Újra vendéggel – A galgamácsai kistemplom, Öreg Tölgyfa és Mátralátó

GG2161, GCOrto és GCMatr

2014.03.08 Szombat

Ma ismét két megszűnt láda nyomában járunk. Azért, hogy legyen megtalálási élmény is, felkeresünk egy helyet a GPSGames oldalról. Galgamácsa környékére látogatunk el. Velünk tart egy kolléganőm, Zsuzsa is. Ő régebben sokat túrázott, de mostanában már nem nagyon ment sehova. Élménybeszámolóimat hallgatva úgy döntött, hogy  – élve invitálásommal -, ma velünk jön. Az Aszódi vasútállomáson találkozunk. Onnan együtt utazunk Galgamácsára.


Megérkezve az állomásra már látjuk, hogy a reggeli hűvös miatt felöltött kabátoktól jó lesz megszabadulni. Keresünk egy padot és levetkőzünk. Először a GPSGames által kínált játékot kerítjük sorra. Ez egy ún. inverz-caching játék. A honlapon adott egy fénykép

2161_1
Forrás: GPSGames.hu

és meg kell találni, hogy mely koordinátákról készült. Azt hiszem, ez a fotós gyakorlatommal nem lesz nehéz. A vasút mellett megyünk a kis templom felé. Annyira elmélyedünk a beszélgetésben, hogy majdnem elfelejtkezünk a feladatról. Gyorsan megkeresem a megfelelő helyet, csak egy kis probléma van. A nap pont szembetűz az objektívvel, a képen csak a kép sziluettje  látszik az ellenfényben. Arrébb húzódok, hogy a templomtorony takarja a napot és elkészül a fénykép.

Természetesen nem passzol teljesen. Bemérem a koordinátát is az eredeti helyről, de a rendszer nem akarja elfogadni. Na, majd írok a rejtőnek.

Miután körbenéztük a helyszínt, indulunk tovább. Egy csekély forgalmú országúton haladunk. Itt vezet a turistaút is. Egy kereszteződés után az elkanyarodik, mi pedig egy makadám úton megyünk tovább. Itt aztán már tényleg nincs forgalom! Zöldülő aljú erdő szélén ballagunk. Az Öreg Tölgy láda az utolsó logok alapján, feltehetőleg azért szűnt meg, mert a terület egy vadásztársaság tulajdona. Itt azonban semmi sem utal arra, hogy magánterületen járnánk. Néha találkozunk egy-egy terepjáróval, amit feltehetőleg vadászok vezetnek, de senki sem szól ránk. Egyébként is a vadászidény február végén véget ért. Az útról nem megyünk le, szerintem így senkinek sem lehet kifogása. Elhagyunk egy “Vadászkastély és Panziót”. Szóval, mégiscsak lehet erre járni! 10 óra felé lehet az idő, amikor az út mellett padokat és asztalokat látunk. Már alaposan megéheztünk, ezért döntünk: Lesz ami lesz, itt evés lesz! Úgy tűnik, hogy az asztalok a szomszédos vadászházakhoz tartoznak. Sehol senki, így megterítünk és nekilátunk a falatozásnak. Miután éhünket csillapítottuk, felszedelőzködünk és folytatjuk utunkat. Balról rövidesen feltűnik egy kerítés. Mögötte, ahogy olvasom a térképen, Vaddisznós-kert van. Igen, erről az egykori ládaoldalon is írnak. Vaddisznó sehol. Biztos télen mind agyonlőtték. Ja, így könnyű vadászni, ha a vad be van kerítve! Persze tudom, itt csak védett körülmények között tenyésztik ezeket az állatokat, hogy aztán exportálják, vagy vadhúsként eladják. Tulajdonképpen olyan,mint egy sertéstelep. A vadásztársaságnak jó pénzt hoz. Kata lányom is egy ilyen telepen dolgozott/lakott főiskolás korában, csak ott fácánt tartottak. A kerítés elfogy és feltűnik az ÖREG TÖLGY-HÖLGY.

