Ma, kihasználva a jó időt és azt, hogy szabadságon vagyunk, ismét olyan tájra látogatunk, ahol még nem jártunk. Korán kelünk és indulunk, mert messzire utazunk, a Szalonnai-hegységbe. Ez az ország északi részében, a szlovák határ közelében található, az Észak-Magyarországi Középhegység része. Miskolcig még könnyű eljutni InterCity-n, de onnan Bzmot motorvonattal döcögünk Perkupáig. “A Szalonnai-hegységben – Martonyi kolostorrom és Bódvarákó”→ olvasásának folytatása
A tegnapi, a vártnál kevesebb látványt nyújtó ládázásunk után ma, megkezdve éves szabadságunkat, Százhalombattára utazunk remélve, hogy látványosabb napnak nézünk elébe. Százhalombattáról, ahol mellesleg még egyikünk sem járt, először az energia ipari létesítményei jutnak eszünkbe (hőerőmű, olajfinomító). A ládaoldalt olvasgatva kiderült, hogy történelme az őskorba nyúlik vissza. A területén rengeteg bronz- és vaskori halomsírt találtak, innen kapta jelenlegi nevét is, Százhalombatta. Kíváncsian vágunk hát neki az útnak. “Nem csak iparváros – Batta City”→ olvasásának folytatása
Két napja megtaláltuk Budapest nyugati sarkát is, a négy sarkot felvonultató multiláda pontjai közül. Már csak a záróláda van hátra, ahol kiderül, hogy az egyes sarkokon talált jelszórészleteket milyen sorrendben írva kell logolni a sikeres megtalálásért. “A kör bezárul -Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Volt egyszer egy geoláda a magyar geocaching hőskorában, mely Budapest négy, a fő égtájak szerinti “sarkait” mutatta be. Telepítése után röviddel kiderült, hogy mindjárt az első pontja a Fővárosi Vízművek védterületére esik, ezért megszüntetésre került. Később a rejtő némileg átdolgozta és új ládaként megjelentette. E multi felgöngyölítését kezdjük el a mai napon. “Az első (északi) sarok – Megyeri híd és Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Előző történetünket a szilveszteri koccintásnál hagytam abba, amikor a 2015-ös. száz feletti megtalálásunkra is ürítettünk egy pohár pezsgőt. Nos, nem csak azt határoztuk el, hogy az év utolsó napját ládázással ünnepeljük, hanem azt is, hogy lehetőleg január első napjaiban is ugyanígy kezdjük az évet.
Ehhez idén kedvező lehetőséget teremt, hogy január másodika szombatra esik, így nem kell dolgozni menni. Tegnap kihevertük az előző napi, késői fekvést és ma reggel friss erővel vágtunk neki az új év köszöntésének kesser módon. Nem csak mi vagyunk frissek, de az időjárás is, mert -7 °C-t mutat a hőmérő, mikor leszállunk a vonatról. Szerencsére Vé is jól felöltözött, csak alig-alig fázik.
Elindulunk a vasút mellett a jelzésen.
Egy idő után a vasút és a turistaút szétválnak és mi egy kis emelkedőn egy vadvédelmi kerítéshez érünk, melyen a megszokott létrás megoldás vezet keresztül. A létra kissé romos állapotban van, ezért Vé meglehetősen félve vág neki az átmászásnak. Baj nélkül átjut, következem én. Nekem is sikerül abszolválnom a feladatot, így a kerítés mellett, a túraúton megyünk tovább. Rövidesen élesen jobbra kanyarodik az út és nekivágunk kedvenc terep mintázatomnak, az emelkedőnek. Kb. 1 km alatt, mintegy 80 m szintkülönbséget győzünk le. Miután felértünk a tető közelébe vízszintesre, majd enyhén lankásra vált az út. Közben időnként őzek és szarvasok váltanak át előttünk. Persze fényképezni nincs idő, mert mire elővenném a gépet, addigra már az út másik oldalán lévő erdőrészben vannak. A fényképezőgép is fázik, kissé nehezen kapcsol be, így többszörösen is nehézkes a fényképezés. Érdekes, hogy a lombozat nélküli erdőben is milyen gyorsan köddé tudnak válni ezek az állatok! Marad tehát az a kis idő a megfigyelésükre, míg kellő távolságra, átmennek előttünk az úton. A Juharos-hegy (a láda neve is erre utal) tetején, már nem kell sokat menni és a geoláda közelébe érünk. A Gödöllői-dombság legmagasabb pontjainak egyikén tartózkodunk.
Egy másik ilyen nevezetes ponton, a Margitán is jártunk már májusban.
Sajnos kilátás, akárcsak ott, itt sincs, mert erdő vesz körül bennünket. A GPS jel kissé ugrál, így bolyongunk egy keveset, mire magára talál, mi meg a segítségével a ládára egy mohás fatönk alatt. Kissé kilátszik a rejtekéből, ami azért gond, mert a környéken sarjazás folyik és a favágók, ha megtalálják, nem biztos, hogy békén hagyják.
Mi mindenesetre igyekszünk alaposabban visszarejteni. Míg én a ládával és a logolással bajlódok, Vé ismét fázni kezd.
Elindulunk visszafelé és útközben ráérősen nézelődünk. Jobb oldalt vadvédelmi kerítés fut, mely villanypásztorral biztosítja a mögötte lévő termőföldet. Felfedezek egy elektromos dobozt is az egyik fán, ami napelem segítségével táplálja a mellette lévő kamerát. Már az erdőben is figyel a nagy testvér! Érdekes, hogy mennyi többtörzsű fa található errefelé. Ha a tövük közös is, akkor magasabban ágaznak el, vagy a magasban fonódnak össze. Érdekes volna erről egy szakember véleményét meghallgatni!
De csak mi ketten vagyunk az erdőben, mások otthon melegszenek és élvezik a többnapos munkaszünetet. Az úton lefelé könnyebben haladunk, bár a lejtőt meg Vé nem szereti. Elérünk a vadvédelmi kerítés létrájához. Úgy döntök, hogy megörökítem Vé-nek a kerítésen történő átmászását. Két fénykép után látom, hogy kifejezőbb lesz, ha videón rögzítem a látványt. Sajnos erre a weboldalra nem tudok videót feltölteni, így csak otthon szórakozunk a látványon. Átérve, Vé büszkén integet a közben lecsúszott sapkája alól kikandikálva.
Következem én. Ezt Vé fotózza.
Miután mindketten teljesítettük a szertorna számot, megyünk vissza a jelzésen, a Besnyői-patakig, ahol ráfordulunk a keresztező jelzésre.
A Máriabesnyői Bazilika alá érünk. Ez nevezetes búcsújáró hely, most azonban minden csendes. A geoládát a parkoló szélében, egy fa mellett, néhány kiürült üveg társaságában, kővel álcázva találjuk. Annyira gyenge a rejtés, csoda, hogy még nem tűnt el!
Gyors logolás után tovább állunk. A Bazilika zárva, sok nézelődéshez pedig nincs kedvünk a hidegben. Pedig már “csak” -6 °C van így dél tájban! Utunk a temetőbe vezet, nem mintha elérkezett volna a mi időnk, hogy megpihenjünk. A máriabesnyői temető több dologról is nevezetes. Az egyik, hogy itt nyugszik gróf Teleki Pál, a vitatott megítélésű, egykori miniszterelnök.
Az ő Budapestről száműzött szobrát szeptemberben láttuk Balatonkenesén.
A másik nevezetesség a díszes cigány sírok, melyek különösen így Karácsony táján látványosak, ha lehet egy sírral kapcsolatban ilyet mondani. Valóban, ahogy befordulunk a temető kapun, leesik az állunk, olyan parádés látvány fogad. A sírokon komplett feldíszített karácsonyfák állnak. Különösen a gyermeksírok látványosak. Itt még játékokat is látni.
