2016 51/348 GCkmor

2016.08.13 Szombat

Kámor a Börzsöny keleti vonulatának legmagasabb hegye. Rengeteg legenda fűződik hozzá, melyek szerint régen sámánok és varázslók lakták. Valamikor régen, még az Árpád-korban egy földvár is állt itt, melynek sáncai lombhiányos időszakban még kivehetők. Ide látogatunk ma el.

---

Diósjenőn szállunk le a vonatról. Ezúttal nem a megszokott jelzésen indulunk, hanem a vasútállomásnál kezdődő jelzésen, mely most nem az Országos, hanem a Börzsönyi Kéktúra jelzése.

A Kinizsi utcához érve, elindulunk kifelé a településről. Elmegyünk a Mindenszentek templom dombja alatt, majd a temetőt elhagyva, lassan az erdőbe érünk. Rövidesen érdekes gombákon akad meg a tekintetünk.

A Lens program sárga gévagombaként azonosítja. Még sosem láttunk ilyen gombát és nem is hallottunk róla. Érdemes nyitott szemmel járni az erdőt! Ismét házak közé jutunk. Szépen gondozott telkek között vezet az út. Valószínűleg nyaralók állnak itt.

Az út egyelőre nem nehéz. Kisebb emelkedők és lejtők váltják egymást. a Kámor-vögyi pihenőnél ismertető fogad bennünket, mely a Kámor-hegyről és legendáiról mesél.

Nem sokat kell menni már, amikor balra letérünk a jelzésről.

Innen már meredekebb az út, megkezdődik a hegymászás. Rövidesen egy öreg fán akad meg tekintetünk. Biztosan több száz éves lehet. Olyan, mint egy fává vált öreg varázsló.

Annyira csodáljuk az erdőt, hogy egy elágazásban rossz irányba indulunk. Csak amikor jobbra kanyarodik az út, vesszük észre, hogy ez nem a célunk felé visz. Gyerünk vissza! Erdőirtásos részre érünk, ahol több hagyásfa is áll. Lentebb bozótszerű összevisszaságban törekednek a keletkezett napfényes területen az ég felé az új facsemeték és persze egyéb növények is. Keresem, hogyan lehetne megörökíteni ezt a helyzetet. Oda-vissza járok, végül megvan a legjobb nézőpont, de ez sem adja vissza teljes mértékben a hely hangulatát. Szép az erdőbe tovább vezető út is. Míg én fényképezek, Vé szedret csipeget az út melletti bokrokról.

Megkérdezem, hogy megnézte-e a bokor túloldalát, nincs-e medve ott. Azt válaszolja, hogy a Börzsönyben nincsenek medvék. Nekiállok brummogni, de némi szederrel betömi Őmedveségem száját. Hatalmas és édes gyümölcsök, alig tudjuk otthagyni a helyet. Ezután eseménytelenül telik az út. A hegy egyre meredekebb, a tempónk pedig egyre lassul. Gyakran állok meg lihegni és megvárni, míg a pulzusom ismét normális, a tüdőm pedig elég oxigénhez jut. Vé közben nézelődik, igazán türelmesen tolerálja szenvedésem.Szerencsére Vé-nek van mit néznie, mert igazán szép a környezet. Ezt még én is látom a szememen lévő szürke fátyol ellenére. A láda előtt, aztán a TUHU térképen is felirat jelzi, hogy !Meredek! az út. Nem véletlenül telt két órába, hogy a szedrestől a kilátó helyig érjünk, pedig csak kb. másfél kilométert mentünk. Felérve, azonban csodás kilátás fogad. A látványt panoráma képbe fűztem össze.

Közben Vé rátalál a ládára. Logolás után a Hugó villának nevezett bivak helyre megyünk. A bivakolás egy sátor nélküli, minimalista éjszakázás a szabadban. Hálózsákot, ponyvát vagy függőágyat lehet használni. Mindenesetre a környezeti terhelés kisebb, mint sátrazáskor. Az ilyen dedikált helyeket a természetjárók megbecsülik. A szálláshelyen általában található tüzelő, esetleg ponyva és egyéb felszerelés. Ha valaki, például a tüzelőből használ, azt távozáskor illik pótolni, hogy a következő látogatónak is legyen belőle száraz. Itt is, a szikla alatti védett helyen, a tűzrakó hely mellett tüzelő várja az éjszakázókat.

Vé-vel letelepszünk az ülcsiként szolgáló kövekre (vajon ki cipelhette ide?) és belefeledkezünk a táj szépségébe. Remek energiái vannak a helynek. Kicsit arrébb egy “szoba” is található, melyet fonott sövénnyel és sárral tömítve még fallal is elláttak a rendszeresen erre járók.

Kár, hogy nem éjszakázhatunk itt, mert innen zavartalanul lehetne nézni a Perseidák ma éjjel esedékes hullócsillagait. Némi ennivalót még veszünk magunkhoz, majd lassanként itt hagyjuk ezt a remek helyet.

Visszafele nem akarunk a meredeken menni, ezért a jelzést célozzuk be, amit nem is bánunk meg.

A ládától nem messze áll egy öreg fa, amibe beleszerettem. Ki tudja hány évtizede áll itt és hordja kérgén a nem túl természetbarát kirándulók véséseit.

A szelídebb terepviszonyok mellett rövidesen egy újabb kilátóhelyet találunk, mely másik irányba ad remek kilátást. Vé leül és így nézelődik, én pedig bőszen kattogtatom a fényképezőgépet, melynek eredménye egy újabb panoráma kép.

