Két napja megtaláltuk Budapest nyugati sarkát is, a négy sarkot felvonultató multiláda pontjai közül. Már csak a záróláda van hátra, ahol kiderül, hogy az egyes sarkokon talált jelszórészleteket milyen sorrendben írva kell logolni a sikeres megtalálásért. “A kör bezárul -Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Ahogy mondani szokás “Ember tervez, Isten végez”. Leültem én tervezni, de amikor eldöntöttük, hogy gyalogosan járjuk végig a Négy sarkot, egy dologgal nem számoltunk, ezek pedig az autópályák, főleg az M0-s Budapestet körülölelő gyűrűje. “A második és harmadik sarok – Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Volt egyszer egy geoláda a magyar geocaching hőskorában, mely Budapest négy, a fő égtájak szerinti “sarkait” mutatta be. Telepítése után röviddel kiderült, hogy mindjárt az első pontja a Fővárosi Vízművek védterületére esik, ezért megszüntetésre került. Később a rejtő némileg átdolgozta és új ládaként megjelentette. E multi felgöngyölítését kezdjük el a mai napon. “Az első (északi) sarok – Megyeri híd és Négy sarok”→ olvasásának folytatása
Előző történetünket a szilveszteri koccintásnál hagytam abba, amikor a 2015-ös. száz feletti megtalálásunkra is ürítettünk egy pohár pezsgőt. Nos, nem csak azt határoztuk el, hogy az év utolsó napját ládázással ünnepeljük, hanem azt is, hogy lehetőleg január első napjaiban is ugyanígy kezdjük az évet.
Ehhez idén kedvező lehetőséget teremt, hogy január másodika szombatra esik, így nem kell dolgozni menni. Tegnap kihevertük az előző napi, késői fekvést és ma reggel friss erővel vágtunk neki az új év köszöntésének kesser módon. Nem csak mi vagyunk frissek, de az időjárás is, mert -7 °C-t mutat a hőmérő, mikor leszállunk a vonatról. Szerencsére Vé is jól felöltözött, csak alig-alig fázik.
Elindulunk a vasút mellett a jelzésen.
Egy idő után a vasút és a turistaút szétválnak és mi egy kis emelkedőn egy vadvédelmi kerítéshez érünk, melyen a megszokott létrás megoldás vezet keresztül. A létra kissé romos állapotban van, ezért Vé meglehetősen félve vág neki az átmászásnak. Baj nélkül átjut, következem én. Nekem is sikerül abszolválnom a feladatot, így a kerítés mellett, a túraúton megyünk tovább. Rövidesen élesen jobbra kanyarodik az út és nekivágunk kedvenc terep mintázatomnak, az emelkedőnek. Kb. 1 km alatt, mintegy 80 m szintkülönbséget győzünk le. Miután felértünk a tető közelébe vízszintesre, majd enyhén lankásra vált az út. Közben időnként őzek és szarvasok váltanak át előttünk. Persze fényképezni nincs idő, mert mire elővenném a gépet, addigra már az út másik oldalán lévő erdőrészben vannak. A fényképezőgép is fázik, kissé nehezen kapcsol be, így többszörösen is nehézkes a fényképezés. Érdekes, hogy a lombozat nélküli erdőben is milyen gyorsan köddé tudnak válni ezek az állatok! Marad tehát az a kis idő a megfigyelésükre, míg kellő távolságra, átmennek előttünk az úton. A Juharos-hegy (a láda neve is erre utal) tetején, már nem kell sokat menni és a geoláda közelébe érünk. A Gödöllői-dombság legmagasabb pontjainak egyikén tartózkodunk.
Egy másik ilyen nevezetes ponton, a Margitán is jártunk már májusban.
Sajnos kilátás, akárcsak ott, itt sincs, mert erdő vesz körül bennünket. A GPS jel kissé ugrál, így bolyongunk egy keveset, mire magára talál, mi meg a segítségével a ládára egy mohás fatönk alatt. Kissé kilátszik a rejtekéből, ami azért gond, mert a környéken sarjazás folyik és a favágók, ha megtalálják, nem biztos, hogy békén hagyják.
Mi mindenesetre igyekszünk alaposabban visszarejteni. Míg én a ládával és a logolással bajlódok, Vé ismét fázni kezd.
Elindulunk visszafelé és útközben ráérősen nézelődünk. Jobb oldalt vadvédelmi kerítés fut, mely villanypásztorral biztosítja a mögötte lévő termőföldet. Felfedezek egy elektromos dobozt is az egyik fán, ami napelem segítségével táplálja a mellette lévő kamerát. Már az erdőben is figyel a nagy testvér! Érdekes, hogy mennyi többtörzsű fa található errefelé. Ha a tövük közös is, akkor magasabban ágaznak el, vagy a magasban fonódnak össze. Érdekes volna erről egy szakember véleményét meghallgatni!
De csak mi ketten vagyunk az erdőben, mások otthon melegszenek és élvezik a többnapos munkaszünetet. Az úton lefelé könnyebben haladunk, bár a lejtőt meg Vé nem szereti. Elérünk a vadvédelmi kerítés létrájához. Úgy döntök, hogy megörökítem Vé-nek a kerítésen történő átmászását. Két fénykép után látom, hogy kifejezőbb lesz, ha videón rögzítem a látványt. Sajnos erre a weboldalra nem tudok videót feltölteni, így csak otthon szórakozunk a látványon. Átérve, Vé büszkén integet a közben lecsúszott sapkája alól kikandikálva.
Következem én. Ezt Vé fotózza.
Miután mindketten teljesítettük a szertorna számot, megyünk vissza a jelzésen, a Besnyői-patakig, ahol ráfordulunk a keresztező jelzésre.
A Máriabesnyői Bazilika alá érünk. Ez nevezetes búcsújáró hely, most azonban minden csendes. A geoládát a parkoló szélében, egy fa mellett, néhány kiürült üveg társaságában, kővel álcázva találjuk. Annyira gyenge a rejtés, csoda, hogy még nem tűnt el!
Gyors logolás után tovább állunk. A Bazilika zárva, sok nézelődéshez pedig nincs kedvünk a hidegben. Pedig már “csak” -6 °C van így dél tájban! Utunk a temetőbe vezet, nem mintha elérkezett volna a mi időnk, hogy megpihenjünk. A máriabesnyői temető több dologról is nevezetes. Az egyik, hogy itt nyugszik gróf Teleki Pál, a vitatott megítélésű, egykori miniszterelnök.
Az ő Budapestről száműzött szobrát szeptemberben láttuk Balatonkenesén.
A másik nevezetesség a díszes cigány sírok, melyek különösen így Karácsony táján látványosak, ha lehet egy sírral kapcsolatban ilyet mondani. Valóban, ahogy befordulunk a temető kapun, leesik az állunk, olyan parádés látvány fogad. A sírokon komplett feldíszített karácsonyfák állnak. Különösen a gyermeksírok látványosak. Itt még játékokat is látni.
Megyünk a dombra vezető lépcsősoron és jobbra-balra tekingetünk álmélkodva. A domb felső részén, aztán találunk egy nemzetiszínű szalagokkal díszített sírt, amiben Teleki Pál nyugszik.
Kissé sietősebbre vesszük a lépéseinket, mert ugyan már “csak” -5 °C-t mutat a hőmérő, de rövidesen jön egy vonat és nincs kedvünk még egy órát toporogni a hidegben a következőig. Teleki sírjától a temető széli kis fasorhoz vezet utunk, ahol a geoláda rejtőzik. Gyors logolás és irány a vasúti megállóhely! Közben egy gyors szelfi a jövőbe tekintő orcámról.