Megyünk a dombra vezető lépcsősoron és jobbra-balra tekingetünk álmélkodva. A domb felső részén, aztán találunk egy nemzetiszínű szalagokkal díszített sírt, amiben Teleki Pál nyugszik.
Kissé sietősebbre vesszük a lépéseinket, mert ugyan már “csak” -5 °C-t mutat a hőmérő, de rövidesen jön egy vonat és nincs kedvünk még egy órát toporogni a hidegben a következőig. Teleki sírjától a temető széli kis fasorhoz vezet utunk, ahol a geoláda rejtőzik. Gyors logolás és irány a vasúti megállóhely! Közben egy gyors szelfi a jövőbe tekintő orcámról.
Hát, ezt a szelfizést még gyakorolni kell! Lefelé menet a Bazilika környékén még lövök pár képet a környezetről és úgy határozunk, hogy ide egy melegebb napon még visszatérünk alaposabban körülnézni.
A vonatot szerencsésen elértük és robogunk hazafelé. Jól esik a FLIRT által nyújtott meleg környezet.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
Máriabesnyő vm. – – Gcjuha – – – jelöletlen út – GCMBB – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCMALE – jelöletlen út – – Máriabesnyő vm.
Megtett távolság: kb. 11 km Szintkülönbség: 458 m. Átlagsebesség: 2,46 km/h (mozgásban 3,8 km/h)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés-1: A GCjuha láda 2018-ban új ládagazdához és új rejtekbe került.
Frissítés-2: A GCMBB láda is új ládagazdához került és a rejtés is virtuálissá lett alakítva.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Tulajdonképpen ma az Északi Zemplénbe készültünk ládázni, de egész héten olyan bizonytalan volt az időjárás előrejelzés, hogy amikor hajnali(?) negyed kettőkor felkeltünk, még egyszer ránéztem a friss előrejelzésre és ott bizony az általam elviselhetőnél élénkebb szelet jeleztek. Sajnos a rossz tüdőm miatt egy bizonyos szélsebesség felett fulladok, ezért más célpont után kell nézzek. Így került a képbe Békéscsaba, ahol még ma délelőttre nyugodt időjárást jósoltak. Viszont Békéscsabára csak 5 óra után megy az első vonat, ezért szépen visszafeküdtünk aludni még egy-két órát. Még alig világosodik és mi már le is szálltunk a vonatról.
Elindulunk a városközpont felé a lustán ébredező városban. Nincs nagy tolongás az utcákon, lehet haladni. Egy nagy áruháznál balra fordulunk és megindulunk kifelé a városból. Közben egyre élénkül a forgalom. Sokan, láthatóan munkába igyekeznek, mások üres cekkerekkel tartanak a piac vagy a boltok felé. Később rákanyarodunk a Szarvas felé vezető útra. Lassan elmarad a lakóterület és inkább ipari jellegű építmények vesznek körül bennünket. Az Alsókörgáti zsilipnél átmegyünk az Élővíz-csatorna hídján és tulajdonképpen innen már a célunkhoz vezető töltés mellett vagyunk, amint ez a Csabai Körtúra ismertető táblájáról kiderül.
A jelzést követve még az aszfaltozott úton haladunk, de egy körforgalom után a jelzés felvisz a töltésre.
Innen aztán kezdődik a csoda. Gyönyörű út látszik előttünk, amíg csak ellátunk. A töltést beborítják a szegélyező fákról lehullott sárga levelek. Végig vastag és folyamatos avarszőnyegen lépdelünk, de lépteink zaja nem hallatszik, olyan sok a hullott levél a lábunk alatt. Gyönyörű az egész! Ha még sütne is a nap egy aranyozott úton járnánk! Bár egyikünk se Dorothy, önkéntelenül az Ózból megismert dalt dúdoljuk: “Mindig a sárga úton…”. A nyugalom viszont tökéletes. Csak a hulló levelek halk nesze hallatszik. Néha ugyan átszüremlik a csatorna túlpartján vezető országútról az elhaladó járművek hangja, de olyan távolinak tűnik az egész.
A fiatalabb fák között itt-ott odvasabb öregebbek is állnak. Látszik, hogy ez a csendes víz időnként komolyabb mennyiségben is jelen tud lenni, ez pedig nem tesz jót a tölgyeknek. Némelyik fát szinte már csak a kérge tartja.
A viharok sem tesznek jót ezeknek a fáknak. Több lehasadt ággal is találkozunk, illetve több helyen látszik az ember beavatkozása, ahogy ezeket a lehasadt ágakat lefűrészelték, hogy járható maradjon az ösvény.
Séta közben Vé jelzi, hogy nedvesedik a lába. Megnézem és bizony, a cipő talpán egy vékony repedés fut végig, itt szivattyúzza fel a vizet a nedves avarból, fűből. Nincs mese, új túracipőt kell venni! Az övé így is tovább bírta, mint az enyém. Ugyanis a ládázós életünk kezdetekor egyforma gyártmányú cipőt vettünk. Az enyémről a mintázat kopott le, alig két év és kb. 1 000 km alatt. Ahogy az úton haladunk, látunk egész komoly méretű facsonkokat is.
Annyira csodáljuk a folytonosan elénk táruló látványt, hogy szinte észrevétlenül érünk utunk első állomásához, a Bandika-fához. A geoláda oldalról tudjuk meg, hogy ez a fa a környéket birtokló Wenckheim család, Bandika nevű kisfiáról kapta nevét, aki lezuhant a fáról és mozgássérültként élte le az életét. A fa tekintélyes méretű, törzs kerülete 550 cm.
Hajdan népszerű kirándulóhelye volt ez a városnak. Az egykori munkásmozgalmi összejöveteleket is itt tartották, ennek egy emlékművet is állítottak, de az mára teljesen lepusztult. Egyébként is a régi piknikező helyet lassan visszafoglalja a természet. Csak egy ösvényen lehet még a fát övező kis rétet megközelíteni. A méretének illusztrálására Vé megpróbálja átölelni, nem sok sikerrel.
A geoláda logolása és az ilyenkor már szokásos ajándékunk, a karácsonyfadísz dobozba helyezése után, megyünk tovább a következő nevezetes fa, a Cimbora-fa felé. Nem kell sokat menni, csak vagy 300 métert. Ennek a nevének eredete már bizonytalanabb. Valószínűleg a régi öregek cimboráltak alatta nevezetesebb napokon és az aratásból hazamenet. Odaérve elámulunk a hatalmas méretein. Ennek kerülete 750 cm. Sokáig Békés megye legvastagabb fájaként tartották számon ezt a fehér nyárfát, de nemrég találtak egy vastagabb példányt, így a második helyre szorult.
Bár a csatorna felőli oldalát villám sújtotta, a másik fele ép és egészséges. Egy lehasadt ágával belekönyököl a vízbe. Szinte látjuk benne az öreg embert, amint fáradtan letámaszkodik kicsit pihenni.
Vajon meddig bírja még? Miután kellő tisztelettel megcsodáltuk az öreget, elindulunk a töltésen visszafelé. Az Élővízen átvezető egyik kis híd közelében vadrécék úszkálnak. Ezeknek is vizes a lábuk, mégsem panaszkodnak – mondom Vének, aki szerencsére menetközben termel annyi hőt, hogy kevésbé fázik a lába, de ha megállunk, azonnal érzi a novembert. A récékről csinálok egy gyors fényképet és már indulunk is tovább.
Útközben még rácsodálkozunk egy-egy különösen szép részre.
Visszaérve a városba, az Alsókörgáti zsilipnél, maradunk az Élővíz-csatorna partján. Utunk csendes kertvárosi utcán vezet. Itt is szép a part, de nem annyira, mint a töltésen. Azért akad itt is látnivaló főleg, hogy a nap átdereng a felhőkön
A Széchenyi-ligetet elhagyva megcsodáljuk az ország egyik legnagyobb egykori gőzmalmának épületét. Impozáns látvány. Kicsit arrébb már látjuk a következő geoládának helyt adó kisvonati szerelvényt.
