Kálvária (átvitt értelemben is) – Veszprémfajszi Golgota

2012_7_7 GCVeGo

2012.09.21 Péntek


Újra egy hétköznap, Vé ismét szabadságon van, jön velem. Kezd Ő is függő lenni? Én már határozottan érzem a szerelmet a geocaching iránt. Lehet, hogy Vé féltékeny és azért tart velem? Vagy, Ő is szerelmes, de Ő a Balaton környéki tájba. 😊

Ma egy hosszú túra áll előttünk, ezért jó korán, még sötétben elindulunk. A kelő nap sugarai már valahol Budapest alatt érnek el bennünket. Jó lenne egy kávé, majd venni kell egy termoszt és akkor hozhatunk magunkkal. Mivel nincs kávé, jöjjön a BKV! Átmetrózunk a Délibe. Hétköznap lévén, szerencsére több vonat közlekedik, nem kell sokat várni a csatlakozásra. Felülünk, zakatolgatunk, majd örömmel mutatjuk egymásnak a kibukkanó balatoni panorámát.

Lassan Alsóörsre érkezünk. Leszállás, felszerelés igazítás, mint katonáéknál. Kütyü bekapcs és indulhatunk is. Mindjárt nyitásnak egy emelkedő utca. Barátságtalan fogadtatásnak ítélem. Már az út elején lihegni, szép dolog! Hopp-hopp, majdnem ráléptem a nyelvemre, jó lesz megállni! Szerencsére addigra már olyan magasra jutottunk, hogy “visszatekintés” és a “Balaton csodálása” címén egy kis oxigénhez lehet jutni. DSCF5513

Jó hír, hogy az út vízszintesbe fordul. Elhagyjuk Alsóörsöt és az apostolok lován belovagolunk Lovas községbe. Lépteinket a Malomvölgy felé igazítjuk. A Lovasi-Séd nevű patak és egy hatalmas területű lovastanya kerítése melletti erdei úton ballagunk, mely szinte észrevétlenül emelkedik. Na, ezt már szeretem! Átkelünk egy átereszen és neki a hegynek. Persze merőlegesen. Kellett nekem örvendezni! Elérünk a Király Kúthoz. Rövid pihenőt tartunk, de egy nagyobb csoport megszállta a területet. DSCF5520

Nagy a zsivaj, inkább felszedelőzködünk. Egy tábla szerint már csak 4 km Veszprémfajsz. Ismét szelíd, dombos a táj. Szántóföld szélén, de erdősáv árnyékában ballagunk. Hiába van szeptember közepe, szinte „nyári nap sugára” süt le ránk, mert juhászbojtár a fasorban sincs. Ott mi vagyunk. Még egy kanyar és feltűnik a veszprémfajszi templom tornya és mellettünk magasodik a „Golgota”. Hálistennek bozótos a széle, így eszünkbe sem jut toronyiránt nekivágni. Szépen megkerüljük és ni-ni, itt a végén, szép lankás úton lehet felmenni a tetején álló kilátóhoz. DSCF5535Az út mellett sorakoznak a stációk. Szerencsére csak az egyik oldalon, különben részeg szamárként mehetnénk végig közöttük. Megint lihegünk, mire felérünk. Igaz kissé siettünk, mert a stációk képét valami naiv művész festhette és számunkra kissé ijesztőnek tűntek a figurák, nem mertünk sokáig ácsorogni mellettük. DSCF5536Végre felértünk a szokásos hármas feszülethez a „Golgota-hegy” tetejére. DSCF5553Lepakolunk a – hála Istennek (hogy stílszerűek legyünk) – szintben lévő kilátóban lévő padra. (Bele is haltam volna, ha még lépcsőzni kell a kilátásért.) DSCF5554Kis pihenő után a hányatott sorsú láda után nézünk. Már nagyon sokszor eltűnt, de most szerencsére megvan. Viszont rengeteg tüskés ág őrzi. Mire megszerzem, úgy nézek ki, mint aki macskákkal harcolt. Logolás, ajándékcsere, visszarejtés. Lassan rutinból megy. Visszatérünk a kilátóhoz és ebédelés közben csodáljuk a tájat DSCF5556 és egy furcsa kétszínű lombozattal büszkélkedő fát.DSCF5559Végre ülve is élvezethez jutunk! Imádom ezt a helyet! Mire kigyönyörködtük magunkat, az ebéd is elfogyott. Szedelőzködünk, mert hosszú még az út a vasútig. Lefelé jövet látszik, hogy nem kétszínű a fa lombozata, hanem két különböző fajtájú fának nőttek össze az ágai, furcsán összegabalyodva. Különleges!