Hát, ezt a szelfizést még gyakorolni kell! Lefelé menet a Bazilika környékén még lövök pár képet a környezetről és úgy határozunk, hogy ide egy melegebb napon még visszatérünk alaposabban körülnézni.
A vonatot szerencsésen elértük és robogunk hazafelé. Jól esik a FLIRT által nyújtott meleg környezet.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal:
Máriabesnyő vm. – – Gcjuha – – – jelöletlen út – GCMBB – jelöletlen út – – jelöletlen út – GCMALE – jelöletlen út – – Máriabesnyő vm.
Megtett távolság: kb. 11 km Szintkülönbség: 458 m. Átlagsebesség: 2,46 km/h (mozgásban 3,8 km/h)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés-1: A GCjuha láda 2018-ban új ládagazdához és új rejtekbe került.
Frissítés-2: A GCMBB láda is új ládagazdához került és a rejtés is virtuálissá lett alakítva.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Tulajdonképpen ma az Északi Zemplénbe készültünk ládázni, de egész héten olyan bizonytalan volt az időjárás előrejelzés, hogy amikor hajnali(?) negyed kettőkor felkeltünk, még egyszer ránéztem a friss előrejelzésre és ott bizony az általam elviselhetőnél élénkebb szelet jeleztek. Sajnos a rossz tüdőm miatt egy bizonyos szélsebesség felett fulladok, ezért más célpont után kell nézzek. Így került a képbe Békéscsaba, ahol még ma délelőttre nyugodt időjárást jósoltak. Viszont Békéscsabára csak 5 óra után megy az első vonat, ezért szépen visszafeküdtünk aludni még egy-két órát. Még alig világosodik és mi már le is szálltunk a vonatról.
Elindulunk a városközpont felé a lustán ébredező városban. Nincs nagy tolongás az utcákon, lehet haladni. Egy nagy áruháznál balra fordulunk és megindulunk kifelé a városból. Közben egyre élénkül a forgalom. Sokan, láthatóan munkába igyekeznek, mások üres cekkerekkel tartanak a piac vagy a boltok felé. Később rákanyarodunk a Szarvas felé vezető útra. Lassan elmarad a lakóterület és inkább ipari jellegű építmények vesznek körül bennünket. Az Alsókörgáti zsilipnél átmegyünk az Élővíz-csatorna hídján és tulajdonképpen innen már a célunkhoz vezető töltés mellett vagyunk, amint ez a Csabai Körtúra ismertető táblájáról kiderül.
A jelzést követve még az aszfaltozott úton haladunk, de egy körforgalom után a jelzés felvisz a töltésre.
Innen aztán kezdődik a csoda. Gyönyörű út látszik előttünk, amíg csak ellátunk. A töltést beborítják a szegélyező fákról lehullott sárga levelek. Végig vastag és folyamatos avarszőnyegen lépdelünk, de lépteink zaja nem hallatszik, olyan sok a hullott levél a lábunk alatt. Gyönyörű az egész! Ha még sütne is a nap egy aranyozott úton járnánk! Bár egyikünk se Dorothy, önkéntelenül az Ózból megismert dalt dúdoljuk: “Mindig a sárga úton…”. A nyugalom viszont tökéletes. Csak a hulló levelek halk nesze hallatszik. Néha ugyan átszüremlik a csatorna túlpartján vezető országútról az elhaladó járművek hangja, de olyan távolinak tűnik az egész.
A fiatalabb fák között itt-ott odvasabb öregebbek is állnak. Látszik, hogy ez a csendes víz időnként komolyabb mennyiségben is jelen tud lenni, ez pedig nem tesz jót a tölgyeknek. Némelyik fát szinte már csak a kérge tartja.
A viharok sem tesznek jót ezeknek a fáknak. Több lehasadt ággal is találkozunk, illetve több helyen látszik az ember beavatkozása, ahogy ezeket a lehasadt ágakat lefűrészelték, hogy járható maradjon az ösvény.
Séta közben Vé jelzi, hogy nedvesedik a lába. Megnézem és bizony, a cipő talpán egy vékony repedés fut végig, itt szivattyúzza fel a vizet a nedves avarból, fűből. Nincs mese, új túracipőt kell venni! Az övé így is tovább bírta, mint az enyém. Ugyanis a ládázós életünk kezdetekor egyforma gyártmányú cipőt vettünk. Az enyémről a mintázat kopott le, alig két év és kb. 1 000 km alatt. Ahogy az úton haladunk, látunk egész komoly méretű facsonkokat is.
Annyira csodáljuk a folytonosan elénk táruló látványt, hogy szinte észrevétlenül érünk utunk első állomásához, a Bandika-fához. A geoláda oldalról tudjuk meg, hogy ez a fa a környéket birtokló Wenckheim család, Bandika nevű kisfiáról kapta nevét, aki lezuhant a fáról és mozgássérültként élte le az életét. A fa tekintélyes méretű, törzs kerülete 550 cm.
Hajdan népszerű kirándulóhelye volt ez a városnak. Az egykori munkásmozgalmi összejöveteleket is itt tartották, ennek egy emlékművet is állítottak, de az mára teljesen lepusztult. Egyébként is a régi piknikező helyet lassan visszafoglalja a természet. Csak egy ösvényen lehet még a fát övező kis rétet megközelíteni. A méretének illusztrálására Vé megpróbálja átölelni, nem sok sikerrel.
A geoláda logolása és az ilyenkor már szokásos ajándékunk, a karácsonyfadísz dobozba helyezése után, megyünk tovább a következő nevezetes fa, a Cimbora-fa felé. Nem kell sokat menni, csak vagy 300 métert. Ennek a nevének eredete már bizonytalanabb. Valószínűleg a régi öregek cimboráltak alatta nevezetesebb napokon és az aratásból hazamenet. Odaérve elámulunk a hatalmas méretein. Ennek kerülete 750 cm. Sokáig Békés megye legvastagabb fájaként tartották számon ezt a fehér nyárfát, de nemrég találtak egy vastagabb példányt, így a második helyre szorult.
Bár a csatorna felőli oldalát villám sújtotta, a másik fele ép és egészséges. Egy lehasadt ágával belekönyököl a vízbe. Szinte látjuk benne az öreg embert, amint fáradtan letámaszkodik kicsit pihenni.
Vajon meddig bírja még? Miután kellő tisztelettel megcsodáltuk az öreget, elindulunk a töltésen visszafelé. Az Élővízen átvezető egyik kis híd közelében vadrécék úszkálnak. Ezeknek is vizes a lábuk, mégsem panaszkodnak – mondom Vének, aki szerencsére menetközben termel annyi hőt, hogy kevésbé fázik a lába, de ha megállunk, azonnal érzi a novembert. A récékről csinálok egy gyors fényképet és már indulunk is tovább.
Útközben még rácsodálkozunk egy-egy különösen szép részre.
Visszaérve a városba, az Alsókörgáti zsilipnél, maradunk az Élővíz-csatorna partján. Utunk csendes kertvárosi utcán vezet. Itt is szép a part, de nem annyira, mint a töltésen. Azért akad itt is látnivaló főleg, hogy a nap átdereng a felhőkön
A Széchenyi-ligetet elhagyva megcsodáljuk az ország egyik legnagyobb egykori gőzmalmának épületét. Impozáns látvány. Kicsit arrébb már látjuk a következő geoládának helyt adó kisvonati szerelvényt.
