2013_56-57_86-87 GCSMSK és GCCSV
2013.10.05 Szombat
Csodás októberi napsütés van, bár némi fátyolfelhősödés azért mutatkozik. Kezdődik a vénasszonyok nyara. Mint azt korábban kifejtettem, nekünk ez az időszak a balatoni szezon, tehát irány a Balaton! Mai célpontunk egy, ma már nem létező kilátó, a Somos kilátó. Pontosabban annak helye Balatonszentgyörgy határában és, hogy meglegyen a napi kilométer, felkeressük a közelben lévő Csillagvárat is. Induljunk hát!
A vonatról Balatonberényben kászálódunk le. A Somos kilátó nagyjából egyforma távolságra van mind a balatonberényi vasúti megállóhelytől, mind a balatonszentgyörgyi vasútállomástól. Így egy körtúrára fel tudjuk fűzni az utat, mert kevésbé szeretjük, ha oda-vissza kell az utat megjárnunk. Bár kétségkívül ennek is vannak előnyei, melyeket most nem részleteznék. Mindjárt a balatonberényi vasúti megállóhelytől indul a 
jelzésű turistaút, mely a mai napra társunk lesz. Átvágunk a településen és egy erdőszélen vezet tovább az út. Kiérünk a nagy forgalmú 76-os útra. Ajjaj, csak nem ezen kell mennünk!? Ráadásul, pont egy kanyarban vagyunk, még az átkelés se lesz egyszerű! Szerencsére a régi út egy megmaradt darabján tovább tudunk menni, míg mindkét irányban belátható lesz az út. Némi várakozás után, egy járművek közötti lyukat kihasználva, gyorsan átkelünk az úton. Ezzel, hát megvolnánk! Nem szeretek országos főközlekedési utak mentén gyalogolni, még ha a turistaút itt is van kijelölve. Általában is úgy gondolom, hogy az országút a járműveké, gyalogosnak nem sok keresnivalója van ott. Sajnos, most sincs más választás, 5-600 m-t itt kell menni. A sárga mellényt már az átkelés előtt felvettük, így libaalakzatban, akarom mondani sorban nekivágunk. Elöl a gúnár, azt követi a tojó. 
Közben szidom azt, aki itt jelölte ki a turistautat. A padkán egyensúlyozunk, ha nagyobb jármű jön, lehúzódunk. Szerencsére van egy szélesebb, füves padka, itt relatíve biztonságos távolságra maradhatunk a járművektől. Némelyik teherautó és autóbusz szele azért megbillenti Vé-t. Valahol az elsodrási határ szélén állhatunk.
Szerencsére, véget érnek viszontagságaink és egy erdei szekérúton folytatjuk utunkat. Látszik, hogy telepített erdő, mert az utak derékszögben és párhuzamosan vezetnek benne. Sajnos az ösvény helyenként erősen be van nőve a növényzet által, nem sokan járhatják ezt az útvonalat. Azért átverekedjük magunkat rajta és néhány flikk és néhány flakk után ki is bukkanunk az erdőszélen. Ismét a 76-os út forgalma dübörög előttünk, szerencsére most nagyobb távolságban. Egy Panoráma nevű étterem árulkodik az egykor szebb időket látott hely tulajdonságairól, na meg négy betonlap, amiken a hajdani építmény állt. A ládaoldal leírása szerint a láda telepítésekor 2002-ben, még volt itt egy fából épített kilátó. Az évek során azonban, annyira leromlott az állaga, hogy veszélyessége miatt lebontották. Kár érte, mert az most is látszik, még a talajszintről is, hogy remek kilátás lehetett itt a Keszthelyi-öbölre és környezetére. Az egyik betonlapra állok és csinálok egy panorámaképet a “kilátóból”.
A növényzet már részben kitakarja az egykori panorámát. Így kilátó nélkül annyira nem érdekes a hely, de végül is egy ősládáról van szó! Azért reméljük, hogy egyszer ismét a magasból csodálhatjuk a környéket! A parthoz közelebb, a szomszédos dombról még jobb lenne a földszinti panoráma, de a járművek egymást érik és mindenki nyomja, mint a meszes.
Nem reszkírozunk, inkább a láda után nézünk. Na, ez sem egyszerű! Egy kátyús szekérúton kell pártíz métert bemenni az erdőbe, majd bevenni magunkat a bozótosba. Először azonban, jöjjön a kullancsriasztó! Fújás a ruhára.., fulladozás…, asztma rohamoldó fújás a tüdőbe…, megnyugvás. Miután így előkészültem, irány a bozót! A környezet nem túl kellemes, mert a parkolóban megálló autósok nem az étterem toalettjét veszik igénybe, hanem a természet lágy ölébe ülnek a dolgukat végezni. Szerencsére a koordináták pontosak, a láda gyorsan előkerül. Miután végeztünk, úgy döntünk, hogy a parkoló melletti pihenő asztalainak egyikén költjük el az ebédünkül szolgáló konzervet. Étkezés után még egy kis nézelődés, majd indulunk tovább.
