A tegnapi, a vártnál kevesebb látványt nyújtó ládázásunk után ma, megkezdve éves szabadságunkat, Százhalombattára utazunk remélve, hogy látványosabb napnak nézünk elébe. Százhalombattáról, ahol mellesleg még egyikünk sem járt, először az energia ipari létesítményei jutnak eszünkbe (hőerőmű, olajfinomító). A ládaoldalt olvasgatva kiderült, hogy történelme az őskorba nyúlik vissza. A területén rengeteg bronz- és vaskori halomsírt találtak, innen kapta jelenlegi nevét is, Százhalombatta. Kíváncsian vágunk hát neki az útnak. “Nem csak iparváros – Batta City”→ olvasásának folytatása
Reggel arra ébredtem, hogy egy évvel fiatalabb lettem. Vagy öregebb? A fene se tudja már, de ma feltétlenül egy szép helyre kell elmennünk ládázni! Mivel mindketten szeretjük a Tiszát, így az Élő- és Holt-Tisza nevezetű multi geoláda mellett döntünk. “A Tiszát szerettük volna látni – Élő – és Holt-Tisza”→ olvasásának folytatása
A geocaching játék nem csak a keresésről szól, hanem szerintünk, az igazi savát-borsát a saját ládák jelentik. Vé-vel már régóta töprengünk, hogy jó lenne egy saját ládát létrehozni. A végső lökést Strombus játékostársunk levele adta meg, aki felhívta figyelmünket, hogy az adoptálható ládák között van egy, a lakóhelyünktől nem messze található láda, mely örökbefogadóra vár. Ha nem lesz vállalkozó, a láda meg fog szűnni. E láda örökbefogadásának menetéről szól legújabb bejegyzésem.
Nézzük csak, hogyan is lehet a geocaching játékosnak saját ládája? Lássuk, mit mond erről a geocaching.hu oldal FAQ (GYIK), azaz GyakorI Kérdések oldala ládarejtésre vonatkozó pontja. “Két módon lehet a játékos ládagazda. Már meglévő láda adoptálásával illetve önálló rejtéssel. Az első geoláda telepítésekor már rendelkeznie kell legalább 50 (változott 75-re, majd 125-re) megtalált ládával, amelyben lehet hagyományos vagy olyan multi, amely legalább egy hagyományos ládát is tartalmaz. Elsőre mindenképpen hagyományos ládát (vagy hagyományos ládát is tartalmazó multit) kell rejteni.”
Ezen követelményeknek megfelelünk. Megtalálásaink száma már 323-nál jár. Mi a láda adoptálást (örökbefogadást) találtuk a praktikusabbnak, mert a ládaoldalak formázása ún. HTML-tagekkel (parancsokkal) történik és nekünk nincs tapasztalatunk ezen a területen. Egyébként is egy meglévő dolgot javítani sokkal egyszerűbb dolog, mint újat alkotni. Majd annak is eljön az ideje! Így aztán április 2-án úgy döntöttünk, hogy szemügyre vesszük ezt a geoládát. A ládaoldalt megtekintve, láttuk, hogy a láda betegre van állítva, ami azt jelenti, hogy valami okból nem kereshető. Az eredeti láda koncepcióban a virtuális pontok jelszó részleteit, egy-egy a tanösvény mellett kihelyezett információs tábláról kellett leolvasni. Megtekintve a logokat a webarchívumban, kiderült, hogy már 2011 óta jelzik a megtalálók, hogy gond van az egyik táblával, mert nem az van kihelyezve, mint ami a leírásban szerepel. (Ezt később mi is tapasztaltuk, hogy időnként cserélik a táblákat.) Ekkor még kitalálható volt a találatot igazoló jelszó. Sajnos 2014-től a tanösvény több tábláját kicserélték, így a jelszó megfejthetetlenné vált. A ládagazda szorgalmasan jóváhagyogatta a jelszó nélküli megtalálásokat, de semmi készséget nem mutatott a gyógyításra. A hosszas kereshetetlenség miatt, aztán az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a ládát adoptálhatóvá teszi. Tehát ezekkel az ismeretekkel felvértezve indulunk az útra.
A megközelítést a Szolnok déli végén található Szandaszőlősről gondoltuk megfelelőnek. Innen az árvízvédelmi töltésen megyünk a tanösvényig.
Szép napos időnk van, de metsző hideg szél fúj. Vé szokása szerint, fázik is rendesen, de néha én is beleborzongok egy-egy szélrohamba. A gát tetején meglehetősen kitettek vagyunk ezeknek a szeles “viccelődéseknek”. Megváltás, mikor lehúzódunk a gátoldalba, hogy Vé megkösse a cipőfűzőjét és egy kis tízórait vegyünk magunkhoz.
Azon a ponton, ahol a turistaút letér a töltésről az ártérre, a gát tetejéről csak vizet látunk arra, amerre az út vezet, így maradunk a töltésen.
Egyébként is ez jobban megfelel nekünk, hogy a tanösvény parkolójába eljussunk. A tanösvény ugyanis itt kezdődik. A mentett oldalon, ahol a parkoló is található, a korábbi magas vízállásnak nyoma sincs, az árvízi gát működik. A parkolóba érve, jó kis meglepetés ér bennünket, mert komoly infrastruktúrát találunk. Van itt vezetékes víz nyomóskúttal (a hajnali fagyok miatt a víz még nincs megnyitva), szemétgyűjtők, sőt mobil WC is, amivel nem sok hasonló jellegű helyen találkoztunk. Természetesen a paddal ellátott esővédő sem maradhat el.
Talán csak egy asztal hiányzik néhány paddal. Vé végül feltalálja magát és az ülőkének hozott habszivacs lapot berakja a polárja alá. Így már nem zavarja a szél. Elölről az ülcsi, hátulról a hátizsák védi, oldalról meg olyan vékony, hogy elfúj a szél mellette. Miután minden fontos dolgot megörökítettünk fényképen, elindulunk a tanösvényen.
Virágos bokrok szegélyezik utunkat.
Bár a tanösvény elején táblán (igaz törött), kérik a látogatókat, hogy csak gyalogosan vagy kerékpárral hajtsanak be, néhol látszik, hogy gépkocsival vágták fel az utat és azokban a korábbi esőzés nyomán áll a víz. Úgy látszik, olvasni nem tudók is járnak erre!
Lassan elérjük a láda hagyományos pontját. Ezzel kezdődik a multi. A rejtés nagyon árulkodó. Nincs az a mugli, aki ne venné észre.
Mi azt szeretjük, ha a fizikai láda, mintegy jutalmul, a multi végén található. El is határozzuk, ha adoptáljuk ezt a geoládát, akkor áthelyezzük azt a multi végére. A logunkat megtesszük a logbookban. Kissé távolabb találunk egy etetőt a fácánoknak. Előtte egy nyalósót tartó állvány, tehát legalább őz nagyságú vadak is járnak erre. Úgy látszik vadgazdálkodás is folyik a területen.
Rövidesen keresztezzük az árvízvédelmi töltést és átmegyünk a mentetlen oldalra. A korábbi nagyvíz nyomán még csillognak a távolban kisebb-nagyobb pocsolyák, de az út járható.
Hamarosan a déli hídhoz érünk, ahol vízzel teli tavacskák és egy üres információs tábla fogad bennünket. Hátulján egy korábbi megtaláló vastag, piros filccel pótolta a korábbi tábla betűiből alkotott jelszórészletet.
A kis híd nagyon hangulatos, de vastag üledék borítja a korábbi árvíz nyomán. Ugyancsak sáros a túloldalt lévő pad is.
