A Szalonnai-hegységben – Martonyi kolostorrom és Bódvarákó

2016 31-32/327-328 GCfMk és GCfb2g

2016.05.11 Szerda

Ma, kihasználva a jó időt és azt, hogy szabadságon vagyunk, ismét olyan tájra látogatunk, ahol még nem jártunk. Korán kelünk és indulunk, mert messzire utazunk, a Szalonnai-hegységbe. Ez az ország északi részében, a szlovák határ közelében található, az Észak-Magyarországi Középhegység része. Miskolcig még könnyű eljutni InterCity-n, de onnan Bzmot motorvonattal döcögünk Perkupáig.


A vonaton és a vonatról leszállva leginkább az tűnik fel, hogy errefelé csupa barna bőrű ember él. De ne kerteljünk, a lakosság nagyobb része a cigány nemzetiséghez tartozik, ami nem csoda, hiszen mélyen Borsodban járunk. Erről aztán eszembe is jutott egy történet, amit Apukám mesélt. Régebben, a vasútvonal állomásain még forgalmi szolgálattevők is ténykedtek. Apu erre járván, a szomszédos Aggtelek-Jósvafő állomáson szállt le a vonatról. A téren tartózkodó szolgálattevő, meglátva Atyámat, önkéntelenül összecsapta kezét és felkiáltott: Nahát, fehér ember szállt le a vonatról! Ez a felkiáltás nem csak az öregem ősz hajának szólt, amint elmesélte. Elmondom Vé-nek ezt a kis adomát, aki jót nevet rajta. Közben elindulunk a falu széle felé, megcélozva a hegyet. Nagyon kellemesen megcáfolódnak az előítéletek, ugyanis a szembejövő, az említett nemzetiséghez tartozó idősebb és fiatalabb emberek, igencsak illemtudóan és tisztelettel köszöntenek bennünket, idegeneket. Meg sem lehet előzni ebben őket. Ez ismét megerősíti korábbi meggyőződésünket, hogy ha valaki cigány, még nem feltétlenül rossz ember. A házakon is látszik a szegénység, de az udvarok rendezettek, észrevehető, hogy van gazdájuk.

Jóleső érzéssel hagyjuk el a szélső házakat és a szántóföldön keresztül folytatjuk utunkat, követve a jelzést.

Hamarosan elérjük az erdő szélét, ahol egy darabig párhuzamosan fut az út a heggyel. Aztán egy derékszögű forduló és a turistaút merőlegesen a hegy felé veszi az irányt. Mosolyom lassanként a nem őszinte kategóriába vált, ahogy fogy a levegőm. Néha enyhül az emelkedés mértéke, de folyamatosan megmarad 10-20 % között. Néha egy kis szusszanást beiktatva, aránylag folyamatosan sikerül haladni. Ami feltűnik, az erdő tisztasága és épsége. Nincsenek a települések közelében megszokott látványt nyújtó, derékmagasságban elfűrészelt fák. Nincs eldobált szemét, PET palack, papír zsebkendő és egyéb, a turisták által otthagyott nyom, sőt még a favágók által szétdobált kenőolajos flakonok sincsenek. Egy helyen egy frissen az útra dőlt fa keresztezi utunkat. Szerencsére kerülhető.

Néha egy-egy a térképen nem jelölt elágazáshoz érve, Vé hátrapillant. Látom szemeiben, hogy az ismert dal sorai járnak a fejében: “Két út van előttem, melyiiiiken induljak?” De Vé sohasem vetemedne arra, hogy énekeljen. Ellentétben velem, akinek szintén nincs hangja, de ezt bátran fitogtatom, a környezetem riogatva és többször kisebb felhőszakadást kiváltva. Ahogy gyermekkoromban mondták, olyan hangod van fiam, hogy az ég is elsírja magát tőle. Most nem akarunk elázni, ezért prózában válaszolok, felfelé.