A környéket egykor behálózták a keskeny nyomközű gazdasági vasutak. Ennek állít emléket az itt kiállított szerelvény. A ládaoldalon találunk néhány fényképet arról, milyen állapotban is voltak a járművek, mielőtt felújítás után ide kerülhettek. A kis területet egyébként a “Turisztikai Főpályaudvar névvel illetik. Mondhatnánk, hogy intermodális csomópontról van szó, hiszen az Élővíz-csatornán horgonyoz egy állóhajó is, mely rendezvényeknek ad helyet.
Na és persze gépkocsi parkoló is van a közelben, az autóbusz megállóról nem is beszélve. Teljes az intermodalitás.
A vasúti szerelvényhez érve, leesik az állam. Olyan szinten újították fel ezeket a járműveket, hogy még a fővizsga jel is rajtuk van. Majdnem napra pontosan, fél éve történt.
Már csak K-vizsga kellene rájuk és akár közlekedhetnének is! Alaposan körbejárjuk a nem olyan kis szerelvényt. Legalábbis a C-50-es mozdonynak két ilyen négytengelyes kocsi még az Alföldön is komoly terhelést jelentene, de itt szoborként kiállítva belefér a dolog. A kocsiban egyébként turisztikai információs központ es egy büfé üzemel, de jelenleg zárva van.
Megkeressük az ügyesen, egy lemezdarab segítségével, az egyik kocsi alvázán rögzített geoládát, majd indulunk vissza az állomásra. Útközben még betérünk az egyik áruházba, hogy Vének száraz zoknit vásároljunk. Minden tiszteletem az övé, hogy nedves lábbal végig csinálta ezt a túrát. Mivel a vonatig még van majdnem egy óránk, betérünk az állomással szemben lévő barkácsáruházba, hogy Szolnokon ne kelljen kibuszozni az otthoni munkához szükséges anyag megvételéhez. Kellemeset a hasznossal összekötő útnak bizonyult a mai! Egyébként jó volt az időjárási előrejelzés. A vonatunkra várva, feltámad a szél. Jön a hidegfront, ami legalább kisöpri ezt a szürke időt a Kárpát-medencéből!
Megtett távolság: kb. 15 km Szintkülönbség: 145 m. Átlagsebesség: 2,91 km/h (mozgásban 4,2 km/h)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Az ünnepi, hosszú hétvégét még megtoldottuk pár nap szabival, így ma, hétfőn indulunk ismét útnak. Az időjárás végre megnyugodott, elmúlt a hőség és megszűntek az esők is. Ragyogó napsütést ígért mára a meteorológiai előrejelzés, így jókedvűen vágunk neki, hogy Pécsig meg se álljunk. (Na jó, egyik vonatról a másikra, álló helyzetben szálltunk át.) “A hely, ahol a civil összefogás győzött – Kilátóhelyek a Mecseken”→ olvasásának folytatása
Visszatért a hőség. Ismét hőségriadó riaszt bennünket attól, hogy messzebbre utazzunk. Mivel két hete nem sikerült belogolni a Szolnok Belvárosi Séta nevezetű ládát, ezért annak gyanús pontjait járjuk újra. Na meg, hogy gyűljön is a megtalálások száma, hozzácsapjuk az In memoriam szolnoki vár elnevezésű geoládát is. Úgyis útba esik. “Újra hazai pályán – In memoriam szolnoki vár és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
Július közepén járunk, tombol a nyár. A hőségriadók folyamatosan követik egymást, semmi felüdülés. Mostanra már vörös, azaz a legmagasabb fokú riasztásnál tartunk, ezért úgy döntünk, hogy Szolnokon maradunk, mert a közösségi közlekedés is bizonytalanná vált. A vasúton egymást érik a meghibásodások, (biztosítóberendezés, járművek, síntörés, felsővezeték zavarok, stb),. így nem merünk messzebb utazni. A kocsikban tapasztalható szauna sem igazán vonzó. “Hazai pályán -Szolnok, Tiszaliget; Szolnoki Tiszavirág híd; Csepp park és Szolnok Belvárosi Séta”→ olvasásának folytatása
A címet szeretném legelőször pontosítani. A helyes megnevezés a kívül-belül helyett, a Simontornya kül- és belterületén lenne, de ezt túl hivatalosnak találtam. Tehát, mint a címből kiderült, ma reggel Simontornyán szállunk le a vonatról. Nyári szünet lévén, Zoli is velünk tart. “Simontornya kívül-belül – Simontornyai dombok és Simontornyai vár”→ olvasásának folytatása
Miután a múlt héten megújítottuk szent fogadalmunkat, miszerint főszezonban kerüljük a Balatont, ma mondanom sem kell, már kora reggel a nagy lavór felé visz a vonat bennünket. Sőt, ha az első betervezett geoláda rövid nevét nézzük (GCDUGO), akkor lavór helyett kádnak is nevezhetnénk, hiszen a kádnak van dugója.
Tehát, Siófokon szállunk le a vonatról, itt található ugyanis a Balaton “dugója” és lefolyója, a Sió-csatorna. Pontosabban fogalmazva, innen indul. Az állomástól nem is kell messzire mennünk és már a csatorna partján állunk. Viszonylag korán érkezünk, hogy e forgalmas helyen, mugli-mentesen keresgélhessünk. Na, meg a reggeli hűvös is jól esik, mert mára még a múlt hetinél is rekkenőbb hőséget ígért a meteorológiai előrejelzés. A hőmérséklet meghaladhatja a 36°C-t is! Legelőször is a helyszínt vesszük szemügyre. Sokan nem találják a ládához a lejáratot, ugyanis a csészét a csatorna falában egy üreg rejti. Ehhez a vízrajzi tábláig kell elmenni, ahol egy lépcső vezet le az alsó keskeny peremre, amin végigballagva megközelíthető a láda. A keskeny peremet meglátva Vé máris dönt, Ő inkább felülről szurkol nekünk, mondhatni majd “szemmel tart” bennünket, nehogy beessünk a vízbe. Ennek van is némi esélye, mert a keskeny szegélyen horgászok ülnek sorjában, mint fecskék a távíró dróton. Zolival elindulunk a lépcsőn, majd a peremen és igen nagy tiszteletnek örvendünk, mert mindenki feláll jöttünkre. Nem győzzük megköszönni. Most látszik, hogy milyen jó, hogy Vé-t a megfelelő koordinátán hagytuk, mert a csatornában elég gyengécske a GPS vétel, így Őt figyelve, tudjuk, hogy megérkeztünk.
Elkezdek az egész töltés hosszában húzódó résben tapogatózni. Hirtelen, sziszegve egy termetes sikló csusszan ki és veti magát a vízbe. Húúúú, rendesen beszaladt a gatyamadzag! Nem tudom a sikló vagy én ijedtünk-e meg jobban. Szerencsére több akadály nem merül fel, a doboz gyorsan megkerül. Logolunk, közben a pulzusom is visszaáll a normális szintre. A helyszínen készült fényképeken látszik, hogy a madarak is kedvelhetik ezt a helyet, mert fészek maradványok látszanak a képen. Lehet, a sikló is ezért látogatott ide.
Visszaaraszolunk a peremen, miközben újra felállítjuk a horgászokat, némi morgást kiváltva ezzel. Ennyit a tiszteletről. A lépcsőhöz érve, egy pecás megkérdezi, hogy megtaláltuk-e azt, amiért jöttünk, mert előző délután járt ott egy lány, aki nem. Megnyugtatjuk, hogy mi ügyesebbek voltunk és megtaláltuk. Közben eljátszom a gondolattal, ha a lány találja meg a siklót, micsoda visítás lett volna. A halak nemcsak a Sióból, de még a Balatonból is kiugrálnak! De aztán elhessegetem eme gondolatokat lehet, hogy egy igazi amazon járt erre, kevésbé ijedősen, mint én. Miután visszaérünk Vé-hez, beszámolunk a kalandunkról, majd szemügyre vesszük a csatorna túlpartján sorakozó vasakat. Ott van a téli kikötő és egy hajójavító műhely.
