Még 2020-ban hallottam először a Szádvári Vármentő Napokról. Mivel ott is található egy geoláda, terveink között szerepelt a hely felkeresése. Sajnos csak a következő év nyarán jutottunk el a helyszínre, ahol új szakasz kezdődött az életünkben. “Szádvári vármentések 2021-22” olvasásának folytatása
Ha egyszer egy üzlet beindul… szokták volt mondani. Így van ez velünk is. A Bivalytói tanösvény láda adoptálásának elhatározása után, szétnéztünk kicsit az Adoptálható ládák oldalán. Érdeklődésünk nem volt hiábavaló, mert néhány napja került fel ide a Szolnok Belvárosi Séta nevű láda, melyet tavaly augusztusban, kis segítséggel mi is megtaláltunk . “A második és harmadik saját ládánk – Szolnok Belvárosi Séta valamint Szolnok belvárosi templomok és a Kiskápolna” olvasásának folytatása
Ma, kihasználva a jó időt és azt, hogy szabadságon vagyunk, ismét olyan tájra látogatunk, ahol még nem jártunk. Korán kelünk és indulunk, mert messzire utazunk, a Szalonnai-hegységbe. Ez az ország északi részében, a szlovák határ közelében található, az Észak-Magyarországi Középhegység része. Miskolcig még könnyű eljutni InterCity-n, de onnan Bzmot motorvonattal döcögünk Perkupáig. “A Szalonnai-hegységben – Martonyi kolostorrom és Bódvarákó” olvasásának folytatása
2016 30/326 GCSZHB
A tegnapi, a vártnál kevesebb látványt nyújtó ládázásunk után ma, megkezdve éves szabadságunkat, Százhalombattára utazunk remélve, hogy látványosabb napnak nézünk elébe. Százhalombattáról, ahol mellesleg még egyikünk sem járt, először az energia ipari létesítményei jutnak eszünkbe (hőerőmű, olajfinomító). A ládaoldalt olvasgatva kiderült, hogy történelme az őskorba nyúlik vissza. A területén rengeteg bronz- és vaskori halomsírt találtak, innen kapta jelenlegi nevét is, Százhalombatta. Kíváncsian vágunk hát neki az útnak. “Nem csak iparváros – Batta City” olvasásának folytatása
A geocaching játék nem csak a keresésről szól, hanem szerintünk, az igazi savát-borsát a saját ládák jelentik. Vé-vel már régóta töprengünk, hogy jó lenne egy saját ládát létrehozni. A végső lökést Strombus játékostársunk levele adta meg, aki felhívta figyelmünket, hogy az adoptálható ládák között van egy, a lakóhelyünktől nem messze található láda, mely örökbefogadóra vár. Ha nem lesz vállalkozó, a láda meg fog szűnni. E láda örökbefogadásának menetéről szól legújabb bejegyzésem.
Nézzük csak, hogyan is lehet a geocaching játékosnak saját ládája? Lássuk, mit mond erről a geocaching.hu oldal FAQ (GYIK), azaz GyakorI Kérdések oldala ládarejtésre vonatkozó pontja.
“Két módon lehet a játékos ládagazda. Már meglévő láda adoptálásával illetve önálló rejtéssel. Az első geoláda telepítésekor már rendelkeznie kell legalább 50 (változott 75-re, majd 125-re) megtalált ládával, amelyben lehet hagyományos vagy olyan multi, amely legalább egy hagyományos ládát is tartalmaz. Elsőre mindenképpen hagyományos ládát (vagy hagyományos ládát is tartalmazó multit) kell rejteni.”
Ezen követelményeknek megfelelünk. Megtalálásaink száma már 323-nál jár. Mi a láda adoptálást (örökbefogadást) találtuk a praktikusabbnak, mert a ládaoldalak formázása ún. HTML-tagekkel (parancsokkal) történik és nekünk nincs tapasztalatunk ezen a területen. Egyébként is egy meglévő dolgot javítani sokkal egyszerűbb dolog, mint újat alkotni. Majd annak is eljön az ideje! Így aztán április 2-án úgy döntöttünk, hogy szemügyre vesszük ezt a geoládát. A ládaoldalt megtekintve, láttuk, hogy a láda betegre van állítva, ami azt jelenti, hogy valami okból nem kereshető. Az eredeti láda koncepcióban a virtuális pontok jelszó részleteit, egy-egy a tanösvény mellett kihelyezett információs tábláról kellett leolvasni. Megtekintve a logokat a webarchívumban, kiderült, hogy már 2011 óta jelzik a megtalálók, hogy gond van az egyik táblával, mert nem az van kihelyezve, mint ami a leírásban szerepel. (Ezt később mi is tapasztaltuk, hogy időnként cserélik a táblákat.) Ekkor még kitalálható volt a találatot igazoló jelszó. Sajnos 2014-től a tanösvény több tábláját kicserélték, így a jelszó megfejthetetlenné vált. A ládagazda szorgalmasan jóváhagyogatta a jelszó nélküli megtalálásokat, de semmi készséget nem mutatott a gyógyításra. A hosszas kereshetetlenség miatt, aztán az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a ládát adoptálhatóvá teszi. Tehát ezekkel az ismeretekkel felvértezve indulunk az útra.
A megközelítést a Szolnok déli végén található Szandaszőlősről gondoltuk megfelelőnek. Innen az árvízvédelmi töltésen megyünk a tanösvényig.
Szép napos időnk van, de metsző hideg szél fúj. Vé szokása szerint, fázik is rendesen, de néha én is beleborzongok egy-egy szélrohamba. A gát tetején meglehetősen kitettek vagyunk ezeknek a szeles “viccelődéseknek”. Megváltás, mikor lehúzódunk a gátoldalba, hogy Vé megkösse a cipőfűzőjét és egy kis tízórait vegyünk magunkhoz.
Azon a ponton, ahol a turistaút letér a töltésről az ártérre, a gát tetejéről csak vizet látunk arra, amerre az út vezet, így maradunk a töltésen.
Egyébként is ez jobban megfelel nekünk, hogy a tanösvény parkolójába eljussunk. A tanösvény ugyanis itt kezdődik. A mentett oldalon, ahol a parkoló is található, a korábbi magas vízállásnak nyoma sincs, az árvízi gát működik. A parkolóba érve, jó kis meglepetés ér bennünket, mert komoly infrastruktúrát találunk. Van itt vezetékes víz nyomóskúttal (a hajnali fagyok miatt a víz még nincs megnyitva), szemétgyűjtők, sőt mobil WC is, amivel nem sok hasonló jellegű helyen találkoztunk. Természetesen a paddal ellátott esővédő sem maradhat el.
Talán csak egy asztal hiányzik néhány paddal. Vé végül feltalálja magát és az ülőkének hozott habszivacs lapot berakja a polárja alá. Így már nem zavarja a szél. Elölről az ülcsi, hátulról a hátizsák védi, oldalról meg olyan vékony, hogy elfúj a szél mellette. Miután minden fontos dolgot megörökítettünk fényképen, elindulunk a tanösvényen.
Virágos bokrok szegélyezik utunkat.
Bár a tanösvény elején táblán (igaz törött), kérik a látogatókat, hogy csak gyalogosan vagy kerékpárral hajtsanak be, néhol látszik, hogy gépkocsival vágták fel az utat és azokban a korábbi esőzés nyomán áll a víz. Úgy látszik, olvasni nem tudók is járnak erre!
Lassan elérjük a láda hagyományos pontját. Ezzel kezdődik a multi. A rejtés nagyon árulkodó. Nincs az a mugli, aki ne venné észre.
Mi azt szeretjük, ha a fizikai láda, mintegy jutalmul, a multi végén található. El is határozzuk, ha adoptáljuk ezt a geoládát, akkor áthelyezzük azt a multi végére. A logunkat megtesszük a logbookban. Kissé távolabb találunk egy etetőt a fácánoknak. Előtte egy nyalósót tartó állvány, tehát legalább őz nagyságú vadak is járnak erre. Úgy látszik vadgazdálkodás is folyik a területen.
Rövidesen keresztezzük az árvízvédelmi töltést és átmegyünk a mentetlen oldalra. A korábbi nagyvíz nyomán még csillognak a távolban kisebb-nagyobb pocsolyák, de az út járható.
Hamarosan a déli hídhoz érünk, ahol vízzel teli tavacskák és egy üres információs tábla fogad bennünket. Hátulján egy korábbi megtaláló vastag, piros filccel pótolta a korábbi tábla betűiből alkotott jelszórészletet.
A kis híd nagyon hangulatos, de vastag üledék borítja a korábbi árvíz nyomán. Ugyancsak sáros a túloldalt lévő pad is.
Vajon megtakarítja-e valaki ezeket vagy csak az aranyat érő májusi esők? A pad mellett lévő szemetes is piros pontot érdemel a tanösvény kialakítói számára. Egy helyen Vé odaáll egy fa mellé, így remekül látszik, meddig ért a víz.
Az úton tovább haladva a különböző fafajtákat bemutató táblák fogadnak. Lassan kijutunk a Tisza mellé. Lemerészkedünk a partra, már amennyire a sár engedi.
Tovább haladva ismét a tavasz jeleivel találkozunk virágos rét formájában.
Természetesen az információs táblák itt is kísérik utunkat. A révlejáró után egy kilátó magasodik előttünk. Itt van a multi harmadik pontja és itt derül fény arra, hogy két különböző projekt ismertető táblái vannak elhelyezve a tanösvény mentén. Itt mindkettő táblája megtalálható. Ezért nem voltak hát egyformák a táblák! – világosodunk meg. Míg én fényképezek, Vé leülve gyönyörködik a tájban. A levelüket bontogató fák tényleg üdítő látványt nyújtanak a tél szürkesége után. A Tisza túlpartján pedig a tiszavárkonyi templom tornya látszik.
Felmegyünk a kilátóba és körbefényképezzük a tájat. A kilátás nem ad sokat, csak annyit, amennyit az alföldi táj adhat. De valószínűleg az építéséhez jó sok eu-s pénzt lehetett lehívni.
Miután lemásztunk, megyünk tovább utunkon. Több helyen is pihenőpadokat helyeztek el a megfáradt vándorok részére. Ezek jó részén szintén látható a levonuló árvíz nyoma.
Elérünk a rákóczifalvai szabadstrandhoz, ahol a sarat kerülgetve, szintén lemegyünk a víz mellé. Körben a fehér füzek sárgás-zöldes ágai integetnek. Látszik, hogy itt is magasan állt a víz.
Továbbmenve megcsodáljuk a ligetes facsoportokat és az öreg, terjedelmes fákat is. Mi mindent láthattak ezek életük során!
Eljutunk az északi hídhoz, ezen azonban nem tudunk átmenni, hogy a multi negyedik pontján is leolvassuk a jelszót. A híd még víz alatt áll.