Egyik ámulatból a másikba esünk. Körülöttünk csak madárdal és az elfutó vadak okozta ágreccsenések zaja. Egy újabb, éles balforduló után aztán csodálatos részre érünk. Mély, szerintem több éves avarban járunk, ami bokán felül ér. Úgy tűnik, évek óta nem járt erre senki, olyan érintetlennek látszik a táj. A magas fák alatt egyszerre egy árny villan át. Valami ragadozómadár suhan el a lombkorona alatt, legalább 1,5 m szárnyfesztávolsággal. Olyan gyorsan történik az egész, hogy nincs idő a fényképezőgéphez nyúlni, de felismerni sem sikerül a fajtáját. Egyébként annyira sűrű a lombozat felettünk, hogy a GPS jel sokszor nem jut el a vevőnkhöz, az általunk hagyott “csiganyál”, azaz a track, meglehetősen darabos, nem követi az út kanyarulatait. A fényképezőgép is nagy zársebességgel és nagy ISO (érzékenységi) értékekkel dolgozik a kevés fény miatt, azért sikerednek szemcsés, zajos képek. Olyan, mintha a középkorban járnánk, mikor az emberi tevékenység még alig hagyott nyomot a környezeten. Lassan kisimul a táj, felérünk a kolostorhoz. Először a geoládát keressük meg, ami az úttal párhuzamos árok egyik fatönkjében kellene, hogy legyen. Ehelyett az árok közepén találjuk meg, doboz nélkül, egy szatyorba csomagolva.

Közelében egy széthasadt tuskó, valószínűleg ebben lehetett valamikor a láda helye. Ide már nem lehet visszarejteni, ezért logolás után az árok másik oldalán álló egyik fa tövében , GPS hibahatáron belül, rejtettük újra.

Vé kissé elfáradt, ez abból látszik, hogy hosszasan gondolkodik, hogyan is kellene felállni az árokpartról, ahova lecsüccsent.

Segítek neki, így már nincs akadálya, hogy szemügyre vegyük a kolostor romot.

Először a Bódvarákóról érkező út ismertető tábláit olvassuk el, majd az épület körül járása következik.

Megdöbbenünk a méretén, főleg a magasságán. Eddigi útjainkon csak kisebb templom, kolostor romokkal találkoztunk, ennek viszont így romjaiban is lenyűgöző a mérete. Látszik, hogy elkezdték restaurálni. Az épület mellett letakart építőanyag halmok állnak. Mindenhol faragott kövek hevernek, még az út torlasz is abból készült.

Az épület belsejében két hatalmas fatönk áll. Ezek a romokra nőhettek rá és a felújítás kezdetén vághatták ki őket. Az egyik nagysága jól látszik, ahogy Vé mellé áll.

Nézelődés közben vesszük észre, hogy az eddig makulátlanul kék eget, gomolyfelhők lepik el, melyek helyenként ugyancsak fodrosodnak. Jó kis feláramlás lehet bennük! Ezekből ma még valahol zivatar lesz! – állapítom meg, felelevenítve meteorológiai ismereteimet. Közben tovább folyik a fotózás, néha egymást is fényképezzük. Kiderül, hogy a terület a pálosokhoz tartozhat, mert az ő “reklám” táblájuk áll az épület mellett.

Miután jól kinézelődtük magunkat és ettünk az útra hozott szendvicseinkből, a már említett jelzésen folytatjuk utunkat Bódvarákó felé.

Most Vé-n van az elégedetlenkedés sora, mert a levezető út meredekebb, mint amin feljöttünk. Itt sokszor 30+ fokos lejtőn ereszkedünk lefelé. Ráadásul szedni is kell a lábunkat, mert felettünk egyre jobban beborul az ég (pedig nem is énekeltem), menedék pedig nincs a közelben. Aztán egyszerre kisimul a táj, leértünk a Bódvarákó közeli cserjésbe majd egy rétre. Egy elhagyott állattartó telepen vágunk keresztül, majd ráfordulunk a faluba vezető földútra.

Csinálok két panoráma képet is, mely jobban bemutatja a tájképi változatosságot.

Innen a részben elbányászott Esztramos-hegy látványa uralja már a területet.

Na, meg az egyre csúnyább fellegek. Már szinte biztos, hogy ma megázunk, csak az a kérdés, hogy mikor. Régi, de részben-egészben felújított, tornácos házak mellett visz az utunk, ahogy a faluba érünk. A templom előtt kis park áll, benne emlékhelyekkel.