Miután megnéztük az objektumot, elindulunk a hajóállomás felé, mert ládázásunkat a Tihanyi-félszigeten fogjuk folytatni. Közben vetünk egy pillantást a vízrajzi adatokat tartalmazó táblára, amiből nem sok látszik, annyira gyenge a számokat alkotó szegmensek fénye. Éjszaka, biztosan jól látszik, állapítjuk meg.
A kikötőben bent áll a Füred nevű katamarán, a Balaton legújabb személyszállító hajóinak egyike. Reméljük, hogy ezzel fogunk átjutni a nagy vízen.
Az indulásig még van idő, így Vé és Zoli letelepszenek egy padra, míg én elmegyek megváltani a regisztrációs jegyet. Majd visszatérek, hogy összegyűjtsem a családtól az arcképes utazási igazolványokat, mert a pénztáros néni ragaszkodik hozzá, hogy sorszámukat feltüntesse a jegyen. Miután másodszor is visszatérek a családhoz ismét a túlparton álló hajók tanulmányozásába és fényképezésébe fogok. Na, meg persze a Füredébe, de az árnyékok és a sok reklám felirat miatt ebből nem sok látszik.
Lassan eljön az indulás ideje, felszállunk a hajóra. Jól gondoltuk, a Füred visz át Tihanyba. Érdekes végig nézni a manővert ahogy a nagy hajó eltávolodik a parttól, majd lassan megfordulva, a nyílt víz felé veszi az irányt. Valószínűleg már a korszerű, forgatható hajtóművel látták el, mert képes oldalra is mozogni.
Időközben jó meleg lett. Kifejezetten jól esik a vízen fújó szél, valamint a menetszél hűtő hatása. Fényképezünk és a stílszerűen kalózkendőt viselő Zoli, a hosszú karjai segítségével, lő egy családi szelfit is.
Nagyon gyorsan átérünk a vízen. Kiszállva. megcsodáljuk az itt tartózkodó nosztalgia hajót, majd elindulunk, hogy a Magyar-tenger nevű multi által ajánlott helyeket bejárjuk.
A szerpentinező -ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
A kis családom még otthon megígértette velem, hogy ládázás után fürdeni fogunk. Én ezt már el is kezdtem. Mire felérünk a meredek úton, szakad rólam a víz. Szerintem, a hőmérséklet már közel jár a 30 °C-hoz. Korábban jártunk már Tihanyban, pontosabban a félszigeten, ma egy másik részét fogjuk bejárni. Átmegyünk a településen, ahol mindenütt hatalmas tömeg hömpölyög. Ismét elgondolkodom biztos, hogy főszezonban kellett idejönnünk? Persze fürdeni, most a legalkalmasabb. Szerencsére, lassacskán kiérünk a településről és az utunk ismét emelkedőre vált, egyelőre csak szelíden. Az első megállónk (a multi első pontja) a szélmarta sziklák.
Ezek úgy keletkeztek, hogy a szél, a lávaömlés során felszínre került bazalt kemény rétegei közül kifújta, az eső kimosta a puhább rétegeket, ezáltal igen érdekes alakzatokat hagyva hátra. Az itt elhelyezett padok egyikénél, letelepszünk, hogy némi vizet vegyünk magunkhoz. Közben csodáljuk a kibontakozó panorámát. Megtekintjük a Külső- és Belső-tó látványát, majd mivel sehol egy árnyék, a nap pedig rettenetesen tűz, gyorsan tovább is állunk.
Egy kis erdőn át (ez a neve is, Kiserdő) visz az út, némi enyhülést kínálva az árnyékával, később a szőlőkhöz érünk. Elmegyünk egy levendulás mellett, de az már elvirágzott. A szőlő pedig még éretlen, pedig jól esne most a melegben legelészni kissé. Persze a nap ismét árnyékmentesen ér bennünket. Ami jó a szőlőnek, az nem jó nekünk. Mi, máris aszalódunk.
Az út egy majorság mellett visz el, vagy talán keresztül rajta. Itt sok kessernek volt konfliktusa a házőrző ebekkel, de most megkötve hűsölnek az árnyékban. Igazuk van, minek ilyen melegben ugrálni? Begyűjtjük a jelszó részletet és megyünk tovább. Az út emelkedik, mert a Csúcs-hegyre kell felmásznunk, mely bő 40 méter emelkedőt jelent.
Felküzdjük magunkat és ismét rácsodálkozunk a Balaton látványára, amivel nem lehet betelni. Ezzel teljesítettük is ezt a multit. Begyűjtve az utolsó jelszórészletet, logolunk és megyünk tovább.
A megpróbáltatásaim azonban nem értek véget. Továbbra is emelkedik az út és a már 35 °C körüli híg levegőben, a rossz tüdőm egyre nehezebben küzd meg az oxigéncsere feladatával. A pulzusom is egyre magasabb. Eléri a határértéket jelentő 160-as ütésszámot, majd a 180-t is. Egyre sűrűbben kell megállni, hogy megvárjam, míg visszaesik. Szerencsére, eleinte van miben gyönyörködni. Fényképezni azonban már nincs erőm, csak a levegőért küzdök. Később, szerencsére lejtmenetbe kapcsolunk, itt már folyamatosabban tudok haladni. Azonban újabb dombon kell átmásznunk. Ezen a részen már csak fától fáig osonok és nekik dőlve várom, hogy a szívverésem csendesedjen. Komolyan rosszul érzem magam és még bőven van hátra az útból. A tervezettnél jóval lassabban haladunk a sok kényszerpihenő okán. A fürdésből semmi sem lesz ma, állapítja meg kis családom. Sajnálom őket és titokban azért imádkozom, hogy csak eljussak a révig. Jó 50-60 méteres szintkülönbséget küzdünk le. Már erősen délutánba hajlik az idő, mire ismét ereszkedni kezd az út. Ezen a részen végre tudok haladni, csak néha kell megállni pihenni. A Club Tihany területe fölött járunk, amikor a telefon kijelzőjére pillantva látom, hogy az utunkba esik egy be nem tervezett geoláda, az Újlaki templomrom. Jó ok a megállásra, kis pihenésre.
