Hol fent, hol lent – Budai kaptárkövek, Farkashegyi Repülőtér és Néma

2014_14-16_118-120 GCBuKa, GCLHFH és GCNema

2014.03.29 Szombat

Ma Budaörs-Budakeszi környékére látogatunk. Még utoljára kihasználom a BKK bérletem, a budapesti munkahely eme áldásos “mellékhatását”, mert áprilistól ismét Szolnokon dolgozom.


A 240E autóbuszról a Gimnázium megállóhelyen szállunk le. Elindulunk Budaörs belseje felé (bár ez is a belváros már), majd a Szüret utcán nekivágunk az emelkedőnek. A település szélén már határozottan meredek az út, így némi lihegés és vetkőzés céljából meg is állunk. A nap hétágra süt, már-már májusi meleg van. Igaz, hogy 10 óra felé jár az idő. Ma nagyon lusták voltunk és későn indultunk.

Egy sorompó után bent vagyunk az erdőben. Mindenfelé tombol a tavasz. Zöldül minden, virágok amerre csak nézünk.

Az út emelkedésből lejtőre vált. Akkor meg minek kellett ide feleslegesen felmászni? – értetlenkedik alföldi lelkem. Ott nálunk, bezzeg nincsenek ilyen felesleges szintkülönbségek! Persze, valójában élvezem ezt a hullámvasutazást vagy a nálunk rendszeresített kifejezéssel, fagylaltozást. Egészen mélyre süllyedünk, mire a kaptárkövek alá érünk. Ott magasodnak felettünk. Oda kellene feljutni. Na, ugye mondtam, hogy nem kellene lejönni! Nézegetem a térképet, de út nem nagyon látszik a ládához. Sziklamászásra meg nem készültünk. Végül a térképek váltogatása és nagyítgatása után, kirajzolódik valami ösvényféle, ami oda vezet. Ehhez kicsit vissza kell menni. Nem emlékszem, hogy elhagytunk volna bármiféle ösvényt, de a koordináták alapján megtaláljuk a kezdetét. Tényleg van itt valami csapás. Leginkább vadcsapásnak tűnik. Az biztos, hogy nagyon kevesen járják. A ládaoldalon sincs használható információ, csak az, hogy az utolsó 100 métert csak gyalog lehet megtenni. Na, akkor vágjunk bele! A kanyargó csapást követve, meredeken emelkedünk. Az utat megkönnyíti a rengeteg virág körben.

Pihenésemet fényképezésnek álcázva, készítek néhány képet, de az avarból alig-alig kikandikáló ibolyák nem túl jól látszanak a képen. Lassanként felérünk és szenzációs látvány tárul a szemünk elé, amiért kétségkívül megérte mászni. Tulajdonképpen 2 vagy több, – nem látszik pontosan a növényzettől – kőoszlop áll egymás mellett. Mi az egyiknek a tetején állunk. Lábunk alatt a völgy és a fák között egy másik, amelyen jöttünk. Szemben egy kisebb hegy, szóval gyönyörű! Leírni nem is egyszerű, ezt látni kell! Készülnek a fényképek.

Persze a kőoszlop tetején megtapadt vékonyka földréteg is virágokat nevel.

Tavaszi hérics

A leírás szerint a ládát a szikla tetejétől 1 méterre, lejjebb kell keresni. Először tartottam tőle, hogy hogyan is jutok oda, de most látom, semmi para! Egy sziklaperemre, mintegy lépcsőre állva a doboz simán elérhető, de a szikláról nem látható. Jó rejtés! A sziklatető a napsütésben teljesen átmelegedett annyira, hogy simán lehet ücsörögni rajta.

Ezt kihasználva, jöhet az ebéd! Vé annyira élvezi a napsütést, hogy még a blúzától is megszabadul. Teheti, mert itt senki sem lát bennünket. Alant, a völgyben ugyan valóságos turistainvázió van, de ide senki sem néz fel és egyébként is legfeljebb a fejünket látná. Miután kellően feltöltöttük magunkat a kajából és a napból származó energiákkal, indulunk tovább. Most a hegyorom másik oldalán ereszkedünk le. Itt egészen járható a terep és a szintkülönbség is kisebb. Viszont egy másik természeti akadály állja utunkat. Ugyanis erre kanyarog a Budakeszi Árok nevű patak. Ez az “árok” elég sok vizet tartalmaz. Természetesen híd sehol sincs, így nem marad más hátra, át kell kelnünk. Keresünk egy helyet, ahol keskenyebb a vízfolyás és a mederben lévő nagyobb kövekre lépve átszökkenünk. Szerencsére a túracipő bírja a vizet, csak az út pora mosódott le róla. Mindig mondtam, hogy a jó “játszóruha” elengedhetetlen része a geoládázásnak! Immár egy nagy réten állunk, melyet kisebb dombok szegélyeznek.

