2013_21-22_50-51 GCReVa és GCPENG

2013.05.10 Péntek

Kéthetes szabadságunk végére egy nehezebben megközelíthető helyet választottunk, három napos (2 éjszakás) távolléttel. Célpontunk Regéc, a Zemplén egyik gyöngyszeme. Csütörtökön délelőtt indultunk vonattal Szolnokról. Két átszállás és majdnem 4 óra utazás után értünk Novajidrányba, ahol újabb várakozás után távolsági autóbuszra ültünk és a környező településeket végig nézve, további kb. 1 órás zötyögés után, du. 5 óra környékén megérkeztünk Regécre. Kicsit elgondolkodtató, hogy a Szolnokhoz közelebb lévő Regécet nem lehet 1 nap alatt oda-vissza megjárni, míg a másfélszer akkora távolságra lévő Szentgotthárdot igen, ráadásul úgy, hogy még túrázunk is. Mindez a kitűnő vidék támogató közlekedésnek köszönhető. Regécre ugyanis napi 2 pár busz közlekedik 2013-ban! Egy reggel 5-kor és egy délután 5-kor.  Szóval megérkeztünk Regécre. A buszmegállótól nem messze lakott házigazdánk, aki átkísért bennünket a Regéci Házikó nevű szálláshelyünkre.  Este a nehéz hátizsák és egy rossz mozdulat következtében begörcsölt a csuklyás izmom, így csak törzsből fordulva tudtam a fejem forgatni.

