2012_19-20_19-20 GCERNO + GChegy

2012.11.02 Péntek

A héten kicsit belehúztunk a ládázásba, ma már a harmadik alkalommal megyünk katulyát kutatni. Célunk a Dunakanyar Börzsönyi oldala. Zebegényben szállunk le a vonatról. A GPS kicsit nehezen tér magához, valószínűleg a vasúti aluljáró árnyékolta le. Nekivágunk az útnak. Először járunk Zebegényben, tetszik amit látunk. Nem csoda, hogy annyi művész választja lakhelyéül! A Hétlyukú vasúti hídnál visszatérünk a vasúti pálya mellé, pontosabban alá, mert valahol felettünk-mellettünk robog el egy szerelvény. Az út lassanként emelkedni kezd, már felülről tekintünk le a vasútra. Az üdülőövezetben járunk, ahol minden csendes. Ezek az épületek és telkek már téli álomba merültek. Egy pihenőhely után bevesszük magunkat az erdőbe. Az út szelíden emelkedik, lassan elfogynak a házak és máris első célpontunknál, az Ernő-forrásnál vagyunk. A fedett pihenőhelyen lerakjuk a hátizsákokat és a láda után nézünk. A leírás alapján egy tönkben kell keresni. A koordináták a meredek hegyoldalba mutatnak. Van arra néhány tuskó. Megcélozzuk azt, amelyiket az iránytű alapján a megfelelőnek gondoljuk és Zolival elkezdünk felfelé mászni. Ez így egyszerűen hangzik, de a korábban esett eső miatt többet csúszunk vissza, mint amennyit előre haladunk. Hogy is mondta Lenin elvtárs? Egy lépés előre, kettő hátra. Na valahogy így haladunk, de azért elérjük lassanként a tuskót. Valóban ott hever benne a láda, elég rossz állapotban. Cseredobozt még nem vettünk, így csak a logban tudjuk jelezni a karbantartás szükségességét. Ráadásul a ládában több logbook is van, de mindegyik betelt. A jelszó is össze van firkálva, alig tudjuk kisilabizálni. Na, itt megdolgoztunk a találatért! Visszarejtés után lecsúszdázunk. Úgy tűnik, sikerült bekapcsolni a “kisdisznó” üzemmódot, legalábbis a külsőnk erre utal. Szerencsére van játszó ruhánk, azt lehet kenni-fenni. Csak a vonaton, hazafelé lesz kicsit kínos a sáros ruha, de addigra megszárad és nem koszolunk össze semmit. Természetesen, ha már forráshoz jöttünk, meg kell kóstolnunk a vizet. Az íze jó, de olyan hideg így november elején, hogy alig tudjuk lenyelni. Kicsit pihenünk, majd szedelőzködni kezdünk, hiszen még vár ránk két újabb célpont. Irány a Hegyes-tető! Az Ernő-forrás egy mély völgyben ered, így csak alföldi lelkemnek és tüdőmnek meglepő, hogy meredek a folytatás. A hegyoldalban szerpentinezve haladunk felfelé. A kezdeti laza emelkedő után rosszul esik ez a fordulat. Szerencsére minden emelkedő véget ér egyszer és szelídebbé válik a terep. Az utat kilátópontok teszik látványosabbá. Már egyáltalán nem bánom, hogy felmásztunk ide. Elérjük a  jelzést. Innen kissé megnövekszik a forgalom, nem csak hárman vagyunk már az erdőben, mint eddig. Így nem lesz könnyű a ládakeresés! Igen, a Julianus barát-torony méltán népszerű. Innen nyílik talán a legszebb kilátás a Dunakanyarra. Az utolsó meredeken már úgy fújtatok, mint egy gőzmozdony. Mikor felérünk, úgy határozunk, hogy először a kilátás, aztán a láda. Körbejárjuk az Encián Turisták által épített kilátót, majd fel is mászunk a fölső szintjére. Csodálatos a kilátás a napsütéses időben, de mi az ott? A költő után szabadon, már felhő takará el a bérci tetőt. Hatalmas köd, felhő (?) gomolyodik elő a hegyek közül és lassan betakar mindent. A kilátás egyre homályosabb, már alig látni valamit a folyón haladó uszályból. Megjött az ősz? Már sokszor láttam ahogy leszáll a köd, repülős koromban is volt részem a felhők között repülésben, de ez valami csodálatos