Új nadrág kell! – Boróka

2014_25_129 GCBoro

2014.05.02 Péntek

“Éljen május másodika is!” – hogy egy klasszikus idézettel kezdjem a bejegyzésem, ami Hofi Gézától származik. Éljen, mert hosszú hétvége lévén, a mai napot nem munkával, hanem ládázással tölthetjük, hétfőtől pedig kezdődik a kéthetes szabadságunk ! Egyelőre azonban, maradjunk csak a mai napnál, ugyanis mára ismét egy alföldi láda megszerzése a kitűzött cél. Vé-nek a múltkori nagykőrösi túránk ellenére még vannak kétségei az alföldi tájon megszerezhető élményekkel kapcsolatban, de már csökkent az ellenállása.


Ma Monortól megyünk Inárcs-Kakucs vasútállomásig. A táj ugyan alföldi, ha nem is a klasszikus, Hortobágy környékére jellemző kivitelben. Ez a tájegység ugyanis a Pesti-síkság kistájcsoporthoz tartozik. Tulajdonképpen a Kiskunság homokos és az Alföld ligetes-erdős tájai keverednek erre.

A ládaoldal a megközelítést Csévharaszttól ajánlja, mert a Csévi ősborókás tájvédelmi körzetet kívánja bemutatni. Csévharasztnak nincs vasútállomása, így a szomszédos Monorról kell a túránkat indítani. A vonaton régi ismerősbe, Lacikába botlunk, akivel annak idején együtt vettük kézbe a kalauzkulcsot. Ő szolgálatból tart hazafelé és mint kiderül, Mononorra nősült. Miután leszálltunk a vonatról, az aluljáróból kiérve, elbúcsúzunk egymástól. Mi a városból kivezető út felé indulunk, hogy gyalog menjünk Csévharasztra. Monor határában némi nehézségbe ütközünk, mert utunk a 4-es úton kiépített körforgalomba torkollik, amit szalagkorlát vesz körbe. Gyalogosan lehetetlenség itt átjutni. Elindulunk a 4-esen Szolnok felé, hogy vagy 100 méterrel arrébb, biztonságosan átkelhessünk. Az út mellett nincs probléma, mert tulajdonképpen a 4-es úttal párhuzamosan egy földes utca fut. Míg az átkelőhelyet keressük, elmesélem Vé-nek, hogy amikor riasztós koromban rendszeresen jártunk Budapestre anyagért, az autóval mindig a közeli étteremnél álltunk meg kajálni. Azóta kissé átalakult, de még megvan és változatlanul nagy forgalomnak örvend. Közben olyan helyre érünk, ahol már át tudunk keni az úton és a forgalom is csillapodott kissé. A túloldalon, a széles útpadkán sem jelent gondot a visszatérés a körforgalomhoz. Végre a Csévharaszt felé vezető útra értünk! Nem is kell egészen a községig elmennünk, mert a szélén indul egy szekérút, ami egyenesen a célunk felé visz. Szántóföldek mellett haladunk, majd lassan beérünk a települést övező pusztai erdőségbe. Többféle fafajtából álló vegyes erdő ez, mely hol cserjés, hol szálas. Unalmasnak egyáltalán nem mondható a táj. Vé-nek is tetszik. Azt hiszem sikerült végérvényesen meggyőznöm, hogy az Alföld egyáltalán nem egy lapos tányér, ahol nincsen semmi látnivaló. Még egy nyuszi is feltűnik előttünk, de a fényképezőgép teleobjektívje gyengének bizonyul a távolsághoz. A fényképet nagyítani kell ahhoz, hogy a nyuszi látható legyen, így kissé pixeles lett.

Nyuszi ül a fű … mellett

Újra művelt területek mellett megyünk. Átkelünk néhány, az öntözőcsatornák felett épült kis hídon is. A szikes talajba bevágódott a járművek által kivájt út. Kellemes ülőhelyet kínál a térdmagasságú füves padka. Mivel járműforgalom nincs letelepszünk, mert a homokban gyalogolva, lassan kezdünk fáradni és meg is éheztünk. Éppen végzünk az evéssel, a zsákból a vizes üveget próbálom kihalászni, mikor csiklandozó érzés bizserget a – hmmm, hogy is mondjam, nincs rá jobb szó, – a zacskómon. Megdöbbenek, majd felpattanok. Vé meg is ijed a hirtelen mozdulattól. Arra gondolok, hogy esetleg kullancs mászott belém? Ösztönösen a csomaghoz kapok és ekkor ér a másik megdöbbenés. Ujjaim bizony a családi ékszert markolják! Hű erdésznadrágom, mely évek óta társam a túrákon, a lába között megkopva, egyszerűen kihasadt! A rövid bokszeremből pedig kint csüng a zacsek, ezt birizgálta a fű. Na, most mit csináljak itt a szikes gyep közepén? Divat modellként sétálgatok Vé előtt, aki szemrevételez és közli, hogy menet közben nem látni a hasadást. Ez legalább biztató. Így hát, tovább indulunk. Közben megnyugszom, már tudok a dolgon vigyorogni is. De a hazaút az érdekes lesz a vonaton! Vé talál megoldást, majd az ölemben tartom a hátizsákom. Végül is, nem rossz ötlet! Ahogy ballagunk, lassan megélénkül a szél. Egész kellemes, ahogy befütyül a nadrág hasadékán. Tény, hogy a vastag erdésznadrág, ami jól jött a bozótosokban a ládák után kutatva, a mostani tavaszvégi napsütésben már kissé meleg. Így azonban, beépített szellőzővel, egészen viselhető. Közben elérjük a Csévharasztról érkező jelzett turistautat. Továbbiakban ezt követjük. Idővel aztán elhagyjuk a jelzést, hogy egy földúton át megközelítsük a geoládát. Selyemfűvel borított réten vágunk át, hogy felmásszunk egy kis dombra, melynek tetején vár a láda egy borókabokor aljában. Könnyű rátalálni, mert az “álcája” egy megszokott rőzserakás, amit én csak kesserkupacnak hívok.