Régebben eldöntöttük, hogy lehetőség szerint más úton térünk vissza, mint ahogyan érkeztünk, ezért a domb alján balra fordulunk. Kicsit a falu utcáján megyünk majd búcsút intünk a településnek.  DSCF5560Ellenben itt kezdődik a mi kálváriánk. A telefonom jelzi, hogy bizony ő is éhes. Neki meg nem hoztunk kaját. Csak reménykedni tudunk, hogy minél tovább kibírja még a terepen, mert vissza kellene találnunk a vasúthoz. Igyekszem minél jobban memorizálni az utat. Az égnek hála, nem túl bonyolult. Többnyire ugyanazon a jelzésen kell menni. Persze mikor, ha nem ilyenkor, befut az egyik barátom hívása. Még ez is meríti a telót! Máskor hónapszám fel sem hív, most eszébe jutottam. Gyors beszélgetés, leteszem. A teló még bírja, de percenként csipog. Hiába kínálom a maradék szendviccsel, delej kellene a boldogtalannak. Majd egyszer csak elsötétül. Puff neki! Szerencsére egy kulcsfontosságú elágazásnál még segített befordulni a jó irányba. Itt vagyunk az ismeretlen terepen, térkép nélkül! Na mindegy, gyerünk emlékezetből! Ballagunk a széles szekérúton. Ez jó jel, mert itt sokan járnak. Biztos, hogy a település felé vezet. Hálistennek ezen a részen az útkereszteződések jól ki vannak táblázva, így megerősítést nyerünk, hogy jó irányba megyünk. Lassan elérjük a 73-as utat. Megmenekültünk! Majd a szélén elmegyünk Csopakig. Sajnos az út széle egyre keskenyebb és ráadásul beláthatatlanul kanyarodik. Éppen csak elférünk az út szélén. Már a vízelvezető árokban gyalogolunk. Szerencsére a múltkor elraktuk a láthatósági mellényt, ez most jó szolgálatot tesz.  Lassan beérünk a településre. Hú, ez nem csak a napsütés miatt volt izzasztó! Még ekkora forgalmat! Mint otthon a négyesen. Egyik autó a másik után. Hála Istennek megúsztuk! A házak között holtfáradtan ereszkedünk a vasút felé. A megállóhelyen felüdülést jelent egy kis vasúti skanzen. (Legalábbis nekem.) Egy „Nyalóka” becenevű gőzös, sorompó, karos jelző… Nincs sok idő nézelődni, mert befut a vonatunk.

A vonaton átbeszéljük a napot. Remek helyen jártunk, kalandban is volt részünk. A tanulságok:
  • A telefonhoz be kell szereznem egy vagy több pótakksit, mert ha ismeretlen terepen lemerül, bajban vagyunk.
  • Ha cserben hagy a készüléked, ne ess pánikba, gondolkodj! Merről jöttél, merre lehet a következő település. Széles, gyakran járt, letaposott utak mindig lakott helyre vezetnek. Végső soron a nap járása is ad egy közelítő támpontot a tájékozódáshoz.
  • Az általunk bejárható útvonal max. 20 km, ennyit bírunk fizikálisan, így kell tervezni.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Alsóörs vá. – Piros sáv – jelöletlen út – GCVeGo – jelöletlen út – Piros keresztZöld sávZöld romZöld kereszt  jelöletlen út – Zöld sávZöld M – jelöletlen út – Csopak vmh.
GCVeGo
A ládáig a rögzített út feketével, visszafelé magenta színnel van jelezve.
Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, megszakadt track kb. 20 km.
Szintkülönbség: kb. 660 m Tuhu alapján.
Átlag sebesség: 3,6 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked tetszőt.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.