Folytatva utunkat nagyot kell kerülnünk a legelőn, mert itt még vastagon víz borítja az utat is. Visszaérve a gáthoz ismét átkelünk rajta. Azt már eldöntöttük, hogy ezt a ládát megmentjük az enyészettől és adoptálni fogjuk. A pontok jók, csak az elsőt alakítjuk virtuálissá és a fizikai ládának kell új helyet keresni. Vissza Rákóczifalvára megyünk a buszhoz. Útközben találunk egy utat, mely az erdőbe vezet. Bemegyünk rajta egy darabig és megszületik a döntés, ide fog kerülni a multi hagyományos pontja. Így a mentett oldalon nem fenyegeti az árvíz. A Rákóczifalvára vezető betonút mentén is virágzó bokrok sorjáznak, hangulatossá téve az utat.
A faluba beérve találtunk egy buszmegállót a település szélén. Mint kiderült, ez a Szolnokról jövő autóbusz végállomása, a megálló neve József A. utca. Jó ezt tudni, mert jóval közelebb van, mint Szandaszőlős. Megnézzük a menetrendet, de nincs szerencsénk. A busz nemrégen ment el és két óra múlva jön a másik. Nincs mit tenni, megyünk tovább, mert a 442 sz. útra kiérve van egy másik buszmegálló, ahol minden, a falun átmenő busz megáll. Így is történt, odaérve a megállóba, pár perc múlva jön is egy busz Rákócziújfaluból.
Hazaérve lázas munka kezdődik. Először is jelezzük a ládaoldalon, hogy adoptálni szeretnénk a ládát, majd írunk az egyesületnek és rövid időn belül már a nevünkön is a geoláda. Az első!!!!
Ezután haditervet készítünk a teendőinkről. Legelőször is elkezdem tanulmányozni a ládaoldalt és önképzésbe fogok a HTML-tageket illetően. Aztán kitaláljuk az új jelszót és annak részekre bontását. Mivel a víz időszakos látogatásának nyilvánvaló jeleit láttuk, ezért olyan jelszóhordozót kell találnunk, mely ellenáll a természet támadásainak és egy árvíz után is olvasható marad. Eszembe jutott, hogy múltkor a kulcsmásolónál, milyen klassz névtáblákat láttunk műanyag lapra gravírozva. Ilyen jelszóhordozókat fogunk csináltatni! Hétfőn el is megyek és megrendelem a feliratokat. Aztán következik az anyaggyűjtés, mert szeretnénk a ládaoldalt kiegészíteni. Például érdekel, hogy a hely honnan kapta a Bivalytó, más forrásokban Bivaly-tó megnevezést. Ez ügyben a legalaposabb kutatómunka sem hoz eredményt. Legközelebb egy helyi lakos információja járhat az igazsághoz, aki szerint régen ide hordták itatni a bivalyokat. (Évekkel később olvastunk egy újságcikket, hogy a területen újra bivalyokat fognak legeltetni, mint hajdanán. Ez lehet hát az elnevezés oka!)
Miután minden összeáll, április 17-én Zolival kimegyünk újra a területre, hogy felszereljük a jelszóhordozókat, bemérjük a pontokat és elhelyezzük az új ládát, természetesen begyűjtve a régit is. Erről az útról nem készült track. Szívet vidámító látvány az időközben kivirágzott repce sárga tengere az út mellett.
A régi láda környékén egy ismertető táblára csavarozzuk fel a jelszóhordozó lapkát, ezzel virtuálissá téve az első pontot. Az út már sokkal járhatóbb. A víz visszavonult. A második ponton is hosszas koordináta bemérést végzünk.
A déli hídnál érdekes látvány fogad, ahogy a nyárfaszöszök beborítják a vizet. A part is olyan, mintha hó esett volna
A növények levélzete láthatóan nagyot nőtt az elmúlt két hétben. Az északi híd is átjárhatóvá vált, de a környező fák még vízben állnak.
Azonban, okulva a korábbi tapasztalatokból, a láda negyedik pontját az innenső parton helyezzük el, hiszen jön még nagyvíz, és így hamarabb kereshetővé fog válni, mert innen hamarabb levonul az ár.
Átmenve a hídon a 
jelzésű turistaútról is készítünk egy képet.
Az látszik, hogy nem túl forgalmas, de legalább vízmentes. Az új ládának sokáig keressük a helyet, mire egy kidőlt fa alatt megfelelő helyre lelünk. Ezt a rejtést nem veszi észre avatatlan szem!
Környezetvédelmi megfontolások miatt, a mi ládánk egy befőttesüveg lett, hogy ne műanyaggal szennyezzük az erdőt. (Döntésünk, később hibásnak bizonyult, mert az üveg fém fedele a bevonata ellenére is korrodálódni kezdett, lehetővé téve a nedvesség bejutását a belsejébe. Így aztán a jól bevált, négyfülű ételdobozra tértünk át, mely kiváló szigeteléssel rendelkezik, ha rendesen visszazárják.)
Mindezek után, hazaérve még felviszem a ládaoldalra az új pontok és a régi pontok újramért koordinátáit, majd némi fazonigazítás után, április 19-én kereshetőre billentem a geoládát. Jöhetnek a megtalálók! Az elkövetkező hétvégeken többször is végig járjuk a területet, hogy minden rendben van-e és újabb fényképeket is készítünk. Ekkor a távolban egy nyulat és gólyát is látunk.
Többszöri látogatásunkat az is motiválja, hogy hihetetlenül jól érezzük magunkat ezen a csendes területen, ahol senkivel sem találkoztunk látogatásaink során. Remekül sikerül kikapcsolódni és feltöltődni. Öröm látni a növényzet újabb és újabb virágait és tavasz kiteljesedését. Ahogy melegszik az idő, megjelennek a rovarvilág képviselői is, lepkék, bogarak. Később vettünk egy túra GPS-t, ezért 05.29-én ismét kimegyünk Vé-vel, hogy pontosítsuk a korábban telefonnal kimért koordinátákat.
Meg kell mondanom, érdemi eltérés nincs a célműszer és a telefon által mért adatok között.
Rövidesen be is funak az első megtalálások. A visszajelzések alapján tetszésre talált a hely és a munkánk.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal 04.02-én:
28-as busz Tóth Árpád u. am. – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCBTO_1 – jelöletlen út – GCBTO_2 – jelöletlen út – GCBTO_3 – – Rákóczifalva, Napfény Étterem am.
Megtett távolság: kb. 17 km
Szintkülönbség: 225 m.
Átlagsebesség: 2,86 km/h (mozgásban 4,4 km/h)
A track letölthető innen.
Frissítés: Sajnos a terület 2025-re elvesztette tanösvény jellegét, így októberben a ládát megszüntettük.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Két napja megtaláltuk Budapest nyugati sarkát is, a négy sarkot felvonultató multiláda pontjai közül. Már csak a záróláda van hátra, ahol kiderül, hogy az egyes sarkokon talált jelszórészleteket milyen sorrendben írva kell logolni a sikeres megtalálásért. “A kör bezárul -Négy sarok” olvasásának folytatása
A múlt héten a 129-es busz Széher úti végállomásánál fejeztük be Budapest négy sarkát bejáró túránkat. Már csak a negyedik (nyugat)i sarok van hátra. Kihasználva, szabadságon vagyunk, ma ezt fogjuk megkeresni. “A negyedik sarok -Négy sarok” olvasásának folytatása
Ma folytatjuk a hétfőn általam a Ferencvárosi pályaudvarnál abbahagyott, Budapest négy sarkát bejáró utunkat. “Fraditól a negyedik sarok felé -Mindentudás Egyeteme” olvasásának folytatása
Kihasználva a Nemzeti Ünnep miatt áthelyezett pihenőnapot, folytatom az utam, mely Budapest négy sarka között vezet, feltárva az útba eső geoládákat. “Dunaharasztitól Ferencvárosig – Vae victis! (Jaj a legyőzötteknek!)” olvasásának folytatása
Ahogy mondani szokás “Ember tervez, Isten végez”. Leültem én tervezni, de amikor eldöntöttük, hogy gyalogosan járjuk végig a Négy sarkot, egy dologgal nem számoltunk, ezek pedig az autópályák, főleg az M0-s Budapestet körülölelő gyűrűje. “A második és harmadik sarok – Négy sarok” olvasásának folytatása
Ma, a február végén elkezdett, Négy sarok elnevezésű multi geoláda szellemében folytatjuk a Budapest négy sarkát bemutató pontok közötti út gyalogos bejárását. Akkor Rákospalotáig jutottunk, ma innen indulunk tovább. Vé “dáthás”, ezért otthon maradt, ugyanis a héten szabadságon vagyunk. Szerencsére Zoli szabadnapos, ezért Ő jön velem. “Rákospalotától Cinkotáig a Szilas-patak mentén – Szilas patak, Naplás-tó és Cinkotai-kiserdő” olvasásának folytatása
Volt egyszer egy geoláda a magyar geocaching hőskorában, mely Budapest négy, a fő égtájak szerinti “sarkait” mutatta be. Telepítése után röviddel kiderült, hogy mindjárt az első pontja a Fővárosi Vízművek védterületére esik, ezért megszüntetésre került. Később a rejtő némileg átdolgozta és új ládaként megjelentette. E multi felgöngyölítését kezdjük el a mai napon. “Az első (északi) sarok – Megyeri híd és Négy sarok” olvasásának folytatása
A következő túrát tervezve jöttünk rá, hogy Tolna megye részünkről nagyon elhanyagolt, mindössze egyszer jártunk ott, a megyeszékhelyen pedig sosem. Pontosabban én, sráckoromban egy Pécsre tartó buszos kirándulás során, a város fölött magasodó Szőlő-kilátónál megállva, rövid időt töltöttem e városban. “Menjünk Szekszárdra! – Szekszárd szívében és Szekszárdi kilátó” olvasásának folytatása
Tavaly decemberben már volt egy próbálkozásunk a Tábor-hegyi-barlang ládájának megtalálására, de akkor idő hiányában nem tudtuk alaposan átkutatni a helyet. Ma újra megpróbáljuk, ezúttal Zoli nélkül, Vé-vel kettesben.
Szerencsére mostanra megenyhült az idő, így ragyogó napsütés és pozitív hőmérséklet fogad bennünket. Decemberben alulról, a Királylaki út felől közelítettük meg a helyet. Most felülről próbálkozunk, így a Fenyőgyöngyénél szállunk le a buszról és a 
jelzésen indulunk el a szelíden emelkedő úton. A jelzést követjük, míg csak el nem érjük a 
-t, akkor átváltunk arra.
