2013_27-31_56-60 GCttls, GCTTSB, GCTaEs, GCTAVA és GCCSEK

2013.07.10 Szerda

Hurrá! Túl vagyunk az albérletváltás utáni költözködésen! A bútorok jórészt a helyükön, csak a kipakolás és az új lakás “belakása” van hátra. De most a költözés okozta stressz levezetésére gyerünk ládázni! Különben is három és fél hete nem voltunk kesselni, már elvonási tüneteink vannak. Ma Tatára megyünk és szent elhatározásunk, hogy megyünk ládáról ládára és szívjuk a geoládák nektárját magunkba. Ennyi képzavar elég volt, lássuk a kalandot!Tatán már jártunk akkor is, amikor még nem ládáztunk. Két éve, egy szitálós, hűvös, nyirkos őszi napon jártunk itt, és a kellemetlen időjárás ellenére nagyon megfogott bennünket a városka hangulata. Egyedüli negatív hatást a frekventált idegenforgalmi területeken is nagy számban jelen lévő hajléktalanok jelentették. A várost (a hajléktalanokhoz hasonlóan) egyébként mi is nagyon otthonosnak találtuk, ezért most szíves-örömest térünk vissza. Éppen a nyár közepe van, tombol a jó idő. Lássuk, most milyen hatással lesz ránk a város!
Tóvároskert vmh-en szállunk le a vonatról és az edzőtábor mellett megyünk az Öreg-tó felé. A tóhoz érve meglep minket az a vízi jármű mennyiség és változatosság, amit a tavon látunk. Megkerülve a tavat indulunk első célpontunk, a Lovas szikla felé. A szikla alatt elolvassuk annak legendáját a kinyomtatott ládaoldalról, miszerint a szikla alatt egy, a szikla által agyonütött lovas pihen a mai napig. A korábbi logokból látjuk, hogy a láda rejtekhelye körül sok a hajléktalan, illetve kétséges, hogy a doboz megvan-e. Ezért úgy döntünk, hogy inkább begyűjtjük a pótjelszót, ami a szikla tetején, a védőkorlátot tartó cső aljára van ragasztva. Felmászunk, begyűjtjük a jelszót, majd csinálunk egy fényképet a szikla tetejéről is a tó felé. Megpróbáljuk a tisztesség kedvéért a ládát is felkutatni, ám a koordináták alapján a helyszínhez közeledve, nyilvánvalóvá válik, hogy a terület “lakott”. Úgy látszik a hajléktalanok gardróbjába tévedtünk, mert mindenfelé szétdobált ruhadarabok hevernek. Nem is nagyon erőltetjük a keresést, indulunk tovább a Tatai sasbérc felé. Emelkedő utcácskákon ballagunk mind magasabbra, a Kálvária-domb irányába és élvezzük a város kis utcáinak atmoszféráját. Elérünk a Kápolnához, illetve az azt övező kőkerítéshez. A koordináta alapján meg is találjuk a repedést, ahol a ládának lennie kellene, de csak azt, mert a láda hiányzik. Ez a hányatott sorsú dobozka ismét eltűnt! Szerencsére még három helyen van pótjelszó, nézzünk ezek után! A rejteket adó kőkupac, ahol némelyik kő alján a jelszó szerepel sem létezik. A leírás szerint a Kálváriához felvezető sziklalépcső egy pihenője melletti odúban van egy laminált lapocska a jelszóval. A legutóbbi logok szerint is többnyire ezzel logoltak a “kollégák”. Mivel mi a Kápolnánál állunk, ezért a felvezető lépcsősor nekünk ugye a levezető lépcsősor. Ereszkedünk is bőszen lefelé, közben lentről-fentről árad ránk a déli napfény okozta hőség, mert a világos sziklák remekül átmelegedtek és szinte tükörként verik vissza a napfényt. Leereszkedünk egészen a sziklák lábához, de sehol semmi! Na, másszunk vissza! Felfelé menet viszont már feltűnik a kis üreg. Benne egy kőkupac, biztos jele annak, hogy itt valami rejtőzik. Tényleg! A kőrakást megbontva egyszerre két jelszóhordozót is találunk. Egy kő alján is, és egy laminált lapocskán is ott a jelszó. Siker! Belogolunk a telefonon és mehetünk tovább. Lépteinket a Kálvária felé vesszük. Útközben megcsodáljuk azt a kiugró sasbércet, melynek peremén vezet az út, majd elérünk a Fellner Kilátóhoz. Úgy döntünk, hogy érdemes lesz felülről is vetni egy pillantást a városra. Befizetjük a belépőt, majd irány az emelet. Megcsodáljuk a városra nyíló panorámát, majd indulunk lefelé. Következő célpontunk az Esterházy-kastély.  