Vé kedvében járva – Dunapart és Szent Pál-sziget

2012_10-11_10-11

GCduna és GCSZPS

2012.09.29 Szombat


Nem bírunk magunkkal, két nap elteltével ismét a geoládák nyomába szegődünk. Már tényleg függők vagyunk. Egyre izgalmasabb, hogy újabb és újabb helyekre jutunk el a geocaching keretében. Régen is jártam a természetet és a városokat, de már több olyan helyen voltunk, ahova egyébként eszembe sem jutott korábban elmenni. Megerősítem, azt a Fórumon olvasott mondatot, miszerint „A geocaching nélkül sosem jutottam volna el ide!”Mai úti célunk a Duna-part Koppánmonostor/Koppánymonostor határában. Bevallom, korábban erről a helyről sem hallottam. Kicsit utánanézve kiderült, hogy Komárom egy városrésze, a Monostori erődtől nyugatra. A térkép szerint Ács település vasútállomása esik legközelebb a ládához, tehát itt szállunk le a vonatról. Kicsit megtréfál bennünket Ács utcaszerkezete, így némi kerülővel szeljük át a települést és jutunk ki az 1-es út mellé. Eredetileg nem így terveztük, de a térképen kinézett út a valóságban nem létezik, pontosabban csak a Condó-patak (Fekete-víz ér) partjáig vezet, mely olyan széles és mély, hogy nem lábalható át. A közelben híd csak a vasúti vagy az 1-es úton lévő van. A vasúti szóba sem jöhet, különben is nem esne útba, így marad az 1-es út, ami szintén nem életbiztosítás. Felvesszük a sárga mellényt és nekivágunk. Szerencsére az út mellett van egy frissen lenyírt, sekély és széles árok, ebben veszélytelenül gyalogolhatunk. A hídon is átjutunk, mert rövid és a járműáramlás egy kisebb szünetében gyorsan átkelhetünk. Sikeresen elérünk egy makadám utat, innen már szinte zavartalanul mehetünk, csak néha jön egy-egy autó, de az könnyedén elfér mellettünk. Utunkat majorságok szegélyezik, de egyébként elég egyhangú. Egy motocross pálya után befordulunk és rövidesen szőlőkön vágunk át. Hamarosan beérünk egy fenyvesbe, innen már egészen barátságos környezetben ballagunk. Lassan célegyenesbe érünk, miután ráfordulunk a Dunához vezető útra. Kiderül, hogy azért volt az út végig ilyen jól kiépített, mert ezen az úton hordják le a csónakokat, hajókat a vízhez. A láda is ebben a kiserdőben kell, hogy legyen, bár a ládaoldalon lévő bejegyzések szerint, régóta nem találják. Azért mi is teszünk egy próbát. A megadott koordinátán lévő fa alja egészen fel van túrva látszik, hogy már többen is keresték. DSCF5628 Miután a szomszédos fák alatt is megnézzük, feladjuk a keresést. Szerencsére van pótjelszó, gyerünk oda! A pótjelszó a nem túl pontos leírás alapján, egy rozsdás oszlop egyikének alján van. Szerencsére egyből ahhoz az oszlophoz megyünk, aminek az alján valami kopott felirat van. Persze a tövén, amit az én pocakommal nehéz lesz megközelíteni, Vé pedig nem látja rendesen. Tény, hogy alig olvasható a barna rozsdás csövön a fekete felirat. Szerencsére a fényképezőgéppel le tudom fényképezni, így nem kell hasra feküdnöm. Valahogyan kibetűzöm, telefonon belogolok és szerencsém van. A jelszó egyezik, megvan a TIZEDIK! Letelepszünk a Duna partján, eszünk közben csodáljuk a vizet. DSCF5638 Míg én a hegyek szerelmese vagyok, addig Vé a vizeké. A mai nap az ő öröme jegyében telik. Nem is nagyon tud betelni a látvánnyal. Miután ettünk, felkerekedünk és mivel Ács felé nem akarjuk még egyszer végigjárni az utat, úgy határozunk, hogy begyalogolunk Komáromba. Elindulunk a vontató úton, amely régen, a gőzhajók megjelenéséig arra szolgált, hogy