Ez az út nagyjából szintben vezet, ráérünk a téli, bár korántsem télies erdőt szemlélni. Az avart feketerigók zörgetik, a fákon cinkék keresgélnek és időnként egy-egy harkály kopácsolását is hallani. Szerencsére a Hármashatárhegyi út forgalmának zaja már mögöttünk maradt. Elérünk a Tábor-hegyi-barlangot ismertető táblához. Itt kezdődik a barlanghoz vezető út, mely meredeken ereszkedik lefelé. Hajaj! – gondolom – lefelé még csak-csak, de ezen vissza is kell majd jönni! Vének viszont a lefelével gyűlik meg a baja az őzike lába miatt. (Nem azért őzike, mert szőrös, hanem mert olyan vékony!) A barlang felett az út tesz jobbra egy kitérőt, így szerpentinezve nem annyira meredek. Megérkezünk a barlanghoz. Meglepődve tapasztaljuk, hogy a bejáratot elzárni hivatott rácsajtó nyitva van.
Lehet, hogy még a réges-régen itt élt kardfogú, barlangi kacsák hagyták nyitva? Mindenesetre beóvakodunk, bár Vé erősen ódzkodik az ilyen szűk és sötét helyektől (ellentétben velem, aki kedvelem a szűk és nedves helyeket). Bent viszont érdekes látvány fogad. A barlang teteje az idők során erősen erodálódott és több ponton átlyukadt. A lukakon átszűrődik a kinti napfény, így a barlang sötétjéből nézve, a csillagos éghez hasonlít a látvány, csak ezek a csillagok nagyok és szabálytalan alakúak.
Bent a falak színét nemcsak a bennük található ásványok és a rájuk telepedett növények színezik tarkára, hanem sajnos a graffitik is.
Még készítek néhány képet, majd a barlang előtt nyíló panorámára fordítjuk figyelmünket. Lábunk alatt Óbuda terül el. Sajnos, párás a levegő, de azért felismerünk néhány jellegzetes pontot.
Miután kigyönyörködtük magunkat, a láda kereséséhez fogunk. A GPS most is a barlang fölötti meredek sziklákhoz irányít, ahol egy hónapja Zoli is keresgélt. Az akkor megtalált jégkrémes doboz most is rögtön a szemünkbe ötlik, de már tudjuk, hogy nem ez az igazi láda. Tovább keresgélünk. Minden üregbe benézünk, de a meredek talajon, telefonnal a kézben, nagyon nehéz megállni. Lassan felérünk a turistaúthoz, de keresésünk nem jár sikerrel. Sajnos, ebből jelszó nélküli megtalálás lesz, mert többet már nem próbálkozunk! Ha a rejtő jóváhagyja a találatot, az remek, ha nem, akkor sincs baj, mert a látnivalót jelentő barlangot sikerült megnéznünk.
A 
jelzésen visszakapaszkodunk a -re és azon folytatjuk utunkat. Szintben megkerüljük a Felső-Kecske-hegyet, legalábbis a térképről így sikerül azonosítanom, majd újra találkozunk a 
jelzéssel.
Ezen megyünk tovább a Hármashatár-hegyre. A hegyet bemutató geoláda egy hárompontos multi. Első pontján található maga a láda. Sajnos azt a rejtektől távolabb, teljesen szabadon találjuk. Épségben van lehet, hogy a víz mosta ki a helyéről?
Mindenesetre logolás után, a fák ölelésében álló üregbe süllyesztve rakjuk vissza, hogy a víz ne tudja kimozgatni, az álcázáshoz pedig faháncsokat keresünk. Miután befejeztük tevékenységünket folytatjuk utunkat a Hármashatár-hegy csúcsa felé. Szerencsére az út szelíden emelkedik, szinte észrevétlenül érünk a bázisállomás antennája alá. Érintünk egy jó állapotban lévő geodéziai mérőpontot. Állapota meglepő, mert sajnos ezek közül a pontok közül a legtöbb nagyon rossz állapotban van. A támasztó betonelemek szétcsúszva, a referenciapont pedig elmozdulva vagy éppen hiányzik is. Ez pedig rendesen körül határolva és nem túl régen festhették újra.
Igaz, hogy napjainkban a geodéziai mérések már leginkább műholdak segítségével történnek, de ezekre a mérési alappontokra akár ipartörténeti szempontból is tekinthetünk, egyebekről nem is beszélve. A hegy tetején történelmünk egy más szeletének emléket állító objektum is található, ez pedig a főváros egykori légvédelmi gyűrűjének egy darabja, egy légvédelmi bunker. Itt található a multi 2. pontja.
Az eredeti felirat már nem olvasható, így a rejtő a bunker belsejében, a lépcső alatt írta fel a jelszórészletet. Természetesen, Vé kívül maradva “fedezi” tevékenységemet, míg én bemászva a bunkerbe, lefényképezem az itt is nehezen olvasható karaktereket. Elgondolkodunk, hogy nem lehetett könnyű a szolgálat itt télen, a hidegben. Most jó az idő, zavartalan a napsütés, érzésem szerint 10 fok körül is járhat a hőmérséklet, mégis a betonból árad a hideg. Én sem időzöm sokáig bent. A bunker alatt, a napsütötte domboldalon napfürdőt veszünk. A sok borongós, hűvös nap után jól esik ez a januári tavasz. Napozás közben a panorámában gyönyörködünk. Ezzel nem vagyunk egyedül. Mindenfelé beszélgető, napozó embercsoportokat látni. A bátrabbak még a fűre is lefekszenek napozás közben.
Míg Vé gyűjti a napenergiát, én megtekintem az egykoron itt lévő Hármashatárhegyi vitorlázó repülőtér emléktábláját. Igen, ez a lankás hegyoldal megkönnyíthette a gépek felszállását.
Miután Vé feltöltődött a napsugaraktól, elindulunk a multi 3. pontja felé, mely egy egykori határkő, ami a főváros akkori határát jelezte. A felirat ezen is megkopott, de második kísérletre sikerült a logolás. Lassan ereszkedünk lefelé a domboldalban, miközben élvezzük a szép, tavaszias időt.
A Szépvölgyi út felső végénél kötünk ki, mikor bevillan a felismerés (egy dézsányi vü vagy franciásan déjà vu), én már jártam itt! Méghozzá egyedül, amikor az “Erdei repülőtér” nevű ládát kerestem fel. Jó kis szeles nap volt az, a szél majd lerepített a szikláról!
Most is, mint akkor, a Szépvölgyi úttal párhuzamos erdei ösvényen jutunk vissza a Fenyőgyöngyéhez. Ma ismét remek nap áll mögöttünk!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
65-ös busz Fenyőgyöngye amh. vá. – – – – GCKBrl – jelöletlen út – – – 
– – GC3hat-1 – – GC3hat-2 – jelöletlen út – 
– GC3hat-3 – – – jelöletlen út – 65-ös busz Fenyőgyöngye vá.
Megtett távolság: kb. 7 km
Szintkülönbség: 677 m.
Átlagsebesség: 1,64 km/h (mozgásban 3,43 km/h)
A track letölthető innen.
Frissítés-1: A GCKBrl láda rejtője 2016.02.08-án jóváhagyta a jelszó nélküli megtalálásunk bejelentését, így ezentúl ez a láda is megtaláltként látszódik a térképen.
Frissítés-2: A GC3hat láda a megtalálásunk óta több ládagazda kezén is átment. A jelenlegi pontjai már máshol találhatók, mint amikor mi kerestük.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Az elmúlt hetekben leesett kevés hó végleg eltűnt. Napközben pozitív értékeket mérhetünk, ha nem is sokkal a 0 fölött. Párás időben szállunk le a vonatról Balatonudvari vasúti megállóhelyen, Hogy Vé-vel kettecskén induljunk a környék érdekességeinek felfedezésére. “A régmúlt emlékei a Balaton északi partján -Balatonudvari temető, Örvényesi vízimalom és Kövesdi templomrom és Almás-forrás” olvasásának folytatása
Végre beköszöntött az igazi januári, fagyos idő!. Az elmúlt napokban még lepelnyi hó is esett, ami nálunk gyorsan elolvadt, de reméljük, hogy mai célpontunk, Solymár környékén még látunk belőle valamit! “Azért a víz az úr – Vízesés” olvasásának folytatása
Arany János örökbecsű sorai a mai napon szerencsére nem igazak. Szikrázó napsütésre ébredtünk, mikor elindultunk Drégely várának, illetve ami maradt belőle, a romjainak felderítésére. Zoli is velünk tart. “Felhőbe hanyatlott a drégeli rom… – Drégely vára” olvasásának folytatása
Előző történetünket a szilveszteri koccintásnál hagytam abba, amikor a 2015-ös. száz feletti megtalálásunkra is ürítettünk egy pohár pezsgőt. Nos, nem csak azt határoztuk el, hogy az év utolsó napját ládázással ünnepeljük, hanem azt is, hogy lehetőleg január első napjaiban is ugyanígy kezdjük az évet.
Ehhez idén kedvező lehetőséget teremt, hogy január másodika szombatra esik, így nem kell dolgozni menni. Tegnap kihevertük az előző napi, késői fekvést és ma reggel friss erővel vágtunk neki az új év köszöntésének kesser módon. Nem csak mi vagyunk frissek, de az időjárás is, mert -7 °C-t mutat a hőmérő, mikor leszállunk a vonatról. Szerencsére Vé is jól felöltözött, csak alig-alig fázik.
Elindulunk a vasút mellett a 
jelzésen.
Egy idő után a vasút és a turistaút szétválnak és mi egy kis emelkedőn egy vadvédelmi kerítéshez érünk, melyen a megszokott létrás megoldás vezet keresztül. A létra kissé romos állapotban van, ezért Vé meglehetősen félve vág neki az átmászásnak. Baj nélkül átjut, következem én. Nekem is sikerül abszolválnom a feladatot, így a kerítés mellett, a túraúton megyünk tovább. Rövidesen élesen jobbra kanyarodik az út és nekivágunk kedvenc terep mintázatomnak, az emelkedőnek. Kb. 1 km alatt, mintegy 80 m szintkülönbséget győzünk le. Miután felértünk a tető közelébe vízszintesre, majd enyhén lankásra vált az út. Közben időnként őzek és szarvasok váltanak át előttünk. Persze fényképezni nincs idő, mert mire elővenném a gépet, addigra már az út másik oldalán lévő erdőrészben vannak. A fényképezőgép is fázik, kissé nehezen kapcsol be, így többszörösen is nehézkes a fényképezés. Érdekes, hogy a lombozat nélküli erdőben is milyen gyorsan köddé tudnak válni ezek az állatok! Marad tehát az a kis idő a megfigyelésükre, míg kellő távolságra, átmennek előttünk az úton. A Juharos-hegy (a láda neve is erre utal) tetején, már nem kell sokat menni és a geoláda közelébe érünk. A Gödöllői-dombság legmagasabb pontjainak egyikén tartózkodunk.
Egy másik ilyen nevezetes ponton, a Margitán is jártunk már májusban.