Vajon megtakarítja-e valaki ezeket vagy csak az aranyat érő májusi esők? A pad mellett lévő szemetes is piros pontot érdemel a tanösvény kialakítói számára. Egy helyen Vé odaáll egy fa mellé, így remekül látszik, meddig ért a víz.
Az úton tovább haladva a különböző fafajtákat bemutató táblák fogadnak. Lassan kijutunk a Tisza mellé. Lemerészkedünk a partra, már amennyire a sár engedi.
Tovább haladva ismét a tavasz jeleivel találkozunk virágos rét formájában.
Természetesen az információs táblák itt is kísérik utunkat. A révlejáró után egy kilátó magasodik előttünk. Itt van a multi harmadik pontja és itt derül fény arra, hogy két különböző projekt ismertető táblái vannak elhelyezve a tanösvény mentén. Itt mindkettő táblája megtalálható. Ezért nem voltak hát egyformák a táblák! – világosodunk meg. Míg én fényképezek, Vé leülve gyönyörködik a tájban. A levelüket bontogató fák tényleg üdítő látványt nyújtanak a tél szürkesége után. A Tisza túlpartján pedig a tiszavárkonyi templom tornya látszik.
Felmegyünk a kilátóba és körbefényképezzük a tájat. A kilátás nem ad sokat, csak annyit, amennyit az alföldi táj adhat. De valószínűleg az építéséhez jó sok eu-s pénzt lehetett lehívni.
Miután lemásztunk, megyünk tovább utunkon. Több helyen is pihenőpadokat helyeztek el a megfáradt vándorok részére. Ezek jó részén szintén látható a levonuló árvíz nyoma.
Elérünk a rákóczifalvai szabadstrandhoz, ahol a sarat kerülgetve, szintén lemegyünk a víz mellé. Körben a fehér füzek sárgás-zöldes ágai integetnek. Látszik, hogy itt is magasan állt a víz.
Továbbmenve megcsodáljuk a ligetes facsoportokat és az öreg, terjedelmes fákat is. Mi mindent láthattak ezek életük során!
Eljutunk az északi hídhoz, ezen azonban nem tudunk átmenni, hogy a multi negyedik pontján is leolvassuk a jelszót. A híd még víz alatt áll.
Folytatva utunkat nagyot kell kerülnünk a legelőn, mert itt még vastagon víz borítja az utat is. Visszaérve a gáthoz ismét átkelünk rajta. Azt már eldöntöttük, hogy ezt a ládát megmentjük az enyészettől és adoptálni fogjuk. A pontok jók, csak az elsőt alakítjuk virtuálissá és a fizikai ládának kell új helyet keresni. Vissza Rákóczifalvára megyünk a buszhoz. Útközben találunk egy utat, mely az erdőbe vezet. Bemegyünk rajta egy darabig és megszületik a döntés, ide fog kerülni a multi hagyományos pontja. Így a mentett oldalon nem fenyegeti az árvíz. A Rákóczifalvára vezető betonút mentén is virágzó bokrok sorjáznak, hangulatossá téve az utat.
A faluba beérve találtunk egy buszmegállót a település szélén. Mint kiderült, ez a Szolnokról jövő autóbusz végállomása, a megálló neve József A. utca. Jó ezt tudni, mert jóval közelebb van, mint Szandaszőlős. Megnézzük a menetrendet, de nincs szerencsénk. A busz nemrégen ment el és két óra múlva jön a másik. Nincs mit tenni, megyünk tovább, mert a 442 sz. útra kiérve van egy másik buszmegálló, ahol minden, a falun átmenő busz megáll. Így is történt, odaérve a megállóba, pár perc múlva jön is egy busz Rákócziújfaluból.
Hazaérve lázas munka kezdődik. Először is jelezzük a ládaoldalon, hogy adoptálni szeretnénk a ládát, majd írunk az egyesületnek és rövid időn belül már a nevünkön is a geoláda. Az első!!!! Ezután haditervet készítünk a teendőinkről. Legelőször is elkezdem tanulmányozni a ládaoldalt és önképzésbe fogok a HTML-tageket illetően. Aztán kitaláljuk az új jelszót és annak részekre bontását. Mivel a víz időszakos látogatásának nyilvánvaló jeleit láttuk, ezért olyan jelszóhordozót kell találnunk, mely ellenáll a természet támadásainak és egy árvíz után is olvasható marad. Eszembe jutott, hogy múltkor a kulcsmásolónál, milyen klassz névtáblákat láttunk műanyag lapra gravírozva. Ilyen jelszóhordozókat fogunk csináltatni! Hétfőn el is megyek és megrendelem a feliratokat. Aztán következik az anyaggyűjtés, mert szeretnénk a ládaoldalt kiegészíteni. Például érdekel, hogy a hely honnan kapta a Bivalytó, más forrásokban Bivaly-tó megnevezést. Ez ügyben a legalaposabb kutatómunka sem hoz eredményt. Legközelebb egy helyi lakos információja járhat az igazsághoz, aki szerint régen ide hordták itatni a bivalyokat. (Évekkel később olvastunk egy újságcikket, hogy a területen újra bivalyokat fognak legeltetni, mint hajdanán. Ez lehet hát az elnevezés oka!)
Miután minden összeáll, április 17-én Zolival kimegyünk újra a területre, hogy felszereljük a jelszóhordozókat, bemérjük a pontokat és elhelyezzük az új ládát, természetesen begyűjtve a régit is. Erről az útról nem készült track. Szívet vidámító látvány az időközben kivirágzott repce sárga tengere az út mellett.
A régi láda környékén egy ismertető táblára csavarozzuk fel a jelszóhordozó lapkát, ezzel virtuálissá téve az első pontot. Az út már sokkal járhatóbb. A víz visszavonult. A második ponton is hosszas koordináta bemérést végzünk.
A déli hídnál érdekes látvány fogad, ahogy a nyárfaszöszök beborítják a vizet. A part is olyan, mintha hó esett volna
A növények levélzete láthatóan nagyot nőtt az elmúlt két hétben. Az északi híd is átjárhatóvá vált, de a környező fák még vízben állnak.
Azonban, okulva a korábbi tapasztalatokból, a láda negyedik pontját az innenső parton helyezzük el, hiszen jön még nagyvíz, és így hamarabb kereshetővé fog válni, mert innen hamarabb levonul az ár.
Átmenve a hídon a jelzésű turistaútról is készítünk egy képet.
Az látszik, hogy nem túl forgalmas, de legalább vízmentes. Az új ládának sokáig keressük a helyet, mire egy kidőlt fa alatt megfelelő helyre lelünk. Ezt a rejtést nem veszi észre avatatlan szem!
Környezetvédelmi megfontolások miatt, a mi ládánk egy befőttesüveg lett, hogy ne műanyaggal szennyezzük az erdőt. (Döntésünk, később hibásnak bizonyult, mert az üveg fém fedele a bevonata ellenére is korrodálódni kezdett, lehetővé téve a nedvesség bejutását a belsejébe. Így aztán a jól bevált, négyfülű ételdobozra tértünk át, mely kiváló szigeteléssel rendelkezik, ha rendesen visszazárják.)
Mindezek után, hazaérve még felviszem a ládaoldalra az új pontok és a régi pontok újramért koordinátáit, majd némi fazonigazítás után, április 19-én kereshetőre billentem a geoládát. Jöhetnek a megtalálók! Az elkövetkező hétvégeken többször is végig járjuk a területet, hogy minden rendben van-e és újabb fényképeket is készítünk. Ekkor a távolban egy nyulat és gólyát is látunk.