a hajókat vízfolyással szemben is tudják lóvontatással mozgatni. A magasabb partrészeken több szinten, lépcsőzetesen vannak kialakítva, hogy minden vízállásnál használhatók legyenek. Egy alkalmas ponton lemegyünk egészen a víz szélére. DSCF5645 Vé szinte repked az örömtől. Fürdeni már hideg van, de pocsol egy kicsit. A késő szeptemberi időpontnak köszönhetően alig van szúnyog és ennek igazán örülünk. Miután megcsodáltuk az elhaladó vízi járműveket, visszamegyünk a vontató útra DSCF5658 és folytatjuk utunkat Komárom felé. Az út helyenként eltávolodik a Dunától, bemegy az erdőbe, majd újra visszatér a parthoz. Közben a térképen meglátom, hogy egy másik geoláda mellett is elmegyünk. Egyhangúlag megszavazzuk, hogy szakítunk a hagyománnyal és egy úton nem csak egy ládát keresünk meg. Igazság szerint régóta nagy a nyomás rajtam, hogy „keressünk még”, de most beadom a derekam. Végül is, miért ne!? Tehát, nézzük a Szent Pál-sziget ládáját! Gyorsan letöltöm a telefonon, hogy mit is kell keresni, majd nekilátunk. Azt nem nagyon értem, miért „sziget”, nyilván magasabb vízállásnál szigetté válik a terület. Aztán a térképet nézegetve kiderül, hogy egy félszigeten vagyunk, csak mi a szárazföld felől érkeztünk. A láda leírásból kiderül, hogy Jókait is megihlette a hely az Aranyember c. regényében. DSCF5670 Magát a ládát különösebb nehézség nélkül megtaláljuk. Érdekes módon, ki van kötve egy fához, hogy árvíz esetén se vigye el a víz. Ismét megcsodáljuk a Dunát és az uszályokat, majd rövidesen a város felé vesszük az irányt. Átvágunk egy nagy réten, amit „szörnyek” szegélyeznek. DSCF5669 Legalábbis messziről úgy néznek ki a fák, amelyre valami dús kúszónövény futott fel. Látunk több csonka kúp formájú építményt is. DSCF5662 Mik lehetnek? Majd eszembe jut. Környezetvédelemből tanultuk. Ezek a vízparti szűrésű kutak szivattyúházai. Innen látják el Komáromot és környékét ivóvízzel. Mielőtt beérnénk Komáromba, még egy próbatétel, ezúttal a túracipőknek. Az úton keresztbe folyik a Duna-ág vize. DSCF5677 Átgázolható, de a vízbe kell lépni. Most kiderül, hogy a membrán befelé  engedi-e a vizet. Örömmel tapasztaljuk, hogy a víz nem folyt be a cipőnkbe, azok tényleg vízállóak, miközben mégis szellőznek. Éljen a high-tech túrafelszerelés!  Még egy búcsúpillantás a szigetre, DSCF5678 és itt is vagyunk Komáromban. Elmegyünk a Monostori erőd mellett, ahol szintén van egy láda, de az majd egy egész napos kirándulást kíván. Végül fáradtan, de lelkileg feltöltődve érünk a vasútállomásra.

Rendszeres olvasóim már bizonyára tűkön ülnek, mi lehet a mai nap tanulsága. Íme:

Indulás előtt ne csak egy térképen tervezd meg az útvonalad, mert nem biztos, hogy valós és naprakész információt találsz. A TuHun kívül érdemes az OSM térképeket is tanulmányozni. A kettőből és esetleg a Google Térkép műhold- és utcanézetéből már egész jó képet nyerhetsz az előtted álló útvonalról. Persze a meglepi így sem kizárt.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Ács vá. – jelöletlen út – GCduna – jelöletlen út – GCSZPS -jelöletlen út – Komárom vá.

GCduna+GCSZPS

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 16 km.

Szintkülönbség: 197 m

Átlag sebesség: 3,7 km/h.

A track letölthető innen.

(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked tetszőt.)

Egy gondolat “Vé kedvében járva – Dunapart és Szent Pál-sziget” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.