Szeretjük a régi templom romokat, különösen az Árpád-koriakat, így gyorsan letöltöm a láda adatait és nekiállok keresni. A család a fáradtságtól lerogy az út menti kövekre. Én most, hogy már kapok levegőt, valósággal újjászülettem. Egyedül indulok megkeresni a csészét. Ez igen gyorsan sikerül. Már találkoztunk hasonló rejtési módokkal. A tempómat a növényzetből felvert szúnyog amazonok is serkentik. Izzadt bőröm valóságos terülj-terülj asztalkát kínál számukra, mind utánam erednek. Kirohanok a bozótból, szinte futtában logolok. A család is észbe kap, gyorsan veszik a holmijukat és tempósan elindulunk a lefelé vezető úton. Tulajdonképpen, majd otthon megnézzük, mit is találtunk. Pedig jó lett volna kicsit még érezni a hely hangulatát! A Club Tihany területére nyílik a turistaút vége, ilyet sem láttunk még! Szépen becsukjuk a kaput magunk mögött és kíváncsian várjuk, mit szólnak majd a portán. Az őrök azonban ránk sem hederítenek. A kapun kilépve a szomszédos élelmiszerbolt felé vesszük az irányt, ugyanis az összes vizünk elfogyott. Innen már csak egy rövid séta a rév területe. A komp bent áll, már lehet is felszállni. Újra a Balatonon hajókázunk, de most a fáradtságtól kissé letargikusan szemléljük a vizet. A Szántódi révtől még egy 2.5 km-es út áll előttünk a Szántód-Kőröshegy vasútállomásig. Leszállva a kompról, tempósra vesszük lépteinket, mert rövidesen jön a vonat. Sík terepen, milyen gyors tudok lenni! Persze ebben közrejátszik az is, hogy így estefelé már elmúlt a kánikula és a nagy lavór/kád felől kellemesen hűs szellő fújdogál. Pár perc múlva a vonat is jön, sőt le is tudunk ülni, mert Siófok után már állnak az utasok. Jó döntés volt erre jönni! Az viszont biztos, hogy kánikulában többé nem indulunk el hegyes terepre. A leckét megtanultuk. Tisztában kell lenni a korlátainkkal.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: 1. szakasz: Siófok vá. – jelöletlen út – GCDUGO – jelöletlen út – Siófok hajóállomás 2. szakasz: Tihany hajóállomás – jelöletlen út – – jelöletlen út – – GCMaTe_1 – – GCMaTe_2 – – jelöletlen út – GCMaTe_3 – jelöletlen út – – GCMaTe_4 – – GCUJTE – – Tihany rév 3. szakasz: Szántód Rév – – jelöletlen út – – jelöletlen út – Szántód-Kőröshegy vá.
Frissítés 1: 2021-ben a siófoki zsilipet elkezdték átépíteni, így a rejtés helye építési területre került, ezért a láda új helyre költözött.
Frissítés 2: Ugyancsak 2021-ben a GCMaTe láda 3. pontja megszüntetésre került a sok, kutyákra vonatkozó panasz miatt, Így ma már 1H+2V összeállításban kereshető. Egyebekben a pontok helye nem változott.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Jeles hétvége áll előttünk, Terveink szerint, ma fogjuk a 250. geoládát megkeresni. Egy hónap híján, 3 éve kezdtük ezt a remek, szabadidős elfoglaltságot. Másik apropója a mai napnak, hogy az elfáradt Nikon fényképezőgépünk helyett vettünk egy Sony márkájút, melynek ma lesz az első útja velünk.
Természetesen, ezen a fontos napon, Zoli is velünk tart. A célterület Vé egyik kedvenc tájegysége, a Balaton-medence, így jókedvvel vágunk neki az útnak. Az előrejelzésekből látszik, hogy verőfényes, meleg nyári napnak nézünk elébe. A vonat Balatonkeneséig visz. Első tervezett geoládánk a Sér-hegyen található. Ez a “hegy”, mely földrajzi besorolása szerint még halomnak is alig nevezhető a 180m körüli tengerszint feletti magasságával, Balatonkenese és Balatonfűzfő között található.
A település Főutcáján indulunk el kifelé a városból. Elhagyva a házakat, az országút szélén haladunk. Az autók száma gyér, így nem zavarjuk egymást az úton közlekedőkkel. Aztán egy mezőgazdasági telep után balra, a szántóföldek felé vesszük az irányt.
Egyelőre egy dűlőúton haladunk. A geoláda a “hegy” tetején található geodéziai mérőtornyot hívatott bemutatni. Az építményt látjuk, az utat azonban nem. A térkép szerint is csak időszakos ösvények vezetnek el hozzá. A ládaoldalról kölcsönöztem egy képet, amely más évszakban és más növényzettel készült, de jól mutatja a toronyhoz vezető ösvényt. Most azonban a szántóföld búzával van bevetve és pár nappal az aratás megkezdése előtt, sárga tengerként veszi körbe az objektumot. Figyelmesen nézelődve haladunk, hátha valahol találunk egy csapást. A búzát nem akarjuk letaposni, sőt érinteni se nagyon, mert az érett kalászokból pereg a szem. A dűlőből rendszeresen traktornyomok vezetnek a búzatáblán keresztül. Elhatározzuk, hogy az egyiket felhasználjuk a megközelítésre. Találunk is egy viszonylag jól kijárt, szélesebb csapást, amit akár útnak is nevezhetnénk, ezen indulunk el befelé a búzásba. Ez azonban elmegy a torony alatt és semmiféle ösvényt nem látunk oldal irányba, amit igénybe vehetnénk a közelítéshez. Közben ömlik rólunk a víz, mert odafent alaposan befűtöttek. Túlmegyünk az építményen, mikor az általunk használt traktornyom elfogy és egy derékszögben érkezőnek adja át a helyét. Na, ezen felfelé indulva, mégiscsak közelebb kerülhetünk célunkhoz – gondoljuk. Kb. 150 métert haladva, találunk is egy ösvényt, majdnem a torony vonalában, ezen indulunk el és szerencsésen a oda is érünk. Ezzel, hát megvolnánk – sóhajtunk fel. Némi szlalomozással, de megérkeztünk a célhoz! Arra gondolunk, hogy felmászva a torony tetejére, biztosan jó kilátásban lesz részünk a Balaton felé. A lépcső elég hiányos és rozoga, ezért Vé máris dönt, Ő inkább lent marad. Az első szintig jutunk, de egy madárfészekbe botlunk, amiről a tojó ijedten emelkedik fel. Zolival rögtön úgy döntünk, hogy visszafordulunk. A fészekben ugyanis két tojás van. Kár lenne a tojót elijeszteni és a tojásokat kitenni a pusztulásnak. Alig érünk le a torony aljába, az anyamadár visszatér és újra elfoglalja helyét a fészekben. A tojások megmenekültek! Egyébként nem is lett volna egyszerű feljutni. A környékbeli gyűjtögetők ugyanis alaposan kifosztották a mérőtornyot. Sem ajtó-, sem ablakkeretek nincsenek már és a szinteken, a létrákat összekötő trepni lemezek is valamelyik MÉH telepen várhatják az újrahasznosítást. Némi artista mutatvány kellett volna, ha fel akarunk mászni. Miután lemondtunk a panorámáról, megkeressük a ládát. Nincs nehéz dolgunk, mert a torony melletti fa tövében, néhány kővel takarva, pihen a geoláda. Gyorsan logoljuk a 250. találatunkat, majd elhatározzuk, hogy itt, az árnyékban fogunk megkajálni. Míg Vé előszedi az elemózsiát, én az épület mellől csinálok egy panoráma képet a Balaton irányába.
Ebből a magasságból csak sejteni lehet a tavat, de a végtelen búzamező jól mutat a képen. Étkezés után önkioldóval készítünk egy csoportképet a jubileumi megtalálás alkalmából. (Ld. borítókép) Mindenki büszkén feszít rajta, aztán a kivezető utat kezdjük kutatni. Úgy néz ki, hogy egy darabig vissza kell mennünk, majd a torony vonalától feljebb ki is jutunk egy rendes dűlőre. Ez már elvezet a térképen is jelölt földúthoz, amin Fűzfő felé vehetjük az irányt. Végig a tűző napon haladunk. Még a naptej is serceg a bőrünkön, pedig elég magas faktorszámút használunk. Ennek és az út keresgélésnek köszönhetően, el is felejtjük lefényképezni az építményt, így a búzamezőben kanyargó traktornyomról mellékelek egy képet.