Elindulunk az úton. Balról még kisebb kaptárkövek állnak, jobbról pedig a 2007-es Geoszilveszter egykori helyszíne, egy felhagyott katonai lőtér megmaradt épülete és őrtornya. Jó kis helyszín lehetett! Egyszer majd elmegyünk egy ilyen rendezvényre mi is. Persze a virágok most sem maradhatnak ki. Van mit csodálni! Én alaposan szemügyre veszem a régi bázist is. A volt katona szemével többet látok bele, mint amit mutat.

Ahogy a további kaptárköveket nézzük, egyszer csak vitorlázó repülőgép bukkan fel, majd egy másik is.

Ezek a következő célpontunk, a Farkashegyi repülőtér “gyermekei”. Ezek szerint repülőüzem van. De jó, ismét nosztalgiázhatok! Sajnos vitorlázógéppel még nem sikerült repülnöm, de a bakancslistán rajta van. Sietősebbre veszem lépteimet, amit az is megkönnyít, hogy a katonai bázis mögött makadámút húzódik. Nyilván a katonák céljaira épült. Erről azonban rövidesen letérünk egy földútra. A repülőteret a környező hegyekről már sikerült néhányszor szemügyre venni, de a környezete szerencsére nem látszott ilyen részletesen. Szeméthalmok és földkupacok között közeledünk a ládához. A ládaoldalon ugyan az szerepel, hogy a kifutópálya felől könnyebb megközelíteni, de egyrészt nem arról jöttünk, másrészt helyismeret hiányában nem tudom, hogy mennyire zavarnánk a repülést. Így marad a bozótharc. Kis vietkongként törünk előre a szúrós dzsindzsában. Most játszóruhánk másik eleme, a nadrág kap kiemelt szerepet. Néhány izmosabb tüske még az én vadásznadrágom is átszúrja. Szegény Vé csak egy farmert visel, az vékonyabb. El is határozzuk, hogy neki is túranadrág kell! Közben áttörtünk a ládához, mint Ho Shi Minh csapatai az indokínai háborúban. A láda rejtése egyedi. A Balaton partján találkoztunk hasonlóval. Belogolunk, majd ahogy jöttünk, visszatérünk a civilizált környezetbe. Mindeközben fél szemmel az eget lesem, mint a kacsa, mikor az esőt kémleli. A vitorlázógépek sorban szállnak fel és le. Látványuk simogatja a szívemet. Elmegyünk a repülésirányító bázisa mellett is. Nagyon tetszik, hogy egy furgon tetejére helyezett szék a “torony”.

Megcsörren a telefonom. Az albérletünk tulaja hív, hogy hozták az új tűzhelyet. Mondom, hogy a kulcsukkal menjenek be, mert mi éppen a Farkashegyi repülőtér mellett vagyunk. Vé nagyon megörül a hírnek, mert a régi tűzhely billegő főzőlapján nem volt egyszerű dolga a főzésnél. Ilyenformán, miután mindkettőnket öröm ért, még vidámabban megyünk tovább. Közben elmagyarázom Vé-nek a csörlőzés rejtelmeit, mert dacára annak, hogy lánykorában sokat megfordult egy sportrepülőtéren, ilyet még nem látott. Persze, mert az ejtőernyősök (ép gépből, ép ésszel, ép ember nem ugrik ki) után kujtorgott. Bocsánat a hajózók kedvenc mondásáért, de nem bírtam kihagyni. Én azt vallom, hogy a légjárás minden formájának megvan a maga létjogosultsága. Tulajdonképpen, néhány ugrás után (miután már ki mertem nyitni a szemem), én is kezdtem élvezni a dolgot, egészen a földet érésig. Az mindig nagyon fájt. Mondjuk az, hogy nekünk kötelező volt az ejtőernyős ugrás, sokat rontott az élmény pozitív megítélésén, hiszen ami kötelező, az ugyebár… Most térjünk vissza a jelenbe, mert lassan a pálya végéhez érünk. Itt már egész közelről látjuk az alacsonyan bejövő gépeket.

