2014_21-24_125-128 GCBPMA, GCKPRK, GCGKAP és GCVILI
2014.04.26 Szombat
Ma egy kis Buda-járást tűztünk ki célul magunk elé Vé-vel. Bár a Meteorológiai Intézet esővel fenyeget, bízunk a jószerencsénkben és elindulunk.
Sétánkat a Széchenyi-hegyről indítjuk és úgy haladunk lefelé, Zugligetig. A túra kezdőpontjához, a Fogaskerekűvel érkezünk annak végállomására. Érdekes, idáig a Fogaskerekű valahogy kimaradt az életemből. Most sikerült rajta először utazni. Régi bakancslistás közlekedési eszköz, immár ez is a tarsolyomban van! Rövidke tájékozódás után, az enyhén lejtős Rege utcán indulunk meg, hogy pár száz méter megtételét követően, egy ösvényre fordulva menjünk a “Budapest madártávlatból” multi első pontjához. Az égen sötét fellegek gyülekeznek, lóg az eső lába. Néha még esőszagot is hoz felénk a szél. Látszik, hogy már semmi esélyünk arra, hogy elkerüljük a megázást, a kérdés mindössze annyi, hogy mikor és mennyi esőt kapunk. A fent említett multiponthoz érve, egy játszótéren találjuk magunkat. Egy mászókáról leolvassuk a láda kissé nehezen kisilabizálható, kézírással felfirkantott koordinátáit (ritka igénytelen megoldás!). A játszótér mellől, a frissen épült házak között, egy-egy beépítetlen telken keresztül, még nyílik némi kilátás a környékre. Sokat nem nézelődünk, mert a feketeség egyre jobban beborítja az eget. A Széchenyi-Emlék úton indulunk a láda felé. Az út felénél elkezd csöpögni az eső, így magunkra öltjük a széldzsekiket. Mire az emlékműhöz érünk, megérkezik az égi áldás. Olyan felhőszakadás kerekedik, hogy alig látunk 50-100 méternél messzebbre. Az úton hömpölyög a víz. Behúzódni nincs hová. Először kissé túl is megyünk a ládán, mert a telefont eldugtam a kabát alá, el ne ázzon. Kiderül, hogy a ládához egy meredek hegyoldalon kell leereszkedni.
Vé nem is vállalja. A leírás szerint a ládát egy betontömb alatt kell keresni. Nos, a hegyoldal tele van betontömbökkel. A környék kacsalábon forgó épületeit felhúzó, minimálbérből tengődő vállalkozóknak a sitt elszállítására már nem futotta, ezért ide a hegyoldalba borították az összeset, megspékelve némi szeméttel. A telefont a kezemben tartva, óvatosan indulok a láda keresésére. Az iránytű szerint útba eső betontömb felé indulok, amikor a lábam önállósítja magát, én pedig a földön fekve találom magam. Hoppá, úgy látszik a talaj kissé agyagos és a lezúduló eső következtében csúszik. Összeszedem magamat és a telefont (szerencsére a rugalmas toknak köszönhetően megúszta épségben) és tovább araszolok. Mivel az erdő és az eső sűrű, a műhold vétel pocsék. Most egy másik betontömb az esélyes. A szemetet és a hányingerem kerülgetve próbálok haladni. Puff! Megismétlődik az előző jelenet, azzal a különbséggel, hogy a fejemet épp csak nem vertem be egy nagyobb betondarabba. Ekkor úgy döntök, feladom. Egy láda sem ér annyit, hogy szétloccsantsam a koponyámat! (Ugyanis csak ez az egy van belőle, ezért nagy kincs!.) Nagy nehezen visszamászok Vé-hez, aki fentről szurkol nekem. A kabátom tiszta sár, legalább látják, hogy nem fővárosi gyerek vagyok! Az eső szerencsére alább hagyott, elhúzódott Pest felé. Arra gondolok, hogy csinálok néhány képet a kilátóról és a kilátásról, aztán elküldöm a rejtőnek egy Jelszó nélküli megtalálás log kíséretében. Ha megadja, megadja, ha nem, akkor egy szárazabb időben eljövünk újra. A már csak szemerkélő esőben szemügyre vesszük az emlékhelyet.
Amíg én lent fotózok, Vé már fentről les rám. (Ilyen sáros malaccal úgy látszik, nem akar együtt mutatkozni 
)
Én is felmegyek, kilátás azonban nem sok van. A felhő és az eső betakarja az alant húzódó tájat.