Sajnos kilátás, akárcsak ott, itt sincs, mert erdő vesz körül bennünket. A GPS jel kissé ugrál, így bolyongunk egy keveset, mire magára talál, mi meg a segítségével a ládára egy mohás fatönk alatt. Kissé kilátszik a rejtekéből, ami azért gond, mert a környéken sarjazás folyik és a favágók, ha megtalálják, nem biztos, hogy békén hagyják.
Mi mindenesetre igyekszünk alaposabban visszarejteni. Míg én a ládával és a logolással bajlódok, Vé ismét fázni kezd.
Elindulunk visszafelé és útközben ráérősen nézelődünk. Jobb oldalt vadvédelmi kerítés fut, mely villanypásztorral biztosítja a mögötte lévő termőföldet. Felfedezek egy elektromos dobozt is az egyik fán, ami napelem segítségével táplálja a mellette lévő kamerát. Már az erdőben is figyel a nagy testvér! Érdekes, hogy mennyi többtörzsű fa található errefelé. Ha a tövük közös is, akkor magasabban ágaznak el, vagy a magasban fonódnak össze. Érdekes volna erről egy szakember véleményét meghallgatni!
De csak mi ketten vagyunk az erdőben, mások otthon melegszenek és élvezik a többnapos munkaszünetet. Az úton lefelé könnyebben haladunk, bár a lejtőt meg Vé nem szereti. Elérünk a vadvédelmi kerítés létrájához. Úgy döntök, hogy megörökítem Vé-nek a kerítésen történő átmászását. Két fénykép után látom, hogy kifejezőbb lesz, ha videón rögzítem a látványt. Sajnos erre a weboldalra nem tudok videót feltölteni, így csak otthon szórakozunk a látványon. Átérve, Vé büszkén integet a közben lecsúszott sapkája alól kikandikálva.
Következem én. Ezt Vé fotózza.
Miután mindketten teljesítettük a szertorna számot, megyünk vissza a jelzésen, a Besnyői-patakig, ahol ráfordulunk a keresztező 
jelzésre.
A Máriabesnyői Bazilika alá érünk. Ez nevezetes búcsújáró hely, most azonban minden csendes. A geoládát a parkoló szélében, egy fa mellett, néhány kiürült üveg társaságában, kővel álcázva találjuk. Annyira gyenge a rejtés, csoda, hogy még nem tűnt el!
Gyors logolás után tovább állunk. A Bazilika zárva, sok nézelődéshez pedig nincs kedvünk a hidegben. Pedig már “csak” -6 °C van így dél tájban! Utunk a temetőbe vezet, nem mintha elérkezett volna a mi időnk, hogy megpihenjünk. A máriabesnyői temető több dologról is nevezetes. Az egyik, hogy itt nyugszik gróf Teleki Pál, a vitatott megítélésű, egykori miniszterelnök.
Az ő Budapestről száműzött szobrát szeptemberben láttuk Balatonkenesén.
A másik nevezetesség a díszes cigány sírok, melyek különösen így Karácsony táján látványosak, ha lehet egy sírral kapcsolatban ilyet mondani. Valóban, ahogy befordulunk a temető kapun, leesik az állunk, olyan parádés látvány fogad. A sírokon komplett feldíszített karácsonyfák állnak. Különösen a gyermeksírok látványosak. Itt még játékokat is látni.
Megyünk a dombra vezető lépcsősoron és jobbra-balra tekingetünk álmélkodva. A domb felső részén, aztán találunk egy nemzetiszínű szalagokkal díszített sírt, amiben Teleki Pál nyugszik.
Kissé sietősebbre vesszük a lépéseinket, mert ugyan már “csak” -5 °C-t mutat a hőmérő, de rövidesen jön egy vonat és nincs kedvünk még egy órát toporogni a hidegben a következőig. Teleki sírjától a temető széli kis fasorhoz vezet utunk, ahol a geoláda rejtőzik. Gyors logolás és irány a vasúti megállóhely! Közben egy gyors szelfi a jövőbe tekintő orcámról.
Hát, ezt a szelfizést még gyakorolni kell! Lefelé menet a Bazilika környékén még lövök pár képet a környezetről és úgy határozunk, hogy ide egy melegebb napon még visszatérünk alaposabban körülnézni.
A vonatot szerencsésen elértük és robogunk hazafelé. Jól esik a FLIRT által nyújtott meleg környezet.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
Máriabesnyő vm. – – Gcjuha – – – jelöletlen út – GCMBB – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCMALE – jelöletlen út – – Máriabesnyő vm.
Megtett távolság: kb. 11 km
Szintkülönbség: 458 m.
Átlagsebesség: 2,46 km/h (mozgásban 3,8 km/h)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés-1: A GCjuha láda 2018-ban új ládagazdához és új rejtekbe került.
Frissítés-2: A GCMBB láda is új ládagazdához került és a rejtés is virtuálissá lett alakítva.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Karácsony után megérkezett a Szilveszter is. Miután nem vagyunk nagy bulizók, tavaly úgy döntöttünk, hogy az év utolsó napját lehetőleg a geoládázásnak szenteljük. Ennek jegyében érkeztünk Kőbánya-Kispest vasútállomásra. “Évzáró ládázás Kőbányán – Tó a városban és Csősztorony” olvasásának folytatása
Végre itt a Karácsony és ami nekünk különösen érdekes, a Geokarácsony! “Debrecenbe kéne menni… – Geokarácsony 2015 és Haláp-Hármashegy” olvasásának folytatása
Nagy napra ébredtünk ma, Zoli fiam 21 éves lett! Már az USA-ban is nagykorú lenne, nemhogy hazánkban. Remélem, lassan a feje lágya is benő! Ilyen jeles napot, miként is ünnepelnénk máshogy, mint geoládázással. Ma Óbudát és hegyvidékét keressük fel. Zoli Budapesten csatlakozik hozzánk és meglepetésünkre Télapó sapkában. Persze, hiszen Őt is a Télapó hozta. “Óbudai séta a szülinapos Télapóval -Eső esetére, Vezess óvatosan!, Katonavárosi Amfiteátrum, Pálvölgyi és Mátyás barlang, Kőtaraj és Tábor-hegyi barlang” olvasásának folytatása
Felénk napok óta reménytelenül esik az eső. Az előrejelzésben viszont láttam, hogy a Bakonyban ma nem lesz csapadék, sőt csodálatos módon, a szél is az általam elviselhető mérték alatt marad. Csak nagyon gyenge légmozgás várható, ami a Bakonyban évente mindössze pár napon fordul elő. Irány hát a Bakony! “Nem láttuk Pápát – Pápalátó és Hódos-éri Likas-kő” olvasásának folytatása
Tulajdonképpen ma az Északi Zemplénbe készültünk ládázni, de egész héten olyan bizonytalan volt az időjárás előrejelzés, hogy amikor hajnali(?) negyed kettőkor felkeltünk, még egyszer ránéztem a friss előrejelzésre és ott bizony az általam elviselhetőnél élénkebb szelet jeleztek. Sajnos a rossz tüdőm miatt egy bizonyos szélsebesség felett fulladok, ezért más célpont után kell nézzek. Így került a képbe Békéscsaba, ahol még ma délelőttre nyugodt időjárást jósoltak. Viszont Békéscsabára csak 5 óra után megy az első vonat, ezért szépen visszafeküdtünk aludni még egy-két órát. Még alig világosodik és mi már le is szálltunk a vonatról.
Elindulunk a városközpont felé a lustán ébredező városban. Nincs nagy tolongás az utcákon, lehet haladni. Egy nagy áruháznál balra fordulunk és megindulunk kifelé a városból. Közben egyre élénkül a forgalom. Sokan, láthatóan munkába igyekeznek, mások üres cekkerekkel tartanak a piac vagy a boltok felé. Később rákanyarodunk a Szarvas felé vezető útra. Lassan elmarad a lakóterület és inkább ipari jellegű építmények vesznek körül bennünket. Az Alsókörgáti zsilipnél átmegyünk az Élővíz-csatorna hídján és tulajdonképpen innen már a célunkhoz vezető töltés mellett vagyunk, amint ez a Csabai Körtúra ismertető táblájáról kiderül.
A jelzést követve még az aszfaltozott úton haladunk, de egy körforgalom után a jelzés felvisz a töltésre.
Innen aztán kezdődik a csoda. Gyönyörű út látszik előttünk, amíg csak ellátunk. A töltést beborítják a szegélyező fákról lehullott sárga levelek. Végig vastag és folyamatos avarszőnyegen lépdelünk, de lépteink zaja nem hallatszik, olyan sok a hullott levél a lábunk alatt. Gyönyörű az egész! Ha még sütne is a nap egy aranyozott úton járnánk! Bár egyikünk se Dorothy, önkéntelenül az Ózból megismert dalt dúdoljuk: “Mindig a sárga úton…”. A nyugalom viszont tökéletes. Csak a hulló levelek halk nesze hallatszik. Néha ugyan átszüremlik a csatorna túlpartján vezető országútról az elhaladó járművek hangja, de olyan távolinak tűnik az egész.
A fiatalabb fák között itt-ott odvasabb öregebbek is állnak. Látszik, hogy ez a csendes víz időnként komolyabb mennyiségben is jelen tud lenni, ez pedig nem tesz jót a tölgyeknek. Némelyik fát szinte már csak a kérge tartja.
A viharok sem tesznek jót ezeknek a fáknak. Több lehasadt ággal is találkozunk, illetve több helyen látszik az ember beavatkozása, ahogy ezeket a lehasadt ágakat lefűrészelték, hogy járható maradjon az ösvény.
Séta közben Vé jelzi, hogy nedvesedik a lába. Megnézem és bizony, a cipő talpán egy vékony repedés fut végig, itt szivattyúzza fel a vizet a nedves avarból, fűből. Nincs mese, új túracipőt kell venni! Az övé így is tovább bírta, mint az enyém. Ugyanis a ládázós életünk kezdetekor egyforma gyártmányú cipőt vettünk. Az enyémről a mintázat kopott le, alig két év és kb. 1 000 km alatt. Ahogy az úton haladunk, látunk egész komoly méretű facsonkokat is.
Annyira csodáljuk a folytonosan elénk táruló látványt, hogy szinte észrevétlenül érünk utunk első állomásához, a Bandika-fához. A geoláda oldalról tudjuk meg, hogy ez a fa a környéket birtokló Wenckheim család, Bandika nevű kisfiáról kapta nevét, aki lezuhant a fáról és mozgássérültként élte le az életét. A fa tekintélyes méretű, törzs kerülete 550 cm.
Hajdan népszerű kirándulóhelye volt ez a városnak. Az egykori munkásmozgalmi összejöveteleket is itt tartották, ennek egy emlékművet is állítottak, de az mára teljesen lepusztult. Egyébként is a régi piknikező helyet lassan visszafoglalja a természet. Csak egy ösvényen lehet még a fát övező kis rétet megközelíteni. A méretének illusztrálására Vé megpróbálja átölelni, nem sok sikerrel.
