2013_72-74_101-103  GCVIAD, GCszla és GCXM13

2013.12.28 Szombat

A magyar geocaching közösségben 2002 óta hagyománya van, hogy Karácsonykor Geokarácsonyfát állít a csapat, azaz kint a természetben, valahol feldíszítenek egy fenyőfát és a közelében elhelyeznek egy ajándékokkal teli ládát. Eleinte csak Budapest közelében volt egy fa feldíszítve, de ahogy vidéken is megszaporodtak a kesserek, úgy lett igény több fa állítására is. Manapság már, általában az ország 5 pontján “állítanak fát” a  Geojézuska és lelkes angyalkái. Tavaly szerettem volna elmenni egy ilyen fához, de Vé-t nem lelkesítette túlságosan az ötlet. Aztán, ahogy látta a GCXM12 oldalán a sok lelkes bejegyzést és a fényképeket, már nem ellenkezett. Így idén mi is elindultunk geokarácsonyfát keresni.

Mivel úgy tervezzük, hogy a Geokarácsony ládán kívül még megkeresünk néhány másikat, így Biatorbágy vá-t választjuk túránk kiinduló pontjának. A vonatról leszállva, sűrű köd fogad bennünket. A GPS is alig lát az antennájánál tovább. Ha nyár lenne, ebben az anticiklonban, ami most uralkodik, hétágra sütne a nap. De tél van. Szerencsére első célpontunk a településen található, így nem okoz nagy gondot a csekély látótávolság. Biatorbágy fő utcáján ballagunk az egykori híres-hírhedt viadukthoz, melyet hajdanán Matuska Szilveszter dinamittal és a bécsi gyorssal repített a levegőbe, 22 ember halálát okozva ezzel. Valószínű az öregnek ez volt a hobbija, mert két korábbi, egy németországi és egy ausztriai robbantást is a számlájára írtak. Hülye elfoglaltság az biztos, inkább kirándult volna! Most ne menjünk bele, hogy a történelmünkben hová is vezetett ez az esemény! A viaduktot később újjáépítették, majd az 1-es vasútvonal felújítása során, mikor nagyobb sebességű közlekedésre is alkalmassá tették, a nyomvonalat áthelyezték. A viadukt azóta műemlékként emlékeztet a múlt eseményeire. Míg ezen töprengünk, a ködből, mint egy thrillerben, hirtelen előttünk terem a viadukt. Olyan hirtelen magaslott fel előttünk, hogy az már-már kísértetiesnek tűnt. Egyik pillanatban csak a tejfel-szerű köd, a másik pillanatban ott áll előtted. A két viadukt között egy lépcső vezet felfelé, ezen indulunk meg. A ládát az egyik pillér lábánál megtaláljuk.

Logolunk, majd kicsit nézelődünk és fényképezünk. Közben figyeljük a köd gomolygását. A viadukt hol feltűnik, hol eltűnik.

Kissé megindulhatott a légmozgás, mert a köd egyre gomolygósabb. A nap is próbál áttörni a ködrétegen, de nem sok sikerrel. Egyszer csak olyan emberi alak féle kezd a ködgomolyagból kibontakozni. Csak nem az öreg Matuska tért vissza, közelgő névnapja alkalmából? – viccelődök. Az árny eltűnik, a köd újabb formát vesz fel. Na, ideje tovább indulni, annál inkább, met Vé lent vár bennünket és már nem tudja, hol vagyunk ennyi ideig. Különben is, nehogy magával vigye Matuska, mert a kajánk nála van.