Megtalálod a nyuszit?Ők is megjöttek
Többszöri látogatásunkat az is motiválja, hogy hihetetlenül jól érezzük magunkat ezen a csendes területen, ahol senkivel sem találkoztunk látogatásaink során. Remekül sikerül kikapcsolódni és feltöltődni. Öröm látni a növényzet újabb és újabb virágait és tavasz kiteljesedését. Ahogy melegszik az idő, megjelennek a rovarvilág képviselői is, lepkék, bogarak. Később vettünk egy túra GPS-t, ezért 05.29-én ismét kimegyünk Vé-vel, hogy pontosítsuk a korábban telefonnal kimért koordinátákat.
Meg kell mondanom, érdemi eltérés nincs a célműszer és a telefon által mért adatok között.
Rövidesen be is funak az első megtalálások. A visszajelzések alapján tetszésre talált a hely és a munkánk.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal 04.02-én:
28-as busz Tóth Árpád u. am. – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCBTO_1 – jelöletlen út – GCBTO_2 – jelöletlen út – GCBTO_3 – – Rákóczifalva, Napfény Étterem am.
Megtett távolság: kb. 17 km Szintkülönbség: 225 m. Átlagsebesség: 2,86 km/h (mozgásban 4,4 km/h)
Frissítés: Sajnos a terület 2025-re elvesztette tanösvény jellegét, így októberben a ládát megszüntettük.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Ahogy mondani szokás “Ember tervez, Isten végez”. Leültem én tervezni, de amikor eldöntöttük, hogy gyalogosan járjuk végig a Négy sarkot, egy dologgal nem számoltunk, ezek pedig az autópályák, főleg az M0-s Budapestet körülölelő gyűrűje. “A második és harmadik sarok – Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Tulajdonképpen ma az Északi Zemplénbe készültünk ládázni, de egész héten olyan bizonytalan volt az időjárás előrejelzés, hogy amikor hajnali(?) negyed kettőkor felkeltünk, még egyszer ránéztem a friss előrejelzésre és ott bizony az általam elviselhetőnél élénkebb szelet jeleztek. Sajnos a rossz tüdőm miatt egy bizonyos szélsebesség felett fulladok, ezért más célpont után kell nézzek. Így került a képbe Békéscsaba, ahol még ma délelőttre nyugodt időjárást jósoltak. Viszont Békéscsabára csak 5 óra után megy az első vonat, ezért szépen visszafeküdtünk aludni még egy-két órát. Még alig világosodik és mi már le is szálltunk a vonatról.
Elindulunk a városközpont felé a lustán ébredező városban. Nincs nagy tolongás az utcákon, lehet haladni. Egy nagy áruháznál balra fordulunk és megindulunk kifelé a városból. Közben egyre élénkül a forgalom. Sokan, láthatóan munkába igyekeznek, mások üres cekkerekkel tartanak a piac vagy a boltok felé. Később rákanyarodunk a Szarvas felé vezető útra. Lassan elmarad a lakóterület és inkább ipari jellegű építmények vesznek körül bennünket. Az Alsókörgáti zsilipnél átmegyünk az Élővíz-csatorna hídján és tulajdonképpen innen már a célunkhoz vezető töltés mellett vagyunk, amint ez a Csabai Körtúra ismertető táblájáról kiderül.
A jelzést követve még az aszfaltozott úton haladunk, de egy körforgalom után a jelzés felvisz a töltésre.
Innen aztán kezdődik a csoda. Gyönyörű út látszik előttünk, amíg csak ellátunk. A töltést beborítják a szegélyező fákról lehullott sárga levelek. Végig vastag és folyamatos avarszőnyegen lépdelünk, de lépteink zaja nem hallatszik, olyan sok a hullott levél a lábunk alatt. Gyönyörű az egész! Ha még sütne is a nap egy aranyozott úton járnánk! Bár egyikünk se Dorothy, önkéntelenül az Ózból megismert dalt dúdoljuk: “Mindig a sárga úton…”. A nyugalom viszont tökéletes. Csak a hulló levelek halk nesze hallatszik. Néha ugyan átszüremlik a csatorna túlpartján vezető országútról az elhaladó járművek hangja, de olyan távolinak tűnik az egész.
A fiatalabb fák között itt-ott odvasabb öregebbek is állnak. Látszik, hogy ez a csendes víz időnként komolyabb mennyiségben is jelen tud lenni, ez pedig nem tesz jót a tölgyeknek. Némelyik fát szinte már csak a kérge tartja.
A viharok sem tesznek jót ezeknek a fáknak. Több lehasadt ággal is találkozunk, illetve több helyen látszik az ember beavatkozása, ahogy ezeket a lehasadt ágakat lefűrészelték, hogy járható maradjon az ösvény.
Séta közben Vé jelzi, hogy nedvesedik a lába. Megnézem és bizony, a cipő talpán egy vékony repedés fut végig, itt szivattyúzza fel a vizet a nedves avarból, fűből. Nincs mese, új túracipőt kell venni! Az övé így is tovább bírta, mint az enyém. Ugyanis a ládázós életünk kezdetekor egyforma gyártmányú cipőt vettünk. Az enyémről a mintázat kopott le, alig két év és kb. 1 000 km alatt. Ahogy az úton haladunk, látunk egész komoly méretű facsonkokat is.
Annyira csodáljuk a folytonosan elénk táruló látványt, hogy szinte észrevétlenül érünk utunk első állomásához, a Bandika-fához. A geoláda oldalról tudjuk meg, hogy ez a fa a környéket birtokló Wenckheim család, Bandika nevű kisfiáról kapta nevét, aki lezuhant a fáról és mozgássérültként élte le az életét. A fa tekintélyes méretű, törzs kerülete 550 cm.
Hajdan népszerű kirándulóhelye volt ez a városnak. Az egykori munkásmozgalmi összejöveteleket is itt tartották, ennek egy emlékművet is állítottak, de az mára teljesen lepusztult. Egyébként is a régi piknikező helyet lassan visszafoglalja a természet. Csak egy ösvényen lehet még a fát övező kis rétet megközelíteni. A méretének illusztrálására Vé megpróbálja átölelni, nem sok sikerrel.
A geoláda logolása és az ilyenkor már szokásos ajándékunk, a karácsonyfadísz dobozba helyezése után, megyünk tovább a következő nevezetes fa, a Cimbora-fa felé. Nem kell sokat menni, csak vagy 300 métert. Ennek a nevének eredete már bizonytalanabb. Valószínűleg a régi öregek cimboráltak alatta nevezetesebb napokon és az aratásból hazamenet. Odaérve elámulunk a hatalmas méretein. Ennek kerülete 750 cm. Sokáig Békés megye legvastagabb fájaként tartották számon ezt a fehér nyárfát, de nemrég találtak egy vastagabb példányt, így a második helyre szorult.
Bár a csatorna felőli oldalát villám sújtotta, a másik fele ép és egészséges. Egy lehasadt ágával belekönyököl a vízbe. Szinte látjuk benne az öreg embert, amint fáradtan letámaszkodik kicsit pihenni.
Vajon meddig bírja még? Miután kellő tisztelettel megcsodáltuk az öreget, elindulunk a töltésen visszafelé. Az Élővízen átvezető egyik kis híd közelében vadrécék úszkálnak. Ezeknek is vizes a lábuk, mégsem panaszkodnak – mondom Vének, aki szerencsére menetközben termel annyi hőt, hogy kevésbé fázik a lába, de ha megállunk, azonnal érzi a novembert. A récékről csinálok egy gyors fényképet és már indulunk is tovább.
Útközben még rácsodálkozunk egy-egy különösen szép részre.
Visszaérve a városba, az Alsókörgáti zsilipnél, maradunk az Élővíz-csatorna partján. Utunk csendes kertvárosi utcán vezet. Itt is szép a part, de nem annyira, mint a töltésen. Azért akad itt is látnivaló főleg, hogy a nap átdereng a felhőkön
A Széchenyi-ligetet elhagyva megcsodáljuk az ország egyik legnagyobb egykori gőzmalmának épületét. Impozáns látvány. Kicsit arrébb már látjuk a következő geoládának helyt adó kisvonati szerelvényt.
A környéket egykor behálózták a keskeny nyomközű gazdasági vasutak. Ennek állít emléket az itt kiállított szerelvény. A ládaoldalon találunk néhány fényképet arról, milyen állapotban is voltak a járművek, mielőtt felújítás után ide kerülhettek. A kis területet egyébként a “Turisztikai Főpályaudvar névvel illetik. Mondhatnánk, hogy intermodális csomópontról van szó, hiszen az Élővíz-csatornán horgonyoz egy állóhajó is, mely rendezvényeknek ad helyet.
Na és persze gépkocsi parkoló is van a közelben, az autóbusz megállóról nem is beszélve. Teljes az intermodalitás.
A vasúti szerelvényhez érve, leesik az állam. Olyan szinten újították fel ezeket a járműveket, hogy még a fővizsga jel is rajtuk van. Majdnem napra pontosan, fél éve történt.
Már csak K-vizsga kellene rájuk és akár közlekedhetnének is! Alaposan körbejárjuk a nem olyan kis szerelvényt. Legalábbis a C-50-es mozdonynak két ilyen négytengelyes kocsi még az Alföldön is komoly terhelést jelentene, de itt szoborként kiállítva belefér a dolog. A kocsiban egyébként turisztikai információs központ es egy büfé üzemel, de jelenleg zárva van.
Megkeressük az ügyesen, egy lemezdarab segítségével, az egyik kocsi alvázán rögzített geoládát, majd indulunk vissza az állomásra. Útközben még betérünk az egyik áruházba, hogy Vének száraz zoknit vásároljunk. Minden tiszteletem az övé, hogy nedves lábbal végig csinálta ezt a túrát. Mivel a vonatig még van majdnem egy óránk, betérünk az állomással szemben lévő barkácsáruházba, hogy Szolnokon ne kelljen kibuszozni az otthoni munkához szükséges anyag megvételéhez. Kellemeset a hasznossal összekötő útnak bizonyult a mai! Egyébként jó volt az időjárási előrejelzés. A vonatunkra várva, feltámad a szél. Jön a hidegfront, ami legalább kisöpri ezt a szürke időt a Kárpát-medencéből!
Megtett távolság: kb. 15 km Szintkülönbség: 145 m. Átlagsebesség: 2,91 km/h (mozgásban 4,2 km/h)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Visszatért a hőség. Ismét hőségriadó riaszt bennünket attól, hogy messzebbre utazzunk. Mivel két hete nem sikerült belogolni a Szolnok Belvárosi Séta nevezetű ládát, ezért annak gyanús pontjait járjuk újra. Na meg, hogy gyűljön is a megtalálások száma, hozzácsapjuk az In memoriam szolnoki vár elnevezésű geoládát is. Úgyis útba esik. “Újra hazai pályán – In memoriam szolnoki vár és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
Július közepén járunk, tombol a nyár. A hőségriadók folyamatosan követik egymást, semmi felüdülés. Mostanra már vörös, azaz a legmagasabb fokú riasztásnál tartunk, ezért úgy döntünk, hogy Szolnokon maradunk, mert a közösségi közlekedés is bizonytalanná vált. A vasúton egymást érik a meghibásodások, (biztosítóberendezés, járművek, síntörés, felsővezeték zavarok, stb),. így nem merünk messzebb utazni. A kocsikban tapasztalható szauna sem igazán vonzó. “Hazai pályán -Szolnok, Tiszaliget; Szolnoki Tiszavirág híd; Csepp park és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart. “Simontornya kívül-belül – Simontornyai dombok és Simontornyai vár”→ olvasásának folytatása
A tegnapi hosszú út és gyaloglás a tűző napon kissé megviselt bennünket, ezért ma később keltünk és egy közelebbi célpontot választottunk magunknak, Nagykátát. Érdekes, hogy az ezen a településen található három geoláda közül kettő családi ihletésű. A “Nagykátai nagy fa” elnevezésében szereplő fát, a rejtő nagyapja ültette valamikor, az “Apu emlékére” nevű pedig magáért beszél. A rejtő édesapja emlékének szentelte a ládát. “Családi ihletésű geoládák Nagykátán – Nagykátai nagy fa és Apu emlékére”→ olvasásának folytatása
Ma hazautaztunk a szüleimhez Debrecenbe. Apukám imádja a Hortobágyot és ha csak teheti, kimegy a kihajtási és behajtási ünnepségre, fényképezni. Mivel ma van a Kihajtás napja, ezért nem kérdés, hogy ott a helyünk! Mivel szüleim már nehezen mozognak, így sógorom visz ki bennünket autóval (még jó, hogy 7 személyessé alakíthatót vett!)
Mi is az a kihajtás és behajtás? – teheti fel, a nem Debrecen-környéki olvasó jogosan a kérdést. A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Mára ez a nap turistacsalogató látványossággá vált. A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágy ünnepei sorában kiemelkedő a Szent György-napi Kihajtási Ünnep, mely során a hortobágyi pásztorokkal és állataikkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A jó öreg, sokat látott, de még mindig szolgáló Kilenclyukú hídon áthajtott jószágok, a csergető csikósok, a híres pusztaötös és a híd lábánál legelésző, impozáns szürke marha gulya és rackanyáj feledhetetlen látványt nyújt.
A behajtás ennek ellentéte. A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve, a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen az állat már nem talál táplálékot a határban. A behajtásnak, vagy más néven szorulásnak megvoltak a jeles napokhoz kapcsolódó határnapjai: a marhákat Katalin, vagy Mihály napján, a juhokat Dömötör napján hajtották haza. A beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is.
Miután tisztáztuk a fogalmakat, kezdődjön történetünk! A fent említett Kihajtási ünnep mindig több ezer embert vonz szerte az országból, így ha látni is akarunk valamit, érdemes idejekorán indulni. Mi egy kicsit megkésve érkezünk, így csak távolabb sikerül parkolóhelyet találni, de legalább ingyeneset. Gyalogosan indulunk el a híres Kilenclyukú Híd felé. A Debrecen felőli hídfőnél sikerül helyet találni. Mivel a mai napig ezen a hídon vezet át a Hortobágy egyik főközlekedési útja, a 33-as út, ilyenkor annak forgalmát leállítják arra az időre, míg az állatokat áthajtják a hídon. Igyekszünk elhelyezkedni, hogy lássunk is és Apunak is megfelelő legyen a fényképek elkészítéséhez.
Én a 11 éves unokahúgommal Zsófival pedig, a híd geoládájának megszerzése mellett döntök. Szerencsénkre nem sokat kell várni, már érkeznek is az állatok. A pásztorok vad karikás ostoros durrogtatás (csergetés) mellett terelik át a különböző állatok csoportjait a hídon.
A híd túl keskeny, hiszen annak idején nem ilyen sűrű forgalom számára épült, éppen csak elfér két autó egymás mellett. Járda nincs, így veszélyes gyalogosként a hídra merészkedni a nagy forgalom miatt. Kihasználva azt az időszakot, amíg az állatok után a forgalmat ismét ráengedik a hídra, gyorsan elindulunk a híd multijának első pontjához, mely éppen a híd közepén helyezkedik el. Egy gyors fotó után iszkolunk is tovább, mert a rendőrség megnyitotta az utat és már érkeznek is az első gépkocsik. Remélem, hogy a híd alatt száraz lábbal át tudunk kelni a másik oldalra, mert ez a hídon már reménytelen. Lemegyünk a víz mellé vezető ösvényhez, de kiderül, hogy a híd alatt áthatolhatatlan sár van, csak a horgászok járnak erre. Most is sokan lógatják a madzagot a vízbe. A víz mellől is megtekintjük a régi hidat és a híres Csárdát.
