Az első külföldi láda – Nagy-Milic és North End Magyarország legészakibb pontja

2014_27-28_131-132 GCiliM  és GCNORT

2014.05.06 Kedd

Füzéri “tavaszolgatásunk” második napja. Ma Észak felé vesszük az irányt. Célunk a Nagy-Milic, mely a magyar-szlovák határra esik. Ládája azonban, hacsak pártíz méterre is a határtól, de Szlovákia területén van elrejtve.


Reggelizés után elindulunk a bolt felé, hogy az útra némi enni- és innivalót szerezzünk be. A tegnap felfedezett és az utunkba eső pataknál azért csak megállok kicsit dobálni, engedve a gyermekkoromból feltoluló ingernek. Vajon, miért érez minden gyermek elengedhetetlen késztetést arra, hogy a vízparton kavicsokat dobáljon a vízbe? Így volt vele a Tesóm is anno, és így voltak vele az én gyermekeim is.

Na, ennyi elég is a dobálásból! Vásárlás után megindulunk a Kék sáv jelzésen, hogy az országos Kék túra valamikori kezdőpontjához eljussunk. Régen, nagyon komolyan terveztem, hogy végigjárjuk a nagy Kék országutat. Mire azonban beszereztük a szükséges felszerelést, megszületett az első gyermek, aztán jött a rendszerváltás, majd a második gyermek és a mindennapi túlélésért folytatott küzdelem. Aki, hozzám hasonlóan, ebben az időszakban kezdte a nagybetűs Életet, az tudja milyen volt a 25%-os inflációban, megszűnő és átalakuló munkahelyek mellett előteremteni a gyerekek számára szükséges dolgokat és sokszor az élelmet is.  A kéktúrázás gondolata helyett megismertük a minimálbér fogalmát és a régi terv lassan füstté vált. Ma már talán megengedhetném magamnak, hogy elinduljak, de részben az időközben begyűjtött sok nyavalya, másrészt az a tény, hogy Vé-t nem lehetne rávenni a sátorban alvásra, arra késztetett, hogy töröljem a bakancslistámról ezt a tervet. Majd a következő életemben! Most legalább az egykori kezdőpontra eljutok. Sajnos már ez sem az igazi, mert azóta a túra kezdőpontját áthelyezték Hollókőre. Míg ezen morfondírozok és mesélek Vé-nek a régi tervekről, jobbról ismét feltűnik a vár.

Megcsodáljuk erről az oldalról is. Fantasztikusan jó helyre épült, mert minden irányból uralja a térséget. Egy pihenőhelyre érünk. Itt van a vár parkolója és a Rákóczi-túra kezdőpontja. Kicsit később rábukkanunk a Várforrásra. Megkóstoljuk a vizét. Jó hideg és üdítő. Ha tudjuk előre, nem kellett volna ásványvizet venni!

A Senyánszki-rakodó után egy kis házikóra bukkanunk. A térkép szerint bivakhely. Ajánlom is Vé-nek, hogy egyszer aludjunk egy ilyen helyen, de miután felderítette közli, hogy Ő aztán, nem! Ugyanis pókhálós belül. Puff, neki! Én nem tudom, hogy az erdőben miért nem takarítanak rendesen! Lehet, hogy a takarítónő felmondott?

Közben, ahogy egyre magasabbra kerülünk, kezd kinyílni a táj. Egy-egy helyről remek panoráma tárul elénk.

Az út folyamatosan és változó mértékben, de határozottan emelkedik. Következőleg a Csataréti Erdészháznál állunk meg pihenni. A házat már csak kulcsosháznak használják. Nekem azonban nagyon tetszik! Talán valamelyik bejegyzésemben már leírtam, hogy felsős koromban erdész szerettem volna lenni. Milyen klassz lett volna egy ilyen erdei házikóban élni! Vé szerint nyáron még megjárja, de télen meg viharban… Az biztos, hogy izgi lehet egy vihar kellős közepén, éjjel az árnyékszékre kimenni, miközben a szél igyekszik azt a fejed felől elvinni. Valószínűleg Vé is összeszedettebb lenne a vásárlások terén, mert a “nincs itthon…, leugrom a boltba” mondatok, teljesen új értelmet nyernének, ha itt élnénk.

Némi pihenő után nekivágunk az emelkedőnek. Itt már, a múlt hónapban diagnosztizált COPD-re kapott gyógyszerek sem segítenek. Sűrűn meg kell állnom, hogy oxigén-háztartásom helyreálljon. Eközben Vé azzal van elfoglalva, hogy fényképek sorát készíti a szenvedésemről. Mihez is kezdenék nélküle!? Inkább kapna a hátára és vinne fel a hegyre!

Az emelkedő tetején egy érdekes szikla vár. A kövek között elegánsan megdőlve érkezem, mintha csak motorkerékpáron jönnék.

Mondanom sem kell, Vé már fent várt édes semmittevésben. Mint egy hippi, úgy lazított!

Pedig kínzócölöphöz kötözve, jobban mutatna, mert micsoda dolog, hogy Ő bírja a hegymászást még bagózva is, én meg nem!

A kilátás azonban olyan gyönyörű, hogy elszáll minden sötét gondolatom és szájtátva bámulok. Megkeressük a füzéri várat és magunk is meglepődünk, hogy már milyen messze jutottunk!