Miután a láda után Vé-t is sikeresen megtaláljuk a viadukt aljában, tovább indulunk. A hegyeket célozzuk meg, hogy azokon átkelve jussunk el az Érd melletti Geokarácsonyfához. Az útba eső Hármas-szikla ládát fogjuk még utunk során megkeresni. Eleinte sima aszfaltúton megyünk egyre vidámabban, ahogy a nyomasztó hatású viaduktot magunk mögött hagyjuk. Kíváncsi vagyok, hogy napos időben is ilyen hangulatú-e ez a hely. Majd kiderül, hisz fogunk még erre járni, ebben biztos vagyok, mert a környéken sok láda van. A Madár-forrás környékén aztán megszűnik az aszfalt és ráfordulunk a hegyre vezető útnak. Az út eleinte szépen illedelmesen, azaz enyhén emelkedik. A turistaút kikerül egy magánterületet. A nyomvonalból látszik, hogy hajdan itt egyenesen lehetett menni. Most két kapu meg egy kerítés miatt meg kell kerülni a területet. Hány ilyen van az országban!? Kerülő után visszatérünk az eredeti nyomvonalra és a terep is durcásabbra vált, azaz a szelíd emelkedő meredekebbe megy át. Na, ez még viselhető! Ballagunk a különös hangulatú ködös erdőben. Kicsit deja vu érzés. Egy tavalyi börzsönyi túrára emlékeztet, amit szintén hármasban tettünk meg. Az emelkedő aztán egészen meredekre vált, én meg teljesen kikészülök. A nagyon meredek máskor sem tartozik a kedvenceim közzé, de most ebben a szinte folyékony levegőben, beteg tüdőm alig-alig tud oxigént juttatni a vérembe. Nem segít sem az asztma pipa, sem a rohamoldó. Rég voltam ilyen pocsék állapotban! Még a család szemében is aggodalmat látok, pedig ők megszokták a “haldoklásomat”. Aztán szép lassan, fától fáig osonva, csak felérünk a Kő-hegyre. A hegy ormán haladunk. Több helyen is remek kilátás nyílna az alant elterülő völgyre, de a sűrű köd miatt, csak a közeli fák csupasz ágaiban, no meg az örökzöld fenyőkben gyönyörködhetünk. Szintben haladva elérünk a következő ládához, mely  a Hármas-szikla névre hallgat. Nézegetem a TuHu térképet, de itt a közelben Négyes-Sziklát jelöl a térkép. A Hármas-Szikla még odább van. Nem baj! Megkeressük a ládát. Elhelyezzük benne a szokásos karácsonyfadíszt, melyet adventtől az év végéig szoktunk ajándék gyanánt a ládákban hagyni és logolunk. Majd nézzük a “panorámát”. A ládaoldalon remek, jó idős képek vannak. Olyankor látni lehet előző helyszínünket, a viaduktot is. Most azonban csak a köd mindenfele. Viccesen mondom a többieknek, hogy mindenki azt képzel el látványnak, amit akar. A hormonoktól teli, kamaszkorú fiam rögtön közli is, hogy Ő bizony meztelen Tesco-s lányokat lát, akik éppen fürdeni készülnek. Hogy ez honnan jött neki? Na persze, álmodik a nyomor. Már bármilyen pucér lányka jól jönne, csak jönne! Majd eljön annak is az ideje! Vé a nyíló virágokkal teli, tavaszi erdőt látja, én meg örülök, hogy végre már nem látok csillagokat a ködös égbolton, mert kezd helyreállni a légzésem. Miután mindenki kiélte a fantáziáját, megyünk tovább. Megkerüljük az igazi Hármas-sziklát és “egy emelettel” lejjebb megyünk tovább.