Tényleg öreg lehet, ritkán látni ilyen famatuzsálemet. Most a tél után, lombkorona nélkül látszanak csak igazán az ágai. Két vastag ágával szinte könyököl. Ezek leérnek a földig. Hát igen, az öregeknek már bot kell. De a fáknak ilyen nincs, ezért az ágaikra támaszkodnak. Gyönyörködünk a látványban. Még a hangunk is elhalkul, talán ösztönösen azért, hogy hagyjuk szunyókálni a vén matrónát. Vissza-visszanézve megyünk tovább a makadám úton. Néhány kanyar után az út egy fordulóban végződik. Innen földút következik. Újabb vaddisznós-kert az út mellett. Állatot itt sem látunk. Ellenben igen sok gombába botlunk. Zsuzsa ismeri ezeket és szed is párat belőlük. Hatalmas őzlábak, szerény szegfűgombák. Megvan a holnapi ebédje. Ügyesen elrendezi a zsákjában, hogy ne törjön. Kosarat kellett volna hozni – mondja. Persze, ha tudjuk előre! Gombaszüret után megyünk tovább. Az út nehézkessé válik, mert a vadászok terepjárói rendesen felvágták az utat. Én a disznós kert kerítésére tapadva botorkálok a tavalyi száraz gazban, míg a lányok a saras tócsákat kerülgetik. Jóféle agyagos talaj van erre! A cipőkön is hízik a sárkolonc rendesen. Aztán fordul az utunk. Ismét az erdőszélen megyünk, immár jobb úton. Jobbról az erdő, balról facsemeték, hajdanában bekerítve a vadak elől. Ma már nyitott kapuk, szakadt kerítés fogad. A fák már nagyobbacskák, valószínűleg azért is nem védik annyira őket. Ezeket már nem igen rágja meg semmi. Ennek az útnak mentén volt a másik láda, a Mátralátó, ha meg nem szűnt volna. Balról, ahol a csemeték között út van, valóban feltűnik itt-ott a párába vesző Mátra.

A növendék fák már takarják a kilátást. Ez a láda egyébként a rendszeres eltulajdonítás miatt szűnt meg. Az úttól nem messze volt található, de a “bejáratot” már sűrű erdőszéli cserjés fedi, így nem keressük fel az egykori ládahelyet. Bújjon oda be a vaddisznó! Viszont menet közben egy magaslesre bukkanunk. Én felmászok, a lányok nem akarnak ilyen testgyakorlatot végezni. Készítek pár képet a szép Gödöllői-dombságról.

Az út mellett húzódó sáros szántóföld tele van patanyomokkal. Miután lemászok, indulunk tovább. Nemsokára befordulunk egy erdei útra, ami egyre keskenyedik, végül ösvénnyé szelídül. Később ez is bizonytalanná válik és el is fogy. Csak az iránytű után megyünk. Szerencsére az erdő alja tiszta, könnyen járható. Előttünk egyszer csak feltűnik egy komolyabb lejtő. Napsütötte tetején leülünk kicsit pihenni és az ébredő erdőt csodálni. A talaj olyan meleg, hogy simán üldögélhetünk a sarjadó fűben, melynek harsogó zöldje, üdítő a szemnek. Itt-ott egy-egy bátrabb virág is kidugja már a fejét. Az ágakon a levélrügyek duzzadtak, néhányuk már ki is pattant. Néha elzúg egy-egy bogár, ébredeznek ők is. A madarak is rákezdtek a területjelző énekükre. A civilizáció messze, embertől származó zaj sehol. Olyan ritka ez az élmény, hogy egész nap itt tudnék ülni és élvezni az ébredő természetet. De még hosszú út van előttünk, indulni kell. Idáig az emelkedőkön együtt szenvedtünk Zsuzsával. Neki az erőnlét, nekem az oxigén hiányzott. Most fordult a kocka. A meredek lejtőn Vé küzd, mert a lába nehezen viseli ezt a fajta szintkülönbséget. A talaj meg-megcsúszik a lábunk alatt és olyan párákat lehel, amilyet csal tavasszal bocsát ki magából a föld. Nagyon élvezzük ezt a tavasz-illatot. Lassanként mögöttünk marad a dombhát, valami útfélére érkezünk. A térképen látom, hogy rövidesen megint erdőgazdasági úton mehetünk.