élmény! Ahogyan gomolyog és eltakar mindent, arra nem találunk szavakat. Csak állunk és bámulunk. Majd észbe kapunk, hogy még jókora út áll előttünk, menjünk tovább! Lemászunk a kilátóról, megkeressük a ládát, Nos, ez megint nem nagy élmény! A dobozt kirágta valami rágcsáló, a belsejében áll a víz. Kiöntjük, kitörölgetjük, de ezt bizony cserélni kellene! Egyre érik az elhatározás, hogy venni kellene egy dobozt, hogy legyen nálunk cserére, de ki győzne ennyi ládát cserélni!? Nem a rejtő dolga lenne, hogy rendben tartsa a rejtését? Sokan több száz kilométerre a lakóhelyüktől rejtenek, aztán sorsukra hagyják a ládákat. Megfogadjuk, hogy ha mi egyszer rejteni fogunk, azt csak olyan helyen tesszük, ahol karban is tudjuk tartani a ládát. Visszarejtés után kis kupaktanács után úgy döntünk, hogy a harmadiknak tervezett Dömösi-szoros ládát nem látogatjuk meg, mert lassan olyan sűrű a köd vagy felhő, hogy a fákat is alig látjuk. Az említett láda megközelítése pedig nem könnyű, mert sziklás peremen kell odáig menni a leírás szerint. Majd máskor megtekintjük. Visszaindulunk Zebegénybe a már ismert úton. Haladunk az erdőben és egyre inkább egy thrillerben érezzük magunkat. Hollywoodi filmekben van ilyen sejtelmesen ködös erdő. Szinte várható, hogy egyszer csak előlép a fák mögül egy láncfűrészes gyilkos. Nem ilyen baj történik, hanem Zoli észreveszi, hogy valahol elhagyta a telefonját. Futva elindul vissza Hegyes-tetőre, még szerencse, hogy olyan Nyúlbéla!. Reménykedem, hogy a ködben nem téved el, hiszen még felhívni sem tudjuk . Alig tűnik el a ködben, megcsörren az én telefonom. Zoli hív. Ilyen gyorsan megtalálta volna? Felveszem, kiderül, hogy két fiatalember rátalált a készülékre. Leegyeztetjük Zoli személyleírását, mert Őt már nem tudjuk értesíteni. Hála istennek találkozik a fiúkkal, visszakapja a telefont és boldogan hív.  Most tényleg Ő. Ezt most megúszta, mert nem az első telefonját hagyta már el. Remélem, egy életre megjegyzi, hogy vigyázzon rá! Nemsokára csatlakozik hozzánk és folytatjuk utunkat. Most nem azon jelzésen megyünk, ahol felfele jöttünk. Nem lenne jó ebben a ködben a csúszós, meredek szerpentinen lefelé. Felfele se volt könnyű! Inkább a -on maradunk. A Bodzás-pihenőnél kipihenjük az izgalmakat. Közben, a mára megszokott módon, szüneteltetem a track rögzítést, hogy ne romoljon az átlagsebességünk értéke. Természetesen, a mára megszokott módon, induláskor el is felejtem folytatni a rögzítést, csak a következő kanyarnál jut eszembe. Így a csiganyálunk ismét tücskön-paszulyon keresztül vezet a szépen kanyargó út helyett. Jól választottunk, hogy erre jöttünk, mert az út sokkal szelídebben ereszkedik. Zebegény felett van egy kicsit lejtősebb szakasz, de ez sem vészes. A Kálvária alatt érünk be a településre, ahol szinte süt a nap. Ezek szerint nem ködben, hanem felhőben jártunk, mintha csak a Himalájában lettünk volna. Fáradtan, de jókedvűen érkezünk a vasúthoz. Különösen Zoli szája ér fülig, hiszen meglett a telefonja.

A szokásos tanulság:

• Mindig olyan helyre rakd a mobilod, ahonnan nem tud kiesni, mert a puha, erdei talajon nem hallod meg, ha leejted.
• Ha hosszabb megálláskor szünetelteted a track rögzítését, ne felejtsd el újra indítani!

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Zebegény vmh. –   – – GCERNO – – – GChegy – – Zebegény vmh.

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 9 km.
Szintkülönbség: 996 m a TuHu térkép alapján.
Átlag sebesség: 2,7 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)