Közben a zuháré megint csak rákezd. Második felvonás. A fényképezőgépet gyorsan elrejtem. Miután az emlékműtől a hegyoldalon levezető erdei turistaúton a két esés után, a felázott talajon nem vállaljuk a leereszkedést, ezért körben az aszfaltúton megyünk. Vé a lehetőségek szerint lecsutakol. Kissé már tudunk az egészen nevetni is. Vissza is szívom az esés után, a rejtőnek gondolatban küldött “jókívánságaimat”. Végül is, miért nem száraz időben jöttünk? Mert kissé megszállottak lettünk? Jó kedvünket az is fokozza, hogy az eső elvonulni látszik. Egészen kivilágosodott, a felhők résein már néha a nap is átszűrődik. A Fogaskerekűvel párhuzamos utcában megyünk lefelé. A kellemes hőmérsékletű és kissé szeles időben gyorsan tűnnek el az előző felhőszakadás nyomai. Hamarosan a Városi Parkhoz érünk, ahol elkanyarodunk a Jókai-kert felé. Következő megtalálandó ládánk ugyanis ott található. Ez pedig, a geológiai érdekességet bemutató Kőpark tanösvény. Végigsétálunk a kiállított kőtömbök mentén, egészen a kert végéig, ahol a Madártani Intézet főépülete is található. A láda ennek sarkán van elhelyezve. Piszok jól álcázott, ilyen megoldással még nem is találkoztunk. A leírás szerint “A villám ne riasszon, bátran válaszd a csavaros megoldást!” Ez pedig csak az épület sarkán lévő villamossági szerelvényre vonatkozhat.
Vé bizalmatlanul méregeti a vélt rejteket 
Elektromos szakember lévén, bátran kezdek a láda szétszereléséhez. Ha tévednék is, tudom, hova nem kell nyúlni, hogy a “birkózó gép” ne vágjon földhöz. Sajnos a doboztető csavarjai beszorultak. Így bármennyire is nem félek, a ládához nem férek. (Egy költő veszett el bennem, de annyira, hogy nem is találom!) Küzdök még egy darabig. A leírásban nem szerepelt, hogy villáskulcs készletet is hozni kell! Úgy látszik, hogy ha azt nem is, de egy fogót célszerű lesz a ládázós hátizsákba rendszeresíteni. Gyűlik a készlet rendesen, csak legyen aki cipeli! Már meg is van a jelentkező, a saját személyemben. Szóval a rejtek nem tárult fel előttünk, ezért ismét Jelszó nélküli loghoz kell folyamodnunk. Készül pár fénykép. Végre a Madártani Intézet épülete mellett/felett kitekintve látunk egy kis panorámát a környékről, igaz erősen párás még a levegő.
Futólag megtekintjük a romos Steindl-Villát és elindulunk kifelé. Útközben meg-megállunk egy-egy érdekesebb mintázatú kőtömb mellett. A kövek egyik oldala ugyanis le van csiszolva, így a kőfajta jellegzetességei is jobban látszanak. Örömmel ismerünk fel egy-egy ismerős mintázatot. Most már tudjuk legalább, hogy milyen kővel van dolgunk. Mondjuk, tartok tőle, hogy egy hónap múlva el is felejtjük az egészet, mert a geológia kissé távol áll tőlünk.
A geoládázás közben idáig két helyen, Felsőörsön és Tatán láttunk ilyen jellegű érdekességeket, de már ott sem tudom megnevezni, hogy milyen kövek is voltak. A látvány azonban megmaradt bennünk és pozitív emlékeket hagyott. Ezekhez csatlakozik most, ez a Kőpark is.
Miután az időjárás egészen kellemes lett, jó hangulatban indulunk tovább. A kapun kilépve, az egyenesen szemben nyíló, Költő utcán megyünk a Városkútig, ahonnan rátérünk egy sétányra. Átvágunk a Mókusos játszótéren és egyenes (na jó, kissé íves) úton megyünk következő úti célunkhoz, a Galgóczy-kápolnához, ami a ládaleírás szerint, egy fontos zarándokhely. A láda a kápolnához tartozó kis hátső kertben található, ahova egy hátsó kapun (is) lehet bejutni. Mi is itt lépünk be és egy szemrevaló kis kertben találjuk magunkat, ahol a Mária-kút az egyik fő látványosság. A falakon körben a stációk jelenetei láthatók és egy szabadtéri oltár is elhelyezésre került.
