2014_11-12_115-116 GCKBHV és GCLTTD

2014.03.15 Szombat

Elérkezett Március idusa. Emlékszem, tavaly ilyenkor a meleg szobában, a tv előtt ülve olvasgattam a BM SMS-ét, hogy üljek át egy másik autóba. Pedig olyanom nekem akkor már rég nem volt. Most remek tavaszi időjárást ígért a meteorológia, legalábbis a nap első felére. Aztán állítólag viharosra fordul az idő. Majd meglátjuk! Ma egy kicsit eltávolodunk a Balaton déli partjától, Somogy belseje felé. A 36-os vonalon utazunk, melyen korábban még nem jártunk. Öreglak vmh-en szállunk le a jegyvizsgáló legnagyobb meglepetésére. Ide ugyanis olyan ritkán van utas, mint a fehér holló.

---

Ha már a hollónál tartunk, leszállás után megigazítjuk tollazatunkat és kimegyünk a vasúttal párhuzamos országútra. Csendes úton haladunk, nem nagy a forgalom. Rövidesen megálljt vezénylek és öltözetünk könnyítése következik. Kabátok a zsákokba és mehetünk is tovább. Később, miután a napsütésből az árnyékos erdőszélre érünk, elgondolkodunk, hogy helyesen tettük-e, hogy így nekivetkőztünk. Szerencsére az út kanyarodik alattunk, így most a hátunkat melengeti a napsugár. Ismét komfortosabban érezzük magunkat. Rövidesen egy úttorkolathoz érünk. A másik úton nagyobb a forgalom., de itt már csak 50-60 m-t kell megtennünk és ráfordulhatunk egy majorsági útra. Az út valaha aszfaltborítású volt, de mára erre csak az út közepén emlékeztet erre egy keskeny fekete szalag. Az egynyomú úton a kerekek az útalapig kijárták a borítást.

Szerencsére csak hébe-hóba jön szembe egy-egy traktor. Az viszont olyan széles szerkezetet húz, hogy majdnem az árokba kell menekülni, hogy elférjünk egymás mellett. Megoldjuk. Egyébként csend és nyugalom. A lapos tájon messzire ellátni. Mindenfelé a növekvő őszi vetés kellemes zöldje nyugtatja csipás városi szemeinket. (Csipás no, mert megint hajnalok hajnalán keltünk.) Olyan másfél-két kilométernyi gyaloglás után ráfordulunk egy földútra, mely a szántóföld belsejébe vezet. Ezen haladva a táj hirtelen megtelik élettel. A magasban pacsirta hirdeti énekével, hogy megkezdődött a nász időszak.

Még magasabban egy ragadozó madár köröz. Talán egerészölyv? Rövidesen fel is hangzik jellegzetes hangja, azt hiszem nem tévedtem. Tátott szájjal lesem az eget, hátha belerepül egy sült galamb. Nem, nem azért, hanem szeretem figyelni ezeket a csodálatosan elegáns madarakat, ahogyan szárnycsapás nélkül, hosszan köröznek a szántóföld felett, majd hirtelen lecsapnak. Ennek a bámészkodásnak aztán az az eredménye, hogy egy keréknyomban akkorát botlok, hogy majdnem elharapom a nyelvem. Jó lesz vigyázni és néha a lábam alá is nézni!

Így nézelődve, rövidesen első célpontunkhoz érünk. A ládaleírás szerint “A Kisberény feletti dombtetőn álló piros-fehér objektum körüli sárga vasoszlopok közül az egyikre szegecselt alumíniumlemezbe ütött karakterekkel tudod igazolni a megtalálást..” A hely egyértelmű, a koordináta azonban nagyon nem stimmel. Míg olvasgatom a leírást, Vé kicsit letelepszik az ott található akna szélére.

Az itteni objektumon található számot nem is fogadja el a rendszer. Az iránytű még vagy 250-260 m-re mutatja a megadott koordinátát. Így én is letelepszem Vé mellé, hogy együnk egy szendvicset. Evés után felkerekedünk és tovább indulunk, amerre az iránytű mutat. Valóban, a gázvezeték nyomvonalát jelző, következő gömbhöz vezet a műszer és láss csodát, ennek a gömbnek a számát el is fogadja helyes jelszóként a geocaching szervere. Hát, ez így elég gáz! Ez a távolság jóval kívül esik a GPS hibahatáron. Jó lenne összefésülni a leírást és a koordinátákat!

Korábban a fórumon olvastam erről a rejtőről (Fairy) és problémás ládáiról. Most nekünk is sikerült belefutnunk egy ilyen “különlegességbe”. Egyébként a ládaleírás is borzalmas. A rövidke, párszavas ismertetés után, mely egy rég elmúlt időpontra ígér javítást, ez olvasható: “Azért, hogy most ideiglenesen elérje a 200 karaktert, írok még pár szót:
Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó Szó”. Na ennyit erről a fazonról. Minek játszik az ilyen!? Hirtelen felindulásból el is határozzuk, hogy Fairy-ládát többet nem keresünk. Aztán, mikor kicsit lenyugszom, eszembe jut, hogy a fél Dunántúlon az ő ládái vannak. Kár volna magunkat kizárni ezeknek a helyeknek a megtekintéséből. Mert a környezet nagyon tetszik! Mondjuk eredetileg más találta a helyet, de Ő megszüntette az eredeti ládát. Ez a végtelen nyugalom és csend (ami a szél susogásából, a madarak hangjából és más hasonlókból áll össze) nagyon nyugtató. Valami ilyesmiről dalolhatott Simon & Garfunkel A csend hangjaiban. Azért, ha máskor Fairy-ládához megyünk, a biztonság kedvéért viszünk Andaxint.