A geoláda logolása és az ilyenkor már szokásos ajándékunk, a karácsonyfadísz dobozba helyezése után, megyünk tovább a következő nevezetes fa, a Cimbora-fa felé. Nem kell sokat menni, csak vagy 300 métert. Ennek a nevének eredete már bizonytalanabb. Valószínűleg a régi öregek cimboráltak alatta nevezetesebb napokon és az aratásból hazamenet. Odaérve elámulunk a hatalmas méretein. Ennek kerülete 750 cm. Sokáig Békés megye legvastagabb fájaként tartották számon ezt a fehér nyárfát, de nemrég találtak egy vastagabb példányt, így a második helyre szorult.
Bár a csatorna felőli oldalát villám sújtotta, a másik fele ép és egészséges. Egy lehasadt ágával belekönyököl a vízbe. Szinte látjuk benne az öreg embert, amint fáradtan letámaszkodik kicsit pihenni.
Vajon meddig bírja még? Miután kellő tisztelettel megcsodáltuk az öreget, elindulunk a töltésen visszafelé. Az Élővízen átvezető egyik kis híd közelében vadrécék úszkálnak. Ezeknek is vizes a lábuk, mégsem panaszkodnak – mondom Vének, aki szerencsére menetközben termel annyi hőt, hogy kevésbé fázik a lába, de ha megállunk, azonnal érzi a novembert. A récékről csinálok egy gyors fényképet és már indulunk is tovább.
Útközben még rácsodálkozunk egy-egy különösen szép részre.
Visszaérve a városba, az Alsókörgáti zsilipnél, maradunk az Élővíz-csatorna partján. Utunk csendes kertvárosi utcán vezet. Itt is szép a part, de nem annyira, mint a töltésen. Azért akad itt is látnivaló főleg, hogy a nap átdereng a felhőkön
A Széchenyi-ligetet elhagyva megcsodáljuk az ország egyik legnagyobb egykori gőzmalmának épületét. Impozáns látvány. Kicsit arrébb már látjuk a következő geoládának helyt adó kisvonati szerelvényt.
A környéket egykor behálózták a keskeny nyomközű gazdasági vasutak. Ennek állít emléket az itt kiállított szerelvény. A ládaoldalon találunk néhány fényképet arról, milyen állapotban is voltak a járművek, mielőtt felújítás után ide kerülhettek. A kis területet egyébként a “Turisztikai Főpályaudvar névvel illetik. Mondhatnánk, hogy intermodális csomópontról van szó, hiszen az Élővíz-csatornán horgonyoz egy állóhajó is, mely rendezvényeknek ad helyet.
Na és persze gépkocsi parkoló is van a közelben, az autóbusz megállóról nem is beszélve. Teljes az intermodalitás.
A vasúti szerelvényhez érve, leesik az állam. Olyan szinten újították fel ezeket a járműveket, hogy még a fővizsga jel is rajtuk van. Majdnem napra pontosan, fél éve történt.
Már csak K-vizsga kellene rájuk és akár közlekedhetnének is! Alaposan körbejárjuk a nem olyan kis szerelvényt. Legalábbis a C-50-es mozdonynak két ilyen négytengelyes kocsi még az Alföldön is komoly terhelést jelentene, de itt szoborként kiállítva belefér a dolog. A kocsiban egyébként turisztikai információs központ es egy büfé üzemel, de jelenleg zárva van.
Megkeressük az ügyesen, egy lemezdarab segítségével, az egyik kocsi alvázán rögzített geoládát, majd indulunk vissza az állomásra. Útközben még betérünk az egyik áruházba, hogy Vének száraz zoknit vásároljunk. Minden tiszteletem az övé, hogy nedves lábbal végig csinálta ezt a túrát. Mivel a vonatig még van majdnem egy óránk, betérünk az állomással szemben lévő barkácsáruházba, hogy Szolnokon ne kelljen kibuszozni az otthoni munkához szükséges anyag megvételéhez. Kellemeset a hasznossal összekötő útnak bizonyult a mai! Egyébként jó volt az időjárási előrejelzés. A vonatunkra várva, feltámad a szél. Jön a hidegfront, ami legalább kisöpri ezt a szürke időt a Kárpát-medencéből!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
Békéscsaba vá. – jelöletlen út – – GCBAFA – – Cimbora-fa – – jelöletlen út – GCBTFM – – OBI Áruház
Megtett távolság: kb. 15 km
Szintkülönbség: 145 m.
Átlagsebesség: 2,91 km/h (mozgásban 4,2 km/h)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
A címben feltett kérdésre a mi rövid válaszunk: Igen! “Jártál-e már kráterben? – Kráterben! és Vasutas város Mária-kegyhellyel” olvasásának folytatása
Ifjúkorunk ikonikus filmje volt a “Másfélmillió lépés Magyarországon”, mely az Országos Kéktúra akkori útvonalán kalauzolta végig a nézőket. Lelkesen lestük a sorozat egyes részeit és bennem megfogalmazódott, hogy ezt az útvonalat végig kell járni! “Ahonnan egykor a Kéktúra indult – Szent Vid kápolna és Borha-forrás” olvasásának folytatása
Rég voltunk Budapesten, így ma egy kis fővárosi városnézésre határoztuk el magunkat. Mivel már megtapasztaltuk, hogy a túl sok láda adta látnivalók idővel összefolynak emlékezetünkben, illetve kevésbé emlékszünk a részletekre, így a felkeresendő ládák számát ötben maximáltuk. “Budai séta, mely Pesten ér véget – Legenda, Budai Arborétum, Kincs a föld alatt, Szobor, kápolna, kereszt és Gobbi Hilda” olvasásának folytatása
Máris előrebocsátom, hogy a kiemelt képen nem Dobos úr, hanem Zoli fiam látható, akinek a gerincre felmászva, még maradt ereje a kidőlt fára is felkapaszkodni. “De, ki az a Dobos úr? – Dobos úr” olvasásának folytatása
A múlt héten nyugatra indultunk, ezen a hétvégén keletre fogunk. Ma Nyírbátorba és onnan jövet, egy debreceni geocaching rendezvényre látogatunk el. “Sárkányok és ládászok -Nyírbátor, Nyírbátorban, Báthoryak nyomán, Eseményjáró Geovödör és 10. KMGT (Kelet-Magyarországi Geokesser Találkozó)” olvasásának folytatása
Véget ért a balatoni főszezon, így már mehetünk a nagy lavór környékére ládázni. Mostmár nyugodtan lehet az utcákon és a parton közlekedni, nem akarnak minden lépésnél a lábunkra lépni. “Formák és színek – Boglári gömb, Vörös & Kék, Fischl Ház és Bugaszegi Téglagaléria és Történelmi Emlékpark” olvasásának folytatása
A nyár végi szabadságot kihasználva újra úton vagyunk, ezúttal Pátyra. “Pátyolgatás – Pátyi domb, Páty Főkúti Parkerdő és Pátyi kőbánya” olvasásának folytatása
Újra szabadságon vagyunk. Az elmúlt hétvégeken az időjárás nem kedvezett, de most szép időt ígér a meteorológia. Irány Budakeszi környéke! “Barangolás Budakeszi környékén – Mamutfenyők, Az öreg bánya, VadasPark és Budaszentlőrinci pálos kolostor romjai” olvasásának folytatása
Az ünnepi, hosszú hétvégét még megtoldottuk pár nap szabival, így ma, hétfőn indulunk ismét útnak. Az időjárás végre megnyugodott, elmúlt a hőség és megszűntek az esők is. Ragyogó napsütést ígért mára a meteorológiai előrejelzés, így jókedvűen vágunk neki, hogy Pécsig meg se álljunk. (Na jó, egyik vonatról a másikra, álló helyzetben szálltunk át.) 
“A hely, ahol a civil összefogás győzött – Kilátóhelyek a Mecseken” olvasásának folytatása
Budapest és Veszprém között vonatozva, Öskünél minden alkalommal megakadt a szemünk a dombtetőn álló kerek épületen. Az első gondolatunk, az volt, hogy: Jé, egy gombaház! Ez azonban valószínűleg csak azért született meg a kobakunkban, mert anno, még zsenge korú gyermekeinkkel együtt túl sok Hupikék törpikék rajzfilmet néztünk. A második nekifutásra, inkább egy lapátjait vesztett szélmalom rémlett fel előttünk. Aztán, egyszer megláttam a vékonyka kettős keresztet a tetején, így kiderült, hogy egy templomról vagy inkább kápolnáról van szó. “Csak nem egy gombaház? -Ösküi Kerek és Péti dombok” olvasásának folytatása
Még tart a hőség. Folyamatos a hőségriadó már hetek óta. Nem utazunk hát sehova, maradunk Szolnok közelében “Maradunk Szolnokon – Élő- és Holt-Zagyva” olvasásának folytatása
Visszatért a hőség. Ismét hőségriadó riaszt bennünket attól, hogy messzebbre utazzunk. Mivel két hete nem sikerült belogolni a Szolnok Belvárosi Séta nevezetű ládát, ezért annak gyanús pontjait járjuk újra. Na meg, hogy gyűljön is a megtalálások száma, hozzácsapjuk az In memoriam szolnoki vár elnevezésű geoládát is. Úgyis útba esik. “Újra hazai pályán – In memoriam szolnoki vár és Szolnok Belvárosi Séta” olvasásának folytatása
A héten volt a harmadik évfordulója annak, hogy Zolival megtaláltuk az első geoládánkat . Azóta Vé is csatlakozott hozzánk állandó csapattagként. Sőt Zoli iskolai és egyéb elfoglaltságai miatt, jellemzően már Ő a társam a ládakeresésekben. Ma is kettesben indulunk el a Pécs melletti Jakab-hegyre. “Kezdődik a negyedik év – Nyugati sziklafal és Zsongor-kő kilátó, valamint Bika-dombi Farkas-forrás” olvasásának folytatása
Július közepén járunk, tombol a nyár. A hőségriadók folyamatosan követik egymást, semmi felüdülés. Mostanra már vörös, azaz a legmagasabb fokú riasztásnál tartunk, ezért úgy döntünk, hogy Szolnokon maradunk, mert a közösségi közlekedés is bizonytalanná vált. A vasúton egymást érik a meghibásodások, (biztosítóberendezés, járművek, síntörés, felsővezeték zavarok, stb),. így nem merünk messzebb utazni. A kocsikban tapasztalható szauna sem igazán vonzó. “Hazai pályán -Szolnok, Tiszaliget; Szolnoki Tiszavirág híd; Csepp park és Szolnok Belvárosi Séta” olvasásának folytatása
Mára hőségriadót hirdettek. Mivel az már korábban bebizonyosodott, hogy ilyen melegben nem bírunk komolyabb szintkülönbséget teljesíteni, ezért valami sík területet kellene keresni – vélekedtünk egyhangúan. Választásunk fővárosunkra esett. “A kessernek nem árt meg a hőség! (de) – Mátyás király udvarában, A 0 kilométerkő és Dr. Kresz Géza Mentőmúzeum” olvasásának folytatása
A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart. “Simontornya kívül-belül – Simontornyai dombok és Simontornyai vár” olvasásának folytatása
Miután a múlt héten megújítottuk szent fogadalmunkat, miszerint főszezonban kerüljük a Balatont, ma mondanom sem kell, már kora reggel a nagy lavór felé visz a vonat bennünket. Sőt, ha az első betervezett geoláda rövid nevét nézzük (GCDUGO), akkor lavór helyett kádnak is nevezhetnénk, hiszen a kádnak van dugója.