Szerencsére a zárt falak GPS zavaró hatása ellenére, egész pontosan be tudjuk határolni a láda rejtekét, mely egy fa tövében van. Először meglepődök, mert egy reklámszatyorra bukkanunk, ami olyan mintha egy hajléktalan holmija lenne. Alatta megvan a láda is. A logbook tele, ezért a javító készletünkből egy újat helyezünk bele. A logunk is ebbe kerül. Visszarakunk mindent és közben töprengünk, hogy ez a hajléktalan motyójának tűnő szatyor az álca része, vagy tényleg egy szerencsétlen sorsú embertársunk rakta ide kis “vagyonkáját”, bízva abban, hogy innen talán nem lopják el, míg Ő a napi létfenntartásával küzd. Ez utóbbi látszik valószínűbbnek. Kegyetlen ez a mai világ! Kissé zordabb hangulatban tekintjük meg kívülről is a kápolnát és a mellé épült Zarándokházat.
Közben újra elbújt a nap, vastagszik a felhőzet. Majd ismét kiderül. Elindulunk a Kútvölgyi út felé. A hegyvidéki utcácskákból néhol remek kilátás nyílik a környező tájra.
A pára már teljesen felszállt. A Kútvölgyi útról letérve és egy erdőn átvágva, megérkezünk utolsó ládánkhoz az “Elhagyott villamosvégállomáshoz”. Ez az épület, mely romjaiban is nagyszerűen mutat, a hajdani legendás 58-as zugligeti villamos végállomása, még korábban, az 1800-as évek végén a BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) lóvasútjának végállomása és vásárcsarnoka volt. Közlekedésmérnökként nagyon érdekelnek a közlekedéstörténeti emlékek. Ezt az épületet is fájó szívvel járom körbe, mert legendás és történelmi múltjához képest méltatlan állapotban van. A remekbe szabott ácsmunka a tetőszerkezeten, maga is külön csoda. Sajnos az összes gerenda szuvas. Az épületben valamikor hajléktalanok vertek tanyát. Szerencsére már nincsenek itt, csak a nyomaik. Az összes nyílászáró hiányzik, vakolat csak itt-ott takarja a falakat. Én bizony a stadionok építése helyett, ilyen emlékek felújítására és megmentésére költenék! – szakad ki belőlem. Vé helyesel. Közben elgondolkodom, hogy amilyen állapotban az épület van, lehet, hogy egy kisebb stadion árát kitenné a felújítási költség. Ha ugyan még menthető az épület. A faszerkezeteket szerintem mindenhol cserélni kellene, mert a szú keresztbe-kasul lyuggatta. A láda is az egyik hiányzó esőcsatorna lefolyójában található egy nejlon zacskóban, téglával takarva.
A zacskó ellenére áll benne a víz, mert az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében, a tetőről a még megmaradt csatornadarab, mind rácsorgatta a vizet. Kiöntjük belőle, de az elázott logbookba nem is nagyon lehet logolni. Cserélni nem érdemes, mert a következő esőnél újra elázik. Ez a láda is olyan elhanyagolt, mint a bemutatni kívánt épület. Alighogy a ládát elhelyeztük a fészkében, újra esni kezd az eső. Átmegyünk az út túloldalára, hogy a onnan készítsünk néhány fényképet. Az épület olyan nagy, hogy innen sem fér rá egy képre.
Szomorú szívvel indulunk a 291-es autóbusz megállója felé, hogy hazautazzunk. Közben arról beszélgetünk, hogy feltámad-e valaha ez a nagybecsű épület. Milyen remek kis kiállítást lehetne itt berendezni a Lóvasút történetéből!
Frissítés-1: Mind a Budapest madártávlatból, mind a Kőpark tanösvény láda rejtője pár napon belül jóváhagyta a megtalálásunkat.
Frissítés-2: Az Elhagyott villamosvégállomással kapcsolatos gondolataink úgy látszik meghallgatásra találtak, mert 2017-ben az épületet az eredeti tervek szerint restaurálták és megnyílt a vágyott kiállítás is. Ha ismét arra járunk, feltétlenül megtekintjük!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Fogaskerekű (60-as villamos) Széchenyi-hegy, Gyermekvasút vá. – 
– jelöletlen út – GCBPMA-1 – jelöletlen út – GCBPMA-2 -jelöletlen út – – 
– GCKPRK – – 
– GCGKAP – jelöletlen út – GCVILI – jelöletlen út – 291-es busz Zugligeti út 64. am.
Megtett távolság: kb. 8 km.
Szintkülönbség: 274 m.
Átlagsebesség (számított): 1,8 km/h
Végre megtaláltam az elmúlt idők hibás track rögzítéseinek okát. Kiderült, hogy az Android új verziója egy idő után az útvonal felvételt “kilőtte” a memóriából, így az megszakadt. Miután védetté tettem a programot, a rögzítés ismét remekül működik. A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Katulyakutató 