Logolás után indulunk tovább, közben megugrasztunk egy őzet. Ho-hó, jó lesz figyelni, itt vadat is láthatunk. A Gödöllői-dombságban a szarvasokkal történt találkozásunk óta, Vé felettébb óvatos a vadvilággal. Közelebb is húzódik, megfogja a kezem. De így meg, hogy fényképezzek? Elrakom a gépet, az őz már úgyis messze jár. Az erdő alján virágok lesik a tavaszt, mi meg kéz a kézben andalgunk.

Balra valamikor Kisberényre lehetett rálátni, de a fák már megnőttek. Csak itt-ott nyílik egy kis kilátás. Viszont a tájból kiemelkedik egy jellegzetes fenyő, mely őrszemként vigyázza a tájat. Az út egyszer csak meredek lejtőben folytatódik. Ott lent pedig, nézd … őzek! Egy suta a gidájával. Lassan átsétálnak a nyiladékon. Minket nem vettek észre, mert fölöttük vagyunk és a szél is felőlük fúj. Óvatosan próbálom előszedni a fényképezőgépet (a fenébe is venni kell egy jobban kézre álló tokot, ami a zsák vállpántján mindig kéznél van!). Mire sikerül és bekapcsolom, az őzek éppen beléptek az erdőbe. Erről lemaradtam. Remélem lesz még alkalom fényképezni. Most már próbálom kézügyben tartani a gépet. Lassan leérünk a domb aljára és itt ér a meglepi. Az eddig követett, nem túlságosan agyonjárt út, egyszerre csak elfogy. Jobbra, visszafelé a domb alját követve, van valami útféle, de az is inkább nyiladék. Mindenesetre elindulunk erre, mert kissé távolabb a térkép jelez egy fahidat. Kissé gazos és egyenetlen terepen megyünk. Láthatólag igen ritkán jár erre ember. Itt-ott gombával benőtt fadarabok és virágok.

• 

• 

A kis híd és vele egy keskeny patakocska vagy inkább csak ér, azonban megkerül.

Átmegyünk rajta és ismét országút kanyarog a lábunk alatt. “Faljuk” a kilométereket, és nem csak azt. Egy rönkön megpihenünk, mert Vé úgy dönt, hogy ismét könnyítsünk a zsákján egy kis falatozással. Nagy kegyesen beleegyezem. (Engem ugyanis nagyon nehéz rábeszélni arra, hogy egyek. )

• 

• 

Aztán lassacskán beérünk Lengyeltótiba. Szép, rendezett kis település, csak nagyon hosszú. Legalábbis a templomdombig sokat kell gyalogolni. A ’48-as emlékmű környéke szépen rendbe van téve. Virágok és óvodások zászlócskái díszítik.

• 

• 

• 

Egyenesen a ládához megyünk a kanyargó Kálváriát követve. Gyorsan megtaláljuk a borostyán alatt, majd szemügyre vesszük a templomot.

“Isten szeme mindent lát”, így bennünket is.

A szemezés után megkerüljük a templomot, hogy a hátsó fertályán, az Árpád-kori részt is szemügyre vegyük.

• 

• 

• 

A szél azonban határozottan megélénkül. Persze, délutánra vihart ígértek. Megyünk is lefelé.

• 

• 

• 

Még néhány fénykép a templomról és a Kálváriáról és újra a zászlócskáknál vagyunk. Az élénk szél jó párat kidöntött közülük. Ezeket visszatűzögetjük, majd tűzünk, amerre jöttünk. Jövetben láttuk a Zöldház Kisvendéglőt, mely házias ízeivel csábítgat. Mivel a vonatig még jócskán van időnk, úgy döntünk, hogy megebédelünk. Már nagyon unjuk a szendvicseket, amiket magunkkal .hoztunk. Igazán jól fog esni a meleg étel! Az ízek tényleg finomak és a kedvencem, a töltött káposzta is szerepel az étlapon. Ebéd után gyors léptekkel indulunk az állomásra, mert közben teljesen beborult az ég. A szél pedig, a meteorológiai applikáció szerint is elérte az erős fokozatot. Alig érkezünk ki az állomásra, akkora porvihar kerekedik, hogy szemünk-szánk tele lesz. Futólépésben rohanunk a váróterembe (szerencsére van), és onnan lessük a leszakadó vihart. Ezt megúsztuk! Mire megjön a vonat, csendesedik kissé. Jó kis kalandos nap volt, még ha helyenként kissé gázos is!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Öreglak vmh. – jelöletlen út – GCKBHV – jelöletlen út – GCLTTD – jelöletlen út – -Lengyeltóti vá.

Megtett távolság: kb. 15 km.
Szintkülönbség: 690 m.
Átlag sebesség: 3,2 km/h.

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is.