A környéket egykor behálózták a keskeny nyomközű gazdasági vasutak. Ennek állít emléket az itt kiállított szerelvény. A ládaoldalon találunk néhány fényképet arról, milyen állapotban is voltak a járművek, mielőtt felújítás után ide kerülhettek. A kis területet egyébként a “Turisztikai Főpályaudvar névvel illetik. Mondhatnánk, hogy intermodális csomópontról van szó, hiszen az Élővíz-csatornán horgonyoz egy állóhajó is, mely rendezvényeknek ad helyet.
Na és persze gépkocsi parkoló is van a közelben, az autóbusz megállóról nem is beszélve. Teljes az intermodalitás.
A vasúti szerelvényhez érve, leesik az állam. Olyan szinten újították fel ezeket a járműveket, hogy még a fővizsga jel is rajtuk van. Majdnem napra pontosan, fél éve történt.
Már csak K-vizsga kellene rájuk és akár közlekedhetnének is! Alaposan körbejárjuk a nem olyan kis szerelvényt. Legalábbis a C-50-es mozdonynak két ilyen négytengelyes kocsi még az Alföldön is komoly terhelést jelentene, de itt szoborként kiállítva belefér a dolog. A kocsiban egyébként turisztikai információs központ es egy büfé üzemel, de jelenleg zárva van.
Megkeressük az ügyesen, egy lemezdarab segítségével, az egyik kocsi alvázán rögzített geoládát, majd indulunk vissza az állomásra. Útközben még betérünk az egyik áruházba, hogy Vének száraz zoknit vásároljunk. Minden tiszteletem az övé, hogy nedves lábbal végig csinálta ezt a túrát. Mivel a vonatig még van majdnem egy óránk, betérünk az állomással szemben lévő barkácsáruházba, hogy Szolnokon ne kelljen kibuszozni az otthoni munkához szükséges anyag megvételéhez. Kellemeset a hasznossal összekötő útnak bizonyult a mai! Egyébként jó volt az időjárási előrejelzés. A vonatunkra várva, feltámad a szél. Jön a hidegfront, ami legalább kisöpri ezt a szürke időt a Kárpát-medencéből!
Megtett távolság: kb. 15 km Szintkülönbség: 145 m. Átlagsebesség: 2,91 km/h (mozgásban 4,2 km/h)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Budapest és Veszprém között vonatozva, Öskünél minden alkalommal megakadt a szemünk a dombtetőn álló kerek épületen. Az első gondolatunk, az volt, hogy: Jé, egy gombaház! Ez azonban valószínűleg csak azért született meg a kobakunkban, mert anno, még zsenge korú gyermekeinkkel együtt túl sok Hupikék törpikék rajzfilmet néztünk. A második nekifutásra, inkább egy lapátjait vesztett szélmalom rémlett fel előttünk. Aztán, egyszer megláttam a vékonyka kettős keresztet a tetején, így kiderült, hogy egy templomról vagy inkább kápolnáról van szó. “Csak nem egy gombaház? -Ösküi Kerek és Péti dombok”→ olvasásának folytatása
Visszatért a hőség. Ismét hőségriadó riaszt bennünket attól, hogy messzebbre utazzunk. Mivel két hete nem sikerült belogolni a Szolnok Belvárosi Séta nevezetű ládát, ezért annak gyanús pontjait járjuk újra. Na meg, hogy gyűljön is a megtalálások száma, hozzácsapjuk az In memoriam szolnoki vár elnevezésű geoládát is. Úgyis útba esik. “Újra hazai pályán – In memoriam szolnoki vár és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
Július közepén járunk, tombol a nyár. A hőségriadók folyamatosan követik egymást, semmi felüdülés. Mostanra már vörös, azaz a legmagasabb fokú riasztásnál tartunk, ezért úgy döntünk, hogy Szolnokon maradunk, mert a közösségi közlekedés is bizonytalanná vált. A vasúton egymást érik a meghibásodások, (biztosítóberendezés, járművek, síntörés, felsővezeték zavarok, stb),. így nem merünk messzebb utazni. A kocsikban tapasztalható szauna sem igazán vonzó. “Hazai pályán -Szolnok, Tiszaliget; Szolnoki Tiszavirág híd; Csepp park és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart. “Simontornya kívül-belül – Simontornyai dombok és Simontornyai vár”→ olvasásának folytatása
Miután a múlt héten megújítottuk szent fogadalmunkat, miszerint főszezonban kerüljük a Balatont, ma mondanom sem kell, már kora reggel a nagy lavór felé visz a vonat bennünket. Sőt, ha az első betervezett geoláda rövid nevét nézzük (GCDUGO), akkor lavór helyett kádnak is nevezhetnénk, hiszen a kádnak van dugója.
Tehát, Siófokon szállunk le a vonatról, itt található ugyanis a Balaton “dugója” és lefolyója, a Sió-csatorna. Pontosabban fogalmazva, innen indul. Az állomástól nem is kell messzire mennünk és már a csatorna partján állunk. Viszonylag korán érkezünk, hogy e forgalmas helyen, mugli-mentesen keresgélhessünk. Na, meg a reggeli hűvös is jól esik, mert mára még a múlt hetinél is rekkenőbb hőséget ígért a meteorológiai előrejelzés. A hőmérséklet meghaladhatja a 36°C-t is! Legelőször is a helyszínt vesszük szemügyre. Sokan nem találják a ládához a lejáratot, ugyanis a csészét a csatorna falában egy üreg rejti. Ehhez a vízrajzi tábláig kell elmenni, ahol egy lépcső vezet le az alsó keskeny peremre, amin végigballagva megközelíthető a láda. A keskeny peremet meglátva Vé máris dönt, Ő inkább felülről szurkol nekünk, mondhatni majd “szemmel tart” bennünket, nehogy beessünk a vízbe. Ennek van is némi esélye, mert a keskeny szegélyen horgászok ülnek sorjában, mint fecskék a távíró dróton. Zolival elindulunk a lépcsőn, majd a peremen és igen nagy tiszteletnek örvendünk, mert mindenki feláll jöttünkre. Nem győzzük megköszönni. Most látszik, hogy milyen jó, hogy Vé-t a megfelelő koordinátán hagytuk, mert a csatornában elég gyengécske a GPS vétel, így Őt figyelve, tudjuk, hogy megérkeztünk.
Elkezdek az egész töltés hosszában húzódó résben tapogatózni. Hirtelen, sziszegve egy termetes sikló csusszan ki és veti magát a vízbe. Húúúú, rendesen beszaladt a gatyamadzag! Nem tudom a sikló vagy én ijedtünk-e meg jobban. Szerencsére több akadály nem merül fel, a doboz gyorsan megkerül. Logolunk, közben a pulzusom is visszaáll a normális szintre. A helyszínen készült fényképeken látszik, hogy a madarak is kedvelhetik ezt a helyet, mert fészek maradványok látszanak a képen. Lehet, a sikló is ezért látogatott ide.
Visszaaraszolunk a peremen, miközben újra felállítjuk a horgászokat, némi morgást kiváltva ezzel. Ennyit a tiszteletről. A lépcsőhöz érve, egy pecás megkérdezi, hogy megtaláltuk-e azt, amiért jöttünk, mert előző délután járt ott egy lány, aki nem. Megnyugtatjuk, hogy mi ügyesebbek voltunk és megtaláltuk. Közben eljátszom a gondolattal, ha a lány találja meg a siklót, micsoda visítás lett volna. A halak nemcsak a Sióból, de még a Balatonból is kiugrálnak! De aztán elhessegetem eme gondolatokat lehet, hogy egy igazi amazon járt erre, kevésbé ijedősen, mint én. Miután visszaérünk Vé-hez, beszámolunk a kalandunkról, majd szemügyre vesszük a csatorna túlpartján sorakozó vasakat. Ott van a téli kikötő és egy hajójavító műhely.