A térképen látom, hogy alattuk fogunk elmenni. Előre élvezem, milyen jó fényképeket fogok csinálni alulnézetből. Sajnos, amikor az optimális pontra érünk, a repülésben némi szünet áll be, így a remélt fotók elmaradnak. Ezzel a repülőgép alulról fényképezéssel nincs szerencsém. A Nagy Madarak ládánál sem jött össze. A pálya másik oldalán megyünk kicsit visszafelé, de erről az oldalról sajnos egy dombhajlás takarja a pályát, így nem sokat látunk. Hamarosan újdonsült ismerősünk, a Budakeszi Árok áll ismét utunkba. Ez belénk akar kötni! Sajnos a partja itt eléggé nádasos, sásos nem lehet olyan könnyen átlábalni. Kénytelenek vagyunk a partja mentén haladni, hátha kínálkozik valami lehetőség az átkelésre. Valóban pár száz méter után találunk is egy feltehetőleg gyerekek által épített gázlót, ahol immár másodszor, legyőzzük őkelmét. Budakeszi szélső házai között haladunk, majd kiérünk a településről. Ez már tipikus fővárosi “kultúr-erdő”. A földutakon sorompók akadályozzák, hogy az emberek az autóikból élvezzék a jó levegőt. Muszáj kiszállni és gyalogolni! Az út, amelyen indulunk, egyébként elég hangulatos. A Mária-szurdokban megyünk, ahol minő meglepetés, a Mária-sziklákhoz érünk.

Itt, a Mária képpel díszített sziklák mellett, jól kiépített pihenőhely van. Meg is állunk kicsit, mert kezdünk már fáradni ezen a kalandos úton. Miután pár percet ücsörögtünk, elindulunk a mai utolsó láda, a Néma nevezetű felé. Az, hogy mitől néma, nem derül ki a ládaleírásból. Valószínűleg onnan jött az elnevezés, hogy az egyre keskenyedő szurdokvölgyben egyre kevésbé hallatszik a civilizáció zaja. Mellettünk, helyenként tízemeletes háznyi magasságba tornyosulnak a sziklafalak. Fenséges látvány! Ismét hegymászás következik, amit kivételesen Vé tolerál nehezebben. Rövidke lábaival nehéz leküzdeni a magas sziklalépcsőket.

Mire felérünk, én is rájövök, hogy az oxigén valahol útközben elmaradt. Megvárjuk míg újra kapunk levegőt és a ládakeresésébe kezdünk. A fölénk tornyosuló sziklák miatt a GPS összevissza mutat, rejteknek alkalmas hely is van bőven. Némi keresgélés után aztán megtaláljuk a a ládát egy szikla aljában.

Ebben a csészében még tél van, miközben pár száz méterre innen, 20 fok körüli a hőmérséklet. Hihetetlen dolgokat tud a Természet produkálni! Mióta felértünk, Vé szorgalmasan a lefelé vezető utat keresi, mert azt mondja, Ő ott le nem megy, ahol feljöttünk.

Addig nézelődünk, míg találunk egy ösvényfélét a másik irányba, azon óvatosan lebotorkálunk. Valóban, errefelé kevésbé volt meredek. Vé lábai erősen remegnek, így visszafelé a Mária-szikláknál újabb pihenőt tartunk. Kiérve a szilárd burkolatú útra, Budakeszi központja felé vesszük az irányt a Zöld keresztjelzést követve. Budakeszin, a 22/A busz végállomásán fejezzük be a túrát. Valójában még tervben volt egy-két láda, de meglehetősen elfáradtunk ezen a változatos terepen.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: 240E busz Gimnázium am. – jelöletlen út – GCBuKa – jelöletlen út – GCLHFH – jelöletlen út – Zöld kereszt -jelöletlen út – GCNema – jelöletlen út – Zöld kereszt – 22/A busz Dózsa György tér vá.

Magassági diagram

Megtett távolság: kb. 12 km.
Szintkülönbség: 328 m.
Átlag sebesség: 2,5 km/h.


A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés.  Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük!
A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.