Odaérve szomorúan konstatáljuk, hogy az felújítás alatt van, így csak kívülről vesszük szemügyre. A kastély előtti parkban egy kis dombon áll az a fa, melynek ürege a ládát rejti. Illetve rejtené, mert mi csak két használt műanyag poharat és egy botocskát találtunk az odúban. Itt ismét a pótjelszóhoz kell folyamodnunk, mely a kastély egyik csatornájára van ragasztva. A csatorna egy beugróban található. A környezetében savanyú borszag. Megint a hajléktalanok! Gyorsan távozok és csak jó pár méterrel odább ütöm be a jelszót a g:hu programba, a logoláshoz. Kissé gyomorforgató, de reméljük a felújítás után más lesz itt a helyzet! Mivel a felújítás okán a kapu is zárva, a Kastélykertet sem fogjuk látni. Sebaj, jövünk mi még ide, hiszen egyre jobban beleszeretünk a városkába. Következő célpontunk a Tatai vár nincs messze. Mivel két éve, mikor itt jártunk, megnéztük a kiállítását, most csak a jelszót fogjuk begyűjteni. Azért kicsit sétálunk a várudvaron. Mivel az út ezen keresztül vezet, elég nagy a forgalom. Nemcsak gyalogosok, de kerékpárosok is keresztül hajtanak itt. A probléma az, hogy egy részük semmilyen tekintettel nincs a járókelőkre és mintha itt akarna sebesség rekordot dönteni, úgy száguld át a területen. A gyalogosok jó része viszont turista, akik nézelődve, andalogva ténferegnek. Sok a kisgyerek is,csoda, hogy még nem ütöttek el egyet sem a száguldozó bringások. (Legalábbis amíg mi arra jártunk.) Már a ládalapon jelzi a rejtő, hogy a ládát ellopták, ezért csak pótjelszóval kereshető. Úgy látszik, az a mai nap, a pótjelszavak napja lesz. Ezt a mostanit a zsilip közelében, a korláton szerencsére megtaláljuk. Következik egy multi láda. Visszamegyünk majdnem oda, ahol kiértünk a tópartra. Egy kő talapzatról kell a nevet leolvasni. Közben Vé a fáradtság és a víz imádata miatt ráül a z egyik talapzatra és sellő szoborként csodálja a vizet meg a közelben szedegető vadkacsákat. Miután kellőképpen kigyönyörködte magát, indulunk a multi következő állomásához, az angolparki Kiskastélyhoz. Sajnos ez elég elhanyagolt állapotban van. Ráférne egy felújítás, de látva, hogy a többi műemlék milyen jó állapotban van a városban, biztosan sor fog kerülni erre is. Itt is leolvassuk a megfelelő tábláról a nekünk szükséges nevet. Mivel a nevekkel némi számtani műveletet kell végezni, hogy megkapjuk a láda koordinátáját, megint elfelejtem a track rögzítést visszakapcsolni, így a rögzített csiganyálon ismét van egy hosszú egyenes, ami átvezet a tavon is. Pedig isten bizony nem tudunk a vízen járni! Valójában a tó partján mentünk, elsétálva az egykori Török Mecset mellett. Nem akarok spoilerezni, de a ládát sokáig kerestük a borostyán között, mire meglett.  Ekkor majdnem szívinfarktust kaptam. Öregedő szememnek olvasáshoz, telefon nézéshez bizony már olvasószemüvegre van szüksége. Ha nem használom éppen, a kalapomra szoktam felrakni, cserélgetve a napszemüveggel. Most, hogy nézném a következő ponthoz vezető utat észreveszem, hogy a szemüveg nincs meg. Még az ütő is megáll bennem! Hol hagyhattam el? Valahogy kisilabizálom nélküle a következő ponthoz vezető utat és elindulunk. Közben folyamatosan lessük a földön, hátha rátalálunk. Persze nem sok reményt fűzök a megtaláláshoz, de egy próbát megér! Egyszerre csak meglátom a földön. Vé éppen rá akar lépni, Ő nem látta meg. Csak annyi időm maradt, hogy nagyot taszítok szegény Vé-n, aki kibillenve az egyensúlyából, máshová teszi le a lábát. A szemüveg megmenekült! Nagyon örülünk, mert egyikünk sem számított rá, hogy megkerül. A Kesseristen ismét segített! Bár Vé kissé neheztel, hogy kisebb lökés is elég lett volna, mert még mindig érzi a karján, de hirtelen kellett cselekedni, nem volt idő erődinamikai számítások végzésére. Mivel a láda környékén rengeteg a szúnyog és az árnyas fák alatt a déli meleg sem korlátozza a tevékenységüket, jövetben egy csípés nyomán valószínűleg tettem egy olyan heves mozdulatot, amikor a szemüveg lerepülhetett. Sebaj, a lényeg, hogy megkerült! Visszatért a jókedvünk, megyünk boldogan tovább. Most a Cseke-tó túlpartján járunk, így már érthető a Cseke-rülő elnevezése a ládának. Szellemes. Útközben megszámoljuk a kis szigetre vezető kis híd korlátja merevítőinek számát, mert ez is szükséges a végső jelszóhoz. A tó túlsó vége közelében még egy hiányzó információs tábláról kellene adatot leolvasni, de mivel hiányzik, ez nem lehetséges. Régóta így lehet, mert a rejtő a ládaoldalon megadta a hiányzó számot. Már csak a Műromok felkeresése maradt. Itt is megvan a szükséges betű, összeállt a jelszó. Letelepszünk a hűs kövekre (de jól esik a nagy melegben ), és logolunk. Feladat letudva! Sajnos több ládára már nem maradt időnk. Lassan indulnunk kell az állomásra. Mivel ennyi ládát még sosem gyűjtöttünk be, egy nap (5 db!), ezért méltán nevezhetjük ámokfutásnak a mai napot. Az állomásra menet még útba ejtjük a ládaoldalon említett Petre cukrászdát, hogy megkóstoljuk a híres Somlói kockájukat. Valóban nagyon finom! Nehéz is ott hagyni a légkondicionált, hűvös helyet, de indul a vonat, még sok kilométer van előttünk, mire hazaérünk. Irány ismét Tóvároskert vmh., ez van közelebb.

