Véget ér a hadjárat – Keresztes hadjárat és Református templom

2013_70-71_99-100 GCkrhj+GCreft

2013.11.23 Szombat

És eljöve a hadjárat harmadik napja. Az időjárás nem fogadott annyira kegyeibe, mint előző héten, de jobb mint két hete. Érződik már, hogy november harmadik dekádjában járunk, a reggeli hőmérséklet igencsak alacsony. Nem baj. Egy igazi (geo)keresztes vitéz (na meg a polár) számára egy kis hideg nem akadály!


A HÉV Budakalász mh-én szállunk le és indulunk el az 5. ponthoz. A szomszédos utcában megyünk vissza, Budapest felé. Célunk az első HÉV átjáró, a Barát-patak gátja mellett. A GPS ugyanis az átjáró labirintus korlátjára mutat. DSCN1434 Alaposan szemügyre vesszük, de egy letépett papíroson kívül, melyen akár a következő koordináták is lehettek, nem találunk semmit. Ismét hálát adunk magpetnek, a rejtőnek, hogy elküldte az összes pont koordinátáját korábban. Így elindulhatunk a végláda felé. Sajnos, hamarosan az országútra vezet az út, melyen igencsak jelentős a forgalom. Mivel lovaink ijedősek, úgy döntünk, hogy a szalagkorlát túloldalán megyünk, amíg lehet. Felvesszük a sárga mellényt is, remélve, hogy nagyobb vizuális ingert keltünk a vasparipákon tovaszáguldókban. Sajnálattal konstatáljuk, hogy az az ösvény, amit kinéztünk a Pusztadombra történő feljutáshoz, egy kapuval el van rekesztve és láthatólag magánterületen található. Így tovább kell mennünk az országút mellett. Szerencsére a szalagkorláton túl elég széles a füves terület, így “kerítés” mögött gyalogolhatunk, ami megnyugtatóbb paripáink számára. Bár itt-ott kissé gazos az útszél és néha megbotlanak, de inkább ez, mint az, hogy az autók pár centire húzzanak el mellettünk a keskeny úton. Rövidesen elérjük a Pusztadombi utca torkolatát, ahol végre átkelhetünk és járdán folytathatjuk utunkat. Pár száz méter után egy ösvény vezet fel a dombra, melynek tetején ott magaslik a KERESZT, hadjáratunk végállomása. DSCN1436 Nekivágunk az utolsó emelkedőnek és hamarosan egy dűlő úton vagyunk, a kereszt mögött. A végláda itt rejtezik a bozótban, amit rövid keresgélés után meg is találunk. Elkészül a logunk, gondosan visszarejtjük a ládát és már semmi sem állíthat meg a pár méteres emelkedőn, hogy a kereszt lábához érjünk. “Halleluja!” – kiáltunk fel stílszerűen a győztes csata végén. Ezt a hadjáratot eredményesen, veszteség nélkül lefolytattuk! Győzedelmes tekintettel nézünk körbe a lábaink alatt elterülő Békásmegyeren. (A többi városrészt pára takarja.)DSCN1443
Miután elkészült a győzelmünket hirdető panorámakép,Panorama 1pihenünk kicsit. Lovainknak adunk egy kis zabot (megesszük szendvicseinket), majd győztes (geo)keresztes vitézhez méltón, a közeli Református Templomhoz vonulunk, hogy annak geoládájában megtegyük 100. “Megtaláltuk” bejegyzésünket. Leereszkedünk a dombról és a templomhoz léptetünk. A ládaleírás nagyon élvezetes és talányos. Azt kihámozzuk belőle, hogy a kerítésen kell keresni. Járunk körbe a kerítés mentén, közben a lábunk alá is figyelni kell, mert a sötét erők aknákat helyeztek el a bokros rész felé eső oldalon, a geovitézek lábbelijei elleni merénylet elkövetése gyanánt. Na, ilyesmi stílusban keresgélünk. Egyszer csak a kerítés út felőli oldaláról megpillantjuk a bokros rész felé eső oldal kerítésén a mágnessel felcuppantott ládát.

DSCN1445
Te megtalálod a ládát?

Itt van
Itt lapul

Ismét egy Heuréka! hagyja el ajkainkat, de csak halkan, hogy ne keltsünk feltűnést. Nem, mintha a 11-es út forgalmának zajától fél métertől messzebbről, bármit is hallani lehetne abból, ami ajkainkat elhagyja. A láda mellé érve, a kerítésre egy szó van mázolva. Csak nem a jelszó? Mindenesetre kinyitjuk a ládát és a logbookban jelszó gyanánt, tényleg ez a szó áll. Megtesszük 100. logunkat és elégedetten gondolunk az otthon behűtött pezsgőre, mellyel megjutalmazni kívánjuk magunkat a sikeresen lefolytatott Keresztes hadjárat és a 100. megtalálás után. Távoztunkban még bemegyünk a templom udvarára, de a templom zárva, így a hálaadó misének lőttek. Készítünk egy fényképet, DSCN1452majd megyünk a Békásmegyeri HÉV állomáshoz, hogy hazatérjünk.

Frissítés: Otthon derült ki, hogy a rögzített tracket a Basecamp nem hajlandó megnyitni, mert hibásnak találja. (Remélem a Jézuska meghallotta fohászom és hoz egy új telefont, pláne eme hadjárat után.) Egy másik programmal sikerült kmz formátumba átkonvertálni, ezt már “megette” a Basecamp. Így a 3. rész és az összesített track formátuma kmz lett.

A nap mérlege:

Térkép 3. napBejárt útvonal: H5 HÉV Budakalász mh. – jelöletlen út – GCkrhj-5 – jelöletlen út – GCkrhj-6 – jelöletlen út – GCreft – jelöletlen út – H5 HÉV Békásmegyer vá.

Megtett távolság: kb. 4 km.
Szintkülönbség: 172 m.
Átlag sebesség: 2,2 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Összesítés:

Megtett távolság: kb. 26 km.
Szintkülönbség: 399 m.
Átlag sebesség: 2,9 km/h.
A track letölthető innen. Összesített térkép

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.