Juhfark, ami nem a birkán nő – Somló-hegy és a Juhfark

2015 61/249 GCJUH

2015.06.20 Szombat

A héten az időjárási előrejelzések alapján bizonytalan volt, hogy a hétvégére tervezett célpontunk, a Somló-hegy látogatható lesz-e. Hétvégére aztán minden kisimult és verőfényes jó időt jelzett a Meteorológiai Szolgálat, bár némi lokális záporok lehetőségét sem zárták ki. Ez nyáron természetes, így jó kedvvel vágunk neki az útnak.


Jókedvünket fokozta, hogy a héten belefutottam egy hirdetésbe, miszerint a mai napon rendezik meg a Somló-hegyen, a Somlói Éjszakai Pincetúra nevű rendezvényt is, ahol 41 pincészet összefogásával lehet kóstolgatni a hegy levét. Mivel mindketten kedveljük a Nagy-Somlói Juhfark nevű borocskát, nagy reménnyel indultunk. Ugyan éjszakára nem szándékozunk maradni, de reméljük, hogy délután is, mire a tervezett túránkkal végzünk, lesz lehetőségünk a kóstolgatásra, hiszen a programok már 16 órától megkezdődnek. Egyébként a mai túra apropóját a “Somló-hegy és a Juhfark” nevezetű multi geoláda adja, melynek pontjai szépen körbevezetnek a hegy nevezetesebb látnivalóin. Aránylag korán, valamivel 9 óra után érkezünk, így megdöbbenve látjuk, hogy micsoda tömeg száll le velünk együtt a teli vonatról, mely szinte ki is ürül. Gyors számvetés, 2 kocsi az 160 ülőhely, a vonaton 10-20 ember, ha maradt, akkor több, mint százan érkeztünk. Ez nem lesz így jó, mert mi csendes nyugalomban szeretünk ládázni! Annyian tolonganak a vasúti megállóhely peronján, hogy szinte felbillenni látszik a hegy, pedig még nem is ittunk! Várunk az elindulással, hogy hadd oszoljon kissé a tömeg. Addig a ládaoldalt olvasgatva ismerkedünk a hellyel. Még az általános iskolából rémlett, hogy a Somló vagy ahogy régiesen mondták, a Somlyó, egyike az ún. vulkáni tanúhegyeknek, melyek a Balaton északi partja mentén sorakoznak, bár ez a hegy már a Kisalföld nagytájhoz tartozik. Mivel vulkáni alapú a talaj, így jó bortermő hely. A Nagy-Somló borvidék hazánk legkisebb borvidéke, bár jelentősége egykor a Tokaji borvidékével vetekedett. A jó borokhoz hozzájárul a sok napsütés, a nyitottságának köszönhető sajátos széljárás és a bazalt hőtároló képessége miatti egyedi klíma és természetesen az itt lakó gazdák szakértelme. Legismertebb szőlőfajtája a Juhfark, mely ezen a tájon a legjobb minőségű. A nászéjszakák borának is szokták titulálni, mert állítólag segíti a fiú utódok nemzését. Na, erre a tulajdonságára nincs szükségünk – mondja Vé, hiszen mi már nem tervezünk gyermeket. Az ízét viszont szeretjük!-állapítom meg. Közben a vonattal érkezett társaság oszlani kezd. Ki erre, ki arra indul meg az ösvényeken. Mi is nekivágunk a Somló Kapuja felé, egy kisebb csoport után. Balra, felfordított teknőként magasodik a hegy. A “szoknyáját” mindenhol szőlő borítja, csak a magasabb pontokon látunk erdőt.

Elérjük a jelzést, mely egyben a szőlőkbe vezető autóút is.

Lassan emelkedve érünk a szőlők közé. Az út szélén terméskőből rakott támfal magasodik, korlátok közé szorítva az utat. Érdekes, hogy fér itt el két autó egymás mellett! Még gyalogosan is vigyázni kell, ha jármű jön. Szerencsére nem jön. Az útból újabb utak nyílnak, melyek a présházakhoz vezetnek.Bármerre is nézünk, mindenfelé szőlőket és présházakat látunk.

Lassan elérjük a multi első pontját a Taposókutat. Hasonló szerkezetet Székesfehárváron láttunk korábban, Aquamobil néven, de ez a szerkezet kicsit másabb.

Ahogy olvassuk, ez hazánk egyetlen épen megmaradt ilyen műszaki alkotása, melynek forgódobjában gyalogolva, majdnem 100 méteres mélységből lehetett a vizet felemelni. A jelszórészlet egy keresztgerendára van erősítve, de kissé kopott. A szerkezetet drótháló veszi körül, ezért nehéz leolvasni a jelszót.