Eljött a túrázós napunk reggele. Az izomgörcsöm kissé enyhült, a fejem már kb. 30 fokban el tudom fordítani. Hurrá! Régi, családi hagyomány nálunk, hogy ha a szabadságunkat a hegyekben töltjük, a reggelt “mókustejjel” nyitjuk. Így felöltözés után, elballagunk a falu élelmiszerbolt/kocsma kombójába. Én még nem láttam ilyen kereskedelmi/vendéglátó egységet eddig. A kétféle rendeltetésű helyiséget egy közös pult választja el. Egy ember szolgál ki mindkét üzletben, attól függően, melyik ajtón érkezik a kedves kuncsaft. A mókustej fogyasztásához, mi a kocsmaajtón lépünk be. Vé gömbszörpöt, én a kimagasló tudású vadászemberről (mesterről) elnevezett italból fogyasztok néhány centnyit. Jókedvűen távozunk. Én a nagy jókedvemben és a merev nyakam miatt, nem veszem észre az ajtó előtti szintkülönbséget, így sikerül kifordítanom a bokámat. Most már nem csak a fejemet nem tudom fordítani, de legalább sántítok is. Vissza a szállásra Chaplint megszégyenítő járással megyek. Jól kezdődik a nap, pedig mára jó kis túrát terveztünk! Szerencsére a mókustej hatni kezd, így nem fáj annyira a bokám. A nyakam meg már nem érzem, mert egyszerre csak egy helyen tud fájni az embernek. Mire a szállásra kacsázok, megjön az étvágyunk is. Derekasan bereggelizünk. Még Vé étvágyával is meg vagyok elégedve, pedig ez ritka dolog! Mire nem jó egy kis mókustej! Közben pihen a bokám. Reggeli után úgy döntök, megpróbáljuk a túrát. Legfeljebb, ha nem megy, majd Vé hazahoz az ölében vagy a hátán, tetszés szerint. Ezen ismét jót derülünk és nekivágunk a várhoz vezető útnak. A bokám eleinte nagyon tiltakozik, de lassan bejáródik. Mire az emelkedőhöz érünk, már csak akkor nyilall bele, ha az egyenetlen talajon félrebillen. Átballagunk egy legelőn, ahol a tehenek érdeklődéssel fordulnak felénk, sőt meg is indulnak nagy bőgés közepette. Erre Vé ugrik majdnem a nyakamba ijedtében, de mutatom neki, hogy a jószágokat villanypásztor választja el tőlünk. Az út menti virágokat nézegetve (ez meg is látszik a tracken), jutunk el a Várhegyre vezető úthoz. Elindulunk felfelé, időnként pihenőt tartva, hiszen köztudomású, hogy minél magasabbra érünk, annál ritkább a levegő. Nálam már ez a 100 m-es különbség is komoly oxigénhiányt okoz. De minden emelkedő véget ér egyszer. Rosszabb esetben újabb követi. Most azonban nem így van. Ott állunk a vár lábánál. Még jó, hogy rá nem léptünk! Az utolsó nekifutás, jegyváltás a pénztárban és bent vagyunk! Mondhatni miénk a vár, mivel egyelőre más látogató nincs. Az objektumban egyébként folyik a restaurálás, melyet a táblák alapján, elsősorban a község finanszíroz. Olvasgatjuk az információkat, közben átváltok az iránytűre és keressük a ládát! Direkt nyitásra időzítettük az érkezésünket, hogy a reggeli nyugalomban, feltűnés nélkül keresgélhessünk. A leírásban annyi szerepel, hogy “a doboz a vár területén, falban lévő lyukban, kővel álcázva!”. Na ez nem sok! A koordináta egy falmaradványhoz visz, ami toronyként meredezik előttünk, ráadásul az alja gödörben, a teteje egy kisebb dombon. A g:hu program magasságot nem mutat, de szerencsére az oldalon lévő kép alapján beazonosítható a rejtek. Felmászunk, Vé kiemeli és MEGVAN AZ ÖTVENEDIK MEGTALÁLÁS!!! Örömömet a sajgó bokám sem rontja, ami erőteljesen tiltakozik a ferde talaj ellen. A doboz törött, de olyan jó kis fészke van, hogy eső nem érheti. Logolunk, közben a korábbi logok között megtalálom Osi barátomét is. Ő volt, aki annak idején bevezetett a szervezett természetjárás rejtelmeibe. Aztán a rendszerváltás után szétesett az egyesület, jöttek a gyerekek… Szóval innen is üdvözlet, Imre!
Miután visszarejtettük a ládát, szétnéztünk a vár másik oldalán is, valamint megcsodáltuk a panorámát. Megkerestük, kb. hol lakunk, majd indulunk tovább. Tényleg jó ötlet volt, hogy korán jöttünk, mert ahogy megyünk kifelé egy csapat gyerek veszi birtokba a várat. Ha korábban érkeznek, nem tudtunk volna nyugodtan keresgélni. Májushoz képest nagyon meleg van. Magasan jár már a nap, lassan dél lesz. Most is belebotlunk egy tehéncsordába, de ezek egy fa alatt hűsölnek, ránk se néznek. Azért Vé, aggodalmasan pillog feléjük. Még egy búcsúpillantás a várra és irány Pengőkő!
A legelőn át egy szekérúton megyünk, majd becsatlakozunk a jelzésbe. Egy viszonylag sűrű erdőn át vezet az út. Jól esik az erdő hűvöse. Rövidesen egy aszfaltutat keresztezünk. Itt kicsit keresni kell a turistaút folytatását, mert a túloldalon pár méterrel odébb van a bejárat az erdőbe . De megvan a jelzés, megyünk tovább. Itt már széles, jó minőségű úton haladunk. Látszik, hogy a vadászok, erdészek gyakran használják. Jó hír, hogy lassan már tudom forgatni a fejem, a nyakamban lévő görcs enged. Úgy látszik belátta, hiába is erőlködik, én akkor is megyek. Mintha a bokám is kevésbé fájna, de lehet, hogy csak a hátrahagyott kilométerek zsibbasztották el. Az erdei út viszont egyre kevésbé járt, sőt lassan alig járhatóvá válik, ugyanis rengeteg a kidőlt fa. Ezek még a 2008-as nagy vihar nyomai lennének? Helyenként komoly tornamutatvány átmászni rajtuk. A track ismét cikcakkos, majd kisimul, majd ismét egy kusza gombolyaggá válik. Visszafordulni nem lehet, már túl messze van minden más út. Így aztán mászunk fáról fára. Még, jó hogy reggel mókustejjel kezdtük a napot, délutánra mi is mókusokká váltunk! Nagyon fárasztó ez így, de ugyanakkor nagyon élvezetes is. Különösen az, hogy végül a bokafájás is feladta. Rájött a kicsi csülköm, hogy ilyen terepen jobb, ha együttműködünk. Az akadálypályának köszönhetően már a nyakam se fáj és forog is a fejem rendesen, ahogy a könnyebb utat keresem. Végül kiérünk a Pengőkő alá. Itt már ritkásabb az erdő. A sziklatömb is szépen látszik, de ilyen fáradtan kissé magasnak tűnik. Oda kell felmászni? A csúcsra jelzett út visz fel, mely a jelzésből nyílik. Rögtön meg is találjuk. Szerencsére erről az oldalról nem vészes az emelkedő. Felmászunk, megkeressük a koordinátán található fán a fehér táblát, leolvassuk, logolunk a telefonon, ez ugyanis egy virtuális rejtés volt. Sajnos kilátás már nincs, mert a környező erdő megnőtt. Sebaj! Lemegyünk vissza a jelzésre, ezen fogunk visszatérni a szállásunkra. Szerencsére az út könnyebb. Kidőlt fák helyett hatalmas kátyúk vannak. Ezeket azonban egyszerűbb leküzdeni. Ha nem áll az aljukon víz, akár bele is mehetünk. Helyenként térdig érnek. Egy kanyar után kiderül, hogy miért ilyen kátyús az út. Tarra vágják az erdőt és a munkagépek, valamint a teherautók járták ki ilyen pocsékra az utat. Egy újabb kidőlt fenyő előttünk. Ezen is átmászunk, de ahogy mászás közben ráülök érzem, hogy nem ereszt. Némi erőlködés és tépőzárszerű hang után elválunk egymástól. Kiderül, hogy egy szép gyantafoltba sikerült beleülnöm. Maradt is belőle a nadrágomon egy, valószínűleg mindörökre szóló emlék. Sebaj, remek kirándulás emléke! A következő kereszteződésben sok út találkozik. Körülbelülire elindulunk az egyiken, de a GPS rövidesen mutatja, hogy nem a megfelelő utat választottuk. Gyerünk vissza! Most már a jó úton indulunk tovább. Ismét fakerülgetés következik. Már kissé fásultan keresgéljük az utat az út mellett és kerülgetjük a gyökerestől kifordult fákat. Érdekes lesz ez a track. Pedig már ideje lesz szedni a lábunk, mert 6 órára rendeltük a vacsorát. Nem kéne róla lemaradni! Szerencsére ismét ritkulnak az akadályok és lassan beérünk a faluba. Annak is nagyon örülünk, hogy a szállás felőli végén érkezünk, mert nem esne már jól átmenni a falun, bármilyen tetszetős is. Elmegyünk a buszforduló mellett. Holnap majd itt fogunk felszállni, mert ez közelebb van, mint a Községháza. A szállásunk kis dombtetőn van. Már igazi kihívás még ezt is megmászni. Teljesen elkészültünk az erőnkkel. Lerogyunk a tornácon. Kis erőt gyűjtünk, aztán rövid tisztálkodás és megérkezik a finom, meleg vacsora. Mint kiéhezett farkasok vetjük rá magunkat, rövid időn belül tisztára nyalva a tányért. Nem sokat kell gazdasszonyunknak a mosogatással bajlódnia! Szerencsére tegnap behűtöttünk egy üveg borocskát, most azt szopogatva ülünk a hintaágyban és várjuk a csillagok feljöttét. Holnap szombat, hálistennek megy busz délelőtt is, azzal fogunk elutazni.

A buszon, hazafelé elgondolkodom.

Rendszeressé kellene tenni az ilyen pár napos kiruccanást. A kezdeti kellemetlenségek ellenére is remekül éreztük magunkat. Azt hiszem egy életre szóló élményre tettünk szert, meg egy gyanta foltra a nadrágom ülepén. És még egy, ha még elvetődünk erre, biztosan ezt a szállást választjuk, olyan remekül ki tudtunk kapcsolódni a nyugodt környezetben.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Regéci Házikó – – – GCReVa – – – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCPENG – – – Regéci Házikó

Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 21 km.
Szintkülönbség: 1406 m.
Átlag sebesség: 3,4 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérlek, ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy Kedvelést a lap alján, vagy írj egy hozzászólást! Köszönjük!