Egy darabig követjük a jelzést, majd egy jelöletlen út elágazásához érve, úgy döntünk, hogy rövidítünk. A jelzésen túl hosszú lenne az út fáradt lábainknak.

Letérve a jelzett útról egy kényelmes szekérúton megyünk. Olyan kényelmesen ballagunk, hogy el is nézzük az újabb elágazást és túlmegyünk rajta. Észlelve ezt a malőrt visszafordulunk. Szerintem a Kámor boszorkányai próbáltak bennünket a helyes útra terelni, mert ezután kezdődtek a megpróbáltatások. Nyilván azért, mert nem hallgattunk a jó sugallatra. A kereszteződésnél ráfordulunk a tervezett útra, amely nem olyan kijárt, mint az eddigi, de hát minket egy kis bozót nem zavar. Egy darabig nincs is baj, de a bokrok egyre sűrűbbek és egyre többször csikarják a ruha alatt a bőrünket. Szerencsére a túraruházat bírja, nem szakad. Egy ponton aztán csak sejteni lehet, hogy hol vezet az immár ösvénnyé (se) vékonyodott csapás. Virágporral és egyéb viszketést okozó növényi termékekkel meghintve araszolunk lefelé. Az ösvény kanyarodását csak a térképen látjuk. Hál istennek a GPS vétel jó, tudjuk követni, merre járunk. Most jön a java! A növényzet egyre sűrűbb és össze fonódott, ami miatt nehéz a járás.

Lábunk állandóan megakad a növényi fonadékban. Próbálunk óriásjárásban közlekedni, de ez se nagyon segít. Főleg Vé rövid lábai boldogulnak nehezen. Igaz neki kicsit könnyebb az általam hagyott “Elefántcsapáson” járva. Egyszer ahogy megakad a lábam, a lendület visz tovább, így bár próbálok fékezni, ez csak azt eredményezi, hogy lassított felvételen dőlök a bozótba. Felrémlik előttem egy régebbi, hasonló szituáció, de nincs idő a múlton merengeni, mert éles fájdalom hasít a testembe. Gyalogszederbe dőltem! A tüskék szorgalmasan hasogatják a bőröm és kapaszkodnak bele a ruhámba, alig tudok felállni. A földre sem lehet támaszkodni, mert az meg tele van csalánnal. Végül Vé segít talpra állnom. Időnként kitérőket kell tenni, mert az úton kidőlt fák, gödrök és hasonló akadályok állják utunkat. Majd zajt hallok magam mögül és szegény Vé-t látom, amint némileg fejen állva lóg a bozóton. Lábai magasabban, mint a feje, ami úgy lehetséges, hogy egy kiszáradt, egykori patakmederbe lóg a feje. Most nekem kell Őt kiszabadítanom, ami nem könnyű. Miután ismét rendeltetés szerűen a lábai vannak lejjebb, nevetésben törünk ki, bár mosolyunk nem teljesen őszinte. Vé elmondja, hogy sosem gondolta volna, hogy egyszer fejjel lefelé fogja a Börzsönyt csodálni. Kicsit pihenünk. Pihenés közben akad meg a szemem a szomszédos erdőben egy turista jelzésen. Bár a térkép nem jelöl erre jelzett utat, felcsillan a remény, hogy arra esetleg könnyebb. Bevánszorgunk az erdő fái közé és tényleg jól láttam, a fán egy kopott jelzés van. Valamikor erre vitt a turistaút. Itt már könnyebben haladunk, legalább látjuk a kidőlt fákat. Viszont ez az út sarjerdőbe vezet, ahol újra küzdelmes az előrejutás. Vissza is kell térnünk a gyalogszedresbe. Szerencsére minden rossznak vége szakad egyszer. Kiérünk egy tisztább területre, ahonnan már járható utak vezetnek mindenfelé. Erről az útszakaszról nem készültek fényképek, mert kisebb bajunk is nagyobb volt, minthogy a fényképezéssel foglalkozzunk. Bennünk azonban örökre rögzültek ennek az útnak az élményei és képei. A térképen a környék útjai elég gyengén megrajzoltak, így nem láthattam, hogy az az út is, melyen először tovább mentünk, feltehetőleg ide vezet. Hiába nem véletlenül mondják: “Járt utat a járatlanért el ne hagyj!”

Szerencsére a további út be van rajzolva, így rövidesen ismét a jelzésen megyünk Diósjenő felé. Innen, a már ismert úton, eseménytelenül érünk a településre, ahol kedvenc pizzériánk kerthelyiségében pihenjük ki némi ital és étel segítségével fáradalmainkat és egyöntetű megállapításunk szerint a Kámorra csak is a jelzett úton érdemes felmenni.

Na és, nem szabad engedni semmiféle rövidebbnek látszó út csábításának. A pionírkodást más helyre érdemes tartogatni.

A vonaton sikerül a szép táj ellenére bebólintani. Este, fürdéskor úgy nézünk ki, mint akik egy csapat macskával verekedtek. Így ez a túra nemcsak a lelkünkben hagyott nyomot, hanem a testünkön is, legalább egy hétre.

Bejárt útvonal:

Diósjenő vá – – jelöletlen út – GCKMOR – jelöletlen út – – jelöletlen út – – Diósjenő vá.

Megtett távolság: kb. 16 km
Szintkülönbség: 1204 m.
Átlagsebesség: 1,57 km/h (mozgásban 3,28 km/h)

A track letölthető innen.

A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!

Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.