Az út először meredeken ereszkedik, amitől viszont Vé visít, mert az ő lába meg a lejtőt nem szereti. Jól kiegészítjük egymást. Persze a számomra jutalom ereszkedés után, hasonlóan meredek emelkedő következik ismét. Egy ponton olyan sáros, hogy alig tudunk felkapaszkodni. Én el is csúszok, így szép sárfolttal az “ünnepi” túraruhámon megyek tovább a Geokarácsonyfához. Remélem nem köveznek meg érte, itt az erdőben! Mikor felküzdöm magam az emelkedő tetejére, Zoli közli, hogy Ő látta, hogy a turistaút oldalazva, kissé balra megy fel ezen a meredeken. Letolom, miért nem szólt. Állítólag mondta, de én nem hallottam. Szerintem megint a meztelen lányokon járt az esze. Mindegy. Az út ismét simábbra vált. Ekkor azonban, az erdő közepén egy villanypásztor vezetéke keresztezi a turistautat. Számomra az ilyen szerkezet magánterületet jelöl, de kerülő út nincs. Egyébként az út mellett, a villanypásztor bonthatóan van kialakítva, így leakasztjuk és megyünk tovább. Vajon mit védenek itt vele? Vagy azért van, hogy a vadak el ne szökjenek a területről? Úgy mégiscsak könnyebb levadászni őket. A másik sarkon már rutinosan akasztjuk ki a kerítést és megyünk tovább. Lassanként elérünk egy makadám útra, majd ismét szekérúton vezet az utunk. Itt már tempósabban haladunk, mert igen csekély a szintkülönbség. Rövidesen parkoló autók tűnnek fel, azt hiszem megérkeztünk. Valóban egy rövidke emelkedő után ott áll előttünk a FA! Varázslatos látvány az erdőben, a feldíszített fenyő, alig hiszünk a szemünknek. Sokan fényképezkednek és sétálgatnak körülötte. Köszöntjük az ott lévőket. Mintegy varázsütésre, a ködön áttör a nap fénye, még szebbé és csillogóbbá téve a feldíszített fát.

Körbejárjuk, Zoli felrakja a hozott díszt, egy vonatozó Mikulást. (Állítólag rám emlékeztet.)

Közben megkérek egy háttal álló kessertársat, hogy fényképezzen le bennünket. Megfordul és kiderül, hogy éppen eszik. Szabadkozok, de kissé morcos képpel a felesége kezébe nyomja a konzervet és lefényképez bennünket. Megköszönöm és még egyszer elnézést kérek, hogy evés közben zavartam. Egy másik csoportosulás van pár méterre a fától. Ott lehet a láda. Kivárjuk sorunkat és leesik az állunk, mert akkora a láda, amekkorát még nem is láttunk. Ez nem geoláda, hanem geo-dézsa! Mivel ilyenkor nem kötelező az ajándékcsere, Zoli élvezettel válogat. Persze hoztunk mi is ajándékot, de jó tudni, hogy a szokásos apróságon kívül ilyenkor nagyobb darabok is beférnek a “dézsába”. Jót nevetünk az igényes kialakítású logbookban található és láthatólag a karácsonyi étkezés mámorában született jelszón . Ajándékcsere után a ládát “visszarejtjük”, de ez inkább csak megszokás, hiszen a következő kesser már ott toporog mögöttünk. Remek élmény volt, Vé-nek is tetszik a dolog. Innentől nincs több akadálya, hogy minden Karácsonykor felkeressük a Geokarácsonyfát. Míg nézegetjük a fát és a díszeit, ismerkedem a “kollégákkal”, de csupa ismeretlen név. Legalábbis egyik sem ismerős sem a logokból, sem a fórumról.

Miután kigyönyörködtük magunkat és mi is elfogyasztottuk a szendvicseinket (magyar embernek a karácsonyfa alatt ennie kell, ha belehal is), indulunk tovább. Biatorbágyra visszamenni kissé sok lenne, mert alaposan áthűltünk a 0° körüli hőmérsékletben. A közeli Sóskút buszmegállóját választjuk végállomásul. Enyhén lejtős terepen ballagunk le a faluba, hogy a Petőfi Sándor utcai megállóból Tárnokra buszozzunk.

Frissítés: A Jézuska (nem a Geo) meghozta a várva várt új telefont, így ezt a tracket már azzal rögzítettem. Valamiért ez a fájl is megsérült, mint az előző. A Basecamp nem tudta megnyitni, így maradt a már “megszokott” Goggle Earth konvertálás kmz fájlba.

A nap mérlege:

Bejárt útvonal: Biatorbágy vá. – – GCVIAD – – GCszla- – jelöletlen út – GCXM13 – jelöletlen út – – jelöletlen út – Sóskút, Petőfi Sándor u. 44. am.

Megtett távolság: kb. 14 km.
Szintkülönbség: 446 m.
Átlag sebesség: 3,8 km/h.A track letölthető innen.
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)

Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Köszönjük!