Nincs időnk sokat nézegetni, mert az eső előtt még szeretnénk megkeresni a falu geoládáját, amihez ismét ki kell mennünk a településről egy rétre. Közben egy “idegenvezető” kutyus is csatlakozik hozzánk. Parádésan megy előttünk. A ládát egy bokor rejti, illetve csak rejtette, mert már az előttünk járók is azt logolták, hogy nem találták. Mi és a kutyus kb. 15 percig keressük, de csak szétázott papírokat találunk egy fa tövében. Vé arcán látszik a csalódottság.

Keresésünknek az eleredő eső vet véget. Majd Jelszó nélküli megtalálást logolunk – gondoljuk és megszaporázzuk lépteinket a falu felé, miközben idegenvezetőnk folyamatosan ellenőrzi, hogy jövünk-e.

Szerencsére az eső csak csepereg. Visszaérve a faluba, aztán igazán rákezd. Futva érünk el egy fedett buszmegállót, ahol kivárhatjuk, hogy elálljon az eső. A megállóban ücsörög egy idősebb bácsika is, aki a régi kőbányáról mesél és arról, mennyire tönkretette a falut a bánya bezárása. Azóta nincs munkahely a környéken. Az eső közben eláll, mi pedig tovább megyünk. Az időközben eltűnt kutyus is újra feltűnik. Úgy látszik, ő is fedett helyen vészelte át ezt a nyári záport, mert teljesen száraz a bundája. Ismét beáll elénk, mi pedig megyünk utána az Esztramos alatti úton. Valamikor a hegyen is volt egy geoláda, de a Nemzeti Park beszedette 2003-ban. Leülünk a heggyel szemben egy kerékpáros pihenőhelyen és megesszük a maradék kajánkat. Természetesen idegenvezetőnknek is juttatunk belőle. Tovább indulva a régi iparvágányhoz érünk, mely a hajdani kőbányát szolgálta ki. A turistaút a vágány mellett vezet, majd eltávolodik tőle, hogy egy távolabbi hídon keresztezze a Bódvát. Mi úgy döntünk, hogy a vasútvonalon megyünk, kis vasúttörténeti felderítést végezve. Miután lábunk megszokja a talpfa távolságot, egész jó haladunk a Bódváig. Itt kiderül, hogy a vasúti híd meglehetősen hiányos. A sínek alatt a vasrácsos tartószerkezet ugyan megvan, de a borítása és a felépítmény hiányzik. Nincs más választás, az I gerendák tetején kell átegyensúlyozni. Magam miatt nem is aggódom, de Vé nagyon nem szereti az ilyet. Végül a kezemet fogva, egész ügyesen átkel a hídon, illetve annak maradékán. A kutyus azonban nem mer átjönni ott, ahol mi átkeltünk. Lemegy a híd mellé és átúszik a kb másfél méter széles Bódván, pedig azt hittük, most már visszafordul. Aztán szőréből kirázva a vizet, ismét beáll elénk és ilyen felvezetéssel megyünk Bódvaszilas vasútállomásra. Itt várakozó álláspontra helyezkedünk, mert a vonat kb. 1 óra múlva érkezik. Miután letelepedtünk a vasútállomáson, idegenvezetőnk ott hagy bennünket, többé nem látjuk. Közben visszanézünk arra, amerre jöttünk. Egy újabb eső készülődik, mert a gomolyfelhők újra nagyon habosak. Búcsúzóul készítek egy fényképet még az Esztramosról, ami úgy néz ki, mintha valami óriás kiharapott volna egy darabot belőle.

A vonaton visszafelé zötykölődve felidézzük a mai nap legérdekesebb eseményeit, történéseit és megnézzük a napközben készült fényképeket. Ez igazán emlékezetes nap marad!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal:

Perkupa vm. – – GCfMk – – jelöletlen út – GCfb2g – – régi vasútvonal – Bódvaszilas vá.

Megtett távolság: kb. 13 km
Szintkülönbség: 1002 m.
Átlagsebesség: 2,29 km/h (mozgásban 3,2 km/h)

A track letölthető innen.

Frissítés-1: A Bódvarákó láda gazdája 2016.05.25 én jóváhagyta megtalálásunkat, innentől ez is zöldben mutatkozik.

Frissítés-2: Az Esztramos ládáját 2020-ban újra telepítették, ezért még visszatérünk erre a gyönyörű helyre.

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .