögre, akarom mondani a hátizsákra kerül a kabát. Ahogy illik sárga mellénybe bújunk és nekivágunk a Szigligetre vezető országútnak. A 71-es úton a forgalom miatt, kissé körülményes az átkelés, de sikerül. Innen már nyugodtan ballagunk tovább, mert a járművek mennyisége ezen a szakaszon elenyésző. Duplán is országúton járunk, mert a nagy Kék országút is alattunk fut. Kb. félórás gyaloglás után Szigliget határába érünk. Balra fordulunk. Jó az irány, mert az út mellett tábla hirdeti: “BOR ELADÁS”. Nekünk való hely! Első megállónk az Avasi templomrom. Elolvassuk az ismertető táblát, körbejárjuk a romokat és Vé vezényel a templomi kórusnak. (Eredetileg áldást akart osztani, de így sikerült 
)
Fülünkben képzelt gregoriánokkal indulunk tovább. Jobbról szőlők sorakoznak, míg balról a Badacsony integet felénk.
A Hajóállomás környékén aztán csinálunk egy jobbraátot és nekivágunk a hegynek. Természetellenes (mármint az én természetem ellen való) módon lépcsősor vezet fel oda. Meg sem állunk a Királyné szoknyájáig (na jó, kicsit lihegni, igen). Ez az izgalmas név sajnos nem ruhadarabot jelöl, hanem egy domb neve, melynek tetején az Óvár áll. Mondjuk egy hölgy szoknyájának jobban örültem volna, de Vé is itt van, viselkedni kell!) Tehát, szerencsére nem egy nőszemély várt, hanem egy domb. (Szerintem úgysem hiszi el, hogy jobban örülök egy dombnak, hacsak nem Vénusz.) Na, mindegy. Nemcsak a domb és az Óvár várt, hanem a multiláda első pontja is. Ja, még nem is említettem a szoknyáért bolondulás közben, hogy most egy ún. pontról pontra multit próbálunk megtalálni. Az első pontja nyilvános. Az itt talált láda rejti a következő pont koordinátáját és így tovább. Összesen 4 állomásos multiról van szó. A láda és a következő pont koordinátája, valamint az első jelszórészlet megvan. Szépen elolvassuk az ismertető táblákat és bevesszük az itt épített deszkavárat. Tényleg nagyon szép innen a kilátás.
Kicsit gyönyörködünk, majd elhatározzuk, hogy az alant lévő pihenőben elfogyasztjuk az ebédünket, mert közben délre harangoztak. A távoli harangszót elnyomja a gyomrom korgása. Vé ebből tudja, hogy vészhelyzet van, sürgősen ennem kell.
Ebéd után némileg ellustulva indulunk a második pontra. Egy darabig azon az úton haladunk visszafelé, amin érkeztünk, majd elkanyarodunk egy másik tereptárgy, a Rókarántó felé. Már rá se rántunk, hogy ennek is ilyen érdekes neve van. Szőlősorok között mászunk fel, ahol a változatosság kedvéért most egy kápolna fogad.
A lábazat alatt megtaláljuk az újabb koordinátát és a jelszórészletet. Hogy ismét kedvenc regényhősömet, Regős Bendegúzt idézzem, “Megyen ez, csak csinyáni köll!” Innen is szép a kilátás.
Onnan jöttünk…
Megtekintjük az Amerikai Hősi Emlékművet és a világháborúk áldozatainak emlékművét.
Most egy kicsit hosszabb út vár ránk. Légvonalban ugyan nincs messze a következő pont, de egy fél hegyet meg kell kerülni, hogy odajussunk. Ez nem baj, mert utunk pincék között vezet. Érdekes látvány a tekintélyes mennyiségű pince. Titkon remélem, hogy hátha valamelyiket takarítja a tulaj, és esetleg megkínál egy kis tavalyi maradékkal. Olyan meleg van, hogy jól esne egy kis pincehideg bor. Azonban nagyon a tavasz elején járunk, a pincék még téli álmukat alusszák. Marad az otthonról hozott ásványvíz. Ráfordulunk a Kámon-kő-tanösvényre, innen erdőben visz az út. Elhaladunk a gyurgyalagok fészkelőhelye mellett. Természetesen most még üresek a fészkek. Közben érintünk egy pihenőt is. Másnak is melege lehetett, mert egy ottfelejtett pulóver várja vissza gazdáját, szomorúan. Ha valakinek hiányzik, a fénykép alapján megtalálhatja.
A tanösvény ismertető tábláin rengeteg féle növényt sorolnak fel, melyek itt élnek. Még elolvasni is sok! Rövidesen egy megszűnt ládához, a Magányos Fenyőhöz érünk. Innen ismét jó a kilátás. Szerintem egy kilátót is megérdemelne a hely, mert a fák lassan eltakarják a panorámát. Most a gerincen haladunk a Kámon-kő, Szigliget legmagasabb pontja felé. Lábunk alatt friss zöld gyep. Olyan harsogóan zöld, hogy az embernek legelni támad kedve a tél után – mondom. Náágy márhá – érkezik az adekvát válasz azzal a hangsúllyal, amivel Vé tréfásan “becézni” szokott.
A Kámon-kőnél nagyon sok a letört faág, nem tudjuk megközelíteni. De a negyedik pont koordinátái megvannak. Különben is ki van írva “ÚT VÉGE”.
A mi utunknak viszont nincs vége. Kis erdei barangolás után ismét lakott területre érünk. Közben megállapítjuk, hogy Szigliget és környéke olyan, mint egy fagylaltkehely. Az egyik gombócról le, a másikra fel… Kissé már (erősen) fáradunk. Így fordulhat elő, hogy a Gyermeküdülőnél kibukkanva a kényelmesebb lefelé irányt választjuk. Pár száz méter után rájövök, hogy a másik irányba kellett volna menni. Így ismét mászhatunk vissza az idáig lejtős úton. A “fagylaltozás” folytatódik. Szerencsére minden emelkedő véget ér egyszer! Most már tényleg lefelé ballagunk egyenesen az Öregfaluba. Aztán irány a vár! Persze megint felfelé. A t…m már tele van az emelkedőkkel. Aki a pontok helyére az alpa betűket gondolta, nyert. A talpamon ugyanis tekintélyes méretű vízhólyag kezd növekedni. Jó lenne már pihenni! A várnál akkora a nyüzsgés, mintha a törökök még mindig itt táboroznának. Az utolsó jelszórészletet ezért a pótjelszó segítségével szerezzük meg. A várban lefényképezkedem egy “kollégával”, aki legalább olyan rossz bőrben van, mint én. Legalábbis én így érzem. A kemencénél megtekintem, mit főztek, de csak az üres kondér vár. Ekkora tömegben, nem csoda!
A várudvaron megállok. Remek padok csábítanak egy kis pihenésre. Vé még felmászik a fölső részekbe, ahol egyébként a láda is található. Készít néhány képet a tájról és a várról, meg sutyiban rólam, ahogy épp a menetrendet böngészem. Paparazzi!
A vonat rövidesen indul, azt már nem érjük el. A következő 2 óra múlva jön. Miután Vé visszatér, elindulunk a badacsonytördemici állomás felé. A sarkon azért még megállunk egy étteremnél, hogy némi balatoni borocskával öblítsük le az út porát. Részben azért, hogy “hasznosan” töltsük az időt vonatindulásig, részben azért, mert egyhangú szavazásunk alapján igazán megérdemeljük, ennyi gombóc “fagylalt” után. Kb. félóra múlva sokkal jobb kedvűen indulunk el. A nap lemenőben, mi elmenőben. Az országúton természetesen ismét a sárga mellénybe öltözünk. Valószínűleg a hegy levének hatására kitalálom, hogy a szembejövők jobban látnak, ha fordítva veszem fel a mellényt, úgy nagyobb felület látszik. Úgyis szoktam mondogatni, hogy én nagy felületen vagyok szép. És valóban. Több, szembejövő autós hatalmas vigyorral nyugtázza a látványt, tehát ahogy katonáéknál mondták, a foglalkozás elérte célját, észrevettek. Tulajdonképpen úgy megyek, mintha jönnék.
Érdekes, hogy visszafelé mennyivel hosszabb lett az út, mint amikor jöttünk. Szerintem a vízhólyagok felülete miatt nőtt meg a távolság. De akkor Vé miért érez ugyanígy? Nem filozofálok tovább, mert minden nehézség ellenére, odaérünk az állomásra. Még egy kis pihenő és már robog velünk a vonat hazafelé. Mindketten úgy érezzük, hogy bizony elvarázsolt bennünket ez a hely, még visszatérünk.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatontördemic-Szigliget vá. – jelöletlen út – 
– 
– 
– 
– GCSZGV-1 – – – 
– jelöletlen út – GCSZGV-2 – jelöletlen út – – – GCMAFE – – GCSZGV-3 – – jelöletlen út – – GCSZGV-4 – – – jelöletlen út – Balatontördemic-Szigliget vá.
Megtett távolság: kb. 16 km.
Szintkülönbség: 516 m.
Átlag sebesség: 2,4 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is.
Katulyakutató 