Továbbra is a jelzést követjük. Örömmel konstatáljuk, hogy az út errefelé járhatóbb, sőt kifejezetten karbantartott, látszik a gléderezés nyoma. Örömünk nem tart soká, mert a turistaút nem a jó minőségű úton folytatódik, hanem eltér attól. Újabb nehezen járható szakaszok és járhatóbb utak váltogatják egymást. Egy idő után valóságos dzsungelharccá válik az út. Mikor már-már visszafordulnánk, mindig egy járhatóbb szakasz következik, így a továbbmenetel mellett döntünk. Így megy ez, mire annyira messzire kerülünk a “civilizációtól”, hogy már nincs értelme visszafordulni.
A turistaút elég rosszul jelzett, inkább csak a GPS után megyünk. Egy-egy kereszteződésben időnként engedünk a jobban kinéző út csábításának. Majd rájövünk, hogy erre nem jó, és visszamegyünk. Helyenként leszürkített jelzések mutatják csak, hogy az egykori turistaúton vagyunk. Valószínűleg a valamikori kilátóhoz vezettek ezek a 
-k, mert hegycsúcs a közelben sincs, legfeljebb dimbek-dombok.
Abból viszont egyre több akad, arányosan azzal, ahogy az erőnk fogy. Errefelé már csak a vadászok járnak. Időnként akkora csalánok között megyünk, hogy szegény Vé-nek az álláig érnek. Meg is csípik rendesen. A lábunkon már fel sem vesszük a csípéseket, mindenhez hozzá lehet szokni. Valahogy, mégsem bánjuk, hogy erre jöttünk, mert a közel érintetlen természet gyönyörű! Vadat sajnos nem látunk, mert bármennyire is igyekszünk óvatosan menni, úgy csörtetünk, mint egy komplett vaddisznó konda.
Valamilyen fehér virágú cserjésen vágunk át, mely olyan, mint a kamilla, csak bokros. Majd egy (igazi) vaddisznók által feltúrt szakasz jön, ami még gyalogosan is igazi offroad pályának bizonyul.
Találunk egy magaslest, ahonnan ismét egy panorámaképet tudok készíteni a területről.
A legszebb azonban ez az integető jómadár. 
Végre kiérünk az erdőszélre. Itt csatlakozik hozzánk a 
jelzés, mely egy szakaszon párhuzamosan futott a mi utunkkal. Már csak egy szántóföld szegletet kell megkerülnünk és a Csillagvár ládájához érünk. Logolás után úgy határozunk, hogy most nem megyünk be az ominózus objektumba. Már jócskán benne vagyunk a délutánban és még jó néhány kilométer áll előttünk. Elhaladva a kapu előtt látjuk, hogy a belépő is drága, a kiállítási tematika meg nem vonz bennünket. Egyébként a megnevezése is becsapós, mert nem várnak, hanem vadászháznak épült. Csak a felépítése és a köré fonódott legenda becsapós.Talán, ha legközelebb erre járunk, több kedvünk lesz hozzá. Csinálunk néhány képet kívülről, majd elhaladunk a téglagyár mellett és az út Balatonszentgyörgy felé fordul alattunk.
Lassacskán beérünk a településre. Már minden lépés nehezünkre esik, mire ismét az ismerős 76-os útra kiérünk. Minden méter szintkülönbség hegynek tűnik. Számolgatjuk, hogy a vonat pont az orrunk előtt fog elmenni, a következő pedig csak 2 óra múlva jön. Úgy határozunk, hogy beülünk a Csillagvár Pizzéria és Étterembe. Remek döntést hoztunk! Felségesen megestebédelünk és némi borocskával a pocakunkban próbáljuk az egyenes irányt tartani az állomás felé. Ezt részben a fáradt lábaink, részben a borocska sunyi, az egyensúlyrendszerünkre gyakorolt hatása akadályozza. Azért csak odaérünk. A vonatig még van idő, közben ránk is esteledett. Leülünk a részben felújított állomásépület peronján és bambulunk ki a fejünkből, miközben szépen besötétedik. Még felhívjuk a családot, elmeséljük a mai kalandot, majd befut a vonat is. A sötétben már hiába is néznénk a tájat, inkább engedünk a csábításnak és elszunyókálunk.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonberény vmh. – – jelöletlen út – GCSMSK – jelöletlen út – – GCCSV – – Balatonszentgyörgy vá.
Megtett távolság: kb. 15 km.
Szintkülönbség: 847 m.
Átlag sebesség: 3,6 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Megköszönjük, ha a bejegyzést megosztod ismerőseiddel, hátha nekik is tetszik! Nem sértődünk meg, ha tetszésedet egy Kedvelemmel is kimutatod felénk.
Katulyakutató 