A sarokra érve olyan meglepetésben van részünk, amire nem számítottunk. Ahogy befordulunk, egy megriadt szarvasokból álló rudlival szembesülünk. Legalább tíz, kisebb-nagyobb állat száguld felénk. Van közöttük gyönyörű agancsot viselő bika, suták és tavalyi borjak. Láthatóan, menekülésük közben ők sem számítottak ránk. Még nagyobb lesz a riadalom. Balról kerítés, arra nem tudnak menekülni. Jobbra-előre mi állunk. Kicsit eltérnek balra és mellettünk-felettünk átugrálva eltűnnek a bozótosban. Földbe gyökerezik a lábunk. Olvastam, hogy ilyenkor le kellene guggolni, hogy könnyebb legyen felettünk átugrani, nehogy a patájukkal véletlenül fejbe rúgjanak, de olyan hirtelen történt az egész, hogy csak állok és bámulok. Ilyen testközelből még nem volt szerencsém szarvashoz. A Lókúti odúnál már megtiszteltek a közelségükkel, de ott is csak olyan ötven lépésnyire tudtam a közelükbe menni. Mire feleszmélek, már a futásuk keltette zaj is elült. Nem csak én lepődtem meg, a lányok is. Vé-n konkrétan látszik, hogy alighanem bugyicsere lesz szükséges. Falfehéren, dermedten áll, megszólalni sem tud. Zsuzsa könnyebben veszi, de Ő is meg van illetődve. Nézem, mitől ijedhettek így meg, de nem látok semmit. Miután Vé-t életre keltettük, folytatjuk utunkat. Ismét emelkedő következik. Felkapaszkodunk és visszanézünk. Ekkor lent egy embert pillantunk meg a szabadon engedett kutyájával. Aha, a kutya riaszthatta meg a szarvasokat! Korábban azért nem láttuk, mert bent voltak a fák között. Ismét “fagylaltozás” következik. A kifejezés magyarázata előző bejegyzésemben olvasható. Ez a szó úgy látszik, bekerül a szótárunkba. Zsuzsa is, én is kezdjük már unni ezt a fel-le utazást. Mint egy hullámvasút. A kutyás ember elmarad mögöttünk, amit nem bánunk. A kutya elég agresszívnak tűnik és néha nagyon eltávolodik a gazdájától. Még jó, hogy erdőben csak pórázon tartott kutyával lehetne járni! A sok domb okozta “élményt” még az is nehezíti, hogy ismét agyagos altalajon lévő vékonyka erdei talajjal borított területen vezet az út. A helyzetet bonyolítja, hogy ezen a részen fakitermelés folyik és a teherautók igencsak felvágták az utat. A túracipő talpa teljesen elrakódik sárral és már kisebb emelkedőn is nagyon csúszik. Be is mutatok egy 10 pontos gyakorlatot. A lányoktól taps a jutalmam. Most már van saját vadmalacuk, legalábbis küllemem hasonlatossá vált egy sáros kismalachoz. Szerencsére kiérünk egy makadámútra. Ezen megyünk tovább. A túranadrágomon gyorsan szárad a “páncél”. Szerencsére a megszáradt réteg le is pereg, így nem leszek páncélos vitéz. Csak megfáradt vitéz. Utálok szilárd burkolatú úton menni, de a sok sár után most kifejezetten jól esik, hogy csak a lábaim egymás utáni emelgetésére kell figyelnem és nem szükséges közben folytonosan az egyensúlyomat is keresgélni. Az út a települési hulladéklerakóhoz vezet. Innen már végig aszfaltos úton megyünk. Hétvége lévén, forgalom semmi. Folyamatosan fagylaltozva tesszük meg az utat Galgamácsáig. Zsuzsával rezignáltan vesszük tudomásul egy-egy kanyar után, hogy ismét emelkedő következik, de Vé mosolya sem őszinte már. Összességében azonban lefelé megyünk, majd lassanként kisimul az út alattunk. Ekkora hullámzásban kész szerencse, hogy nem lettünk tengeri betegek! Elérjük a vasútvonalat és mellette térünk vissza az állomásra. Lerogyunk egy padra, magunkhoz vesszük a maradék elemózsiát és várjuk a vonatot. Közben az élményeket soroljuk. A szarvasokkal való találkozás életem meghatározó élményei közzé fog tartozni. (Vé-nek is, csak míg nekem pozitív előjellel, neki nem. Aszfalthuszár! ) Már nem is tűnik olyan fárasztónak az út. Nagyon gyorsan szépülnek az élmények. Mire megérkezik a vonatunk már fáradtak sem vagyunk. (De.)

Frissítés: Hétfőn, a munkahelyen Zsuzsával egymáson nevetgélünk, ahogy az izomlázunk következtében mindketten igen érdekesen járunk.
A galgamácsai kistemplom játék rejtője elküldte a pontos koordinátát, amivel sikerült belogolni. Mindössze egy ezred fok volt a különbség.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Galgamácsa vá. – jelöletlen út – Kék M – jelöletlen út – GG2161 – Zöld kereszt – jelöletlen út – GCOrto – jelöletlen út – GCMatr – jelöletlen út – Galgamácsa vá.

Megtett távolság: kb. 18 km.
Szintkülönbség: 918 m.
Átlag sebesség: 3,2 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.