2013_32_61 GCORCZ
2013.07.11 Csütörtök
Ez egy rövidke bejegyzés lesz. Ugyanis ezt a ládát Kata lányom találta meg az új fiújával sétálgatva. Amikor meglett a láda belogolt, majd felhívott és bediktálta a jelszót, én pedig rögzítettem online.
Próbáltam rávenni, hogy írja meg a bejegyzést, de azt mondta, hogy már elfelejtette a részleteket. Megértem. Amikor még én is randizós korban voltam, jobban emlékeztem a lány szeme színére, mint arra, hogy merre is andalogtunk, meg hát nem minden részlete publikus egy randinak.
Természetesen a ládát én is fel fogom keresni, mert érdekel a hely és akkor leírom az élményeket. Persze addig, ismerve magamat, még évek telhetnek el.
Egy gondolat “Röviden – Orczy Park” bejegyzéshez