Miután megnéztük az objektumot, elindulunk a hajóállomás felé, mert ládázásunkat a Tihanyi-félszigeten fogjuk folytatni. Közben vetünk egy pillantást a vízrajzi adatokat tartalmazó táblára, amiből nem sok látszik, annyira gyenge a számokat alkotó szegmensek fénye. Éjszaka, biztosan jól látszik, állapítjuk meg.
A kikötőben bent áll a Füred nevű katamarán, a Balaton legújabb személyszállító hajóinak egyike. Reméljük, hogy ezzel fogunk átjutni a nagy vízen.
Az indulásig még van idő, így Vé és Zoli letelepszenek egy padra, míg én elmegyek megváltani a regisztrációs jegyet. Majd visszatérek, hogy összegyűjtsem a családtól az arcképes utazási igazolványokat, mert a pénztáros néni ragaszkodik hozzá, hogy sorszámukat feltüntesse a jegyen. Miután másodszor is visszatérek a családhoz ismét a túlparton álló hajók tanulmányozásába és fényképezésébe fogok. Na, meg persze a Füredébe, de az árnyékok és a sok reklám felirat miatt ebből nem sok látszik.
Lassan eljön az indulás ideje, felszállunk a hajóra. Jól gondoltuk, a Füred visz át Tihanyba. Érdekes végig nézni a manővert ahogy a nagy hajó eltávolodik a parttól, majd lassan megfordulva, a nyílt víz felé veszi az irányt. Valószínűleg már a korszerű, forgatható hajtóművel látták el, mert képes oldalra is mozogni.
Időközben jó meleg lett. Kifejezetten jól esik a vízen fújó szél, valamint a menetszél hűtő hatása. Fényképezünk és a stílszerűen kalózkendőt viselő Zoli, a hosszú karjai segítségével, lő egy családi szelfit is.
Nagyon gyorsan átérünk a vízen. Kiszállva. megcsodáljuk az itt tartózkodó nosztalgia hajót, majd elindulunk, hogy a Magyar-tenger nevű multi által ajánlott helyeket bejárjuk.
A szerpentinező -ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
A kis családom még otthon megígértette velem, hogy ládázás után fürdeni fogunk. Én ezt már el is kezdtem. Mire felérünk a meredek úton, szakad rólam a víz. Szerintem, a hőmérséklet már közel jár a 30 °C-hoz. Korábban jártunk már Tihanyban, pontosabban a félszigeten, ma egy másik részét fogjuk bejárni. Átmegyünk a településen, ahol mindenütt hatalmas tömeg hömpölyög. Ismét elgondolkodom biztos, hogy főszezonban kellett idejönnünk? Persze fürdeni, most a legalkalmasabb. Szerencsére, lassacskán kiérünk a településről és az utunk ismét emelkedőre vált, egyelőre csak szelíden. Az első megállónk (a multi első pontja) a szélmarta sziklák.
Ezek úgy keletkeztek, hogy a szél, a lávaömlés során felszínre került bazalt kemény rétegei közül kifújta, az eső kimosta a puhább rétegeket, ezáltal igen érdekes alakzatokat hagyva hátra. Az itt elhelyezett padok egyikénél, letelepszünk, hogy némi vizet vegyünk magunkhoz. Közben csodáljuk a kibontakozó panorámát. Megtekintjük a Külső- és Belső-tó látványát, majd mivel sehol egy árnyék, a nap pedig rettenetesen tűz, gyorsan tovább is állunk.
Egy kis erdőn át (ez a neve is, Kiserdő) visz az út, némi enyhülést kínálva az árnyékával, később a szőlőkhöz érünk. Elmegyünk egy levendulás mellett, de az már elvirágzott. A szőlő pedig még éretlen, pedig jól esne most a melegben legelészni kissé. Persze a nap ismét árnyékmentesen ér bennünket. Ami jó a szőlőnek, az nem jó nekünk. Mi, máris aszalódunk.
Az út egy majorság mellett visz el, vagy talán keresztül rajta. Itt sok kessernek volt konfliktusa a házőrző ebekkel, de most megkötve hűsölnek az árnyékban. Igazuk van, minek ilyen melegben ugrálni? Begyűjtjük a jelszó részletet és megyünk tovább. Az út emelkedik, mert a Csúcs-hegyre kell felmásznunk, mely bő 40 méter emelkedőt jelent.
Felküzdjük magunkat és ismét rácsodálkozunk a Balaton látványára, amivel nem lehet betelni. Ezzel teljesítettük is ezt a multit. Begyűjtve az utolsó jelszórészletet, logolunk és megyünk tovább.
A megpróbáltatásaim azonban nem értek véget. Továbbra is emelkedik az út és a már 35 °C körüli híg levegőben, a rossz tüdőm egyre nehezebben küzd meg az oxigéncsere feladatával. A pulzusom is egyre magasabb. Eléri a határértéket jelentő 160-as ütésszámot, majd a 180-t is. Egyre sűrűbben kell megállni, hogy megvárjam, míg visszaesik. Szerencsére, eleinte van miben gyönyörködni. Fényképezni azonban már nincs erőm, csak a levegőért küzdök. Később, szerencsére lejtmenetbe kapcsolunk, itt már folyamatosabban tudok haladni. Azonban újabb dombon kell átmásznunk. Ezen a részen már csak fától fáig osonok és nekik dőlve várom, hogy a szívverésem csendesedjen. Komolyan rosszul érzem magam és még bőven van hátra az útból. A tervezettnél jóval lassabban haladunk a sok kényszerpihenő okán. A fürdésből semmi sem lesz ma, állapítja meg kis családom. Sajnálom őket és titokban azért imádkozom, hogy csak eljussak a révig. Jó 50-60 méteres szintkülönbséget küzdünk le. Már erősen délutánba hajlik az idő, mire ismét ereszkedni kezd az út. Ezen a részen végre tudok haladni, csak néha kell megállni pihenni. A Club Tihany területe fölött járunk, amikor a telefon kijelzőjére pillantva látom, hogy az utunkba esik egy be nem tervezett geoláda, az Újlaki templomrom. Jó ok a megállásra, kis pihenésre.
Szeretjük a régi templom romokat, különösen az Árpád-koriakat, így gyorsan letöltöm a láda adatait és nekiállok keresni. A család a fáradtságtól lerogy az út menti kövekre. Én most, hogy már kapok levegőt, valósággal újjászülettem. Egyedül indulok megkeresni a csészét. Ez igen gyorsan sikerül. Már találkoztunk hasonló rejtési módokkal. A tempómat a növényzetből felvert szúnyog amazonok is serkentik. Izzadt bőröm valóságos terülj-terülj asztalkát kínál számukra, mind utánam erednek. Kirohanok a bozótból, szinte futtában logolok. A család is észbe kap, gyorsan veszik a holmijukat és tempósan elindulunk a lefelé vezető úton. Tulajdonképpen, majd otthon megnézzük, mit is találtunk. Pedig jó lett volna kicsit még érezni a hely hangulatát! A Club Tihany területére nyílik a turistaút vége, ilyet sem láttunk még! Szépen becsukjuk a kaput magunk mögött és kíváncsian várjuk, mit szólnak majd a portán. Az őrök azonban ránk sem hederítenek. A kapun kilépve a szomszédos élelmiszerbolt felé vesszük az irányt, ugyanis az összes vizünk elfogyott. Innen már csak egy rövid séta a rév területe. A komp bent áll, már lehet is felszállni. Újra a Balatonon hajókázunk, de most a fáradtságtól kissé letargikusan szemléljük a vizet. A Szántódi révtől még egy 2.5 km-es út áll előttünk a Szántód-Kőröshegy vasútállomásig. Leszállva a kompról, tempósra vesszük lépteinket, mert rövidesen jön a vonat. Sík terepen, milyen gyors tudok lenni! Persze ebben közrejátszik az is, hogy így estefelé már elmúlt a kánikula és a nagy lavór/kád felől kellemesen hűs szellő fújdogál. Pár perc múlva a vonat is jön, sőt le is tudunk ülni, mert Siófok után már állnak az utasok. Jó döntés volt erre jönni! Az viszont biztos, hogy kánikulában többé nem indulunk el hegyes terepre. A leckét megtanultuk. Tisztában kell lenni a korlátainkkal.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: 1. szakasz: Siófok vá. – jelöletlen út – GCDUGO – jelöletlen út – Siófok hajóállomás 2. szakasz: Tihany hajóállomás – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCMaTe_1 – – GCMaTe_2 – – jelöletlen út – GCMaTe_3 – jelöletlen út – – GCMaTe_4 – – GCUJTE – – Tihany rév 3. szakasz: Szántód Rév – – jelöletlen út – – jelöletlen út – Szántód-Kőröshegy vá.