Hálistennek nem sokan vetődnek el erre, így remélhetőleg egyetlen muglinak sem fog feltűnni. A boróka ágai kissé csikarják izzadt bőrömet, ami aztán az izzadtságtól erősen viszket is. Megfontoltan mozgok, nehogy a nadrágomon tovább bővüljön a klíma-nyílás. Szerencsére az anyag ott már tart, ahol nem kopott meg. Egészen remek kilátás nyílik a dombocskáról.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Körben borókás, cserjés, fás területek váltakoznak. Csak a madarak és a mérsékelt szél hangja hallatszik. Számunkra, városlakók számára, szokatlanul csendes a táj. Sehol egy autózúgás, sehol egy sziréna. Hát, így is lehet élni? Vé napok óta ínhüvelygyulladással küzd, ezért csuklószorítót hord. Most a melegben beizzadva és a szél által hordott porszemcséktől irritálva, le is veszi, mert a táj szépsége okozta élmény, elnyomja a fájdalmat. (Na, meg a Voltaren Dolo lágykapszula, amit az elsősegély csomagból kapott. )

Faaj

Miután megvan a láda indulunk tovább. Kis keresgélés után, rátalálunk a helyes útra, majd rövidesen ismét a jelzések mentén megyünk. Időnként a táj jellegzetességeit bemutató táblák mellett is elhaladunk. Ismét erdők következnek. Még tűlevelű is akad közöttük. Hiába, eleink mindennel próbálták a homokot megkötni. Ugyanis homoktalajon haladunk, helyenként bokáig süppedve benne. Szerencsére a túracipő jól zár, mert már bajban lennénk, ha ez a homok bekerülne a zokni alá. Nem sok bőr maradna a csülkeinken! A táj lassanként ismét a civilizáció jeleit mutatja. Átmegyünk az M5 autópálya alatt. A csend után elég kellemetlen a fölöttünk eldübörgő járművek keltette zaj. Még egy kis erdő, aztán végleg elmaradnak a fák. Hatalmas földieper ültetvények mellett haladunk. Éppen szedik az epret. Az út melletti ládákban sosem látott nagyságú eprek csücsülnek. Na, ezeket biztos nem idehaza eszik meg, hanem viszik exportra –  gondolom. Mire kicsodálkozzuk magunkat, be is érünk Inárcsra. Meglehetősen tikkadtak vagyunk, ezért valami hideg italt szeretnénk venni. De 12 óra elmúlt és a község közepén lévő ABC már bezárt, csak délután nyit ki ismét. Szerencsére meglátunk egy cukrászdát, ahol fagylaltot is mérnek. Derekas mennyiséget kérünk és nem is bánjuk meg. Egyrészt kellemesen hűsít, másrészt talán életem legjobb fagyiját nyalom. A háromcsokis olyan ízorgiát rendez az ínyemen, hogy legszívesebben visszafordulnék még egy adagért. Azonban menni kell, mert a vasútállomás Inárcs szélén található., még vagy 2 km-nyire. Ugyanis a két szomszédos településnek Inárcsnak és Kakucsnak, közös vasútállomása van, a két település között. Míg a vonatra várunk, ismét kiszolgált nadrágom kerül szóba. Mivel hétfőn indulnánk Füzérre, sürgősen venni kell egy nadrágot. Befut a vonat, felülünk rá és a Desiro klímájának hűvösében, a mobilon gyors böngészésbe kezdünk, hogy Budapesten ugyan melyik túrabolt lehet nyitva ezen a hosszú hétvégi délutánon. Szerencsére a Nyugati mellett található Nomád nyitva van. Így KÖKI helyett a Nyugatiig utazunk. Oltári szerencsém van, mert áramvonalas alakomra akad egy nadrág a méretemben. Igaz, az ára elég húzós, de egy elég jó márka. Remélhetőleg tovább kitart, mint az előző. Próba után már le sem veszem, abban megyek haza. Az új nadrág mellett a túra másik hozadéka, hogy Vé-t immár sikerült teljesen meggyőznöm, hogy az alföldi táj is lehet szép, érdekes és változatos.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Monor vá. – jelöletlen út – Piros sáv – jelöletlen út – GCBoro – jelöletlen út – Piros sáv – jelöletlen út – Inárcs-Kakucs vá.

Megtett távolság: kb.19 km.
Szintkülönbség: 341 m.
Átlagsebesség (számított): 3,8 km/h

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.