Fűzfő határába érve aztán megkönnyebbülünk, mert egy szakaszon gyér erdőn át vezet az út. Jólesik az árnyék! Aztán az üdülőövezetben megyünk tovább. Megcsodáljuk a szép és kevésbé szép épületeket. Egy lelket sem látunk, vagy alszanak még, vagy már a parton süttetik magukat a lakók. Időnként egy-egy autó araszol el mellettünk, kisebb porfelhőbe burkolva bennünket. Az izzadt testünknek csak erre volt szüksége!
Kiérve a fák közül, ismét fák, de inkább csak cserjék vesznek körül bennünket. Keskeny, benőtt ösvényen megyünk libasorban. Látszik, hogy erre nem sokan járnak. Elsősorban a “Mámai csuszamlás” nevezetű geoládát felkeresők, és valószínűleg a környéken lakók vagy az üdülővel rendelkezők közül azok, akik tudják, hogy milyen szép innen a kilátás a Balatonra. A bozótoson átkelve, mikor is az ágak csikarták izzadt bőrünket, de legalább letörölve az autók porát, kiérünk a löszfal tetejére. Itt ritkul a növényzet és szalonnasütés nyomait fedezzük fel a füves platón. Kicsit arrébb, szinte függőlegesen zuhan alá a löszfal, bár ez az időközben betelepített növényzet miatt nem látszik elsőre. Hajdan a környéken helyezkedett el egy Máma nevű falucska, de mára csak ez a Máma-tető nevű hely őrzi emlékét. Ugyanis 1914-ben itt leszakadt a löszfal, elsodorva az akkor már megépült vasútvonalat. Később, többször megismétlődött az esemény, így 1950-ben a vasutat áthelyezték közvetlenül a Balaton-partra. Miután a ládaoldalról elolvastuk ezt a kis vasúttörténeti szösszenetet, Zolival csatlakozunk Vé-hez, aki már percek óta tátott szájjal bámulja az előtte kibontakozó látványt.
Valóban csodálatos az időközben befátyolosodott ég alatt zöldes színűvé vált Balaton látványa, rajta a vitorlák fehéren csillogó sziluettjével. Nem csak vitorlás hajók, hanem széldeszkások is bőven vannak a vízen. Kár, hogy a fényképek nem igazán jól adják vissza a látnivalót! Az olcsó kis gép automatikája nem képes megbirkózni az összetett fényviszonyokkal. Mindenesetre, kár lett volna kihagyni a helyet! – állapítjuk meg egyhangúan. Gyorsan megkeressük a geoládát, ami nem nagy kihívás, hiszen egy bokor alatt csak néhány jelképes gally fedi.. Kész csoda, hogy épségben megtalálható! Reméljük még sokáig így marad! Logolunk, majd letelepszünk a fűbe, csodálni a látványt. Lábunk alatt terül el a Fűzfői-öböl és tényleg nem tudunk betelni a panorámával. Az idő azonban délhez közelít, indulnunk kell tovább, mert mára még egy ládát terveztünk és lassan a “lovaknak sem ártana dobni valamit”. Ahogy felállunk észleljük, hogy sikerült egy hangyabolyba csüccsennünk. A viszonylag magas fű jól eltakarta a kis napszámosokat, akiket most nem győzünk a ruhánkról lesöpörni. Szerencsére a szelídebb fajtából valók, így a kalandot megússzuk csípések nélkül. A dolgozók a beomlott boly javításával vannak elfoglalva, mi pedig elindulunk Fűzfő felé.
Meredek úton óvatoskodunk lefelé, mire a város utcáit elérjük. Itt egy szép hosszú séta vár ránk, először szintben, majd további, immár szelídebb ereszkedéssel. Átkelünk a vasúton, majd egy kerítés mentén, mely a kikötőt védi, elindulunk visszafelé. Utunk az első mellékutcáig folytatódik, ahol befordulunk a part felé és egészen lemegyünk a víz mellé. Itt található a “Balatoni kecskekörmök” nevű geoláda. Egy sétány mellett, közvetlenül a vízparton, sőt a víz fölé nyúlva áll egy terebélyes fa. Ennek a gyökerei között rejtőzik a láda.
Kivárjuk, míg éppen senki nincs a közelünkben, mert az ösvény egy játszótérhez vezet és sok kíváncsi tekintetű gyermek szaladgál fel és alá, majd Zoli belép és kiemeli a ládikát, mely már régóta kukucskált ránk az álcázó ágak alól. Gyors logolás és visszarejtés, majd keressük a látnivalót. A kecskekörmök megnevezés a Balaton mellett ugyebár, a miocén és pilocén korból ránk maradt kagylók maradványait takarja, melyeket valaha nagy tömegben lehetett a parton megtalálni. A nép egy remek legendát költött köréjük, bizonyos aranyhajú királylány Balatonba veszett kecskenyájáról. Az urbanizáció következtében, természetesen semmi esélyünk nem mutatkozott, hogy kecskekörmöket találjunk. (Aranyhajú királylányról nem is beszélve, bár Zoli Őt többre értékelte volna.) Ezt sejtettük is. Viszont reméltük, hogy szép kilátásban lesz részünk közvetlenül a partról. Sajnos ezt a nádas meghiúsította. Csak itt-ott volt egy kis kilátás a közben feltámadt szél keltette hullámoktól locsogó Balatonra.
Ez a láda bizony csalódást okozott, amit társaim arcáról le is olvasok. Ha készítettem volna szelfit, bizonyára én is hasonló képet vágok.
Nincs mit tenni elindulunk, hogy megebédeljünk. A part közeli úton egymást érik a bódék, különféle ételeket kínálva. Az erősen elhasznált olaj szaga azonban elriaszt minket. Egyre jobban korgó gyomorral bandukolunk, míg mellettünk mindenki fal valamit. Ki lángost, ki hamburgert, halat stb. Vé viszont kényes az étel minőségére, pláne ennyiért, így csak megyünk tovább. Már a strand mellett járunk, lassan kiérve a településről, mikor egy tábla villan a szemünk elé, Tó Vendéglő. Megtekintjük a kihelyezett étlapot. A kínálat és az árak barátságosak. Kb. ez a soron az utolsó vendéglátó hely, valószínűleg ezért nincsenek az árak elszállva. Barátságos a kinézete, ezért bemegyünk. Mivel a hely nem szerepel a Turistautak.hu térképén, így a rendelésünkre várva, rögzítjük a hely GPS koordinátáit, hogy majd otthon POI-ként vihessük fel azt a térképre. Várakozásunkban nem csalódtunk. Bőséges és finom ebéd kerül elénk. Ebéd után “Anyámnak se…” állapotba kerülünk, de lassan azért illene elindulni. Közben még megállapítjuk, hogy a mai nap annyira nem volt kiemelkedő élményekben gazdag. A Sér-hegy a 250. megtalálás okozta öröm nélkül nem sokat jelentett volna. A Mámai csuszamlást viszont kár lett volna kihagyni! A Balatoni kecskekörmök sem jelentettek túl nagy élményt, bár a vízhez lemenni és a tó felől fújó szélben hűsölni nem volt rossz. Az ebéd pedig várakozáson felül sikerült, tulajdonképpen nem is volt olyan rossz nap! Még átverekedjük magunkat a zsúfolt sétányon, miközben megújítjuk fogadalmunkat, hogy szezonban a Balatonra nem jövünk. (Vajon, mikor hágjuk át ismét a magunknak hozott szabályt?) Újra átkelünk a vasúton és a forgalmas 71-es út mellett gyalogolva vagy inkább a meleg és a fáradtság, na meg a kajakóma miatt, leginkább csak vánszorogva érjük el a balatonfűzfői vasútállomást. Szerencsére, így főszezonban gyakran járnak a vonatok és rövidesen már az egyikről nézzük újra a Tó Vendéglőt, majd a Mámai csuszamlás helyét. Innen lentről látszik leginkább, milyen meredeken szakadt le a löszfal. Végül a vonat elringat bennünket, csak Székesfehérvár előtt riadunk fel.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Balatonkenese vá. – jelöletlen út – Tátorjáni tanösvény – – jelöletlen út – – jelöletlen út – búzamező – GCSer – búzamező – jelöletlen út – GCMaCs – jelöletlen út – – jelöletlen út – – Tó Vendéglő – – jelöletlen út – Balatonfűzfő vá.