Frissítés 1: 2021-ben a siófoki zsilipet elkezdték átépíteni, így a rejtés helye építési területre került, ezért a láda új helyre költözött.
Frissítés 2: Ugyancsak 2021-ben a GCMaTe láda 3. pontja megszüntetésre került a sok, kutyákra vonatkozó panasz miatt, Így ma már 1H+2V összeállításban kereshető. Egyebekben a pontok helye nem változott.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Jeles hétvége áll előttünk, Terveink szerint, ma fogjuk a 250. geoládát megkeresni. Egy hónap híján, 3 éve kezdtük ezt a remek, szabadidős elfoglaltságot. Másik apropója a mai napnak, hogy az elfáradt Nikon fényképezőgépünk helyett vettünk egy Sony márkájút, melynek ma lesz az első útja velünk.
Természetesen, ezen a fontos napon, Zoli is velünk tart. A célterület Vé egyik kedvenc tájegysége, a Balaton-medence, így jókedvvel vágunk neki az útnak. Az előrejelzésekből látszik, hogy verőfényes, meleg nyári napnak nézünk elébe. A vonat Balatonkeneséig visz. Első tervezett geoládánk a Sér-hegyen található. Ez a “hegy”, mely földrajzi besorolása szerint még halomnak is alig nevezhető a 180m körüli tengerszint feletti magasságával, Balatonkenese és Balatonfűzfő között található.
A település Főutcáján indulunk el kifelé a városból. Elhagyva a házakat, az országút szélén haladunk. Az autók száma gyér, így nem zavarjuk egymást az úton közlekedőkkel. Aztán egy mezőgazdasági telep után balra, a szántóföldek felé vesszük az irányt.
Egyelőre egy dűlőúton haladunk. A geoláda a “hegy” tetején található geodéziai mérőtornyot hívatott bemutatni. Az építményt látjuk, az utat azonban nem. A térkép szerint is csak időszakos ösvények vezetnek el hozzá. A ládaoldalról kölcsönöztem egy képet, amely más évszakban és más növényzettel készült, de jól mutatja a toronyhoz vezető ösvényt. Most azonban a szántóföld búzával van bevetve és pár nappal az aratás megkezdése előtt, sárga tengerként veszi körbe az objektumot. Figyelmesen nézelődve haladunk, hátha valahol találunk egy csapást. A búzát nem akarjuk letaposni, sőt érinteni se nagyon, mert az érett kalászokból pereg a szem. A dűlőből rendszeresen traktornyomok vezetnek a búzatáblán keresztül. Elhatározzuk, hogy az egyiket felhasználjuk a megközelítésre. Találunk is egy viszonylag jól kijárt, szélesebb csapást, amit akár útnak is nevezhetnénk, ezen indulunk el befelé a búzásba. Ez azonban elmegy a torony alatt és semmiféle ösvényt nem látunk oldal irányba, amit igénybe vehetnénk a közelítéshez. Közben ömlik rólunk a víz, mert odafent alaposan befűtöttek. Túlmegyünk az építményen, mikor az általunk használt traktornyom elfogy és egy derékszögben érkezőnek adja át a helyét. Na, ezen felfelé indulva, mégiscsak közelebb kerülhetünk célunkhoz – gondoljuk. Kb. 150 métert haladva, találunk is egy ösvényt, majdnem a torony vonalában, ezen indulunk el és szerencsésen a oda is érünk. Ezzel, hát megvolnánk – sóhajtunk fel. Némi szlalomozással, de megérkeztünk a célhoz! Arra gondolunk, hogy felmászva a torony tetejére, biztosan jó kilátásban lesz részünk a Balaton felé. A lépcső elég hiányos és rozoga, ezért Vé máris dönt, Ő inkább lent marad. Az első szintig jutunk, de egy madárfészekbe botlunk, amiről a tojó ijedten emelkedik fel. Zolival rögtön úgy döntünk, hogy visszafordulunk. A fészekben ugyanis két tojás van. Kár lenne a tojót elijeszteni és a tojásokat kitenni a pusztulásnak. Alig érünk le a torony aljába, az anyamadár visszatér és újra elfoglalja helyét a fészekben. A tojások megmenekültek! Egyébként nem is lett volna egyszerű feljutni. A környékbeli gyűjtögetők ugyanis alaposan kifosztották a mérőtornyot. Sem ajtó-, sem ablakkeretek nincsenek már és a szinteken, a létrákat összekötő trepni lemezek is valamelyik MÉH telepen várhatják az újrahasznosítást. Némi artista mutatvány kellett volna, ha fel akarunk mászni. Miután lemondtunk a panorámáról, megkeressük a ládát. Nincs nehéz dolgunk, mert a torony melletti fa tövében, néhány kővel takarva, pihen a geoláda. Gyorsan logoljuk a 250. találatunkat, majd elhatározzuk, hogy itt, az árnyékban fogunk megkajálni. Míg Vé előszedi az elemózsiát, én az épület mellől csinálok egy panoráma képet a Balaton irányába.
Ebből a magasságból csak sejteni lehet a tavat, de a végtelen búzamező jól mutat a képen. Étkezés után önkioldóval készítünk egy csoportképet a jubileumi megtalálás alkalmából. (Ld. borítókép) Mindenki büszkén feszít rajta, aztán a kivezető utat kezdjük kutatni. Úgy néz ki, hogy egy darabig vissza kell mennünk, majd a torony vonalától feljebb ki is jutunk egy rendes dűlőre. Ez már elvezet a térképen is jelölt földúthoz, amin Fűzfő felé vehetjük az irányt. Végig a tűző napon haladunk. Még a naptej is serceg a bőrünkön, pedig elég magas faktorszámút használunk. Ennek és az út keresgélésnek köszönhetően, el is felejtjük lefényképezni az építményt, így a búzamezőben kanyargó traktornyomról mellékelek egy képet.
Fűzfő határába érve aztán megkönnyebbülünk, mert egy szakaszon gyér erdőn át vezet az út. Jólesik az árnyék! Aztán az üdülőövezetben megyünk tovább. Megcsodáljuk a szép és kevésbé szép épületeket. Egy lelket sem látunk, vagy alszanak még, vagy már a parton süttetik magukat a lakók. Időnként egy-egy autó araszol el mellettünk, kisebb porfelhőbe burkolva bennünket. Az izzadt testünknek csak erre volt szüksége!