Szerencsére sikerül, viszont a fénykép, amit a berendezésről készítettünk nem. Így a ládaoldalról veszem kölcsön. Ez a kép még akkor készült, mikor a kút nem volt körbekerítve.

Továbbmenve, elhagyjuk a jelzett turistautat és egy műúton megyünk felfelé. Egy kőkereszt mellett, jó kilátás nyílik az alant elterülő síkságra és persze a környező présházakra.

Megyünk tovább és újra találkozunk a jelzett úttal. Elérjük a Szent Margit Kápolnát, mely a hegy legnagyobb kápolnája. Búcsújáró helyként is működött. Itt már nagy az élet. Minden szőlőben folyik a munka és a készülődés az esti rendezvényre.

Utunk során érintünk egy különlegesen összegabalyodott törzsű fát.

Elérjük a Szent István Kilátót, mely kb. a hegy legmagasabb pontján áll. Sajnos a kilátást pénzért mérik és nem is kevésért. Úgy döntünk, hogy kihagyjuk a látványosságot. Eddig is érintettünk és remélem ezután is találunk jó kilátást nyújtó helyeket, ahonnan ingyen csodálhatjuk a panorámát.

A kilátótól nem messze, megtaláljuk a multi 2. pontját, magát a geoládát, egy fa gyökerei között. Logolunk, majd továbbállunk. Az út ismét emelkedik és lassan kibontakozik előttünk a Somlóvár. Persze, egy ilyen jó kilátást nyújtó helyet, el sem lehetne képzelni a környék védelmét szolgáló vár nélkül. Valamikor a tatárdúlást követően épült és afféle földesúri székhelyként szolgált, ami a méretéből is látszik. Alaposan bejárjuk. Érdekes az egykori várkonyha restaurált szabad kéménye is. Kívülről-belülről szemügyre vesszük.

Természetesen, panorámaképet is készítünk a környékről. Jól éreztem, hogy lesz itt ingyen is kilátóhely!

A falak tövében elköltjük ebédünket. Közben felváltva csodáljuk a falakat és a tájat. Az egyik falon ismét találunk egy érdekességet. Egy fa belenőtt a falba. Elsőre nem is lehet eldönteni, hogy a fa tartja össze a falat, vagy a fal tartja a fát. Mindenesetre különleges látvány!

A úton megkezdjük ereszkedésünket a hegyről.

Elmegyünk egy érdekes bazalt képződmény mellett, mely minket egy teknőcre emlékeztet, majd rövidesen ismét a szőlők és présházak között járunk. Sajnos a fényképezőgépemet megint nem lehet bekapcsolni, ezért a továbbiakban csak Vé telefonos fényképeire támaszkodhatunk.

Lépteinket a hegy másik oldalán lévő Szent Ilona-kápolna felé vesszük. Közben sötét fellegekké kezdenek összeállni az addig vidáman bodorodó gomolyfelhők. Alighanem igaza lesz a meteorológusoknak, nem ússzuk meg nyári zápor nélkül a napot! Csak reménykedni tudunk, hogy elkerül bennünket az áldás. Sietősebbre fogjuk lépteinket, hátha találunk valami menedéket, mert esőkabátot persze nem hoztunk. Már néhány kövér esőcsepp is porzik körülöttünk, mikor egy bekerítetlen telken, egy épület erkélye alá, a garázsbejáró elé be tudunk húzódni. Szerencsére a háziak nincsenek itthon, senkit sem zavarunk. Ahogy tető alá érünk, leszakad az ég. Tervezni sem lehetett volna jobban megmenekülésünket! Kiadós eső önti el a környéket. Kb. 10 perc múlva aztán olyan gyorsan, ahogy érkezett, el is áll. Jótékony hatása abban mutatkozik, hogy kissé lehűtötte a levegőt, mely izzasztóan meleg volt már. Szerencsére betonúton megyünk, nem leszünk sárosak. Bár elfigyelve a környéket, a föld mohón beitta az esőt, nem sok sár maradt utána, köszönhetően az elmúlt hetek száraz időjárásának. A Szent-Ilona kápolnához egy dűlőúton kell betérni. A kápolnához érve kisebb tömegbe botlunk. Valami rendezvény ért véget, talán rendezvény(?) vagy mise volt, ki tudja. A környék borosgazdái jóízűen beszélgetnek. Közben egy szomszédos borászat tulajdonosa kiszúrva, hogy mi idegenek vagyunk, beinvitál a pincéjébe, bort kóstolni. Ugyan még néhány kilométer van előttünk és ilyenkor nem nagyon szeretünk inni, a szíves kínálásnak nem tudunk ellenállni. Egy-egy pohárka rizling kerül elénk. Mikor elmondom, hogy mi tulajdonképpen Juhfarkat jöttünk inni, valóságos szócunami zúdul ránk, miszerint a Juhfark nem is szőlő, az abból készült bor, nem is bor stb. stb. A lényeg, hogy a rizling sokkal jobb bort ad, mint az előbb emlegetett (a nevét le sem merem ezek után írni) szőlőfajta. Ki gondolta volna, hogy a Somlón bűn kiejteni a Juhfark nevét! – gondolom magamban, de csak lábujjhegyen, nehogy ismét felélesszem a vendéglátó hölgy dühét. Egyébként a rizling tényleg nagyon finom volt, de hát mi most nem erre készítettük a belsőnket. Kicsit beszélgetünk, majd a további kínálást elhárítva, megyünk tovább.A borkóstoló okozta sokk után el is felejtjük lefényképezni a kápolnát, annyira iparkodunk távolabbra kerülni a rizling-sárkány lady-től.