Nincs mit tenni, kénytelenek vagyunk visszatérni a forgalmas útra, hogy a hídon visszafelé is átkelve, megközelíthessük a multi második pontját. Szerencsénkre nem csak mi kóborlunk itt összevissza, így egy nagyobb gyalogos csoporthoz csapódva, sikerül visszajutnunk a folyó Debrecen felőli oldalára. Fellélegzem, mikor leérünk a hídról. Ha nincs ilyen tömeg, nem lehet egyszerű leolvasni az első pontot! Ezt a véleményemet egyébként a geoláda oldalán tett bejegyzések is alátámasztják. Persze, akinek autója van, az áthajtás közben is láthatja a nagy karakterekkel írt jelszó részletet, akinek pedig nincs, annak legyen a “gugli” utcanézete a barátja! Én semmiképpen sem javaslom a gyalogosan történő hídra lépést!
Szóval, megkönnyebbülve indulunk az egyszerűbbnek látszó második ponthoz. Mint az a ládaoldalon rejtelmesen, visszafelé írva elolvasható, egy vízügyi objektum fedele alatt található, a fémkerethez mágnessel rögzítve, a mikroláda. A nehézséget az adja, hogy az objektumot a fáradt emberek padnak használják és ezen pihennek. Na, most aztán hogy jussunk hozzá a dobozunkhoz!?
Leülök én is a betonra, melyen egy igen nagys… tekintélyes alvázszerkezettel rendelkező asszonyság ücsörög, elfoglalva csaknem az egész felületet. (A kép csak illusztráció és már nem az említett személy látható rajta.) Elkezdek óvatosan a perem alá tapogatózni, egyre vészesebben közelítve a hölgy alvázához. Most, mi lesz!? Ha észreveszi, valószínűleg kapok egy olyan átszállót, hogy a szomszédos bokor lesz a sírom fölött a fejfa. Vagy esetleg ellenkezőleg, megörül a közeledésemnek és biztatni fog, hogy abba ne hagyjam? Nem tudom, melyik lenne a rosszabb opció! Szerencsére a dolgok kritikussá válása előtt beleakad az ujjam a filmes dobozba és gyorsan a magamévá teszem (inkább, mint az asszonyságot!) Gyorsan biztonságos helyre vonulunk Zsófival és logolunk. A visszarakásra unokahúgomat kértem meg, nem akartam kísérteni újra a sorsomat. Ő ügyesen, feltűnés nélkül teljesítette a küldetést, de azért láthatólag Ő is tisztes távolságot tartott a hatalmas testrésztől. Az első találattal megvolnánk – állapítom meg. Remélem a többi nem lesz ennyire kalandos!
Elindulunk a következő geoláda, a Madárkórház felé. Sajnos itt a Hortobágyon rengeteg madár lesz a civilizáció áldozata, így egy ilyen kórház létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Itt ápolják a villanyoszlopokon áramütést szenvedett, vagy éppen megmérgezett madarakat. A kórház elé érve kiderül, hogy itt sem kisebb a tömeg, bár pont egy olyan pillanatot sikerült lencsevégre kapni, mikor nem látszik senki.. A láda a Kórház bejáratával szemben lévő fahíd feljárója alatt található.
Cipő bekötést színlelve leguggolok, hogy benézzek alá. Valóban ott a láda, két tégla mögé rejtve. Hogyan húzzam ki észrevétlenül? Kissé érdekes lenne, ha egy őszülő, pocakos ember a híd alá mászna! Ismét Zsófi húz ki a bajból. Ha egy gyerek a földön csúszkál, arra senki sem figyel. Unokahugi egy szempillantás alatt kikapja a dobozt, senki rá se nézett. Leülünk a kórház mellett elhelyezett padhoz logolni.
Míg megszületik a log, megjelenik az egyik dolgozó, egy ragadozó madarat tartva a karján. Valószínűleg Zsófinak akarja megmutatni. Közben megcsörren a telefonom. Vé hív, aki a szüleimmel maradt. Kérdi, merre vagyunk, mert lassan indulnánk haza. A madár nézegetésből így semmi sem lett. Zsófi gyorsan visszarakja a ládát a már megszokottnak mondható ügyességével és elindulunk vissza a Kilenclyukú-híd felé. Rövidesen össze is futunk a családdal. Megyünk az autó felé, hogy azzal jussunk el a harmadik ládához, amely az út mentén, a II.világháború legnagyobb magyarországi tankcsatája emlékére kiállított T-34-es tank mellett található. Átkelünk a 33-as úton. Mi megyünk unokahugival beszélgetve elöl, pár lépéssel mögöttünk a család. Egyszer csak zuhanás hangja, majd sikítás és jajgatás hallatszik mögülünk. Ijedten fordulunk hátra. Apu négykézláb a földön, mellette az ijedt Vé. Odarohanunk és sógorommal talpra állítjuk Aput. Ahogy Vé később elmesélte, apám egyszerre csak eltűnt mellőle és a lábainál heverve talált rá. Rekonstruálva a dolgot, Apu feltehetőleg egy gödörbe lépett, amit nem vett észre. Felállítva kiderül, hogy nem tud járni. Sógor indul az autóért, én pedig támaszt nyújtok az öregemnek. Kifordult a bokája, ezért nem bír lépni. Megérkezik az autó. Szerencsére az útig nem nagy a távolság, sikerül Aput beültetni. Tenyere, térde vérzik, ezt bekötözzük. Arról hallani sem akar, hogy a tankot kihagyjuk, hiszen Zsófi még sosem járt ott. Lassan elmúlik az első ijedtség.
Megállunk a tank parkolójában. Szüleim az autóban maradnak, mi gyorsan körbenézzük a tankot és a közeli olajfa ágán megtaláljuk a geoládát.
Gyors logolás, majd indulunk haza. Apu bokája alaposan bedagadt, meghúzódott az ínszalag, de más baja nem történt. Pár hétig kímélnie kell, hogy helyre jöjjön. Azt hiszem a mai nap elég kalandosra sikeredett, volt részünk mindenféle izgalomban bőven!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Hortobágy, Polgármesteri Hivatal parkolója – jelöletlen út – GCHORT-1 – jelöletlen út – GCHORT-2 – jelöletlen út – GCHMK – jelöletlen út, majd gépkocsival a GCHTCS-ig
Megtett távolság: kb. 3 km. Szintkülönbség: 24 m. Átlagsebesség: 1,64 km/h (mozgásban 3,9 km/h.)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: A GCHORT ládánál meghallgatásra talált a sok panasz és az első pont át lett helyezve egy biztonságosabban megközelíthető helyre. A GCHTCS láda is új helyre került, mert a ritkás növényzet nem nyújtott elegendő takarást a ládának, így az folyton eltűnt.
Frissítés_2: Apunak több hetébe került, mire újra rendesen tudott járni. Ez az utolsó Kihajtási Ünnep emlékezetes maradt számára. Sajnos többre már nem tudott elmenni. Az évek győzedelmeskedtek az ereje fölött.
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük! A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Fontos!Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni.
A szomszéd “vár”, ahova ma készülődünk, megyénk második legnagyobb városa, Jászberény. Valamikor komoly küzdelem folyt a két város között a megyeszékhelyi címért, amiből végül Szolnok került ki győztesen (nem biztos, hogy megérdemelten). Jászberénynek maradt a Jászság fővárosa titulus. Ebbe a városba látogatunk ma el. “Szomszédolás – Jászberény Zagyva-part és Jászberényi séta”→ olvasásának folytatása
A tegnapi Sárvári városnézésből kissé megfáradva tértünk haza, aminek az oka nem a legyalogolt, inkább a leutazott távolság volt. A szép napos, tavaszi időt azonban nem akarjuk kihasználatlanul hagyni főleg, hogy ma Zoli is velünk tud jönni. Ma nem utazunk messzire – döntöttük el, ezért Ócsára indulunk. “Szeles Húsvét – Kedvenc állataink és Ócsai műemléktemplom”→ olvasásának folytatása
Múlt héten kimaradt a ládázás. Ennek oka Yvette volt. (Cherchez la femme!, ahogy a művelt japánok mondanák, ha tudnának kínaiul.) Pontosabban egy, ezt a nevet viselő mediterrán ciklon, mely 2014. május 14-15-én letarolta az országot. Különösen a Bükkben és a Balaton környékén okozott nagy pusztítást. Ha két hete a Bükkben tett látogatásunk során elborzadtunk a látványon, akkor most mi lehet ott!? Különösen, hogy tapasztalataim szerint, a BNP és a területileg illetékes Erdészetek nem szoktak sietni a károk következményeinek felszámolásával, főleg a turistautak járhatóvá tételével. De azon a hétvégén semerre sem ajánlották az elindulást, mert mindenütt a kármentesítés folyt.
Ma, a helyzet normalizálódása után, egy régi bakancslistás helyre látogatunk el, a Megyer-hegyi tengerszemhez, ami egy régi malomkő-bánya helyén alakult ki. A vonatról Sárospatakon szállunk le. A “tetthelyre” végig a jelzés vezet, így erre állunk rá az állomásnál. Végigsétálunk az Iskolakert nevű parkon, ahol megcsodáljuk a Református Kollégium előtt álló hatalmas, árnyas fákat. Útközben megállunk a Huszár Panzió és Étterem nyitvatartásának és étlapjának megtekintése céljából és elhatározzuk, hogy visszafelé itt fogunk étkezni. Lassan a város szélére érünk, ahol egy vasúti átjáró után a beszédes nevű Malomgyár utcán folytatjuk utunkat. A turistaút azonban hamarosan letér egy dűlőútra. ezen mégis csak jobb menni, mint az aszfalton! Előttünk egy dombon szőlő ültetvények találhatók. Szántóföldek és az egykori Malomkőgyár helye mellett haladunk. Az utat időnként erdősávok és cserjések szegélyezik. Ezt az egyhangúságot az egyre gyakrabban feltűnő szőlők oldják. Hű, ha szeptember lenne, de jót lehetne “legelni” itt!-mondja Vé. Most azonban a szőlőfürtöknek még nyoma sincs. Megyünk is tovább. A szőlőt lassan ismét erdők váltják, de ezek már olyan “igazi” hegyi erdők. Egy-egy régi épület romja mellett megyünk el. A térképről látjuk, hogy egykor tanya, iskola, pince stb. állt itt.
Már közel járhatunk, mert az út határozottabban emelkedik. Feltűnnek az első ismertető táblák is a tanösvényen. Tulajdonképpen itt kezdődik az igazi tanösvény, nem is igazán értem, idáig miért tanösvény jelzés vezetett. Egy kanyar után aztán hirtelen előttünk van az egykori bánya. Legalábbis a függőlegesre faragott sziklafalak az emberi beavatkozás nyomát mutatják. Aztán egy ismertető tábla is megerősít minket abban, hogy megérkeztünk.
Szemük, szánk eltátjuk a látványtól. Mivel a helyszínen még nincsenek sokan, gyorsan a láda után nézünk. Egy függőleges sziklafal tövében találunk az árulkodó kőrakásra. Szegény dobozon egy “malomkő” nagyságú szikladarab hever, alig bírom leemelni. Így nem csoda, ha a doboz folyamatosan tönkremegy! Gyors logolás után visszarejtés. Próbálok a kövekből kis fészket építeni, hogy a kövek súlya ne a ládát terhelje. Sok idő azonban nincs, mert a látogatók kezdenek megszaporodni és nem akarjuk ténykedésünkkel a ládát lebuktatni. Miután jövetelünk egyik célja teljesült, ráérünk a látnivalókra helyezni a hangsúlyt. Ámulva nézzük, hogy milyen szabályosan kerekek a sziklában a metszésnyomok. Vajon, milyen módszerekkel vájták ki ilyen precizitással?
Rövidesen a bányaudvarba jutunk. A leglátványosabb a sziklába vájt lakás és kovácsműhely.
Vé a klausztrofóbiája miatt inkább kint marad, én belülről is szemügyre veszem. Kint néhány félbehagyott malomkő is található, melyet Vé azonnal alkalmasnak nyilvánít az étkezésünk lebonyolítására, mivel már dél felé jár az idő.
Közben egy népesebb középiskolás diákcsapat érkezik Károlyfalva felől. Vezetőjük próbál velük némi hasznos információt megosztani az egykori bányáról, de legtöbbjüket csak a folyamatosan csipogó telefonjaikra érkező üzenetek érdeklik, a másik felük meg folyamatosan azon sopánkodik, hogy hogy elfáradtak a közel másfél kilométeres(!) úton. A tanerő mondanivalója és a nagyszerű látvány talán csak egy-két gyereket érdekel. Mi sem voltunk angyalok, de ha egy osztálykiránduláson eljutottunk valahova, legalább megnéztük a helyet. Fel is szedelőzködünk, hogy folytassuk utunkat. Felmászunk a kiépített kilátóhelyre, ahonnan rálátás nyílik az egész környékre.
Innen készülhettek azok a csodálatos képek is, melyek alapján felvettem a helyet a bakancslistámra. Sajnos, vagy nem sajnos, a kilátás már nem olyan remek, mint a képeken, mert a növényzet kezdi visszahódítani a helyet. A legkisebb sziklarepedésekből és a peremeken megtapadt földrétegből is bokrok és facsemeték sarjadnak.
Érdekes látvány! Talán 3-4(!) gyerek is felmászott ide a huszonvalahányból, hogy szemügyre vegye a legjobb kilátást nyújtó helyről a meglátogatott területet. A többieket sajnálom, mert nem is tudják, miről maradtak le.
Most örülök, hogy én a gyermekeimet úgy neveltem, hogy meglássák a természet szépségeit. Nem is kell őket sokat biztatni a kirándulásra! Ha idejük engedi, mennek. Remélem, ha egyszer lesz(nek) unoká(i)m, majd Ő(ke)t is hasonlóképpen tanítgathatom, hogy meglássák a szépet! Miután kigyönyörködtük magunkat és elkészítettük a “kötelező” fotókat annak emlékére, hogy itt jártunk,
elindulunk egy következő malomkőbánya helyszínére, a Király-hegyre. Az erdőben gyorsan mögöttünk marad a sok látogató zsivaja, csak az erdő és mi vagyunk. Meg egy útkereszteződés után három cigány asszony, akik gombát gyűjtenek. De milyeneket! Én még ekkorákat nem láttam! Úgy látszik, ismerik a legjobb gombatermő helyeket. Aggódva kérdezik, hogy láttunk-e gombákat, de amikor elmondjuk, hogy minket nem érdekel a gomba, megnyugszanak. Megijedtek, hogy begyűjtöttük előlük a javát. Azt meg elképzelni sem tudják, hogy akkor mit keresünk az erdőben, ha nem gombát! Gyorsan továbbállunk. Egyre kevésbé járt utakon haladunk. Itt-ott már látszik Yvett működésének nyoma is. Végül a jelzés egy alig járt ösvényre vezet. Előttünk egy termetes, frissen kidőlt fa. Biztos, hogy ezt is a szédült nőszemély döntötte ki, na de, miért az útra? Átmászni rajta, átbújni alatta nem lehet, pedig két hete komoly vizsgát tettünk ebből a tárgyból. Az én módszerem következik, meg kell kerülni! Azonban ez sem könnyű. A fa körül jobbról, járhatatlan bozót, balról dzsumbuj. Végül ezt választjuk. Óvatosan araszolok előre. Vé a mögöttem maradt “elefántcsapáson” már viszonylag könnyen halad. Egyszer csak érzem, baj van. A lábam beleakad az összenőtt szederinda fonadékba. Visszahőkölök, de ez kissé hevesre sikerül. A hátizsákom kibillent az egyensúlyomból és lassított felvétel szerűen dőlni kezdek. Próbálom visszanyerni az egyensúlyom, de lehetetlen. Annyit sikerül elérnem, hogy oldalra boruljak, ott nincsenek ágak, csak egy zöld folt. Teljesen egyenes testtartásban, a bokámat forgáspontként használva, zsákszerűen dőlök… A CSALÁNBA! Mert az a szép zöld, amit a szemem sarkából láttam egy csalánmező volt. A vékony technikai póló mit sem véd a csípésektől. Vé harsány hahotába kezd, mikor meglátja fancsali ábrázatom. Az egész annyira szürreális volt, ahogy lassan beledőltem a csalánba, hogy én is röhögni kezdek. Vé próbál felhúzni, de ez olyan, mint amikor a kisegér próbál segíteni az elefánton. Kis híján Őt is magamra rántom. Felállni sem tudok, mert ahogy felültem az esés után, a fenekem pont egy gödörben landolt és nem bírok kimászni. A hátizsák is visszahúz. Na, itt maradtam! Végül nincs más megoldás, mint ismét belehengeredni a csalánba és úgy feltápászkodni. Hurrá, most már a tenyerem is ég a csaláncsípéstől! Az biztos, hogy egy ilyen kezelés után a reuma messziről kerülni fog! Szerencsére több akadály már nincs a bányáig. Ez Király(-hegy)! Körben sziklafalak, előttünk egy sasbérc-szikla meredezik. A GPS-vétel egyenlő a nullával. Körbejárjuk a “cukorsüveget”, próbáljuk betájolni, hol lehet a láda,. Végül kiderül, hogy mászni kell. Néha jön egy kis jel a GPS-re, aszerint korrigálok. Aztán egy gyanús kőrakás a szikla aljában. Megcsörren a telefon. Vé hív, mert Ő lemaradt a sziklaszurdokban. Mondom merre jöjjön, megvárom. Rövidesen feltűnik és a közelemben lehuppan.
Meglehetősen elfáradt. Én gondozásba veszem a ládát. Online logolni nem tudok, mert nincs térerő. Felírom a jelszót, majd később adminisztrálunk. Miután visszarejtettem a ládát, én is Vé mellé telepszem, mert az én lábaim is kikészültek a morzsalékos terepen. Elkészítem életem első szelfijét is örömömben, bár az öröm kevésbé létszik a képen, inkább az új feladatra koncentrálás.
Ismét egy nagyon klassz helyre jutottunk el a geocaching segítségével, ma már a másodikra. Miután kipihentük kissé magunkat, indulunk vissza Sárospatakra. Vetünk még egy búcsúpillantást a sziklára, majd a tanösvény egy másik ágán távozunk. Nem akarok ismét a csalánosban kikötni! Jól választottunk, erre jobbak a terepviszonyok. Ráadásul szinte szintben kell menni, amit külön díjazunk. Egy szőlőbirtok mellett lépünk ki az erdőből. Ismételten sajnáljuk, hogy nem érik a szőlő! Elmegyünk egy remek helyen épült, de elhagyott présház mellett. De jó kilátás lehetett innen! Vajon, miért hagyták el így? Közben a szomszédos domboldalon figyeljük, ahogyan egy felhő árnyéka áthalad. Érdekes kontrasztot ad az árnyékos és a napsütötte rész. Sajnos a fényképen nem annyira átütő ez a látvány, mint a valóságban.
Az út mellett kedves kis virág, valami rózsaféle. Nemsokára ismét cserjés területen kanyarog alattunk az út. Virágzanak a csipkebokrok is.
Gyümölcsöskertek maradnak el mellettünk, míg a Nagy Bot-kő gejzírkúp felé haladunk. Ezt a ládát terveztük be harmadiknak. Látunk egy érdekes bokorcsoportot is, melyből három fa nyúlik az ég felé. Olyan messziről, mint egy döglött bogár, esetleg egy hátára fordult UFO.
Bogár vagy UFO?
Végül a szőlőktől is elbúcsúzunk, miközben a távolban felsejlik minden magyar szőlő ősatyja, a tokaji Nagy-Kopasz-hegy.
Ismét egy erdőbe érünk. Itt nem sokat kell menni, mire egy játszótér mellett a gejzírkúphoz érünk.
Meglehetősen fáradtak vagyunk. A kályhát is jól megrakták odafent és a hosszú gyaloglás a napon sokat kivett belőlünk. Legelőször is egy alkalmas padnál letelepszünk és szivacsként szívjuk magunkba megmaradt vízkészletünket. Vé úgy dönt, hogy Ő pihen, én menjek a láda után. Őszintén szólva nem sok kedvem van hozzá, de elindulok. Az előző logokban már többen nem találták, valószínűleg eltűnt. Én is keresem, de inkább csak a becsület kedvéért. A ládát nem találom, de annak nyomát, hogy a helyet illemhelynek használták inkább. Feladom. Majd egyszer visszajövünk, úgyis van még láda errefelé. Mivel nem végeztem alapos kutatást, így mellőzöm a logolást. Több kedvvel, alaposabban átnézve a helyet, valósabb lesz a véleményünk.
Közben Vé is körüljárja a helyet. Aranyos kis virágokat talál az utat szegélyező kövek mellett.
Még megnézzük a pótjelszót a libikókán, de annak is csak a vélt helyét találjuk. Ez a láda nem ma várt ránk. Pihenés után útra kelünk.
A Huszár Étteremben eszünk egy közepes estebédet, majd az állomás felé vesszük az irányt. Az Iskolakerthez érve, mivel vonatindulásig még bőven van idő, sétálunk kicsit. Yvett egy újabb áldozatát itt is megtaláljuk.
Kicsit üldögélünk még a fák árnyékában. Felidézzük a nap történéseit. Már tiszta szívből nevetek én is a reuma-kezelésemen. Szerencsére a csaláncsípés már nem érződik, maradt az élmény. Az állomási Büfében még feltankolunk vízből a hazavezető útra, majd felszállunk a vonatra.
Frissítés: Miután hazatérve ismét ránéztem a Nagy Bot-kő, gejzírkúp láda oldalára láttam, hogy a Rejtő betegre állította a ládát, mert az valóban eltűnt. Nem a kitartásunkon múlt, hogy nem találtuk. Egyszer viszont visszatérünk és megkeressük!
Megtett távolság: kb. 16 km. Szintkülönbség: 463 m. Átlagsebesség: 2,3 km/h.
