2016 48/345 GCEPFA

2016.07.23 Szombat

Továbbra is az Alföld a célterületünk. A hegymászáshoz túlságosan is meleg van, néha még a sík területeken sem könnyű menni. Ma a Bugaci-homokhátra látogatunk el, ahol a Kunfehértó közelében található fehér eperfasort nézzük meg.

---

Ez megint egy olyan hely lesz, ahova a geocaching nélkül sosem jutnánk el, mert ezidáig nem hallottunk erről a helyről. A Kunfehértói vasútállomáson szállunk le a vonatról, ahova két átszállással jutottunk el. Az már látszik, hogy a meleg hiányára ma sem fogunk panaszkodni. Talán még Vé sem fog fázni! A hőmérő higanyszála közelíti a 28 fokot. Leszállás után a naptej az első dolog, amiért nyúlunk. Vé engem bevakol, majd magát is bekeni. Közben elindítom a kütyüket és nekivágunk az útnak. Először toronyiránt próbálkozunk, de rövidesen egy nagy kapu fogad az út végén. Vissza kell fordulnunk. Az újabb kísérlet nyomán a település szélére vezet az útvonal tervező, ahol először egy gyümölcsös mellett megyünk el, majd szántó marad el mögöttünk. Szerencsére beérünk egy kisebb erőbe, ahol rövidesen találkozunk a nemrég átadott Alföldi Kék úttal. Az utat jelölő oszlop még szinte világít, annyira új.

Vé nekivetkőzik, olyan meleg van. Szerencsére rövid nadrágban jött és a néptelen úton melltartóban se zavar senkit, így engedi, hogy a lombozaton átszűrődő napsugarak simogassák a bőrét. Valamikor ezen a környéken tanyák álltak, amikre már csak egy-egy elhagyott gémeskút meredező ágasa emlékeztet.

Nemrég olvastam, hogy ezek a kútágasok nem csak a víz kiemelésére szolgáltak, hanem volt egyfajta kódrendszerük, attól függően, hogy milyen helyzetbe állították azokat, illetve a rajtuk lógó vödör, hogyan helyezkedett el. Ez volt a kor SMS-e, ami messziről is olvasható volt. Míg ezekről mesélek Vé-nek, addig ahhoz az útkereszteződéshez érünk, melyről az eperfasor útja nyílik. Itt egy érdekes nyomra lelünk, amit egy csiga hagyott a poros úton. A nyálkája kis sáros nyomban fogja össze a homokot. Aztán neki is elege (melege) lehetett, mert behúzódott a házába vagy csak kimerült a nyálka készlete.

Kissé aggódva nézelődünk, mert a korábbi logokban olvastuk, hogy a fákkal szemben lévő tanyából kutyák rohantak ki, vad csaholással elűzve a kessereket. Ugyan a tanya kapuja most is nyitva van (láthatólag sosem csukják be), azonban a területen csend honol. Gondolom, a nagy hőségben a kutyák is elfeküdtek valami árnyékos helyen, így figyelmünket a fákra fordíthatjuk. A régi, valószínűleg az utat végig szegélyező fasorból mára 13 példány maradt, mely helyi védettséget kapott. Az aljnövényzetben megtaláljuk a Polgármesteri Hivatal tábláját is.

A közeli erdő már elérte ezeket a fákat is, így vegyes állomány veszi körbe őket. Egy lehasadt nyárfát is látunk a közelben. Nemrégiben jó kis szél lehetett erre, mert a törés egészen frissnek látszik.

Az öreg eperfákat is megviselte az időjárás, de ezek a törések nem frissek. Akad egészen hatalmas példány is, ahol láthatóan több fa nőtt össze.

Míg Vé nézelődik, keresve az egykor itt álló szélmalom romjait, én az egyik eperfa üregében rátalálok a geoládára. Gyors logolás, majd visszarejtés következik. A fakéreggel álcázott ládából szinte semmi sem látszik. A mostani dús növényzetben nehéz kivenni a fasort. A ládaoldalon tavasszal készült képek is vannak, melyen sokkal jobban érzékelhető a fasor. Nem sokáig maradunk, nehogy a kutyák esetleg szolgálatba helyezzék magukat, elindulunk tovább az úton.

Ismét látunk egy magányos kútgémet.

Egy darabig még fák árnyékában ballagunk, azonban a növényzet egyre ritkásabb lesz. A visszafelé vezető útra ráfordulva aztán menthetetlenül ránk tör teljes erejével a júliusi napsütés. Balról kukoricaföld, jobbról tarló, árnyék sehol. Érzem, hogy a bőrömön a naptej rotyog, akárcsak a sapka alatt az agyvizem. Még jó, hogy Vé hallgatott rám és elhozta a vékony sapkáját, mert egyébként nem szereti a fejfedőket. Most azonban magától helyezi a buksijára, hogy némi védelmet kapjon a napsugaraktól. Általában szerencsésen szoktuk az útvonalunkat megválasztani, de most ellenkező irányban kellett volna jönni. Nagyon jól esne most is az út eleji erdős környezet! Azonban minden rossz véget ér egyszer. Egy jobb forduló után ismét egy vegyes erdő széléhez érünk. A továbbiakban e mellett megyünk. Balról rövidesen egy szőlő ültetvény fogad bennünket. Sajnos a szőlő még nem érik, pedig jól esne egy fürt szomjoltónak, ugyanis a vizünk elfogyott. Szerencsére már közel a település. Rövidesen ahhoz az elágazáshoz érünk, ahol utunk elején elkanyarodtunk. Innen még egy kis erőfeszítés és ismét a házak között vagyunk. Az út végén pedig ott a vasútállomás. A mellette lévő vendéglátó egység nyitva van, így csillapíthatjuk szomjunkat, míg a ritkán közlekedő vonatra várunk.

Igazán hősöknek képzelhetjük magunkat ezután a kánikulai séta után! – állapítjuk meg egyhangúan a nap tanulságaként.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal:

Kunfehértó vá. – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCEPFA – jelöletlen út – Kunfehértó vá.

Megtett távolság: kb. 15 km
Szintkülönbség: 219 m.
Átlagsebesség: 3,39 km/h (mozgásban 4,3 km/h)

A track letölthető innen.

Megjegyzés: A kiemelt képről a mesterséges intelligencia segítségével Vé el lett távolítva, mert nem túl vidám arccal éppen a kutyákat leste, jönnek-e.

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.