Megtett távolság: kb. 13 km. Szintkülönbség: 310 m. Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 3,9 km/h)
(Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Frissítés_1: 2022. decemberében a GCBKOR Balatoni kecskekörmök láda az eredeti rejtő inaktivitása miatt új ládagazdához került, aki gyökeres változtatásokat hajtott rajta végre. Megváltozott a rövid név BKKR-re, a láda neve Balatoni kecskekörmök, Balatonfűzfőre és új helyre is költözött.
A bejegyzést egy gombnyomással megoszthatod néhány közösségi oldalon, a Megosztás alatt található gombok segítségével, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével küld el számunkra!
Fontos! Az oldalon Hirdetésblokkolót használva, nem látszanak a Feliratkozás és Megosztás gombjai, célszerű azt kikapcsolni. Nyugodtan megteheted, reklámmal nem fogsz az oldalon találkozni.
Megkezdtük szabadságunk harmadik hetét. Talán, még életemben nem voltam háromhetes szabadságon, pedig a szakemberek szerint ennyi szükséges, hogy az ember kipihenje magát és fel tudjon töltődni a következő szabadságig. Idén ez sikerült. Természetesen, folytatjuk a geoládák gyűjtögetését. Ma Baranyába látogatunk el. “Egy igazán európai község – Bicsérd – játék, horgászás”→ olvasásának folytatása
Szabadságunk és a jó idő folytatódik, Bár tegnap átvonult felettünk egy hidegfront, de ez jól jött számunkra, mert ma kristálytiszta az idő, a pára eltűnt a levegőből, így messzire el lehet látni. Szeretjük az ilyen időjárási helyzetet, ilyenkor jó a hegyekben túrázni, mert a panoráma szinte zavartalanul tárul elénk, miközben felettünk kéken ragyog az ég, legfeljebb kis fehér pamacsok díszítik az eget. Ma ugyan nem a hegyek, (csak nevükben hegyek), valójában dombok megmászására készülünk, de onnan is nyílhat remek panoráma. Célkeresztünkben Budaörs és környéke szerepel. “Hegyről hegyre Budaörsön – Budaörsi kálváriadomb és kápolna, Budaörsi panoráma, Naphegyi geoláda, Budaörs, Tűzkő-hegyi parkerdő és Az Ördögoromi kőfejtő koboldja”→ olvasásának folytatása
A tegnapi hosszú út és gyaloglás a tűző napon kissé megviselt bennünket, ezért ma később keltünk és egy közelebbi célpontot választottunk magunknak, Nagykátát. Érdekes, hogy az ezen a településen található három geoláda közül kettő családi ihletésű. A “Nagykátai nagy fa” elnevezésében szereplő fát, a rejtő nagyapja ültette valamikor, az “Apu emlékére” nevű pedig magáért beszél. A rejtő édesapja emlékének szentelte a ládát. “Családi ihletésű geoládák Nagykátán – Nagykátai nagy fa és Apu emlékére”→ olvasásának folytatása
A szomszéd “vár”, ahova ma készülődünk, megyénk második legnagyobb városa, Jászberény. Valamikor komoly küzdelem folyt a két város között a megyeszékhelyi címért, amiből végül Szolnok került ki győztesen (nem biztos, hogy megérdemelten). Jászberénynek maradt a Jászság fővárosa titulus. Ebbe a városba látogatunk ma el. “Szomszédolás – Jászberény Zagyva-part és Jászberényi séta”→ olvasásának folytatása
Az ország túlsó felére készülünk ma, “Vazs” megyébe, ahogy a helyiek jó ízű tájszólásban emlegetik szűkebb pátriájukat. (Nehéz ezt a kissé nyitott “a” hangot írásban visszaadni, de aki már hallotta, tudja miről beszélek.) Mivel a célpont távoli, és azért, hogy legyen elegendő időnk a nézelődésre, 2 órakor jelez az ébresztő szerkezet. Valamivel 4 óra után már forog is a vonatkerék alattunk. ““Vazs” megyei városnézés – Sárvár”→ olvasásának folytatása
Tavaly ősszel már megfordultam a Szénások védett területén, amikor Nagykovácsiból az Antal(Antónia)-árkon keresztül leereszkedtem Pilisszentivánra. Akkor nagyon megtetszett ez a táj, így kézenfekvő volt, hogy a jó idő közeledtével ismét ellátogatunk ide, különösen azért, mert Nagykovácsi és környéke Vé-nek is nagy kedvence. Mindenképpen szerettem volna “kiccsaládomnak” is megmutatni, hogy merre jártam, így külön öröm, hogy Vé mellett, Zoli is csatlakozott hozzám. “Vé-t majdnem elvitte a szél – Nagy-szénás”→ olvasásának folytatása
Ma ismét budapesti ládák vannak soron. Az enyhe, télies időjárás okozta sár helyett, inkább az aszfaltot választottuk. Budapest két szomszédos lakótelepére látogatunk el, melyek nemcsak földrajzilag, de jellegükben is jól elkülönülnek egymástól, bár mindkettőt a munkástömegek számára építették. Ezek pedig, a Wekerletelep és a József Attila-lakótelep. “Múlt és jelen- Wekerletelep és Nyomortelepből Lakótelep”→ olvasásának folytatása
Három hét kihagyás után, ismét a geoládák nyomába eredünk. Mai célpontunk, a Sopron melletti Kecske-hegy és az ott épült kilátó. Pontosabban, a kilátó inkább Fertőrákos mellett található, de mi Sopronból fogjuk megközelíteni. “Irány Északnyugat! – Kecske hegy”→ olvasásának folytatása
Még szeptember végén, a Zala-völgyi vasút láda megkeresésekor fogalmazódott meg bennem, hogy a Balatoni kerekezés a déli parton geoládát végig kellene járni, de kerékpár hiányában, gyalogosan. Az orvos úgyis sok gyaloglást rendelt. Persze nem egyvégtében járnánk végig, hanem több szakaszra bontva, közben megkeresve az útba eső más geoládákat is. Ennek most jött el az ideje. Már nincs tömeg a Balatonnál, a kerékpárutakon pedig, ahol az út egy részét megtenni terveztük, nincs nagy forgalom. Nem zavarunk senkit. A Balaton minden évszakban szép, de a tömeg miatt, csúcsidőben nem szeretünk ide jönni. Most minden feltétel optimális, vágjunk bele! “Balatoni kutyagolás a déli parton I. – Balatoni kerekezés a déli parton 1-3. pont és Itt ülök csillámló sziklafalon”→ olvasásának folytatása
Nagy nap a mai csapatunk történetében! Mára egy mozgóláda megkeresését terveztük be. Ilyen ládatípussal idáig még nem volt dolgunk. E ládatípus kezelése eltér a korábban megismertektől, így kellő izgalommal indulunk a Börzsönybe. A jeles alkalom okán Zoli is velünk tart. “Az első mozgó – mobil_001, Bárány-bérc és Csehvár”→ olvasásának folytatása
A szabadságom még tart. Vé is kért egy napot, hogy együtt mehessünk újabb kalandozásra- mivel Nagykovácsi és környéke a kedvenc tájegységei közé tartozik. A főnöke azonban nem engedte el annak ellenére, hogy semmi fontos vagy sürgős munkája nem volt. Hiába, vannak ilyen főnökök, akik a hatalmukat úgy szeretik megmutatni, hogy önkényeskednek! Aztán csodálkoznak, hova lett a beosztott lelkesedése. Most, hogy kimorgolódtam magam, irány Nagykovácsi környéke!