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük! A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
“Éljen május másodika is!” – hogy egy klasszikus idézettel kezdjem a bejegyzésem, ami Hofi Gézától származik. Éljen, mert hosszú hétvége lévén, a mai napot nem munkával, hanem ládázással tölthetjük, hétfőtől pedig kezdődik a kéthetes szabadságunk ! Egyelőre azonban, maradjunk csak a mai napnál, ugyanis mára ismét egy alföldi láda megszerzése a kitűzött cél. Vé-nek a múltkori nagykőrösi túránk ellenére még vannak kétségei az alföldi tájon megszerezhető élményekkel kapcsolatban, de már csökkent az ellenállása. “Új nadrág kell! – Boróka”→ olvasásának folytatása
Mai úticélunk Nagykőrös “hegye”, a Strázsa-domb. Vé ugyan kételyt fogalmazott meg, hogy mi látnivaló lenne az Alföldön, de én debreceni gyerekként tudom, hogy milyen érdekesek lehetnek az alföldi erdők. Anno sokat csavarogtam a Debrecen környéki erdőségekben. Mivel Nagykőrös nincs messze, így nagyon korán sem kell kelni. Azért 7 óra körül már a nagykőrösi vasútállomáson vagyunk. “Ébred a természet – Strázsa-halom”→ olvasásának folytatása
Ma, Augusztus 20-án valami történelmi vonatkozású helyszínt kellene keresni. Legyen mondjuk Szarvas a történelmi Magyarország közepét jelölő jeltoronnyal. Mivel vasúton érkezünk, a jeltoronyhoz vezető úton jó keretet adhat a látnivalókhoz a Szarvasi multi geoláda. Tehát, irány Szarvas! Jó hír, hogy ma Zoli is velünk tart. “A történelmi Magyarország közepén – Szarvasi Jeltorony és Szarvasi multi geoláda”→ olvasásának folytatása
Nagyon el vagyunk keseredve. Lassan 3 hete, hogy felmondták az albérletünket, mert a tulaj vissza akar költözni. Minden ismerőst megmozgattunk, minden hirdetési felületet naponta végignézünk, de sehol semmi. Egyszerűen nincs normális albérlet! Végső elkeseredésünkben úgy határozunk, hogy elmegyünk ládázni. Ma, vasárnap már úgy sem lesz semmi, hétfőn pedig újult erővel folytatjuk a keresést. “Végső elkeseredésből elkövetett ládázás – A tápai Krisztus és Olajmező sarkán”→ olvasásának folytatása
Jelen bejegyzésünket egyes jelenetek és kifejezések miatt, nagykorúak csak kiskorúak felügyelete mellett olvassák! Ja és a korhatár besorolás miatt csak 21 és 5 óra között
Ahogy Hofi mondta, éljen május másodika is! Mint az előző bejegyzésemben említettem, a rendes éves, májusi szabadságom töltöm. Vé is szabin van, így ma újabb ládázásra indulunk. Célunk a Gyula melletti Mályvádi erdő. A legenda szerint a 100 éves tölgyek között, ahol a láda is lapul, boszorkányok élnek. Vé úgy készülődik, mintha hazamenne. Persze, hiszen Ő is egy békési (jó) boszorkány. “Harcban a szúnyogokkal – Mályvádi boszorkányerdő”→ olvasásának folytatása
Ma a szüleim meglátogatását kombináljuk egy gyors ládázással, tehát a kellemeset a hasznossal. Vé nem ér rá, így Zolival vágunk neki az útnak. A gyerek- és fiatalkori emlékek jutnak eszembe, mikor keresztanyámhoz menet, a Homokkertből figyeltem a le-felszálló gépeket. Később, amikor katona lettem, a szolnoki vonatra várva, a Nagyállomáson ácsorogva tettem mindezt. Repülős koromban egyszer egy útvonal repüléskor szálltunk el felette… “Kellemeset a hasznossal – Cívis reptér”→ olvasásának folytatása
Az egy hétből kettő lett. Múlt héten nem volt alkalmas az időjárás a ládázásra. Különösen azon a helyen, amit kinéztünk a Westerwald – Eva geocoin elhelyezésére. Ez pedig a Pusztaszeri Tájvédelmi körzetben lévő Köves töltés. Tavaly október végén már jártunk errefelé, csak akkor a Fehér-tó másik oldalán Szatymaz felől jöttünk. “Ismét egy TB – Köves töltés”→ olvasásának folytatása
Ma hármasban vágtunk neki az útnak. Egy kollégámmal és barátommal, akivel együtt vettük kézbe a kalauz kulcsot (analógiájára a katonatársak “együtt húztunk bakancsot” kifejezésére), már beszélgettünk a geocaching-ről. Józsi barátom a közvetlen kollégáival alakított is egy kis csapatot “Vezénylők” néven és megkértek, hogy a legközelebbi utamra had jöjjenek velem. Végül csak Józsi és barátnője jött. “Lehulltak a levelek, irány Levelek! – N48 E22 – Akácos és Leveleki tó”→ olvasásának folytatása
Kihasználva, hogy Zolinak őszi szünete van, én pedig szabadnapos vagyok, ma ketten indulunk ládát keresni. Célunk a Pusztaszeri tájvédelmi körzethez tartozó Fehértói madárrezervátum. Igaz, késő ősz van, a vándormadarak már továbbálltak, de az áttelelők közül, hátha sikerülne néhányat meglesni! “Madárlesen a Fehér-tónál – Kis madarak”→ olvasásának folytatása
Ma egyedül vágok neki az útnak. Vé-t nem érdekelte a mai láda tematikája, engem viszont nagyon. Célom a Ferihegyi Repülőtér 31R pályájának vecsési vége, ahol figyelhetem a le- és felszálló gépeket. Valamikor régen, még “lánykoromban”, a nyolcvanas évek második felében, amikor fedélzeti rádiósként szolgáltam, mi is többször használtuk ezt a pályát. Most az emlékek hadával indulok útnak. “Ködös emlékek – Nagy madarak”→ olvasásának folytatása
jelzésű turistaútról is készítünk egy képet.
jelzés vezet, így erre állunk rá az állomásnál. Végigsétálunk az Iskolakert nevű parkon, ahol megcsodáljuk a Református Kollégium előtt álló hatalmas, árnyas fákat. Útközben megállunk a Huszár Panzió és Étterem nyitvatartásának és étlapjának megtekintése céljából és elhatározzuk, hogy visszafelé itt fogunk étkezni. Lassan a város szélére érünk, ahol egy vasúti átjáró után a beszédes nevű Malomgyár utcán folytatjuk utunkat. A turistaút azonban hamarosan letér egy dűlőútra. ezen mégis csak jobb menni, mint az aszfalton! Előttünk egy dombon szőlő ültetvények találhatók. Szántóföldek és az egykori Malomkőgyár helye mellett haladunk. Az utat időnként erdősávok és cserjések szegélyezik. Ezt az egyhangúságot az egyre gyakrabban feltűnő szőlők oldják. Hű, ha szeptember lenne, de jót lehetne “legelni” itt!-mondja Vé. Most azonban a szőlőfürtöknek még nyoma sincs. Megyünk is tovább. A szőlőt lassan ismét erdők váltják, de ezek már olyan “igazi” hegyi erdők. Egy-egy régi épület romja mellett megyünk el. A térképről látjuk, hogy egykor tanya, iskola, pince stb. állt itt.
majd a tanösvény egy másik ágán távozunk. Nem akarok ismét a csalánosban kikötni! Jól választottunk, erre jobbak a terepviszonyok. Ráadásul szinte szintben kell menni, amit külön díjazunk. Egy szőlőbirtok mellett lépünk ki az erdőből. Ismételten sajnáljuk, hogy nem érik a szőlő! Elmegyünk egy remek helyen épült, de elhagyott présház mellett. De jó kilátás lehetett innen! Vajon, miért hagyták el így? Közben a szomszédos domboldalon figyeljük, ahogyan egy felhő árnyéka áthalad. Érdekes kontrasztot ad az árnyékos és a napsütötte rész. Sajnos a fényképen nem annyira átütő ez a látvány, mint a valóságban.
Jelen bejegyzésünket egyes jelenetek és kifejezések miatt, nagykorúak csak kiskorúak felügyelete mellett olvassák! Ja és a korhatár besorolás miatt csak 21 és 5 óra között 
Katulyakutató 