Tehát, Siófokon szállunk le a vonatról, itt található ugyanis a Balaton “dugója” és lefolyója, a Sió-csatorna. Pontosabban fogalmazva, innen indul. Az állomástól nem is kell messzire mennünk és már a csatorna partján állunk. Viszonylag korán érkezünk, hogy e forgalmas helyen, mugli-mentesen keresgélhessünk. Na, meg a reggeli hűvös is jól esik, mert mára még a múlt hetinél is rekkenőbb hőséget ígért a meteorológiai előrejelzés. A hőmérséklet meghaladhatja a 36°C-t is! Legelőször is a helyszínt vesszük szemügyre. Sokan nem találják a ládához a lejáratot, ugyanis a csészét a csatorna falában egy üreg rejti. Ehhez a vízrajzi tábláig kell elmenni, ahol egy lépcső vezet le az alsó keskeny peremre, amin végigballagva megközelíthető a láda. A keskeny peremet meglátva Vé máris dönt, Ő inkább felülről szurkol nekünk, mondhatni majd “szemmel tart” bennünket, nehogy beessünk a vízbe. Ennek van is némi esélye, mert a keskeny szegélyen horgászok ülnek sorjában, mint fecskék a távíró dróton. Zolival elindulunk a lépcsőn, majd a peremen és igen nagy tiszteletnek örvendünk, mert mindenki feláll jöttünkre. Nem győzzük megköszönni. Most látszik, hogy milyen jó, hogy Vé-t a megfelelő koordinátán hagytuk, mert a csatornában elég gyengécske a GPS vétel, így Őt figyelve, tudjuk, hogy megérkeztünk.
Elkezdek az egész töltés hosszában húzódó résben tapogatózni. Hirtelen, sziszegve egy termetes sikló csusszan ki és veti magát a vízbe. Húúúú, rendesen beszaladt a gatyamadzag! Nem tudom a sikló vagy én ijedtünk-e meg jobban. Szerencsére több akadály nem merül fel, a doboz gyorsan megkerül. Logolunk, közben a pulzusom is visszaáll a normális szintre. A helyszínen készült fényképeken látszik, hogy a madarak is kedvelhetik ezt a helyet, mert fészek maradványok látszanak a képen. Lehet, a sikló is ezért látogatott ide.
Visszaaraszolunk a peremen, miközben újra felállítjuk a horgászokat, némi morgást kiváltva ezzel. Ennyit a tiszteletről. A lépcsőhöz érve, egy pecás megkérdezi, hogy megtaláltuk-e azt, amiért jöttünk, mert előző délután járt ott egy lány, aki nem. Megnyugtatjuk, hogy mi ügyesebbek voltunk és megtaláltuk. Közben eljátszom a gondolattal, ha a lány találja meg a siklót, micsoda visítás lett volna. A halak nemcsak a Sióból, de még a Balatonból is kiugrálnak! De aztán elhessegetem eme gondolatokat lehet, hogy egy igazi amazon járt erre, kevésbé ijedősen, mint én. Miután visszaérünk Vé-hez, beszámolunk a kalandunkról, majd szemügyre vesszük a csatorna túlpartján sorakozó vasakat. Ott van a téli kikötő és egy hajójavító műhely.
Miután megnéztük az objektumot, elindulunk a hajóállomás felé, mert ládázásunkat a Tihanyi-félszigeten fogjuk folytatni. Közben vetünk egy pillantást a vízrajzi adatokat tartalmazó táblára, amiből nem sok látszik, annyira gyenge a számokat alkotó szegmensek fénye. Éjszaka, biztosan jól látszik, állapítjuk meg.
A kikötőben bent áll a Füred nevű katamarán, a Balaton legújabb személyszállító hajóinak egyike. Reméljük, hogy ezzel fogunk átjutni a nagy vízen.
Az indulásig még van idő, így Vé és Zoli letelepszenek egy padra, míg én elmegyek megváltani a regisztrációs jegyet. Majd visszatérek, hogy összegyűjtsem a családtól az arcképes utazási igazolványokat, mert a pénztáros néni ragaszkodik hozzá, hogy sorszámukat feltüntesse a jegyen. Miután másodszor is visszatérek a családhoz ismét a túlparton álló hajók tanulmányozásába és fényképezésébe fogok. Na, meg persze a Füredébe, de az árnyékok és a sok reklám felirat miatt ebből nem sok látszik.
Lassan eljön az indulás ideje, felszállunk a hajóra. Jól gondoltuk, a Füred visz át Tihanyba. Érdekes végig nézni a manővert ahogy a nagy hajó eltávolodik a parttól, majd lassan megfordulva, a nyílt víz felé veszi az irányt. Valószínűleg már a korszerű, forgatható hajtóművel látták el, mert képes oldalra is mozogni.
Időközben jó meleg lett. Kifejezetten jól esik a vízen fújó szél, valamint a menetszél hűtő hatása. Fényképezünk és a stílszerűen kalózkendőt viselő Zoli, a hosszú karjai segítségével, lő egy családi szelfit is.
Nagyon gyorsan átérünk a vízen. Kiszállva. megcsodáljuk az itt tartózkodó nosztalgia hajót, majd elindulunk, hogy a Magyar-tenger nevű multi által ajánlott helyeket bejárjuk.
A szerpentinező 
-ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
A kis családom még otthon megígértette velem, hogy ládázás után fürdeni fogunk. Én ezt már el is kezdtem. Mire felérünk a meredek úton, szakad rólam a víz. Szerintem, a hőmérséklet már közel jár a 30 °C-hoz. Korábban jártunk már Tihanyban, pontosabban a félszigeten, ma egy másik részét fogjuk bejárni. Átmegyünk a településen, ahol mindenütt hatalmas tömeg hömpölyög. Ismét elgondolkodom biztos, hogy főszezonban kellett idejönnünk? Persze fürdeni, most a legalkalmasabb. Szerencsére, lassacskán kiérünk a településről és az utunk ismét emelkedőre vált, egyelőre csak szelíden. Az első megállónk (a multi első pontja) a szélmarta sziklák.
Ezek úgy keletkeztek, hogy a szél, a lávaömlés során felszínre került bazalt kemény rétegei közül kifújta, az eső kimosta a puhább rétegeket, ezáltal igen érdekes alakzatokat hagyva hátra. Az itt elhelyezett padok egyikénél, letelepszünk, hogy némi vizet vegyünk magunkhoz. Közben csodáljuk a kibontakozó panorámát. Megtekintjük a Külső- és Belső-tó látványát, majd mivel sehol egy árnyék, a nap pedig rettenetesen tűz, gyorsan tovább is állunk.
Egy kis erdőn át (ez a neve is, Kiserdő) visz az út, némi enyhülést kínálva az árnyékával, később a szőlőkhöz érünk. Elmegyünk egy levendulás mellett, de az már elvirágzott. A szőlő pedig még éretlen, pedig jól esne most a melegben legelészni kissé. Persze a nap ismét árnyékmentesen ér bennünket. Ami jó a szőlőnek, az nem jó nekünk. Mi, máris aszalódunk.
Az út egy majorság mellett visz el, vagy talán keresztül rajta. Itt sok kessernek volt konfliktusa a házőrző ebekkel, de most megkötve hűsölnek az árnyékban. Igazuk van, minek ilyen melegben ugrálni? Begyűjtjük a jelszó részletet és megyünk tovább. Az út emelkedik, mert a Csúcs-hegyre kell felmásznunk, mely bő 40 méter emelkedőt jelent.
Felküzdjük magunkat és ismét rácsodálkozunk a Balaton látványára, amivel nem lehet betelni. Ezzel teljesítettük is ezt a multit. Begyűjtve az utolsó jelszórészletet, logolunk és megyünk tovább.
A megpróbáltatásaim azonban nem értek véget. Továbbra is emelkedik az út és a már 35 °C körüli híg levegőben, a rossz tüdőm egyre nehezebben küzd meg az oxigéncsere feladatával. A pulzusom is egyre magasabb. Eléri a határértéket jelentő 160-as ütésszámot, majd a 180-t is. Egyre sűrűbben kell megállni, hogy megvárjam, míg visszaesik. Szerencsére, eleinte van miben gyönyörködni. Fényképezni azonban már nincs erőm, csak a levegőért küzdök. Később, szerencsére lejtmenetbe kapcsolunk, itt már folyamatosabban tudok haladni. Azonban újabb dombon kell átmásznunk. Ezen a részen már csak fától fáig osonok és nekik dőlve várom, hogy a szívverésem csendesedjen. Komolyan rosszul érzem magam és még bőven van hátra az útból. A tervezettnél jóval lassabban haladunk a sok kényszerpihenő okán. A fürdésből semmi sem lesz ma, állapítja meg kis családom. Sajnálom őket és titokban azért imádkozom, hogy csak eljussak a révig. Jó 50-60 méteres szintkülönbséget küzdünk le. Már erősen délutánba hajlik az idő, mire ismét ereszkedni kezd az út. Ezen a részen végre tudok haladni, csak néha kell megállni pihenni. A Club Tihany területe fölött járunk, amikor a telefon kijelzőjére pillantva látom, hogy az utunkba esik egy be nem tervezett geoláda, az Újlaki templomrom. Jó ok a megállásra, kis pihenésre.
Szeretjük a régi templom romokat, különösen az Árpád-koriakat, így gyorsan letöltöm a láda adatait és nekiállok keresni. A család a fáradtságtól lerogy az út menti kövekre. Én most, hogy már kapok levegőt, valósággal újjászülettem. Egyedül indulok megkeresni a csészét. Ez igen gyorsan sikerül. Már találkoztunk hasonló rejtési módokkal. A tempómat a növényzetből felvert szúnyog amazonok is serkentik. Izzadt bőröm valóságos terülj-terülj asztalkát kínál számukra, mind utánam erednek. Kirohanok a bozótból, szinte futtában logolok. A család is észbe kap, gyorsan veszik a holmijukat és tempósan elindulunk a lefelé vezető úton. Tulajdonképpen, majd otthon megnézzük, mit is találtunk. Pedig jó lett volna kicsit még érezni a hely hangulatát! A Club Tihany területére nyílik a turistaút vége, ilyet sem láttunk még! Szépen becsukjuk a kaput magunk mögött és kíváncsian várjuk, mit szólnak majd a portán. Az őrök azonban ránk sem hederítenek. A kapun kilépve a szomszédos élelmiszerbolt felé vesszük az irányt, ugyanis az összes vizünk elfogyott. Innen már csak egy rövid séta a rév területe. A komp bent áll, már lehet is felszállni. Újra a Balatonon hajókázunk, de most a fáradtságtól kissé letargikusan szemléljük a vizet. A Szántódi révtől még egy 2.5 km-es út áll előttünk a Szántód-Kőröshegy vasútállomásig. Leszállva a kompról, tempósra vesszük lépteinket, mert rövidesen jön a vonat. Sík terepen, milyen gyors tudok lenni! Persze ebben közrejátszik az is, hogy így estefelé már elmúlt a kánikula és a nagy lavór/kád felől kellemesen hűs szellő fújdogál. Pár perc múlva a vonat is jön, sőt le is tudunk ülni, mert Siófok után már állnak az utasok. Jó döntés volt erre jönni!
Az viszont biztos, hogy kánikulában többé nem indulunk el hegyes terepre. A leckét megtanultuk. Tisztában kell lenni a korlátainkkal.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
1. szakasz: Siófok vá. – jelöletlen út – GCDUGO – jelöletlen út – Siófok hajóállomás
2. szakasz: Tihany hajóállomás – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCMaTe_1 – – GCMaTe_2 – – jelöletlen út – GCMaTe_3 – jelöletlen út – – GCMaTe_4 – 
– GCUJTE – – Tihany rév
3. szakasz: Szántód Rév – – jelöletlen út – – jelöletlen út – Szántód-Kőröshegy vá.
Megtett távolság: kb. 2 + 11 + 3=16 km
Szintkülönbség: 16 + 788 + 19= 823 m.
Átlagsebesség: 1,28 + 1,62 + 4,0 km/h (mozgásban 4,1 + 3,28 + 4,6 km/h)
A track letölthető:
Frissítés 1: 2021-ben a siófoki zsilipet elkezdték átépíteni, így a rejtés helye építési területre került, ezért a láda új helyre költözött.
Frissítés 2: Ugyancsak 2021-ben a GCMaTe láda 3. pontja megszüntetésre került a sok, kutyákra vonatkozó panasz miatt, Így ma már 1H+2V összeállításban kereshető. Egyebekben a pontok helye nem változott.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Jeles hétvége áll előttünk, Terveink szerint, ma fogjuk a 250. geoládát megkeresni. Egy hónap híján, 3 éve kezdtük ezt a remek, szabadidős elfoglaltságot. Másik apropója a mai napnak, hogy az elfáradt Nikon fényképezőgépünk helyett vettünk egy Sony márkájút, melynek ma lesz az első útja velünk.
Természetesen, ezen a fontos napon, Zoli is velünk tart. A célterület Vé egyik kedvenc tájegysége, a Balaton-medence, így jókedvvel vágunk neki az útnak. Az előrejelzésekből látszik, hogy verőfényes, meleg nyári napnak nézünk elébe. A vonat Balatonkeneséig visz. Első tervezett geoládánk a Sér-hegyen található. Ez a “hegy”, mely földrajzi besorolása szerint még halomnak is alig nevezhető a 180m körüli tengerszint feletti magasságával, Balatonkenese és Balatonfűzfő között található.
A település Főutcáján indulunk el kifelé a városból. Elhagyva a házakat, az országút szélén haladunk. Az autók száma gyér, így nem zavarjuk egymást az úton közlekedőkkel. Aztán egy mezőgazdasági telep után balra, a szántóföldek felé vesszük az irányt.
Egyelőre egy dűlőúton haladunk. A geoláda a “hegy” tetején található geodéziai mérőtornyot hívatott bemutatni. Az építményt látjuk, az utat azonban nem. A térkép szerint is csak időszakos ösvények vezetnek el hozzá. A ládaoldalról kölcsönöztem egy képet, amely más évszakban és más növényzettel készült, de jól mutatja a toronyhoz vezető ösvényt. Most azonban a szántóföld búzával van bevetve és pár nappal az aratás megkezdése előtt, sárga tengerként veszi körbe az objektumot. Figyelmesen nézelődve haladunk, hátha valahol találunk egy csapást. A búzát nem akarjuk letaposni, sőt érinteni se nagyon, mert az érett kalászokból pereg a szem. A dűlőből rendszeresen traktornyomok vezetnek a búzatáblán keresztül. Elhatározzuk, hogy az egyiket felhasználjuk a megközelítésre. Találunk is egy viszonylag jól kijárt, szélesebb csapást, amit akár útnak is nevezhetnénk, ezen indulunk el befelé a búzásba. Ez azonban elmegy a torony alatt és semmiféle ösvényt nem látunk oldal irányba, amit igénybe vehetnénk a közelítéshez. Közben ömlik rólunk a víz, mert odafent alaposan befűtöttek. Túlmegyünk az építményen, mikor az általunk használt traktornyom elfogy és egy derékszögben érkezőnek adja át a helyét. Na, ezen felfelé indulva, mégiscsak közelebb kerülhetünk célunkhoz – gondoljuk. Kb. 150 métert haladva, találunk is egy ösvényt, majdnem a torony vonalában, ezen indulunk el és szerencsésen a oda is érünk. Ezzel, hát megvolnánk – sóhajtunk fel. Némi szlalomozással, de megérkeztünk a célhoz! Arra gondolunk, hogy felmászva a torony tetejére, biztosan jó kilátásban lesz részünk a Balaton felé. A lépcső elég hiányos és rozoga, ezért Vé máris dönt, Ő inkább lent marad. Az első szintig jutunk, de egy madárfészekbe botlunk, amiről a tojó ijedten emelkedik fel. Zolival rögtön úgy döntünk, hogy visszafordulunk. A fészekben ugyanis két tojás van. Kár lenne a tojót elijeszteni és a tojásokat kitenni a pusztulásnak. Alig érünk le a torony aljába, az anyamadár visszatér és újra elfoglalja helyét a fészekben. A tojások megmenekültek! Egyébként nem is lett volna egyszerű feljutni. A környékbeli gyűjtögetők ugyanis alaposan kifosztották a mérőtornyot. Sem ajtó-, sem ablakkeretek nincsenek már és a szinteken, a létrákat összekötő trepni lemezek is valamelyik MÉH telepen várhatják az újrahasznosítást. Némi artista mutatvány kellett volna, ha fel akarunk mászni. Miután lemondtunk a panorámáról, megkeressük a ládát. Nincs nehéz dolgunk, mert a torony melletti fa tövében, néhány kővel takarva, pihen a geoláda. Gyorsan logoljuk a 250. találatunkat, majd elhatározzuk, hogy itt, az árnyékban fogunk megkajálni. Míg Vé előszedi az elemózsiát, én az épület mellől csinálok egy panoráma képet a Balaton irányába.
Ebből a magasságból csak sejteni lehet a tavat, de a végtelen búzamező jól mutat a képen. Étkezés után önkioldóval készítünk egy csoportképet a jubileumi megtalálás alkalmából. (Ld. borítókép) Mindenki büszkén feszít rajta, aztán a kivezető utat kezdjük kutatni. Úgy néz ki, hogy egy darabig vissza kell mennünk, majd a torony vonalától feljebb ki is jutunk egy rendes dűlőre. Ez már elvezet a térképen is jelölt földúthoz, amin Fűzfő felé vehetjük az irányt. Végig a tűző napon haladunk. Még a naptej is serceg a bőrünkön, pedig elég magas faktorszámút használunk. Ennek és az út keresgélésnek köszönhetően, el is felejtjük lefényképezni az építményt, így a búzamezőben kanyargó traktornyomról mellékelek egy képet.
Fűzfő határába érve aztán megkönnyebbülünk, mert egy szakaszon gyér erdőn át vezet az út. Jólesik az árnyék! Aztán az üdülőövezetben megyünk tovább. Megcsodáljuk a szép és kevésbé szép épületeket. Egy lelket sem látunk, vagy alszanak még, vagy már a parton süttetik magukat a lakók. Időnként egy-egy autó araszol el mellettünk, kisebb porfelhőbe burkolva bennünket. Az izzadt testünknek csak erre volt szüksége!
Kiérve a fák közül, ismét fák, de inkább csak cserjék vesznek körül bennünket. Keskeny, benőtt ösvényen megyünk libasorban. Látszik, hogy erre nem sokan járnak. Elsősorban a “Mámai csuszamlás” nevezetű geoládát felkeresők, és valószínűleg a környéken lakók vagy az üdülővel rendelkezők közül azok, akik tudják, hogy milyen szép innen a kilátás a Balatonra. A bozótoson átkelve, mikor is az ágak csikarták izzadt bőrünket, de legalább letörölve az autók porát, kiérünk a löszfal tetejére. Itt ritkul a növényzet és szalonnasütés nyomait fedezzük fel a füves platón. Kicsit arrébb, szinte függőlegesen zuhan alá a löszfal, bár ez az időközben betelepített növényzet miatt nem látszik elsőre. Hajdan a környéken helyezkedett el egy Máma nevű falucska, de mára csak ez a Máma-tető nevű hely őrzi emlékét. Ugyanis 1914-ben itt leszakadt a löszfal, elsodorva az akkor már megépült vasútvonalat. Később, többször megismétlődött az esemény, így 1950-ben a vasutat áthelyezték közvetlenül a Balaton-partra. Miután a ládaoldalról elolvastuk ezt a kis vasúttörténeti szösszenetet, Zolival csatlakozunk Vé-hez, aki már percek óta tátott szájjal bámulja az előtte kibontakozó látványt.
Valóban csodálatos az időközben befátyolosodott ég alatt zöldes színűvé vált Balaton látványa, rajta a vitorlák fehéren csillogó sziluettjével. Nem csak vitorlás hajók, hanem széldeszkások is bőven vannak a vízen. Kár, hogy a fényképek nem igazán jól adják vissza a látnivalót! Az olcsó kis gép automatikája nem képes megbirkózni az összetett fényviszonyokkal. Mindenesetre, kár lett volna kihagyni a helyet! – állapítjuk meg egyhangúan. Gyorsan megkeressük a geoládát, ami nem nagy kihívás, hiszen egy bokor alatt csak néhány jelképes gally fedi.. Kész csoda, hogy épségben megtalálható! Reméljük még sokáig így marad! Logolunk, majd letelepszünk a fűbe, csodálni a látványt. Lábunk alatt terül el a Fűzfői-öböl és tényleg nem tudunk betelni a panorámával. Az idő azonban délhez közelít, indulnunk kell tovább, mert mára még egy ládát terveztünk és lassan a “lovaknak sem ártana dobni valamit”. Ahogy felállunk észleljük, hogy sikerült egy hangyabolyba csüccsennünk. A viszonylag magas fű jól eltakarta a kis napszámosokat, akiket most nem győzünk a ruhánkról lesöpörni. Szerencsére a szelídebb fajtából valók, így a kalandot megússzuk csípések nélkül. A dolgozók a beomlott boly javításával vannak elfoglalva, mi pedig elindulunk Fűzfő felé.