Kiérve a fák közül, ismét fák, de inkább csak cserjék vesznek körül bennünket. Keskeny, benőtt ösvényen megyünk libasorban. Látszik, hogy erre nem sokan járnak. Elsősorban a “Mámai csuszamlás” nevezetű geoládát felkeresők, és valószínűleg a környéken lakók vagy az üdülővel rendelkezők közül azok, akik tudják, hogy milyen szép innen a kilátás a Balatonra. A bozótoson átkelve, mikor is az ágak csikarták izzadt bőrünket, de legalább letörölve az autók porát, kiérünk a löszfal tetejére. Itt ritkul a növényzet és szalonnasütés nyomait fedezzük fel a füves platón. Kicsit arrébb, szinte függőlegesen zuhan alá a löszfal, bár ez az időközben betelepített növényzet miatt nem látszik elsőre. Hajdan a környéken helyezkedett el egy Máma nevű falucska, de mára csak ez a Máma-tető nevű hely őrzi emlékét. Ugyanis 1914-ben itt leszakadt a löszfal, elsodorva az akkor már megépült vasútvonalat. Később, többször megismétlődött az esemény, így 1950-ben a vasutat áthelyezték közvetlenül a Balaton-partra. Miután a ládaoldalról elolvastuk ezt a kis vasúttörténeti szösszenetet, Zolival csatlakozunk Vé-hez, aki már percek óta tátott szájjal bámulja az előtte kibontakozó látványt.
Valóban csodálatos az időközben befátyolosodott ég alatt zöldes színűvé vált Balaton látványa, rajta a vitorlák fehéren csillogó sziluettjével. Nem csak vitorlás hajók, hanem széldeszkások is bőven vannak a vízen. Kár, hogy a fényképek nem igazán jól adják vissza a látnivalót! Az olcsó kis gép automatikája nem képes megbirkózni az összetett fényviszonyokkal. Mindenesetre, kár lett volna kihagyni a helyet! – állapítjuk meg egyhangúan. Gyorsan megkeressük a geoládát, ami nem nagy kihívás, hiszen egy bokor alatt csak néhány jelképes gally fedi.. Kész csoda, hogy épségben megtalálható! Reméljük még sokáig így marad! Logolunk, majd letelepszünk a fűbe, csodálni a látványt. Lábunk alatt terül el a Fűzfői-öböl és tényleg nem tudunk betelni a panorámával. Az idő azonban délhez közelít, indulnunk kell tovább, mert mára még egy ládát terveztünk és lassan a “lovaknak sem ártana dobni valamit”. Ahogy felállunk észleljük, hogy sikerült egy hangyabolyba csüccsennünk. A viszonylag magas fű jól eltakarta a kis napszámosokat, akiket most nem győzünk a ruhánkról lesöpörni. Szerencsére a szelídebb fajtából valók, így a kalandot megússzuk csípések nélkül. A dolgozók a beomlott boly javításával vannak elfoglalva, mi pedig elindulunk Fűzfő felé.
Meredek úton óvatoskodunk lefelé, mire a város utcáit elérjük. Itt egy szép hosszú séta vár ránk, először szintben, majd további, immár szelídebb ereszkedéssel. Átkelünk a vasúton, majd egy kerítés mentén, mely a kikötőt védi, elindulunk visszafelé. Utunk az első mellékutcáig folytatódik, ahol befordulunk a part felé és egészen lemegyünk a víz mellé. Itt található a “Balatoni kecskekörmök” nevű geoláda. Egy sétány mellett, közvetlenül a vízparton, sőt a víz fölé nyúlva áll egy terebélyes fa. Ennek a gyökerei között rejtőzik a láda.
Kivárjuk, míg éppen senki nincs a közelünkben, mert az ösvény egy játszótérhez vezet és sok kíváncsi tekintetű gyermek szaladgál fel és alá, majd Zoli belép és kiemeli a ládikát, mely már régóta kukucskált ránk az álcázó ágak alól. Gyors logolás és visszarejtés, majd keressük a látnivalót. A kecskekörmök megnevezés a Balaton mellett ugyebár, a miocén és pilocén korból ránk maradt kagylók maradványait takarja, melyeket valaha nagy tömegben lehetett a parton megtalálni. A nép egy remek legendát költött köréjük, bizonyos aranyhajú királylány Balatonba veszett kecskenyájáról. Az urbanizáció következtében, természetesen semmi esélyünk nem mutatkozott, hogy kecskekörmöket találjunk. (Aranyhajú királylányról nem is beszélve, bár Zoli Őt többre értékelte volna.) Ezt sejtettük is. Viszont reméltük, hogy szép kilátásban lesz részünk közvetlenül a partról. Sajnos ezt a nádas meghiúsította. Csak itt-ott volt egy kis kilátás a közben feltámadt szél keltette hullámoktól locsogó Balatonra.
Ez a láda bizony csalódást okozott, amit társaim arcáról le is olvasok. Ha készítettem volna szelfit, bizonyára én is hasonló képet vágok.
Nincs mit tenni elindulunk, hogy megebédeljünk. A part közeli úton egymást érik a bódék, különféle ételeket kínálva. Az erősen elhasznált olaj szaga azonban elriaszt minket. Egyre jobban korgó gyomorral bandukolunk, míg mellettünk mindenki fal valamit. Ki lángost, ki hamburgert, halat stb. Vé viszont kényes az étel minőségére, pláne ennyiért, így csak megyünk tovább. Már a strand mellett járunk, lassan kiérve a településről, mikor egy tábla villan a szemünk elé, Tó Vendéglő. Megtekintjük a kihelyezett étlapot. A kínálat és az árak barátságosak. Kb. ez a soron az utolsó vendéglátó hely, valószínűleg ezért nincsenek az árak elszállva. Barátságos a kinézete, ezért bemegyünk. Mivel a hely nem szerepel a Turistautak.hu térképén, így a rendelésünkre várva, rögzítjük a hely GPS koordinátáit, hogy majd otthon POI-ként vihessük fel azt a térképre. Várakozásunkban nem csalódtunk. Bőséges és finom ebéd kerül elénk. Ebéd után “Anyámnak se…” állapotba kerülünk, de lassan azért illene elindulni. Közben még megállapítjuk, hogy a mai nap annyira nem volt kiemelkedő élményekben gazdag. A Sér-hegy a 250. megtalálás okozta öröm nélkül nem sokat jelentett volna. A Mámai csuszamlást viszont kár lett volna kihagyni! A Balatoni kecskekörmök sem jelentettek túl nagy élményt, bár a vízhez lemenni és a tó felől fújó szélben hűsölni nem volt rossz. Az ebéd pedig várakozáson felül sikerült, tulajdonképpen nem is volt olyan rossz nap! Még átverekedjük magunkat a zsúfolt sétányon, miközben megújítjuk fogadalmunkat, hogy szezonban a Balatonra nem jövünk. (Vajon, mikor hágjuk át ismét a magunknak hozott szabályt?) Újra átkelünk a vasúton és a forgalmas 71-es út mellett gyalogolva vagy inkább a meleg és a fáradtság, na meg a kajakóma miatt, leginkább csak vánszorogva érjük el a balatonfűzfői vasútállomást. Szerencsére, így főszezonban gyakran járnak a vonatok és rövidesen már az egyikről nézzük újra a Tó Vendéglőt, majd a Mámai csuszamlás helyét. Innen lentről látszik leginkább, milyen meredeken szakadt le a löszfal. Végül a vonat elringat bennünket, csak Székesfehérvár előtt riadunk fel.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonkenese vá. – jelöletlen út – Tátorjáni tanösvény – – jelöletlen út – – jelöletlen út – búzamező – GCSer – búzamező – jelöletlen út – GCMaCs – jelöletlen út – – jelöletlen út – – Tó Vendéglő – – jelöletlen út – Balatonfűzfő vá.