Még egy nekirugaszkodás és fent is vagyunk a gerincen. Ez egyben a magyar-szlovák határ is, erre a határkövek is figyelmeztetnek.

Az ösvény hol egyik, hol másik országban vezet. De jó, ez az EU-s határ, minden gond nélkül császkálhatunk itt! Kis kígyózás után meg is érkezünk a határátkelőhöz. Még a schengeni-határ megnyitása előtt gyalogos-kerékpáros határátkelő működött itt. Most már csak egy tábla jelzi ezt a tényt. Az átkelőhely közelében lévő pihenőben lepakolunk. Én elindulok “külföldre”, hogy megkeressem a ládát. Vé “itthon” marad, hogy vigyázzon a zsákokra és “megfőzze” az ebédet, ami egy felbontott konzerv lesz. A ládaleírás szerint egy lapos kő alatt lapul a láda. Hát, itt csak lapos kő van, hatalmas mennyiségben!

A GPS jel a sűrű lombozat és a kőtömbök miatt ugrál. 100 feletti megtalálás után, már gyakorlottnak mondható szememre hagyatkozva keresgélek. Le-fel bolyongok a kövek között, amikor egyszer csak szemmagasságban gyanús kőrakást pillantok meg. Ez lesz az! Valóban előkerül a láda Logolok, közben Vé is feltűnik, aki a keresésemre indult, olyan soká maradtam el. Csak rendes “asszonka” ez, mégsem kell kínzócölöphöz kötözni! Együtt térünk vissza az “ebédlő asztalhoz”. Szerencsére hétköznap lévén, senki sem zavarja meg az ebédünket. A jó félórás pihenő után elindulunk a következő ládához. Ismét a határon baktatunk és közben megállapítjuk, hogy a szlovákok milyen klassz útjelző táblákat használnak. A kis tetők védik a feliratokat az esőtől, napsütéstől és nem mennek olyan hamar tönkre, mint nálunk sok helyen.

Idővel búcsút mondunk a határnak, hogy kissé beljebb folytassuk utunkat. Itt már tempósabban haladunk, mert utunk ereszkedik. Egy hajtűkanyarban azonban egyenesen és ismét felfelé megyünk tovább a jelzetlen erdei úton, mert arrafelé található Magyarország legészakibb pontja, helyesebben az erre a névre hallgató geoláda. Valójában ez a pont Hollóházán található Az, hogy miért ide került ez a láda, már a történelem homályába vész. Különösebb látnivaló nincs, csak egy napsütötte rétecske, ami nagyon feldob bennünket. Mivel szinte folyamatosan a sűrű erdőben haladtunk idáig, kissé már érezzük a csontjainkban a hűvös, párás hegyi levegőt. Ezen a kis réten, azonban sikerül egy kis napenergiával feltöltődni.

Túl sok idő azonban nincs a napfürdőzésre, mert az idő már délutánba hajlik és még hosszú az út a szállásunkig. Visszatérünk a Kék sáv jelzésre és folyamatosan ereszkedünk alább. Most Vé arca fancsali, de én úriember vagyok és nem fényképezek. A Bodó-rét után elbúcsúzunk a Kék jelzéstől, hadd menjen a nyugati végek felé! Mi rátérünk a Kék kereszt jelzésre, ami egyben a Szent Erzsébet Zarándokút és a Pro Silva Hungaria bemutatóút is egyben, legalábbis ezen a szakaszon. A PRO SILVA a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást szorgalmazó erdészek 1989-ben, Szlovéniában alapított európai szövetsége. Ezen a bemutató úton (tanösvényen) a modern erdőgazdálkodást és a környék élővilágát bemutató táblák sorjáznak. Néhol kissé száraz, szakmai az anyag (de jó, hogy mégsem lettem erdész! ), de sok érdekességet is megtudunk, ami nekünk laikusoknak is érthető. A bemutatóút egy pihenőben véget ér, ahol egy kis kilátóról csodálhatjuk a szépséges zempléni tájat.

Megyünk tovább a Kék kereszt jelzésen, ami már csak a Szent Erzsébet Zarándokúttal közös. Fáradtak is vagyunk, mint a tisztességes zarándokok! Szerencsére már a Füzér fölötti cserjés-fás legelőkön járunk. Ismét feltűnik a vár a fák között, mintegy keretbe foglalva mai utunkat.

Örömmel üdvözöljük Füzér szélső házait. Látunk néhány nagyon szép portát és néhány régi, tájjellegű házat, majd a Judit Vendégház, jelenlegi szállásunk kapujába érünk. Fáradtan ülünk le az udvaron, ahonnan a vár látványával töltekezünk, mert még vár ránk egy út a faluközpontba, hogy a Koronaőr Kisvendéglőben elköltsük előző nap megrendelt vacsoránkat. Közben nagyon sajnáljuk, hogy másnap már itt kell hagynunk ezt a gyönyörűséges tájat. Egyhangúan állapítjuk meg, hogy ide még vissza kell térnünk!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Füzér COOP bolt – Kék sáv GCiliM – Kék sáv – jelöletlen út – GCNORT – jelöletlen út – Kék sávKék kereszt – Judit Vendégház

Megtett távolság: kb. 14 km.
Szintkülönbség: 1402 m.
Átlagsebesség (számított): 2,0 km/h.

A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.