Már a hegy aljában járunk. Egyik pincészet a másik után marad el mellettünk. De ezek már komoly vendéglátó egységek is egyben. A hosszú, kecskelábú asztalok mellett gyűlik a nép és a hangulat is kezd helyenként magasabbra hágni. Ez nem a mi világunk – gondoljuk. Bár, jó lett volna valahol egy tányér meleg ételt elfogyasztani, a hegy lábánál lévő, könnyen megközelíthető helyek lassan mind megtelnek, illetve előre lefoglalták helyeiket és a megtelt vagy zárt körű rendezvény tábla fogad. Kicsit szomorúan megyünk tovább, ma itt nem iszunk Juhfarkat! Még némi gyaloglás és elérjük a reggeli indulás helyét.

Ballagunk tovább a vasúti megállóhely felé és azon töprengünk, hogy jó sokat kell várnunk, mert a vonat 2 óránként jár és félórája sincs, hogy elment az előző. Letelepszünk a padra és búnak eresztjük fejünket. Vigaszt csak az előttünk elterülő hegy látványa nyújt. Közben eszembe jut, hogy jövetben, a megállóhelytől vagy 100-200 méterre volt egy lakókocsi, amiben bort árultak. Nem szeretjük az ilyen elárusító helyeket, mert többségükben csak lőrét árulnak. Viszont üzemeltetőként egy nevesebb borászat van feltüntetve, ami előtt korábban el is mentünk. Próbáljunk szerencsét! – mondom Vé-nek és megindulunk a bódéhoz. Kiderül, hogy kimért bort nem, csak palackozottat árul a kedves eladó kislány. Ráadásul Juhfark is van! Veszünk hát egy három literes üveggel, jó lesz otthonra! Visszatérünk a megállóhelyre és a hátizsákban próbáljuk elhelyezni szerzeményünket. Közben érzem, hogy az üveg kellemesen pincehideg. Kóstoljuk meg, mit vettünk – javaslom Vé-nek, akit nem nagyon kell kapacitálni, hiszen a melegben eléggé kiszáradtunk és a maradék ivóvizünk kevés is, meleg is. Kinyitom a visszazárható üveget és csak úgy az üvegből húzok egy jót. Az ínyemen szétárad a juhfark jól ismert, kesernyés íze. Ez nem lőre! – állapítom meg. Vé is hasonló álláspontra jut. Mivel a vonatra még sokat kell várni, így vagy egy fél litert elkóstolgatunk az érkezéséig. A bor hatása rövidesen megmutatkozik, jókedvünk szintjének emelkedésében. Nekem némi problémám támad a kalapom helyes viseletének megállapításával, amit Vé szorgalmasan fotódokumentál. Aztán kiderül, hogy neki meg a készülék függőlegesen tartásával lettek nehézségei. Olyan, mintha ledőlni készülnék a padról.

Mit mondjak, ugyancsak jókedvűen szállunk fel a vonatra, ahol aztán a túra és a borivás fáradalmai szépen elaltatnak bennünket. Veszprémben, az átszálláskor térünk csak magunkhoz. Mint a hivatásos alkeszek! – vonjuk le az elmúlt órák tanulságát, de cseppet sem bánjuk a mai napot. Nyilván még soká fogjuk emlegetni a ma történteket!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Somlóvásárhely vm. – – jelöletlen út – – GCJUH_1 – –    –  – GCJUH_2 – – GCJUH_3 – jelöletlen út – – Somlóvásárhely vm.

Megtett távolság: kb. 10 km.
Szintkülönbség: 722 m.
Átlagsebesség: 1,6 km/h (mozgásban 3,1 km/h)

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.