Először van vendégünk – A sötétség szája

2013_20_49 GCsosz

2013.05.04 Szombat


Kata lányom egyik barátja Kála, úgy döntött, hogy elkísér bennünket a legközelebbi ládázásra. Vé otthon marad készülődni a jövő heti Regéci utazásunkra, így három fiatallal indulok útnak, mert Zoli fiam is velünk tart. Célunk a Gyermekvasút alagútja feletti, “A sötétség szája” elnevezésű láda. A megnevezés egyébként a kisvasút alagútjának keleti kijáratát takarja.

Mivel a láda a “Magyarországi kisvasutak” geoláda sorozat 21. tagja is, ezért stílszerűen a Gyermekvasúttal utazunk Hárs-hegy állomásig. Én most kicsit szakmai szemmel is figyelem a gyerekek ténykedését, de le a kalappal előttük! Udvariasak, kedvesek, lelkesek, néhány mostani kollégám tanulhatna tőlük! Zolinak is figyelmébe ajánlom őket. Ha végez, hasonlóképpen viszonyuljon a munkához és az utasokhoz. Egyébként olyan sok az utas, hogy még egy plusz kocsit is kellett indulás előtt a vonatba sorozni, így némi késéssel indultunk. Hárshegyen leszállva, olyan jókedvűen vágunk neki az útnak, hogy elfelejtem a track rögzítést elindítani. Pár száz méter után veszem észre, gyorsan pótlom a dolgot. Viszont így a track elejéből hiányzik egy kicsi. Hamar felérünk a kaptatón a turistaútra, ami szinte szintben visz tovább. Könnyű erdei séta. Egy pihenőhelynél a síút keresztezi a mienket, azon megyünk tovább. Rövidesen el is érünk a ládát rejtő sziklához. Mivel Kálának ez az első ládázása, így hagyjuk, hogy Ő keresse meg azt. Úgy látszik, hogy kezd a szemem ráállni a rejtésekre, mert szinte egyből meglátom, hogy hol lapulhat a láda. Mondom is a többieknek, “én már látom”. Zoli jelzi, hogy Ő is. Kata még keresgél a szemével, de rövidesen Ő is meglátja. Csak Kála áll és nézelődik. Persze, aki még nem látott ilyen rejtést, annak nem feltűnő, ha indokolatlanul kis kőkupac van olyan módon felhalmozva, ahogyan természetes módon nem lenne. Némi rávezetés és magyarázat után Kála is megtalálja. Nagy az öröm, megvan az első megtalálása! FB_IMG_1567146163510 Fotózás, Kata bőszen dolgozik.

DSCN0253
Kukac fotózás
DSCN0254
A fiatalok

Mivel az alagúthoz vezető ösvény elég meredek és csúszós a szárazság okozta portól, Kálának pedig az ilyen útra nem megfelelő a cipője, úgy döntünk, hogy az alagút megtekintését kihagyjuk, majd máskor megnézzük, ha erre járunk. Elhatározzuk, hogy egy hosszabb kerülővel térünk vissza a Hűvösvölgybe. Némi meredekebb ereszkedés után ismét szintben mehetünk. A Kis-Ördög-Árok mentén sétálunk a Tótasszony Útján. Ha hazamegyünk, meg kellene nézni, honnan ered ez az elnevezés! Kényelmesen leérünk a Nagy-Rétre, ami a jó időre tekintettel, elég zsúfolt. Nem is értem ilyen tömegben, hogyan lehet pihenni. Innen már nincs messze a 61-es villamos Hűvösvölgyi végállomása, sétánk végpontja. A végállomáson konstatálom, hogy csak a ládánál készítettem pár képet, annyira beszélgettünk útközben. Na, majd Katától kérek, mert Ő is fényképezett, hátha neki több van.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Gyermekvasút, Hárs-hegy állomás – Sárga körtúraPiros függőleges sáv – GCsosz – Piros függőleges sávPiros sávPiros keresztSárga körtúra – 61-es villamos, Hűvösvölgy végállomás

Térkép

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 5 km.
Szintkülönbség: 322 m.
Átlag sebesség: 3,2 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérlek, ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy Kedvelés-t a lap alján, vagy írj egy hozzászólást! Köszönjük.

Egy gondolat “Először van vendégünk – A sötétség szája” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.