Megtett távolság: kb. 13 km. Szintkülönbség: 310 m. Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 3,9 km/h)
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: 2022. decemberében a GCBKOR Balatoni kecskekörmök láda az eredeti rejtő inaktivitása miatt új ládagazdához került, aki gyökeres változtatásokat hajtott rajta végre. Megváltozott a rövid név BKKR-re, a láda neve Balatoni kecskekörmök, Balatonfűzfőre és új helyre is költözött.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Megkezdtük szabadságunk harmadik hetét. Talán, még életemben nem voltam háromhetes szabadságon, pedig a szakemberek szerint ennyi szükséges, hogy az ember kipihenje magát és fel tudjon töltődni a következő szabadságig. Idén ez sikerült. Természetesen, folytatjuk a geoládák gyűjtögetését. Ma Baranyába látogatunk el. “Egy igazán európai község – Bicsérd – játék, horgászás”→ olvasásának folytatása
Szabadságunk és a jó idő folytatódik, Bár tegnap átvonult felettünk egy hidegfront, de ez jól jött számunkra, mert ma kristálytiszta az idő, a pára eltűnt a levegőből, így messzire el lehet látni. Szeretjük az ilyen időjárási helyzetet, ilyenkor jó a hegyekben túrázni, mert a panoráma szinte zavartalanul tárul elénk, miközben felettünk kéken ragyog az ég, legfeljebb kis fehér pamacsok díszítik az eget. Ma ugyan nem a hegyek, (csak nevükben hegyek), valójában dombok megmászására készülünk, de onnan is nyílhat remek panoráma. Célkeresztünkben Budaörs és környéke szerepel. “Hegyről hegyre Budaörsön – Budaörsi kálváriadomb és kápolna, Budaörsi panoráma, Naphegyi geoláda, Budaörs, Tűzkő-hegyi parkerdő és Az Ördögoromi kőfejtő koboldja”→ olvasásának folytatása
Ma hazautaztunk a szüleimhez Debrecenbe. Apukám imádja a Hortobágyot és ha csak teheti, kimegy a kihajtási és behajtási ünnepségre, fényképezni. Mivel ma van a Kihajtás napja, ezért nem kérdés, hogy ott a helyünk! Mivel szüleim már nehezen mozognak, így sógorom visz ki bennünket autóval (még jó, hogy 7 személyessé alakíthatót vett!)
Mi is az a kihajtás és behajtás? – teheti fel, a nem Debrecen-környéki olvasó jogosan a kérdést. A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Mára ez a nap turistacsalogató látványossággá vált. A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágy ünnepei sorában kiemelkedő a Szent György-napi Kihajtási Ünnep, mely során a hortobágyi pásztorokkal és állataikkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A jó öreg, sokat látott, de még mindig szolgáló Kilenclyukú hídon áthajtott jószágok, a csergető csikósok, a híres pusztaötös és a híd lábánál legelésző, impozáns szürke marha gulya és rackanyáj feledhetetlen látványt nyújt.
A behajtás ennek ellentéte. A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve, a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen az állat már nem talál táplálékot a határban. A behajtásnak, vagy más néven szorulásnak megvoltak a jeles napokhoz kapcsolódó határnapjai: a marhákat Katalin, vagy Mihály napján, a juhokat Dömötör napján hajtották haza. A beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is.
Miután tisztáztuk a fogalmakat, kezdődjön történetünk! A fent említett Kihajtási ünnep mindig több ezer embert vonz szerte az országból, így ha látni is akarunk valamit, érdemes idejekorán indulni. Mi egy kicsit megkésve érkezünk, így csak távolabb sikerül parkolóhelyet találni, de legalább ingyeneset. Gyalogosan indulunk el a híres Kilenclyukú Híd felé. A Debrecen felőli hídfőnél sikerül helyet találni. Mivel a mai napig ezen a hídon vezet át a Hortobágy egyik főközlekedési útja, a 33-as út, ilyenkor annak forgalmát leállítják arra az időre, míg az állatokat áthajtják a hídon. Igyekszünk elhelyezkedni, hogy lássunk is és Apunak is megfelelő legyen a fényképek elkészítéséhez.
Én a 11 éves unokahúgommal Zsófival pedig, a híd geoládájának megszerzése mellett döntök. Szerencsénkre nem sokat kell várni, már érkeznek is az állatok. A pásztorok vad karikás ostoros durrogtatás (csergetés) mellett terelik át a különböző állatok csoportjait a hídon.
A híd túl keskeny, hiszen annak idején nem ilyen sűrű forgalom számára épült, éppen csak elfér két autó egymás mellett. Járda nincs, így veszélyes gyalogosként a hídra merészkedni a nagy forgalom miatt. Kihasználva azt az időszakot, amíg az állatok után a forgalmat ismét ráengedik a hídra, gyorsan elindulunk a híd multijának első pontjához, mely éppen a híd közepén helyezkedik el. Egy gyors fotó után iszkolunk is tovább, mert a rendőrség megnyitotta az utat és már érkeznek is az első gépkocsik. Remélem, hogy a híd alatt száraz lábbal át tudunk kelni a másik oldalra, mert ez a hídon már reménytelen. Lemegyünk a víz mellé vezető ösvényhez, de kiderül, hogy a híd alatt áthatolhatatlan sár van, csak a horgászok járnak erre. Most is sokan lógatják a madzagot a vízbe. A víz mellől is megtekintjük a régi hidat és a híres Csárdát.
Nincs mit tenni, kénytelenek vagyunk visszatérni a forgalmas útra, hogy a hídon visszafelé is átkelve, megközelíthessük a multi második pontját. Szerencsénkre nem csak mi kóborlunk itt összevissza, így egy nagyobb gyalogos csoporthoz csapódva, sikerül visszajutnunk a folyó Debrecen felőli oldalára. Fellélegzem, mikor leérünk a hídról. Ha nincs ilyen tömeg, nem lehet egyszerű leolvasni az első pontot! Ezt a véleményemet egyébként a geoláda oldalán tett bejegyzések is alátámasztják. Persze, akinek autója van, az áthajtás közben is láthatja a nagy karakterekkel írt jelszó részletet, akinek pedig nincs, annak legyen a “gugli” utcanézete a barátja! Én semmiképpen sem javaslom a gyalogosan történő hídra lépést!
Szóval, megkönnyebbülve indulunk az egyszerűbbnek látszó második ponthoz. Mint az a ládaoldalon rejtelmesen, visszafelé írva elolvasható, egy vízügyi objektum fedele alatt található, a fémkerethez mágnessel rögzítve, a mikroláda. A nehézséget az adja, hogy az objektumot a fáradt emberek padnak használják és ezen pihennek. Na, most aztán hogy jussunk hozzá a dobozunkhoz!?
Leülök én is a betonra, melyen egy igen nagys… tekintélyes alvázszerkezettel rendelkező asszonyság ücsörög, elfoglalva csaknem az egész felületet. (A kép csak illusztráció és már nem az említett személy látható rajta.) Elkezdek óvatosan a perem alá tapogatózni, egyre vészesebben közelítve a hölgy alvázához. Most, mi lesz!? Ha észreveszi, valószínűleg kapok egy olyan átszállót, hogy a szomszédos bokor lesz a sírom fölött a fejfa. Vagy esetleg ellenkezőleg, megörül a közeledésemnek és biztatni fog, hogy abba ne hagyjam? Nem tudom, melyik lenne a rosszabb opció! Szerencsére a dolgok kritikussá válása előtt beleakad az ujjam a filmes dobozba és gyorsan a magamévá teszem (inkább, mint az asszonyságot!) Gyorsan biztonságos helyre vonulunk Zsófival és logolunk. A visszarakásra unokahúgomat kértem meg, nem akartam kísérteni újra a sorsomat. Ő ügyesen, feltűnés nélkül teljesítette a küldetést, de azért láthatólag Ő is tisztes távolságot tartott a hatalmas testrésztől. Az első találattal megvolnánk – állapítom meg. Remélem a többi nem lesz ennyire kalandos!