Vé-ben csillapodott a takarítási láz, így újra együtt kelünk útra. Sajnos az időjárás ma nem olyan kegyes hozzánk, mint legutóbb. Esőt ígér a meteorológia. Célunk Márkó község és az ott található Kálvária, melynek egyedisége abban áll, hogy a kálvária utat a vasút szeli ketté. Az utolsó két stáció már a vasút túloldalára került és itt áll a Szent Sírt jelképező kápolna is.
Márkónak saját vasúti megállóhelye van, így idáig utazunk a vonaton. Először a ládához megyünk, majd a stációkat fordított sorrendben járjuk végig, végezetül a Márkói völgyhíd ládáját keressük meg. Legalábbis ez a terv. A faluszéli megállóhelyen leszállva, nekivágunk az országútnak. A térkép ugyan jelöl egy ösvényt a kápolna felé, azonban ezt a láthatólag gondos gazdák beszántották, így megyünk tovább egy komolyabb földút felé. Néha úgy látszik, mintha lenne út, de végül el kell mennünk az egyik kijárt útig, hogy ráfordulhassunk a kápolnához vezető szekérútra.
Innen már látni a területet átszelő utak hálózatát, ugyanis a honvédségi lőtér határán járunk. Ezen a részen ugyan már nincs lövészet, mert ez a rész a biztonsági zónához tartozik, de a terület hivatalosan a Honvédség kezelésében van és, amint egy tábla tájékoztat, lövészet idején tilos erre járni. Jelenleg béke van, a katonák is a béke-körletükben, de leginkább otthon vannak. Sorkatonaság ugye már nincs, a szerződéses állomány nagy része pedig hétvégére hazatér. Így nyugodtan megyünk a kápolna felé, melyet rövidesen el is érünk.Körbejárjuk a csinos kis építményt, mely igen csak hányattatott sorssal bír. Maga a település is osztozott a viharos történelemben. A XIII. században létrejött község többször elpusztult, majd feltámadt az idők során. 1720 után német ajkú telepeseket hoztak ide, akiket a II. világháború után kitelepítettek és helyükre magyar nyelvű lakosság került. A kálváriát 1836-ban a két évvel korábbi nagypénteki tűzvész emlékére emelték az akkor még itt élő német gyökerű családok. A kis kálvária templom a háborúban megrongálódott és csak 1991-ben állították helyre. A II. világháború után a szovjet csapatok (is) használták a lőteret, ami a kápolna állagát tovább rontotta. Sajnos a vandalizmusnak a felújítás sem szabott gátat, mert a kápolna falain újabb graffitiket is láttunk.
Miután körbejártuk és fényképeztük az épületet, elindulunk megkeresni a ládát, melyet olyan 300-350 m-re a kápolnától rejtett el a rejtő egy fa- és bokorcsoportban. Könnyen megtaláljuk, logolunk és visszaindulunk a kápolnához, hogy megjárjuk a kálváriát, csak éppen fordított sorrendben. Gyorsan elérjük az egyediséget adó vasbeton hidat, mely a 20-as számú vasútvonal felett ível át.
Láttam már szebb alkotást is, de titokban reménykedem, hogy innen felülről klassz, vonatos képeket készíthetek. Kicsit várunk, de üres a pálya.
Indulnunk kell, mert felettünk egyre súlyosabb és mélyebben szálló fellegek gyülekeznek és még szeretnénk a völgyhidat is megnézni. A stációk kb. 50 méterenként követik egymást. Művészileg nem túl kiemelkedő alkotások, de láttunk már ennél rémesebbeket is. Itt legalább felismerhetők a képeken, hogy mit is ábrázolnak.
Az 1. stáció mellett lévő pihenőben elfogyasztjuk a tízórainkat és elindulunk a völgyhíd felé. Végig megyünk a falun és útközben szomorúan látjuk, hogy az ebédeléshez kinézett étterem, sajnos áprilisban bezárt. Pedig a netes információk alapján tetszetős helynek nézett ki. A falu déli szélére érve, ott magaslik előttünk a viadukt.
A fenti tisztás környékén van a láda
Tíz méternél is magasabban, folyamatosan áramlik rajta a 8-as út forgalma, nem szűnő, mormoló zajt okozva. Szerencsére itt már nincsenek házak, hogy zavarnák a lakókat. A Séd patakon lévő duzzasztó és kis vízesés mellett megyünk el. Ezt a közeli, felújított vízimalom ellátására emelték. Előttünk magasodik a hegy, melynek tetejéről remek rálátás ígérkezik a völgyhídra. Az út azonban nagyon meredek. Ez még hagyján, de a korábbi esőktől átázva, a talaj csúszik a lábunk alatt. Komoly küzdelem árán teszünk meg vagy 50 métert, de be kell látnunk, hogy ez ma nem fog menni, így a visszafordulás mellett döntünk. A duzzasztóhoz érve, rákezd az eső is.
Gyorsan felvesszük az esőkabátokat, de a szinte porlasztott vízzel permetező eső a szemövegeinket alig átlátható vízhártyával borítja be. Kicsit még nézelődünk, elindulunk a vízimalom felé, de közelebb érve, láthatóan zárva van. Be kell látnunk, hogy mára ennyi volt! Elindulunk visszafelé a faluba. A murva/homok bányához érve az eső eláll. Elérte célját, visszafordulásra kényszerített bennünket, minek essen tovább? Még lefényképezem a bányát, majd azon tanakodunk, hogyan is tovább.
Vonat csak órák múlva lesz, nézzük meg a távolsági buszt! A buszig is van még egy jó félóra, így a közeli büfében ütjük el az időt. Jön a busz és rövidesen a veszprémi vasútállomáson várjuk a hazafelé vivő vonatot.
A nap mérlege:
Bejárt útvonal: Márkó vmh. – – jelöletlen út – Gcmago – Kálvária – jelöletlen út – – jelöletlen út, majd visszafordulás – jelöletlen út – – jelöletlen út – Márkó, Kálvária utca am.
Megtett távolság: kb. 7 km. Szintkülönbség: 169 m. Átlagsebesség: 2,1 km/h (mozgásban 4,1 km/h.)
A track letölthető innen. (Ha nincs olyan program a gépeden, amivel megnyithatod, akkor a Windows Áruházból letöltheted a neked leginkább tetszőt.)
Kérünk, hogy a lenti csillagok használatával jelezz vissza számunkra, hogy tetszett-e a bejegyzés. Az értékeléshez nem szükséges bejelentkezni. Visszajelzésedet köszönjük! A bejegyzést meg is oszthatod, hátha tetszene az ismerőseidnek is. Ha véleményed van, írd meg nekünk hozzászólásban, vagy az Írj nekünk! oldalon található űrlap segítségével!
jelzésen.
jelzésre.
– jelöletlen út – GCMALE – jelöletlen út – 
-ön indulunk felfelé, az Apátság felé.
– GCUJTE – 
– jelöletlen út – 
jelzésen folytatom az utat Solymár központja felé. 
– jelöletlen út – Gcmago – Kálvária – jelöletlen út – 
Katulyakutató 