A vonaton levonjuk a mai nap tanulságait.

• Legjobb láda a Cseke-rülő volt, mert itt végre találtunk is ládát, nem csak pótjelszót, pedig elvileg egész nap hagyományos ládákat kerestünk. Ráadásul Tata idáig nem ismert részeire vitt el bennünket, amik legalább olyan szépek, mint az Öreg-tó környéke.
• Vennem kell a szemüvegemre egy nyakba akasztó madzagot, mert legközelebb nem biztos, hogy olyan szerencsés leszek, hogy megtalálom, ha elhagyom.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Tóvároskert vmh. – – jelöletlen út – GCttls pótjelszó – jelöletlen út – GCTTSB pótjelszó – jelöletlen út – GCTaEs – jelöletlen út – GCTAVA pótjelszó – jelöletlen út – GCCSEK-1 – jelöletlen út – – GCCSEK-2 – jelöletlen út – GCCSEK láda – jelöletlen út – GCCSEK-3 – jelöletlen út – GCCSEK-4 – jelöletlen út GCCSEK-5 – jelöletlen út – Petre cukrászda – jelöletlen út – – Tóvároskert vmh.

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 13 km.
Szintkülönbség: 531 m.
Átlag sebesség: 3,5 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Megköszönjük, ha a bejegyzést megosztod ismerőseiddel, hátha nekik is tetszik!. Nem sértődünk meg, ha tetszésedet egy Kedvelemmel is kimutatod felénk!