Elindulunk a következő geoláda, a Madárkórház felé. Sajnos itt a Hortobágyon rengeteg madár lesz a civilizáció áldozata, így egy ilyen kórház létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Itt ápolják a villanyoszlopokon áramütést szenvedett, vagy éppen megmérgezett madarakat. A kórház elé érve kiderül, hogy itt sem kisebb a tömeg, bár pont egy olyan pillanatot sikerült lencsevégre kapni, mikor nem látszik senki.. A láda a Kórház bejáratával szemben lévő fahíd feljárója alatt található.
Cipő bekötést színlelve leguggolok, hogy benézzek alá. Valóban ott a láda, két tégla mögé rejtve. Hogyan húzzam ki észrevétlenül? Kissé érdekes lenne, ha egy őszülő, pocakos ember a híd alá mászna! Ismét Zsófi húz ki a bajból. Ha egy gyerek a földön csúszkál, arra senki sem figyel. Unokahugi egy szempillantás alatt kikapja a dobozt, senki rá se nézett. Leülünk a kórház mellett elhelyezett padhoz logolni.
Míg megszületik a log, megjelenik az egyik dolgozó, egy ragadozó madarat tartva a karján. Valószínűleg Zsófinak akarja megmutatni. Közben megcsörren a telefonom. Vé hív, aki a szüleimmel maradt. Kérdi, merre vagyunk, mert lassan indulnánk haza. A madár nézegetésből így semmi sem lett. Zsófi gyorsan visszarakja a ládát a már megszokottnak mondható ügyességével és elindulunk vissza a Kilenclyukú-híd felé. Rövidesen össze is futunk a családdal. Megyünk az autó felé, hogy azzal jussunk el a harmadik ládához, amely az út mentén, a II.világháború legnagyobb magyarországi tankcsatája emlékére kiállított T-34-es tank mellett található. Átkelünk a 33-as úton. Mi megyünk unokahugival beszélgetve elöl, pár lépéssel mögöttünk a család. Egyszer csak zuhanás hangja, majd sikítás és jajgatás hallatszik mögülünk. Ijedten fordulunk hátra. Apu négykézláb a földön, mellette az ijedt Vé. Odarohanunk és sógorommal talpra állítjuk Aput. Ahogy Vé később elmesélte, apám egyszerre csak eltűnt mellőle és a lábainál heverve talált rá. Rekonstruálva a dolgot, Apu feltehetőleg egy gödörbe lépett, amit nem vett észre. Felállítva kiderül, hogy nem tud járni. Sógor indul az autóért, én pedig támaszt nyújtok az öregemnek. Kifordult a bokája, ezért nem bír lépni. Megérkezik az autó. Szerencsére az útig nem nagy a távolság, sikerül Aput beültetni. Tenyere, térde vérzik, ezt bekötözzük. Arról hallani sem akar, hogy a tankot kihagyjuk, hiszen Zsófi még sosem járt ott. Lassan elmúlik az első ijedtség.
Megállunk a tank parkolójában. Szüleim az autóban maradnak, mi gyorsan körbenézzük a tankot és a közeli olajfa ágán megtaláljuk a geoládát.
Gyors logolás, majd indulunk haza. Apu bokája alaposan bedagadt, meghúzódott az ínszalag, de más baja nem történt. Pár hétig kímélnie kell, hogy helyre jöjjön. Azt hiszem a mai nap elég kalandosra sikeredett, volt részünk mindenféle izgalomban bőven!
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Hortobágy, Polgármesteri Hivatal parkolója – jelöletlen út – GCHORT-1 – jelöletlen út – GCHORT-2 – jelöletlen út – GCHMK – jelöletlen út, majd gépkocsival a GCHTCS-ig
Megtett távolság: kb. 3 km. Szintkülönbség: 24 m. Átlagsebesség: 1,64 km/h (mozgásban 3,9 km/h.)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: A GCHORT ládánál meghallgatásra talált a sok panasz és az első pont át lett helyezve egy biztonságosabban megközelíthető helyre. A GCHTCS láda is új helyre került, mert a ritkás növényzet nem nyújtott elegendő takarást a ládának, így az folyton eltűnt.
Frissítés_2: Apunak több hetébe került, mire újra rendesen tudott járni. Ez az utolsó Kihajtási Ünnep emlékezetes maradt számára. Sajnos többre már nem tudott elmenni. Az évek győzedelmeskedtek az ereje fölött.
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük! A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
Fontos!Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni.
A szomszéd “vár”, ahova ma készülődünk, megyénk második legnagyobb városa, Jászberény. Valamikor komoly küzdelem folyt a két város között a megyeszékhelyi címért, amiből végül Szolnok került ki győztesen (nem biztos, hogy megérdemelten). Jászberénynek maradt a Jászság fővárosa titulus. Ebbe a városba látogatunk ma el. “Szomszédolás – Jászberény Zagyva-part és Jászberényi séta”→ olvasásának folytatása
A tegnapi Sárvári városnézésből kissé megfáradva tértünk haza, aminek az oka nem a legyalogolt, inkább a leutazott távolság volt. A szép napos, tavaszi időt azonban nem akarjuk kihasználatlanul hagyni főleg, hogy ma Zoli is velünk tud jönni. Ma nem utazunk messzire – döntöttük el, ezért Ócsára indulunk. “Szeles Húsvét – Kedvenc állataink és Ócsai műemléktemplom”→ olvasásának folytatása
Az ország túlsó felére készülünk ma, “Vazs” megyébe, ahogy a helyiek jó ízű tájszólásban emlegetik szűkebb pátriájukat. (Nehéz ezt a kissé nyitott “a” hangot írásban visszaadni, de aki már hallotta, tudja miről beszélek.) Mivel a célpont távoli, és azért, hogy legyen elegendő időnk a nézelődésre, 2 órakor jelez az ébresztő szerkezet. Valamivel 4 óra után már forog is a vonatkerék alattunk. ““Vazs” megyei városnézés – Sárvár”→ olvasásának folytatása
Ma ismét budapesti ládák vannak soron. Az enyhe, télies időjárás okozta sár helyett, inkább az aszfaltot választottuk. Budapest két szomszédos lakótelepére látogatunk el, melyek nemcsak földrajzilag, de jellegükben is jól elkülönülnek egymástól, bár mindkettőt a munkástömegek számára építették. Ezek pedig, a Wekerletelep és a József Attila-lakótelep. “Múlt és jelen- Wekerletelep és Nyomortelepből Lakótelep”→ olvasásának folytatása
Az elmúlt hetekben kicsit elegünk lett a budapesti ládákból. Mivel tél van, kézenfekvő lehetőségként kínálkozik a Balaton, illetve annak környezete. Idén a Déli-parton még nem jártunk, látogassunk hát el, ide! “Csak a fele igaz – Irmapuszta-Rádpuszta”→ olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon”→ olvasásának folytatása
Legelőször is a címet kell kissé pontosítanom. 228 km utazás + egy (nyúl)ugrás. Ugyanis Szolnokról Nyúl községig 228 km-t kell utazni, amihez igen korán kell felkelni. Hétvége lévén, Vé is velem tart. Útközben az alsó állkapcsom hátrahúzásával és első fogsorom megmutatásával, a “nyúl” szót kimondva, szórakoztatom Vé-t. Ő is próbálkozik, de elég gyengécske az eredmény. Én folyamatosan tökéletesítem produkcióm, így aztán remekül szórakozik a nyúlutánzaton. “Csak egy (nyúl)ugrásnyira Ménfőcsanak – Nyúlon Túl és Bezerédj-kastély Ménfőcsanak”→ olvasásának folytatása
jelzésen.
jelzésre.
– jelöletlen út – GCMALE – jelöletlen út – 
-ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
– GCUJTE – 
– jelöletlen út – 
Katulyakutató 