Meredek úton óvatoskodunk lefelé, mire a város utcáit elérjük. Itt egy szép hosszú séta vár ránk, először szintben, majd további, immár szelídebb ereszkedéssel. Átkelünk a vasúton, majd egy kerítés mentén, mely a kikötőt védi, elindulunk visszafelé. Utunk az első mellékutcáig folytatódik, ahol befordulunk a part felé és egészen lemegyünk a víz mellé. Itt található a “Balatoni kecskekörmök” nevű geoláda. Egy sétány mellett, közvetlenül a vízparton, sőt a víz fölé nyúlva áll egy terebélyes fa. Ennek a gyökerei között rejtőzik a láda.
Kivárjuk, míg éppen senki nincs a közelünkben, mert az ösvény egy játszótérhez vezet és sok kíváncsi tekintetű gyermek szaladgál fel és alá, majd Zoli belép és kiemeli a ládikát, mely már régóta kukucskált ránk az álcázó ágak alól. Gyors logolás és visszarejtés, majd keressük a látnivalót. A kecskekörmök megnevezés a Balaton mellett ugyebár, a miocén és pilocén korból ránk maradt kagylók maradványait takarja, melyeket valaha nagy tömegben lehetett a parton megtalálni. A nép egy remek legendát költött köréjük, bizonyos aranyhajú királylány Balatonba veszett kecskenyájáról. Az urbanizáció következtében, természetesen semmi esélyünk nem mutatkozott, hogy kecskekörmöket találjunk. (Aranyhajú királylányról nem is beszélve, bár Zoli Őt többre értékelte volna.) Ezt sejtettük is. Viszont reméltük, hogy szép kilátásban lesz részünk közvetlenül a partról. Sajnos ezt a nádas meghiúsította. Csak itt-ott volt egy kis kilátás a közben feltámadt szél keltette hullámoktól locsogó Balatonra.
Ez a láda bizony csalódást okozott, amit társaim arcáról le is olvasok. Ha készítettem volna szelfit, bizonyára én is hasonló képet vágok.
Nincs mit tenni elindulunk, hogy megebédeljünk. A part közeli úton egymást érik a bódék, különféle ételeket kínálva. Az erősen elhasznált olaj szaga azonban elriaszt minket. Egyre jobban korgó gyomorral bandukolunk, míg mellettünk mindenki fal valamit. Ki lángost, ki hamburgert, halat stb. Vé viszont kényes az étel minőségére, pláne ennyiért, így csak megyünk tovább. Már a strand mellett járunk, lassan kiérve a településről, mikor egy tábla villan a szemünk elé, Tó Vendéglő. Megtekintjük a kihelyezett étlapot. A kínálat és az árak barátságosak. Kb. ez a soron az utolsó vendéglátó hely, valószínűleg ezért nincsenek az árak elszállva. Barátságos a kinézete, ezért bemegyünk. Mivel a hely nem szerepel a Turistautak.hu térképén, így a rendelésünkre várva, rögzítjük a hely GPS koordinátáit, hogy majd otthon POI-ként vihessük fel azt a térképre. Várakozásunkban nem csalódtunk. Bőséges és finom ebéd kerül elénk. Ebéd után “Anyámnak se…” állapotba kerülünk, de lassan azért illene elindulni. Közben még megállapítjuk, hogy a mai nap annyira nem volt kiemelkedő élményekben gazdag. A Sér-hegy a 250. megtalálás okozta öröm nélkül nem sokat jelentett volna. A Mámai csuszamlást viszont kár lett volna kihagyni! A Balatoni kecskekörmök sem jelentettek túl nagy élményt, bár a vízhez lemenni és a tó felől fújó szélben hűsölni nem volt rossz. Az ebéd pedig várakozáson felül sikerült, tulajdonképpen nem is volt olyan rossz nap! Még átverekedjük magunkat a zsúfolt sétányon, miközben megújítjuk fogadalmunkat, hogy szezonban a Balatonra nem jövünk. (Vajon, mikor hágjuk át ismét a magunknak hozott szabályt?) Újra átkelünk a vasúton és a forgalmas 71-es út mellett gyalogolva vagy inkább a meleg és a fáradtság, na meg a kajakóma miatt, leginkább csak vánszorogva érjük el a balatonfűzfői vasútállomást. Szerencsére, így főszezonban gyakran járnak a vonatok és rövidesen már az egyikről nézzük újra a Tó Vendéglőt, majd a Mámai csuszamlás helyét. Innen lentről látszik leginkább, milyen meredeken szakadt le a löszfal. Végül a vonat elringat bennünket, csak Székesfehérvár előtt riadunk fel.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonkenese vá. – jelöletlen út – Tátorjáni tanösvény – – jelöletlen út – – jelöletlen út – búzamező – GCSer – búzamező – jelöletlen út – GCMaCs – jelöletlen út – – jelöletlen út – – Tó Vendéglő – – jelöletlen út – Balatonfűzfő vá.
Megtett távolság: kb. 13 km.
Szintkülönbség: 310 m.
Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 3,9 km/h)
A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: 2022. decemberében a GCBKOR Balatoni kecskekörmök láda az eredeti rejtő inaktivitása miatt új ládagazdához került, aki gyökeres változtatásokat hajtott rajta végre. Megváltozott a rövid név BKKR-re, a láda neve Balatoni kecskekörmök, Balatonfűzfőre és új helyre is költözött.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
A héten az időjárási előrejelzések alapján bizonytalan volt, hogy a hétvégére tervezett célpontunk, a Somló-hegy látogatható lesz-e. Hétvégére aztán minden kisimult és verőfényes jó időt jelzett a Meteorológiai Szolgálat, bár némi lokális záporok lehetőségét sem zárták ki. Ez nyáron természetes, így jó kedvvel vágunk neki az útnak. “Juhfark, ami nem a birkán nő – Somló-hegy és a Juhfark” olvasásának folytatása
Kamasz koromban nagy lelkesedéssel néztem, az azóta már legendássá vált, “Másfélmillió lépés Magyarországon” c. filmsorozatot, mely a Kék Túra útvonalát mutatta be 14 epizódban, az akkori útvonalon, a László-tanyától Nagy-Milic) a Szent-Vid hegyig (Írottkő). A filmben felbukkantak a kor neves szakértői, így Dercsényi Balázs művészettörténész, akinek a könyveit gyakran forgattam, egy-egy helyre elutazva vagy Juhász Árpád geológus, akinek az ismeretterjesztését mindig szívesen hallgattam, az akkoriban még nézhető televízióban. Akkor meg is született a döntés, én is végig járom azt az 1124 kilométert! “A nagy KÉK országúton – Országjáró Kék Láda és Őz-kút” olvasásának folytatása
A dolgos hét után, végre ismét hétvége és geocaching! Ma Jászdózsa és környéke van soron. Az időjárás előrejelzés szerint, fázni nem fogunk! “Kánikulában Jászdózsa környékén – Jászdózsai láda és Vak Bottyán emlékhely” olvasásának folytatása
Elérkezett szabadságunk utolsó napja. A héten az időjárás nem tette lehetővé a ládázást, így a mai napot nem akartuk kihagyni. Viszonylag késői indulással, 11 óra körül érünk Érdre, mai városnézésünk helyszínére. “Séta Érd-Ófaluban – Érdi Minaret és Fogadalmi kápolnák Érden” olvasásának folytatása
Megkezdtük szabadságunk harmadik hetét. Talán, még életemben nem voltam háromhetes szabadságon, pedig a szakemberek szerint ennyi szükséges, hogy az ember kipihenje magát és fel tudjon töltődni a következő szabadságig. Idén ez sikerült. Természetesen, folytatjuk a geoládák gyűjtögetését. Ma Baranyába látogatunk el. “Egy igazán európai község – Bicsérd – játék, horgászás” olvasásának folytatása
Ma ismét a Gödöllői-dombságot célozzuk meg. A tájelemek két egymástól távol eső típusát fogjuk meglátogatni, egy erdős hegyet (ami földrajzi besorolása szerint csak domb) és egy síkterületi homokpusztát (ami nem is olyan sík). “Hegyről a pusztába -Margita és Erdőkertesi homokpuszta” olvasásának folytatása
Szabadságunk és a jó idő folytatódik, Bár tegnap átvonult felettünk egy hidegfront, de ez jól jött számunkra, mert ma kristálytiszta az idő, a pára eltűnt a levegőből, így messzire el lehet látni. Szeretjük az ilyen időjárási helyzetet, ilyenkor jó a hegyekben túrázni, mert a panoráma szinte zavartalanul tárul elénk, miközben felettünk kéken ragyog az ég, legfeljebb kis fehér pamacsok díszítik az eget. Ma ugyan nem a hegyek, (csak nevükben hegyek), valójában dombok megmászására készülünk, de onnan is nyílhat remek panoráma. Célkeresztünkben Budaörs és környéke szerepel. “Hegyről hegyre Budaörsön – Budaörsi kálváriadomb és kápolna, Budaörsi panoráma, Naphegyi geoláda, Budaörs, Tűzkő-hegyi parkerdő és Az Ördögoromi kőfejtő koboldja” olvasásának folytatása
A tegnapi hosszú út és gyaloglás a tűző napon kissé megviselt bennünket, ezért ma később keltünk és egy közelebbi célpontot választottunk magunknak, Nagykátát. Érdekes, hogy az ezen a településen található három geoláda közül kettő családi ihletésű. A “Nagykátai nagy fa” elnevezésében szereplő fát, a rejtő nagyapja ültette valamikor, az “Apu emlékére” nevű pedig magáért beszél. A rejtő édesapja emlékének szentelte a ládát. “Családi ihletésű geoládák Nagykátán – Nagykátai nagy fa és Apu emlékére” olvasásának folytatása
Ma reggel arra ébredtem, hogy életkorom számlálója eggyel tovább lépett. Na, tessék! Megint tanulhatok egy új számot, mert ha megkérdezik, hány éves vagyok, ciki dolog számolgatni. Az előzőt is éppen, hogy megtanultam, pedig az kerek szám volt! Ebből is látszik, hogy mennyire fontos számomra az életkorom. Ahogy mondják, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Én általában 110-nek. De ma nem. Az esős napok után végre napsütésre ébredtünk. Megyünk túrázni! “Riolit szülinapra – Magyar Kappadokia” olvasásának folytatása
Katulyakutató 