Apa-lánya program – Normafa Fókusza

2012_22_22 GCNoFo

2012.11.06 Kedd


A múltkor a Róka-hegyen Katának annyira megtetszett a közös ládázás, hogy azóta is nyüstöl, hogy menjünk már újabb láda után. Így ma együtt indulunk el. Már vár a Nyugatiban, ahonnan busszal utazunk a Normafára, a 21/a busz végállomására. A kütyü beüzemelése után nekivágunk az útnak. Keresztezzük a Gyermekvasút pályáját és már szinte a ládánál vagyunk. Egy elhagyott úton letérünk a turistaútról, majd amikor az iránytű jelzi, hogy a katulya közelébe értünk, derékszögben be a bozótosba! Nyáron nem lehet könnyű ennek a ládának a felkutatása, de most egészen egyszerű. Egy tuskó rejti a ládát. DSCF6002 Logolás közben elmesélem Katának, hogy ezt a ládát az RTL Klub Fókusz című műsorának kamerája előtt rejtették el. Így lett a Normafa Fókusza a neve. Ebben a ládában, most nem volt semmilyen ajándék, Kata kicsit szomorú is. (Hiába a gyerek, az gyerek.) Visszarejtés után úgy döntünk, hogy élvezzük az őszi erdő szépségét, valamint a hétköznap forgalommentességét és csapunk egy kört az erdőben.  A múltkor a Róka-hegyen feltűnt, hogy Kata milyen jól választja ki a fotó témákat. Úgy látszik a Nagyapja fotós tehetségét örökölte. Hajdan én is sokat fényképeztem, de mára már lecsengett a láz. ezért átengedem neki a gépet. Had élje ki a művészi vénáját! Nagy az öröm, amikor átnyújtom a gépet. Mostantól Kata fényképez, én csak élvezem a környezet szépségét. Avarral borított utakon megyünk és egy lélek sem jár a környéken. DSCF6013 Kata nagyon jó szemmel választja ki a témákat és rengeteget fotóz. Gombákat, fákat, a fények játékát a színes levelek között. DSCF6005 Büszke lesz rá a Nagyapja, ha megmutatjuk neki. Egy magányos padhoz érünk. Remek téma, kíváncsi vagyok észre veszi-e? Igen, meglátta. Elkészül az őszi magányt szerintem remekül kifejező kép. DSCF6012 Sűrűn megállunk, mit amikor még kisgyerek volt és séta közben mindent megbámult. Most egy mohás tuskó köti le a figyelmét. Sokáig keresi a megfelelő beállítást és képkivágást. Van türelme hozzá! Nekem legjobban az a kompozíció tetszett, ahol egy tölgy levele van a mohás tuskó résében. DSCF6018 Találunk egy érdekes fát. Úgy néz ki, mint Kim Kardashian hátulról. Persze erről is készül felvétel. DSCF6022 A ritkuló lombozatú erdőbe egyszer csak besüt a nap. Fantasztikusak a fényfoltok az avaron. A sárga bokrok szinte világítanak az út mellett.DSCF6029 A Makkosi-rétnél rátérünk a Mária-útra, ezen megyünk tovább. Itt különlegesen nagy gyökértányérú fák mellett megyünk el. DSCF6050 A Pogány gyökérnél láttam hasonlót. Lassan felérünk a János-hegyre. Innen már a “szeretem módon” hajlik az út, lefelé megyünk. A megmaradt lombokon átsejlenek a város házai, elballagunk a Libegő alatt. A Tündér-hegy szikláiról széttekintünk, majd lassanként visszaérünk a Normafához. Elolvassuk az emléktáblán leírtakat. Még egy fénykép a János-hegyről, ami nem is látszik olyan közelinek, mint gondolnánk. Nézem a kütyüt, közel 10 km-t tettünk meg. Hiába, jó társaságban észre sem venni az idő és a kilométerek múlását!
Nagyon jó kis nap volt a mai. Végre, nyugodt körülmények között, jót tudtunk beszélgetni. Máskor is rendezünk ilyen programot.

Levonjuk a tanulságot:

A természetjárás hozzásegít, hogy meghitt hangulatban beszélgethess szeretteiddel, miközben még testedzést is végzel.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Normafa am. – Zöld kereszt – jelöletlen út GCNoFo – Zöld keresztMária útPiros sávZöld háromszögZöld sávZöld kereszt – Normafa am.

GCNoFo
Megtett távolság: szakaszokban rögzítve, kb. 10 km.
Szintkülönbség: 1006 m a GPS alapján.
Átlag sebesség: 2,5 km/h.
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.